Jewish Roots in Győr - Zsidók győri gyökerei

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara

Összefoglaló a kurzus hallgatói által készített mikróinterjúk során elhangzott nézetekről

Írta: Krausz Péter

A 2025 szeptember- november hónapokban tartott kurzuson részt vett hallgatók beszámolókat állítottak össze az általuk készített interjúk során kapott válaszokról. Ezek képezik a jelen írás forrását.

Általában elmondható, hogy néhány kivételtől eltekintve az interjúalanyok számos esetben tudatlanságról tesznek tanúbizonyságot vagy „tudásuk” csak a zsidóságról alkotott negatív sztereotípiákig terjed. Úgy tűnik, a megkérdezettek többsége nem visel kifejezett ellenszenvet a zsidóság iránt, elhangzott több befogadó-együttérző vélemény is.  Hangot kaptak, szerencsére nem túl gyakran, kifejezetten antiszemita megnyilatkozások is.

E mikrókutatások hasznosak, mert tisztánlátásunkat erősítik a „zsidóság – befogadás – kirekesztés” témakörében.

Ki kell emelnem, hogy a hallgatók kutatásai nem azonosak egy közvéleménykutatással, hiszen az adott településeken csupán egy maroknyi ott lakót kérdeztek meg, ez volt a feladatuk. A kapott válaszok, melyek töredékek, semmiképpen nem tükrözik, nem is tükrözhetik a helyi lakóközösség együttes álláspontját.

2025 szeptemberében a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán szociálpedagógia és szociológia BA szakos hallgatók részvételével, a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány támogatásával, „Zsidóság – Befogadás – Kirekesztés” tematikájú, szabadon választott kurzus indult. 

Az alapítvány által felkért vendégoktatók, Dr. Papp Richárd egyetemi docens (ELTE Társadalomtudományi Kar), valamint Dr. Sükösd Anikó egyetemi adjunktus (KRE Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar), interaktív előadások és workshopok keretében járták körül és értelmezték az antiszemitizmus kérdését, valamint a társadalmi kirekesztés más megjelenési formáit.  

A vendégelőadók és a győri egyetem közreműködő oktatói (Dr. Simonik Péter, docens és Oszter Bettina, tanársegéd, mindketten a Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék munkatársai) irányítása alatt lefolyt kurzus zárószakaszában a hallgatók önálló kutatás, személyes interjúk keretében többek között arra a kérdésre kerestek választ, hogy milyen jelentéssel bír ma a holokausztra való emlékezés Magyarországon a különböző generációk képviselői között és eltérő méretű településeken, főleg lakóhelyükön és másutt.

A kreditpontszerző kurzuson hat hallgató vett részt és november közepén mind a hat beszámolt egyéni szociológiai mikró felmérésükről. Mivel nem vagyok szociológus és a téma szakértője, ezt az összefoglalót, amely részben az interjúkról tartott előadásokon készült kézírásos feljegyzéseken, részben pedig három hallgató alapítványunknak átadott PPT prezentációján alapul [1] (l. lent), nem szakember készítette és így számos részletében óhatatlanul pontatlan. Úgy érzem, ez a tény, valamint az, hogy az egyetemi hallgatók még nem kész és gyakorlott értői és „kérdezői” a vizsgált témakörnek, nem változtat az interjúalanyok által elmondottak valóságtartalmán. A mikrókutatás módszertana lényegében a Csepeli György és Papp Richárd „Kiáltó csend – a holokauszt helyi emlékezete Magyarországon” című könyvében [2] bemutatott egyéni, illetve fókuszcsoportos interjúkra épülő társadalomtudományi kutatás leegyszerűsített eszköztárára épül.

Hol, kikkel készültek interjúk?

A hallgatók többsége saját lakóhelyén keresett interjúalanyokat, egy-két esetben egy-egy a lakóhely melletti településen is. Összességében ezek a helyiségek a Dunántúlon találhatóak a Balaton vonalától északra, három közülük Győr-Moson-Sopron, három Vas, és kettő Veszprém vármegye területén található. Kis és közép falvakról van szó néhány száz és kétezer-ötszáz közötti lakósságszámmal, valamint két kisvárosról tízezer, ill. harmincezer lakossal.

Egy-két sajátosság a vizsgált településekkel kapcsolatban: (a) az egyik faluban a hatóságok a közelmúltban egy neonáci szervezetet számoltak fel, vezetőjét bebörtönözték. (b) Egy másik falun keresztül 1944-ben hajtották nyugat felé azt a munkaszolgálatos századot, melynek tagja volt Radnóti Miklós költő, amiről a falu lakossága semmit nem tud. (c) Egy másik településen lényegében soha nem éltek zsidók.

A megkérdezettek összetétele meglehetősen heterogén. Megtalálhatók közöttük nők és férfiak, középiskolás diákok, 20-40 év, valamint 50-80 éve közötti felnőttek.

A kérdezők által azonosított interjúalanyok közül egyesek vagy egy adott csoportjuk az előzetes egyeztetés ellenére lemondták a beszélgetést. Többen zavarban voltak a „komfort zónájukon kívül eső, mély” téma miatt, amiről eddig soha nem beszéltek.

Interjú kérdések

Az interjút készítő hallgatók előre kézhez kapták a felteendő kérdéseket:

• Hol és milyen kontextusban hallottad először a „zsidó” szót?
• Kik a zsidók?
• Mik voltak a zsidóüldözések és az antiszemitizmus okai?
• Beszéltetek/beszéltek-e a holokausztról a családodban?
• Jelen van a „zsidózás” a társaságodban?
• Volt-e szó a holokausztról az iskoládban, beszéltetek/beszéltek-e róla a tanáraiddal, iskolatársaiddal, barátaiddal?
• Hogyan zajlottak a deportálások a településeden?
• Vannak-e jelei az emlékezetnek a településen élt zsidókról és a holokausztról?
• Kell-e emlékezni a holokausztra? Hogyan lehetne ma emlékezni a zsidókra?
• Hogyan látod a 2023. október 7-én Izraelben végrehajtott terrortámadást és az azt követő történéseket? (Ez a kérdés nem hangzott el minden interjúban.)

A válaszok bemutatásának módja

A következő fejezetekben a fenti kérdésekre kapott válaszokat ismertetem. Eltekintek az interjúkészítők és a válaszadók azonosításától, nem nevesítem az érintett településeket sem egy adott embercsoportra vagy településre vonatkozó általánosítás veszélyének elkerülése érdekében. A kérdésekre kapott egyedi válaszokat pontosvesszővel választom el, „/ /” jelű zárójelbe tettem néhány el nem hangzott, de szükséges kiegészítő szót, itt-ott „( )” zárójelben dőltbetűs szerkesztői információt közöltem. Szerkesztési változtatásokat szinte kizárólag csak ezekre a pontosító részletekre korlátoztam.

Az egyes kérdésekre kapott válaszokat kis bevezetővel láttam el, azokat ellenben nem minősítem, ezt tegye meg az olvasó.

Tehát a válaszok:

Hol és milyen kontextusban hallottad először a „zsidó” szót?

Nem volt olyan válaszadó, aki életében ne hallotta volna a „zsidó” szót. Nagyon változatos válaszok születtek.

Részleteiben: otthon beszéltek róla; ha jól emlékszem, gyerekkoromban, történelem órán; a nagyszüleimtől, mikor a háborús időkről beszélgettünk; iskolai hittan foglalkozáson, jó értelemben; szülők, nagyszülők beszéltek róluk; fiatalok: iskolában, filmek révén; idősek: beszélgetnek a 2. világháborúról, gyerekkorban látottakról; édesapától: egy ismerős édesapja zsidó („gyertyás dolog” karácsonykor); ezért viselkedik „így”; harmadik-negyedik osztályban először; általános iskolában; nem hagyott mély nyomot; konkrétan nem emlékszem rá, de valószínűsítem, hogy amikor … fel is figyeltem rá, vajon mi lehet a szó jelentése, az … az általános iskola történelem óráján lehetett; én azt hiszem negyedikben kezdtem el /figyelni/ történelmi csatornákat és ott a második világháború kapcsán jöttek fel;  … első osztálytól kezdve hittant tanultam, így ott találkoztam vele először; én például … három éve olvastam ‚A diadalív árnyékában’ című könyvet és az a második világháború után játszódik,  foglalkozik ezzel a témával, előtte is hallottam róla, de ekkor … szélesebb körű betekintést nyertem ebbe a dologba, meg a vallásba; … megemlékező ünnepségen alsóban; … a kontextusra nem emlékszem, de talán alsóban irodalom órán.

Kik a zsidók?

Tárgyilagos, semleges meghatározások mellett negatív sztereotípiák is megfogalmazásra kerültek, melyek bizony az antiszemita szótár részei.

Tételesen: nagy az orruk, pajesz, göndör a hajuk, nagy a fülcimpájuk, kalapot hordanak; a zsidók kereskedők voltak, a zsidó boltok voltak a legdrágábbak; pénzesek, gazdagok, ma is; zsidó az, akit annak tartanak; olyan emberek, akiknek saját kultúrájuk és vallásuk van; vallási és kulturális közösség; gyűlölt közösség; Mózes átvitte őket a vízen; a Bibliában is megemlítik őket; nem vesznek részt a közösségi életben; az idősek szerint dolgos, tisztességes emberek voltak, a fiatalok véleménye semleges vagy pozitív; akik bele születnek; akik annak vallják magukat; akik azt a vallást követik; van, aki ‚lerakja’ a vallást; házassággal a zsidóságot nem lehet felvenni; egy ismerős férje zsidó, aki határozott és nem sok mindent enged meg a feleségnek; állítólag nagyon jó üzletemberek, jól alkudnak; valaki a Nestlé-nél dolgozott, … pár további zsidó is … /vélemény erről:/ mivel zsidók, így természetesen ilyen helyen dolgoznak és egyébként jó az üzleti érzékük … /másik vélemény:/ egy ilyen céghez nem kerülhet valaki csupán azért, mert zsidó, hanem kell oda egy jó üzleti érzék és tanultság; valaki azt mondja, hogy akinek a vallása zsidó, de van, aki … a származás alapján zsidó, … hogy én hogyan gondolom, ez nehéz kérdés, de talán inkább az, aki származása szerint is zsidó; hát, akik a zsidó hitben hisznek, meg ha jól tudom anyai ágon öröklődik tovább; szerintem nagyon okos, precíz, dörzsölt emberek és ezért is, úgymond, tagadták ki őket; egy kisebb népcsoport, ahhoz képest, hogy viszonylag szétszórtan élnek, ambiciózus és eléggé befolyásos nép; a zsidók az első ábrahámi vallás követői.

Mik voltak a zsidóüldözések és az antiszemitizmus okai?

Az okokat keresve a válaszadók a történelmi horizonton a hitleri fajelméletig, sőt a középkorig nyúlnak vissza, számosan megneveznek „kortalan” érveket is. Részben jelzik egyet nem értésüket a zsidóüldözéssel.

Íme: Hitler fellázította a munkásosztályt Németországban; ha akkor nem üldözik őket /t.i. a zsidókat/, akkor ma már az egész világot uralnák; féltékenység; félelem, előítélet, tudatlanság; egyfajta gyűlölet és félelem a másságtól; sok helyen irigykedtek a zsidókra, mert szorgalmasok és sikeresek voltak bizonyos dolgokban; az emberek féltek attól, amit nem ismertek és ez sokszor gyűlölethez vezetett; a többség követése; ’poénból’; palesztinai, izraeli helyzet /miatt/; politikai manipuláció eredménye, a hatalom felelőssége; már a középkorban elkezdődött; mindig is kergették őket; én egy okot sem tudnék megnevezni, hogy miért kell üldözni őket; zárt társadalom, nem nagyon engednek oda be embereket; a kereszténység terjedése; kevesebben voltak; igazából faji alapon kategorizálták az embereket … főleg a német birodalmi tevékenységek, ill. amik ezek mögött álltak: koncentrációs táborokba való gyűjtés, gettósítás, elhurcolás, megsemmisítés; akármennyire is visszataszítónak vagy ‚gáznak’ is tűnik ez a dolog, bár … magamat valamilyen szinten tanult embernek tartom, … én is el tudok gondolkodni azon, hogy voltak-e ennek valós okai… és valamilyen szinten, nyilván, ami ebből kibontakozott az a teljes abszurditás, … voltak olyan dolgok, amik néhány embernek a bicskát nyitották ki a zsebében, … nyilván nem lehet kimondani egy népre, hogy csak azért mert zsidó, bűnös; véleményem szerint, ahogy a legtöbb diktatúrában …, csak találni akartak valakit, akire rárakhattak minden hibát, … valamilyen szinten egy közös gyűlöletet született a népben  és mi köti össze a legjobban az embert, általában a közös gyűlölet; … nekik volt a legtöbb befolyásuk, sok pozíciójuk volt, ezért könnyebb volt rájuk rárakni azt, hogy ők tehetnek mindenről…  és persze nem csinálták ezeket a zsidók, de egyszerűen rájuk lehetett fogni; a kormány felkarolta a nép ellenszenvét.

Beszéltetek/beszéltek-e a holokausztról a családodban?

A válaszadók többsége azt jelzi, hogy családjukban nem vagy alig esett szó a holokausztról, többen ennek okait is azonosítják. Egy-két esetben találkozunk a „rádöbbenés” jelenségével.

Konkrétan: nem igazán, nálunk otthon nem volt téma; talán egyszer a szüleimmel volt róla szó; félelem a kérdésfelvetéstől a szülők felé; a háború utáni 2. generáció már nem beszél róla, az idősebbek igen; nem beszélnek, de tudomásuk van róla; idősek ma is beszélnek róla undokkal, a fiataloknál ez tabutéma; szégyen, ami történt; auschwitzi látogatás a családdal, előtte nem beszéltünk róla – borzasztó, lelombozó, levágott hajtincsek, gyerekcipők: tudatosul benned, hogy ezek tényleg emberek voltak; látható téma a TikTok-on: egyik interjúalany így „találkozott” rokonával, auschwitzi túlélő magyar nénivel, Amerikából; a családban csak akkor, ha van „hozzáértés”; talán soha az életben nem merült fel, nyilván nem volt érintettség, ezért se; nem is mondanám anyuékat … történelem kedvelőnek, szóval ilyen szinten se; … a nővérem nagyon informált a történelemről és Budapesten tanul, … sokszor … felmegyek hozzá … egyszer álltunk a vasútállomáson és vannak ugye … a nagy konténeres vonatok, mindig, amikor az eljött mellettünk, olyan rossz érzés volt, olyan ijesztő … ő mesélte hogy ez azért van, mert ez a holokausztot juttatja az eszünkbe, mert ugye ilyen vonatokon vitték el az embereket … ahányszor eljön egy ilyen vonat mellettem, én is elhátrálok, kicsit olyan fura érzés és lehet, hogy mindez emiatt van; mindig nagyon érdeklődő gyerek voltam és mindig mindenről tudni akartam mindent, szóval sokat kérdezgettem a szüleimet erről a dologról is.

Jelen van a „zsidózás” a társaságodban?

E kérdést vagy nem minden kérdező tette fel, vagy e kérdésre nagyon kevés válasz érkezett.

Ezek a következők: igen, inkább a férfiak körében; igen, használták a baráti körben is, akármelyikre gondolok… ugye, ennek a szónak lett egy ilyen pejoratív értelme … olyan, aki ugye fogja a pénzt, nagyot akar ‚szakítani’, de én azt mondom, hogy ehhez hozzátett az is, hogy például a mi gyerekkorunkban, vagy hát most is megy … a South Park c. sorozat (amerikai rajzfilm sorozat, 1997 – szerk.), abban például folyamatosan zsidóznak, majdnem kötőszóként használják a zsidó szót és nem a pozitív értelemben; enyhén használt, így fogalmaznék; nálunk még nem /zsidóztak/, de /máshol/ hallottam, sokszor pejoratív értelemben; az én baráti társaságomban van egy ember, akit zsidózni szoktak a kinézete miatt; ’no komment’ (ez egy válasz volt – szerk.).

Volt-e szó a holokausztról az iskoládban, beszéltetek/beszéltek-e róla a tanáraiddal, iskolatársaiddal, barátaiddal?

E kérdés némileg átfedésben van az első kérdéssel. Általában elmondható, hogy az iskolákban megemlékeznek a holokausztról, a megemlékezés formáit és hatékonyságát különféleképpen ítélik meg. Néhány elhangzott kitétel a másság gyűlöletének jelenlétére utal az iskolában.

Az egyes válaszok: csak a rendszerváltás után; a cigányokkal kellett volna kezdeni; csak röviden történelem és hittan órán; film élmény: Schindler listája; igen, a tanárokkal; fiúk gúnyolódtak: jól csinálták (ez a szóban forgó ’fiúk’ véleménye – szerk.); fiatalok tanulnak róla, megemlékezéseken vesznek részt; az oktatásnak nagy a szerepe, nem csak történelem órára való, mert ez egy erkölcsi kérdés, osztályfőnöki órára való; nagyon részletes oktatás – viszont átírta az, amit Auschwitzban láttam; inkább csak beszélgetés volt; láttunk egy megrázó fekete-fehér videót (a zene máig megmaradt bennem); nem tudom, pontosan mikor, de az emléknapok meg voltak tartva mindig … úgy emlékszem vissza, hogy a középiskolában volt … iskolarádió minden teremben és ezek iskolaszintű megemlékezések voltak; a barátokkal, úgy érzem, az átlaghoz képest többször előjött, főleg az egyetemen … az ember, ahogy egyre jobban nyit a világ felé, egyre többször belefut /a holokauszt kérdésébe/ , akár egy kocsmai sörözésnél is elő szokott jönni; történelem órán érintettük, a zsidó vallást vettük, ha jól emlékszem; az én körömben nagyon ritkán, de néha elkezdünk beszélgetni a zsidó népről és kultúráról.

Hogyan zajlottak a deportálások a településeden?

A válaszadók többsége nem tud szinte semmit a lakóhelyükön történt deportálásról, vagy erről egyszerűen nem akar tudni.

A kapott információk: nem tudom; a vasútállomáson felrakták őket a vagonokba; nagyszüleim említették, hogy itt is éltek zsidók és elvitték őket is; nem voltam ott, nem tudom; tudom, hogy elvittek zsidót a településről; a fiataloknál nem téma, az idősek sem tudtak semmit, de egy megjegyzés: akiket elvittek, soha többé nem tértek haza; itt nem volt deportálás, ez mindig kőkemény keresztény falu volt, a szomszédos településről deportálták a zsidókat, méltó emlékhelyük van; kimondottan arra, hogy innen zsidót vittek el … nem emlékszem … a szomszéd faluból biztos, hogy vittek, ott komoly zsidó közösség … élt, van zsidó temető is; először volt egy zsidó negyed és ott csináltak egy gettót, konkrétan házi őrizetbe raktak mindenkit, elvették a tulajdonukat, utána pedig onnét vitték őket tovább; én nem nagyon tudom, hogy hogyan zajlott ez itt.

Vannak-e jelei az emlékezetnek a településen élt zsidókról és a holokausztról?

A válaszok zöme szerint az adott helyen nincs semmi nyoma az egykori zsidó közösségnek, vagy ha van, a kérdezettek nem tudnak róluk.

A közöltek: zsidó temető; volt zsinagóga, ma már nincs, helyét nem tudom; lehet, hogy van emlékhely (amit még az interjút készítő sem talált – szerk.); nem igazán, nem tudok róla; nem tudok róla, de jó lenne, ha lenne, hogy emlékezzünk; emlékhely nincs; semmi emlékhely nincs, csak a családi házak és szántóföldek által körülvett zsidó temető, ami nagyon rossz állapotban van; a zsidó temetőt gondozzák, be van kerítve, 2-3 család sírjai találhatók itt, tisztelik, nem hagyják beszántani; csak a temető, másról nem tudok; nincs emlékhely, nem téma, nem is lesz, mások szerint kellene emlékhely; szerintem itt semmi; a … utcáról lefordulva, ott a ház szélén, a falon van egy ilyen kis emlékmű; … a házak előtt ki van rakva ilyen fémből a családok neve … (pótkérdés: tudod-e, hogy mi azoknak a ’fémeknek’ a neve? – szerk.) nem, azt nem (ez a kapott válasz; az interjút készítő a botlatókövekre kérdezett rá – szerk.); a zsinagóga, ami egyébként nagyon szép lehetne, csak elvileg nem szeretnék felújítani, mert így szeretnék megőrizni.

Kell-e emlékezni a holokausztra? Hogyan lehetne ma emlékezni a zsidókra?

A válaszolók néhány kivételtől eltekintve az emlékezés indokoltságát és fontosságát húzták alá. Vannak, akik túlzottnak tartják az emlékezés mértékét akár elmenve álhírek hangoztatásáig.

A válaszok: nem, feledni kell; nem, mert már nincs érdekelt vagy hozzátartozó; igen, elrettentés céljából; ne történjen meg újra, de nem a szívünk csücske a zsidó; mindenképpen, azért is, hogy soha ne történjen meg újra; igen, hogy a jövő generációi tanuljanak belőle; fontos, hogy emlékezzünk arra, mi történt és a túlélőkre is, ne csak az áldozatokra; igen, akár egy emléktáblával vagy egy megemlékezéssel; igen, de ez változik; igen, ez is egy esemény volt; igen, így marad fenn az utókornak; ha a halottjainkról megemlékezünk, akkor róluk is kell; egy napon az évben, nem többször; tanítani kell, hogy ne következzen be újra; morális kötelesség megmutatni, hogy mire képes a gyűlölet, ez nem csak múlt, hanem mai erkölcsi tanulság; egyértelmű a válaszigen; annyi életet elvettek; fölöslegesen haltak meg a szerencsétlenek; hogy feleszméljünk, hogy most milyen k**** jó dolgunk van; emlékeztető, hogy az emberiség ne essen megint ebbe a hibába; szemfelnyitás; illene, hogy nagy emlékezés legyen, de nem kell piros betűs ünnepnap; az emberiségnek ez egy hatalmas, nagy, fekete foltja; kell, hogy az emberek kicsit ’traumatizálódjanak’; ’reality check’; fontos látni, hogy mennyire megrendezett és brutális volt /a holokauszt/; kell, talán … jó is, hogy van egy külön emléknap, részarányban is tőlük volt a legtöbb áldozat, de … jó ez így, ahogy van … vannak megemlékezések, meg elég sok film készült, akár dokumentum, akár rendes film; sokszor az embernek már-már olyan érzése van, hogy úgy túlságosan ki akarják sajátítani ezt a világháborús áldozati szerepet … például nagyon sok olyan hír jön, hogy van olyan ország, amelynek a mai napig jóvátételt kell fizetni … igen ott életek vesztek el, családok mentek tönkre, de nehogy már egy mostani magyar gyereknek 80 évvel utána a zsebéből kivegyék a pénzt, hogy Magyarország jóvátételt fizessen Izraelnek; a múltkor … olvastam, hogy a MÁV-ot akarták megbüntetni, mert … részt vettek a deportálásokban, azért mindennek van határa, szerintem; mindenképp, ez egy megrázó történés volt emberek százezreinek, millióinak, amely mellett nem mehetünk el … /az emlék/ generációkba égett bele; fontos /emlékezni/, mert hogyha körülnézünk a mai világban, az, hogy másképp bánunk az emberekkel a bőrszínük vagy a szexualitásuk alapján, ez most is jelen van, talán még rosszabb is, mert bejött a social media, rengeteg /erre biztató/ ingert kapunk minden nap … ez ma is így van: elítéljük azokat, akik bármiben is mások; a kultúra megismerése is hozzátartozhatna ehhez az egészhez, hogy jobban át tudjuk érezni a helyzetüket.

Hogyan látod a 2023. október 7-én Izraelben végrehajtott terrortámadást és az azt követő történéseket?

E kérdést három kérdező tette fel, a többiek erre vagy nem vállalkoztak, vagy nem találták megfelelőnek a kérdésfelvetés körülményeit. Egyik válaszadó sem ítélte el a HAMASZ terrortámadását, ellenben a konfliktusért többen Izraelt ítélték meg felelősnek, míg mások semlegesek maradtak.

A tételes reakciók: nem tudom; a franciaországi helyzet a legrosszabb; a világ már van olyan szinten, hogy ezt diplomatikus (diplomáciai – szerk.) úton el lehet intézni; ez a területszerzési mánia kicsit ilyen középkor…; én nem is tudom pontosan, hogy mi itt a cél, mármint a népirtással; azt gondolná az ember, hogyha már egy nép átment egy ilyen tragikus dolgon, akkor nem ismétli meg; ők voltak az áldozatok, most meg ők azok, akik csinálják; megmondom őszintén, annyira nem ástam bele magam ebbe, annyira nem izgat ez a téma … ha az ember annyira benne lenne a dologban, akkor is rohadt nehéz lenne eldönteni, hogy most … kinek van igaza …  valószínűleg sohasem fogjuk eldönteni, hogy … most az izraelieknek vagy a palesztinoknak van igaza; gyakorlatilag amióta világ a világ, ezek mindig háborúztak egymással … én egyik mellett se tudnék kiállni, részemről mind a kettő fél hibás; a legszörnyűbb az egészben és nagyon sok téma van ilyen, hogy minél jobban beleásom magam a témába, annál kevesebbet tudok róla … azt tudom mondani, hogy aki azt mondja, hogy csak ez vagy csak az, az egy barom … aki ennyire ki tud állni valami mellett, az nem tud eleget; az izraelieknek egy ürügy volt, hogy végre megtámadhassák Palesztinát, palesztinok pedig csak az országot akarják; én őszintén nem vagyok annyira tájékozott abban, hogy pontosan mi történik, viszont nem tetszik, hogy az aktuálpolitikába nagyon beleszól (azaz túlzottan befolyásolja a napi politikai helyzetet – szerk.), olyan szinten, hogy más országok ezzel példálóznak, vagy épp beleszólnak a konfliktusba … például valamit Trump is … belepofázott, vagy én nem is tudom, hogy mit csinált pontosan; a háború mindig rossz, a háborúból senki sem jön ki győztesen; ledöbbent, hogy az emberek … területekért tudnak vitázni, ez is emberi életekbe kerül; valódi béke sose lesz.

