Kategória: Győr és a zsidóság

Győr történeti modellváltásai és kapcsolata a lakosság vallási (etnikai) szerkezetével és térbeli elhelyezkedésével

Szemelvények Dr. Szakál Gyula ny. egyetemi docens, gazdaságtörténész, Széchenyi István Egyetem, Győr, tanulmányából

Bevezető gondolatok

Győr … 1743-ban magát megváltva a szabad királyi városok rangjára emelkedett. Maradhatott volna békés patrícius kisvárosnak, de két emberöltővel később már rátért a közvetítő gabonakereskedelem pályaívére. A terménykereskedelem lehetőségének bezárulásával (1870-es évek) következett egy rövid állatkereskedelmi időszak, majd ennek korlátait látván a helyi elit nagyon gyorsan váltott a modern gyáripar megalapítása felé. …

Miképpen kapcsolódott mindez össze a város etnikai, vallási szerkezetével, valamint ennek térbeli elhelyezkedésével? Győr egyediségét jelentette, hogy viszonylag kis sugarú kör területén a folyók által elválasztva és jogilag is különválva négy település osztozott, miközben ezek a részek funkcionálisan teljesen egybenőttek. A három folyó sokáig egyben települési határvonalat is jelentett. A Duna, a Rába és a Rábca által határolt belterület volt Győr, illetve hozzátartozó Újváros, a külső részeken pedig Sziget, Révfalu és Pataháza helyezkedett el, mint önálló falvak. Ez a jogi állapot 1905-ig állt fenn. A térbeli elkülönülés egyben a vallási csoportok megosztását is jelentette.

…

Vallási konfliktusok és a városi tér

… az evangélikus lakosság, vagy annak az elitje gazdaságilag innovatív, sikeres réteg volt. A városi lakosság 6–7%-át jelentő csoport ez, a leggazdagabbak körében (a leggazdagabb adózókból összeállított 250 fős csoport) részesedésük az 1900-as évek elejéig 15–20% körül mozgott. Az arányok igen hasonlók a zsidó vállalkozók teljesítményére. …

A zsidó lakosság megjelenése

A harmadik vallás és egyben etnikum, amelynek létszámnövekedése a katonavárosi funkcióhoz köthető, a zsidóság volt. Az 1800-as évekig közvetlen levéltári adatok nincsenek, viszont léteznek közvetett utalások jelenlétükre. A katonaság létszáma hol nőtt, hol csökkent, de mindenképpen a fogyasztás megnövekedését jelentette. Különösen a hadjáratok előkészítésénél növekedett meg a mobil kereskedők szerepe. Arra is vannak utalások, hogy a katonai parancsnokok sem vetették meg a hadiipari vállalkozók többlet jövedelméből származó részesedést. Egy másik korszakban ugyan – 1720 – maradtak fenn utalások arra, hogy Heister tábornok védelme alatt „tömérdek” zsidó, görög, rác és örmény telepedett le a városban, akik csak neki fizettek, miáltal védelmet nyertek.[1] Egészen bizonyos, hogy ez a gyakorlat korábban sem lehetett másként. Arra is van utalás, hogy az 1567-es tűzvész után újjáépülő városban már volt „Judengasse” és hozzá közel egy zsinagógának használt ház. Ha a földrajzi elhelyezkedést nézzük, akkor ezek közvetlenül a legveszélyesebb része a városfal peremén helyezkedtek el.

A győri zsidók sorsa és földrajzi mozgása a katonavárosi szerepkör lecsengésével sajátosan alakult. A település 1743-tól vált szabadkirályi várossá, de már 1747. dec. 11-én megszületett az a tanácsi határozat, amely a városból való kiűzetésről szólt. Nem tudjuk pontosan, hogy hány személyt érintett ez, de nem lehettek többen 300-nál. A kiűzetés – akárcsak korábban az evangélikusok esetében – itt is szimbolikus volt. A Rábca folyó túl partjára a püspök által birtokolt Sziget faluba költöztek. Legkorábbi adatunk 1791-től van, amikor az egyház 30 család letelepedését engedi évi 200 Ft-ért. Megtiltja ugyan további családok befogadását, de ezen kívül teljes önállóságot biztosít a közösségnek. Imaházat tarthatnak fenn, bírát választhatnak, aki a belső ügyek mellett még a zsidók és a keresztények közötti vitás ügyeket is rendezik.[2]

Ha a családok létszámát nézzük, nagy családokban lehet csak gondolkodni. Az első pontosnak tekinthető adatot az egyházi sematizmusok (névtárak; falusi plébánosok vezették, többek között adatokat tartalmazott a település felekezeti megoszlásáról – a szerk.) 1804-től rögzítik. A kiköltözés óta mindössze 13 év telt el, de ebben az összeírásban 351 zsidót említenek, ami a lakosság 9,6%-a volt. A folyók által szabdalt tér és a joghatóságok eltérése lehetőséget jelentett arra, hogy elküldjék őket, de lényegében még sem mentek el, hiszen alig pár száz méterre költöztek a centrumtól. Ettől kezdve viszont ez a terület vált földrajzi identitásuk központjává, még akkor is, amikor többségük már nem élt itt.

Jól bizonyítja ezt a helyzetet az új zsinagóga építésének az ügye. Egy vallási közösség, ha anyagilag elég erőssé válik, vizuálisan is prezentálni akarja létét. A középkortól egészen napjainkig ennek legpregnánsabb formája a templomok építése volt. Nemcsak egyszerű istentiszteleti helyre volt szükség, hanem az anyagi erő, vagy akár a politikai befolyásolás függvényében az elhelyezése is fontos volt.

Ez történt Győr esetében is, amikor a gabonakereskedelem jóvoltából anyagilag is megerősödött közösség egy nagyon szolid és nem túl impozáns imaház helyett (az egyik a Kígyó utcában volt – nagyon kis utca), a másik pedig egy vendégfogadó emeletén rejtőzött) végre reprezentatív zsinagógát kívántak építeni. Ekkor még az 1860-as évek elején járunk és a zsidóság tehetősebb rétegei már kezdtek elköltözni az egykor őket befogadó Sziget faluból.

A közösség belső feszültsége érezhető volt. A szigetiek – a csoport szegényebb rétege – úgy érezték, hogy a városiak az ősi talaj elhagyására „kívánják őket kényszeríteni”. Az 1920-as évek végéről visszatekintve Kemény József szerint komoly küzdelmek voltak, különböző alternatívák merültek föl, végül a képviselők gyülekezete, amely szinte kizárólag igen tehetős vállalkozókból állt, meghozta az elhatározást. … Kemény József így értékelte ezt a döntés: „A határozat arra vall, hogy végre többségre jutott az a felfogás, hogy a zsidóság, ha kifejtheti gazdasági és kulturális erejét, ha tevékenységének súlypontja mindinkább a városba helyeződik át, reprezentatív temploma … nem maradhat a volt ghettóban.”[3]

Érdemes figyelni arra, hogy olyan területet vásároltak meg, ami igen közel feküdt az evangélikus közösség templomához (egy utca választott el), a Kármelita rend templomához (egy folyó határolta) és a püspöki székhely is alig pár száz méterre volt. A terület elég nagy volt ahhoz, hogy a tervezett zsinagóga megfelelő iránypontként, vagy akár ellenpontként szolgálhasson. A korabeli városvezetés ezt a törekvést egyáltalán nem gátolta meg. (Meg kell jegyezni, hogy ebben az időben a képviselő testület szinte csak keresztény polgárokból állt).

Már említettük, hogy az álmok megvalósulását a közvetítő gabonakereskedelem tette lehetővé. A bácska-bánáti és részben az alföldi gabonát, a Dunát igénybe véve, Győrön keresztül továbbították Bécs piacaira, majd onnét tovább. Ez a kereskedelmi szerepkör a lakosság 15–20%-ának adott közvetlenül valamilyen módon megélhetést. A multiplikátor hatása viszont ennél nagyobb volt.

A belvárosi tér hatalmas lakóházai és középületei (iskolák, törvénykezési épületek, egyéb középületek) az ekkor keletkezett tőkéből valósultak meg. A kereskedők legfelsőbb rétege számára pedig az esetenként több százszázalékos haszonkulcs miatt szinte „amerikai” karrierekre nyílt lehetőség. A település zsidó lakossága számára ez a helyzet kiváló lehetőséget teremtett. Korábban felhalmozott tudásuk, tőkéjük és kapcsolataik kibontakoztatása előtt minden lehetőség megnyílt. Ezt az 1850-es évektől tartó két évtizednyi korszakot a zsidó vállalkozók használták ki a legügyesebben. Olyan családok neve vált ismertté és ugyanakkor megbecsülté, mint a Fleischmann, Ehler, Kőnig, Keppich, Schreiber.

Az említett gazdag vállalkozók elindítottak egy térbeli mozgást Győr belvárosának legfrekventáltabb utcái felé. Ezirányú kutatások hiányában csak elszórt adatokból következtethettünk arra, hogy az általuk birtokolt ingatlanok nemcsak tekintélyes nagyságúak voltak, hanem iránypontként is szolgáltak. (A Schreiber család háza a Megyeháza, a Kőnig családé pedig a Városháza mellett volt.) A leggazdagabb csoport térbeli mozgását a későbbiekben mások is követték.

Az egyházi sematizmusok feldolgozásából jól kibontható a győri zsidó lakosság számszerű gyarapodása.

A győri zsidó lakosság számának növekedése

Év	Fő	Százalékos arány	Városrész
1804	351	9,6	Sziget
1809	358	12,0	Sziget
1819	354	20,5	Sziget
1830	720	17,3	Sziget
1840	850	19,8	Sziget
1851	1243	31,0	Sziget
1861	1318	35,2	Sziget
1872	2885	12,0	Győr egésze
1881	3826	14,6	Győr egésze
1891	4036	17,3	Győr egésze
1901	5317	15,7	Győr egésze
1910	5418	9,6	Győr egésze
1917	5647	13,2	Győr egésze
1928	6023	12,3	Győr egésze
1940	4967	9,7	Győr egésze

A számszerű mozgás nyomon követése után számunkra izgalmasabb kérdés a keresztény és a zsidó lakosság kapcsolata. A korabeli társadalmi nyilvánosság legkülönbözőbb forrásait – újságok, kiadványok – valamint a szóbeli visszaemlékezéseket áttekintve Győrben az antiszemitizmus legminimálisabb megnyilvánulásaival találkozhatunk csak.

Győr vállalkozó elit csoportjai közötti küzdelem kiegyenlített volt és nem egy esetben a zsidó vállalkozóknak kellett kapaszkodniuk keresztény társaik után. Ha a közvélemény szemében leggazdagabbnak tartott tucatnyi polgárcsaládot nézzük (az adólisták ezt pontosan visszaigazolták), akkor bizony a keresztények túlsúlyban voltak. Nem alakult ki státusz irigység, még féltékenység sem. A kereskedőváros-iparváros modellváltásánál számtalan esetben találtunk igen magas fokú együttműködési készséget a különböző vallású elit csoportok között. Ennek az okát nemcsak a győri polgárság befogadó hajlandóságában, rugalmasságában és nyugatos polgári értékeiben találjuk, hanem a helyi zsidó lakosság mentalitásában is. Már nagyon korán együtt éltek helyi polgárokkal, és ha a betelepülés irányát nézzük, akkor a nyugati országokból, vagy a környező településekről érkeztek. A sematizmusok adatai alapján – ez nyilván országosan is így volt – a környező falvakban a kereskedelmi és egyéb szolgáltatási funkciókat igen gyakran, de koránt sem kizárólag ők látták el.

Egy közeli településen, Gyömörén (Győrtől kb. 25 km) már a 19. század közepétől valóságos kis zsidó kolónia alakult ki Jeshivával.  … Szórvány adataink vannak arra nézve, hogy sokan érkeztek a környező településekről a nagyobb lehetőséget kínáló Győrbe. A győri zsidóság szinte kizárólag neológ volt, megjelenésében, viselkedésében nem különbözött a keresztény polgárság helyi szinten értelmezett nagy vagy akár középpolgári csoportjaitól. Egy szóbeli visszaemlékezés szerint szinte élményszámban ment Győrben pajeszos, kaftános zsidót látni, akik nem is nagyon mozdultak ki a szigeti városrészből. Egyszerűen fogalmazva a győri zsidó vállalkozó elsősorban vállalkozó, utána győri és csak ezt követően zsidó. A vallásosság, mint identitásképző, csoportképző, ezzel összeforrasztó, egyben kirekesztő szempont Győrben a 19. század végére már alaposan meggyengült. A józan polgári pragmatikus értékrend mindig felülírta a vallási törésvonalakat.

A város mindmáig legnagyobb formájú polgármestere, Zechmeister Károly (szolgálati ideje 1888–1906) evangélikus volt, a város tiszti főorvosa, Pfeiffer Fülöp és a városi tűzoltóparancsnok, Erdély Ernő pedig zsidó származású.

Hagyatéki leltárak arról tanúskodnak, hogy a katolikus közélet aktív szereplőinek a háziorvosa igen gyakran zsidó volt. Így az sem meglepő, hogy a századforduló tájékán igen erős és aktívan működő, számos zsidó származású taggal bíró Kisfaludy Károly szabadkőműves páholy(nak) … számos tagja keresztény volt.

Az együttélés térbeli keretei

A zsidó vállalkozók szerveződése a keresztény társadalomba zökkenőmentesnek tekinthető. Szó sem volt foglalkozási, vagy akár területi szegregációról. A korabeli lak- és címtárak, valamint a második zsidótörvény („A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” szóló 1939. évi IV. törvénycikk – szerk.) által elrendelt összeírás számítógépes feldolgozása ezt bizonyítja. Ez utóbbi lista 506 tételt (nevet, foglalkozást, utcát) tartalmaz.[4] Közülük 67-et töröltek, akik elhaláloztak, vagy elköltöztek, a feldolgozásba ezeket is bevontuk, hiszen társadalomtörténeti elemzést végeztünk és ezek a polgárok hosszú ideig éltek és tevékenykedtek Győrben.

Elsősorban a foglalkozások és a területi elhelyezkedés érdekelt bennünket. A nevek esetünkben csak abból a szempontból voltak fontosak, hogy a helyi viszonylatban valóban gazdagnak tekinthető családok milyen arányban kerültek be (a leggazdagabbak közé). A nevek mögött ugyanis mindig család rejlik. Becslésünk takarhat szubjektív hibákat, de maximum 20 családot tekinthettünk valóban tehetősnek. A lista tehát a helyi zsidó felső középosztálytól az alsó középosztályig terjed. Kimaradtak belőle az orvosok, jogászok, valamint a gazdasági és műszaki értelmiség. Ez utóbbi Győrben a 1930-as években már koránt sem elhanyagolható létszámú és erejű csoport volt. Ugyancsak hiányozott belőlük az a szegényebb csoport, akik munkásként, vagy egyéb alkalmazottként dolgoztak valahol.

Ha a listában szereplő vállalkozókból képezünk egy négytagú családot, akkor ez a helyi zsidó társadalom 40%-át, ha viszont 6 tagú családban gondolkodunk, akkor 60%-át jelenti. Valószínű, hogy az utóbbi adathoz hasonlatos a valóságos arány. A listára felkerült vállalkozók 63%-a kereskedelemmel foglalkozott. A nehezen kezelhető foglalkozásokat (ugyanazt a foglalkozást többféle módon írták le) 36 nagyobb csoportba tudtuk rendezni. A foglalkozások megoszlása az iparosodó és urbanizálódó városba való beépülést mutatja. A kereskedők 235 fős csoportjának közel 60%-át az élelmiszer-, a vegyes-, a textil-, és a divatáru kereskedők képviselték. Lényegében minden kereskedelmi ágban megtalálhatók voltak. Inkább csak az érdekes, hogy hol voltak kevesen, pedig ott a sztereotípiák alapján számítani lehetett volna a megjelenésükre. Használt ruhakereskedelemmel (zsibárus), nyersbőr- és tollkereskedelemmel mindössze 24 vállalkozó foglalkozott, ami az egész csoport 5%-át jelentette. Vendéglősből és kocsmárosból mindössze 15 vállalkozót tartottak nyilván (3,3%), pedig ennél sokkal több vendéglő és kocsma volt a korabeli időben. Pusztán érdekességként említjük, hogy rögzítettek még 8 sertés kereskedőt és egy kölcsönkönyvtári vállalkozót.

