Győr történeti modellváltásai és kapcsolata a lakosság vallási (etnikai) szerkezetével és térbeli elhelyezkedésével
Szemelvények Dr. Szakál Gyula ny. egyetemi docens, gazdaságtörténész, Széchenyi István Egyetem, Győr, tanulmányából
Bevezető gondolatok
Győr … 1743-ban magát megváltva a szabad királyi városok rangjára emelkedett. Maradhatott volna békés patrícius kisvárosnak, de két emberöltővel később már rátért a közvetítő gabonakereskedelem pályaívére. A terménykereskedelem lehetőségének bezárulásával (1870-es évek) következett egy rövid állatkereskedelmi időszak, majd ennek korlátait látván a helyi elit nagyon gyorsan váltott a modern gyáripar megalapítása felé. …
Miképpen kapcsolódott mindez össze a város etnikai, vallási szerkezetével, valamint ennek térbeli elhelyezkedésével? Győr egyediségét jelentette, hogy viszonylag kis sugarú kör területén a folyók által elválasztva és jogilag is különválva négy település osztozott, miközben ezek a részek funkcionálisan teljesen egybenőttek. A három folyó sokáig egyben települési határvonalat is jelentett. A Duna, a Rába és a Rábca által határolt belterület volt Győr, illetve hozzátartozó Újváros, a külső részeken pedig Sziget, Révfalu és Pataháza helyezkedett el, mint önálló falvak. Ez a jogi állapot 1905-ig állt fenn. A térbeli elkülönülés egyben a vallási csoportok megosztását is jelentette.
…
Vallási konfliktusok és a városi tér
… az evangélikus lakosság, vagy annak az elitje gazdaságilag innovatív, sikeres réteg volt. A városi lakosság 6–7%-át jelentő csoport ez, a leggazdagabbak körében (a leggazdagabb adózókból összeállított 250 fős csoport) részesedésük az 1900-as évek elejéig 15–20% körül mozgott. Az arányok igen hasonlók a zsidó vállalkozók teljesítményére. …
A zsidó lakosság megjelenése
A harmadik vallás és egyben etnikum, amelynek létszámnövekedése a katonavárosi funkcióhoz köthető, a zsidóság volt. Az 1800-as évekig közvetlen levéltári adatok nincsenek, viszont léteznek közvetett utalások jelenlétükre. A katonaság létszáma hol nőtt, hol csökkent, de mindenképpen a fogyasztás megnövekedését jelentette. Különösen a hadjáratok előkészítésénél növekedett meg a mobil kereskedők szerepe. Arra is vannak utalások, hogy a katonai parancsnokok sem vetették meg a hadiipari vállalkozók többlet jövedelméből származó részesedést. Egy másik korszakban ugyan – 1720 – maradtak fenn utalások arra, hogy Heister tábornok védelme alatt „tömérdek” zsidó, görög, rác és örmény telepedett le a városban, akik csak neki fizettek, miáltal védelmet nyertek.[1] Egészen bizonyos, hogy ez a gyakorlat korábban sem lehetett másként. Arra is van utalás, hogy az 1567-es tűzvész után újjáépülő városban már volt „Judengasse” és hozzá közel egy zsinagógának használt ház. Ha a földrajzi elhelyezkedést nézzük, akkor ezek közvetlenül a legveszélyesebb része a városfal peremén helyezkedtek el.
A győri zsidók sorsa és földrajzi mozgása a katonavárosi szerepkör lecsengésével sajátosan alakult. A település 1743-tól vált szabadkirályi várossá, de már 1747. dec. 11-én megszületett az a tanácsi határozat, amely a városból való kiűzetésről szólt. Nem tudjuk pontosan, hogy hány személyt érintett ez, de nem lehettek többen 300-nál. A kiűzetés – akárcsak korábban az evangélikusok esetében – itt is szimbolikus volt. A Rábca folyó túl partjára a püspök által birtokolt Sziget faluba költöztek. Legkorábbi adatunk 1791-től van, amikor az egyház 30 család letelepedését engedi évi 200 Ft-ért. Megtiltja ugyan további családok befogadását, de ezen kívül teljes önállóságot biztosít a közösségnek. Imaházat tarthatnak fenn, bírát választhatnak, aki a belső ügyek mellett még a zsidók és a keresztények közötti vitás ügyeket is rendezik.[2]
Ha a családok létszámát nézzük, nagy családokban lehet csak gondolkodni. Az első pontosnak tekinthető adatot az egyházi sematizmusok (névtárak; falusi plébánosok vezették, többek között adatokat tartalmazott a település felekezeti megoszlásáról – a szerk.) 1804-től rögzítik. A kiköltözés óta mindössze 13 év telt el, de ebben az összeírásban 351 zsidót említenek, ami a lakosság 9,6%-a volt. A folyók által szabdalt tér és a joghatóságok eltérése lehetőséget jelentett arra, hogy elküldjék őket, de lényegében még sem mentek el, hiszen alig pár száz méterre költöztek a centrumtól. Ettől kezdve viszont ez a terület vált földrajzi identitásuk központjává, még akkor is, amikor többségük már nem élt itt.