A hallgatók személyes benyomásai

Az egyetemi hallgatók némelyike az interjú készítés alatti személyes benyomásairól is beszámolt.

Az egyik hallgató azt jelezte, hogy az interjú nyugodtan folyt le. Egy másik arról adott számot, hogy a megkérdezettek között jelen volt a félelem a témától, de a kíváncsiság is, a beszélgetés a komfortzónából történő kilépést jelentette. Az interjú kezdetén a megkérdezetteket zárkózottság jellemezte, azt hangsúlyozták, hogy „nem tudok erről semmit”, de később némileg feloldódtak.

Találkoztak zárkózott interjúalannyal, lelkes, ideges vagy közönyös válaszolóval, volt, akit meglepett, hogy milyen közel állt a tragédia a falusi élethez

Az egyik településen folytatott neonáci szervezkedésről, melynek fő jellemzője volt az antiszemitizmus, a német 3. birodalmi náci ideológia átvétele és általában véve a másság gyűlölete, minden ott lakó tudott, de senki nem lépett fel ellene, inkább a közömbösség, a „mindegy” érzés, a „mások dolga” álláspont volt a jellemző. Itt jelen volt a tudásvágy hiánya; nem akartak a felvetett kérdésekről többet tudni, „időnket ne pazarolják” – nyilatkozták.

Az interjú végeztével – egyes esetekben – pozitív visszajelzés is érkezett és megkönnyebbülés következett.

Köszönet

A Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány nagyon hálás a hat egyetemi hallgatónak, a külső szakértőknek és egyetemi oktatóknak a tanfolyam megszervezésért, lebonyolításáért, illetve az azon történt aktív részvételért. Külön köszönet illeti a Széchenyi István Egyetem vezetését e kurzus indításának lehetővé tételéért.

2025. december

[1] (1), (2), (3)

[2] Kiáltó csend – A holokauszt helyi emlékezete Magyarországon, Csepeli György és Papp Richárd, Múlt és Jövő, Budapest, 2025

A fénykép csak illusztráció.

Foltozó szabó és mosónő tizedik gyermeke

Összeállította Krausz Péter

A magyar rádió 100 évvel ezelőtti, 1925. decemberi indulása alkalmából a Győri Szalon kulturális magazin december elejei bejegyzése irányította figyelmemet Winter Ernőre, akinek neve – úgy vélem – méltatlanul elhomályosult a győri emlékezetben.

Bevallom és szégyellem, hogy győriként korábban nem hallottam róla. Köszönet a magazinnak és a bejegyzés szerzőjének, hogy felidézték e kiemelkedő, győri születésű műszaki értelmiségi életútját.^[1] Nélküle a rádiózás Magyarországon nehezen honosult volna meg.

Jelen írás a Győri Szalon-ban megjelent bejegyzésre, valamint további forrásokra támaszkodik. A talált információkat több esetben szó szerint vettem át. A Győri Szalon-on kívüli forrásokat külön feltüntettem.

Indulás

Régi győri zsidó családból származott. Winter Nándor foltozószabó és Dringler Regina mosónő tizedik (legkisebb) gyermekeként született Győrben 1897. március 15-én és elhunyt Budapesten 1971. június 2-án. ^[2]

„Tizennégy esztendős koromban családfenntartó voltam” – nyilatkozta 1969-ben. ^[3]

1915-ben, a győri Állami Főreáliskolában (a ma Révai Miklós Gimnáziumban) kiváló eredménnyel érettségizett. Osztályfőnöke Pitroff Pál, matematikatanára Kallós Béla, természetrajztanára Polgár Sándor volt (utóbbiról lásd korábbi közleményünket – szerk.).

Az iskola elvégzése után az osztályból többen bevonultak katonának, ő is és önkéntesként Boszniában teljesített szolgálatot 1918-ig.

Az első világháború után a budapesti Meister Szappangyárban dolgozott, és munka mellett végezte tanulmányait a József Műegyetemen, ahol 1925-ben vegyészmérnöki képesítést szerzett. Kölcsönkért pénzen tanult Brünnben, Boroszlóban és Drezdában is. ^[3]

1925-ben az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. (a későbbi Tungsram) kémiai laboratóriumában helyezkedett el, itt kezdődött és jutott egyre magasabbra a pályája.

A modern rádiócső kidolgozása

Nevéhez több találmány fűződik, többek között az úgynevezett redukciós bárium fémgőz eljárás kidolgozása. Ennek eredménye az 1927-es bárium–magnézium rádiócső (P 415 jelű, nagy teljesítményű végerősítő Tungsram-cső). Ezzel a termékkel a magyar rádiócsőgyártás egyből az élre ugrott, megelőzve a Philips-et és a Telefunken-t. Winter Ernő találmánya szerint készült magyar gyártmányú csöveket építettek be francia, belga, német, osztrák és holland rádiókészülékekbe is.

A Tungsram-nál 200 millió elektroncső készült Winter szabadalmai alapján. Amikor azonban szerény fizetésének emelését kérte a gyár vezetésétől, ezt megtagadták tőle. Ekkor helyezkedett el „a szakmában jártas vegyészként” Hollandiában, ahol is a Philips nijmegeni gyárában 5 éves szerződést kapott kiemelkedő javadalmazás mellett ^[3] (Nijmegen holland város, ahol a Philips Splendor nevű izzólámpagyára működött az 1930-as évektől ^[4]– szerk.) Azonban „szívünkben egyre sajgóbb lett a honvágy” – nyilatkozta felesége 1969-ben. ^[3] Két év után haza csábította Aschner Lipót, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. elnök-vezérigazgatója. ^[2]

Ezt követően – munkatársaival – kifejlesztette a közvetett fűtésű katódot, valamint több eredeti rádiócső-konstrukciót is kidolgozott. Tőle származott az a világszerte alkalmazott eljárás is, amelynek eredményeként a rácsot arany bevonattal látták el a másodlagos-emisszió megakadályozására. ^[2]

Munkája mellett szenvedélyes hegymászó és sziklamászó: feljutott a Keleti-Alpok legmagasabb csúcsára, a 3 899 méter magas Ortler-re ^[5] (amely az Osztrák-Magyar Monarchia egykori legmagasabb pontja, ma Olaszországban, Dél-Tirolban található – szerk.).

1944-ben zsidó származása ellenére, érdemeire való tekintettel védettséget kapott, de kényszertartózkodási helyéül az Egyesült Izzó 17-es épületét jelölték ki. ^[2]

Munkássága a II. világháborút követően

A háború után távirat érkezett a Philips-től, a következő állt benne: „Kérünk értesítést, él-e a katódos Winter?” ^[3]

Végül is Winter Ernő Budapesten maradt. Munkásságával hozzájárult, hogy Magyarországon a réginek sokszorosát kitevő termelést biztosító, önálló elektroncsőipar fejlődött ki. 1950-ben a Távközlési Kutató Intézet munkatársa lett, 1962-ben az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetének elektronfizikai osztályát vezette.

Kidolgozta a legkisebb fogyasztású telepes és a közvetlen fűtésű csöveket. 1950 után mikrohullámú csövek fejlesztésével is foglalkozott: különlegesen hosszú élettartamú, nagy teljesítményű készletkatódot fejlesztett ki. ^[2]

Érdemeiért kétszer kapott Kossuth-díjat (1950, 1953), a Magyar Tudományos Akadémia 1951-ben levelező, 1956-ban rendes tagjává választotta. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) egyik alapítója (1961).

További elismerései: Magyar Munka Érdemrend (arany, 1948 és 1950), Magyar Népköztársaság Érdemrend (1952), Munka Érdemrend (arany, 1967). ^[5]

Házastársa Barta Lívia (1902–1994, Barta Sámuel kereskedő és Frischmann Margit lánya), akit 1926. december 23-án Budapesten vett nőül. Gyermekei: Ada-Winter Péter (1923–2020) informatikus, Winter Mihály (1940–1976) orvos, kandidátus és Winter János (1941 – ?).

Főbb művei: Vákuumtechnika (Budapest, 1954), Válogatott fejezetek a ferromágnesség témaköréből (Budapest, 1955), Single Electron Generated Current Pulse in a Vacuum Diode (Budapest, 1964) ^[2]

Winter Ernő, a magyar híradás- és vákuumtechnikai kutatások kimagasló személyisége, akinek több mint hetven magyar és közel kétszáz külföldi szabadalma kapott oltalmat, 1971. június 2-án hunyt el Budapesten. A Farkasréti temetőben nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyleleti Bizottság 2002-ben védetté nyilvánította.

Források

[1] Winter Ernő, a magyar rádiócsőgyártás atyja; Veres László, 2025. december 1, Győri Szalon

Köszönet a Győri Szalon-nak a weblapján megjelenő különféle összeállítások szabad felhasználásának engedélyezéséért.

[2] Winter Ernő, Wikipedia

[3] Az újságíró archívumából – A katódos Winter; Kulcsár László, 2024. március 30, Infovilág

[4] Industrial city, the arrival of NV Philips, Into Nijmegen

[5] Winter Ernő, Névpont.hu

Nyitókép: Lampes pour radio Tungsram, Suisse, circa 1930 (Forrás: Galerie123.com)

Recenzió

A Szülőföldünk Honismereti Egyesület, valamint az ennek az intézményi keretei között működő Győr Hely- és Családtörténet-kutatók Baráti Társasága és a Bedécs Gyula Társaság 3. kiadványa, Győr-Csorna, 2024, melynek megjelentetését a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány és a Mazsihisz támogatta.

A Soá nyolcvanadik évfordulójához kapcsolódóan megjelent kötetében Aszt Ágnes, csornai régész-muzeológus rekonstruálja a valaha a lakosság tíz százalékát kitevő helyi zsidó közösség életét. A könyv megírásának az ötlete véletlenszerű volt. A Mosoni Zsidó Hitközség egy kamarakiállítást szervezett Kass János Zsidó ünnepek című rézkarc-sorozatából. Aszt úgy gondolta, a tárlatot érdemes lenne Csornára is elvinni, egybekötve az ottani zsidóság történetének a feldolgozásával. A könyv többéves kutatás eredménye.

Aszt Ágnes 2000-ben szerzett régész-muzeológus diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Végzés után a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban helyezkedett el. 2015-ben került Csornára, ahol a Muzeális Kiállítóhelyen először muzeológusként, majd később a Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Kiállítóhely igazgatóhelyetteseként dolgozott. Munkássága kiemelkedő része az új állandó helytörténeti kiállítás létesítése, a Szili Zárdamúzeum létrehozása és az Élet – A csornai zsidóság története időszaki kiállítás megszervezése volt. Jelenleg a Kisbajcs Község Önkormányzata Integrált Közösségi és Szolgáltató tér vezetője. Aszt Ágnesnek ötvenhárom publikációja jelent meg, köztük három önálló kötet.

A szerző a kutatásaihoz a Csornai Múzeum adattárában felelhető gyűjtéseket, a soproni levéltár iratait, a Jad Vasem és az Arolsen Archívumok (a nemzeti szocializmus áldozatainak és túlélőinek világméretű németországi irattára) dokumentumait használta fel, valamint magánszemélyek által rendelkezésre bocsátott fényképeket, iratokat és szóbeli visszaemlékezéseiket. Ismét arcot ad a sok feledésbe merült személynek

A könyv kezdő fejezete: A magyarországi zsidóság története a törvények tükrében. Már a 2.-3. századból is vannak zsidó emlékek, és a honfoglalás idején is érkeztek zsidók a Kárpát-medencébe. A középkortól hol megkülönböztették és üldözték őket, hol kiváltságokat és védelmet élveztek, egészen a kiegyezésig. Ekkor jog szerint egyenlőek lettek a többségi társadalommal, az antiszemita érzelmek mégsem szűntek meg. Pedig szemben a Monarchia más kisebbségeivel, akik öntudatosan hirdették önálló arculatukat, a zsidó emberek izraelita vallású magyaroknak tekintették magukat. Az első világháborúban zsidó hazafiak ugyanolyan áldozatokat hoztak, mint a keresztény polgárok, a Tanácsköztársaság terrorját pedig ugyanúgy megszenvedték. Majd következtek a harmincas évek zsidóellenes törvényei, a kirekesztés, a kisemmizés, végül a deportálás a haláltáborokba, illetve munkaszolgálatra. A vészkorszakot túlélők közül sokan kivándoroltak, csak egy töredékük maradt az országban. A csornai zsidóság története mindenben visszatükrözi az országban lezajlott eseményeket.

A Csornai zsidóság története szakaszban, de az egész könyvben is visszatérő évszám 1853, a Csornai Hitközség megalakulásának az éve. Az 1800-as évek első harmadában az izraelita felekezetűek még csak a lakosság egy százalékát tették ki, az évszázad vége felé már tíz százalék körül mozgott. A zsidók kivették részüket a helyi gazdasági életből. A negyvenes évekig nagyjából szinten maradt az arányuk, majd a Soá következtében drámaian lezuhant, és a háború után is alacsony maradt. A túlélők közül sokan kivándoroltak, illetve 1956-ban disszidáltak.

A csornai zsidó áldozatvállalás a Nagy Háborúban. A zsidó szervezetek kifejezetten támogatták a hazafias kötelességek teljesítését. Hetvenkét bevonuló csornai zsidó férfi közül tizenhét hősi halált halt. De nem csak katonák állításával támogatta a helyi zsidóság a hadsereget, hanem anyagilag is. Mindezek ellenére alig emlékeztek meg erről az áldozatvállalásról, sőt antiszemita megmozdulásra is sor került, mint például az elesettek emléktáblájának a megrongálása.

A csornai hitélet keretei – a templomudvar az ortodox zsinagóga történetét ismerteti, valamint a rabbik és a hitközség más személyiségeinek a pályáját. Az osztatlan kétosztályos iskolában ortodox és neológ gyerekeket egyaránt tanítottak.

A csornai zsidó egyleti élet fejezetből kiderül, mennyire fontos színfoltjai voltak a közösség mindennapjainak a jótékonysággal, továbbképzéssel vagy kultúrával foglalkozó társaskörök. A legrégebbi, legnagyobb és legtehetősebb természetesen Csornán is a Hevra Kadisa volt. Az első világháborús hadiárvákat támogató Filléregylet országos jelentőségűvé fejlődött. A zsidóellenes jogszabályok tönkretették a virágzó egyesületeket.

 Az élet háza – A csornai zsidó temető a temetkezés egyes szokásaival, a sírkövek jellegével, a rajtuk olvasható szövegekkel és szimbólumokkal foglalkozik.

A csornai zsidó emlékmű és emléktáblák a városban szintén a halotti kultusszal kezdődik. A lappangó zsidógyűlölet megdöbbentő példája, hogy a második világháború mártírjainak 1990-ben felavatott emléktábláján a település 655 zsidó áldozata közül mindössze egyetlen egy neve szerepel. Végül nem kevés huzavona után, több antiszemita véleménynyilvánítás ellenére, 2005-ben felavatták a belvárosban az ország első köztéri Holokauszt-emlékművét az összes meggyilkolt nevével.

A Válogatás a megmaradt zsidó polgári hagyatékokból szakasz különböző mindennapi használati tárgy és néhány judaika sorsát írja le. A gettósítás során sok mindennek nyoma veszett. Ellopták, „kiigényelték”, vagy az eredeti tulajdonosok másra bízták. Ami megmaradt, az magán- vagy múzeumi tulajdonban van.

A Családtörténetek a könyvnek mintegy a felét teszi ki és talán a legértékesebb része. Aszt Ágnes családrekonstrukciók révén nem hagyja, hogy emlékük az enyészeté legyen. Ehhez felhasznált anyakönyvi bejegyzéseket, igazolványokat, sok egyéb dokumentumot és szóbeli beszámolókat. A csornai zsidók főként kereskedők voltak, illetve különböző értelmiségi foglakozásokat űztek. Szinte mindegyik családnak ugyanaz a tragédia lett a sorsa: tagjaik nagy része haláltáborba került, vagy a munkaszolgálat alatti kegyetlenségek végeztek velük. A legtöbb esetben – a szó szoros értelmében – csak hírmondó maradt belőlük. Ők fokozatosan elhagyták a szülővárosukat. Volt, aki a háború után alijázott vagy nyugatra ment, néhányan az országon belül költöztek el. A 18. század óta itt lakó Gestetner család gyakran szerepel a könyvben. Az ő sarjuk Csorna leghíresebb polgárainak egyike Dávid, a stencilgép feltalálója, jóllehet ő a 20. század elején elhagyta az országot és végül Londonban telepedett le. A szerző külön ír a zsidóüldözés miatt keresztény vallásra áttértekre. Sajnos ez sem mentette meg őket a haláltól.

Aszt Ágnes muzeológusnak köszönet jár azért, hogy a sokoldalú forrásanyag mélyreható feldolgozásával nem hagyja, hogy Csorna zsidósága emléke az enyészeté legyen.

Aszt Ágnes: Élet – A csornai zsidóság története című munkája 2500 forint adományért szerezhető be közvetlenül a Szülőföldünk-Honismereti Társulatnál ezen az e-mail címen: kovacs.balazs.gyor@gmail.com.

Ez a recenzió a Szülőföldünk Honismereti Egyesület hírlapjában jelent meg először, annak rövidített változata.

Polgár György

Pataki Patrícia, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója által készített interjúk bemutató anyaga

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán, szociálpedagógia és szociológia szakos hallgatók részére 2025. szeptemberében alapítványunk kezdeményezésére indított „Zsidóság – Befogadás – Kirekesztés” tematikájú kurzus keretein belül hat hallgató készített egy-egy interjú sorozatot.

Pataki Patrícia interjúit 2025. novemberében Szentpéterfán készítette. Szentpéterfa egy kis falu a magyar-osztrák határon, kevesebb mint ezer lakossal. A zsidó lakosságot innen is deportáltál 1944-ben.

A következőkben a kurzus Győrben, 2025. november 14-én megrendezett zárófoglalkozására Patrícia által összeállított PPT anyagot mutatjuk be. Köszönjük neki, hogy lehetővé tette összefoglalójának közlését.

A szerkesztő csak a legszükségesebb, a tisztánlátást segítő módosításokat végezte el a kérdésekre adott válaszokban.

További egyetemi hallgatók PPT anyagai: Mágocsi Barbara – Pápa, Dombi Boglárka – Tihany

1 / 12

Címlap fotó: Szentpéterfa – Mészáros D. Zsolt Nyugat.hu

Szerk. és angol fordítás: Krausz Péter

Dombi Boglárka, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója által készített interjúk bemutató anyaga

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán, szociálpedagógia és szociológia szakos hallgatók részére 2025. szeptemberében alapítványunk kezdeményezésére indított „Zsidóság – Befogadás – Kirekesztés” tematikájú kurzus keretein belül hat hallgató készített egy-egy interjú sorozatot.

Dombi Boglárka interjúit 2025. novemberében Tihanyban készítette. Tekintve, hogy Tihanyban szinte soha nem volt zsidó közösség, ezért Boglárka röviden áttekintette a szomszédos Balatonfüred zsidóságának a történetét.

A következőkben a kurzus Győrben, 2025. november 14-én megrendezett zárófoglalkozására Boglárka által összeállított PPT anyagot mutatjuk be, amely az interjúkban feltett kérdéseken túl egy vetített képen megismertet bennünket a füredi zsidóság történetével is. Köszönjük neki, hogy lehetővé tette összefoglalójának közlését.

A szerkesztő csak a legszükségesebb, a tisztánlátást segítő módosításokat végezte el a kérdésekre adott válaszokban.

További egyetemi hallgatók PPT anyagai: Mágocsi Barbara

2 / 14

Címlap fotó: Tihany – Utazik.hu

Szerk. és angol fordítás: Krausz Péter

Mágocsi Barbara, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója által készített interjúk bemutató anyaga

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán, szociálpedagógia és szociológia szakos hallgatók részére 2025. szeptemberében alapítványunk kezdeményezésére indított „Zsidóság – Befogadás – Kirekesztés” tematikájú kurzus keretein belül hat hallgató készített egy-egy interjú sorozatot.

Mágocsi Barbara interjúit Pápán és kisebb részben a szomszédos Vinár és Nemesszalók községekben készítette 2025. november 7-én és 11-12-én.

A következőkben a kurzus Győrben, 2025. november 14-én megrendezett zárófoglalkozására Barbara által összeállított PPT anyagot mutatjuk be, amely az interjúkban feltett kérdéseken túl dióhéjban megismertet bennünket a pápai zsidóság történetével is. Köszönjük neki, hogy lehetővé tette összefoglalójának közlését.

A szerkesztő csak a legszükségesebb, a tisztánlátást segítő módosításokat végezte el a kérdésekre adott válaszokban.

3 / 38

Szerk. és angol fordítás: Krausz Péter

A nagyhírű győri burkolatanyag gyár története képekben

Ez a bemutató anyag, melyet az előadásakor a diákok által tett megjegyzésekkel együtt teszünk közzé, a zsidó Grab család által 120 éve alapított Graboplast gyár máig is tartó történetéről szól. A Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által Győr és környékének zsidó emlékeiről „Az ő sorsuk – a mi történelmünk” címen kiírt 2024. évi középiskolás pályázatra a győri Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum Bekő Levente, Burkus Bálint és Csíkász Levente összeállítású, Kazóné Kardos Melinda történelem tanár támogatta diákcsapata nyújtotta be. Ezzel és más munkáikkal a pályázaton a legjobb szakközépiskolai csapat címet nyerték el.

Indulás Csehországban

Csehország nem csak szépségéről, hanem iparáról is híres. Ennek az iparnak a szereplői közé tartozott a Grab család is, akik legtöbb pénzüket a dualizmus idején különböző vállalkozásokba fektették, mint például a későbbi néven ma is ismert Graboplastba. 

A Grab családból kiemelkedett Grab Miksa, aki jogot tanult Prágában, majd leginkább a család által létesített cégek irányítójaként dolgozott. Ez utóbbi tevékenységét folytatta Magyarországon is, ez hozta őt Győrbe.  A családjának nagy része viszont az első világégés után az Egyesült Államokba költözött. 2005-ben, a gyár alapításának 100. évfordulója kapcsán sikerült még Csehországban élő Grab leszármazottakat is felkutatni.

Gyár alapítás

A gyárat 1905-ben alapították.

Korábban a gyár helyén téglagyár állt, amit Grab Miksa vásárolt meg. Fiaival, Hugóval és Emánuellel együtt alapította a céget. Az eredeti épületből ma is látható az u.n. „óratorony”.

Az üzem kezdetben viaszosvásznat készített, majd jöttek a nagy állami megrendelések. Először a MÁV-nak készítettek vasúti kárpitokat. Ez a megrendelés biztos jövőt jelentett a vállalatnak.

A Grab család Győrben

A Grab család győri villája közvetlenül a gyár mellé épült.  Savmart üvegablakait a híres cseh művész, Alphons Mucha készítette, fő alkotásai a prágai Mucha múzeumban vannak kiállítva.  A villában a „Négy évszak” című munkája került elhelyezésre. A sorozatból az egykori személyzet elbeszélése alapján a Tavasz és a Nyár légnyomás áldozata lett, az Ősz és a Tél megmaradt épségben. A villa épült meg utoljára, megelőzték az u.n. cseh-házak, ahol a Csehországból hozott szakemberek laktak, mellette pedig a mérnöki lakásokat alakítottak ki. 

A villa az alapítók szándéka szerint egyszerre szolgált fogadóépületként a földszinten és lakóépületként, ugyanis a tulajdonosok lakásai az emeleten kaptak helyet. Személyzeti lakásokat a szuterénben alakították ki, érdekesség, hogy ezek a lakások a 2000-es évekig használatban voltak. A villát angolpark mintájára készült kert vette körül. A gyár területén működött egy kertészet is, ahonnan a gyár dolgozóit friss zöldséggel látták el. Mára mindezekből semmi sem maradt, helyükön egy SPAR élelmiszer áruház és parkolója található.

1945 után a villában szolgálati lakásokat létesítettek. Az épület ma egy felújításra szoruló társasház.

Az I. világháború alatt és után

Az első világháború alatt vegyvédelmi felszerelést, esőköpenyeket és sátorlapokat gyártottak. A világháború után a cég nem lélegezhetett fel, hiszen a gazdasági világválság idején a cseh anyacég csődbe ment. Teltsch Arnold és Rudó István vásárolta fel és mentette meg az üzemet, ami a csak az 1930-as évektől kezdett újra fellendülni.

A II. világháború idején és azt követően

1939 szeptemberétől a termelést katonai irányítás alá vonták.  A szövetségesek bombázásai a gyárat sem kerülték el, bár a bomba, ami eltalálta, nem követelt emberi életet és az épület sem sérült meg komolyabb mértékben.

A céget 1947-ben államosították.

Az 1956-os forradalom után az üzem alapanyaghiánnyal küzdött. Az 1970-es években épült meg az ikonikus kék épület. Ebben az időben kezdtek műbőrt készíteni a Volkswagen, a Fiat, a Renault, a Ford, a Skoda és más autógyárak részére. A soproni uszoda műanyagsátrát a Graboplastban kifejlesztett levegőtúlnyomás tartotta fenn.

1969-ben vált ki a Graboplan, melynek fő profilja a sátorgyártás lett.

A vállalat saját bölcsődével, óvodával, orvosi rendelővel és munkásszállóval rendelkezett.

Az 1960-70-es évek kiemelkedő vezetője

 A Graboplast története nem lehet teljes Jankovich Nándor tevékenységének ismertetése nélkül.

Jankovich Nándor 1926. augusztus 29-én született Pozsonyban. 1940-45 között a győri tüzérosztálynál szolgált, amerikai fogágba került. 1946-os hazatértekor került a Graboplasthoz, mint udvari segédmunkás. 1948-tól már szakszervezeti vezető, majd 1952-től üzemvezetői pozícióig jutott. 1957-ben szerezte meg textilipari technikusi végzettségét. 1966-ban a Megyei Tanácsban is helyet kapott, egy évvel később gépépítő diplomát szerzett. 1970-ben megkapta a korszak emblematikus kitüntetését, a Munka Érdemrend arany fokozatát és Állami díjjal is elismerték munkásságát. 1972-ben foglalhatta el a vezérigazgatói széket. 1974-ben a Bánki Donát Műszaki Főiskolán üzemmérnöki diplomát szerzett. 