Az iparosok 271 fős csoportját 38 nagyobb kategóriába tudtuk rendezni. Körükben szinte minden korabeli szakma feltűnt. Az iparosok közel egyharmadát a szabók, kalaposok, hímzők és egyéb ruházathoz kapcsolatos vállalkozások adták. Találtunk még 30 cipészt (a zsidó iparosok 15%-a), 12 fodrászt (4,4%), 10 fényképészt és 6 fogtechnikust. Feltételezhetjük, hogy a korabeli fényképészek és a fogtechnikusok döntő része zsidó származású volt. Pusztán érdekességként említjük meg, hogy rögzítettek még egy-egy aranyművest, hajóácsot, cséplőst, kirakatrendezőt és takarítót.

A foglalkozási szerkezetnél talán fontosabbnak tekinthető a vállalkozások térbeli elhelyezkedése. A korabeli felvétel alapján Győr 121 utcájában (terén) található legalább egy zsidó vállalkozó. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy az 1930-as évek elejére már belakták az egész várost. Természetesen tudjuk, hogy a lakóhely és a vállalkozás helyszíne nem minden esetben esett egybe, de számunkra a városi térben való megjelenés volt a fontos. A korabeli szigeti lakóhelyük a két világháború között majdnem kiürült. A jegyzékben rögzített vállalkozások legfeljebb 13–15%-át tudtuk ehhez a területhez kötni. A közvetlenül szomszédos Újvárosban arányuk maximum 10%-os lehetett. Nyilvánvaló, hogy a legszegényebb réteg még a régi helyén maradt, de ezeket nem rögzíti a forrás.

A vállalkozások háromnegyede a belvárosi utcákra összpontosult. Tudni kell azt is, hogy a zsidó származású orvosok, ügyvédek is ebben a térben éltek. (A belvárosi tér egy maximum 400 méter sugarú kör, amelynek bejárása gyalogosan 15–20 perc.) Ezen a területen találtuk meg a vállalkozók 53%-át. Szükséges azonban egy észrevételt tenni. A Baross úton, amely a korabeli Győr legreprezentatívabb bevásárló utcája volt jelenlétük talán 30%-osra becsülhető. Jó lenne ismerni az egyes utcákban működő kereskedők és iparosok vallási megoszlását. Ezt csak becsülni tudjuk, hiszen az 1938-as adatokhoz legközelebb álló pontos utca jegyzékünk, amelyben a vállalkozásokat leírják, 1915-ből származik.

Az is valószínűsíthető, hogy a vállalkozások száma 1915-től az 1930-as évekig nagymértékben nem nőhetett, hiszen az utca földrajzi tere ezt nem tette lehetővé. Azt is felmértük, hogy 1904-ben a Baross úton bő 5 m-re esett egy vállalkozás, ami 1915-re 4 m-re csökkent. Ennél már jobban nem lehetett zsugorodni, pontosabban nem nőhetett a vállalkozók száma. Ugyanez az arány a szomszédos és ugyanolyan hosszúságú Deák úton a jelzett időpont között 9-ről 7 méterre csökkent. Így a legfontosabb belvárosi utcákban levő zsidó vállalkozások arányát 50% alá tehetjük. Ennél sokkal fontosabb, hogy a Baross utcában lévő irányadó vállalkozók üzlethelyisége igen nagyméretű volt. Ilyennek tekinthető Sándori Ferenc vaskereskedése, Kocsis Jenő áruháza, Kőnisgberg Gusztáv és Alexy Géza kereskedése. Ők keresztény vállalkozók voltak.

Fennmaradt egy korabeli fénykép a Salzer testvérek kereskedéséről, ami igen szolid méretű volt és azt is tudjuk, hogy csak nagy nehezen tudtak helyet kapni a Baross úton. A belvárosi térhez tartozó legnagyobb kereskedőház, amely kétszintes volt, a katolikus Kreszta család tulajdonában volt. Győr leghosszabb utcájában a Kossuth úton, amely Szigetet és Újvárost választja el, valamint közvetlenül kapcsolatot teremt a Belvárossal, 170–180 vállalkozás működött, amelyek közül a zsidók arányát legfeljebb 20%-ra becsülhetjük. Mindössze egyetlen „zsidó utcát” (Judengasse) találtunk, a Híd utcát, ahol a zsidó vállalkozók aránya 90%-osra becsülhető. A három városrész között ez összekötő, egyben elhatároló utca is volt. Kifejezetten a városi lakosság szegényebb rétegeinek az igényeit elégítették ki, igen szolid megjelenésű boltjaikkal.

VÉGE AZ ELSŐ RÉSZNEK

Feltétlen olvasd el a második részt is, amelyből megtudod, hogy hogyan reagált a győri elit az 1944-es év politikai válságra és emberi tragédiára.

[1] Borovszky 1910: 363.; [2] Idézi Kemény 1930: 18.; [3] Kemény 1930: 67.; [4] GYVL: Az intézményben őrzött külön jegyzék

A felhasznált irodalom és a források jegyzékét a második rész tartalmazza.

---

A tanulmány megjelent a Műhely 36. évf. 2.sz. (2013) c. folyóiratban. Az újraközlés jogát Dr. Szakál Gyulától kaptuk meg.

Az itt megjelentetett képek nem a tanulmányban szerepelnek, csak illusztrációként szolgálnak.

Szerkesztette és angolra fordította Krausz Péter.

---

Zsidó cserkészek a Révaiban – SOHA NEM PUBLIKÁLT EMLÉKEK

Ez az írás, tudomásuk szerint, még soha nem jelent meg semmilyen formában, sem a világhálón, sem nyomtatásban. Kéziratban rejtőzött több mint 20 éven át. Ezt a kis szenzációt Erdély Margitnak köszönhetjük, akinek a nagyapjáról, Dr. Erdély Ernőről, az egykori győri tűzoltó parancsnokról készített összeállítását már korábban publikáltuk (https://jewishgyor.org/2022/07/11/dr-erdely-erno/). Erdély Ernő fia, Miklós, Margit édesapja, diák korában e cserkészcsapat tagja volt és emlékeivel jelentősen hozzájárult e történet megírásához.

Ez a bejegyzés hosszabb az átlagosnál, de nem tartottam indokoltnak az eredeti kéziratot akár rövidíteni. akár részletekre szedni. A fényképeket illusztrációs célból én válogattam össze különféle forrásokból.

Köszönet Erdély Margitnak e kincs megőrzéséért és hozzájárulásáért a megjelenéséhez, Daniel Jaquet-nak a kézirat gépre viteléért és Somló Juditnak a szöveg legszükségesebb korrekciójáért.

Krausz Péter

---

A győri 479. számú Szőgyi László cserkészcsapat története 1932-1940

A Győri Magyar Királyi Révai Miklós Főreáliskola (a későbbi Révai Miklós Gimnázium) Évkönyveit, valamint Szende László és Erdély Miklós visszaemlékezéseit felhasználva összeállította: Székely László, cserkésztiszt, 2001

A század eleji Angliában született és Magyarországra már az I. világháború előtt eljutott cserkészet a húszas években az ifjúság, és ezen belül elsősorban a tanulóifjúság jelentős szervezetévé fejlődött. Ezt mutatta többek között az 1926-os megyeri nagytábor, melyen 6 000 cserkész vett részt az ország cserkészcsapatainak képviseletében. A cserkészmozgalom egyenruhájával, kirándulásaival, táboraival nagyon vonzóvá vált a Győri M. Kir. Áll. Révai Miklós Főreáliskola diákjai számára is. Az iskola még az első világháború előtt alakult Turul cserkészcsapatának 1930 táján a 340-350 tanuló közül 60-70 cserkésze volt.

Az ekkor mintegy 50 000 lakosú Győrben jelentős számú, 6 000 körüli zsidó élt. Ezek tekintélyes része kereskedő és értelmiségi volt és fiaikat a Révai Miklós Főreálba járatták (nem sok választásuk lehetett: a Bencés Gimnázium mellett ez volt az egyetlen lehetőség a városban fiúk részére, ahonnan kereskedelmibe vagy felsőfokú tanulmányok irányába el lehetett indulni). Ezek a zsidó tanulók is szerettek volna cserkészek lenni, de részben a cserkészcsapat (és vele együtt a magyar cserkészet túlnyomó részének) keresztény jellege, részben az eltérő vallási követelmények (a szombat és az étkezési előírások) ezt nem tették lehetővé. Így vetődött fel a 30-as évek elején egy önálló zsidó cserkészcsapat alakításának szükségessége.

1931-ben az ország 589 cserkészcsapata között már 8 zsidó cserkészcsapat működött, számuk 1934-re (a győri csapatot is beleszámítva!) 12-re növekedett, tehát másutt is hasonlóan gondolkodtak, mint Győrben.

Ilyen előzmények után 1932 első felében az iskola (neológ) izraelita hittanára, Ullmann József nekifogott a cserkészcsapat szervezésének. Fenntartó a Győri Izraelita Hitközség lett, de a csapat kizárólag a Révai Főreál zsidó tanulóiból toborozta tagjait.

A csapat hivatalosan 1932 őszén, a tanév elején alakult meg 33 újonccal, akik nagy buzgalommal készültek az újoncpróbára Ullmann József cserkészparancsnok és Klein István segédtiszt vezetésével.

Ullmann József elsősorban hittantanár volt, több győri középiskolában ő tanította a hittant az izraelita vallású növendékeknek. Eredeti foglalkozása – puritán egyéniségével párosulva – nagyon jó hatással volt cserkészparancsnoki működésére. A szülők szívesen engedték, hogy középiskolás fiúk cserkész legyen, mert jó kezekben tudták serdülő gyermeküket a szülői és az iskolai nevelés kiegészítéseként. Ennek köszönhetően két éven belül a csapat tagjává vált az iskola zsidó tanulóinak 70-80 %-a.

A csapat Szőgyi Lászlónak, a főreáliskola első világháborúban hősi halált halt tanárának nevét vette fel és a Magyar Cserkészszövetségtől a 479-es sorszámot kapta: így lett teljes neve 479. számú Szőgyi László cserkészcsapat.

Szőgyi László 1910-ben került a győri főreáliskolához és egy tanév kihagyással (1911-12) 1915-ig volt az iskola tanára. Óráin kívül is szívesen foglalkozott diákjaival, 1914 nyarán például három diákjával együtt Ulmtól Győrig evezett a Dunán. 1915-ben behívták katonának és a fronton hősi halált halt. Az iskola előcsarnokában az 1925-ben felavatott emléktáblán is szerepel a neve 4 kollégájával és 55 diákkal együtt.

A 479-es számra emlékezve volt a csapat cserkészeinek egy csatakiáltásuk, amely úgy hangzott, hogy

„479! (suttogva) – 479!!! (középhangosan) – 479!!!!! (teljes hangerővel)”.

A csapat első bemutatkozása 1933. március 8-án volt: ekkor egy csapatszemlén Seller Pál országos ellenőrző-tiszt, Bencsik Gergely, a székesfehérvári cserkészkerület társelnöke (egyben az iskola tanára és a Turul csapat parancsnoka) és Dr. Erdős János, a csapat szervezőbizottságának elnöke győződött meg a csapat eddig végzett jó munkájáról. A szemle eredményeként a csapatot a Magyar Cserkészszövetség 1933. június 14-i dátummal igazolta és Bencsik Gergely kerületi társelnök június 19-én szép házi ünnepség keretében avatta fel.

A csapat első táborát Balatonlídón (sic!) rendezte 1933. július 16-tól július 30-ig. A táborozáson 34 cserkész vett részt. A jól sikerült táborozást Dr. Erdély Ernő iskolaszéki elnök szeretetteljes támogatása és munkálkodása tette lehetővé.

A táborozásról csak az iskola évkönyvében találtam adatot. Már a tábor helye is kérdéses: „Balatonlid“ vagy „Balatonlido“ nevű helység nincs a tópart közelében (és máshol sem).

A 34 cserkész gyakorlatilag az egész csapatot jelenti – a további években is mindig az egész csapat együtt táborozott. Ez azért jelentős, mert pl. a Turul csapatban 50-60 % volt csupán a tábori létszám. A teljes csapat táboroztatása nyilván csak úgy sikerülhetett, hogy a szülőkön kívül a hitközség tehetős (kereskedő) tagjai is komolyan támogatták a csapatot, kifizetve ezzel a szegényebb cserkészek táboroztatását. A táborozás költségeihez egyébként Győr szabad királyi város is hozzájárult 50 Pengő táborozási segéllyel (akkoriban egy cserkész táborozási költsége 5-10 Pengő körül volt).

Dr. Erdély Ernő iskolaszéki elnök a győri tűzoltóság parancsnoka volt. Fia ebben a tanévben a II. osztályt végezte el és természetesen szintén tagja volt a cserkészcsapatnak.

Ezen a nyáron rendezték Gödöllőn a világ cserkészeinek nagy találkozóját, a IV. Jamboree-t. Ezen a nemrég alakult, még kezdőnek számító csapat természetesen nem vehetett részt, de ennek ellenére augusztus elején egy egynapos kirándulás keretében megtekintették a hatalmas, 30 000 cserkészt táboroztató rendezvényt.

Ez a látogatás nagy élményt jelentett a kezdő csapat cserkészeinek és a fiúk itthoni élménybeszámolói nagy lendületet adtak további tagok toborzásához.

1933 őszétől a Győri Izraelita Hitközség áldozatos anyagi támogatással a cserkészcéloknak ideálisan megfelelő cserkészotthont és felszerelést bocsátott a csapat rendelkezésére.

Az Izraelita Nőegylet a szegénysorsú cserkészeknek cserkészruhát is vett, elősegítve ezzel a csapat egységes megjelenését.

Az 1933-34-es tanévben tovább növekedett a csapat és az év végére már 50 cserkészt és 9 újoncot vezetett a két tisztből (Ullman József parancsnok és Ullmann Frigyes) valamint 3 segédtisztből (Klein István, Herzberger Imre, Freiberger Ervin) álló vezetőség.

1933. szeptember 10-én a csapat díszünnepség keretében nagyszámú előkelő közönség jelenlétében avatta fel a Dr. Erdős Jánosné (a szervezőbizottság elnökének felesége) által adományozott csapatzászlót. Avatóbeszédet Dr. Erdős János szervezőbizottsági elnök mondott. A csapat névadójáról, a hősi halált halt Szőgyi Lászlóról Dr. Kallós Henrik hitközségi elnök tartott emlékbeszédet. A csapat „Ősi hittel, becsülettel a hazáért” feliratú cserkész zászlóját Dr. Schwarz Mór főrabbi áldotta meg.

Az eredményes munkát bizonyítja, hogy a csapatot a Magyar Cserkészszövetség országos portyázó versenyén hat őrs képviselte, közülük a legjobb eredményt a lV. ,,Héjja” őrs érte el. A Hárshegyi cserkészparkban a 13. őrsvezetői kiképző-táborozáson 3 őrsvezető vett részt (Holzer Tibor, Kállai Zoltán, Weiler Pál).

Az 1934. évi nagytábort július hó 9-től 24-ig Fonyód-Béla-telepen rendezték 51 cserkész részvételével.

Az ebben az időben II.-os gimnazista, Szende László 65 évvel később így emlékezett a táborra:

Különös élvezetet jelentett a Balaton partján táborozni. A víz csobogása szinte behallatszott a sátrakba és aláfestette álmainkat.

Persze ennek a nagyszerű élménynek megvolt a fonákja is, mert amikor vihar száguldott végig a tavon, a tábort sem kímélte. Ilyenkor kaptunk a tó felől egy „zuhét”, a sátorvásznak összedőlésig feszültek, sőt egy-egy gyengébben becövekelt darabjuk ráborult lakóira és a csapat viharedzett tagjai segítségével kellett újraépíteni.

Nagy esemény volt a tábor megnyitásakor kürtszó kíséretében végrehajtott zászlófelvonás, ugyanúgy a bezáráskor á zászló ünnepélyes zenés leeresztése. A két időpont között a zászló impozáns színfoltként tiszteletet parancsolóan lebegett.

Reggelente a kürtös ébresztőt követő, zászló előtti sorakozó és parancskiadás, este pedig zenés takarodó tette színesebbé a napkeltét és a napnyugtát.

