Győri polihisztor és tűzoltó főparancsnok
Nagyapám, Erdély Ernő 1881-ben született Győrben. Dédapám, Pollák Ede, Újvárosban volt hentes, későbbi felesége, dédanyám, Fleischmann Rozália a város egyik fűszer- és vegyeskereskedőjének lányaként született. 1896-ban a család megváltoztatta a nevét, a Pollák helyett az Erdély vezetéknevet vették fel.
Egyik legnagyobb fájdalmam, hogy nem ismerhettem Nagyapámat. Rendkívüli egyéniség volt, valóságos polihisztor.
Elemi tanulmányait a város izraelita iskolájában végezte. A Révai Gimnáziumban (akkori nevén a Magyar Királyi Főreáliskolában) érettségizett. 1900-ban kérte felvételét Győr Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületébe. Hatalmas tűzvészek pusztítottak a városban, amik érintettét a Back-malmot, a Royal szállót, majd a Duna-parti közraktárt. Mindez szükségessé tette a tűzoltó testület reformját, átszervezését. Így alakult meg 1908. novemberében a Győri Hivatásos Tűzoltóság, amelynek élére a polgármester Nagyapámat nevezte ki. Budapesten elvégezte a tűzoltó tiszti tanfolyamot, kitüntetéssel letette a tiszti vizsgát. Vezetői tevékenységében mindig helyet kapott önmaga és munkatársai rendszeres elméleti és gyakorlati továbbképzése.
1911-től Nagyapám megszervezte az ország összes nagyobb városában a tűzoltó tanfolyamokat.
Szoros baráti kapcsolatot ápolt Gróf Széchenyi Ödön pasával (Gróf Széchenyi István kisebbik fiával), akit „Tűzpasának” is neveztek a tűzrendészet terén elért kiemelkedő eredményeinek az elismeréseként. Széchenyi az állami tűzoltóság megszervezője, irányítója Magyarországon és az oszmán birodalomban, ugyanis Konstantinápolyban telepedett le, éppen azután, hogy ott 1870-ben nagy tűzvész pusztított. Az isztambuli tűzoltóság megszervezéséért a szultántól tényleges pasa címet kapott.
1912. október 3-án Széchenyi Ödön pasa Győrbe látogatott, amikoris 300 győri és Győr-megyei tűzoltó sorakozott fel fogadására a vasútállomás előtt. Néhány évvel később, az isztambuli tűzvédelemi készültség tanulmányozására és a török tűzoltóság korszerűsítésével kapcsolatos tanácsadásra a belügyminiszter Nagyapámat és Papp Ferenc, szegedi tűzoltóparancsnokot kérte fel. Az „Érdekes Újság” -ban Nagyapám ezzel kapcsolatosan egy fényképet tett közzé, amelyen társaságban Széchenyi Ödön és ő együtt látható.
Erdély Ernő, mint tűzoltóparancsnok az embereivel életét kockáztatva ment tüzet oltani. 1916. május 26-án öt tűzoltójával együtt ő is megsérült egy teherpályaudvari tűznél. 1919-ben nevezték ki a Győri Tűzoltóság főparancsnokának.
Nagyapám széleskörű nemzetközi kapcsolatokat alakított ki. Járt többek között Drezdában, Münchenben, Salzburgban, Párizsban és Szentpéterváron. Őt delegálta a Magyar Tűzoltó Szövetség az 1930. évi Bécsi Világkongresszusra. Az 1931. évi drezdai, az 1935. évi párizsi tűzoltó kongresszuson is ő képviselte a Szövetséget és előadásokat tartott. Európa szerte ismert szakemberré vált, ezt tanúsítja, hogy meg kívánták bízni Hamburg és Konstantinápoly tűzoltóságának az irányításával. A kitüntető ajánlatokat nem fogadta el, szülővárosát akarta szolgálni.
Számos szakcikket publikált az Országos Tűzrendészeti Szövetség Tűzrendészeti Közlönyében, amelynek tíz éven át (1920-1930) felelős szerkesztője volt. Tanított és szakkönyvek sorozatát írta. A teljesség igénye nélkül pld. a következő témákban: „A tűzesetek nyomozása”, „A tűzoltás szabályai”, „Tűzoltószerek kipróbálása, gondozása, műszaki zavarai”, „Hogyan oltsunk tüzet?” Utóbbiban 165 kérdésre ad feleletet szakszerűen, ugyanakkor közérthetően.