A Graboplast gyár volt az élete. A szomszédos – már szolgálati lakásokká átalakított – villából még vasárnaponként is átment és bejárta gyárat.  Szabadidejében ritka növényeket termesztett. Ezekből még ma is látható a gyár udvarán egy kaktuszfajta, amelynek ritka virágzása helyi nevezetesség. 1985. december 18-án hunyt el. Fia, Jankovich Nándor iskolánk egyik tanára volt sok éven át. A műszaki tantárgyak mellett éneket is tanított. 

A rendszerváltás után

1990-ben Jancsó Péter vezetésével megalapították a Graboplast Textil- és Műbőrgyártó Részvénytársaságot, ami 30%-os nyugati tőkével büszkélkedhetett. 1994-ben pedig már a Budapesti Tőzsdén árulták részvényeit. A cég felvásárolta a soproni szőnyeggyártó SOTEX Rt-t, majd az UNIONTEXT Kft-t. Kecskeméten elindították a parkettagyártást, Tatabányán a győri anyacég termékeinek a gyártását indították el. A soproni gyártás 2008-ban, a gyár fennállásának 99. évében megszűnt. 

A Graboplast nem csupán gyárként működik Győrben, hanem különböző sporttevékenységeket is támogat, közülük a legsikeresebb az ETO női kézilabda csapata volt. Emellett a győri vízi sport és a Győri Balett is élvezhették a támogatását. 

2005-ben a vállalat fennállásának 100. évében kiadták a cég történetét feldolgozó emlékkönyvet.  Ezt az évfordulót a gyár és a város látványos rendezvénysorozattal ünnepelte, melynek záróeseménye egy Republic-koncert volt a Széchenyi téren.

A közelmúltban jelentős beruházásra került sor a győri egységben: megépült az üzemvezetés új épülete. 

A gyár bejárása során többek között a korai műbőrgyártás egyik gépét tekinthettük meg. Jó volt látni, hogy a gyár múltjának egy darabját kincsként őrzik. Érdekesség, hogy Magyarországon mindössze kettő működő páternoszter van, az egyik az itteni irodaépületben üzemel.

A Graboplast 2025-ben 120 éves lesz. Alapítása óta folyamatosan működik.

Szerkesztette, angolra fordította: Krausz P.

Apor Vilmos

Ezt az írást a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány Győr és környékének zsidó emlékeiről „Az ő sorsuk – a mi történelmünk” címen kiírt 2024. évi középiskolás pályázatára a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium diákjai, Flinger Lili, Hordós Anna és Kispál Dorottya készítették, Cséfalvay Tamás történelem tanár irányításával. A csapat a pályázaton 2. helyet ért el.

Apor püspökről már jelentettünk meg hasonló tartalmú bejegyzést honlapunkon. Tekintettel kiemelkedő egyéniségére és nagyon tisztességes, sőt önfeláldozó, példaértékű magatartására a 2. világháború és különösen a zsidóüldözés idején, indokoltnak tartjuk személyének ismételt bemutatását, ezúttal győri bencés diákok tollából.

Apor Vilmos a magyar katolikus egyháztörtének egyik legfontosabb személye. Habár a pártállam idején igyekeztek emlékét kitörölni a magyar köztudatból a győriek szívében fontos helyet foglal el. A keresztény teológia és filozófia alapkérdése a szabadság. Apor keresztény mivolta önmagában szabadságot adott az embereknek. 1945 tavaszán saját életét áldozva védte meg a gyámoltalan nőket. A mártíromság egyben azt is jelenti, hogy az életút egy pontban összpontosult, ami egy újabb út a megvilágosodás felé. Teológiai értelemben a mártírhalál ad értelmet életének, viszont a történettudomány sokkal inkább az életére összpontosít. A főpap életének nem a halál körülményei adnak értelmet, mégis ez a tragikus esemény sok hívő számára a mai napig reménységet ad.

A kezdetek

Apor Vilmos 1892. február 29-én Segesváron született nemesi családban. Apja Apor Gábor főispán, később minisztériumi államtitkár. Édesanyja Pálffy Fidéla, aki erős kezek között tartotta a családot, de gyermekeit szeretetteljesen nevelte. Az édesapa Apor hatodik életévében váratlanul meghalt. Vilmos már fiatal kora óta tudatosan készült a papi pályára. Amikor belépett a jezsuita rendbe, vállalta a szigorú képzési rendet. Innsbruckban végezte el a teológiát, 1915-ben, Nagyváradon pappá szentelték, majd Gyula városában kezdte papi szolgálatát, később plébánosként szolgálta a települést. A világháborúban szívén viselte az elesettek és nincstelenek sorsát. A román megszállás idején elhurcolt gyulai polgárok ügyében járt közben. Apor a jó szolgálatában mindig az embert nézte, és soha nem a származást vagy a vallást. 1920-tól már komoly lelkipásztori és szociális munkát végzett. Népkonyhát üzemeltetett és gyűjtést szervezett az elszegényedett emberek számára. Nem volt fontos számára a társadalmi státusz, a kor társadalmi szellemével ellentétben a szegényeken is segített. A legitimisták oldalán állt, akik IV. Károlyt és utódait ismerték el a magyar állam törvényes fejének, ezért Horthyval való kapcsolata felemásan alakult. 

A győri püspök és a Szent Kereszt Egyesület

Nagy fordulat volt életben amikor XII. Piusz pápa kinevezte Győr püspökévé. 1941. február 24-én szentelték fel. Március 1-jén érkezett Győrbe, hivatalos beiktatására másnap került sor. Serédi hercegprímás 1941 elején őt nevezte ki a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnökévé. A zsidók egy része a fokozódó üldöztetések hatására átkeresztelkedett. A Magyar Szent Kereszt Egyesület a római katolikus hitre áttért zsidók érdekképviseletére létrehozott szervezet volt 1939 és 1944 között.

               „… nem zárkózom el a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnöki tisztségének elfogadásától bár tudom, hogy terhes feladat lesz. Mielőtt azonban véglegesen állást foglalnék, az egyesület eddigi működéséről bővebben kívánok informálódni. Legyen szabad arra kérnem Eminenciádat, hogy a kérdést addig függőben tartani méltóztassék, míg megfelelőképpen tájékozódhatok”

Végül Apor elvállalta az elnöki feladatot. A főpap formálisan tevékenykedett az egyesületben, hogy a zsidó katolikus vallásúvá vált közösség legkisebb veszteségekkel vészelhesse át ezt az időszakot.

Embersége a 2. világháború és a zsidóüldözés éveiben

A háború ideje alatt, 1943-ban Serédi a formálódó modern katolikus politikai irányzat szervezését is rá bízta. 1943. augusztus 26-án a győri püspöki palotában gyűltek össze a kor katolikus közszereplői, hogy megvitassák a keresztény politizálás lehetőségeit, szembe helyezkedve a korszak kurzuspolitikájával. Az új erők és a régi szereplők kompromisszumaként létrehozta a Katolikus Szociális Népmozgalmat, melynek védnöke ő, elnöke pedig Kovrig Béla szociológus, a kolozsvári egyetem rektora lett. Később ebből a közösségből alakult meg a Demokrata Néppárt.

Magyarország 1944. március 19-i német megszállásával lényeges változás következett be a zsidónak minősülő magyar állampolgárok és a külföldi menekült zsidók helyzetében, akik minden támadás és jogfosztás ellenére addig szinte sértetlenül vészelték át a háborút, és életük nem forgott veszélyben. A nácik terve a zsidók koncentrációs táborba történő deportálása volt, és a terv végrehajtásában a magyar csendőrség és rendőrség részvételére is számítottak. Az új, németeket kiszolgáló Sztójay-kormány rendeletek sokaságát bocsátotta ki a zsidóság elkülönítése, életlehetőségeinek beszűkítése, vagyonától való megfosztása céljából. A zsidóság gettósítása után megkezdődött a deportálás is, amely 1944. május 14. és július 19. között lezajlott. A hercegprímás a háttérben tiltakozott a kormánynál a zsidóságot érintő intézkedések ellen, azonban a püspöki kar megosztott volt abban, hogy a nyilvánosság elé lépve a híveknek kellene-e útmutatást adniuk. A püspökök egy része, köztük Apor Vilmos is az utóbbi véleményt képviselte. 

„És aki megtagadja a kereszténység alaptörvényét a szeretetről és azt állítja, hogy vannak emberek és csoportok és fajták, melyeket gyűlölni szabad, és azt hirdeti, hogy az embereket kínozni szabad, legyenek azok akár négerek, akár zsidók, az bármennyire kérkednék is azzal, hogy keresztény, olyan, mint a pogány és nyilvános bűnös.”

Végjáték Győrben

Apor Vilmos tiltakozott a győri gettó felállítása ellen, kitartóan szorgalmazta egy püspökkari körlevél kiadását. Amikor megkapta a hercegprímás köriratát, azt írta neki, fájdalommal tölti el, hogy lemondott a közös pásztorlevél kiadásáról, mert ezt a kormány gyöngeségként fogja értékelni és bátorításnak veszi, hogy „a megkezdett veszedelmes úton továbbmenjen”. A hívek nem szerezhetnek tudomást a püspökök elvi állásfoglalásáról és gyakorlati lépéseiről, „s így mi vagyunk felelősek azért is, hogy sokan több-kevesebb jóhiszeműséggel vesznek részt kegyetlen és igazságtalan rendelkezések végrehajtásában, és helyeselnek elítélendő tanokat” – figyelmeztetett Apor. Kijelentette, tudja, hogy a nyilvánosság elé lépés következményekkel járhat, hírlapi viták, a papok elleni rágalomhadjárat, anyagi megszorítások, jogfosztások, esetleg bebörtönzések és kínzások is várhatók. „Meggyőződésem azonban, hogy ezt a kockázatot is vállalnunk kell, és végső eredményben híveink hite megerősödve, egyházunk tekintélye megszilárdulva kerül ki ebből a harcból.”

Apor Vilmos Serédi Jusztiniánnak írt 1944. június 15-i levelében így fogalmaz: „Hogy fogunk megállani a történelem előtt, ha látszólagos egyetértésben és udvariassági viszonyban maradunk egy olyan kormánnyal, mely országszerte a legnagyobb kegyetlenséggel kínoz 100 meg 100 000 embert, megfosztja őket minden emberi jogaiktól és asszisztál ahhoz, hogy őket rabszolgamunkára és a halálra deportálják?”

Apor Vilmos győri püspök 1944. június 17-i levelében újból hangsúlyozta ezt a lelkipásztori szempontot Serédi Jusztinián hercegprímásnak: „A gyóntatószékben felvetik a kérdést, szabad-e sajnálni azokat a szegény, megkínzott zsidókat. Tegnap egy idős, vallásos asszony nekem szinte félve és suttogva mondta, mintha bűnt követett volna el, hogy kenyeret adott a gettóba zárt embereknek. […] Kell egyöntetű és határozott tanítást, útbaigazítást adnunk híveinknek a most aktuális kérdésekről. Tudniok kell a híveknek, hogy téves az állami irányítás, mely a fajiságot helyezi az erkölcsi és egyéni felelősség elé s amely gyűlöletet, bosszút hirdet a szeretet helyett, amely közegeivel kínoz ártatlan gyermekeket. Tudniok kell, hogy a bűnt nem szabad elősegíteni vagy helyeselni, még ha az állami hatóság követi is el. Tudniok kell, mik az általános emberi jogok, amelyekhez az államnak sem szabad hozzányúlnia. Lelkiismeretem kényszerít engem, hogy Főmagasságod elé terjesszem mindezeket azzal a »Ceterum censeo…«-val, hogy a nagy nyilvánosság elé kell mennünk »importune opportune« azokkal az örök erkölcsi igazságokkal, melyek most sürgetnek, amelyek most adnak biztos irányt a kétkedő és félrevezetett lelkiismereteknek.”

A gettósítás ellen és a bezártak érdekében Apor Koller Jenő győri polgármesternél és Kászonyi Richárd főispánnál is megpróbált közbenjárni. Megpróbált a Budai úti gyűjtőtáborba is bejutni, de ez végül nem sikerült neki, mert bár Jaross Andor először engedélyt adott, a döntést Baky László államtitkár érvénytelenítette.

Apor Vilmos püspök a német megszállás és nyilas hatalomátvétel után felekezetre és etnikumra való tekintet nélkül állt ki az üldözöttek mellett. Keményen bírálta és ostorozta a fennálló rendet, személyesen kelt a kiszolgáltatottak védelmére a német és nyilas vezetőkkel szemben (1945). Tiltakozása, kérelmei, a zsidók érdekében küldött táviratai ugyanakkor hatástalanok maradtak. A hozzá fordulók egy részét bújtatta, vagy tovább küldte az oltalomleveleket ezrével kiállító Angelo Rotta nunciushoz, vagy nővéréhez, a Magyar Vöröskeresztet vezető Apor Gizellához. Segítette a város polgári lakosságát is, a kolostorok vezetőivel együttműködve sok menekült elhelyezését biztosította, különösen Győr 1944. áprilisi bombázása után. Ebben az időszakban szoros kapcsolata alakult ki a Dunántúlon szolgáló püspökök közül Shvoy Lajos székesfehérvári és Mindszenty József veszprémi püspökkel.

1945. március 28-án (nagyszerdán) megkezdődött Győr ostroma. A várost a visszavonuló németek is lőtték, találatot kapott a székesegyház is. A püspök minden menekülőt befogadott, a Püspökvár pincéiben több száz ember talált menedéket. Utolsó szentmiséjét is itt mutatta be nagycsütörtökön.

Március 30-án, miután a rezidenciájára menekült asszonyok kiadását megtagadta, egy szovjet katona dulakodás közben halálosan megsebesítette. Pálffy Sándor – a püspök unokaöccse, aki akkor 17 éves volt – a nagybátyja elé ugrott és három golyót kapott. A püspököt is három golyó érte, egy a homlokát súrolta, a második a jobb karján reverendája és inge kézelőjét lyukasztotta át, a harmadik – a halálos golyó – a hasüregbe hatolt be. Apor Vilmost az ostromlott városon át kórházba szállították, és petróleumlámpa fényénél megműtötték, de április 2-án, húsvéthétfőn hajnali egy órakor belehalt sérüléseibe. Példás élete és mártírhalála is a magyar kereszténység legnagyobb alakjai közé emeli őt. 

Felhasznált irodalom

Berkes Tímea: A „végső megoldás” Győr-Moson-Pozsony vármegyében. Diplomamunka. JATE BTK Új- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék. Szeged, 1995.

Jubileumi esztendők és katolikus megújulás. Csíky Balázs válogatott írásai. METEM, Budapest, 2021.

Soós Viktor Attila: Apor Vilmos győri megyéspüspök tevékenysége 1944-1945-ben. Embermentés a vészkorszak idején. In: Mártírok és embermentők (szerk: Szelke László). Szent István Társulat, Budapest, 2022.

Szerkesztette, angolra fordítás: Krausz Péter

Beszélgetés Meixner Mihály győri zsidómentő unokájával

A Világ Igaza olyan nem-zsidóknak adható kitüntetés Izraelben, akik életük kockáztatásával mentettek zsidó embereket a vészkorszak idején. A díjat a Yad Vasem, a holokauszt áldozatainak és hőseinek emlékhatósága adományozza. 2023. január 1-jéig összesen 28.486 kitüntetést ítéltek oda, ebből 869-et magyar állampolgárnak. Egyikük a győri Meixner Mihály, a Royal, ma Rába szálló néhai tulajdonosa, akiről már korábban megemlékeztünk. Gettóparancsnokként igyekezett javítani a körülményeken, a munkaszolgálatosoknak külön élelmet szerzett, segítette őket a szökésben. Unokáját, akit szintén Mihálynak hívnak, többek között arról kérdeztük, mennyire ápolják a hős nagypapa emlékét.

„Amikor megszülettem, nagyapám már nem élt, így én csak a családi elbeszélésekből ismerem a holokauszt alatti történetét. Pontosabban csak jóval később, talán valamikor a rendszerváltás körüli időben lett ez szóbeszéd tárgya a családban” – kezd el mesélni a 74 éves unoka.

Mit tud, milyen ember volt a nagypapa?

Számára csak az ember számított, a becsület és tisztesség, nem pedig az, hogy zsidó, cigány, alacsony vagy magas, szép vagy csúnya vagy bármi egyéb. Ez mind a mai napig része a család gondolkodásmódjának. Én is ilyen vagyok. Amúgy elég bevállalós ember volt. 1948 novemberében halt meg. Családi-baráti körben az a vélemény járta, hogy minden bizonnyal jobb volt ez így, mert legalább nem az életében vették el tőle a szállodát, amit 1949-ben államosítottak. Ugyanis egészen biztosan fegyverrel védte volna meg. Az elszántsága mentett meg a gettóban egy vajúdó asszonyt is: ásatott egy lyukat a kerítés alatt, majd az éj leple alatt átbújtatta ott. Ezután a gettóparancsnoki autójával bevitte a kórházba, ahol az orvost a szülés levezetésére kényszerítette.

Hogyan lett ő a parancsnok?

Hivatásos katona volt, százados. Az első világháborúban súlyosan megsérült a jobb vállán, ezért leszerelték. A második világháború alatt reaktiválták, ott volt az erdélyi bevonuláson is, 1940-ben. Aztán hazaküldték, mivel a hátországban is szükség volt katonatisztekre. Ekkor bízták rá a gettót és ezzel együtt a munkaszolgálatosokat. Később orosz fogságba esett.

A háború alatti évek sose kerültek szóba a családon belül?

Nem. A szocialista rendszerben nem tartották célszerűnek beszélni azokról az időkről. A „royalos-kávés családból” származni akkoriban amúgy sem volt a legjobb ajánlólevél. A nagymamám rengeteget mesélt a família régi életéről, a szállodáról, mindenféle egyéb históriákról. Például arról, hogyan hozott rendbe 1945-ben egy szobát a bombatalálatot ért szállodában, majd egy kis tábával a kezében hirdette a pályaudvaron, hogy ismét üzemel a Royal szálló. De a háború ideje nem volt téma. Egyébként az érintett zsidó családokban sem. A gondolat mögött talán az lehetett, hogy ha ez az ember segített rajtunk, akkor nehogy emiatt bajba kerüljenek a leszármazottjai. Például volt egy zsidó osztálytársnőm. Ő is csak akkor szerzett tudomást a nagyapám hőstetteiről, amikor a Kisalföld c. napilapban megjelent a kitüntetés átadásáról egy tudósítás. Pedig az ő családja közvetlenül érintett volt. Ekkor mondták el neki a szülei az említett kismamás esetet. Ugyanis az az egyik rokonukkal történt meg.

Ki kezdeményezte a Világ Igaza elismerést és hogyan zajlott a folyamat?

Éppen egy külföldi szolgálati úton voltam. Otthon csengett a telefon, a feleségem vette fel. Meixner Mihály fiát keresték. A feleségem megadta Laci nagybátyám számát, aki élő tanúja volt a dolgoknak, ő tudott részletes felvilágosítást adni. Ő akkoriban Budapesten élt. Sajnos azt nem tudom, ki lehetett a kezdeményező. Tizenkét vagy tizenöt család adott azután igazolást. A megmentettek között volt Röder Mihály, Löwinger Ignác (később Yitzchak) és Weisz Ernő (később Yehoshua Ben-Ami), akik mindannyian alijáztak.

A győri zsidó hitközség méltatta valaha a nagyapja tetteit?

Nem, soha. Viszont azok, akik túlélték Auschwitzot, például az itteni OTP-fiók igazgatóhelyettese, Rudas Dezső bácsi vagy egy megyei kiskereskedelmi vállalat főkönyvelője, Krausz Berci bácsi meg még néhányan, odafigyeltek rám, nyilván a nagyapám iránt érzett hálából. Ez alatt azt kell érteni, hogy a kereskedelmi főiskola elvégzésé után, amikor elhelyezkedtem az Áfésznél (Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet. Boltjai főként vidéken nyújtottak kereskedelmi, mezőgazdasági és egyéb szolgáltatásokat a rendszerváltás előtt — a szerk.) a háttérből figyelték mi történik velem, és ha valami gond lett volna, tudjanak segíteni.

És az állam vagy az önkormányzat?

Ők sem foglalkoztak ezzel. Nagyapám emlékének az egyetlen nyilvános elismerése a Világ Igaza kitüntetés átadása volt a Magyar Tudományos Akadémián 1998. szeptember 6-án, amin többszázan vettünk részt. A díjat az izraeli nagykövet adta át a nagybátyámnak. Az emlékplakett megvan, a díszoklevél viszont elveszett, sok más dokumentummal együtt. A családban nem tartunk külön megemlékezést. A felmenő rokonságom nem él már. Mi, a mostani család, szépen elraktároztuk magunkban annak az emlékét, hogy hajdanában volt egy ilyen nagyszerű, humanista elődünk.

Feljegyezte: Polgár György

A Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány 2024. évi középiskolás pályázatára benyújtott művészeti alkotások

Alapítványunk 2024. évi diákpályázatát Győr és környékének zsidó emlékeiről “Az ő sorsuk – a mi történelmünk“ címen hirdette meg. Eredményeiről már tavaly beszámoltunk.

Itt a benyújtott műalkotásokról készült fényképanyagot az iskolák ABC sorrendjében mutatjuk be. A zsűri külön nem értékelte ezeket a munkákat, mert részét képezték a teljes pályázati anyagnak, ami magában foglalt egy átfogó és egy szűkebb témakörben készített tanulmányt, valamint egy PPT bemutató vetített képeit is.

A szívvel és művészi igényességgel készült munkák feltétlen megérdemlik figyelmünket.

Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr (Antal Enikő Zsófi, Horváth Zita, Mecséri Blanka Luca, Dr. Tar Attila Szilárd történelem tanár támogatásával)

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, Győr (Flinger Lili, Hordós Anna, Kispál Dorottya, Cséfalvay Tamás történelem tanár támogatásával)

Hunyadi János Technikum, Csorna (Kozalk Judit Orsolya, Orosz Luca, Sinkai Regina, Szalay Balázs történelem tanár támogatásával)

Zsidó emlékhelyek Csornán, videó, filmtöredékek, Hunyadi János Technikum, 2024

Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr (Harai Zsombor, Takács Áron és Boldizsár Hanna, Pintér Ildikó történelem tanár támogatásával)

Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum, Győr (Felsővári Marcell, Gábor Botond, Kassai-Schmuck Bence, Vincze Veronika történelem tanár támogatásával)

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Pannonhalma (Deák Levente, Drozdik Máté Dániel, Sepsi Barnabás Tibor, Németh Tamás történelem tanár támogatásával)

Holokauszt emlékműterv, digitális tervkoncepció, töredékek, Pannonhalmi Bencés Gimnázium, 2024

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Pannonhalma (Barcza Ambrus Bertalan, Schrődl Farkas Attila, Vida Vilmos, Csertán Judit történelem tanár támogatásával)

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Pannonhalma (Gutowski Benedek, László Gellért, Róka-Madarász György, Csertán Judit történelem tanár támogatásával)

Pattantyús Ábrahám Géza Technikum, Győr (Bekő Levente, Burkus Bálint, Csikász Levente, Kazóné Kardos Melinda történelem tanár támogatásával)

A győri zsinagóga története, videó, film töredékek, Pattantyús Ábrahám Géza Technikum, 2024

Révai Miklós Gimnázium, Győr (Csizmazia Emma, Herczeg Sára, Kovács Leona, Ladich Artúr történelem tanár támogatásával)

Vegyesházasok és mentesítettek gettója a Révai Miklós Gimnáziumban, videó, film töredékek, Révai Miklós Gimnázium, 2024

Révai Miklós Gimnázium, Győr (Belecz Helka, Csuppely Jana Jázmin, Hegyi Flóra, Ladich Artúr történelem tanár támogatásával)

Összeállította Krausz Péter

A helytörténeti, műemléki-képzőművészeti és családtörténeti kutatások fontos területe

Interjú Tóth Vilmossal, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum történészével, a győri temetők kutatójával

Készítette Krausz Péter

Nagy érdeklődéssel olvastam „A győrszigeti temetőkről” szóló cikkét [1], továbbá „Credo vitam aeternam” című könyvét, melynek alcíme: „Győr temetkezőhelyeinek adattára” [2]. A felekezeteken és sírkertek kerítésein átnyúló, rendkívül alapos és információgazdag adattárban ámulva és bizony szomorúsággal fedeztem fel győri gyerekkorom és ifjúságom szereplőinek, osztálytársaknak, tanároknak, általam is ismert művészeknek, közéleti szereplőknek a sírhelyére vonatkozó bejegyzéseket.

KP: Miért szükséges tudományos szinten is megismerkedni a temetőkkel? Mi készteti a történészt-muzeológust a temetők kutatására, hogyan illeszkedik ez a specifikus „szakterület” a történelemtudomány más területeihez?

TV: A temetők feldolgozása mindenhol a helytörténeti kutatás egyik fontos feladata. Elsősorban a sírfeliratok forrásértéke, a síremlékeken olvasható életrajzi és egyéb adatok miatt. Fontos szempont a temetők műemléki és képzőművészeti értékeinek számbavétele is. Továbbá a temetők rendkívül fontos forrást jelentenek a családtörténeti kutatások számára. Ezt igazolták korábbi könyveim is, köztük az, amelyik a Salgótarjáni utcai zsidó temetőt, tehát az egykori pesti hitközség régi temetőjét mutatta be, a szakirodalomban elsőként.

KP: Mik a temetőkutatás legfontosabb adatforrásai? Ezek mennyire hozzáférhetőek?

TV: A legfontosabbak maguk a síremlékek, egy temető teljes feldolgozását mindig a terület bejárásával, sírról-sírra történő vizsgálatával érdemes kezdeni. Az írott források közül a legfontosabbak a temetői nyilvántartások. Ezek általában nem levéltárban vannak, hanem az adott temetkezőhelyen őrzik őket. Hozzáférhetőségük ennek megfelelően változó, az adott temető fenntartójának engedélyétől függ. Általános tapasztalat, hogy adatvédelmi okokból napjainkban egyre nehezebb hozzáférni a nyilvántartásokhoz. Ugyanakkor egyre több temetőről létezik online sírkereső is. A további fontos források közül kiemelném a halotti anyakönyveket és a gyászjelentéseket.