Természetesen, akiket a reggeli parancsolvasás során – előző napi kifogásolni való magatartásukért – különböző módon megfegyelmezett a parancsolvasó tiszt, azokat nem a vidám színek, hanem „egyéb” érzések és gondolatok hatották át.

Mindamellett megvolt a táborban a pajkos vidámság is. Így …

… a mélyen alvó, horkolásával sátortársait erősen zavaró É. barátunkon úgy vettek a többiek elégtételt, hogy rákerült a fekete cipőpaszta barátunk horkoló orrára, homlokára, arcára és még több egyéb testrészére is. Felkeléskor a sátor lakói nagyszerűen mulattak a látványon. A legmulatságosabb az volt, hogy kezdetben É. barátunk – mit sem sejtve a vele történteken – a többiekkel együtt kacagott. Mikor aztán rájött a vele elkövetett turpisságra, pironkodva és zavartan elvonult félre, hogy „mit rákentek a századok, lemossa a gyalázatot”.

… rájöttünk. hogy J. barátunk az éjszakai őrségben az igazak álmát alussza, előkerült valahonnan egy nem éppen odavaló gumidarab és barátunk nyitott szájába bedugva díszelgett ott mindaddig, míg felriadt és ráébredve a tréfára a „darabot” el nem távolította, azaz kiköpte.

… szép élmény volt a mintegy 3 őrsnyi legénység által Badacsonyba tett hajó-kirándulás. A kirándulás egyik része egy séta volt a hegyláb körül, a másik részét pedig a hegy „megmászása” jelentette. Nagyon látványos présházak, szőlők mellett vezetett fel az út, amelynek végében a Kisfaludy ház volt látható. Csodálatosan szép lefelé a rálátás a Balatonra, az út persze lefelé menetben sokkal könnyebb, így a gyaloglás is a kikötőig, majd a vízen átkelve a táborhelyig is. Romantikus időtöltés volt ez a nap.

A 1934/35-ös tanévben az újoncavató ünnepélyt 1935. március hó 25-én, nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében tartották meg. Avatóbeszédet Dr. Barna Károly kormányfőtanácsos, a Magyar Zsidó Cserkészek Országos Nagybizottságának elnöke mondott. A Magyar Cserkészszövetség a csapatot ez évben végzett jó munkájáért két emléklappal (portyázás, akadályverseny) tüntette ki. A Hárshegyi Cserkészparkban tavasszal tartott 14. országos őrsvezetői kiképzőtáboron Kőnig Pál és Erdély Miklós őrsvezetők vettek részt. A csapatot a tanév végén 6 tiszt (Ullmann József cserkészcsapattiszt, parancsnok, Ullmann Frigyes tiszt, Klein István, Herzberger Imre, Freiberger Ervin és Silbermann István segédtisztek) és 58 cserkész alkotta.

1935. július 8-tól 20-íg Sopronban táborozott a csapat a Tómalomnál. A hitközség, a nőegylet és a Szent-egylet nagylelkű támogatása lehetővé tette, hogy a testet-lelket üdítő táborozáson ebben az évben is minden cserkész részt vehetett. A táborról 65 év után alig lehetett valamit megtudni. Az egykori táborozók közül Erdély Miklós visszaemlékezve elmondta, hogy …

Ullmann Frigyes cserkésztiszt vezetésével ellátogattak Bécsbe, ahol nagy szeretettel fogadták az árvalányhajas cserkészeket. Megnézték a város legfontosabb nevezetességeit, Ugyanakkor arra is emlékezett, hogy mindenütt sisakos katonákat láttak. Engelbert Dollfuss szövetségi kancellárt, aki fasiszta jellegű diktatúrát vezetett be, az osztrák nemzeti szocialisták egy sikertelen puccs során 1934 júniusában meggyilkolták. Egy évvel később, véleménye szerint, az évforduló miatt voltak zavargások.

Szeptember 1-én csónakavató ünnepélyt rendeztek. A csapat 5 új csónakját Dr. Vidor Pál cserkészlelkész avatta fel. Ezzel megindulhatott a csapatban a vízi élet is, amire egyébként Győrben – tekintettel a városban és környékén található folyókra – bő lehetőség nyílott. Ezt a lehetőséget az itt működő cserkészcsapatok nagyon könnyen ki tudták használni, hiszen a Rába partján külön cserkész-csónakház is működött.

A csapat parancsnoka a Révai Gimnázium évkönyvében olvasható beszámolójában örömmel állapította meg, hogy a fiatal cserkészcsapat előrehaladása évről-évre tapasztalható. Arról is írt, hogy igyekeztek elérni azt a célt, hogy a cserkészet hozzásegítse a fiúkat, hogy Istentől beléjük oltott lelki és szellemi kincsüket, tehetségüket minél jobban kifejleszthessék.

1936, február 9-én újoncavató ünnepélyt tartottak, melyen Dr. Róth Emil főrabbi mondott avató beszédet. Ezúttal 5 újonc tett fogadalmat, ígéretet pedig 32 kiscserkész.

A „jótett héten” a csapat 2 kocsi természetbeni szeretetadományt és 100,15 P készpénzt gyűjtött az ínségesek részére. Az adományokat szétosztásra a városi szociálpolitikai ügyosztálynak szolgáltatták be.

A Magyar Cserkészszövetség a csapatot az év során végzett jó munkájáért 500 jópont minősítéssel ellátott emléklappal jutalmazta.

A csapat létszáma is tovább növekedett: ebben az évben a 6 tiszt vezetésével már 52 cserkész és 32 kiscserkész végezte a cserkészmunkát.

Az 1936-os évben a nyári nagytábort a cserkészek számára Kőszegen rendezték, de külön táborban voltak a kiscserkészek is, Vaspusztán, Bruck Ignác hitközségi elöljáró birtokán. A két tábor mellett a csapat rover-őrse háromhetes vízi-táborban is járt a Balatonon.

Sajnos, ezekről a táborokról semmi közelebbit sem sikerült megtudni, még a pontos időpontjuk, időtartamuk, létszámuk is feledésbe merült a hosszú évtizedek alatt. Mindenesetre az a tény, hogy három tábort tudtak egy nyáron rendezni, igen kedvező képet mutat a vezetők buzgalmáról és a csapat anyagi helyzetéről.

A sikeres nyár után eredményes cserkészév következett. A jelentés arról számol be, hogy részt vettek a Magyar Cserkészszövetség minden országos cserkészmegmozdulásán. A „jótett héten” ez évben is összegyűjtötték a szokásos 2 kocsi szeretetadományt, de a pénz-adomány az előző évinek majdnem a kétszerese, 185,09 Pengő volt. A Magyar Cserkészszövetségtől is nagyobb elismerést, 600 jópontot kaptak ez évi munkájukért a szokásos emléklapon.

Szende László (akkor már V. osztályos) cserkész visszaemlékezése szerint a Sirály őrs tagja volt ebben az időben. Az őrs vezetője – a fentebb már említett Dr. Erdély Ernő tűzoltóparancsnok, iskola széki elnök fia – Erdély Miklós volt. Dönci (ez volt Erdély Miklós cserkész-beceneve), mint tűzoltó ivadék rendkívüli módon vonzódott a tűzoltósághoz (a háború után tűzoltótiszt lett). A Sirály őrs szempontjából ez azért volt érdekes, mert …

… az őrsben „tűzoltó fegyelem“ volt,

… többször részt vettek a tűzoltók egy-egy könnyebb gyakorlatán, amit az udvaron tartottak (például tömlők kigurítása, összeszerelése stb.),

… a Korcsolya Egylet pályája a tűzoltóság mellett volt, azt a tűzoltóság kezelte, és a cserkészek gyakran vettek részt a pályán „korizásban“. (Dönci gyorskorcsolya bajnok volt.)

… tavasszal-ősszel ott fociztak, atletizáltak az erre a célra átalakított pályán.

Ez nem csak a Sirály őrsre vonatkozott, igaz, hogy főként arra, de a többi őrs is részt vehetett hasonló sportolásban.

Szende László visszaemlékezésében arról is ír, hogy a gyakorlati munka mellett elméleti kiképzést is kaptak az őrsben (csapatban), részletesen beszéltek a 10 cserkésztörvényről (65 év után is szó szerint emlékezett közülük ötre!) és a cserkészpróbák egyéb követelményeiről. De külön próbákat is tettek, ő például a szakács külön próba és a megfigyelési külön próba letételére – és a karon viselhető jelvényére – emlékezett vissza.

1937 nyarán Eger mellett, Síkfőkúton volt a nagytábor.

Szende László is ott volt ezen a táboron (nem sok táborban volt, mert nyaranta édesapja vegyes-boltjában kellett segítenie, így legtöbbször nem ért rá táborozni), és a következőképpen emlékezett vissza sok évtized távolából:

Síkfőkút a Bükk hegység nyugati részén fekszik, rendkívül szép, vadregényes terület.

A dimbes-dombos, hegyes erdőség kiválóan alkalmas volt kalapunkra rögzített számokkal vívott harci játék rendezésére. Nagy szenvedéllyel vetettük bele magunkat ebbe a játékba. Harsogtak a búvóhelyeken rajtütő harcosok által „lekiabált” számok. Egyre ritkult az életben maradók és nőtt a „hullák“ száma, a lefújáskor pedig a győztesek diadalittas csatakiáltással vonultak be a táborba. Nem dicsekvésből mondom, de amelyik játékra én emlékszem, annak a mi őrsünk – a Sirály őrs – lett a győztese.

Izgalmas érdekessége volt a táborozásnak az éjszakai riadó. Kürtszó ébresztette éjfélkor a csapatot, amelynek tagjai álmukból felverve a lehető leggyorsabban felöltöztek és őrsvezetőik parancsára a csapatzászló körül sorakoztak. A parancsnok közölte, hogy kihelyezett megfigyelőink jelentése szerint ellenséges alakulat készült támadásra csapatunk ellen.

A csapat tagjai körülzárták a tábort és úgy várták az ellenséget. Mintegy félórai figyelőállás után azonban a parancsnok a készültséget lefújta, mert a megfigyelők jelentették, hogy az ellenség, miután tudomást szerzett éberségünkről, támadási szándékától elállt. Csalódást jelentett, hogy nem lehetett harcolni és megvédeni táborunkat, de vigasztalást nyújtott, hogy egy óránál tovább nem kellett az éjszakát alvás nélkül tölteni.

Élményeim között kellemetlen is volt, mégpedig a következő:

A táborunk alatt egy nagyon szép – futballpályának is kitűnően beillő – rét volt. Szabadfoglalkozáskor foci meccseinket itt rendeztük. Egy ilyen meccs alkalmával nagyon összerúgtam a port az egyik segédtiszttel, akit a játék hevében „lehülyéztem“. Természetes volt, hogy ezután én húztam a rövidebbet. Kihallgatás lett belőle és táborfogság. A legfájdalmasabb azonban az volt számomra, hogy a tábor addigi napjaiban reménykedve pályáztam a „legjobb táborozó“ büszke címére, azonban ez a „malheur“ véget vetett ennek a szép reménységnek.

Síkfőkútról egy alkalommal a csapat egy kisebb részlege kirándulást tett Egerbe. Eger a Mátra és a Bükk hegység között fekszik, Heves megye székhelye. Műemlékekben, történelmi nevezetességekben nagyon gazdag. Megtekintettük a történelemből ismert vár romjait, amely Dobó István várkapitánynak a törökök elleni hősi harcában vált híressé. Megnéztük a minaretet, amelynek erkélyéről a müezzin hívta Allah nevében imára a törököket. A magas toronyból szép kilátás nyílik a városra.

Láttuk Eger nagy írójának, Gárdonyi Gézának a lakóházát, ahol híres művét, az „Egri csillagok“-at írta, valamint a sírját is. Ezeken kívül még több történelmi nevezetesség mellett is elhaladtunk, ugyancsak néhány műemléket is útba ejtettünk. Fáradtan, de nagyon szép élményekkel gazdagodva tértünk vissza a táborba.

Ahogyan teltek az évek, úgy vékonyodott egyre inkább a Révai értesítője, és ennek megfelelően egyre rövidültek a benne közölt beszámolók. Vonatkozik ez különösen a zsidó cserkészcsapat beszámolójára, amelyik 1937-38-as évben már csak néhány soros és alig tartalmaz érdemleges adatot. (Pedig ez volt az utolsó alkalom. A következő évtől már hiába keressük a beszámolót; igaz, hogy a Turul cserkészcsapatról is csak néhány sor kerülhetett ezekbe a háborús évkönyvekbe…).

Az 1937-38-as iskolaévben is részt vett a csapat minden szövetségi megmozduláson és ez évben is összegyűjtötte a 2 kocsi természetbeni és 152,90 Pengő készpénz-adományt. Tavasszal és ősszel – minden évben, így ebben is – több egynapos kirándulást rendeztek a városhoz közeli kirándulóhelyekre.

Szende László így emlékezett ezekre a kirándulásokra:

A nyári nagy táborok mellett tavasszal és ősszel rövid kirándulásokat rendeztünk.

A legkedvesebb és leggyakoribb kirándulóhelyünk Kiskút volt az lparcsatorna mellett. Ide főként őrsök rándultak ki, de volt csapatkirándulás is, amelyet általában a Révai Reáliskola (Gimnázium) juniálisával egybekötve tartottunk meg. A juniálisi műsor egyik kedvenc műsorszáma „Mufti, a csodapók” volt. Egyik társunk azzal a különleges képességgel rendelkezett, hogy minden szöveget a Himnusztól a Toldiig előre és visszafelé is tudott mondani. Nagyszerűen szórakoztunk a bekiabált rögtönzések folyamatos visszafelé mondásán, mintha könyvből olvasná. Ezért hívták „Mufti, a csoda­ pók”-nak. A másik barátunk egy „számoló csoda” volt, aki a számokkal művelt hasonló mutatványszámokat, mint Mufti a szöveggel. Osztott, szorzott kapásból mindent és mindenhogyan. Óriási élményt nyújtott számunkra.

Másik kedvelt kirándulóhelyünk volt a Mosoni Duna partján felfelé haladva a „Püspök erdő”, amely izgalmas számháborúk, akadályversenyek színtere volt.

Többször ellátogattunk cserkész időszakunk alatt Kismegyerre, ahol a Napóleon-csata színtere volt. Itt megtekintettük a csata emlékére emelt emlékművet.

A csapat Rozmár rover és evezős őrse csónakkirándulásokat tett északra és délre a Mosoni Dunán, valamint a Rábán és egyéb környéki folyókon is.

Valamelyik évben (már nem sikerült kideríteni, hogy melyikben) nagy vállalkozásra került sor: ez volt az Észak-Kelet Magyarországi Kerékpáros mozgótúra.

Hónapokkal előbb folyt a felkészülés. A lányok zászlókat hímeztek a kerékpárokra, a szülők pedig – főleg az anyukák – agyon izgulták magukat túrázó fiaikért. Budapest-Eger-Miskolc-Debrecen és vissza volt az útirány, sok élménnyel: vidámmal és kevésbé vidámmal egyaránt.

Izgalommal kezdődött az út, mert egyik pajtásunk a gödöllői patkókanyarban olyan szerencsétlenül esett, hogy ő is meg a kerékpár is nagyon megsínylette. Segítettünk azonban mi is mindent rendbe hozni és folytathattuk utunkat.

A miskolci zsidó csapat táborába pénteken késő este érkeztünk (ami már szombatnak számított), ezért az „Isten káromlás” bélyegét sütötte ránk a tábor rabbija. (Jiddisül ez nagyon csúnyán hangzik.)

Na, de végül is minden nagyon szépen és jól sikerült. Lillafüred és később a debreceni Nagyerdő, de meg még sok más, az úton látott és tapasztalt gyönyörűség hatalmas élményt nyújtott a túra résztvevőinek. Igaz, hogy eredetileg még hosszabbra terveztük a túrát, időnkből, erőnkből azonban többre már nem futotta.

Legjobban az anyukák örültek annak, hogy lerövidítettük az utat, de így is felejthetetlen volt a részvétel.

Ahogy a zsidókérdés Magyarországon kiéleződött, úgy vonult vissza a cserkészcsapat a korábbi évek „divatosabb” táborhelyeiről (Balaton, Sopron, Kőszeg, Eger) „szerényebb” táborozási lehetőségek közé. Ez a Győr környéki zsidó földbirtokosok, vagy földbérlők birtokán tartott nyári táborozást jelentette, akik megértve a változó idők szavát, voltak szívesek a csapat számára táborhelyet rendelkezésre bocsátani.