Jól bizonyítja ezt a helyzetet az új zsinagóga építésének az ügye. Egy vallási közösség, ha anyagilag elég erőssé válik, vizuálisan is prezentálni akarja létét. A középkortól egészen napjainkig ennek legpregnánsabb formája a templomok építése volt. Nemcsak egyszerű istentiszteleti helyre volt szükség, hanem az anyagi erő, vagy akár a politikai befolyásolás függvényében az elhelyezése is fontos volt.
Ez történt Győr esetében is, amikor a gabonakereskedelem jóvoltából anyagilag is megerősödött közösség egy nagyon szolid és nem túl impozáns imaház helyett (az egyik a Kígyó utcában volt – nagyon kis utca), a másik pedig egy vendégfogadó emeletén rejtőzött) végre reprezentatív zsinagógát kívántak építeni. Ekkor még az 1860-as évek elején járunk és a zsidóság tehetősebb rétegei már kezdtek elköltözni az egykor őket befogadó Sziget faluból.
A közösség belső feszültsége érezhető volt. A szigetiek – a csoport szegényebb rétege – úgy érezték, hogy a városiak az ősi talaj elhagyására „kívánják őket kényszeríteni”. Az 1920-as évek végéről visszatekintve Kemény József szerint komoly küzdelmek voltak, különböző alternatívák merültek föl, végül a képviselők gyülekezete, amely szinte kizárólag igen tehetős vállalkozókból állt, meghozta az elhatározást. … Kemény József így értékelte ezt a döntés: „A határozat arra vall, hogy végre többségre jutott az a felfogás, hogy a zsidóság, ha kifejtheti gazdasági és kulturális erejét, ha tevékenységének súlypontja mindinkább a városba helyeződik át, reprezentatív temploma … nem maradhat a volt ghettóban.”[3]
Érdemes figyelni arra, hogy olyan területet vásároltak meg, ami igen közel feküdt az evangélikus közösség templomához (egy utca választott el), a Kármelita rend templomához (egy folyó határolta) és a püspöki székhely is alig pár száz méterre volt. A terület elég nagy volt ahhoz, hogy a tervezett zsinagóga megfelelő iránypontként, vagy akár ellenpontként szolgálhasson. A korabeli városvezetés ezt a törekvést egyáltalán nem gátolta meg. (Meg kell jegyezni, hogy ebben az időben a képviselő testület szinte csak keresztény polgárokból állt).
Már említettük, hogy az álmok megvalósulását a közvetítő gabonakereskedelem tette lehetővé. A bácska-bánáti és részben az alföldi gabonát, a Dunát igénybe véve, Győrön keresztül továbbították Bécs piacaira, majd onnét tovább. Ez a kereskedelmi szerepkör a lakosság 15–20%-ának adott közvetlenül valamilyen módon megélhetést. A multiplikátor hatása viszont ennél nagyobb volt.
A belvárosi tér hatalmas lakóházai és középületei (iskolák, törvénykezési épületek, egyéb középületek) az ekkor keletkezett tőkéből valósultak meg. A kereskedők legfelsőbb rétege számára pedig az esetenként több százszázalékos haszonkulcs miatt szinte „amerikai” karrierekre nyílt lehetőség. A település zsidó lakossága számára ez a helyzet kiváló lehetőséget teremtett. Korábban felhalmozott tudásuk, tőkéjük és kapcsolataik kibontakoztatása előtt minden lehetőség megnyílt. Ezt az 1850-es évektől tartó két évtizednyi korszakot a zsidó vállalkozók használták ki a legügyesebben. Olyan családok neve vált ismertté és ugyanakkor megbecsülté, mint a Fleischmann, Ehler, Kőnig, Keppich, Schreiber.