KP: Könyvében a templomi temetkezőhelyek, valamint a 18 győri temető adatait dolgozza fel. Ezek egyike a Győr-szigeti zsidó temető, mégpedig nagy részleteséggel.  Miben látja a hasonlóságokat és a különbségeket a keresztény és zsidó temetők kialakítása, a síremlékek stílusa, díszítése, feliratai vonatkozásában?

TV: A sajátságos zsidó temetkezési kultúrát elsősorban az ortodox síremlékek képviselik, amelyeknek jelentős szakirodalma van. Számomra érdekesebb a neológ temetkezés, ahol a zsidó családok számos síremlék-formát átvettek a keresztény temetőkből, és ezek rendkívül érdekes módon kombinálódtak a zsidó temetkezési hagyományokkal. Például megmaradtak a speciális zsidó szimbólumok, de mellettük megjelentek olyan általános jelképek is, amelyek bármely más temetőben előfordulhatnak. A városi mauzóleumok egyik legjellegzetesebb csoportját a zsidó nagypolgári családok mauzóleumai adják, ez a temetkezési forma is a kereszténységből, távolabbra tekintve az ókorból lett átvéve. A figurális ábrázolás is megjelenik a neológ síremlékeken, bár sokkal visszafogottabban, mint a keresztény temetőkben.

KP: Hogyan értékelné a Győr-szigeti zsidó temetőt Győr helytörténeti kutatása szempontjából, illetve történelemtudományi szemüvegen át?

TV: A szigeti zsidó temető Győr mai sírkertjei között – helytörténeti szempontból – a második legjelentősebb a Nádorvárosi temető után. Műemléki szempontból pedig a legjelentősebb, mivel itt maradt fenn Győr egyetlen összefüggő XIX. századi temetőrészlete. A győri zsidó polgárságról való tudásunk még ma is meglehetősen hiányos, ennek orvoslásához adnak óriási segítséget a sírfeliratok.

KP: Néhány különleges síremlékre is rákérdeznék. Számos győri temetőben, így a zsidó temetőben is, sírcsoportokat, emlékműveket állítottak fel tömegesen deportáltak és meggyilkoltak, harcokban elesett katonák, munkaszolgálatosok emlékére. Mik az ilyen emlékművek fő jellemzői?

TV: Az első világháborús síremlékek sokkal reprezentatívabbak, látványosabbak, mint a későbbiek, feliratozásuk is bőséges, nem egy esetben kisebb életrajznak tekinthetők. A második világháború emlékhelyei, érthető okokból, teljesen mások. A munkaszolgálatosok szerény sírkövei mellett ott vannak a deportáltak és meggyilkoltak jelképesen kiírt nevei a családi sírokon, és a legfontosabb: a mártíremlékmű, ami méltó módon őrzi a Győrből elhurcoltak és megöltek emlékét.

KP: Igaz-e, hogy Radnóti Miklós költő első nyugvóhelye a győri zsidó temetőben volt?

TV: A Radnóti-kérdés mára már a Petőfi-kérdéshez hasonló darázsfészekké vált, amibe nem szeretnék belenyúlni. A hagyományos narratíva szerint Radnóti első sírhelye az abdai tömegsír volt, innen került elő a Bori notesz. Utána rövid ideig, néhány hétig valóban a Győr-szigeti zsidó temetőben helyezték el az exhumált testeket, és a Radnótinak tulajdonított, de már azonosíthatatlan maradványok innen kerültek Budapestre, a Kerepesi úti temetőbe. Manapság egyre többen megkérdőjelezik mindezt, amibe én nem szeretnék beleszólni.

KP: A különleges győri síremlékek közé tartozik Apor Vilmos mártírhalált halt püspök sírhelye a győri székesegyházban. A vészkorszakban zsidó üldözöttek mellett szóban és írásban tisztességgel kiálló és számos üldözöttet fizikai értelemben is segítő-bújtató katolikus főpap itt lett eltemetve már 1945-ben?

TV: Nem, mert a székesegyház háborús károkat szenvedett, és az állapota nem tette ezt lehetővé. Apor Vilmost eredetileg, ideiglenes jelleggel a győri kármelita templomban temették el. 1948-ra elkészült a síremléke, ám ekkor a tervezett újratemetést a hatalom betiltotta. Így a püspök földi maradványait csak 1986-ban, és akkor is szinte titokban vitték át a székesegyházba, a számára készült, nagyon szép síremlékbe.

KP: Közölt adattárában nem találtam nagyapám és két fiának, apámnak és nagybátyámnak, a közös sírját a Győr-szigeti zsidó temetőben. Nagyapám vagongyári esztergályos volt, tény, hogy sem ezt sem fiai foglalkozását nem tüntettük fel sírjukon. Mik voltak a bemutatott síremlékek kiválogatásának kritériumai és vajon kutató munkája kiterjed(t)-e a „hétköznapi” személyek sírthelyére is?

TV: Elsősorban a nevesebb személyek vagy érdekesebb síremlékek kerültek be, másodsorban azoknak a foglalkozási csoportoknak a képviselői, akik hagyományosan a politikai és a szellemi elitet alkotják. Mindemellett kifejezetten törekedtem arra, hogy a város életében rendkívül fontos kereskedői réteg, valamint a nagy- és kisiparosok is megjelenjenek a könyvemben, amelynek adattári részében összesen kb. 3000 név szerepel. Ez nyilván csak egy válogatás, mint minden hasonló összeállítás.

KP: Lát-e lehetőséget a Győr-révfalui ortodox zsidó temető sírjainak „megkutatására” is? Ha igen, mik e kutatás lehetővé tételének előzetes feltételei?

TV: A legfontosabb feltétel a héber feliratokat olvasni és értelmezni tudó szakember bevonása lenne. Ez egyébként vonatkozik a Győr-szigeti zsidó temetőre is, ahol szintén nagy számban vannak tisztán héber feliratozású sírok. Jelentős személyek sírjait a révfalui zsidó temetőben aligha találjuk, a győri zsidóság központi temetkezőhelye mindig is a szigeti temető volt.

KP: Hogyan segíti már ma és hogyan segítheti a jövőben a számítógép, sőt a mesterséges intelligencia alkalmazások használata a temetőkutatás szakterületét?

TV: A számítógép természetesen óriási segítséget jelent az összegyűjtött adatok rendszerezésében és nyilvántartásában, illetve a kéziratok és kötetek elkészítésében. A mesterséges intelligencia viszont semmiféle szerephez nem jutott a kutatásaimban, és terveim szerint nem is fog.

KP: Mely könyvüzletekben lehet megvásárolni könyvét?

TV: Győrött a Lokálpatrióta Belvárosi Könyves Polc nevű könyvesboltban, ami a Baross úton, a könyvtár épületében van. A másik lehetőség magánál a kiadónál, az Egyházmegyei Levéltár Káptalan-dombi épületében.

KP: Köszönöm a beszélgetést.

Szerkesztette és angol fordítás: Krausz Péter

[1] ARRABONA 53–56. 2015–2018. Regionális Tudományos Évkönyv

[2] A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai; Források, feldolgozások 29. 2021

Pintér Bence, győri polgármester beszéde a győri zsidó temetőben 2025. június 22-én tartott holokauszt megemlékezésen

Tisztelt Hallgatóság!

Ma egy olyan témáról szeretnék beszélni, amely sajnos időről időre visszatér a történelem színpadára, és új arcot ölt – a fasizmus jelenségéről. Bár gyakran múlt időben beszélünk róla, a valóság az, hogy a fasizmus nem poros emlék, hanem élő veszély. Olyan eszmerendszer, amely mindig megtalálja a módját, hogy visszatérjen – új zászlók alatt, új jelszavakkal, de mindig ugyanazzal az elnyomó lényeggel.

A fasizmus egyik legfőbb jellemzője az emberi méltóság szelektív kezelése. Ez az a meggyőződés, hogy egyeseknek több joguk van az élethez, a földhöz, a biztonsághoz, míg mások puszta létezése is „fenyegetésként” értelmezhető. Amikor egy rendszer egyes csoportokat bűnbaknak kiált ki, miközben másokat „természetes uralkodóként” kezel, ott a fasizmus magja már el van vetve.

A másik jellemző az erőszak intézményesítése. A fasizmus nem pusztán elnyom; az elnyomást törvényesíti, normalizálja, sőt, erkölcsileg is igazolja. Amikor egy társadalomban megszokottá válik, hogy embereket megfosztanak otthonaiktól, mozgásszabadságuktól, vízhez, villanyhoz, tanuláshoz vagy orvosi ellátáshoz való joguktól – akkor ott nem egyszerűen igazságtalanság történik, hanem a hatalom az embertelenséget választja.

A fasizmus harmadik ismérve az állandó ellenségkép fenntartása. Ez a rendszer csak úgy képes fennmaradni, ha félelmet gerjeszt, ha az emberek figyelmét folyamatosan egy „külső” vagy „belső” ellenség felé tereli. Az ilyen rendszereknek szükségük van falakra, kerítésekre, ellenőrzőpontokra – nemcsak fizikailag, hanem a tudatban is. Így lesz a másikból idegen, az idegenből ellenség, és az ellenségből ember alatti lény, akinek a szenvedése többé már nem számít.

És végül: a fasizmus mindig a hallgatásra épít. Csak akkor tud erősödni, ha a világ nem kérdez, nem figyel, nem tesz fel kellemetlen kérdéseket. Ha elfogadjuk a „rend helyreállításának” hazug ígéretét az igazság rovására. Ha nem merünk nevén nevezni dolgokat, csak azért, mert kényelmetlen.

Barátaim, a történelem nem ismétli önmagát – de az emberek újra és újra hajlamosak ugyanazokat a hibákat elkövetni. Ezért kell a fasizmus minden formáját idejében felismernünk és elutasítanunk – nemcsak ott, ahol nyíltan masírozik, hanem ott is, ahol „biztonságra” hivatkozva falakat épít, és ott is, ahol emberi jogokat „kivételes körülmények” miatt felfüggesztenek.

A szabadság, az egyenlőség és az emberi méltóság nem relativizálható. Ha egyetlen ember szabadságát is eltiporják, az mindannyiunkat fenyeget. Mert ahol az ember méltóságát el lehet venni, ott előbb-utóbb mindenki sorra kerül.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Pintér Bence

Született Győrben 1991-ben. Tanulmányait a győri Révai Miklós Gimnáziumban, a Szegedi Tudományegyetemen (BA) és az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (MA) folytatta (link).

Győr Megyei Jogú Város polgármestere 2024 óta.

Korábban a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület elnöke, újságíró, három gyermek édesapja. (link)

A Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó résztvevői által 2024. július 6-án ültetett ciprusok a Győr-szigeti zsidó temetőben ma – fotó: pkr

A Győr-szigeti zsidó temetőben 2025. június 22-én tartott holokauszt megemlékezés meghívója – temető fenntartás támogatása: link

Szerkesztette, angolra fordította: Krausz Péter

Hardi Titusz beszéde

a győri zsidó temetőben 2025. június 22-én tartott holokauszt megemlékezésen

Tisztelt Egybegyűltek!

Nehéz megszólalnom. De úgy érzem, kötelességem.

Nagyon nehéz megszólalnom, mert akkora a veszteség. Szeretem a történelmet, de most annyira nehéz emlékezni. Emlékezni szeretteinkre, emlékezni a veszteségre, szembenézni felelősségünkkel. Hol is kezdjem az emlékezést?

1944. július 9-én vitéz Ferenczy alezredes a következő jelentést küldte a M. Kir. Belügyminiszternek:

„A kitelepítési szállítások megindulása óta:

1944. május 14-től a mai napig összesen 147 vonattal 434 351 zsidófajú személy hagyta el az országot.”

és folytatja mérhetetlen cinizmussal:

„A fentiekben jelentett területen lefolyt összegyűjtés és szállítás alkalmával magyar közbiztonsági szervek részéről elkövetett visszaélésekről, bántalmazásokról, vagy kilengésekről jelentés nem érkezett be.”

Ezek szerint Ferenczy alezredes számára nem számít visszaélésnek minden vagyonuktól megfosztani embereket, karddal beverni őket marhavagonokba és úgy összezsúfolni őket, hogy sokan közülük már az út magyarországi szakaszát sem élték túl. A halottakat Kassán tették ki, és ott vették át a transzportot a német hatóságok.

A tragédia nem 1944. május 14-én kezdődött. Akkorra már gettókba zárták a zsidóságot.

A tragédia nem a gettóba zárással kezdődött. Addigra már megbélyegezték honfitársainkat, sárga csillagot kellett viselniük.

A tragédia nem a sárga csillag viselésével kezdődött. Addigra már foglalkozásuktól, megélhetésüktől, emberhez méltó életüktől megfosztották őket. Állami törvények mögé bújva rabolták ki őket. A rablás rendszerszintűvé vált. A társadalom széles rétegeit vonták be e fosztogatásokba, ezáltal a lakosság nagy tömegei váltak a hatalom cinkos bűntársaivá.

Amikor utána akartam járni, hogy pontosan mely törvények, rendelkezések korlátozták a zsidók életét 1938 és 1945 között, döbbenten szembesültem a ténnyel: csak a szövege ezeknek a gyalázatos rendelkezéseknek egy közepes méretű könyvet tesznek ki.

A tragédia nem 1938. május 29-én, az I. zsidó törvény hatályba lépésével kezdődött. Mert akkorra már elhitették a közvélemény nagyobbik részével, hogy van „zsidókérdés”. És ha van zsidókérdés, akkor azt meg kell oldani.

Nagyon nehéz folytatnom, de nem kerülhetem meg az egyházak, a történelmi egyházak, a katolikus egyház felelősségét.

Hazánkban a történelmi egyházak elbuktak ebben a megmérettetésben. Mert hallgattak, mert kétértelmű vagy nyílt antiszemita beszédeikkel gyilkos tüzeket tápláltak. Sokat gondolkodtam, hogy idézzek-e az 1920-as, 30-as évek egyházi beszédeiből. Annyira szégyenteljesek, annyira gyalázatosak, hogy nem vagyok hajlandó a számra venni olyan mondatokat, amilyeneket püspök, hordószónok mezei pap, vagy hungarista, magát kereszténynek valló egyén mondott és nem szégyellt leírni. Több kötetnyi antiszemita uszítás található könyvtárainkban. Ezekből a beszédekből, ezekből az írásokból egyenes volt az út a holokauszthoz, amint alkalom nyílt rá, bekövetkezett a tragédia.

Ilyenekről írja Szent Benedek 1500 évvel ezelőtt a Regulában:

„Mindezek nyomorult életmódjáról jobb hallgatni, mint beszélni.”

E korszak megtagadta a Názáretit, akire pedig állandóan hivatkozott. Megtagadta azt a Jézust, aki soha nem hagyta el népét, aki saját szavai szerint a TÓRÁ-t nem eltörölni jött, hanem beteljesíteni. Jól ismerjük az esetet, amikor egy törvénytudó megkérdezte Jézust, hogy melyik a legnagyobb parancs a törvényben. A következő választ kapta:

וְאָ֣הַבְתָּ֔ אֵ֖ת יְהֹוָ֣ה אֱלֹהֶ֑יךָ בְּכׇל־לְבָבְךָ֥ וּבְכׇל־נַפְשְׁךָ֖ וּבְכׇל־מְאֹדֶֽךָ׃

וְאָֽהַבְתָּ֥ לְרֵעֲךָ֖ כָּמ֑וֹךָ

„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Képtelen vagyok felfogni, hogyan takarhatta ki ezt a mondatot Magyarország magát kereszténynek állító törvényhozása, amikor 1938-tól 1943 végéig nem 3-4 zsidó törvényt hozott, hanem törvények, rendeletek garmadát; melyekkel zsidó származású állampolgárait fokozatosan kirekesztette a társadalomból, megbélyegezte, ellehetetlenítette és kirabolta. Mire a náci hadsereg bevonult Magyarországra 1944. márciusában már minden készen állt ahhoz, hogy a gettókat heteken belül felállítsák, majd pedig a deportálásokat elindítsák. A gyilkos gépezetet a magyar hatóságok állították fel.

Mindezt a keresztény magyar társadalom némán szemlélte, vagy lihegve végezte, vagy cinkosan várta, hogy a rablásból kivehesse a részét. Kevesen szálltak szembe vele, de néhányan megtették. Meg kell említenünk őket két okból is. Egyrészt mert mutatják, hogy lehetett másképp; másrészt, mert bátorítanak minket: az ő példájukat követve a jövő egészen másmilyen is lehet.

Néhány személyiség, akik méltók arra, hogy megnevezzük őket:

Lázár Andor, Magyarország igazságügyi minisztere 1938-ban. Nem volt hajlandó aláírni az I. zsidótörvényt. A lelkiismerete nem engedte, lemondott.

Kálló Ferenc esperes, tábori lelkész. Az antifasiszta szervezkedés egyik meghatározó alakja. Honvédkórházakban számtalan zsidót bújtatott, nyilvánított betegnek embermentési céllal, akik aztán keresztény papírokkal távozhattak. Szálasi hatalomátvételét követően az ágyhoz kötött beteg esperest 1944. október 29-én a nyilasok kivégzik.

Salkaházy Sára, Slachta Margit. A szociális testvérek egész apáca közössége a kezdetektől, következetesen kiállt a zsidóság mellett. Sára testvér pedig addig bújtatta zsidó testvéreit, míg egy napon velük együtt lőtték a nyilasok őt is a Dunába.

Amikor hamut szórunk a fejünkre és felismerjük egyházaink bűnös hallgatását, olykor cinkosságát a Soá tragédiája fölött, akkor azt is mondom, hogy meg kell keresnünk a múltban az előbb említett nagyszerű példákat: lehetett másképp is cselekedni, a legnagyobb embertelenség közepette is embernek megmaradni.

Zsidó Testvérek!

Szeretném elmondani nektek: felnőtt egy új nemzedék. Mi gyökerében másképp tekintünk rátok. Tőletek kaptuk a Tórát, a Prófétákat, az Írásokat. Mesterünket, a Názáreti Rabbit.

Azzal a tisztelettel, azzal a ragaszkodással nézünk fel rátok, amellyel a fiatalabb néz fel csodálattal az idősebb testvérére. Mert ő az okosabb, a bölcsebb, a tapasztaltabb. És főképp: akiért tűzbe tenné kezét, mert ő az egyetlen idősebb testvére, akihez a szeretet elvághatatlan szálai fűzik. Mi így tekintünk rátok. Egy családba tartozunk. És innen üzenem: ha még egyszer bántani akarnak titeket, akkor azt csak rajtunk keresztül tehetik. A mi példaképeink Angelo Rotta, Márton Áron, Sztehlo Gábor, Salkaházy Sára, Kelemen Krizosztom, Raoul Wallenberg és még sorolhatnám.

Engedjétek meg, hogy egy imával fejezzem be:

Örökkévaló Istenünk!

Útjaid kifürkészhetetlenek. Gyakran nem értjük.

Most eléd hozzuk testvéreinket, akiknek itt kéne nyugodniuk, de 81 évvel ezelőtt elvesztettük őket.

אָבִֽינוּ מַלְכֵּֽנוּ שׁ֝וֹמֵ֗ר יִשְׂרָאֵֽל

Megvalljuk, hogy Te vagy Izrael őrzője!

Te, aki az élet Ura vagy, emlékezzél meg gyermekeid lelkéről, akik az örökkévalóságba költöztek!

Legyenek ők befoglalva az öröklét kötelékébe, egyetemben Ábrahám, Izsák, Jákob, Sára, Rebeka, Ráhel és Lea halhatatlan szellemével és a megdicsőült jámborok üdvözült lelkeivel az örök üdvösség honában, AMEN.

Hardi Titusz

Hardi Titusz OSB, a Szent Benedek Iskolák főigazgatója, mint a nevét követő rövidítésből is kiderül, bencés szerzetes, pap, tanár. Rendkívüli EMBER, csodálatos egyéniség. Humanista.

1962-ben született Budapesten, gyermekkorában szüleivel éveket töltött Algériában. Az ELTE-n magyar nyelv és irodalom, valamint francia szakon végzett. Katolikus papnak 1986-ban szentelték fel. Számos kitüntetés birtokosa (pld. Francia Akadémiai Pálmarend lovagja, Ember Mária Díj, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje). (link)

Többször járt jótékonysági misszión a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol is szemészorvos testvére, Hardi Richárd egy adományokból felépült klinikán szegény milliók szemésze lett. (link)

Titusz atya 2023-24-ben nélkülözhetetlen segítséget nyújtott alapítványunknak, a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítványnak, a győri zsidóság deportálásának 80. évfordulóján rendezett „Az ő sorsuk, a mi történelmünk” diákvetélkedőben, melyen győri és csornai diákcsapatok mellett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumból három csapat is részt vett. (link) Csapatuk elindult 2025. évi, „Zsidóság-befogadás-kirekesztés ’25” témakörben folyó vetélkedőnkön is. (link)

A Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó résztvevői által 2024. július 6-án ültetett ciprusok a Győr-szigeti zsidó temetőben, 2025. június– fotó: pkr

Szerkesztette, angolra fordította: Krausz Péter

Közreadja Krausz Péter

Nemrég testvérem, Andris, hívta fel figyelmemet egy birtokában lévő, nagy, díszes, 1941-es kiadványra, „A magyar hadviselt zsidók aranyalbumá”-ra [1], amely az 1914-18-as első világháború és a hadra fogott zsidó katonák emlékét idézi. Az albumban lapozgatva ebben a kis írásban néhány részletet közlök, elismerem, nem kutatói igénnyel. Ahol csak lehetséges, kiemelem a győri vonatkozású részleteket. Kiegészítem a könyvismertetőt egy a közelmúltban azonos tárgyban készült tanulmány megállapításaival, melyek alátámasztják a több mint 80 évvel ezelőtti kiadvány kijelentéseit.

Az alkotók és szerkesztők szándéka az 1940-es években ezzel az „aranyalbummal” nyilvánvaló: az első világháború példáján bemutatni, hogy a zsidósággal szemben az adott korban egyre növekvő, majd később tragédiába torkolló antiszemita vádak a zsidók hazafiatlanságáról teljességgel alaptalanok voltak.

111 éve tört ki az első világháború. Az album előre jelzi, hogy „a világháború statisztikai értelemben vett veszteséglistája mind a mai napig megoldatlan probléma”. [2] Ezzel a fenntartással közli, hogy a Magyar Birodalom hadra kelt seregének, 3,5 M katonának a 4.5%-a, összesen 160 519 fő zsidó származású volt. [3] (1910-ben A Magyar Királyság teljes területén a zsidóság lélekszáma 932 458 fő. A Magyar Királyság lakossága ekkor Horvátországgal együtt 20 836 681 fő. A zsidó diaszpóra tehát a társadalom 4,47%-át jelentette. [4] A zsidók száma és %-os aránya Győr, Moson, Pozsony vármegyében 7 930, 4.1%. [5])

A zsidó származású bevonultak megoszlása 1918-ban:

Az áldozatok oldalán hasonlóak az arányok. Magyar Birodalom összes hősi halottainak száma 660 821 (hadifogoly: 734 316, sebesült: 743 359) fő, ebből zsidó hősi halottak: 29 936 fő (hadifogoly: 33 043 fő, sebesült: 33 448 fő). [6]

A teljes férfi lakossághoz viszonyítva a zsidó meghaltak, sebesültek és rokkantak aránya a többi felekezethez tartozókhoz képest relatívan alacsonyabb. Ugyanakkor a kereső férfi népességen belül (aminek vizsgálatát a könyvet szerkesztő Hegedüs Márton [7] kiemelkedően fontosnak ítél) az egyes foglalkozási ágakban a zsidó áldozatok száma a zsidók népességi arányához viszonyítva magasabb halálozási, sebesülési és rokkant arányokat mutat, mint más felekezetek esetében. [8]

Győr városi nyilvántartás az izraelita vallású frontharcosokról – forrás: A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma, Budapest, 1941, p 248-249

A hősi halottak száma Győrben 85 fő. [9]

Győr városi nyilvántartás az izraelita vallású hősi halottakról és hadirokkantakról frontharcosokról – forrás: A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma, Budapest, 1941, p 250-251

Feltétlen említésre érdemesek az első világháborúban aktív, magyar zsidó származású törzstisztek. Győri gyökerű, magas rangú törzstisztről nem tudok. Íme néhány a legmagasabb rangúak közül: [10]

Róbert Péter szociológus [11] „Egyenlő jog a hősi halálra – Magyar zsidók az első világháborúban” című munkájában [12] ugyanezzel a kérdéskörrel foglalkozik a háború kitörésének 100. évfordulója alkalmából. A következőkben az ő gondolatait idézem.

Leírja, hogy az 1848-49-es szabadságharcban Kossuth dicsérően beszélt a 20 000 zsidó honvédről.

Róbert közlése szerint a központi hatalmak országaiból 455 000 zsidó vonult be katonának a világháború alatt, akik közül 54 000 hősi halált halt. Ausztria-Magyarország 320 000 zsidó katonájából minden nyolcadik elesett (azaz kb. 40 000 fő). Ezek a számok értelemszerűen nagyobbak az „aranyalbumban” közölteknél, mert a Monarchiára és nem csupán Magyarországra vonatkoznak. Németországban 100 000-ből 12 000 zsidó maradt a harctéren, neveiket alig 20 év múlva leszedték az emléktáblákról. Az első világháború alatt a legtöbb zsidó az orosz hadseregbe vonult be, 650 000-en, tisztek nem lehettek, és itt volt a legmagasabb az elesettek aránya, 100 000 ember. Ennek oka az a gyakorlat volt, hogy zsidó csak a legveszélyesebb helyen szolgálhatott.

Állandóan emelkedett a zsidó tartalékos tisztek száma, írja Róbert Péter, miközben egyre több feladat jutott nekik. Közülük minden hatodik volt izraelita vallású (zsidó származású ennél több).