Így kapott a csapat 1938 nyarán a Nagyszentjános melletti Fúd pusztán az ott gazdálkodó Vajda testvérektől táborhelyet birtokukon.

Van egy fényképem, melynek hátterében ennek a tábornak a kapuja látható a következő felirattal: „479. Szőgyi László cserkészcsapat Győr”. A képet Szende Lászlótól kaptam a következő emlékező sorok kíséretében:

A kislánynak, aki a kép elején látható, akkor még csak egy éve udvaroltam; 1946 óta – tehát 53 éve – a feleségem. Amikor eljött engem a táborban meglátogatni, egyikünk sem gondolta, hogy ilyen fordulatot vesz az életünk. Sajnos ez az életfordulat sok szomorú eseményt takart. Szüleink, családtagjaink, sok cserkésztestvérünk és a magunk deportálását. Hazatérésünk után erősen megritkulva, de mi magunk szerencsésen életben maradva azt tettük, amit legokosabban tehettünk: összeházasodtunk.

Érdekes, hogy a képen hátul látható cserkésztestvérünk: Grüngold – később Gábor – Pali, aki az én legjobb barátom és a Sirály őrsben az én segédőrsvezetőm volt, az általa szeretett kislánnyal hasonló körülmények közé kerültek és ugyanúgy jártak el, mint mi. Csapattársaink közül még egy – a már korábban említett – Erdély Dönci is követte ezt az utat. Azt hiszem jó példái voltunk a cserkészek állhatatosságának és kitartásának. Olyan példák, amilyenek az életben ritkán fordulnak elő.

Fúd pusztáról még egy kedves „sztori”-ra emlékezem: volt egy társunk, a „Pollák”, akin – ki tudja, miért – mindenki szeretett egyet csípni, bökni. Egyszer, azt hittük, ő van a sátorban és valaki elkiáltotta: „bunyózzuk meg a Pollákot!” Több se kellett a fiúknak, nekiestünk a sátornak: húztuk, vontuk, míg a sátor össze nem dőlt. Vártuk az előmászó Pollák riadt ábrázatát.

A mi ábrázatunk vált azonban riadttá, mert a kimászáskor kiderült, hogy valaki rosszul látta a bemenőt és a sátorban nem Pollák, hanem a rendkívül szigorú segédtisztünk: Klausz Gyuri bácsi tartózkodott. Volt persze nemulass, kihallgatásra rendelés, szigorú megtorlás. Hát ez is a tábor kedves emlékei közé tartozik. Jóval későbbi években, ha találkoztunk a közben jó barátunkká vált Klausz Gyurival, emlékeztünk régiekről és jót mulattunk az eseményen.

Sajnos azóta már sem Gyuri, sem Pollák Pali nincs az élők sorában.

Mivel Magyarország egyre jobban belesodródott a fasiszta világba, a zsidó csapat lehetőségei már oda szűkültek, hogy csak a közeli zsidó birtokok valamelyikén táborozhattak. A csapat utolsó táborát 1939 nyarán, a Ménfőcsanak melletti Hodálypusztán rendezte. A birtokon Krausz János bérlő gazdálkodott, ő volt szíves a táborozást engedélyezni.

A most következő levél Vértes Istvánnak, a csapat korábbi cserkészének szól, aki megértette az idők szavát, megérezte a közelgő vihart és az első volt – vagy legalább is az elsők közé tartozott – az Izraelbe kivándorlók között.

Hodálypuszta Nagytábor, 1939. jún. 29.

479. SZ. SZŐGYI LÁSZLÓ CSERKÉSZCSAPAT GYŐR

Kedves Cserkésztestvérünk!

Hodálypusztai Nagytáborunkban nagy szeretettel gondolunk Rád és az imént befejezett hangulatos tábortüzünket Reád emlékezve, a Te tiszteletedre rendeztük meg. A Hatika-Eskü szép dallamánál minden cserkésztestvér gondolata feléd szállt.

Cserkész szeretettel üdvözlünk, Parancsnok Ullmann József (+ 17 aláírás)

A levél jellemző arra a helyzetre, amely a 30-as évek végén és a 40-es évek első felében a zsidóságot, és benne természetesen a cserkész­ mozgalmat is tragédiába döntötte.

A levélben említett tábortűz mellett is valószínű, hogy elhangzottak azok a dalok, melyeket az Izraelbe kivándorolt cserkésztestvéreik révén ismertek meg az itthon maradottak és a nehéz időkben gyakran énekeltek. Álljon itt közülük kettő (melyekre Szende László emlékezett vissza, sajnos a dallamát nem közölte):

A Jordánon suttog a szél
A Jordán regéket mesél.
És sejtelmes hangját
Oly messzire viszi a szél.
Elviszi messzire, távoli földekre,
A zsidó szívekbe.

xxx

A Kineret tó partján
Egy kicsinyke kis sziklán
Ül egy fekete bachur
És magában így beszél:
Tízet szerettem
És kilencet feledtem,
De azt az egyet elfeledni
Nem tudom soha.

Az 1939-40-es évről alig tudunk valamit. Szekeres László, 1939-ben érettségizett cserkész kiscserkész-vezetőként többször vitte kiscserkészeit kirándulni még 1940 tavaszán is. Tábor azonban 1940-ben már nem volt.

A zsidótörvények és az ezzel párhuzamos állami nyomás egyre jobban nehezedett a Magyar Cserkészszövetségre. Választás előtt álltak: vagy feloszlatják az egész szövetséget (mind a 600 cserkész-csapatot), vagy kizárják az ekkor 14 csapatba tömörült 2000 zsidó cserkészt a szövetségből. A többiek érdekében ez utóbbi mellett döntöttek és az 1940 decemberében tartott közgyűlés határozata szerint megszűnt a zsidó cserkészet Magyarországon. Ezzel természetesen megszűnt a 479. számú Szőgyi László cserkészcsapat is.

De mi történt a cserkészekkel?

Számos cserkész követte – természetesen szüleivel együtt – Vértes Pistát. Sokan vándoroltak ki a világ legkülönbözőbb országaiba Izraeltől Észak és Dél Amerikán keresztül Ausztráliáig, de még egyéb helyekre is.

Voltak, akik – mint például Szende László, Erdély Miklós, és sokan mások – itthon maradtak és sorsuk lett a munkaszolgálat, majd a deportálás. Akinek szerencséje volt, sikerült élve megúsznia, de ezek voltak kevesebben. A többség azonban csakúgy, mint szüleik, családjuk nagy része a koncentrációs táborok áldozata lett.

Akik élve maradtak, azok a háború után új életet kezdtek és életük végéig emlékeztek arra, hogy …

… “volt egyszer Győrött egy zsidó cserkészcsapat, amely sok fiúnak segített abban, hogy szép gyermekkoruk, jellemet formáló ifjúságuk, élménydús fiatalságuk legyen.” (Szende László sorai)

Álljon itt befejezésül néhány cserkészének (Szende László emlékezete alapján).

Megjött már a fecskemadár, fészket rakott nálunk.
Hívogat már a napsugár, nagytáborba vágyunk.
Virág nyílik a hegyoldalon, nincs szebb annál semmi:
Harsog a kürtszó, cserkész pajtás, táborba kell menni.

xxx

Este van, este, szép csendes este, ragyognak ránk a csillagok.
Nem zúg a szellő a sátrak mellett, jó anyám csak Rád gondolok.
Aggódó, könnyes két szemedre, mosolygó szép tekintetedre.
Te jársz eszembe jó anyám, téged szeretlek igazán.

xxx

Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol.
Hallgatja egy süket ember, ki a vízben lubickol.
Sej, haj, denevér, bennünk van a kutyavér.
Sej, haj, denevér, bennünk van a kutyavér.

Utószó

Végére értem az írásnak és szomorúan állapítom meg, hogy rövidebb lett, mint szerettem volna. Nagyon kevés forrás-munkát és még kevesebb tanút találtam több, mint 50 év után, amit felhasználhattam az íráshoz. Itt szeretném megköszönni az adatgyűjtés kezdetekor még életben talált két egykori cserkész készséges beszámolóit, ami nélkül nem készülhetett volna el a történet.

Felvetődhet a kérdés: miért éppen én írtam meg katolikus létemre a győri zsidó cserkészcsapat történetét: Megpróbálok erre a jogos kérdésre feleletet adni.

Csak a háború után voltam – nem egészen két évig – cserkész, majd 1990-ben, mint a Révai Gimnázium tanára, én szerveztem újjá az iskola 42. számú Turul cserkészcsapatát. 65 éven keresztül elnöke is voltam a Magyar Cserkészszövetség VII. győri kerületének. E két minőségben találkoztam a Szőgyi László cserkészcsapat nevével. Felkeltette érdeklődésemet, hisz a háború előtti, gyermekkori éveimből szeretettel emlékszem vissza a városunkban élt zsidókra: orvosunkra, fogorvosunkra, valamint édesapám barátaira, üzletfeleire, alkalmazottaira. Úgy éreztem, hogy – bár nem róluk szól, mégis – az ő emléküknek tartozom ezzel az írással.

Nagyon örülök, hogy ezzel emléket állíthattam a győri Szőgyi László cserkészcsapat működésének.

Székely László
cserkésztiszt
Győr, 2001

Írta Mesterházi Ildikó,

a Zachor Alapítvány és a USC Soá Alapítvány Győri Nagykövetének írása

Ha valaki annyira szerencsés, hogy szüleivel, nagyszüleivel sokat beszélgethet a gyermekkorukról, sokszor életre szóló élményt szerez. Mindannyiunknak fontos, hogy személyes történeteken keresztül tudjunk meg minél többet őseinkről. Nincs ez másként akkor sem, ha a történelemmel foglalkozunk. Az iskolai oktatásban is egyre nagyobb szerepet kap az „oral history”, a személyes történetmesélés, mely egyéni nézőpontból láttat egy történelmi eseményt. A 20. század történetét tanítva én magam is sokszor nyúlok ehhez az eszközhöz.

A Richter János Zeneművészeti Szakgimnáziumban és annak tagintézményében a Bartók Béla Ének-zenei Általános iskolában tanítok. Az általános iskola Győr-Szigetben található. Amikor a magyar történelmen belül várostörténettel, majd szűkebben vett helytörténettel foglalkozunk, megkerülhetetlen a győri zsidóság történetének megismerése. Legyen szó a szigeti gyárak építéséről, a boldog békeidőkről, vagy a vészkorszakról. Így van ez a középiskolás diákok esetében is, akik számtalanszor megfordulnak a zsinagóga épületében iskolai rendezvények alkalmából. Számukra is kikerülhetetlen, hogy megismerjék annak a közösségnek az életét, történetét, amely ezt a csodás épületet felépítette és használta.

Oktatási, nevelési munkámban hatalmas segítséget jelentett, amikor 2015-ben elvégeztem a Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért és a Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítvány együttműködésében szervezett, „Videóinterjúk a 21. század oktatásában” című tanártovábbképzést, mely teljesen új perspektívát nyitott számomra a személyes élettörténetek alkalmazására az iskolai oktatásban. A Zachor Alapítvány, a Soá Alapítvány partnereként, holokauszt túlélők életinterjúira, személyes élettörténeteire épülő tananyagok, oktatási programok, tanártovábbképzések szervezésével foglakozó civil oktatási szervezet.

Az elmúlt években több továbbképzésen vehettem részt, fejlesztettem és kipróbáltam tananyagokat, elkészítettem a győri zsidóság történetét bemutató IWalkot, ami egy videóinterjús helytörténeti séta.  A videóinterjúkra reflektálva diákjaimmal művészeti pályázatra készítettünk alkotásokat. Az IWitness online oktatási felületen található interjúrészletek és tananyagok segítségével készítettem fel két középiskolás osztályt egy Auschwitzba tett látogatásra.

Nagy megtiszteltetésként ért, hogy a Zachor Alapítvány és a USC Soá Alapítvány 2022 szeptemberében indult nagyköveti programjába, mint győri nagykövet csatlakozhattam.

Nagykövetként feladatomnak tekintem, hogy minél szélesebb körben megismertessem a két alapítvány tevékenységét, olyan programok szervezésével, melyek közelebb hozzák a tanárokhoz, a diákokhoz, és sok esetben a „hétköznapi emberekhez” a videóinterjúkból elénk táruló személyes történeteket, segítve ezzel a rasszizmus, az intolerancia, az antiszemitizmus és az előítéletesség elleni küzdelmet, valamint a holokauszt traumájának feldolgozását.

A szervezés alatt álló programok közül figyelmükbe ajánlom a 2023 áprilisában Győrbe látogató művészeti kiállítást, illetve az IWalk alkalmazásban megújuló győri sétát, mely programok a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tisztelegnek az áldozatok előtt. Mindkét programról részletes leírást, pontosabb időpontokat a következő alkalommal írok.

Győr, 2023. február 24

Az alapítványok munkájáról itt olvashatnak részletesebb leírást:

Mezei Mónika: Hasznos tanártovábbképzések itt

A Zachor és a Soá alapítványok itt

Az életinterjúk között itt kutathatnak

Izraeli város indiai zsinagógával

Galilea látképe

A Wikipédia szerint (1) Nof HaGalil (héberül: נוֹף הַגָּלִיל, lit. Galilea látképe; arabul: نوف هچليل), korábbi nevén Názáret Illit egy több mint 40 000 lakosú város Izrael északi körzetében. Az 1957-ben alapított várost zsidó városnak tervezték, amely az arab Názáret városára és a Jezréel-völgyre néz. Nevét 2019-ben “Nof HaGalil”-ra változtatták.

A Názáreth Illit létrehozását az 1950-es évek elején kezdeményezték. Gazdasági és biztonsági okai voltak annak, hogy ebben a régióban várost alakítsanak ki.

Egy 1 200 dunamnyi földterületet, amelynek körülbelül a fele Názáret önkormányzati határain belül feküdt, 1954-ben közcélú fejlesztések céljaira kisajátítottak, az ilyen típusú kisajátításokat lehetővé tevő törvényre hivatkozva. Az intézkedés elleni tiltakozások eljutottak az Izraeli Legfelsőbb Bírósághoz, amely 1955-ben elfogadta (HCJ 30/55) a kormány állítását, miszerint a földterület kizárólagos célja kormányzati létesítmények építése. Erre a célra azonban csak 109 dunamot használtak fel, és a lakóövezetek tervezése folytatódott. Az első lakások 1956 szeptemberében készültek el, és a lakók még abban az évben beköltöztek.

2014-ben a város lakosságának etnikai és vallási összetétele 64,4%-ban zsidó és egyéb nem arab, a többi arab volt. Az 1990-es években Názáreth Illit volt az ország leggyorsabban fejlődő városa a lakosság számát tekintve. Az újonnan érkezők között voltak a volt Szovjetunióból és Dél-Amerikából bevándorlók, köztük fiatal párok.

A város lakossága azóta egyre fogyatkozik, a város kereskedelmi és ipari bázisának romlása miatt. Így a fiatalabb lakosság nagy része elhagyta a várost, megváltoztatva a város demográfiai szerkezetét.  

2010-ben a városnak 12 általános iskolája és két középiskolája volt, egy hitoktatási és egy műszaki középiskola.

Nof HaGalil önkormányzata igyekszik fenntartani a város parkjait és a környező Churchill-erdőt, amelyet az Egyesült Királyság zsidó közössége Winston Churchill emlékére adományozott.

A Hapoel Nof HaGalil a város legnagyobb futballklubja. A kosárlabda és az asztalitenisz szintén népszerű helyi sportágak.

Nof HaGalil testvérvárosi kapcsolatot ápol az argentin San Miguel de Tucumánnal, a németországi Leverkusennel, az ausztriai Klagenfurttal, a magyarországi Győrrel, az ukrajnai Csernyivcivel, a franciaországi Saint-Étienne-nel, a romániai Alba Iuliával és a szerbiai Kikindával.

Győri tárgyalások

Nof HaGalil küldöttsége 2022 szeptemberében Győrbe látogatott. Ronen Plot polgármester találkozott Dr. Dézsi Csaba András győri polgármesterrel. (2) Az izraeli delegáció három napot töltött Győrben. A két polgármester a győri városvezetés működéséről, kapcsolatuk erősítéséről és fejlesztéséről, valamint a menekülthelyzetről tárgyalt.

