A Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány 2026. évi középiskolai projektje
Görgess le, hogy lásd a projekt híreket!
A 2023–24-es zsidó helytörténeti diákpályázat, valamint a 2025-ben megvalósított, társadalmi kirekesztéssel foglalkozó projektünk után alapítványunk 2026-ban új programot hirdet meg „Kisebbségben – elfogadás, egyenlőség, beilleszkedés” címmel. Bízunk abban, hogy idén is számos győri és Győr környéki középiskola csatlakozik kezdeményezésünkhöz.
Cél
A projekt célja a kisebbségi léttel járó problémák bemutatása, hangsúlyozva, hogy a kölcsönös megértés és tolerancia hiánya az iskolai és társadalmi közegben egyaránt súlyos konfliktusokhoz vezethet. Alapító okiratunkkal összhangban továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk az antiszemitizmus kérdéskörére.
A program aktív fellépésre ösztönöz a diszkrimináció minden formája ellen. Szakavatott szociológus szakértők mutatják be a kisebbségi lét tapasztalatait, az igazságtalan megkülönböztetéshez vezető folyamatokat, valamint a kirekesztés súlyos történelmi következményeit.
Tartalom
A projekt három részből áll:
- felkészítő foglalkozások,
- pályázat,
- pénzügyi támogatás osztályok és iskolák saját projektjeihez.
A diákcsapatok egyik feladata interjú készítése lesz holokauszt túlélők utódaival. Szerény anyagi eszközeink keretein belül egész osztályok is pályázhatnak pénzügyi támogatásra, melyet többek közt zsidó emlékhelyek felkeresésével járó költségeik részbeni fedezetére fordíthatnak.
Kiírás
FIGYELEM a lenti kiírás dátumokra vonatkozó pontjai módosultak: a pályázatok új beadási határideje 2026. november 6, a záró bemutató napra a 2026. december 11-én, pénteken kerül sor Győrben, ezt egy soproni kirándulás követi december 12-én szombaton.
A projekt „érzékenyítő” szakasza
Kilenc győri és Győr-környéki középiskola tizenegy osztályában 2026 márciusában el is indult és a nyári szünet előtt be is fejeződött a „Kisebbségben – elfogadás, egyenlőség, beilleszkedés” témájú, osztályfoglalkozásokból álló előkészítő fázis. Az őszi pályázati szakaszra tizenhárom 3-fős diákcsapat nevezett be.
Az alapítvány által felkért vendégoktatók, Dr. Papp Richárd, antropológus, egyetemi docens, ELTE Társadalomtudományi Kar, és Naderi Anna, PhD hallgató, ELTE, irányításával interaktív osztályfoglalkozások keretében járták körül a magyarországi kisebbségek társadalmi megítélését, külön kitérve a zsidóság és ezzel összefüggésben a megbúvó antiszemitizmus kérdéskörére. A felkészítő szakaszban a benevezett iskolák diákjai felkeresik a győri zsidóság emlékhelyeit, pld. a Menház most kibővített zsidó helytörténeti kiállítását és a Széchenyi István Egyetem által a Zsinagóga épületében 2 éve megnyitott és működtetett Zsidó Kiválóságok Kiállítás Győr tárlatot.

Ez évben anyagilag is segítjük a projektben résztvevő iskolák, ill. osztályok „saját” tevékenységét a holokauszt emlékezete, a társadalmi kirekesztés és a kisebbségi lét témakörök feldolgozásában, így például magyarországi vagy külföldi zsidó emlékhelyek, mint volt náci koncentrációs táborok meglátogatását célzó osztálykirándulások szervezésében.
Eddig pénzügyi támogatást nyújtottunk egy osztály auschwitzi látogatásához, a támogató tanárok további, egykori koncentrációs tábor múzeumokba irányuló utazásokat készítenek elő a 2026. szeptember végére, amelyek lebonyolítását alapítványunk anyagilag szintén segíteni fogja.

Pályázat
A pályázatra is benevezett csapatok zöme még a nyári szünet előtt elkészítette személyes interjúját a holokausztot túléltek leszármazottjaival. Jelenleg (2026. szeptember) az interjúk feldolgozása folyik és a csapatok már dolgoznak szabadon választott témájukon is.
Előkészítjük a 2026. december 11-i győri bemutató napot, amikor is a diákok prezentálják a zsűrinek és egymásnak a pályázati anyagaikat. A diákcsapatok ezt követő, december 12-i soproni kirándulását is szervezzük.
Visszhang a sajtóban