Róbert kutatásai is alátámasztják, hogy az osztrák-magyar hadseregben igen sok zsidó ért el magas katonai rangot. Megerősíti az „aranyalbum” összeállítását a magas rangú zsidó származású tisztekről. Név szerint megemlíti a következő katonai vezetőket: lovag Schlesinger tüzérségi mérnök, tábornok, hadügyminisztériumi osztályfőnök, pilisi Kornháber Adolf táborszernagy, (őrnagyként keresztelkedett meg), Schweitzer Ede altábornagy, Vogl Simon vezérőrnagy (volt bóher, zsidó teológushallgató). Ezredesi rangot értek el: Bauer Gyula a 44. gyalogezred (a híres somogyi „rosebbakák” [13]) parancsnoka, Eisenstädter Alajos honvéd alezredes, Fischer Ármin, Mestitz János. Sióagárdi Zöld Márton a 308. honvéd gyalogezred parancsnoka, később tábornok lett, rangját a Horthy hadseregben is megtartotta, egyenruhában járt a Nagyfuvaros utcai zsinagógába. Alezredesek: Balla Jenő, a debreceni 3. Honvéd gyalogezred parancsnoka, Weichert, a haditengerészet gépmű-főparancsnoka. Őrnagy lett: (alezredesként ment nyugdíjba) Deutsch Izidor, Krausz Emánuel (elesett), valamint Singer Gusztáv. Itt kell említeni Hazai Samu báró, született Kohn Sámuel (1851-1942) vezérezredest, aki kadétként kikeresztelkedett, majd fényes karriert futott be a magyar honvédségnél, 1910-1917 között magyar honvédelmi miniszter. A teljes hadsereg utánpótlási főnökeként, 1917-18-ban a vezérkari főnök után a Monarchia második legfontosabb tisztje.

A tények ellenére sok kritika érte a zsidóságot a háború alatt. Ezek bizonyos körülmények felnagyításán, elferdítésén alapultak. Valóban aránylag sokan kerültek hadtáp, tüzérség, irodai stb. beosztásokba, de ennek oka jó felhasználhatóságuk és iskolázottságuk volt. Természetesen felhasználták a háborúban a zsidók gazdasági ismereteit. A zsidók „egyetlen háborús gazdaság üzemeltetésében sem játszottak olyan kiemelkedő szerepet, mint Magyarországon” írja Bihari Péter (Lövészárkok a hátországban Bp., 2008)

1914. november 11-én jelent meg az első hadikölcsön jegyzésére buzdító felhívás. Igen sokat jegyeztek a közismerten zsidó kézben lévő fővárosi pénzintézetek és biztosítók.

Sajnos voltak, akik visszaéltek a helyzettel („papírtalpú bakancsok”), de ezt nem zsidó vállalkozók is megtették.

A cári orosz hadsereg ideiglenes előnyomulása zsidók tömegeinek menekülését idézte elő. Megjelenésük, noha szerény ellátásukat általában a hitközségek biztosították, növelte az amúgy is erősödő antiszemitizmust. Hiába írt Kosztolányi Dezső szép cikket az Egyenlőség-ben, emlékeztetve az emberiesség alapelveire. Kevesellték az elesett zsidók számát, sokallották a hadiszállítók nyereségét – utóbbiak azért nem voltak mind zsidók!

A fellobbanó gyűlölet 1918 végén, amikor az összeomlás és a forradalom a rend és a közbiztonság megszűnésével járt, pogromjelenségekben is megnyilvánult. Főleg a nemzetiségi vidékeken fosztogatták, bántalmazták a zsidókat. Felvetődött egy önvédelmi szerveződés szüksége. Frontot járt zsidókból – zömmel tartalékos tisztekből – önkéntes karhatalmi századok alakultak, cionista gárdának is nevezték őket. Kiszálltak a falvakba, ahonnan atrocitásokat jelentettek és rendet teremtettek. Többnyire elég volt fegyelmezett, katonás bevonulásuk és a csőcselék szétszaladt.

Később, amikor az egyes települések hősi halottaik emlékére emlékoszlopot emeltek, volt község, ahol az elesett zsidók neveit nem akarták azon feltüntetni.

A zsidóellenes propagandának az ellensúlyozására a zsidó sajtóban végig nagy teret adtak a háborús áldozatok számontartásának. Mondhatjuk, hogy ennek kiemelkedő, eléggé késői példája az írás első felében bemutatott „aranyalbum”.

Sajnos a „nagy háborúban” tanúsított áldozatkészség nem mentett senkit a szörnyű 1944-es esztendő üldöztetésétől! Emlékeztetünk a győri Adler Manó sorsára, aki végig harcolta az első világháborút, hadnagyi rangot, ezüst vitézségi érmet, valamint Károly csapatkeresztet kapott. Ezektől 1942-ben a győri katonai parancsnokságon, ahová személyesen berendelték, „ünnepélyesen” megfosztották. [14]

Lábjegyzetek, felhasznált források

[1] A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma, Az 1914-18-as világháború emlékére; Szerkesztette Hegedüs Márton, A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma Szerkesztőbizottsága közreműködésével; 1941, Budapest, Felelős kiadó: Dr. Fodor József, Hungaria Nyomda R.T. Budapest

[2] A magyar hadviselt… p 129

[3] A magyar hadviselt… p 137-139

[4] A zsidóság Magyarországon, Wikipedia

[5] A magyar hadviselt… 154

[6] A magyar hadviselt… 137-139

[7] Feltehetően: Hegedüs Márton (1982-1952), gazdasági és statisztikai szakújságíró

[8] A magyar hadviselt… p 141-150

[9] A magyar hadviselt… p 154

[10] A magyar hadviselt… p 25

[11] Róbert Péter, szociológus https://tarki.hu/robert-peter

[12] Egyenlő jog a hősi halálra – Magyar zsidók az első világháborúban, Bookline és Remény

[13] A nagy háború írásban és képben

[14] Családom, az Adler család története 1945-ig, Adler György, 2025. április – link

Köszönetet mondok Bátyámnak, Andrisnak, hogy megőrizte és átadta publikációs célra A magyar hadviselt zsidók aranyalbumát.

Angol fordítás: Krausz Péter

Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által kiírt, „Az ő sorsuk, a mi történelmünk” diákpályázatra (2023-24) benyújtott pályamunka szerkesztett változata

Bekő Levente, Burkus Bálint és Csíkász Levente munkája

Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum

Támogató tanár: Kazóné Kardos Melinda, történelem tanár

1944 és 1945 között Magyarországon rengeteg borzalom és embertelenség történt. Ezekben a sötét időkben a propaganda a szomszédokat ellenséggé alakította és egymás ellen hergelte az embereket.

De voltak bátor és tettre kész személyek, akik nem adták fel emberségüket és bújtatták a veszélyeztetett embereket. Győr városában több lakos saját biztonságát nem féltve szembe ment a náci megszállókkal. Többeket elfogtak és bebörtönöztek vagy kivégeztek.

Az egyik híres győri embermentő Pattantyús-Ábrahám Imre volt.

A Pattantyús-Ábrahám család

Családja 1680-ban nemesi címet kapott I. Apafi Mihály erdélyi fejedelemtől. Legrégibb ismert felmenői I. és II. Jakab. I. Jakab Fogaras várának pattantyúsa volt. Ábrahám Eustachius (Takesz) utódait kezdték kettős családnévvel Ábrahámnak is nevezni.

Imre 1891 augusztus 26.-án született Illaván. Testvérei közül Pattantyús-Ábrahám Géza neves gépészmérnök, tudós, egyetemi tanár, iskolánk névadója. 

Pattantyús Imre középiskolai tanulmányait a trencséni és a nagyszombati gimnáziumban, felsőfokú tanulmányait pedig a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán végezte, itt szerzett kohómérnöki diplomát. ^[1]

Munkásévek

1918-ig a gölnicbányai állami szakiskola tanáraként és műhelyfőnökeként dolgozott.^[2]

1919 áprilisában a Selmecbányáról Sopronba menekített Bányászati és Erdészeti Főiskola Fizika-elektrotechnika tanszékére került. 1924-től a Kohógéptani Tanszék vezetőjévé nevezték ki főiskolai rendkívüli tanárként, majd 1927-ben főiskolai rendes tanár lett. A „Kohógéptan” és a „Kalorikus és hidrogépek” című tantárgyakat adta elő.  1927-ben jelent meg első fontosabb tudományos munkája a „Szakaszos üzemű elektromotorok teljesítőképessége” címmel. Nagy szakmai visszhangot kiváltott munkája az 1929-ben megjelent, Cotel Ernővel közösen írt „Die Berechnung der Walzarbeit”.^[3]

1931-ben a főiskolai tanács a Kohómérnöki Osztály dékánjává választotta. 1934-ben a soproni főiskolát beolvasztották a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetembe, ami a képzés egyetemi rangra emelését is jelentette. Ezzel egyidejűleg Pattantyús-Ábrahám Imre egyetemi nyilvános rendes tanári címet kapott. Dékáni beosztásával együtt jártak volna az átszervezés kapcsán meghirdetett leépítések. Erre azonban ő nem volt hajlandó, inkább leköszönt állásáról.^[4]

1941 nyarán vette át a Győri Vagon- és Gépgyár Rt. irányítását. Fontos volt számára a gyár dolgozóinak a biztonsága és ennek érdekében többször is nyújtott be javaslatot óvóhely kialakítására. Ezt a felvetését azonban rendre elutasították.

Pattantyús az óvóhely kialakítását azért tartotta fontosnak, mert a hadiüzemmé alakított gyárban olyan hadi gépezeteket építettek, amik létfontosságúak voltak a német és a magyar hadsereg számára. Itt szerelték össze a Messerschmidt 109E és F vadászrepülőgépeket és gyártották a Winkler Dezső által tervezett Botond terepjárót, valamint a Turán könnyű páncélú harckocsit.^[5]

Zsidó kollégák mentése

1944-ben a zsidók deportálása Győrben is megkezdődött.

Pattantyús több zsidó munkatársa elszállítását akadályozta meg, őt ezért a magyar Schindlerként is emlegetik. Ugyanazzal a módszerrel mentette ki a zsidókat, mint Oskar Schindler.

Sajnálatos módon nem sikerült megmentenie mindenkit. Összesen 3 család elhurcolását tudta megakadályozni.

Akiket meg tudott menteni:

• Winkler Dezső

Winkler 1901 július 11-én született Téten. Zsidó származása miatt az 1920-ban elfogadott numerus clausus értelmében nem tanulhatott magyar egyetemen. Ezért gépészmérnök tanulmányait a brünni egyetemen végezte el. Hazatérését követően 1 év munka után az autóosztályra helyezték. Itt tervezte a Rába kistraktort, majd nekilátott a Botond terepjáró megalkotásának is.

Győrből és környékéről 1944 nyarán kezdődtek a kitelepítések. Közel hatezer zsidót vittek el, akik közül nyolcszázötvenen tértek vissza.

Ha Winkler Dezső a gyárban nem lett volna kulcspozícióban, valószínű, hogy a többi győri zsidóval együtt elvitték volna. Pattantyús-Ábrahám Imre mentette meg a feleségével és gyermekével együtt. Több alkalommal hozta ki őket a gettóból, majd egyszer még a győri zsidókat szállító vonatról is sikerült lehoznia őket. 1945 márciusában mégis elhurcolták. Végül München közelében több társával megszökött. Szakmai munkásságát még évtizedekig eredményesen folytatta, 1952-ben Kossuth díjat is kapott. ^[6]

• Korein Armand

Korein Armandról nem sok információ maradt fent. Annyit tudunk, hogy eredetileg a Vagongyár budapesti központjának az alkalmazottja volt, aki a háború alatt költözött vidékre.^[7]

• Lengyel József

Sajnos róla is kevés az információnk. Hídépítő mérnök volt, a 1930-as években az ő tervei alapján épült Győrben a Petőfi híd.^[8]

Akiket nem tudott megmenteni:

Az elhurcoltak között nagyon sok munkás és családja volt, akik nagy része odaveszett a borzalomban.

Pattantyús nem csak zsidókat, minden üldözöttet menteni próbált.

• Urbantsok Tibor

A gyár baloldali érzelmű építésze volt, a nyilas hatalomátvételig őt is sikerült megmenteni, azonban a nyilasok 1944 őszén egy éjszaka a lakásán lőtték le. Valószínűleg úgy vélték, a „hivatalos” előállítást ismételten megakadályozza majd Pattantyús-Ábrahám Imre, ahogy az korábban már megtörtént.^[9]

• A József Attila Kör tagjai

A Kört 1943 végén alakították a vagongyári dolgozók. Vezetője az öntöde üzemírnoka Németh László János volt. Röplapot készítettek „Békét akarunk!” felirattal, amellyel teleszórták a várost. A katonai nyilvántartóból szerzett űrlapokon hamis igazolványokat készítettek és a bujkálóknak, ellenállóknak juttatták el azokat. 1944. decemberében a nyilasok letartóztatták a kör tagjait. Két hétig tartó kínzás után Sopronkőhidára szállították a rabokat. A katonai törvényszék Németh László Jánost és Stelczer Lajost halálra ítélte, a többiek börtönbüntetést kaptak. A gyár dolgozói a Kör több tagját mentették meg úgy, hogy az őket kereső nyilasok előtt letagadták jelenlétüket, így alkalmat teremtettek nekik a menekülésre.^[10]

A háború után

Pattantyús-Ábrahám Imrét a háború után német kollaboránsként letartóztatták és perbe fogták. Később a tanúk és a dolgozók vallomásai alapján felmentették minden vádpont alól.

1949-ben felkérték a Miskolcon frissen létrehozott Nehézipari Műszaki Egyetem soproni Bánya- és Kohómérnöki Karán előadásokat tartani. Ezek a teendők annyira lefoglalták idejét és energiáját, hogy az oktatást nem tudta összeegyeztetni a vállalat első számú vezetői feladataival, ezért a gyár irányítását átadta addigi helyettesének, ő vállalatvezető-helyettesként dolgozott tovább.^[11]

1951-ben felkérték Általános géptani tanszék vezetésére, és újra kinevezték egyetemi tanárnak.

Haláláig itt dolgozott.

Pattantyús-Ábrahám Imre 2000-ben posztumusz kapta meg a Yad Vashem „Világ Igaza” kitüntetését, amit Izrael Állam Holokauszt Emlékintézete azoknak a nem zsidó embermentőknek ad, akik életük kockáztatásával mentették zsidó származású embertársaik életét a holokauszt idején.^[12]

Fia, Pattantyús-Ábrahám Tamás még halála előtt rengeteg értékes anyaggal látta el iskolánkat édesapjáról és családjáról, ezeket nagy becsben tartja intézményünk. A család még élő tagjai rendszeresen ellátogatnak hozzánk, közösen őrizzük a Pattantyús-család emlékét. Iskolánk aulájában elhelyezett emléktábla is ezt tanúsítja.

Lábjegyzetek

^[1] Győri Tanulmányok (179-182)

^[2] Győri Tanulmányok (179-182)

^[3] Győri Tanulmányok (180-182), Pattantyús-Ábrahám Imre emlékkönyv (5)

^[4] Győri Tanulmányok (179-182), Pattantyús-Ábrahám Imre emlékkönyv (5)

^[5] Győri Tanulmányok (184-195), Pattantyús-Ábrahám Imre emlékkönyv (6), Fekete tél (278-280)

^[6] Győri Tanulmányok (190-191); lásd továbbá: „A győri zsidó Botond: Winkler Dezső” (szerk.)

^[7] Győri Tanulmányok (190-191)

^[8] Győri Tanulmányok (190-191)

^[9] Fekete tél

^[10] Fekete tél (20-40)

^[11] Győri Tanulmányok (195-200), Pattantyús-Ábrahám Imre emlékkönyv (105-114)

^[12] Pattantyús-Ábrahám Imre emlékkönyv, Győri Tanulmányok

Felhasznált irodalom

A Magyar Vagon- és Gépgyár története 1896-1945, Győr-Sopron megyei Nyomdavállalat, 1972.

Ganz/ Millenáris Park: Álmok Álmodói: Világraszóló Magyarok II. deMax Művek, 2001-2002.

Gerencsér Miklós: Fekete tél, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973.

Győri tanulmányok 9., Széchenyi Nyomda, 1988.

Kecskés Rózsa: Életutam dalai, Holdudvar Társulás Egyesület, 2005.

Holocaust Füzetek 11., A Magyar Auschwitz Alapítvány- Holocaust Dokumentációs Központ, 1999.

Wekerle Szabolcs: Életbiztosítás nyolc keréken, Magyar Nemzet 2011. június 07

Nagy István: Quiritatio, Sikoly. Győri zsidó tragédia, Győri Zsidó Hitközség, 2010.

Terplán Zénó: Pattantyús-Ábrahám Imre – Emlékkönyv születésének 100. évfordulójára; Miskolci Egyetem, 1991.

Kisalföld napilap

Szerkesztette és az angol fordítást készítette: Krausz Péter

Írta Borbély Petra, a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium diákja

Polgár Gabriella életinterjúja alapján

A sakálok a kutyák családjába tartozó dög- és mindenevő emlősök, amelyek hiénákhoz hasonlóan éles hangot hallatva kutatnak préda után. Ismerős lehet ez a definíció néhány történelmi helyzetre átértelmezve, egy nagy csapat aranysakál egy még nagyobb gazella csorda mögött.

Sok magyar gazella még jó időben emigrált cionista rabbik segítségével, ezen rabbik egyike volt a győri Róth Emil. Gabriella is Palesztinában született, ahol egy ideig távol voltak az egyre gyülekező sakál seregtől, s ott, túl a magyar határon, aligha érzékelték a közelgő vészt.  Néhány év elteltével jó élet, szép ház, stabil munka, de folytonos feszültség övezte létüket a keleti forróság országában. Anyja éjjelente hallotta a sakálokat vonyítani és halálra volt rémülve. Nem sejtette, hogy egyszer szemtől szembe találja magát ezekkel az iszonytató ragadozókkal ember formában. Félelme egyre nőtt, így felkarolta egyetlen lányát és haza “menekült” Magyarországra, ahol nem honos állat ez a vonyító veszedelem. Az antiszemita nesz akkor még csak ahhoz a halk búgáshoz volt hasonló, amelyet a hűtőszekrény hallat éjjelente és ez elsuhant a gazellák éber füle mellett.  Az apa nem tehetett mást, ő is haza menekült a “biztonságos” anyaországba.

Győrbe úgy kerültek, hogy apja munkát kapott ebben a hajdan zsidó kezekkel is épült városban. A gazellák neológ csoportja az újvárosi zsinagógába járt imádkozni, ekkor még nagy létszámban. Gabriella nem mehetett egyetemre hiszen a sakálok befurakodtak a közéletbe is: “zsidó nem járhat felsőoktatásba”. Nem sokkal később a gazellákat összeterelték és átvitték Győr-Szigetbe, ahol nyomorogniuk kellett lepusztult lakásokban. Se élelem, se biztonság és a sakálok éjjel megszólaltak. A kijárási tilalom után mindenkit, aki az utcán tartózkodott, felfaltak.

Auschwitzba marhavagokon szállították az éhezőket, nem méltóan sem emberhez, sem gazellához.  Auschwitzi érkezésükkor a sakálok foglyokkal játszatták Ravel Boleróját, hogy „megnyugtassák” az érkezőket.  Zengzetes zene ez, tiszta, de ugyanakkor csörömpölő, mely a gazellákat megriasztja szokatlan disszonanciájával. Itt az élet folyamatos űzöttség, csupaszra nyúzás és csak egy kis reménysugárba való kapaszkodás volt, embertelen, gazellátlan.

Ahova estél, ott maradsz.
A mindenségből ezt az egyet,
ezt az egyetlen egy helyet,
de ezt azután megszerezted.

Menekül előled a táj.
Lehet az ház, malom vagy nyárfa,
Minden csak küszködik veled,
mintha a semmiben mutálna.

De most már te nem tágítasz.
Megvakítottunk? Szemmel tartasz.
Kifosztottunk? Meggazdagodtál.
Némán, némán is reánkvallasz.

Így ír Pilinszky az „Egy KZ-láger falára” című versében. A nőstények, kik a zsidó-arab kultúrában a szépség metaforái, akkor megkopasztva kuporogtak a latrinán, a hímek pedig szarvat törve dolgoztak, engedelmeskedve a vonyító sakál csordának.

Gabriella innen egy másik táborba került, ott várta a szabadulást sok társával együtt.  1945-ben végre felszabadultak a rongyos gazellák. Majd több mint három évig csend, türelem és szabadság.  Megmaradt gazella családok egyesültek Budapesten, Győrben és világszerte mindenhol.

Egy csapat gazellát a sakálok soha nem érnek utol, ha elfáradnak letesznek az ízes zsákmányról. A gazellák ma is élnek velünk, de elnémulnak-e a sakálok?

L. még:

• A visszatérés

• Polgár Gabriella interjúja

Szerkesztette és angol fordítás: Krausz Péter

Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által kiírt, „Az ő sorsuk, a mi történelmünk” diákpályázatra (2023-24) benyújtott pályamunka szerkesztett változata

Deák Levente, Drozdik Máté és Sepsi Barnabás Tibor munkája

Pannonhalmi Bencés Gimnázium

Támogató tanár: Németh Tamás, történelem

A második világháborút is magában foglaló tíz évben napvilágot látott győri sajtótermékekből kitűnik, hogy a zsidóságot ért egyes vádak, témák, állítások és összeesküvés-elméletek bizonyos időközönként megváltoznak, ám sosem tűnnek el teljesen, csak teret engednek más vádaknak, a gyűlölet másfajta megnyilvánulásainak. E dolgozat megírásával legfőbb célunk ezeknek a tendenciáknak és a hátterükben álló személyeknek, eseményeknek a vizsgálata. Három szakaszt különítettünk el egymástól: az első 1919-től 1935-ig, a második 1935-től 1938 március 5-éig, a harmadik 1938-tól 1945-ig tart.

Első szakasz (1919-1935)

Domán István munkája, „A győri izraelita hitközség története” az „Üzen a Hargita” című 1934-es lapot tartja az első antiszemita sajtóterméknek. 1/

Ezzel szemben mi a kutatásunk során említést találtunk a Pohárnok Jenő, a Győri Nemzeti Hírlap későbbi szerkesztője nevéhez köthető „Mire várunk még?” című röplapsorozatról, ami már 1919-ben is működött. Ugyanabban a számban ugyanis, amiben Pohárnok cikke, „A zsidók elmentek, de a lélekmérgezés tovább folyik” megjelent, egy másik cikk – ami Porond István tollából származik, és az elhurcolt zsidók által birtokolt vagyontárgyakat veszi sorra – megjegyzi: „Láttunk egymásra dobált könyveket Molnár Ferenctől, Szép Ernőtől, Szomaházitól (Szomaházy István, 1864-1927 – szerk.),  rengeteg pornografikus művet, nemkülönben zsidó hetilapokat, héber könyveket; az egyik társzekérre felhalmozott képes folyóiratok közül kikandikált Pohárnok Jenő főszerkesztőnk „Mire várunk még?” című zsidóellenes lapjának 1920-bol való néhány példányszáma”. 2/ Találtunk azonban egy olyan fotót, 3/ ahol a „Mire várunk még?” mint röplap szerepel 1919 decemberében, erre alapozzuk, hogy ez a sajtótermék egy viszonylag hosszú ideig futó röplapsorozat lehetett.

Ami a többi újságot illeti – Domán állításával összhangban – mi sem találtunk az „Üzen a Hargita”-nál korábbi, a témába vágó sajtóterméket. Ezen korai sajtótermékek befolyása mindenesetre elenyésző volt, 4/ és nem tudunk arról, hogy komolyabb hatást 1935 előtt elértek volna.

A zsidókkal szimpatizáló (vagy legalábbis nem antiszemita) sajtó csak az első két szakaszban tudott hatékonyan szembe helyezkedni a fent említett lapokkal és röpiratokkal. A nyilas hatalomátvétel után ez gyakorlatilag meg is szűnt. Ezek között a lapok között voltak ténylegesen filoszemita (jellemzően a zsidóság által fenntartott) lapok, illetve a témát kerülni igyekvő újságok is.

Második szakasz (1935-1938)

1935-től az előbbiekben felvázolt helyzet megváltozott: az antiszemitizmus „divatossá” vált.

Az antiszemita cikkekben gyakran előfordult az antiszemita ideológia egyik alaptétele: a zsidók aránytalanul nagy gazdasági befolyása. Az 1936-ban megalapuló Győri Nemzeti Hírlap (a továbbiakban GyNH) már az első számában ezt a közhelyet eleveníti fel, és kilátásba helyezi, hogy „különös figyelemmel fordul a kereskedő és kisiparososztály problémái felé”. 5/ Ezek után sorozatban jelentek meg a cikkek a zsidó boltosok ellen: a GyNH kevesebb mint egy év alatt, 1937 és 1938 között legalább 8 alkalommal kelt ki az ellen, hogy zsidók boltokat tartanak fenn, amiből keresztények vásárolnak. Az újságírók mindenbe belekötöttek: volt olyan, aki azt tette szóvá, hogy – bár az akciókat hirdető táblákat csak hétfő reggel lehetett kirakni – egy zsidó tulajdonban lévő üzletben már vasárnap este kint volt egy ilyen tábla. Ez a kampány megalapozta az antiszemita sajtó térnyerését Győrben.

A GyNH antiszemita kirohanásai ellenére (vagy talán épp azért) a legolvasottabb győri napilappá lépett elő. Számos jel utal arra, hogy a sajtóban megjelenő zsidóellenesség hamarosan hisztériává fokozódott, például az az (állítólag) gyerekek tollából származó olvasói levél, ami a GyNH Fórum című rovatában jelent meg 1937. július 23-án: „Vakációban ráérünk. Az utcán sétálva összeírjuk azokat az ismerősöket, akik zsidó üzletbe járnak”.

Ennek a szakasznak a végét a Győri Program meghirdetése jelentette, ami az antiszemitizmusnak tág teret adott a politikában. Darányi Kálmán miniszterelnök 1938. március 5-én tartott győri beszédében hatszázmillió pengős haderőfejlesztés mellett bejelentette, hogy „megoldja a zsidókérdést”. Darányi a megoldást az úgynevezett „őrségváltásban” látta, aminek lényege a zsidók gazdasági háttérbe szorítása. Bár Darányi nem volt radikális antiszemita, azáltal, hogy a „zsidókérdésről” kormányfőként beszélt, szabadon engedte az antiszemitizmust a politikában.