“Hasonló problémáink vannak, és a megoldások is hasonlóak lehetnek. A látogatás célja a kulturális, sport és egyéb kapcsolatok kiépítése, felelevenítése volt” – mondta Dr. Dézsi Csaba András.

Plot polgármester szerint “komolyan beszélhetünk a két város közötti együttműködésről, és megállapodtunk abban, hogy erre a célra operatív tervet készítünk, amely magában foglalja a sport és a kultúra területén történő cserekapcsolatok intenzívebbé tételét”.

Az izraeli delegáció találkozott Villányi Tiborral, a Győri Zsidó Hitközség elnökével.

Indiai közösség Nof HaGalil-ban

Ez év novemberében új zsinagógát avattak Nof HaGalil-ban, mégpedig egy indiai zsinagógát, ugyanis az Eliayahu-Hanavi nevű szentélyt az indiai Bnei Menashe törzsből származó zsidó bevándorlók közössége építette. E közösség úgy tartja, hogy tagjai az izraeli északi királyságból i.e. 721 körül az asszír birodalomba rabszolgának elhurcolt tíz elveszett zsidó törzstöredék egyikéből származnak. Ugyanakkor, nagy valószínűség szerint, a zsidó vallást az 1950-es években felvett törzscsoportról van szó.

A legenda szerint, őseik évszázadokon keresztül vándoroltak Közép-Ázsiában és a Távol-Keleten, mielőtt észak Indiában, a mai mianmari és bangladesi határ közelében letelepedtek. Hagyományaik sajátosak, de tartják a szombatot, kóser szokás szerint étkeznek és tartják a zsidó ünnepeket. Az izraeli főrabbinátus, az egyének formális áttérését megkövetelve, elismerte a törzs zsidó eredetét és máig már a közösség 5200 tagja vándorolt be az őshazába. További 5000 fő még Indiában vár a befogadásra. Nof HaGali polgármestere, Ronen Plot, nyílt karokkal fogadta az egzotikus zsidó bevándorlókat. (3) (4)

---

Források:

• Wikipedia
• Győrplusz
• Tachles, folyóirat, Zürich, 2022. november 25
• Bnei Menashe, Wikipedia

Győri képi szociográfia

Ezzel az írással Glück József fényképész előtt kívánunk tisztelegni, aki nagy szorgalommal és hozzáértéssel örökítette meg az utókor számára Győr sok-sok helyszínét a 20. század első harmadában. Lokálpatriotizmusa felbecsülhetetlen emléket állít a 100 évvel ezelőtti, gyorsan iparosodó városnak, a történelmi és akkori kortárs épületeknek egyaránt. A korszak Győr városa iránt érdeklődök a különlegességnek számító Glück fényképek révén tudják csak igazán maguk elé idézni, hogyan is nézett ki a város egy évszázaddal ezelőtt. Képei párjukat ritkítják.

Győr város lakóinak képi megjelenítése a szociálisan érzékeny Glück számára azonban az épületek látványán és megörökítésén túl kiemelkedő jelentőségű volt: láthatjuk a kor egyszerű munkásait, az utcákon sétálókat, a sok helyen feltűnő gyerekeket, a Kis-Dunában vagy a Cziráky uszodában fürdőzőket, a városképtől már akkor elválaszthatatlan evezős világot és így tovább. Glück egy valóságos győri, képi szociográfiát teremtett egy évszázaddal ezelőtt.

E bejegyzés itt következő bekezdései teljes egészében és szó szerint Nagy Mária munkájából származnak (1).

Glück 1887. november 11-én született Székesfehérváron, itt végezte iskoláit és itt tanulta ki a fényképészmesterséget is. A gyakorlattal töltött évek után Győrben találjuk, itt folytatta munkáját. 1898-ban a Deák Ferenc 13. szám alatti (ma Aradi vértanúk útja) nyitja meg műtermét.

Münchenben fejlesztette és gyarapította fényképészeti ismereteit, és itt 1909-ben sikeres mestervizsgát tett.

Az akkor még kezdetleges és főleg nehéz fényképezőgépével folyamatosan járta a várost, megörökítette az utcák, terek életét. A század elejétől a második világháború kitöréséig szinte kivétel nélkül ő fényképezte a városban zajló építkezéseket, műemlékeket.

A véletlennek és néhány lelkes győri polgár értékmentő cselekedetének köszönhető, hogy Glück József fotóinak többsége megmaradt az utókor számára. Ma a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum őrzi a 24×30 cm-es üvegnegatívjait és több pozitív nagyítását, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér tulajdonában pedig 145 fotója található.

A korabeli fotókiállítások majdnem mindegyikéről elismeréssel tért haza. 1926-tól a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének, 1935-től a Győri Ipartestület Gazdasági Bizottságának volt az elnöke, mint a fotószakosztály vezetőségi tagja.

Nemcsak a fényképész szakmának, hanem a város közéletének is tevékeny és köztiszteletben álló résztvevője volt. Tisztséget viselt többek a Győri Ének- és Zeneegyletben, a Tűzoltó Egyesületben és a Mentő Egyesületben. A győri Neológ Izraelita Hitközség Iskolabizottságában is aktívan részt vett.

Különösen fontosnak tartotta, hogy a Kossuth utcai izraelita elemi iskola tanulói korszerű oktatásban és felvilágosult nevelésben részesüljenek.

Évtizedekig tagja volt a város törvényhatósági bizottságának. Innen zsidó származása miatt 1939-ben kizárták. 1940-ben a városi ipartestület a felügyelőbizottságába választotta, majd később, az antiszemitizmus fokozódásakor megfosztották állampolgári jogaitól.

Iparát 1942. május 1-jével megszüntették. 1944 májusában családjával együtt gettóba kényszerült, 1944. június 11-én vagy 14-én feleségével (Glück Józsefné, Singer Janka) Auschwitzba deportálták. Innen soha többé nem tért vissza. Valószínűleg 1944 júniusában halt meg Auschwitzban – a pontos dátum nem ismert. Egy leszármazottjáról, fiáról tudjuk, hogy Izraelben élt: 1990-ben hazalátogatott Győrbe és részt vett édesapja kiállításának megnyitóján.

---

Glück József itt bemutatott képanyaga a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, Győr, gyűjteményéből származik, felhasználását az intézmény engedélyezte. (2)

---

Források:

(1) Győri Szalon https://www.gyoriszalon.hu/news/12828/66/

(2) Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, Győr

De mi köze van Győrhöz?

Címlapkép: Anton H, Pexels

Augusztusban a szentendrei Vajda Lajos múzeum udvarán kialakított szabadtéri színpadon játszották a tragikus sorsú Szenes Hanna történetét, amelyet a fiatal költő versei, naplója és visszaemlékezések felhasználásával Tóth Réka Ágnes és Widder Kristóf állított össze, zenéjét Födő Sándor szerezte. Hanna szerepét a rá oly annyira hasonlító Bíró Eszter játszotta nagyon meggyőző módon. (1)

Valódi élmény volt, annak ellenére, hogy az előadás nem a ritmust általában nagyban meghatározó színpadi deszkákon, hanem a múzeumi udvar minden lépést elnyelő puszta földjén játszódott, szinte visszhangtalanul, zaj nélkül. Értelmezhetjük-e ezt úgy, hogy Hanna sorsát és emlékét majd egykoron ilyen visszhangtalanul felejtjük el?

Bízunk benne, nem így lesz. Bíró Eszter és társai e cél érdekében is vállalhatták Hanna színpadi megjelenítését. Tudjuk azt is, hogy a nyilasok által brutálisan és értelmetlenül legyilkolt Hannát Izraelben nemzeti hősként tisztelik, ami tényleges biztosítéka emléke fennmaradásának. Magyarországon is így kellene ennek lenni és nem csak zsidó körökben.

Az előadás kapcsán jutott eszembe, hogy Győrben egy köztér viseli Hanna másodunokatestvérének a nevét. Szenes Iván park.

Hogyan kerül a csizma az asztalra? Hiszen Iván Budapesten született 1924-ben és ott is halt meg 2010-ben.

A világhálón kutatva nem került nagy erőfeszítésbe, hogy lássam, hogyan kötődött a nem győri, rendkívül népszerű Szenes Iván a városhoz.

Először lássuk a művészt. Szinte felsorolni is nehéz Szenes művészi tevékenységének főbb fejezeteit.

A Wikipedia (4) meghatározása szerint Szenes Iván magyar író, dalszövegíró, dramaturg és zeneszerző. Statisztikák és egy 2000-es kimutatás szerint Magyarország legtöbbet játszott szerzője, regisztrált színházi bemutatóinak száma több mint 400. Csak az Imádok férjhez menni című darabjának 2010-ig harminchárom bemutatója volt. Érdemes művész.

Édesapja, Szenes Andor (1899–1935), ugyancsak író.

Iván a második világháború után újságíróként és dramaturgként, színpadok művészeti vezetőjeként dolgozott, miközben egymás után írta dalait.

És itt jön a győri kapcsolat: Szenes Iván 1961–1979 között a győri Kisfaludy Színház dramaturgja.

Elképesztő slágereinek listája. Csupa ismert dal, amiket a 20. század legismertebb magyar táncdalénekesei és kiemelkedő színészei vittek sikerre. Az én korosztályom tagjainak talán megdobban a szíve e nótákra emlékezve. Csak néhány példa a legnagyobbakból, megemlítve az egyes számok eredeti előadóját is:

• Nehéz a boldogságtól búcsút venni – Apostol Együttes
• Isten véled édes Piroskám, Nemcsak a húszéveseké a világ – Aradszky László
• Jöjjön ki Óbudára – Bilicsi Tivadar
• Az a jamaicai trombitás – Bodrogi Gyula Voith Ágival
• Kicsi, gyere velem rózsát szedni – Cserháti Zsuzsa
• Kicsit szomorkás a hangulatom máma – Darvas Iván
• Melletted nincsenek hétköznapok – Ferrari Violetta
• Mindenkinek van egy álma – Harangozó Teri
• Próbálj meg lazítani –Hofi Géza
• Álltam a hídon – Karády Katalin
• Annyi ember él a földön, Kislány a zongoránál, Nem vagyok teljesen őrült – Koós János
• Bocsánat, hogyha kérdem – Korda György
• Úgy szeretném meghálálni, A régi ház körül, Találkozás egy régi szerelemmel – Kovács Kati
• Álltam a hídon – Lantos Olivér
• Mások vittek rossz utakra engem – Ráday Imre
• Szeretni bolondulásig – Szécsi Pál
• Orchideák – Tolnay Klári–Páger Antal
• Engem nem lehet elfelejteni – Váradi Hédi Tölcsért csinálok a kezemből – Zalatnay Sarolta

Lehet elérzékenyülni, nyomban dúdolni a fülbemászó dallamot és lehet fanyalogni. Akárhogy is van, a Wikipedia szerint Szenes Iván minden idők legtermékenyebb magyar slágerszerzője. És valószínűleg egyike a legsikeresebbeknek is.

A művész halála után, lánya Szenes Andrea létrehozta a Szenes Iván Művészeti Díjat.

Győrben népszerűsége töretlen. Erről tanúskodik a nevéről elnevezett park. Idén júliusban Győrben már nyolcadik alkalommal szervezték meg a Szenes Iván emlékestet és családi napot.

Iván népszerűségével talán halálában is segíti Hanna emlékének megőrzését.

Összeállította: Krausz Péter

---

Források:

(1) HANNA – szabadesés több szólamban, Szentendrei Teátrum A darab ősszel budapesti kőszínházban is megnézhető.

(2) Színház online

(3) Google maps

(4) Wikipedia

(5) jegy.hu

(6) Kisalföld

---

Kezdődik a diákpályázat

Címlap kép: © Buro millenial, Pexels

A Holokauszt 80. szomorú évfordulójáról történő méltó megemlékezésre létrehozott alapítvány diákpályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy a helyi fiatalok érdeklődését felkeltse a hajdani győri és környéki zsidó közösség múltja iránt. Ez a múlt közös múlt, alaposabb megismerése toleránsabb, nyitottabb, összefogóbb és erősebb lábakon álló jövőt biztosít a város számára.

A pályázaton tíz meghívott győri, pannonhalmi és csornai középiskola háromfős diákcsapatai vesznek részt. Munkájukat az iskolák történelemtanárai támogatják. A projekt indító megbeszélésére 2022 szeptember hó közepén került sor, amely alkalomból a témát magas szinten ismerő szakértők adtak tájékoztatást az érintett iskolák tanárai részére.

Krausz Péter, a Zsidók Győri Gyökerei Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint „a diákpályázat a kerek évfordulós megemlékezés előkészületeinek egyik legfontosabb részét képezi. Szervesen kapcsolódik a koncentrációs táborokat túlélők leszármazottjai részvételével 2024 júliusára tervezett győri Világtalálkozóhoz. Példa egyben a találkozó multigenerációs és befogadó jellegére. Arra törekszünk, hogy az indulók munkáit minél szélesebb körben megismerjék. Ennek jó eszköze lesz valamennyi pályázati eredmény bemutatása az összes induló diák előtt és természetesen a zsűrinek. Ezen túlmenően a győztes csapat előadja kutatási eredményeit a Világtalálkozó keretében megrendezésre kerülő emlékkonferencián is. A legjobb művészeti alkotásokat kiállítjuk. Biztosítjuk továbbá a kutatási jelentések és művészi alkotások online megjelentetését is.”

A „Zsidók Győri Gyökerei Alapítvány Győr és környéke zsidó múltjának és jelenének széleskörű megismertetéséért” elnevezésű civil szerveződés 2021 második felében létesült. Bejegyzésére 2022 januárjában került sor. Fő feladatának a Holokauszt 80. évfordulójáról történő méltó megemlékezés előkészítését és kapcsolódó projektek lebonyolítását tekinti.

---

Lásd itt is: Szombat és Győri Szalon és Győr+

Kiállítás a győri zsidóság történetéről a Páva utcai HDKE gondozásában

Címkép: Szombat

Egy 2023-ban megnyitásra kerülő kiállítást készítenek elő a győri zsidóság történetéről a budapesti Holokauszt Emlékközpontban (HDKE).

Lehetőség nyílik győri családtörténetek feldolgozására és kiállítására is. Aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel, vegye fel a kapcsolatot Csendes Tündével, az Országos Rab­bi­kép­ző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) doktoranduszával, akinek a győri zsidóság története tárgyában végzett kiterjedt kutatásait a HDKE fel fogja használni. Írjon a következő címre: cstundegyor@gmail.com

Köztudott, hogy az egykori győri zsidó Menházban már évek óta látogatható a helyi Zsidó Hitközség által létrehozott, a helybeli zsidóság történetét feldolgozó kiállítás, amely a zsidó szokásokkal és hagyományokkal egyaránt foglalkozik.

A tervezett budapesti kiállítás új elemeket is tartalmazni fog. Így például érinti majd a Győr környékén a holokauszt előtt gazdálkodó zsidó földtulajdonosok tevékenységét és családjuk mindennapi életét is.

Az elképzelések között szerepel a budapesti Emlékközpont időszaki kiállításának későbbi Győrbe költöztetése is.

---

A Holokauszt Emlékközpont állami intézmény, amely a Páva utcai Zsinagóga felújítása és egy új épületkomplexum építése eredményeként 2004. április 16-án nyitotta meg kapuit első kiállításával, az Auschwitz Albummal.

A belső udvaron található hat oszlop a több mint 500 ezer magyar és a 6 millió európai áldozatnak állít emléket.

---

Alapította Dr. Csillag József

A már jóformán feledésbe merült egykori Csillag Szanatórium alapítója és igazgató-főorvosa, Dr. Csillag József 1887. október 28-án született Győrben. Édesapja Csillag Géza (1850?-1944?), édesanyja Goldberger Gizella (1859-1927). A zsidó elemi iskolába járt és a Győri Magyar Királyi Állami Főreáliskolában érettségizett 1907-ben.

A budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen szerzett diplomát 1912-ben. Ezután külföldön szerzett tapasztalatokat, 1913 és 1914 között Berlinben és Bécsben.

Az első világháborúban katonaorvosként a 10. tüzérezrednél 39 hónapon át teljesített frontszolgálatot. Főorvos ezredesi ranggal szerelt le. Helytállásáért több kitüntetést kapott: a Ferenc József-rend Lovagkeresztjét, a Koronás Arany Érdemkeresztet, két Signum Laudist, a Károly Csapatkeresztet.