Az említett gazdag vállalkozók elindítottak egy térbeli mozgást Győr belvárosának legfrekventáltabb utcái felé. Ezirányú kutatások hiányában csak elszórt adatokból következtethettünk arra, hogy az általuk birtokolt ingatlanok nemcsak tekintélyes nagyságúak voltak, hanem iránypontként is szolgáltak. (A Schreiber család háza a Megyeháza, a Kőnig családé pedig a Városháza mellett volt.) A leggazdagabb csoport térbeli mozgását a későbbiekben mások is követték.
Az egyházi sematizmusok feldolgozásából jól kibontható a győri zsidó lakosság számszerű gyarapodása.
A győri zsidó lakosság számának növekedése
| Év | Fő | Százalékos arány | Városrész |
| 1804 | 351 | 9,6 | Sziget |
| 1809 | 358 | 12,0 | Sziget |
| 1819 | 354 | 20,5 | Sziget |
| 1830 | 720 | 17,3 | Sziget |
| 1840 | 850 | 19,8 | Sziget |
| 1851 | 1243 | 31,0 | Sziget |
| 1861 | 1318 | 35,2 | Sziget |
| 1872 | 2885 | 12,0 | Győr egésze |
| 1881 | 3826 | 14,6 | Győr egésze |
| 1891 | 4036 | 17,3 | Győr egésze |
| 1901 | 5317 | 15,7 | Győr egésze |
| 1910 | 5418 | 9,6 | Győr egésze |
| 1917 | 5647 | 13,2 | Győr egésze |
| 1928 | 6023 | 12,3 | Győr egésze |
| 1940 | 4967 | 9,7 | Győr egésze |
A számszerű mozgás nyomon követése után számunkra izgalmasabb kérdés a keresztény és a zsidó lakosság kapcsolata. A korabeli társadalmi nyilvánosság legkülönbözőbb forrásait – újságok, kiadványok – valamint a szóbeli visszaemlékezéseket áttekintve Győrben az antiszemitizmus legminimálisabb megnyilvánulásaival találkozhatunk csak.
Győr vállalkozó elit csoportjai közötti küzdelem kiegyenlített volt és nem egy esetben a zsidó vállalkozóknak kellett kapaszkodniuk keresztény társaik után. Ha a közvélemény szemében leggazdagabbnak tartott tucatnyi polgárcsaládot nézzük (az adólisták ezt pontosan visszaigazolták), akkor bizony a keresztények túlsúlyban voltak. Nem alakult ki státusz irigység, még féltékenység sem. A kereskedőváros-iparváros modellváltásánál számtalan esetben találtunk igen magas fokú együttműködési készséget a különböző vallású elit csoportok között. Ennek az okát nemcsak a győri polgárság befogadó hajlandóságában, rugalmasságában és nyugatos polgári értékeiben találjuk, hanem a helyi zsidó lakosság mentalitásában is. Már nagyon korán együtt éltek helyi polgárokkal, és ha a betelepülés irányát nézzük, akkor a nyugati országokból, vagy a környező településekről érkeztek. A sematizmusok adatai alapján – ez nyilván országosan is így volt – a környező falvakban a kereskedelmi és egyéb szolgáltatási funkciókat igen gyakran, de koránt sem kizárólag ők látták el.
Egy közeli településen, Gyömörén (Győrtől kb. 25 km) már a 19. század közepétől valóságos kis zsidó kolónia alakult ki Jeshivával. … Szórvány adataink vannak arra nézve, hogy sokan érkeztek a környező településekről a nagyobb lehetőséget kínáló Győrbe. A győri zsidóság szinte kizárólag neológ volt, megjelenésében, viselkedésében nem különbözött a keresztény polgárság helyi szinten értelmezett nagy vagy akár középpolgári csoportjaitól. Egy szóbeli visszaemlékezés szerint szinte élményszámban ment Győrben pajeszos, kaftános zsidót látni, akik nem is nagyon mozdultak ki a szigeti városrészből. Egyszerűen fogalmazva a győri zsidó vállalkozó elsősorban vállalkozó, utána győri és csak ezt követően zsidó. A vallásosság, mint identitásképző, csoportképző, ezzel összeforrasztó, egyben kirekesztő szempont Győrben a 19. század végére már alaposan meggyengült. A józan polgári pragmatikus értékrend mindig felülírta a vallási törésvonalakat.
A város mindmáig legnagyobb formájú polgármestere, Zechmeister Károly (szolgálati ideje 1888–1906) evangélikus volt, a város tiszti főorvosa, Pfeiffer Fülöp és a városi tűzoltóparancsnok, Erdély Ernő pedig zsidó származású.