Érdeklődési köre igen széles körű volt. Önképzése során, 1932-ben a belga Királyi Egyetemen, Brüsszelben, a filozófia doktora címet adományozták részére. 1936-ban, 55 évesen, a bölcsészettudományok doktorává avatták Pécsett.
Több szépirodalmi könyvet is írt, előadást tartott. Egy könyvét ismerem, a „Járt utakon” címűt, amely novellákat és verseket tartalmaz. Rendszeresen publikált a Győri Hírlapban. Mostanában láttam, hogy az interneten olvasható „A tűzoltó” című verse. Szenvedélyesen szerette a hivatását és az irodalmat, de gyorsíró tanárként is működött a Győri Fiú Kereskedelmi Iskolában, sőt tagja volt az Országos Gyors- és Gépíró Vizsgabizottságnak.
Szabad idejében rendszeresen evezett, teniszezett, korcsolyázott és kerékpározott. A sport iránti szeretetén túl a Nyugat-Magyarországi Labdarúgó Szövetség, a Hungária Evezős Egylet és a Győri Korcsolyázó Egyesület tagsága elnökké választotta. A Dunántúli Sport Újság felelős szerkesztője volt. A futballbírói vizsgát tett, az Magyar Labdarugó Szövetség társelnöke lett. Ebben a minőségben vezette a magyar válogatottat 1937-ben Portugáliába. A Sportújság ekkor azt írta: „…A csapat nem égett le, mert vezetőjük tűzoltó parancsnok!” Sportos életéről egyetlen családi fotóm maradt meg.
Édesanyám sokszor emlegette kedves, közvetlen stílusát. A társasági élet meghatározó személyiségének bizonyult.
Izraelita hittársai 1919-ben tisztelték meg első alkalommal bizalmukkal, ekkor lett a Győri Hitközség elnöke, majd az Iskolaszék elnöke is. 1930-tól alelnöke, 1940-től elnöke lett a XII. zsidó Községkerületnek. Az első magyarországi zsidótörvény elfogadását követően őt is hátrányos megkülönböztetések érték.
A győri hitközségtől tudom azt a történetet, mely szerint Győrben töltötte szabadságát a weimari Tűzoltóság parancsnoka. Nagyapám munkatársai végig vezették a tűzoltóság épületén, megmutatták neki a felszereléseket, és a német vendég mindenről nagyon elismerően nyilatkozott. Tájékoztatták arról is, hogy a tűzoltás terén elért sikerekért dr. Erdély Ernő tűzoltófőparancsnokot a német kormány kitüntetésben részesítette. Tudatták a vendéggel azt is, hogy Nagyapám zsidó, aki ezt lehetetlennek tartotta és felkiáltott: „Ausgeschlossen!” (kizárt!). Amikor még azt is megtudta, hogy Dr. Erdély a Győri Hitközség alelnöke, és az Iskolaszék elnöke, ott hagyott csapot-papot és azonnal elutazott.
A második zsidótörvény célja már nyíltan „… a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozása volt”. Nagyapám 1940-ben, 40 évi szolgálat után nyugdíjazását kérte. A város vezetői kérelmét azonnal teljesítették. 1944. március 19-én a német fasiszták megszállták Magyarországot, ezután április 8-án Nagyapámat zsidó származása miatt a Gestapo letartóztatta. A városi börtönből egyenesen a gettóba vitték, majd Nagymamámmal együtt Auschwitzba deportálták, ahol mindkettőjüket meggyilkolták.
Két fiúgyermekük, édesapám, Miklós, és nagybátyám, Jenő, a munkaszolgálatot követően túlélték a háborút. Én 1946-ban születtem, testvérem, Anikó 1954-ben. Szüleim 1945 után vallásukat nem gyakorolták és minket sem neveltek vallásosan, ahogy én sem saját gyermekeimet.
A Győri Tűzoltóságon (ma Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon) emlékét a folyosón elhelyezett márványtábla és 1990 óta szobor őrzi. A Győri Menházban a hitközség elnökei között méltó módon emlékeznek meg róla.
2003-ban édesapám, Miklós, „Erdély Ernő Tűzoltó Főparancsnok Emlékére Alapítvány”-t hozott létre, amelynek célja többek között a katasztrófa elhárítás és a tűzoltás során kiváló eredményt elért tűzoltók jutalmazása, valamint a város tűzvédelmi hagyományainak az ápolása.
Remélem, az utókor nem felejti őt el.
Közzétette Kristófné dr. Erdély Margit, Erdély Ernő egyik unokája
Források: Wikipedia, Győri Szalon 1, Győri Szalon 2