1917-től a budapesti Rókus Kórház sebészeti osztályán dolgozott. Sebész, nőgyógyász, gégész és urológus szakorvos volt.

1920 elejétől újra Győrben élt. Megnősült, feleségül vette Korein Józsát (Jozefin) (1901-1944). Négy gyermekük született.

Dr. Csillag József Győrben, az Árpád út 20. számú házban megnyitotta Csillag Szanatóriumát, melyet aztán igazgató-főorvosként működtetett. A Szanatórium lehetővé tette, hogy Felső-Dunántúl megyéiből és városaiból nem kellett Budapestre vinni a folyamatos orvosi és ápolói felügyeletet igénylő betegeket, gyorsabban, olcsóbban hozzájuthattak komplex egészségügyi ellátáshoz Győrben.

A megnyitás idején a szanatórium 14 fekvőbeteg befogadását tette lehetővé, emellett voltak egy- és kétágyas szobái, ahol a betegek kísérői számára biztosítottak elhelyezést. A sebészeti és nőgyógyászati beavatkozások elvégzésére alkalmas műtő tetővilágítást kapott, és a kor legkiválóbb gépeivel, műszereivel látták el. Európai színvonalú felszereltség jellemezte a röntgenosztályt és laboratóriumot is. A testegyenészeti terem gépcsodái még az intézetet felkereső orvosokat is meglepték. A ragályos kórban szenvedők kivételével bármilyen beteget elláttak.

Az intézetben a betegek ápolását kezdetben vöröskeresztes ápolónők végezték egy főnővér vezetésével, később evangélikus diakonisszák kapcsolódtak be a munkába. A főorvos és a diakonisszák munkakapcsolatát a kölcsönös megbecsülés jellemezte.

Dr. Csillag József felesége vezette a szanatóriumban az élelmezést. Antal fiuk, aki maga is sebészorvos lett, szintén részt vállalt a munkában (a háború után évtizedekig a budapesti János Kórházban dolgozott).

A Csillag-család a szanatóriumban lakott. Amikor súlyos beteg kezelése az éjszaka folyamán a főorvos szakértelmét követelte meg, Zsohár Lenke diakonissza köteles volt felébreszteni a doktort.

A szanatóriumban kitűnő orvosokat alkalmaztak. Az orvosi gárda tagja volt Csillag József sógora, Dr. Korein Sándor (1899-1989) belgyógyászati főorvos, aki az általános konzíliumi tanácsadó szerepét is betöltötte. Az ún. szegények és idős egyedülállók otthonának önkéntes orvosaként is működött.

Visszaemlékezések szerint Dr. Corradi Gyula (1905-1980) csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos is részt vett a szanatórium munkájában.

A szanatórium megnyitásakor Dr. Csillag által tett kijelentést, miszerint intézete nem csupán egy szűk réteg, hanem egész Győr társadalmának rendelkezésére áll, a korabeli újsághírek is igazolják.

Dr. Csillag József a Győri Torna Egylet evezős osztályának orvosaként is működött. Tagja volt a Német Sebésztársaságnak, rendezvényeikre 1942-ig folyamatosan meghívták.

Tagja volt a Győri Izraelita Hitközség iskolaszékének az 1930-as években, valamint a győri törvényhatósági bizottságnak virilistaként 1942. január 8-ig. Tagságának végét a belügyminiszter rendelete jelentette.

A szanatóriumi munka tovább folytatódott, pincéjét 1943-ban légoltalmi mentőhellyé nyilvánították. A győri első bombatámadás idején úgyszólván megállás nélkül dolgoztak a szanatórium orvosai és nővérei.

1944. május végén a Csillag Szanatórium bezárta kapuját, Dr. Csillagot családjával együtt a győrszigeti gettóba kényszerítették. Június 11-én, vasárnap, a győri zsidók első csoportjával mindnyájukat marhavagonba terelték (idősebb fia kivételével, aki ekkor munkaszolgálatos). Néhány nap után a szerelvény megérkezett velük Auschwitz-Birkenauba.

A bezárt szanatóriumot a Polgármesteri Hivatal tanácsnoka, Horváth István hivatalosan „zsidómentesnek” nyilvánította.

A Csillag Szanatórium épületét további egészségügyi munkára az Evangélikus Diakonissza Anyaház is igényelte, s ezzel kapcsolatban beadvánnyal fordultak a Belügyminisztériumhoz. Az orvosi munkaerők kormánybiztosa a szanatórium gyógyászati eszközeit, berendezéseit kiutalta az Anyaház részére.

A szanatóriumot bombatalálat érte (először 1944. július 2-án sérült meg), megrongálódott a tető és kitörtek az ablakok. Az épület most már felkeltette a tolvajok figyelmét. A felszerelés fogyatkozása egy idő után feltűnt a pénzügyigazgatóságnak, ezért a megmaradt ingóságot haladék nélkül elárusította. Két nap alatt mindent széthordtak.

Pár hónappal később, 1945 március végén Győr városa felszabadult, az első zsidó munkaszolgálatosok és az auschwitzi deportáltak közül néhányan áprilisban megérkeztek. A szanatórium egykori tulajdonosa, dr. Csillag József is túlélte a koncentrációs tábort és visszatért szülővárosába. Győrszigetben (!) talált otthonra.

Családjából három idősebb gyermeke vészelte át a holokausztot, legkisebb fia és felesége Auschwitzban életüket vesztették.

Dr. Csillag József legyengült szervezete a koncentrációs táborban kialakult tüdővészt nem tudta leküzdeni, a deportálástól számított egy év elteltével, 1945. június 11-én, 58 évesen elhunyt.

Az egykori Csillag Szanatórium épületében ma lakások vannak.

A legendás intézetre ma már csak egy márványtábla emlékeztet.

---

Írásunk kizárólagos forrása: Vargáné Blága Borbála közleménye. Az általa használt irodalmat / forrásokat lásd itt. A tanulmány megjelent a Győri Szalon közlésében a dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér internetes kulturális magazinban.

Az angol fordítást a www.jewishgyor.org honlap készítette.

---

Honlapunk (www.jewishgyor.org) kéri az olvasókat, írjanak nekünk, ha ismerik Dr. Csillag József ma valószínűleg Budapesten élő leszármazottjait (email, telefonszám kellene), mert szeretnénk velük kapcsolatba lépni.

A zsidó szociális gondoskodás szép példája

Kemény József 1930-ban írta meg „Vázlatok a győri zsidóság történetéből” című könyvét, amely egyfajta krónikaként tárja elénk, mi mindent cselekedtek városukért és a helyi zsidó közösségért a Győrben élő zsidó polgárok. Munkájában kitér a Menház történetére is. Az alábbiakban Kemény leírására támaszkodunk könyve megjelenésének időpontjáig.

1889-ben Dr. Pfeiffer Fülöp orvos, mint a városát szerető és támogató győri polgár és zsidó hitközségi elnök, 4 000 koronás alapítványt tett azzal a nemes céllal, hogy az alapítvány jövedelméből tápintézet létesíttessék szegény tanulók számára, akik a közeli zsinagóga két oldalszárnyában működő zsidó elemi iskola nebulói voltak. Az alapítványhoz jóval később több jómódú adakozó jelentős összeggel járult hozzá, így Schreiber Ignác 130 000; Meller Ignác, Hatschek Jakab és Kürschner Dezső 20 000 – 20 000, Wolf Károly 13 600, Fürst Márton 12 400; Winkler Samu, Scheiber Mór és Hacker Sándor 12 000 – 12 000; Eisenstaedter Lipót, Back Hermann és Redlich Lipót 11 000 – 11 000; Fuchs Albert és Wolf Miksa 10 000 – 10 000 korona tőkével, hogy csak a legkiemelkedőbb támogatókat említsük.

Megoldatlan volt a gyermekek étkeztetése mellett az öregek gondozása is. Annyi pénz nem jött össze adakozásból, hogy külön-külön építsék meg a gyermekintézményt, a közétkeztetést nyújtó rituális konyhát, valamint az aggok házát. Így egyesítették a célokat.

1913-ban elkészült a Menház Mocsányi Károly budapesti és Stadler Dezső győri műépítészek pályatervei alapján. Az új épület egyike lett Győr-Újváros legsikerültebb középületeinek, arányai és enyhén neo-klasszikus stílusa a városrész díszére vált a zsinagóga közvetlen szomszédságában, a Kossuth Lajos utca és a Palatinus (ma Erkel Ferenc és Dr. Róth Emil utca) utca sarkán.

„Az alagsorban talált helyet egy hatalmas konyha tálaló helyiséggel és edényszertárral, hús- és fűszerkamarával, odébb a központi fűtőház fa- és szénkamarával. A földszinten balra nyílt az étkezőterem a tálalóval, mellette gondnoki lakással. Jobbra voltak az aggszobák, a betegszoba és a személyzet szobái. Az emelet legszebb része a cca. 110 m2-es imaterem volt, mellette szintén aggszobák, betegszoba és más kiszolgálóhelyiségek. A padlástérben mosókonyha is helyet kapott. Az épület a kor követelményeinek megfelelően arra készült, hogy kellemes otthont nyújtson az elhagyott aggastyánok számára, megenyhítvén öregségüket. De egyben arra is volt hivatva, hogy középpontja legyen iskolásaink gondozásának.” (l. Kemény József)

Az intézet működését alapjaiban rázkódtatta meg az első világháború. A szobákat lakás célokra használták, termeiben részben katonákat szállásoltak el. A gyermekek élelmezése is megszakadt. Ekkor Dr. Pfeiffer ismét jelentős, 30 000 koronás összeget ajánlott fel a Menház rendbe tételére és példáját számos további adakozó követte. Tisztségváltásokat is követően felújították az épületet és a Menház kezdte újra betölteni régi funkcióit, sőt azok még tovább is bővültek (a Leányegyesület konyhájával).

A történelem azonban rövidesen újfent, kegyetlenül közbeszólt: egy virágzó és fejlődő közösség életét keserítették meg előbb a zsidótörvények, majd bekövetkezett a Holokauszt tragédiája. A magyar állam Győr ötezer olyan lokálpatrióta polgárát, egész családokat, köztük nőket és gyermekeket veszejtett el, akik nélkül ez a város talán sohasem fejlődött volna annyira dinamikusan, mint ahogy az ténylegesen történt.

A második világháború után, a poklokat megjárt, vagyonuktól megfosztott, kevesebb, mint kilencszáz túlélő kénytelen volt eladni a Menházat a városnak, mert azt egyszerűen nem tudta fenntartani. A Menházból óvoda lett, de később már az sem működött, az elhagyatott épület állaga csak egyre romlott.

2012-ben kedvező fordulat történt. A hitközség az önkormányzattal történt megállapodás alapján öt évi részletre visszavásárolta az épületet, hogy megakadályozza teljes lepusztulását, és elejét vegye az épület esetleges lebontásának. Erre kötelezte a hagyomány tisztelete és az építtetők emléke…

Megindult az épület teljes felújítása, amelyhez szükséges anyagi eszközöket a hitközség pályázatok útján nyerte el és a további fejlesztéseket is így kívánja finanszírozni. Első lépésben az épület emeletén a hitközség egy óvodának biztosított helyet. Ezeket a helyiségeket ma a Magyar Pünkösdi Egyház óvodája bérli. Később sikerült a teljes épületet megmenteni az enyészettől. Földszintjén egy kiállító tér és egy színházterem került kialakításra.

Ezt követően, ezekben a terekben a hitközség zsidó vallás- és helytörténeti kiállítást rendezett be, amely nagy vonalakban utal a zsidóság általános és magyarországi történetére, ünnepeire és szokásaira, valamint bemutatja a győri zsidóság kiemelkedő képviselőit, hozzájárulásukat a város gazdasági és társadalmi fejlődéséhez. Több tabló ad számot a „hétköznapi” zsidó családok életéről ma már történelmi értékű fényképanyag segítségével. A kiállítás célja az ismeretterjesztés, az emlékezés és emlékeztetés. Győr néhány középiskolájából a történelemtanárok rendszeresen hoznak el ide diákokat, hogy a fiatalok megismerkedjenek a történelemkönyvekből hiányzó fejezettel. Külföldi látogató is akad szép számmal. A kiállítás vendégkönyvének bejegyzései a látogatók pozitív élményeiről tanúskodnak.

A színházteremben több éven át sikeresen működött egy mikrószínház neves művészek fellépésével. Az országos hírnévre szert tett kisszínpad előadás sorozata sajnos megszakadt, jelenleg a termet bérlik.

A győri hitközség tervei között szerepel a helyi zsidóságra vonatkozó interaktív adatbázis létrehozása és a szükséges számítógépes háttér kialakítása a Menház alagsorában, melyet szintén teljesen fel kell újítani. A győri Múzeum vállalja a már kialakított zsidó helytörténeti gyűjtemény ezen új, modern szekciójának későbbi üzemeltetését.

A Menház a Holokauszt 80. évfordulója alkalmából 2024-ben rendezendő Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó egyik színhelye lesz.

---

Források: „Vázlatok a győri zsidóság történetéből”, Kemény József, 1930; Győri Zsidó Hitközség; www.jewishgyor.org honlap

Featured image © Anna Shvets, Pexels

Puskás Öcsi kalandja Riesz Frigyes professzorral

Riesz Frigyes

Frigyes (Győr, 1880. január 22 – Budapest, 1956. február 28) magyar matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Riesz Marcell matematikus bátyja. A két fiú a zsidó Riesz Ignác győri orvos és Nagel Szidónia fia.

Legfontosabb felismerése az, hogy a függvények közötti összeadás, számmal szorzás és skaláris szorzás műveletét alkalmasan definiálva, a függvények egy széles osztálya ugyanúgy viselkedik, mint a vektorok. E gondolat jelentőségének fölismerésével Riesz Maurice René Fréchet-vel és Stefan Banachhal együtt a funkcionálanalízis megalapítójává vált. A funkcionálanalízis az algebra, az analízis és a geometria módszereit egyesítő átfogó elmélet. Legismertebb eredménye a valós függvénytan köréből ismert Riesz-Fischer-tétel.

Felsőfokú tanulmányokat a zürichi műegyetemen (1897-99), a budapesti egyetemen (1899-1901) és a göttingeni egyetemen (1901-02) folytatott. Rövidebb ideig középiskolában tanított, majd a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre került, mely a trianoni békeszerződés miatt 1921-ben Szegedre költözött. Riesz a szegedi egyetem matematikai intézet, majd 1929-től a Bolyai Intézet vezető professzora volt 1946-ig.

Neumann János úgy látta jónak, ha a Szegeden létrejött világhírű matematikai centrum együtt marad: Riesz, Haar Alfréd, Kerékjártó Béla. Kétségtelen, hogy 1930 táján Szeged volt a világon az a hely, ahol a klasszikus függvénytant és a funkcionálanalízist a legmagasabb színvonalon lehetett tanulni. Nem véletlen, hogy Marshall Stone, a Harvard egyetem professzora, a funkcionálanalízis első monográfiájának a szerzője, Szegedre küldte tanulni munkatársát.

Riesz meghirdette a Függvényoperációk, majd a Hilbert terek elmélete és az Integrálegyenletek című előadásokat is. Mindezek az 1940-es évek végére könyvvé ötvöződtek és megszületett a funkcionálanalízis átfogó, példátlan sikerű tankönyve. Különösen nagy jelentőségű a Haar Alfréddal közösen indított Acta Scientiarum Mathematicarum című szakfolyóirat, mely a mai napig világszínvonalú a matematikai szaklapok között.

Amikor 1940. október 19-én a Ferenc József Tudományegyetem visszaköltözött Kolozsvárra, Riesz nem ment oda idős kora miatt, hanem átkérte magát az éppen megalakuló budapesti Horthy Miklós Tudományegyetemre, s vezette továbbra is a Bolyai Intézetet. 1946-tól haláláig a budapesti tudományegyetemen (akkori Pázmány Péter Tudományegyetem, majd 1950-től Eötvös Loránd Tudományegyetem) tanszékvezető egyetemi tanárként működött.