Hagyatéki leltárak arról tanúskodnak, hogy a katolikus közélet aktív szereplőinek a háziorvosa igen gyakran zsidó volt. Így az sem meglepő, hogy a századforduló tájékán igen erős és aktívan működő, számos zsidó származású taggal bíró Kisfaludy Károly szabadkőműves páholy(nak) … számos tagja keresztény volt.
Az együttélés térbeli keretei
A zsidó vállalkozók szerveződése a keresztény társadalomba zökkenőmentesnek tekinthető. Szó sem volt foglalkozási, vagy akár területi szegregációról. A korabeli lak- és címtárak, valamint a második zsidótörvény („A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” szóló 1939. évi IV. törvénycikk – szerk.) által elrendelt összeírás számítógépes feldolgozása ezt bizonyítja. Ez utóbbi lista 506 tételt (nevet, foglalkozást, utcát) tartalmaz.[4] Közülük 67-et töröltek, akik elhaláloztak, vagy elköltöztek, a feldolgozásba ezeket is bevontuk, hiszen társadalomtörténeti elemzést végeztünk és ezek a polgárok hosszú ideig éltek és tevékenykedtek Győrben.
Elsősorban a foglalkozások és a területi elhelyezkedés érdekelt bennünket. A nevek esetünkben csak abból a szempontból voltak fontosak, hogy a helyi viszonylatban valóban gazdagnak tekinthető családok milyen arányban kerültek be (a leggazdagabbak közé). A nevek mögött ugyanis mindig család rejlik. Becslésünk takarhat szubjektív hibákat, de maximum 20 családot tekinthettünk valóban tehetősnek. A lista tehát a helyi zsidó felső középosztálytól az alsó középosztályig terjed. Kimaradtak belőle az orvosok, jogászok, valamint a gazdasági és műszaki értelmiség. Ez utóbbi Győrben a 1930-as években már koránt sem elhanyagolható létszámú és erejű csoport volt. Ugyancsak hiányozott belőlük az a szegényebb csoport, akik munkásként, vagy egyéb alkalmazottként dolgoztak valahol.
Ha a listában szereplő vállalkozókból képezünk egy négytagú családot, akkor ez a helyi zsidó társadalom 40%-át, ha viszont 6 tagú családban gondolkodunk, akkor 60%-át jelenti. Valószínű, hogy az utóbbi adathoz hasonlatos a valóságos arány. A listára felkerült vállalkozók 63%-a kereskedelemmel foglalkozott. A nehezen kezelhető foglalkozásokat (ugyanazt a foglalkozást többféle módon írták le) 36 nagyobb csoportba tudtuk rendezni. A foglalkozások megoszlása az iparosodó és urbanizálódó városba való beépülést mutatja. A kereskedők 235 fős csoportjának közel 60%-át az élelmiszer-, a vegyes-, a textil-, és a divatáru kereskedők képviselték. Lényegében minden kereskedelmi ágban megtalálhatók voltak. Inkább csak az érdekes, hogy hol voltak kevesen, pedig ott a sztereotípiák alapján számítani lehetett volna a megjelenésükre. Használt ruhakereskedelemmel (zsibárus), nyersbőr- és tollkereskedelemmel mindössze 24 vállalkozó foglalkozott, ami az egész csoport 5%-át jelentette. Vendéglősből és kocsmárosból mindössze 15 vállalkozót tartottak nyilván (3,3%), pedig ennél sokkal több vendéglő és kocsma volt a korabeli időben. Pusztán érdekességként említjük, hogy rögzítettek még 8 sertés kereskedőt és egy kölcsönkönyvtári vállalkozót.
Az iparosok 271 fős csoportját 38 nagyobb kategóriába tudtuk rendezni. Körükben szinte minden korabeli szakma feltűnt. Az iparosok közel egyharmadát a szabók, kalaposok, hímzők és egyéb ruházathoz kapcsolatos vállalkozások adták. Találtunk még 30 cipészt (a zsidó iparosok 15%-a), 12 fodrászt (4,4%), 10 fényképészt és 6 fogtechnikust. Feltételezhetjük, hogy a korabeli fényképészek és a fogtechnikusok döntő része zsidó származású volt. Pusztán érdekességként említjük meg, hogy rögzítettek még egy-egy aranyművest, hajóácsot, cséplőst, kirakatrendezőt és takarítót.