Harmadik szakasz (1938-1945)

Darányi győri programjával új korszak kezdődött az országos – és a győri – antiszemitizmus kiteljesedésével. Bár eddig a pontig a legtöbb cikk a zsidókat, mint „uzsorásokat” támadta megkezdődött a zsidók magyarságának, sőt emberségének megkérdőjelezése is.

Természetesen ez csak tovább fokozta a propaganda-hadjáratot, ami a zsidó üzletekben vásárló keresztényeket sem kímélte: 1939 áprilisában a győri Turul Szövetség fotópályázatot hirdetett. Ezt az a „hazafi” nyerte meg, aki a legjobb fotót készítette az előre kijelölt témában (zsidó üzletekben vásárló keresztények – szerk.) keresztények. A pontozás során fontos szempont volt a fotóalany arcának felismerhetősége. 6/

A hangnem pedig egyre durvább lett. 1945 elején már olyan rövid kis hírek jelentek meg, mint pl. a Zsidók a román rendőrség élén, 7/ ami azt állította, hogy a szovjetek zsidókkal kínoztatják a románokat is, illetve olyan nagyobb, féloldalas cikkek, mint a „Zsidó levél a zsidókról”. Ebben a cikkben egy (nem biztos, hogy valós) zsidó levelét közölték, ami a kikeresztelkedett zsidókról/zsidóknak szólt. A levél írója szerint azokról a zsidókról, akik a politikai nyomás hatására áttértek, elmondható, hogy „a zsidóság nem sokat veszített és a kereszténység nem sokat nyert velük”. Ezek után még megjegyzi, hogy a dolgok nem fejlődtek volna idáig, ha a zsidók „több figyelmet fordítottak volna a szociális bajok iránt”. Ezek után a „levélíró” megjegyzi, hogy sok az olyan gyár, „ahol a munkások éhbérért dolgoznak még ma is, holott egyesek óriási hasznot vágnak zsebre”. A levelet úgy írják alá: Egy magyar zsidó. E levelet kiegészítve a cikk írója utal rá, hogy egy zsidó magyar nem lehet, hiszen nem tud ellenállni a profitnak.

Pohárnok (Pohárnok Jenő, 1898-1962; nyilas újságíró – szerk.) 1940-ben vette át a GyNH-t, az uszító tevékenység pedig változatlanul intenzív maradt. Pohárnok 1944-ben, egy hónappal a zsidók deportálása után még cikket írt „A zsidók elmentek, de a lélekmérgezés tovább folyik” címmel 8/.

Pohárnok cikke azzal indul, hogy leírja, ahogy a zsidók „ipari gettóba”, „jól megérdemelt büntetésük helyszínére vonulnak”, ahol majd megtapasztalják a „magyar milliók” örökös sorsát. Az igazságosnak feltüntetett büntetés ellenére három keresztény férfi sóhajtozva, „Viszontlátásra!” felkiáltással búcsúztatták a zsidókat, úgyhogy a hatóságok behajtották ezeket a férfiakat a zsidók sorai közé, amitől rögtön elment a kedvük a zsidókkal való rokonszenvezéstől. Pohárnok ezután felhívja a figyelmet arra, hogy az ezekhez a férfiakhoz hasonló „liberálisok, zsidóbarátok, félzsidók és csillag nélküli zsidók” veszélyt jelentenek a magyar nemzetre nézve, így azért, hogy befolyásukkal szembe szálljon, Pohárnok elmondja, hogy a magyarok teljesen jogosan büntetik most meg a zsidókat azok múltbeli bűneiért.

Az egész cikk igazából egyfajta mentegetőzés. Olyan, mintha Pohárnok valójában a saját maga lelkiismeretét győzködné, mániákusan foglalkoztatná a zsidók sorsa. A cikk egyébként egy hónappal a zsidók deportálása után íródott, hiszen egyébként nem lenne értelme felemlegetni az eseményt. Elképzelhető, hogy a cikkben szereplő „három keresztény férfi” nem valódi, csupán Pohárnok találta ki őket.

Lépjünk mindenesetre tovább, és vizsgáljuk meg Pohárnok mentegetőzését. Az első érv gyakorlatilag a zsidók dehumanizálása: nem kell őket sajnálni, egyébként is undorítóak és mocskosak. A második érv az első hasáb végén hangzik el: munkára mennek csak, igazából nem lesz rossz nekik (a magyar társadalom nagy része ekkor már nagy valószínűséggel tudott a megsemmisítőtáborokról). Ezek után Pohárnok gyakorlatilag a saját és az olvasók lelkiismeretét szeretné eltompítani: különböző hasonlatokat hoz arra, hogy tulajdonképpen a zsidók megérdemelték, amit kaptak.

Itt érünk el az egyik kulcsmozzanathoz Pohárnok észjárásával kapcsolatban: miben különbözik ez a kommunisták felakasztásától? Fontos megérteni, hogy Pohárnok és kortársai átélték az első világháborút, majd a vörös- és fehérterrort, a cikk megírásakor pedig szintén háború volt. Pohárnok generációja tehát hozzá volt szokva az erőszakhoz (legalábbis az erőszak közeliségének tudatához), a dolgok gyilkolás útján történő rendezése már húsz éve is normális volt, miért más ez most? Ezek után tér rá arra, hogy hangsúlyozza: a zsidók bűnösök, azt kapják, amit megérdemelnek, sőt, ez így méltányos. „Nem öltünk meg egyetlen zsidót, nem kínoztunk egyetlen zsidót”. Mindezzel Pohárnok már 1944-ben idejét múltnak állítja be a holokausztot.

A hangulatkeltésben sok, egymástól jól elkülöníthető elem játszott szerepet, amelyek akár egy cikken belül is megjelentek. A „fajhigiénia” gondolata, amely Hitler Németországában az antiszemitizmus vezérszólama volt 9/, a győri antiszemita újságokban (pl. a GyNH vagy a Felső-dunántúli Hétfő c. lapokban) ritkán, vagy csak utalások formájában jelent meg. Sokkal gyakoribb volt az a módszer, hogy a zsidókat, mint szabotőröket, a „Magyar Munkást” meglopó, azon élősködő, annak halálát akaró, erkölcstelen, a nyugati hatalmakat dróton rángató „Galicianer”-eket, kommunista konspirátorokat mutatták be. A GyNH, a Felső-dunántúli Hétfő, és társaik zsidóképe az antiszemitizmus „völkisch” (népi) válfajához tartozott, és tény, hogy nem sok volt benne a Hitler-féle áltudományos antiszemitizmusból. A zsidók ezekben az újságokban napi rendszerességgel lettek megjelenítve, sokszor csak egy félmondat erejéig, ám rendszertelen időközönként publikáltak nagyobb antiszemita cikkeket is. E korszak végét könnyen meg lehet határozni: amint a megszálló szovjet csapatok megjelentek, betiltották a GyNH-t és a többi hasonló lapot, Pohárnok meg háborús bűnösként külföldre menekült.

Konklúzió

Láthatjuk, hogy az a visszatérő elem, ami mind a három szakaszban megjelent, a zsidók vagyona miatti irigység. Pohárnok röpiratai már 1920-ban „küzdöttek” a zsidó üzletek ellen, 1944-ben pedig sorra jelentek meg az elkobzott zsidó vagyonokról szóló, nyilvánvalóan az irigység felkeltését célul kitűző cikkek. 10/ Ez a dühödt irigység szolgált alapzatként ahhoz az elképesztő méretű gyűlölethez, amit a többi összeesküvés-elmélet csak tovább táplált.

A győri sajtótermékek lapjain kibontakozó antiszemitizmus tehát lényegileg különbözik a náci fajelmélettől, ugyanis sokkal egyszerűbb érzelmekre épített, és a fő célközönségét is egyszerűbb gondolkodású, kevésbé tájékozott emberek alkották. Pohárnok Jenő korábban említett cikke kitűnően példázza mindezt.

Pohárnok és az antiszemita sajtó által felépített, a holokausztot jelentéktelennek vagy igazságosnak bemutató narratíva ellen annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk a témát feledésbe merülni, nem megyünk el mellette, és bármely állásfoglalás mögött szolidáris megfontolást eszközölünk ki.

Felhasznált irodalom

Könyvek, tanulmányok: Frank N. Schubert: A múlt nem múlt el (lásd: itt – szerk.); Paul Johnson: A zsidók története (lásd: itt – szerk.); Domán István: A győri izraelita hitközség története (lásd: itt – szerk.); Nagy István: Quiritatio – Sikoly. Győri zsidó tragédia 1938-1945 (lásd: itt – szerk.)

Újságok, weboldalak: Győri Nemzeti Hírlap, Felső-dunántúli Hétfő, valamint Dunántúli Hírlap különböző lapszámai

Wikipedia: Pohárnok Jenő: 1898-ben született, tanári pályára ment frontszolgálat után. 1927-ben belépett az egyébként zsidó Popper Vilma (lásd: Egy elfelejtett győri írónőről; a Popper-Pohárnok „ellentmondással” részletesen foglalkozik a F. N. Schubert a „Múlt nem múlt el” c. könyve – szerk.) által alapított Kisfaludy Irodalmi Körbe, aminek később a titkára lett. Egészen biztos, hogy ismerte Poppert, ahogy az is, hogy tudott annak zsidóságáról. Poppert 1944-ben deportálták, Pohárnokot háborús bűnösnek nyilvánították, majd Bajorországba menekült. Élete során számos verset, ifjúsági regényt és drámát írt magyarul és németül. 1962-ben halt meg.

Jegyzetek

1/ Domán István: A győri izraelita hitközség története 1930–1947, Magyar Izraeliták Országos Képviselete, Budapest, 1979, 20.

2/ Porond István: Mozgó műremekek a győri utcákon, Győri Nemzeti Hírlap, 1944. július 23., 8.

3/Nagy István: Quiritatio. Sikoly. Győri zsidó tragédia, 1938–1945, Győri Zsidó Hitközség, Győr, 2010, 66.

4/Domán: i. m., 20.

5/A Nemzeti Hírlap útja, Győri Nemzeti Hírlap, 1936. október 18., 1.

6/ Leleplezni a díszkeresztényeket, Győri Nemzeti Hírlap, 1939. április 12., 4.

7/ Zsidók a romániai rendőrség élén, Győri Nemzeti Hírlap, 1945. január 6., 5.

8/ Pohárnok Jenő: A zsidók elmentek, de a lélekmérgezés tovább folyik, Győri Nemzeti Hírlap, 1944. július 23., 5.

9/ Paul Johnson: A zsidók története, Európa, Budapest, 2001, 565.

10/ Porond István: I. m., 8.

Szerkesztette és angolra fordította Krausz Péter

Könyv készül a győri buszozás történetéről

Győr autóbusz-közlekedése 1926-ban indult el, amikor Csillag István megalapította a STAR garázst, majd egy társával egy autóbuszüzemet. Winkler Ágoston, a győri Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszékének docense az elmúlt száz év győri autóbusz-közlekedésnek a történetét és előzményeit kutatja. Vele beszélgettünk az e témában készülő könyvéről.

Ágoston, mi késztetett ennek a kutatásnak a beindítására?

Gyerekkorom óta érdekel a közösségi közlekedés. Az egyetem elvégzése után az akkori Kisalföld Volánnál helyezkedtem el, közel tizenhét évig dolgoztam ott, illetve a jogutódjainál. Menetrendtervezéssel, hálózattervezéssel, utastájékoztatási rendszerekkel foglalkoztam. Az egyetemen is ezeket a témákat tanítom a közlekedésmérnök hallgatóknak. Ahogy teltek az évek, egyre inkább kezdtem érdeklődni a múlt iránt is: hogyan indult a győri buszközlekedés, kik alapították, milyen kihívásokkal találták szembe magukat? Először csak szúrópróba-szerűen kerestem régi újságcikkeket, olvastam az ebben az ügyben írt tanulmányokat. Ahogy egyre jobban belemélyedtem, egyre inkább vonzott a téma. Majd elhatároztam, hogy igyekszem minél többet kinyomozni, beleértve azokat a szempontokat is, amikről nem nagyon írtak, majd ezt könyv alakjában közzétenni.

Mit azok a szempontok, amikről nem írtak, de Téged izgatnak?

A személyek, akik úttörő szerepet vállaltak ebben a folyamatban. Nekik általában csak a nevük szerepel a tanulmányokban. De engem az is érdekelt, hogy milyen életük volt. A történetek mögötti arcokat is szeretném bemutatni. Ezen kívül a vonalhálózat áll a kutatásom fókuszában: mikor, merre jártak a helyi autóbuszok Győr területén.

Hogyan gyűjtötted az adatokat?

A legterjedelmesebb és legidőigényesebb a napilapok átnézése volt. Ebben nagyon sokat segített az Arcanum adatbázis. Az 1950-es évektől már voltak menetrendkönyvek, de a régebbi időkből sajnos nem maradtak ezek fenn. Szerencsére az újságokban rendszerint meghirdették a változásokat. A győri könyvtárban az 1800-as évektől az 1950-es évekig terjedő cikkeket is átnéztem. Főleg a húszas évekből származókat, amikor beindult a buszközlekedés. Természetesen elolvastam a témával foglalkozó korábbi tanulmányokat is, de főképp az elsődleges forrásokra fektettem a hangsúlyt a keresés során, az esetleges pontatlanságok kiküszöbölése érdekében. Egy hatalmas, majdnem háromezer sorból álló Excel-táblázatot készítettem a forrásoknak a rendezésére. A személyekkel kapcsolatosan pedig családfa-kutató internetes oldalakat használtam.

Sikerült olyan utódokat találni, akik tudtak Neked segíteni?

Nem volt kis munka megtalálni őket! Szinte mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, életrajzi adatokkal vagy fényképekkel támogattak, amiért rendkívül hálás vagyok nekik. Volt, aki egy régi menetrendet bocsájtott rendelkezésre.

Hogyan indult meg a tömegközlekedés Győrött?

Az 1860-as években merült fel először az igény, hogy Kiskút üdülőövezetbe lehessen valahogyan eljutni úgy, hogy ne a poros úton kelljen gyalogolni. De ezek még csak omnibuszok, azaz lovas társaskocsik voltak, amelyek alkalomszerűen közlekedtek a nyári hónapokban, főként az ottani vendéglősök megbízásából. Később, 1905-ben és 1907-ben a város hajót bérelt, azzal utaztak az emberek Kiskútra. Többször terveztek trolibusz- és villamosvonalakat, de ezekből nem lett semmi.

Az 1920-as években kezdett el intenzívebben terjedni a modernnek számító buszos közlekedés, amihez nem volt szükség felsővezetékre vagy vágányra. Addig folyt a vita ennek a megvalósításról is, mígnem 1926 augusztusában Csillag István fogta magát Békefy Elemérrel és beindította a vállalkozását. Buszüzem mellett töltőállomás és javítóműhely volt, továbbá pihenőhely az autósoknak. Sőt, vezetői tanfolyamot is hirdettek. Találtam a korabeli napilapokban még élménybeszámolókat is egy-egy buszos utazásról is. Sőt, az „ölelkező” szakaszokon alapuló díjszabás bevezetése annyira tetszett a lakosságnak, hogy valaki egy versikét is írt erről.

Mennyire befolyásolta az akkor már erőteljes antiszemitizmus az indulást?

A két társ közül Csillag István zsidó származású volt. Nem találtam arra vonatkozó adatot, hogy ez bármilyen problémát okozott volna. Az első években kifejezetten prosperált a cég. A város is be akart lépni, de ezt a minisztérium – máig ismeretlen okból – nem hagyta jóvá. Ettől függetlenül, 1931-ben egyesült a STAR Garázs és az autóbuszüzem, 1932-ben pedig – a tulajdonosok valamennyi kapcsolódó érdekeltségét integrálva – létrejött a Győri Általános Közlekedési Vállalat.

1939-ben Csillag nehéz döntést hozott: kilépett a maga alapította üzemből, hogy származása miatt ne érje a céget hátrány, és a tulajdonrészét eladta egy Tárnok Árpád Béla nevű vállalkozónak. Később aztán volt több tulajdonosváltás is. A név a második világháború utánig megmaradt, később viszont sor került az államosításra, és onnantól már egy országos szervezet, a MÁVAUT, az AKÖV, végül a Volán része lett.

Mi lett Csillag István és családja sorsa a vészkorszakban?

A legtöbben sajnos Auschwitzba kerültek, volt, aki máshova. Nagyon kevesen tértek haza. Magáról Csillag Istvánról csak annyit lehet tudni, hogy Birkenauban, az építési munkacsapatban dolgoztatták, és – a Holokauszt-túlélő unokaöccse, Csillag János írása szerint – 1944 végén látták utoljára. 54 vagy 55 éves volt. Pedig lett volna lehetősége megmenekülni. Volt egy keresztény barátnője, miután elhunyt a felesége, aki felajánlotta, hogy elbújtatja. De Csillag úgy gondolta, hogy a németeknek csak olcsó munkaerőre van szükségük, akiket tudnak dolgoztatni. Nem gondolta, hogy a deportálás végzetes lehet. Önként döntött úgy, hogy ő igenis menni akar, és a többi családtagnak, akik esetleg nehezebben tudnának ott boldogulni, segít, mivel jó kondícióban volt. A családtól tudom, hogy erős fizikumú ember volt, sportolt is.

Van Csillag Istvánról vagy a STAR garázsról valamilyen emlék a Volánnál?

Amikor a Volán alapításának az ötvenéves évfordulója volt – ők a cég történetét 1948-tól számítják – kiadtak egy könyvet és abban röviden írnak a kezdetekről. Az említett tanulmányokban is megemlékeznek a STAR garázsról. Célom, hogy még több győri megismerje, mi volt a Volán előtti időkben, és persze a folytatást is, egészen napjainkig.

Úgy tudom, Győrben volt más zsidó gyökerű közlekedési vállalkozó is.

A STAR Garázs és Autóbuszüzem műszaki vezetője, Inkei László, szintén zsidó származású volt, aki eredményes munkájáért később részesedést is kapott a társaságból. Innentől Csillaggal és Békefyvel együtt töltötte be az ügyvezetői posztot. 1941-ben ő is eladta tulajdonrészét, 1942-ben pedig teljesen távoznia kellett a cégtől. Valamilyen oknál fogva őt nem deportálták 1944-ben, az év őszén mégis menekülnie kellett. A Vértes és a Pilis hegység barlangjaiban, majd a Balaton mellett bujkált családjával. 1945-ben jelentős szerepe volt abban, hogy a második világháborúban szinte teljesen elpusztult közlekedési vállalat talpra álljon, és az autóbusz-forgalom újra elindulhasson.

A másik történet még a buszközlekedés előtti időszakból való. Schneider Vilmos egy mosoni omnibusz-vállalkozó volt, aki Moson és Magyaróvár között – a mai Mosonmagyaróvár akkor még két külön település volt – üzemeltetett majdnem húsz éven át nagy sikerrel járatokat. 1895-ben Győrött is megpróbálkozott ezzel. Az elején még úgy tűnt, hogy tetszik a győrieknek és sokan használták, valószínűleg az újdonság ereje miatt. Ahogy teltek a hónapok, egyre kevesebben vették igénybe. Inkább a vasútállomástól, akik nagy poggyászokkal érkeztek, utaztak vele. Másnak az egy-két kilométeres távolságért nem érte meg fizetni. Egy évet sem ért meg a szolgáltatás.

Neki mi lett a sorsa?

Még a Holokauszt előtt természetes úton elhunyt, elég szép kort ért meg. A leszármazottai közül sokakat Auschwitzba vittek. Van egy könyv, Lucy Adlington tollából, a címe Divatszalon Auschwitzban. Egyik központi szereplője Fuchs Márta, aki Schneider Vilmos lányunokája volt. Az ottani varrodában dolgozott, mivel varrónő volt. Nagyon sok mindenkit, akik alatta dolgoztak meg tudott menteni.

És mi történt a Schneider-féle céggel?

1925-ben Mosonmagyaróváron is beindult az autóbusz-közlekedés, de abban ő nem vett részt, hanem a város hozta létre. Az omnibusz felett eljárt az idő, és a vállalkozásnak ez a része végül megszűnt. Akkor ő már inkább teherszállítással foglalkozott, ami jól ment. Idős koráig aktív maradt. Nem tudni, mi történt később a céggel. Valószínűleg nem is lehetett volna már sokáig folytatni a történelmi események miatt.

Mikor vehetjük kézbe a könyvedet?

Remélem, hogy 2026-ra, a győri buszközlekedés századik évfordulójára elkészülök vele. Magánkiadásban fog megjelenni.

Az interjút és az angol fordítást készítette: Polgár György

Kurzus előkészítése a győri Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetemen a tanító, gyógypedagógia, szociálpedagógia, szociális munka, valamint szociológia BA szakos hallgatók számára a 2025/2026. tanév őszi félévében „Zsidóság – Befogadás – Kirekesztés” tematikájú, szabadon választható kurzus indul a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány támogatásával az antiszemitizmus megelőzését szolgáló érzékenyítés jegyében.

A felkért vendégoktatók, Dr. Papp Richárd egyetemi docens (ELTE Társadalomtudományi Kar), valamint Dr. Sükösd Anikó egyetemi adjunktus (KRE Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar), interaktív előadások és workshopok keretében járják körül és értelmezik az antiszemitizmus problémaköreit, valamint a kirekesztés egyéb megjelenési formáit. 

A vendégelőadók és a győri egyetem közreműködő oktatói kiemelt hangsúlyt helyeznek a holokauszt helyi emlékezetére is, amelyet a kurzus vendégoktatói évek óta kutatnak Magyarországon és Kelet-Európában. A szemeszter során többek között arra a kérdésre keresik a válaszlehetőségeket, hogy milyen jelentéssel bír ma a holokausztra való emlékezés Magyarországon a különböző generációk között és különböző településeken. Milyen okok húzódnak meg a némaság és az elhallgatás mögött? Melyek azok a jelek, amelyek köztünk vannak, de nem ér el hozzánk jelentésük?  

Dr. Simonik Péter, a kurzus bevezetését koordináló egyetemi docens – mb. tanszékvezető szerint: „az már önmagában is jelzésértékű és egyben nyugtalanító, hogy 80 évvel a holokauszt után még mindig beszélnünk kell a kirekesztés különböző formáiról, valamint az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságáról. Bízunk abban, hogy a szemeszter folyamán elhangzó gondolatok a résztvevők számára is egyértelművé teszik a tantárgy legfőbb üzenetét, amelyet néhai Schweitzer József főrabbi szavaival foglalhatunk össze: „Lehetetlen dolog, hogy mi, akik a Mindenhatónak közös gyermekei vagyunk, azt keressük, ami elválaszt, sokkal inkább arra kell törekedni, ami bennünket összekapcsol.”

A szervezők az egyetemi projekt előkészítési szakaszát 2025. május 9-én, a leendő résztvevőknek szóló „kedvcsináló”, online előadással zárják le.

Zsidó motívumú alkotások – Fényképek Schima A. Bandi hagyatékából

2023 novemberében közöltük azokat a tervrajzokat, melyeket Schima A. Bandi győri iparművész (1882 – 1959) készített a győri Zsidó Hitközség által az 1930-as években megrendelt dísztárgyakhoz. Mind ez ideig bizonytalan volt, hogy ezek a művek egyáltalán elkészültek-e.

Dr. Pápai Emese, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum művészettörténésze, főmuzeológus, Schima A. Bandi kutatója, a napokban küldött meg nekünk a művész hagyatékában általa most talált fényképeket két elkészült ötvösmunkáról: egy perselyről és egy urnaszerű alkotásról (persely?). Ezek kis eltérésekkel megfelelnek a jelzett tervrajzoknak.

A persely

Az urna

E tárgyak hollétéről továbbra sincs tudomásunk.

Köszönet Dr. Pápai Emesének, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum művészettörténészének, főmuzeológusnak kitartó kutató munkájáért

Szerkesztette és az angol fordítást készítette Krausz Péter

A zsidó élet újraindítása Győrben a holokauszt után

Adler Manó hagyatékából

Győri Zsidó Közösségi Bizottság létrehozásáról szóló, rendkívül érdekes iratot juttatott el hozzánk Adler Gyuri barátom, akivel együtt gyerekeskedtünk Győrben az 1950-60-as években. Hártyavékony másolópapíron fennmaradt írást édesapja, Adler Manó iratai közt találta.

Már korábban is kaptunk tőle izgalmas dokumentumot édesapja hagyatékából: a győri zsidó temetőben frissen felavatott mártír emlékmű kapcsán Schima A. Bandi ötvösművész Adler Manó építészhez 1947. június 18-án írt díszes elismerő oklevelét. Fia tollából rövidesen megjelenik édesapja életútja is ezen a honlapon.

Intézkedések a helyi zsidó élet újraindítására – optimizmus és elszántság

A Győri Zsidó Közösségi Bizottságfelállítását taglaló okmány csupán egy intézkedés tervezet.

Nem áll rendelkezésre információ az irat keletkezéséről, pontos dátumáról, a szerkesztők személyéről, a végleges okmányról és a benne foglaltak megvalósulásáról sem. Azonban az irat így is érdekfeszítő kordokumentum.

Valószínűsíthető, hogy 1945-ben a munkaszolgálatot és a koncentrációs táborokat túlélt, Győrbe hazatérő zsidók, szüleink fektették papírra szervezési intézkedések egész sorát azzal a céllal, hogy elősegítsék a zsidó polgári élet helyi újraindítását.

Nagyon könnyen elképzelhető, hogy Adler Manó egyike volt a szerkesztőknek, hiszen az ő irattárából került elő a dokumentum, továbbá korabeli hitközségi iratokból ismert aktív részvétele a győri zsidó közösség életében a háború után. Micsoda optimizmus, életerő és elszántság tükröződik ebből az iratból, hiszen a pusztulás kapujából visszatértek mérhetetlen veszteségeik láttán joggal tehették fel a kérdést „Mondd, van-e ott haza még…?”, ahogy meggyilkolt társuk, a költő tette (Hetedik ecloga – Radnóti Miklós, 1944, július).

A Bizottság felállítását célzó lépések

A meglelt dokumentum eredetije (PDF) itt olvasható:

Kiemeljük a számunkra fontosnak tűnő részeket:

• Tíz tagból álljon a vezetőség, de nem szabad e helyek mindegyikét betölteni, hogy jusson lehetőség a később (munkaszolgálatból, koncentrációs táborból) érkezők csatlakozására
• Ki a zsidó? Mindenki, aki annak vallja magát. Érdekvédelemben részesül mindenki, akit a korábbi zsidó rendeletek sújtottak.
• Mindenki végezzen közösségi munkát fizetett állásban vagy ingyen!