Riesz Frigyes kiemelkedő tudományos eredményeire és nagy nemzetközi (el)ismertségére tekintettel még a legnehezebb időkben is kivételes elbánásban részesült. Így például 1943 novemberében szolgálati útlevelet, kiutazási engedélyt és úti ellátmányt kapott genfi előadásokhoz. Riesz Frigyes egyébként felvarrta a megalázó sárga csillagot, de mindig felső kabátot húzott fölé … 1944 júliusában nyugdíjazták, de még augusztusban (!) néhány más zsidó származású professzorral együtt visszanyerte az állását.

A testvérek győri emléktáblájának avatásakor Marcell Svédországban élő leszármazottjai jelen voltak. Jártak a győri zsidó hitközség irodájában is, ahol az anyakönyvben megkeresték a testvérek születési bejegyzéseit (a hitközség tájékoztatása alapján).

Riesz életét a matematika töltötte ki. Mi sem jellemzi ezt jobban, mint Puskás Öcsivel történt találkozása. 1954 kora tavasza, Prága, a csehszlovák főváros repülőtere. Az egyik fotelbe korosabb úr telepszik, a közelében két fiatalember ül le. Az idős férfi olvas. Közben, mert magyar szót hall, érdeklődve fordul a fiatalok felé, tudakolva, merre lesz az út. Amszterdamba megyünk, barátságos mérkőzésre – feleli az egyik.

Hamar kiderül: mindhárman Pestről jöttek, onnét nincs közvetlen járat, így Prágából repülnek tovább, a férfi Párizsba, egy konferenciára, a fiúk Brüsszelen keresztül Amszterdamba. Ott lesz a meccs. De mégis, milyen mérkőzés? – érdeklődik a magányos utas. – Hát mi más lenne, foci – válaszol egyikük, öntudattal, enyhén emelt hangon, és hozzáteszi még, hátha a tájékozatlan kérdező így megérti: futball, kérem szépen, futball! Aztán a társára bök: – Ő itt Lóránt Gyula, a sokszoros válogatott középhátvéd, talán hallott róla. Én pedig a Puskás vagyok.

Az idős úr mosolyogva biccent, bemutatkozik, kissé elmélázik, megszívja a pipáját, majd jön az újabb kérdés Puskáshoz: – És maga is futballista?

(Az anekdotát közölte Varga János székesfehérvári matematikatanár.)

---

Riesz Marcell

Marcell (Győr, 1886. november 16 – Lund (Svédország), 1969. szeptember 4), egyetemi tanár, Frigyes ugyancsak matematikus öccse.

Fejér Lipótnál doktorált a Budapesti Tudományegyetemen. 1911-ben Svédországba költözött. 1911-től 1925-ig a stockholmi egyetemen oktatott. 1926-tól 1952-ig a lundi egyetemen volt professzor. Nyugdíjba vonulása után 10 évet amerikai egyetemeken töltött. 1962-ben tért vissza Lundba, és ott is halt meg 1969-ben.

1936-ban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia tagjává választották.

Riesz Marcell a trigonometrikus sorokkal foglalkozott. Ő vezette be a Riesz-függvényt és bátyjával együtt bebizonyította az azóta Riesz testvérek tétele néven ismert állítást. 1930 után érdeklődése a potenciálelmélet és a parciális differenciálegyenletek elmélete felé fordult. Az 1940-es, 1950-es években Riesz a Clifford-algebrákon dolgozott.

---

Források

https://hu.wikipedia.org/wiki/Riesz_Frigyes ; https://hu.wikipedia.org/wiki/Riesz_Marcell ; https://hmn.wiki/hu/Frigyes_Riesz ; https://szegedma.hu/2021/02/az-ember-aki-nem-tudta-kicsoda-puskas-ocsi

Kovács I. Gábor: Magyarországi zsidó és zsidó származású egyetemi tanárok sorsa a holokauszt erőterében 1930-tól 1945-ig (cikk), 2015. Kovács I. Gábor (szerk): Diszkrimináció, emancipáció, asszimiláció. Magyarországi egyetemi tanárok adattára I. Zsidó és zsidó származású egyetemi tanárok. Történeti elitkutatások – Historical Elite Research. Budapest, Eötvös kiadó: 2012. p. 172 alapján

A Stolpersteine, azaz a botlatókövek a Wikipedia meghatározása szerint:

„Günter Demnig német szobrász alkotásai; a nemzetiszocializmus áldozatai előtt tisztelgő, macskakőre rögzített 10×10 centiméteres réz emléktáblák, amelyeket az áldozatok egykori lakhelye előtt helyeznek el a járdába süllyesztve. Ezek a kövek a lakóhelyek mindennapjaiban teszik láthatóvá és kézzelfoghatóvá a történelmet.”

Minden emléktábla felirata az „Itt lakott” szavakkal kezdődik, melyet a név, a születési idő, valamint az áldozat sorsának sommás leírása követ.

A kőletételek teljes szervezése Európa-szerte, Magyarországon is, Günter Demnig kezében van.

Győrben a Spitzer család rakatta le az első köveket 2016-ban. A MAZSIKE karolta fel az ügyet, a költségek egy részét állta is állami támogatásból, illetve megszervezte Demnig úr útját. 2019-ben a Spiegel, Winkler, Klein (Quittner) és Adler családok is köveket helyeztettek el a városban. A Neuwirth család emlékkövei még elhelyezésre várnak.

2019 szeptemberéig Magyarországon összesen 446 botlatókövet raktak le, ebből 150-et Budapesten.

A családjára történő emlékezéskor és az emlékövek elhelyezésekor Spitzer Olga így érzett: „Nem volt könnyű a döntés, mert féltem, de a dac nagyobb volt bennem, mint az antiszemitizmus miatti félelem.”

Néhány gyakorlati tudnivaló:

Az következő linken található információ a Magyarországon letett botlatókövekről: https://mazsike.hu/projektek/botlatokovek/ A (nem teljesen naprakész) térképen megtekinthetők a győri kövek is.

Aki ma emlékkövet szeretne elhelyeztetni, forduljon a MAZSIKE-hez. Át kell tudni adni a standardizált felirathoz szükséges összes adatot, beleértve az áldozat utolsó szabadon választott lakóhelyét. Ezeket kell elküldeni a mazsike@gmail.com címre bármilyen tisztázandó kérdéssel együtt.

Forrás: Wikipedia https://hu.wikipedia.org/wiki/Botlat%C3%B3k%C5%91; Spitzer Olga közlése; Kisalföld c. napilap, 2016. 08. 15; MAZSIKE 2022. 02. 28; featured image: © Krausz P.

Szembenézés a 20. századdal a magyar-osztrák határvidéken

Frank N. Schubert könyve

---

Miről szól a könyv?

Hogyan emlékezünk a múltra?  Mit választunk az emlékezéshez?  És ami ugyanilyen fontos, mit töröltek ki a közemlékezetből?  Hol találjuk ezeket a törléseket, a 20. századot meghatározó, sorsfordító események “elfelejtett” maradványait?  A múlt nem múlt el (The Past is not Past) azt vizsgálja, hogy a magyarok és az osztrákok a közös határ két oldalán hogyan emlékeznek, torzítanak, felejtenek és hagyják figyelmen kívül az általában borzalmas évszázadot meghatározó sorsfordító eseményeket. 

Ezen epizódok és fejlemények közé tartozik az első világháború, a Habsburg-birodalom összeomlása és a háború utáni politikai instabilitás, a trianoni békeszerződés, a második világháború és a holokauszt, a német nemzetiségűek kitelepítése, a vasfüggöny és az 1956-os forradalom, a szovjeturalom vége, valamint az 1989 utáni migrációs válság.  A könyv – amely részben útikalauz, részben társadalomtörténet, részben emlékirat – ezekkel a kérdésekkel foglalkozik.

Alapjául tizenöt évnyi határvidék-járás, Győrből, a régió legnagyobb városából, a szerző otthonából induló utazások, valamint publikált források és a lakosokkal folytatott beszélgetések szolgáltak.

Tizenöt térkép és több mint 140 illusztráció segíti az olvasót a válaszok megtalálásában.

---

---

Személyes benyomások

Mick Schubert könyvének két fejezetét ismerhettem meg megjelenése előtt. A „Győr – a csodák csodája” és az „1944 utóhatása” címűeket. Letehetetlen olvasmány. Mick olyan szempontokat vet fel, olyan ismereteket oszt meg az olvasóval, amelyek számomra, öreg győri számára is meglepőek és-vagy ismeretlenek voltak. Végigvezet minket, némi iróniával kommentálva, számos jól ismert győri látnivaló fordulatos és gyakran sokkoló átváltozásán a 20. század elejétől napjainkig.

Rámutat arra, hogy a közelmúlt és a jelen embere hogyan próbálja eltussolni, megtagadni a múltat, egyoldalúan beállítani a mindenkori igazságot, elfelejteni és elfelejtetni többek között a zsidók elpusztításában játszott dicstelen-bűnös szerepeket és személyeket. Mick szinte minden oldalon jelzi, hogy a múlt mindig visszaköszön, az áldozatok és üldözőik, valamint leszármazottjaik sorsa így vagy úgy összefonódik. Némi megbékélés csak a tényleges igazság feltárása útján lehetséges.

Igen, a múlt nem múlt el és bizony újra ismétlődhet, ha nem vigyázunk. Egymásra. (A honlap szerk.)

---

Az idézet

Mick egyetértésével néhány bekezdést teszek közzé a Révai Gimnáziummal kapcsolatban, mely szíven ütött, mint hajdani révaist. Négy évet jártam a gimnáziumba, hajdani osztályom azóta is ötévente találkozik. Eddig soha nem hallottam, hogy az iskolaépület egy része milyen dicstelen szerepet játszott 1944-ben a vegyes házasságban élt, zsidó-keresztény, győri házaspárok tragikus sorsában. Fel kellene tárni e lesújtó történelmi momentum minden részletét, bár az érintettek megrendítő sorsán ez már semmit nem változtat. A könyv hatása alatt magam is megpróbáltam kezdeti szerény lépéseket tenni a kérdés kezdeti tisztázására és győri levéltári forrásból azt tudtam meg, hogy a megyei nyilas főispáni iratok több tucat kérvényt tartalmaznak a Révai gimnáziumban őrzött vegyes házaspároktól, ami csak megerősíti a könyv állítását.

E könyv megállapításai, no meg saját tapasztalataim alapján üzenem, Mick, igazad van, a múlt ma is itt járkál közöttünk. Mindnyájunknak szembe kell nézni vele valahára. (A honlap szerk.)

---

Idézet a 7. fejezetből: Győr – a csodák csodája

“…

A liget nyugati oldalán található Révai Miklós Gimnázium a háború elején a vasútállomás közelsége miatt katonai kórházként szolgált. Iskolaként az 1942–1943-as tanévben is tovább működött, amikor a zsidó tanulókat tömegesen elbocsátották. Az épület túlélte a háborús időszak légitámadásait, noha jelentős károkat szenvedett. A háború végén az orosz megszállók szintén kórházként használták.

Amikor 1944 májusában létrehozták a gettót a Győrsziget városrészben, a Rába és a Rábca torkolata által közrezárt területen, ahol három zsidó imaház is volt, a Révai Gimnázium épületének egy része lett a „vegyes” gettó, ahova a zsidó-árja párokat zárták, akik mintegy harminc-negyven főt számláltak. Ők hosszabb ideig életben maradtak, mint a „sima” gettó lakói. Kis híján sikerült átvészelniük az egész háborút, azonban 1945. március 26. éjszakáján, kilenc óra körül a Mosoni-Dunához vitték, amit egyes helyiek úgy aposztrofáltak, hogy a „mozgó gettó” –, majd a Medve hídról (ma Széchenyi híd) a folyóba lőtték őket. Mindössze néhány órával később megérkeztek a szovjet csapatok. [1]

[1]A „mozgó gettót” nem szabad összetéveszteni az „úszó gettóval”. Utóbbi névvel az 1938-as Anschluss (Ausztria és Csehszlovákia németek általi megszállása) nyomán Ausztriából keletre menekülő több mint 3000 zsidót szállító hajókat illették. A hajók olyan helyeken vesztegeltek, mint Ásványráró (néha hónapokig), mielőtt a menekülteknek megengedték volna, hogy kiszálljanak.

A Révai Gimnáziumon nem látható semmilyen jelzés a háború idején betöltött szerepére vagy az elhurcolt személyek sorsára vonatkozóan. A gyilkosságok helyszínén sincs jelzés, sem a hídon, sem a folyó mentén. Látszólag csak az áldozatok hozzávetőleges száma ismert. És bár erre a katasztrófára semmilyen jelzés nem utal, az iskolával szemközti parkban, az újonnan ültetett fákkal szemben van két, a talajba állított márványtábla – mindkettő magának az épületnek a húsz méteres körzetében. Az egyiket a helyi földgázszolgáltató 2009-ben állította annak örömére, hogy ügyfeleik száma elérte a 800 ezret. A másikat a Lions Club International tagjai helyezték el a 2015-ben Győrben tartott nemzetközi kongresszusuk emlékére. Ami a nyilasok által elkövetett vérontás áldozatait illeti, ennyi erővel soha nem is létezhettek volna – és gyilkosaik sem. Nincs az az érzésük, hogy valami hiányzik. [2]

[2] A Révai Gimnáziumban fogvatartottak lemészárlását ténylegesen megemlíti az Apor Vilmos püspök életéről szóló kiállítás szövege, amelyet a püspöki palotában rendeztek be. Randolph Braham „A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája” c. művének (I. kötet, 482. o.) megfogalmazását közvetlenül átvéve, a kiállítás a bebörtönzésük helyszínét „egy győri iskolaépületként” határozza meg, de ezt nem pontosítja.

…”

---

A magyar és az angol kiadás várhatóan együtt jelenik meg a magyarországi Holokauszt Emlékközpont – Holocaust Memorial Center (HDKE) gondozásában még ez év folyamán.

Lásd még: https://en.wikipedia.org/wiki/Frank_N._Schubert

Featured image: Wikipedia bejegyzés részlet F. N. Schubert-ről

Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb náci megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor 1945. évi felszabadításának évfordulója.

---

Emlékezz és emlékeztess!

---

Győr, 2022. január

---

Képsorozat a győr-szigeti temetőben 1947 óta álló emlékpiramisról

---

Emlékezz és emlékeztess!

---

Örömmel tesszük közzé annak a beszélgetésnek a rövid összefoglalóját, melyet Villányi Tiborral, a Győri Zsidó Hitközség elnökével folytattunk 2022. januárjának első napjaiban. Azt az általános kérdést tettünk fel, hogy Tibor hogyan látja a győri zsidó közösség múltját, jelenét és jövőjét. Válasza az alábbi.

---

A győri zsidóság múltja és jelene

A győri zsidó közösség jelenéről nem sok jót tudok mondani. A hitélet minimálisra zsugorodott, miközben számomra ez a legfontosabb fokmérője a zsidó élet meglétének. Sajnos a holokauszt következményeként ez jellemző sok vidéki hitközségre. A Győri Hitközség és Zsinagóga udvarán felállítottunk egy emlékoszlopot az elhurcolt és megölt 400 győri és Győr környéki gyermekáldozat nevével. Mind 14 év alattiak voltak. Ők és a meg nem született utódaik lennének most egy klasszikusan működő hitközség tagsága.

Ennek ellenére rengeteg teendőm van és mindent, amit teszek, azért teszem, hogy ne tűnjön el nyomtalanul a hajdan jelentős közösség nagy hagyománya. Őseink kiemelkedő szerepet játszottak Győr iparosodásában, gondoljunk csak Léderer Ágostonra és társaira, akik nagyon sikeresen működő gyárak alapító tulajdonosai és a győri közélet kiemelkedő szereplői voltak. Működésük nyomán Győr komoly iparvárossá fejlődött, kezdve a malomipartól a Vagongyárig, a Szeszgyárig, a város villamosításáig, a textilgyárak sokaságáig, a növényolajgyárak és még számos más üzem létrehozásáig. Ezek a gyárak és üzemek a 19. század vége óta győri polgárok tízezreinek adnak munkát és megélhetési lehetőséget.

Csak az én elnökségi időszakomban több mint száz személyt temettünk el a szigeti temetőben. Ugyanakkor, ez idő alatt alig született Győrben zsidó kisgyermek. Tehát az 1944-ben történt tömeggyilkosággal elindult zsugorodási folyamat, melyet a további elvándorlás csak erősített, megállíthatatlanul folytatódik.