A foglalkozási szerkezetnél talán fontosabbnak tekinthető a vállalkozások térbeli elhelyezkedése. A korabeli felvétel alapján Győr 121 utcájában (terén) található legalább egy zsidó vállalkozó. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy az 1930-as évek elejére már belakták az egész várost. Természetesen tudjuk, hogy a lakóhely és a vállalkozás helyszíne nem minden esetben esett egybe, de számunkra a városi térben való megjelenés volt a fontos. A korabeli szigeti lakóhelyük a két világháború között majdnem kiürült. A jegyzékben rögzített vállalkozások legfeljebb 13–15%-át tudtuk ehhez a területhez kötni. A közvetlenül szomszédos Újvárosban arányuk maximum 10%-os lehetett. Nyilvánvaló, hogy a legszegényebb réteg még a régi helyén maradt, de ezeket nem rögzíti a forrás.
A vállalkozások háromnegyede a belvárosi utcákra összpontosult. Tudni kell azt is, hogy a zsidó származású orvosok, ügyvédek is ebben a térben éltek. (A belvárosi tér egy maximum 400 méter sugarú kör, amelynek bejárása gyalogosan 15–20 perc.) Ezen a területen találtuk meg a vállalkozók 53%-át. Szükséges azonban egy észrevételt tenni. A Baross úton, amely a korabeli Győr legreprezentatívabb bevásárló utcája volt jelenlétük talán 30%-osra becsülhető. Jó lenne ismerni az egyes utcákban működő kereskedők és iparosok vallási megoszlását. Ezt csak becsülni tudjuk, hiszen az 1938-as adatokhoz legközelebb álló pontos utca jegyzékünk, amelyben a vállalkozásokat leírják, 1915-ből származik.
Az is valószínűsíthető, hogy a vállalkozások száma 1915-től az 1930-as évekig nagymértékben nem nőhetett, hiszen az utca földrajzi tere ezt nem tette lehetővé. Azt is felmértük, hogy 1904-ben a Baross úton bő 5 m-re esett egy vállalkozás, ami 1915-re 4 m-re csökkent. Ennél már jobban nem lehetett zsugorodni, pontosabban nem nőhetett a vállalkozók száma. Ugyanez az arány a szomszédos és ugyanolyan hosszúságú Deák úton a jelzett időpont között 9-ről 7 méterre csökkent. Így a legfontosabb belvárosi utcákban levő zsidó vállalkozások arányát 50% alá tehetjük. Ennél sokkal fontosabb, hogy a Baross utcában lévő irányadó vállalkozók üzlethelyisége igen nagyméretű volt. Ilyennek tekinthető Sándori Ferenc vaskereskedése, Kocsis Jenő áruháza, Kőnisgberg Gusztáv és Alexy Géza kereskedése. Ők keresztény vállalkozók voltak.
Fennmaradt egy korabeli fénykép a Salzer testvérek kereskedéséről, ami igen szolid méretű volt és azt is tudjuk, hogy csak nagy nehezen tudtak helyet kapni a Baross úton. A belvárosi térhez tartozó legnagyobb kereskedőház, amely kétszintes volt, a katolikus Kreszta család tulajdonában volt. Győr leghosszabb utcájában a Kossuth úton, amely Szigetet és Újvárost választja el, valamint közvetlenül kapcsolatot teremt a Belvárossal, 170–180 vállalkozás működött, amelyek közül a zsidók arányát legfeljebb 20%-ra becsülhetjük. Mindössze egyetlen „zsidó utcát” (Judengasse) találtunk, a Híd utcát, ahol a zsidó vállalkozók aránya 90%-osra becsülhető. A három városrész között ez összekötő, egyben elhatároló utca is volt. Kifejezetten a városi lakosság szegényebb rétegeinek az igényeit elégítették ki, igen szolid megjelenésű boltjaikkal.
VÉGE AZ ELSŐ RÉSZNEK
Feltétlen olvasd el a második részt is, amelyből megtudod, hogy hogyan reagált a győri elit az 1944-es év politikai válságra és emberi tragédiára.
[1] Borovszky 1910: 363.; [2] Idézi Kemény 1930: 18.; [3] Kemény 1930: 67.; [4] GYVL: Az intézményben őrzött külön jegyzék
A felhasznált irodalom és a források jegyzékét a második rész tartalmazza.
A tanulmány megjelent a Műhely 36. évf. 2.sz. (2013) c. folyóiratban. Az újraközlés jogát Dr. Szakál Gyulától kaptuk meg.
Az itt megjelentetett képek nem a tanulmányban szerepelnek, csak illusztrációként szolgálnak.
Szerkesztette és angolra fordította Krausz Péter.