Szabadelvű és demokratikus elképzelések.

Győri akcióterv

A tervezet számos konkrét, gyakorlati intézkedést tartalmaz, mint

• A vezetőség tegyen tisztelgő látogatást a politikai pártok titkárságán, a polgármesternél, a fő- és alispánnál, a rendőrkapitányságon és az orosz katonai parancsnokságon.
• E hivatalokban kérjen támogatást a megindítandó szociális munkához. Hangsúlyozzák, hogy a zsidóság részt kér Győr újjáépítésében és fel akarja építeni feldúlt otthonait.
• Ismerjék el a Zsidó Bizottságot hivatalos érdekvédelmi szervként. A polgármester a Bizottsággal együtt adjon ki magyar és orosz nyelvű igazolványt a korábban deportált zsidók részére szabad mozgásuk biztosítása céljából. A Városházán hozzanak létre Zsidóügyi Osztályt.
• Jöjjön létre Vagyonkutatói Bizottság a városi vagyonfelkutató osztállyal egyeztetett módon.
• Az orosz katonai parancsnokság támogassa az érdekvédelmi tevékenységet, adjon ki szabad mozgást biztosító iratokat és igazolásokat; a hazatérők vehessenek igénybe orosz katonai járműveket utazásuk során.
• Meghatározták a Bizottság ügyosztályait is a zárójelbe tett feladatokkal: elnöki, jogügyi (a zsidókat kiközösítő vagyonkezelési intézkedések megszüntetése, zsidóktól elrabolt értékek kezelésére érdekvédelmi gondnokok kinevezése), műszaki (a zsidó ingatlanokban a háború alatt keletkezett károk helyreállítása, műhelyek és raktárak létesítése), kereskedelmi (a korábbi zsidó vállalkozások hasznosítása, az eredeti tulajdonosoktól elvett vállalkozások aktuális vezetőinek szükség szerinti leváltása és cseréje, készletek gondnok általi kiárusítása, üzlethelyiségek bérbe adása, ill. hazatért korábbi zsidó bérlők részére történő felszabadítása, azzal, hogy a deportált nem kötelezhető a deportáció idejére vonatkozó bér megfizetésére bérleménye után (!)), vagyonkezelői (a zsidó értékek felkutatása, leltározása, biztonságba helyezése), deportációs (a visszatérő és átvonuló deportáltak és muszosok segítése), szertartási (feladatai pld. vallási és kulturális élet szervezése)

Ellentmondásos, hogy az ügyosztályok fejezetben a „Bizottság” elnevezés helyett a nácik által korábban kikényszerített, rossz-emlékű „Zsidó Tanácsról” esik szó, melyet a deportálandó zsidók befolyásolására használtak. Ez a tervezet tényleges kidolgozatlanságára utal.

Határozott fellépés

Végül a tervezet azt az ajánlást fogalmazza meg, hogy a Bizottság a hivatalos szervekkel szemben „tanúsítson határozott fellépést, mert nekünk, kik teljesen kifosztva állunk itt, jogunk van elvárni a kereszténység legteljesebb támogatását. Százalékarányban a fasizmus mészárlásaiban a legtöbb vért mi vesztettük… de az erélyes fellépés alatt nem szemtelen magatartásra gondolunk … nem szükséges a felkínálkozó pozíciókat csak zsidók által betölteni”.

Eddig a győri Zsidó Közösségi Bizottság létrehozására 1945-ben tett erőfeszítéseket taglaló dokumentumról.

Epilógus a szerkesztőtől – a visszatérők drámája Magyarországon

Az elhurcolt túlélőket általában nem fogadták tárt karokkal. A szomszédok, ismerősök, volt üzleti partnerek és általában a kiközösítő közösségek gyanakvóan néztek rájuk, szinte azt kérdezve, „milyen jogon?”. Léteztek kivételes, tisztességes embertársak, akik becsülettel megőriztek és visszaszolgáltattak rájuk bízott javakat és emlékeket. Édesanyámnak egy becsületes, győri bútorasztalos adta át a nagyapám által még a család deportálása előtt lánya férjhez menetele alkalmából megrendelt és általa időközben elkészített bútor garnitúrát. Édesanyám első férjét ő sem tudta visszaadni… és emlékezzünk csak a háború utáni (hihetetlen, nem?) halálos kimenetelű pogromokra; a kunmadarasi eseményekre egy emlékezés kapcsán mi is utaltunk.

Végül, álljon itt egy részlet Standeisky Éva történész e súlyos kérdéskört érintő interjújából.

„Azt, ami az övék volt” – Interjú szemelvények

Standeisky Éva történész (sz. 1948) elhallgatott múltról, elmismásolt antiszemitizmusról, Magyar Narancs, 2017. június 27

Magyar Narancs: Ezek szerint a legtöbb érintett helyen már az is traumát okozott, hogy a deportált zsidók egy része visszatért?

Standeisky Éva: Hogyne, bár hozzátenném, hogy legtöbb helyen nem tért vissza hajdani lakhelyére az a kevés számú zsidó sem, aki túlélte a holokausztot. Ezért sem lehet teljes képünk az önkényesen széthordott, elzabrált javakról, zsidó ingóságokról, mert semmi nyom nem maradt utánuk. Csak azokból az esetekből következtethetünk a veszteség mértékére, ahol megpróbálták visszakövetelni azt, ami az övék volt. A kor Magyarországát ebből a szempontból sem úgy kell elképzelnünk, mint valami jól működő jogállamot. Amikor 1945 nyarán a túlélő zsidók hazatértek a deportálásból, munkaszolgálatból, kialakulatlan, rendezetlen, hektikusan formálódó hatalmi viszonyokat találtak. A szovjet megszállóktól sem remélhettek támogatást. Őket csak egy dolog érdekelte: legyen a legkisebb településen is rendezett közigazgatás, amely végrehajtatja a lakossággal a szovjet parancsnokok kívánságait: biztosítsa hadicéljaikhoz a munkaerőt, élelmezze a hadsereget.

Magyar Narancs: Amikor hazatérnek a holokauszt zsidó túlélői, találkoznak azokkal, akik tevőlegesen részt vettek a deportálásban. Milyen gyakran jelentkeztek olyan konfliktusok, amelyek a felelősségre vonásból, felelősséghárításból fakadtak?

Standeisky Éva: Nehéz kérdés, mert a helyi közigazgatás rövid időn belül több hullámban részben kicserélődött. Egyesek igazolóbizottság elé kerültek, másokat internáltak, hol megalapozottan, hol megalapozatlanul. A felelősségre vont tisztségviselők rendre arra hivatkoztak, hogy csak felsőbb utasításokat hajtottak végre, s ha nem ezt teszik, elbocsátják őket. A helyiek azonban tisztában voltak azzal, kik a jobboldali, szélsőjobboldali beállítottságúak, s kik viselkedtek a nehéz időkben is tisztességesen. …

Köszönet Adler Györgynek édesapja iratának megőrzéséért és rendelkezésre bocsátásáért

Közzétette Krausz Péter

Csornai diákok és felnőttek látogatása Auschwitzban 2025

Csornán a zsidóság a 18. században telepedett le. A 2. világháború előtt közel 800 zsidó polgár élt integrálódva a helyi társadalomba. Erre egy szép példa, cseppben a tenger, a kulturális missziót teljesítő csornai Izraelita Fillér Egylet működése, amelynek történetét a csornai Hunyadi János Technikum diákjai a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által 2023-24-ben szervezett diákpályázatra dolgozták fel.

A tragédia 1944 májusában sújtott le a helyi zsidó közösségre: a magyar hatóságok gettóba kényszerítették tagjait. Innen vezetett az útjuk Auschwitzba.

A csornai Hunyadi János Technikum diákjai Szalay Balázs történelem tanár vezetésével 2025 február 16-án immáron 12. alkalommal zarándokoltak el az egykori auschwitzi haláltáborba, ezúttal a tábor felszabadításának 80. évfordulóján. Az első csornai diákcsoport 2015 májusában járt ott. A látogatásokon összesen 423 fő vett részt, köztük 288 hunyadis diák. 

A legutóbbi csoporttal tartott a korábbi csornai polgármester és országgyűlési képviselő, Papp József is, aki az inforabakoz.hu oldalon az útról képes beszámolót jelentett meg 2025. február 20-án. Ezt az írást teljes egészében idézzük:

Papp József: Az elmúlt napokban láttuk a szépet és a szörnyűséget

A csornai Hunyadi János Technikum érdeklődő diákjainak már több mint tíz éve szervezi meg Szalay Balázs történelemtanár a Krakkó-Auschwitz utazást soproni kollégája Vódli Zsolt segítségével. Korábbi utakról már beszámoltunk az „Inforábaköz”-ön a tanulók élményei alapján. A csoporthoz szabad helytől függően külsősök, felnőttek is csatlakozhattak. Így kerültem én is az idei utazó csoportba.

Két fárasztó, de felejthetetlen napon vagyunk túl.

Első nap Krakkóban láttunk egy igazi mai nagyvárost, ami büszke a történelmi múltjára, királyi várára, párját ritkító főterére, sok száz éves egyetemére, Karol Wojtyla egykori krakkói érsekre, akiből II. János Pál pápa lett, és őrzi az egykori galíciai zsidó lakosság emlékét, akiket szinte teljesen kiirtottak a második világháborúban. Láttuk Spielberg Schindler listája című filmjének kultikus helyszíneit. Mi magyarok emlékezhettünk Nagy Lajos magyar király lányára Hedvigre, aki Jadviga néven lengyel királynő lett, és halálakor vagyonát a Krakkói Akadémia újra alapítására hagyta, Báthory István erdélyi fejedelemre, aki 1575-től 11 évig lengyel király volt. Olyan lengyel király, akit a lengyelek a mai napig tisztelnek, és nagy becsben tartanak. Megállhattunk Balassi Bálint emléktáblája előtt.

A második napon Auschwitz-ba látogattunk. A koncentrációs táborban szembesültünk azzal, hogy egy dolog valamiről tudni, de egy egészen más dolog személyesen szembesülni vele. Látni a rideg barakkokat, a szögesdrótot, a nyomorúságos cellákat, egykori kivégző helyeket, a megölt emberek levágott haját, cipőiket, ruháikat, személyes tárgyaikat, a róluk készített fotókat, átsétálni a gázkamrán és az egyetlen megmaradt krematóriumon. Sétálni a sínek mellett, ahova a deportáltak jó része el sem jutott élve, mert útközben meghalt a vagonban, akik meg odaértek, azoknak többségét azonnal gázkamrába küldték. Akiket kiválasztottak kényszermunkára, azok még néhány hónapot szenvedtek haláluk előtt embertelen körülmények között. Elolvasni a feliraton, hogy itt 1 millió 1 százezer embert öltek meg, akik közül 400 ezer magyar volt. A pusztítás és a halál monumentális építményeit és eszközeit.

Hazaúton arra kértem útitársaimat, hogy benyomásaikat pár mondatban fogalmazzák meg, és küldjék el. Itt ezekből olvashatnak néhányat:

„Azok, akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy megismételjék azt.” – írta George Santayana spanyol származású amerikai filozófus. Próbálom feldolgozni én is a tegnapi napot… A túra alatt egyszerre émelygett a gyomrom, egyszerre potyogtak a könnyeim, menekültem volna onnan, de közben tudtam, hogy a múlttal szembe kell nézni. A tegnapi nap mély nyomot hagyott bennünk és hiszem, hogy az emlékezés ereje segít abban, hogy tanuljunk, empatikusabbá váljunk, és egy jobb jövőt építsünk. Köszönöm mindenkinek, hogy együtt lehettünk ezen az úton – a közös megélések és beszélgetések segítettek feldolgozni a látottakat.”

„Az elmúlt napokban láttuk a szépet és a szörnyűséget. Egy csodálatos várost, ami fejlődik és teli van élettel. Egy másikat, aminek kapcsán csak a reménytelenség, a pusztulás és a vég jut eszembe. Gazdagabbak lettünk egy élménnyel, a másik oldalon pedig láttuk, hogy minek nem szabad SOHA TÖBBÉ megtörténnie. Köszönöm, hogy részt vehettem, és köszönet azoknak, akik megszervezték, és mindent megtettek az út sikeréért.”

„Két nagyszerű pedagógus kiváló szervezésének köszönhetően rengeteg élménnyel gazdagodtunk. A város nevezetességeit profi vezetés mellett fedeztük fel, minden részletre odafigyeltek. Az oda- és visszaúton vetített filmek segítettek mélyebben megérteni a hely történelmét és jelentőségét.

Az emlékút előtt már több túlélő visszaemlékezését olvastam. Olvasmányaim alapján volt egy elképzelésem, hogy mire számíthatok. A Birkenau táborban látottak azonban minden képzeletet felülmúltak. Az óriási kiterjedésű tábort a „rámpa” választja ketté, melyen pillanatok alatt döntöttek életről és halálról. A férfi és a női tábor meglévő barakkjai mellett a már összedőlt, lebontott épületek kémény „erdeje” sokkolja a látogatót. Megmutatja a tábor valóságos méreteit, amit látva elképzeltük azt a több százezer embert, akiknek ártatlanul, embertelen körülmények között kellett élni és meghalni. Felüdülés volt a történelmi Krakkót megismerni. Bepillantást nyertünk a „nyüzsgő” esti városi életbe. Köszönjük a tanár uraknak a szervezést, a sok hasznos információt, feltöltött anyagokat, mellyel színesítették és gazdagították a programot.”

Végül még egy gondolat. A táborban az idegenvezető által mondott sokkoló tények és történetek kapcsán többször is elhangzott, hogy: hogy tehetnek ilyet emberek? Emberek voltak ezek egyáltalán?

Egy dologban biztos vagyok. Nem az történt, hogy „véletlenül” Németországban akkor egy olyan embertelen, szadista generáció élt, mint amilyen sohasem előtte, sem utána. Az első világháborúban vesztes Németország ezer sebből vérzett, számtalan megoldhatatlannak tűnő problémával. És akkor jött egy kezdetben kicsi, de gyorsan növekvő szélsőjobboldali politikai erő, amelyik azt hazudta, megoldja a problémákat. Megoldása ugyan nem volt, de „felelősöket” nevezett meg, akik miatt szenved a német nép. Kezdetben ezek voltak a zsidók, aztán mindenki, aki nem árja. És ahogy ez az erő növekedett, úgy lett egyre erőszakosabb, kegyetlenebb.

Nincs olyan választóvonal, amit meghúzhatunk, hogy eddig demokrácia volt, innen diktatúra lett. Eleinte azt hiszed, hogy téged nem érint, nem bánt, de terjed napról napra, hónapról hónapra és egyszer mindenkit elér. Aztán ha a kontroll nélküli hatalom a gyűlöletpropagandájával mindent maga alá gyűr, a vezetőből fokozatosan diktátor lesz, a reményből terror, a szimpatizánsból fanatikus, az elszánt követőből gyilkos. Az egyre kegyetlenebb, durvább, gonosz szándékú hatalom megemel, eltűr, vagy eltapos. Behódolni könnyű, mert egyszerű (bár hamis) megoldást ígér, de ellenállni roppant kockázatos. De választani kell. Akkor is, ha veszélyes. Németországban sem volt mindenki náci. Voltak ellenállók, zsidókat mentők, egyszerű tisztességesek. Merték ezt választani. Ellenálltak akár a haláltáborban is. Nem lehet utólag mindent a körülményekre fogni.

Az utazáson megismert vers is erről szól, amit Wislawa Szymborska lengyel költőnő írt, aki 1996-ban kapott irodalmi Nobel díjat.

Huszonhét csont

Harmincöt izom

Közel kétezer idegsejt

Mind az öt ujjbegyünkben vannak.

Ez több mint elég

Hogy leírjam „Mein Kampf”

Vagy „Micimackó”.

Utóirat: A mai világgal való bármilyen hasonlatosság kizárólag a véletlen műve? Ezért kellene mindenkinek életében legalább egyszer elmennie Auschwitz-ba.

Szerk. és angol fordítás: Krausz Péter

A 80. évforduló alkalmából Győrben, 2024. július 4-7 között rendezett Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozóról készült felmérés eredményei

MIKOR
A felmérést 2024. december hóban végeztük. 
KIK 
Kérdőívünket a Világtalálkozó regisztrált résztvevőinek e-maillel küldtük ki. Negyvenhét anonim válasz érkezett, ami körülbelül kétszer ennyi résztvevő véleményét is tükrözheti, mivel egy email cím mögött több résztvevő áll, esetenként egész családok. Így a felmérés kellően reprezentatív, a teljes fizető létszám (170 fő) kb. felének a véleményét biztosan tükrözi.
MIT MONDTAK 
A fő megállapítások a következők:
•	A válaszadók döntő többsége (95.7%) méltónak találta a Világtalálkozót a Holokauszt 80. évfordulójára történt megemlékezésre, valamint magas színvonalúnak ítélte (91.5%) a technikai előkészítést és a rendezvények lebonyolítását.
•	A lezajlott események közül legnagyobb elismerést az „Emlékfák ültetése és Soá megemlékezés a temetőben” váltotta ki (78.7%), ezt követte az „Emlékkonferencia” (72.3%), a „Zsidó Kiválóságok Kiállítás Győr megnyitója és koncert” (68.1%), továbbá az „IWalk séta a zsidó Szigetben” (46.8%) és az „Emléktábla avatás a Budai úton” (42.6%).
•	A résztvevők zöme (95.7%) régi és új barátokra lelt a megjelentek körében, akikkel a többség (57.4%) ma is tartja a kapcsolatot, illetve kapcsolat felvételt tervez (23.4%).
•	A válaszadók a létrejött kapcsolatrendszer erősítésére tett javaslatok közül első helyre tették az Alapítvány Hírlevelének rendszeres megjelentetését (83%) és honlapjának működtetését (74.5%). Több egyéni javaslat is született, pld. hasonló találkozások szervezése, családtörténetek megosztása stb.
•	Minden válaszadó (100%) támogatja az Alapítvány 2025-re tervezett, a kirekesztés és ezen belül az antiszemitizmus elleni fellépésre kidolgozott programjának lebonyolítását győri középiskolákban és a Széchenyi István Egyetemen. 
•	Végül egyéb javaslatok között szerepel az a felajánlás, amelyik hasonló megemlékezés izraeli megszervezésére irányul. Egy másik kezdeményezés azt célozza, hogy a temető minden egyes sírkövét beazonosítsák, digitálisan feldolgozzák és az egész anyagot szabadon hozzáférhetővé tegyék.

RÉSZLETEK

1. Méltó módon emlékeztünk-e a holokauszt 80. évfordulójára a Győrben, 2024. július 4-7-én rendezett Világtalálkozón? (1=nem méltó; 5=méltó)

2. A találkozó mely eseményét találtad a legkiemelkedőbbnek? Több esemény is megjelölhető volt.

A 2. kérdésben szereplő események pontos megnevezése: Győr polgármesterének fogadása; Az „1945” c. film megtekintése; Emlékkonferencia; Pénteki istentisztelet; IWalk séta a zsidó Szigetben; Emléktábla avatás a Budai úton; A Zsidó Kiválóságok Kiállítás Győr megnyitója és koncert; Emlékfák ültetése és Soá megemlékezés a temetőben; Búcsúebéd; Egyéb

3. Ha a 2. kérdésnél megjelölted az „Egyéb” opciót, mire gondolsz konkrétan? 

Mindent imádtam, azt is, hogy lehetőségem volt találkozni és megismerni másokat a világ minden tájáról. ; Annyi emberrel találkozni a világ minden tájáról, akiknek közös a hátterük és a történetük. ; A testvéreinkkel való együttlét. ; Találkozások, más emberek megismerése, beszélgetések.

4. Milyennek találtad a Találkozó előkészítését és lebonyolítását? (1=rossz; 5=nagyon jó)

5. Sikerült-e találnod régi és új ismerősöket, barátokat a Találkozón? 

6. Tartod-e a kapcsolatot a Találkozó résztvevőivel? 

7. Hogyan erősítsük az újonnan létrejött győri zsidó közösség kapcsolatrendszerét? Több választ is megadhatsz. 

8. Ha a 7. kérdésnél megjelölted az „Egyéb” opciót, mi a konkrét javaslatod? 

Találkozó szervezése. ; Ha lehetséges, csodálatos lenne 3-5 év múlva újabb találkozót tartani. ; A gyermekek jelentik a jövőt. Támogatnunk kell az iskolákban kölcsönös megértést és a győri zsidó történelem ismeretét. Személy szerint szívesen szponzorálnék egy évente kiírandó díjat 13 éves diákok körében. Feladatuk könyvismertető készítése lenne Klein Eva „Az emlékezés kavicsai” című könyvéről. ; Maga a találkozó, más emberek megismerése, barátkozások, beszélgetések. ; Facebook csoport. ; Az összes résztvevőt megkérjük, hogy digitálisan mutatkozzon be. Írják le családjuk történetét, osszák meg, milyen élmény volt Győrben lenni, és egyéb kapcsolódó gondolataikat.

9. Egyetértesz-e az Alapítvány győri középiskolákban és az egyetemen 2025-ben megvalósítandó, a „zsidóság-befogadás-kirekesztés” témakört körüljáró oktatási projektjével, ami az antiszemitizmus elleni fellépést célozza? Lásd itt! Több válasz megadása is lehetséges volt. 

10. Ha a 9. kérdéshez más tevékenységet (is) javasolsz, mi az? 

Örömmel szponzorálok egy évente kiírandó díjat 13 éves gyerekeknek.

11. Van-e bármilyen kérdésed, felvetésed vagy javaslatod a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány felé? Lásd tevékenységünket itt: Website+ Facebook 

Szeretnénk megvitatni izraeli megemlékezések terén történő együttműködés lehetőségeit. Szívesen koordinálnék egy konferenciahívást ebben a témában. ; Ismételten gratulálok a kiváló szervezéshez és a lebonyolításhoz. ; Köszönöm szépen a lehetőséget! Legyen Isten áldása a munkájukon! ; Soros Györgytől kellene támogatást szerezni. ; Elérni a temető minden egyes sírkövének beazonosítását, digitális file-ba vételét, és szabadon hozzáférhetővé tenni a file-t.

A felmérés a Google Forms igénybevételével készült. Összeállította: Krausz Péter

Fekete Mátyás beszéde a Győri Zsinagógában, 2024. december 29

A trenderli vagy dreidel egy négyoldalú pörgettyű, amit a hanuka zsidó ünnepen játszanak.

A trenderli oldalain a héber ABC négy betűje jelenik meg, amelyek megfelelő sorrendben összeolvasva a „נס גדול היה שם” (Nes Gadol Haya Sham) rövidítést formálják, ennek jelentése: „Nagy csoda történt ott”.: נ (Nun), ג (Gimel), ה (Hei), ש (Shin),

A betűk továbbá a trenderlivel játszott szerencsejáték szabályainak is megfelelnek: נ (Semmi), ג (Minden), ה (Fél), ש (Kivesz)

Egyes zsidó Tóra-magyarázók a trenderli jeleinek szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak. Egyikük például a trenderli négy oldalát Izrael népének négy történelmi száműzetéséhez kapcsolja: a babilóniaiak, a perzsák, a görögök és a rómaiak által okozottakhoz.

A Hanukához tartozó szokások és előírások a múltban számos egyéb szokással is kibővültek, ezek egyike a trenderlizés. A hanukia meggyújtása után sok otthonban máig szokás trenderlit játszani: minden játékos 10 vagy 15 (igazi vagy csoki-) pénzzel, vagy mogyoróval indul, és egyet a talonba is tesznek. Az első játékos megforgatja a trenderlit és utána attól függően, hogy az melyik oldalára esett, nyer a talonból vagy kénytelen betenni a paklija egy részét.

A trenderli tehát a zsidó hagyományoknak és a jelenkori szokásoknak olyan jellegzetes része, amely miközben a zsidóság történelmét idézi, ugyanakkor a gyermekeknek és a felnőtteknek is kedves játéka.

Ez az emlék, játék és szimbólum arra is alkalmas, hogy kifejezze egy közösség köszönetét mindazoknak, akik évtizedeken át fáradhatatlanul segítették és segítik ma is a Győri Zsidó Hitközséget. Az ünnepi alkalomra, amilyen ez a mai nap is, a Hitközség elkészíttette a trenderli különleges porcelán változatát, amellyel játszani ugyan nem lehet, de tulajdonosának és családjának örök emlékül szolgálhat, hogy munkássága nem maradt visszhang nélkül.

Engedjék meg, hogy röviden bemutassak Önöknek egy olyan embert, akit győriként sokak régóta és nagyon is jól ismernek, egy köztiszteletben álló, ma már nyugdíját élvező fényképészmestert, akinek műhelyét sokan ismerték és látogatták a belvárosban. Kevesebben tudják, hogy munkássága jóval több volt családi események fotózásánál, igazolványképek készítésénél és amatőr felvételek laborálásánál, ő ugyanis a zsidóság történetének és a Győri Zsidó Hitközségnek az a krónikása, aki az elmúlt tíz-húsz évben megörökítette az ünnepi eseményeinket, dokumentált, kiállítási anyagokat állított össze és könyveket írt. Így például

• 2010-ben jelentette meg a Quiritatio (Sikoly) című könyvet, amelynek a szerkesztésében Benedek István Gábor volt a segítségére
• Tíz éve, 2014-ben, aktív részt vállalt a Menházban berendezett kiállítás összeállításban. Nagyon sok családi tablót készített a résztvevők eredeti fényképeinek és dokumentumainak felhasználásával.
• 2016 és 2017 évek során egyesével lefényképezte a Győrszigeti Zsidótemető valamennyi síremlékét. Ennek az anyagnak a felhasználásával készülhetett el a síremlékek restaurálása.
• 2024-ben elkezdődött a héber nyelvű síremlékek magyar nyelvre fordítása. Ez a munka talán a következő évben folytatódni fog.
• A holokauszt nyolcvanadik évfordulója kapcsán két kiadványt készített. Az egyik kiadvány Quittner Éva festőművész munkásságát mutatja be. A másik kiadványban nyolc holokauszt túlélő visszaemlékezése szerepel, melyek megrázó erővel közvetítik a mai és a jövő generációja számára az egykori eseményeket.