A közösségi ügyek iránti, a vallási életen túlnyúló érdeklődés szintje is rendkívül alacsony. Sajnos, ez már a pusztulást túlélő generációra is jellemző volt, sajnálatosan éppen ők adták, sőt ajándékozták el a Zsinagóga épületét és a Menházat is. Ez utóbbit már visszavásárolta a hitközség a várostól. Az erősen leromlott állapotú épületet sikerült részben felújítani. Földszintjén létrehoztunk egy zsidó vallás-, és helytörténeti kiállítást és egy holokauszt emlékszobát. Az egyik teremben egykori győri családok tablói kaptak helyet. 80 férőhelyes színháztermet is berendeztünk, ami kulturális rendezvényekre alkalmas. Mindezzel célunk az ismeretterjesztés, az emlékezés és emlékeztetés.

Tehát a nagy Zsinagóga már nincs tulajdonunkban, csak egy imatermet használhatunk. Itt tartjuk a szombat fogadását és ünnepeinket. Van előimádkozónk, és kéthetente rabbi jön Budapestről a szombat megtartására és tanításra. 2021 augusztusában a Széchenyi István Egyetemmel karöltve egy szép ünnepség keretében, méltó módon emlékeztünk meg a Zsinagóga 150 + 1 éve történt felszentelésének évfordulójáról. A rendezvényt egy évvel el kellett halasztanunk a Covid járvány kitörése miatt.

Számomra nagyon fontos, hogy ami most megvan, az maradjon is meg. Ennek érdekében ápolom a hitközség kapcsolatait Győr város vezetésével és a kormány megfelelő szerveivel is.

A 2024-re tervezett világtalálkozó

A találkozó megszervezését elvileg támogatom és annak céljaira biztosítom a zsidó intézmények, mint az imaterem, a Menház és a temető látogathatóságát. A rendezvényeken természetesen ott leszek.(Megjegyzés – KP: az Egyetem már engedélyezte nagy Zsinagóga igénybevételét a tervezett események egyik helyszíneként.)

A kezdeményezés nemzetközi jellege is dicséretes, azonban sajnos a tapasztalatom a külföldre került győri túlélők és leszármazottaik kapcsán nem túl pozitív. Néhány éve megpróbálkoztam a külföldi érdeklődés felkeltésével Győr irányában az Új Kelet-ben közzétett közleményekkel, azonban semmilyen reakció sem volt. Sokaknak fekszik felmenője a nagy munkával rendbehozott és folyamatosan karbantartott temetőben, de nagyon sokan a külföldön élők közül, bár időnként meglátogatják a sírokat, nem gondolnak arra, hogy a temetőt fenn is kell tartani, a sírokat ápolni kell. Ez szomorú. Meg kell érteni, hogy a jelentős munkálatok fedezetéül – miután a magyar állam nem finanszírozza a temető karbantartását – az élő hozzátartozóknak rendszeresen fizetni kellene az éves temető fenntartási díját, amely nem nagy összeg. 2022. január 1-től egyes sírra 5.000 Ft, dupla sírra 10.000 Ft. Itt kell megjegyeznem, hogy ez az összeg egy általános temetőfenntartási díj, nem az egyes sírkövek javítási költsége. Az elmúlt két évben hatszáz élő hozzátartozó nélküli, kidőlt sírkövet állíttattunk fel kegyeleti és balesetelhárítási okokból, nagy anyagi ráfordítással.

Kapcsolatban vagyunk a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetével, és az általuk nyújtott pályázat jóvoltából felújításra került 18 első világháborús hősi halott síremléke.

Tervek a jövőre

Nem látok a jövőbe.

Természetesen folytatjuk eddigi munkánkat, mint a hitélet szervezése, a temető karbantartása, a Menház üzemeltetése és Győr kulturális életében történő részvételünk biztosítása.

Terveim között szerepel a győri zsidóságra vonatkozó interaktív adatbázis létrehozása és a szükséges számítógépes háttér kialakítása a Menház alagsorában, melyet teljesen fel kell újítani. Mindez rengeteg pénzt fog felemészteni. Ehhez kormányzati segítséget is kértem. A győri Múzeum vállalná a már nálunk kialakított zsidó helytörténeti gyűjtemény új, modern szekciójának későbbi üzemeltetését.

Alkalmi kiállításokat is szervezünk, így például a Múzeum által biztosított lehetőséggel élve, a közeljövőben a zsidó esküvőről fogunk kiállítást bemutatni.

Ahogy a már két éve tartó járvány lecseng és a helyzet normalizálódik, újra elindítjuk a Győri Zsidó Szabadegyetem előadássorozatát is.

Összefoglalásul annyit, hogy a jelenlegi nehéz helyzet ellenére működünk, magam is, mint mondtam, aktívan működöm, igyekszem terveimet szép sorban, a lehetőségek keretei között teljesíteni, annak érdekében, hogy a zsidóság nyomai megmaradjanak e nagyhagyományú, szép, történelmi város életében.

---

Eddig Tibor válasza, amit nagyon köszönünk. Igen bizakodunk, hogy a világégés 80. évfordulójának emlékére 2024 júliusában tervezett és már előkészület alatt álló nemzetközi találkozó remélt sikere kedvezően befolyásolja a győri és Győrhöz kötődő zsidóság hagyományainak ápolását és hozzá fog járulni a győri zsidó közösségi élet gazdagodásához.

A beszélgetést lejegyezte Krausz Péter (KP).

Featured image – © Krausz P.

Szunyogh Szabolcs

Noran Libro, 2018

A Győrről szóló fejezet, 316 – 322 oldal, honlapunkon a szerző engedélyével jelenik meg

---

Szunyogh Szabolcs 1950-ben született Budapesten. Tanárként végzett, de elsősorban újságíróként, lapszerkesztőként, rádiósként dolgozott. Ifjúsági és ismeretterjesztő könyvek, hangjátékok szerzőjeként is ismert. Ma a Klubrádió munkatársa. Munkájáért többek között Radnóti-díjjal és Várhegyi György-díjjal tüntették ki. (A „Magyar menóra” c. könyv fülszövege)

---

A GYŐRI ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETE

1490-ben Győrből Sopronba költözött egy Simon nevű zsidó, ez a legrégibb adatunk a győri zsidóságról. A XVIII. századból egy városi határozat sajátos módon értesíti az utókort a zsidók létezéséről: 1748-ban úgy döntött a magisztrátus, hogy kiűzi a zsidókat. A győri zsidókról a középkor után az első komolyabb létszámú közösségre utaló híradás 1795-ből származik: ekkor építették meg az első imaházat Győr-Szigetben. Az első rabbi, akiről tudunk, Schick Ábrahám volt, ő 1803–18 között szolgált Győrben rabbiként.

A szabadságharc idején a győri zsidók Klapka György seregében harcoltak, ezért az osztrákok megsarcolták a hitközséget, a rabbit letartóztatták, egy fiút pedig kivégeztek. 1851-ben a győri és győr-szigeti zsidók közös hitközséget hoztak létre, ugyanebben az évben alapították az iskolát. (1864-től kezdve magyar nyelven folyt a tanítás.) 1866-ban írtak ki pályázatot egy korszerű zsinagógára, amely Benkó Károly és Fränkel (Fraenkel) Vilmos tervei szerint meg is épült, 1870. szeptember 15-én avatták fel. (A templomot 1925–26-ban Bachrach Arnold tervei szerint felújították, kibővítették.)

A nagy szakadás Győrt sem kerülte el: 1870-ben kiváltak a hagyományhű zsidók a reform iránt nyitott kongresszusi közösségből, és létrehozták az ortodox hitközséget.

A kongresszusi, tehát neológ hitközség viszont az ország egyik legfontosabb gyülekezetévé emelkedett. Elnöke Schreiber Ignác királyi tanácsos, a Vaskorona Rend lovagja, az osztrák–magyar bank alkormányzója. Ő hatalmas adományokkal támogatta nemcsak a szegény sorsú gyerekek tanulását, hanem a szegény sorsú tanítók megélhetését is. Ha egy kereskedő elszegényedett vagy csődbe ment, fordulhatott hozzá segítségért. Az ő támogatásából épült fel a zsidó öregek otthona, ahogy akkor nevezték, az Aggok Háza is. Az utódja egy orvos lett, név szerint Pfeiffer Fülöp, aki elődjéhez méltó filantróp tevékenységet végzett. Ettől kezdve (a holokausztig) hagyománnyá vált Győrött, hogy a hitközségi elnök személyes vagyonából is példamutató jótékony munkát végez.

Győrben rövidesen fellendítették az ipart a zsidók. Schlesinger Adolf szeszgyárat, Neubauer Károly gyufagyárat, Kohn Adolf növényolajgyárat, Back Hermann hengermalmot alapított, Keppich Illés pedig dunai gőzhajózási társaságot.

A hitközség hazafias gondolkodású volt, tagjai lelkesen vettek részt az 1. világháborúban, 85 fiatal életét is vesztette a győri hitközség tagjai közül.

Egy ORZSE (=Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem) hallgató (Lőrinczi Enikő) dolgozatában így számol be a zsinagóga történetéről: „A templomépülethez kapcsolódó iskolát már 1869. október 17-én megnyitották. A költségeket a hitközség az ülőhelyek örök áron való megvételéből, a hitközség tagjainak kamatmentes hiteléből és adományokból fedezte. 1927-ben egy téli templommal bővítették az épületet. A háború után a templom használaton kívül maradt, így állapota fokozatosan romlott. A zsinagóga 1968-ban állami, 1993-ban városi tulajdonba került. 2003-ban kezdődött meg teljes felújítása. A több mint 140 éves zsinagógát 2006 augusztusára sikerült újjávarázsolni. Az egykori győri zsinagóga ma múzeumépületként szolgál, illetve kulturális rendezvényeknek ad otthont. Központi terében és karzatain Vasilescu János műgyűjteménye állandó kiállításon tekinthető meg. Az egykori iskolai szárnyban a Zeneművészeti Főiskola kapott helyet. A holokauszt után a megfogyatkozott zsidó közösség ma már egy külön imatermet használ, amely a zsinagógával azonos épülettömbben található.”

Ma 1444 olyan magyar város és falu van, amelyben volt, de több mint hét évtizede nincs már zsidó hitközség. Győr szerencsére más helyzetben van, noha a holokauszt során tulajdonképpen a győri zsidóságot legyilkolták, mintegy ötezer embert. (A korábban 5700 lelket számláló győri hitközségből a háború után 780 maradt.)

A gettót a Sziget nevű városrészben alakították ki, innen a gyárvárosi nyomortelep barakkjaiba hajtották át a zsidókat, miközben megalázó és durva motozásnak vetették alá őket. Fontos megemlíteni, hogy a győri püspök, akit később részeg orosz katonák lőttek le, Apor Vilmos megpróbálta megakadályozni a deportálást és személyesen ment a nyomornegyedbe a zsidókért, de a csendőrök elkergették.

Magyarországon először Győrött emeltek gránittömböt a holokauszt során elhurcolt zsidó gyerekek emlékére. Mivel az egykori zsinagóga a Széchenyi István Egyetem kezelésébe került, itt, ennek az udvarán állított emléket 2007-ben az elhurcolt ötszáz gyereknek Schweitzer József főrabbi és Szekeres Tamás rektor. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület nevében öt botlatókövet helyeztek el 2016-ban elhurcolt győri zsidók emlékére.

Talán legigazabban azok a pedagógusok őrzik a mártírok emlékét, akik tanítványaik szívében emelnek emlékművet. Az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium honlapján olvashatjuk például egy tizenegyedikes kislány megható sorait: „2015. április 16-án, a magyarországi holokauszt áldozatainak emléknapján Győrbe kirándultunk. A városban található zsinagógát és holokauszt emlékházat látogattuk meg. Az előbbiben meghallgatott érdekes előadásból átfogó képet kaptunk a magyarországi zsinagógák építészeti jellemzőiről és funkciójáról. Majd a felsőbb szinteken a holokauszt-túlélők és zsidó művészek festményeit tekinthettük meg. Ezután átsétáltunk a közelben található emlékmúzeumba, amely a háború alatt menedékként szolgált az üldözötteknek. Ma már a zsidó kultúra megismerésében segíti az odalátogatókat. Szó volt a vallási ünnepekről és hagyományokról, de az egyszerű mindennapokról is. A látogatás legemblematikusabb része számomra a holokauszt-emlékszoba volt, ahol az idegenvezető hölgy mesélt a családja által megélt borzalmakról. Nagyon köszönjük a lehetőséget, megindító és tanulságos út volt.”

A GYŐRI NEOLÓG ZSINAGÓGA

Az az épület, amely ma megtekinthető, és amelyik valamikor a győri zsinagóga volt, Győr Újváros nevű negyedében, a Petőfi téren, pontosabban a Kossuth Lajos utca 5. szám alatt található. A historizmus és a szecesszió stílusjegyeit mutató zsinagóga részletes kiviteli terveit az Örömy, Hencz és Bergh nevű pesti cég dolgozta ki, a kivitelező Fränkel (Fraenkel) Vilmos bécsi építész volt, de igazi tervezőjének Benkó Károlyt tarthatjuk.

Ez egy nagyon impozáns épület. Külső mérete 22,25×35,30 méter.

A hatszáz négyszögöles telket 1866-ban vásárolta meg a hitközség, hogy ott iskolát és templomot építtessen. Összesen 33 pályamű érkezett a pályázatra, közülük Benkóét fogadták el. A költségeket közadakozásból és hitelből fedezték. Először – ez egy jellegzetes zsidó vonás –, az iskola készült el, és csak utána a templom.

A zsinagóga alaprajza téglalap alakú, de mivel a sarkokhoz tornyok illeszkednek, ezért végeredményben a központi tér nyolcszögre emlékeztet. A tornyokat és az imateret könnyű öntöttvas oszlopokra helyezett kupolák fedik, az ikerablakok ívelt záródásúak, a hatalmas rózsaablakon beömlő fény pedig emelkedetté varázsolja a templom belső terét. A kupola több, mint 33 méterre emelkedik az alapszint fölé. A frigyszekrény, a Tóra-fülke és előtte a bima – a neológ szokásoknak megfelelően – a templom keleti végén található. A frigyszekrény fölötti héber szöveg jelentése: „Íme, a Szövetség Ládája, az egész föld Uráé”. (Ez egy bibliai idézet, Józsua könyvének 3. fejezetéből, a 11. versből való.) A belső téren kétszintes, Dávid-csillagokkal díszített karzat fut körbe.

Ez az egyik első neológ zsinagógánk. A keresztény bazilikákra emlékeztet annyiban, hogy vertikalitása az ég felé törő vallásos érzületet fejezi ki, bár nem annyira egyértelműen, mint a budapesti neogótikus Frankel-zsinagóga. Az épület belső tere gazdagon díszített, külső képe pedig a hatalmas kupolával és a tornyok gömbsisakjaival a város egyik dísze.

Eredetileg négyszáz hívő számára volt a zsinagógában ülőhely, de az 1926-ban megkezdődött és 1927. november 20-án befejeződött felújítás során kibővítették a templomot. A háború után, 1946. március 15-én újraszentelték ugyan a zsinagógát, de a töredékére csökkent létszámú győri gyülekezet nem tudta sem megtölteni, sem fenntartani. Az iskolaszárnyakat már 1950-ben államosították, az épület maradék része pedig 1966-ban „ajándékozással” az állam tulajdonába került, a gabonaforgalmi vállalat irodái működtek itt, továbbá a tanács leselejtezett bútorainak raktára. 1973-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola megkapta az iskolaszárnyat. A Kossuth utcai szárnyban még működött a hitközség, és az emeleten volt egy imaterem is (mind a hitközség, mind az imaterem a mai napon is működik – honlap szerkesztő). 1994-1999 között, részben Európai Unió támogatásával, sikerült felújítani az épületet, amely ha nem is ragyog teljes régi szépségében, de legalább nem romlik tovább. Jelenleg a Széchenyi Egyetem és a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum működteti, koncerteket rendeznek a kiváló akusztikájú imatérben.

---

Ajánlott olvasnivalók:

Lőrinci Enikő: A pozsonyi és győri zsidóság nyomában

Holokauszt emlékkirándulás Győrben

A győri zsidóság tragédiája

A győri zsidóság története (PDF)

A győri zsinagóga

A győri neológ zsinagóga építésének története

---

Featured image – © Noran Libro