És elérkezett a pillanat, felkérem Nagy István fényképészmestert, hogy vegye át a Győri Zsidó Hitközség köszönetének jelét, azt a porcelán trenderlit, amelynek díszdobozán az ő neve olvasható – teljesen megérdemelten. Kívánunk hozzá családja körében és köztünk kimeríthetetlen erőt és további jó egészséget!

Nagy István odaadással segíti a maradék győri zsidóság tevékenységét, ezáltal hozzájárulva emlékeinek megőrzéséhez és a közösség fennmaradásához. Segítette a deportálások 80. évfordulója alkalmából alapítványunk által rendezett Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó (Győr, 2024. július 4-7) előkészítését is. Többek közt ő gondozta „A képek mesélnek – Győr zsidó múltja Glück József és Nagy István felvételein” c. könyv kiadását, amit a júliusi Világtalálkozó minden résztvevője megkapott. Ezt megelőzően, 2023 júliusában életinterjút jelentettünk meg róla, lásd ezt a linket. Az általa szerkesztett kiadványok közül néhány megjelenését alapítványunk is támogatta.

Köszönjük, István.

Krausz Péter, a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke

Nyitó fénykép: link

(1860-1932)

Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által kiírt, „Az ő sorsuk, a mi történelmünk” diákpályázatra (2023-24) benyújtott pályamunka része, szerkesztett változat

Felsővári Marcell, Gábor Botond, Kassai-Schmuck Bence munkája

Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium, Győr

Támogató tanár: Vincze Veronika, történelem

„Én már csak megmaradtam a nagy történeti stílusok mellett. Templomaimon, profán épületeimen is mindig egy hagyományos építőgondolatból indultam ki. De sosem voltam szolgalelkű másoló.” [1]

Zsinagóga építési hullám

A XIX. században Európa legtöbb országához hasonlóan hazánkban is végbement a zsidóság emancipációja. A magyarországi zsidók nagy része a vezető réteg nyitottságának köszönhetően beolvadt a magyar nemzetbe. A kiegyezést követően 1867-ben az országgyűlés elfogadta a zsidók polgári és politikai egyenjogúsításáról szóló törvényt, megszüntetve ezzel a rájuk vonatkozó korlátozásokat, lehetővé téve számukra a polgári jogok teljes körű gyakorlását, beleértve a szabad vállalkozás jogát, az oktatáshoz való hozzáférést. 1895-ben Wekerle Sándor miniszterelnöksége idején az izraelita vallást a bevett felekezetek sorába emelték. Az emancipáció nemcsak jogi változásokat hozott, hanem a zsidó közösség kulturális és társadalmi integrációját is elősegítette. A törvények hatására a környező országokból fokozódott a bevándorlás. A zsidóság lélekszáma a századfordulón megközelítette az 1 000 000 főt.

Az emancipálódott, asszimilálódott, létszámában megnövekedett, a gazdasági életben sikeres zsidó polgárság körében felmerült a zsinagógák építtetésének igénye. Világviszonylatban is először hazánkban nyert teret a zsidóságon belül a neológ irányzat, akik már magyarul tartották istentiszteleteiket és egyéni arculatú, látványos, impozáns templomokra vágytak. Nekik már nem felelt meg a Dohány utcai zsinagógát megálmodó Ludwig Förster stílusa.

A XIX-XX. század fordulóján felépülő magyarországi zsinagógák nagy része Baumhorn Lipót nevéhez köthető, aki tervező művészként és vállalkozóként is ráérzett a neológ zsidó hitközségek elvárásaira, és Európa legjelentősebb zsinagógaépítészévé vált. Összesen 26 zsinagógát tervezett a történelmi Magyarország területén, melyből 22 fel is épült.

Baumhorn a zsinagóga építő

Baumhorn Lipót 1860-ban Kisbéren született. [2]

A 19 éves Schiller Blankát (1874-1958), a pályakezdés éveiben, 1893-ban vette feleségül, és a család a századforduló idején a VII. kerületi Király utca 43-45-ben lakott. Gyermekei: Margit (1894-1956) és Kornélia (1900-1958). [3]

Iskoláit Győrben végezte [4], majd a bécsi műegyetemen építészeti tanulmányokat folytatott Ferstel, König és Weyr professzorok tanítványaként. Hazatérése után (1883) 12 éven át Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezőirodájában dolgozott. Itt sajátította el nagyvonalú, könnyed rajzkészségét, a finom és gazdag részletképzések ismeretét. Lechnerék az Alpár Ignác nevével fémjelzett akadémikus, historizáló irányzattal szemben a magyar szecesszió és a népművészet által ihletett, merészen modernnek számító, nemzeti stílus kialakítására törekedtek. Baumhorn az itt megszerzett tapasztalatokra alapozva alakította ki sajátos, egyéni arculatát: az eklektikus formanyelvhez keleties, reneszánsz, barokk vagy szecessziós ornamentikát alkalmazott. Szinte minden épületén megjelennek a Lechner által alkalmazott téglaívek, a homlokzaton végigfutó hangsúlyos, függőleges lizénák. A nagy kupolás terek szecessziós jellegű megoldásaival egyedülállót alkotott. Mint minden zsinagógaépítőnek, számára is a jeruzsálemi szentély, Salamon temploma volt a mérce, mely az ókori zsidó építészet szimbólummá vált emléke.

Baumhorn munkásságát három fő részre oszthatjuk: a pályakezdés évtizede (1888-1900); a századfordulón már elismert, sikeres művész, a zsidó hitközségek szinte versengenek érte (1900-1914). Utolsó alkotói korszaka az első világháború utáni időszakra tehető, amikor már a nagy építészeti megbízások ritkulnak, sőt a Horthy-korszakban megfigyelhetőek bizonyos antiszemita megnyilvánulások, mégsem marad munka nélkül. 1926-tól vejével, egyben alkotótársával, Somogyi Györggyel [5] közösen terveznek. Haláláig (1932) folyamatosan dolgozik. [6]

Főbb szakrális munkái

1888-ban Lechner Ödön építész egyik munkatársát, a tehetséges, fiatal, agilis Baumhorn Lipótot bízták meg az esztergomi zsinagóga megtervezésével. A késő romantika jegyében tervezte, eredetileg egyszintesre, végül kétszintes lett. Karzat volt benne a nők számára. 1888-ban Weisz Ignác esztergomi és Lőw Imánuel szegedi rabbik avatták fel. A 28 éves fiatalembernek ez volt az első önálló műve, ezzel alapozta meg hírnevét, ennek az épületnek a megoldásai tették őt híressé.

1894-től saját tervezőirodát nyitott. Önálló alkotásai közül az 1895-ben épült fiumei zsinagóga a legelső, amely már erőteljesen tükrözi a baumhorni építészet sajátos vonásait. Ez az élete fő művének tartott szegedi zsinagóga előképének tekinthető.

Ebben a korszakban a keleties és neoreneszánsz vonások jellemzik épületeit. Ennek szellemében megszületik a nagybecskereki (1896), a szolnoki (1898) és a temesvári (1899) zsinagóga, melyek az olaszországi tanulmányutak hatásait is tükrözik. A hófehér, csipkézett falú szolnoki zsinagóga eklektikus, romantikus-mór stílusban épült. A fémvázas szerkezetű kupola, mely az Iparművészeti Múzeuméra emlékeztet, kiemelkedik az épület tömegéből. A külső homlokzat pillérei tornyokban végződnek. A nagyméretű rózsaablakok a gótikát idézik Az épület monumentális hatást kelt. A kétszintes belső tér stukkókkal díszített. A telket díszes kerítéssel vonták körbe. Mellé téli imaterem és irodák épültek.

A budapesti lipótvárosi zsinagóga pályázatán (1899) harmadik helyezést ért el, ám az épület végül nem készült el, mivel bár szakmai viták is nehezítették a templom megépülését, végül a gazdasági okok bizonyultak döntőnek. A tervek jóval meghaladták a megszabott építési költségeket, így terve a többi pályaművel együtt a fiókban maradt.

A századfordulón Baumhorn már híres építész, sorra nyeri a megbízásokat. Három év alatt, 1903-ban készül el életművének csúcsa, a szegedi zsinagóga, amely hazánk második, a világ negyedik legnagyobb zsinagógája. A 48 méter hosszú, 35 méter széles, 48,5 méter magas épület méreteivel a monumentalitást sugározza. A templom eklektikus stílusú, szecessziós, mór-arab-mediterrán, barokk, gótikus, román stíluselemekkel, kifejezve a zsidóság sokszínűségét. A vasszerkezetre épített templom görögkereszt alapú, centrális bazilika szerkezetet követ, középen magas dobra emelt főkupolával, az épület négy sarkán egy-egy kupolás saroktoronnyal.

Az épület színvilágát belülről a kék, az arany és a vajszín határozza meg, elegáns, ugyanakkor üde, könnyed hatást keltve. A zsinagóga legszebb része a kupolabelső, amely a világot szimbolizálja. A kupoladob 24 oszlopa a nap 24 órája. A kupola legfelső részében a kék alapra festett aranyszínű csillagok, középen a Dávid-csillaggal, az eget jelképezik. A templombelső másik fő ékessége az oltárfal a Nílus menti akácfából készült frigyszekrénnyel, melyben a Tórát őrzik. A gyertyatartókat a római Titus diadalívének reliefje alapján mintázták. Az üvegkupola és a színes ólomüveg ablakok, amelyek a zsidó hitvilág legfontosabb eseményeit jelenítik meg, Róth Manó munkáját dicsérik. Az épület egy gyönyörű kertben áll. Építészettörténeti szempontból a firenzei és a pisai dóm tekinthető az előzményének. A zsinagóga létrejöttében nagy szerepet játszott Löw Immanuel a tudós főrabbi, akinek az elképzeléseit Baumhorn alázattal valósította meg. A zsinagóga nagyrészt tehetős szegedi polgárok adományaiból épült, akiknek a nevét az üvegablakokon tüntették fel.

A lipótvárosi zsinagóga felépülésének meghiúsulása után megtervezte a kis mérete ellenére is monumentális hatást keltő Aréna (Dózsa György) úti zsinagógát (1909). Az épület középen négyzet alakú centrális térből, előcsarnokból és szentélyből állt. A központi teret kör alakú kupola fedi. A belső falakat sárga, kék, vörös és barna színű geometrikus motívumok díszítették.

Az egri zsinagóga 1911-1913 között épült kései szecessziós-eklektikus stílusban. Formavilága, stílusa a baumhorni építészet sajátosságait tükrözi. A szegedi és az újvidéki zsinagógákkal rokon. Monumentális méreteivel a vár és a minaret mellett a XX. század eleji városkép meghatározó eleme.

A Páva utcai zsinagóga (1924) már Baumhorn utolsó pályaszakaszában épült. Ez az egyetlen általa tervezett ortodox zsinagóga. A belső tér kék, fehér, sárga színeivel a szegedi zsinagógát idézi. A szentély két pillére a salamoni templom két oszlopát jelképezi. A női karzat liliomokkal díszített.

Az 1930-ban felszentelt monumentális méretű, eklektikus stílusú gyöngyösi zsinagóga Baumhorn Lipót utolsó megvalósult alkotása. Az épület az akkori 2000 fős helyi zsidóság optimizmusát és gazdasági erejét tükrözte a nagy gazdasági világválság éveiben. A zsinagóga korszerű vasbeton szerkezettel rendelkezik. A hagyományos boltozatokat modern kupolaszerkezet váltotta fel, amelyet vasbeton gerendák tartanak. Az összkép egy simább és összefogottabb tömeget mutat, ugyanakkor részleteiben változatlanul megtartja a középkori és keleti elemeket, ötvözi a modernséget a tradicionális és történelmi jegyekkel.

Haláláig dolgozott, legutolsó munkája a budapesti Bethlen téri zsinagóga kibővítése és átépítése volt, melyet már vejével együtt fejezett be. [7]

Világi munkái

Bár Baumhorn a zsidó szakrális építészet legnagyobb alakja, de emellett világi építészete is kiemelkedő. Négy nagyvárosban, Budapesten, Szegeden, Temesváron és Újvidéken gazdagította a városképet takarékpénztáraival, iskoláival, lakóépületeivel, bérpalotáival.

Ki kell emelni a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár eklektikus stílusú épületét, amely ma is pénzintézetként működik. A Vasalóház (Szeged) földszintjén a kezdetektől gyógyszertár működik. Wagner Gusztáv bérpalotájának a megtervezése is az ő nevéhez fűződik. Az épület különlegessége, hogy ez volt az első bérház Szegeden, amely lifttel rendelkezett.

Világi épületeivel együtt a baumhorni életmű 90 alkotásból áll. [8]

A baumhorni zsinagógák sorsa

Kíváncsiságból utánanéztünk, mi lett a baumhorni zsinagógák sorsa, hisz hazánkban nem volt kristályéjszaka, a zsinagógákat sem gyújtották fel.

A II. világháború során a doni katasztrófa világossá tette, hogy Magyarország érdeke a háborúból való kilépés. Horthy lemondatta Bárdossyt, helyébe Kállay lépett, aki a német szövetség mellett titokban felvette a kapcsolatot Nagy-Britanniával. Megállapodtak, hogy hazánk feltétel nélkül leteszi a fegyvert a Balkánról érkező angolszász csapatok előtt. Miután a németek értesültek a titkos tárgyalásokról 1944. március 19-én Hitler megszállta hazánkat, melynek következtében 1944 májusában megkezdődtek a deportálások. Alig két hónap alatt kb. 450 000 vidéki, köztük kb. 6000 győri és környékbeli zsidót hurcoltak el, a többség Auschwitz gázkamráiban pusztult el.

Közülük csak kevesen térhettek haza. A létszámában megfogyatkozott hitközségek zsinagógáikat nem tudták fenntartani, így azok állami tulajdonba kerültek, gyakran méltatlan célokra használták őket, állaguk romlott. A rendszerváltás után kezdődött meg a zsinagógák restaurálása, felújítása. A 22 baumhorni zsinagógából 12 Magyarország területén, 10 a határainkon kívül helyezkedik el. A hazánkban található 12 zsinagóga közül a gödöllőit, kaposvárit, a makóit és az egrit lebontották. A nyíregyházi zsinagóga teljes egészében, míg Budapesten a Páva utcai, illetve a szegedi részben szakrális célokat szolgál, a zsidó hitközség használja.

A zsinagógák másik csoportja a kultúra szentélyévé vált: az esztergomi, a szegedi, a szolnoki. A budapesti Páva úti zsinagógában Holokauszt Emlékközpont került kialakításra. A gyöngyösi zsinagóga felújítása folyamatban van. A ceglédi és a budapesti Aréna (Dózsa György) úti zsinagóga sportlétesítményként üzemel.

Határainkon kívül 10 Baumhorn zsinagóga épült, melyek közül a fiumeit és a nagybecskerekit a II. világháború alatt, míg a szatmárit és muraszombatit a II. világháború után rombolták le. A brassói zsinagóga továbbra is szakrális, míg az újvidéki, nyitrai és losonci kulturális központ. A liptószentmiklósi zsinagóga romos állapotban áll, míg a temesvári zsinagóga felújítása már megkezdődött.

„A mester és műveinek sorsa a modern magyarországi zsidó tapasztalat metaforájának tekinthető: optimizmus, ragyogás, pusztulás, feledés, majd a kommunizmus bukása óta újrafelfedezés és újjáéledés.” (Ruth Ellen Gruber) [9]

A győri Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium csapatának további pályázati anyagai:

• Szemelvények a még fennmaradt győri és környéki zsidó emlékhelyekről:
  zsinagógák, temetők, iskolák, emlékművek, emléktáblák
• fém kisplasztika (műalkotás)

Szerkesztés, angol fordítás és további fényképek beillesztése illusztrációs célból: Krausz Péter

Nyitókép: A szegedi zsinagóga madártávlatból, csodalatosmagyarorszag.hu

Jegyzetek

[1] Felirat Baumhorn Lipót síremlékén a Budapest, Kozma utcai zsidó temetőben (Köztérkép) – a szerk.

[2] Baumhorn Mór (1827-1903), győri tanító fiaként; édesanyja neve: Rhonberg Mária, testvérei: Henrik és Ármin (Mazsihisz, szecessziosmagazin.com) – a szerk.

[3] Wikipedia – kiegészítés, a szerk.

[4] Baumhorn a „főreálba” járt Győrben (Győri Magyar Királyi Állami Főreáliskola), azaz a mai Révai Miklós Gimnáziumba (Forrás: Wikipedia és szecessziosmagazin.com) – a szerk.

[5] Somogyi György (1893–1980) építész, Baumhorn lányának, Kornéliának a férje 1926-tól (szecessziosmagazin.com) – a szerk.

[6] Baumhorn születési helyén, Kisbéren hal meg (Forrás: szecessziosmagazin.com) – a szerk.

[7] A győri zsinagógához kötődő fontos információ szerint Baumhorn részt vett a zsinagóga 1925-ös bővítésének tervezésére kiírt pályázaton, de a győztes tervet Jónás Dávid budapesti építész készítette, a megvalósítás alapjául azonban a második és a harmadik díjas terv, Hegyi Sándor budapesti építész két munkája szolgált. Ezek felhasználásával készítette el a kiviteli tervet Bachrach Arnold győri építész, az 1926. január 24-én kiadott megbízás alapján. (szecessziosmagazin.com; Győri Szalon) – szerk.

[8] Részt vett a győri Takarékpénztár épületére kiírt tervpályázaton is. (szecessziosmagazin.com) – a szerk.

[9] Ruth Ellen Gruber, kortárs amerikai író és újságíró (Forrás: ruthellengruber.com/) – a szerk.

Források és irodalom:

Baumhorn Lipót – Wikipédia

Baumhorn Lipót – Zsidó Kiválóságok Háza

Faragó Vera: Baumhorn Lipót, a zsinagóga építő – Remény

milev.hu

Baumhorn Lipót síremléke – Köztérkép

A zsinagógától a Vasalóházig – Baumhorn Lipót épületei Szegeden – kultúra.hu

Nemzeti Örökség Intézete – Baumhorn Lipót

Esztergomi zsinagóga – Wikipédia

Szolnoki Galéria – Wikipédia

Új Zsinagóga – Szeged Tourinform

Dózsa György úti zsinagóga – Wikipédia

Egri neológ zsinagóga – Wikipédia

Páva utcai zsinagóga – Wikipédia

Gyöngyösi zsinagóga – Wikipédia

Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által kiírt, „Az ő sorsuk, a mi történelmünk” diákpályázatra benyújtott, második helyezett pályamunka része (2023-24), szerkesztett változat

Flinger Lili, Hordós Anna és Kispál Dorottya munkája

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, Győr

Támogató tanár: Cséfalvay Tamás, történelem tanár

A gimnáziumi élet a háború alatt

Az évkönyvek tanulsága szerint az iskolai közösség életére nagy hatással volt az 1938-as bécsi döntés okozta eufória. A tanulók és tanárok gyűjtést szerveztek a komáromi testvériskola javára és szimbolikus gesztuskén a tanulók 43 zászlót küldtek a felszabadulását ünneplő Komáromba.  

Emellett az új honvédelmi törvény és a leventekötelezettség bevezetése az iskolai cserkészéletre is élénkítő hatással volt. „Az októberi komáromi tárgyalások idején pedig a Szövetség felszólította a csapatot, hogy készen álljon a honvédséggel való egyidejű bevonulásra. Erre ugyan nem került sor, de sok izgalmas tárgyalás előzte meg a december 4-i látogatásunkat a felszabadult Komáromban.” A felszabadult komáromi testvérintézet javára a tanulók között gyűjtés is indult. 

A további országgyarapodások okozta lelkesedés mellett (pl. könyvgyűjtés Erdélynek és Kárpátaljának) az 1939-es tanévtől az iskolai életre is a háború sötét árnyéka vetült. Az évkönyvek bevezető tanulmányokban foglalkoztak a hazafias neveléssel, az egységes magyar ifjúsággal és a leventeképzés iskolai feladataival. A 14 éven felüli diákokat légoltalmi szolgálatra kötelezhették a hatóságok.

Az évkönyvek szerint „a szülők is nagyon kezdtek aggódni, különösen a város határszéli helyzete miatt; egyik a másikat ijesztette, gyermekeik életét, biztonságát féltették, és csak nehezen lehetett őket visszatartani attól, hogy fiaikat biztonságosabb helyre ne vigyék. A hirtelen pánik hatására kisebb iskolai mulasztások így is fordultak elő.” 

Az 1941-42-es tanév krónikájában már azt olvashatjuk, hogy „a mostani nyugtalan, nehéz idők az ifjúságra is kezdik kifejteni káros hatásukat. Szerencsére tanulóink nagy többségét meg tudtuk őrizni ezektől a veszedelmektől […]”

A légoltalmi szolgálatban a tanulóknak egyre nagyobb óraszámban kellett részt venniük, az 1943-44-es tanévben ez már szinte lehetetlenné tette az iskolai munkát. A német megszállást követően március 31-i értesítő szerint az iskolánkat lefoglalták a német csapatok számára és 480 embert helyeztek el az épületben. A tanítást természetesen felfüggesztették.

1944. április 13-án súlyos légitámadás érte Győrt. A gimnázium diákjai erőn felül segítették a bombatámadás károsultjait, áldozatait. Elsősorban a tűzoltásban és a romeltakarításban vettek részt, de volt olyan diák, aki a fel nem robbant gyújtóbombák hatástalanítását is megtanulta. 

Az iskola épületét ezután április 25-én lefoglalták a szétbombázott csapatkórház pótlására.

A bencés rendház rövid időre az események középpontjába került, amikor a pozíciójából eltávolított Lakatos Géza miniszterelnök 1944. december 12-én a városba érkezett és lelt menedéket a győri rendházban. Érkezésének hajnalán nyilas keretlegények vették körül a rendházat, ahol Lakatost fogolyként tartották őrizetben. (A győri nyilas főispán sürgetésére Lakatos rövidesen Sopronba távozott. – a szerk. historiamozaik)

1945 március végén az oroszok bevonulásával az iskola épületében ismét kórházat alakítottak ki. Május 8-tól a közösség újra használhatta saját épületét. 1945. május 4-i tantestületi jegyzőkönyvekből már érezhető a szovjet jelenlét és a felkészülés a megváltozott körülményekre. A jegyzőkönyv szerint „A tanítás mellett nagy gondunk az új időknek megfelelő nevelés. Egyébként a mi nevelésünk eddig is demokratikus szellemű volt. A korszellem, a faji és felekezeti gyűlölködés ellen mindig harcoltunk, nem volt nálunk különbség úri és szegény gyerekek közt az utóbbiak rovására, hanem csak az egyéni érték és teljesítmény számított az iskolai értékelésben. Meg vagyunk győződve, hogy a mi keresztény elveink, amelyekhez persze tántoríthatatlanul ragaszkodunk, a legteljesebb harmóniába hozhatók az új demokratikus világ eszmerendszerével.”

A zsidótörvények végrehajtása

A zsidótörvények bevezetésétől kezdve a székesfehérvári tankerület kir. főigazgatója többször is utasította az iskolát a zsidótörvények betartására és az igazolások bemutatására. Az 1939: IV. t.c. (vagyis a második zsidótörvény) 5. paragrafusának alapján minden tanárt – az igazgatót is ideértve – nyilatkozatra köteleztek arról, hogy ő maga, szülei, vagy nagyszülei tagjai-e, vagy korábban tagjai voltak-e az izraelita felekezetnek. Amennyiben az érintettek mentesültek valamilyen oknál fogva a fenti törvény alól, nyilatkozatukban ennek okát is ki kellett fejteniük. Az egyházi iskolákat június 13-án külön rendelettel (4300/1939) szólították fel a nyilatkozattételre. Az adminisztratív feladatra a vallás- és közoktatásügyi miniszter származási táblázatot rendszeresített.

1940. októberében az intézmény újabb felszólítást kapott az igazolások benyújtására. A felszólításban kikötik, hogy a nyilatkozattétel a felszentelt papi személyekre nem, de a szerzetesnőkre nézve kötelező!

Az 1940. decemberi felhívás szerint az igazolásnak az 1895. október 1-e után születettek esetében a szülők anyakönyvi kivonatát is tartalmaznia kellett. A többszöri felszólítások arra engednek következtetni, hogy a zsidótörvények miatt szükségessé vált nyilatkozattételeket a bencés közösség akár a megfelelő okiratok hiányában, akár más okból, de halogatta. Az utolsó ilyen felszólítás 1944. júniusából származik.

A zsidó diákok felvételéről a Katolikus Középiskolai Főigazgatóság 1940. áprilisi levelében a törvényben meghatározott 6%-os arányszám betartását kérte, azzal a hozzávetéssel, hogy a megkeresztelkedett tanuló nem számít zsidónak. A novemberi levélben tovább pontosították a létszámbeli korlátot, miszerint a 6% az első osztályban 2-3 főt jelent. Azokban az iskolákban, ahol az előző tanévben nem volt a kezdő osztályokban zsidó tanuló, oda nem lehetett felvenni 1% erejéig sem. 1944. márciusában a Katolikus Tanügyi Főigazgatóság azzal a kérdéssel fordult az iskolához, hogy megtudja, fogadtak-e be itt menekülteket az elcsatolt területekről. A menekültstátusz azonban nem vonatkozott azokra, akik a zsidótörvények hatálya alá estek.

Az iskola zsidó diákjai

A Győri Katolikus Czuczor Gergely Gimnázium évkönyveinek adatai alapján 1939 és 1945 között a zsidó diákok folyamatosan jelen voltak az iskolában (1. ábra). Az ábrán nyomon követhető a zsidó diákok létszámának csökkenése, amelynek okai között az asszimilációs kényszer miatt történő kikeresztelkedés, az iskolaváltás, esetlegesen a tanulmányok szüneteltetése adhat magyarázatot (valamint a zsidók drámai deportálása 1944 júniusában – a szerk.). 1943-ban egyértelműen észrevehető a diákok teljes létszámának drasztikus csökkenése is, melynek oka a világháború volt. A diákok egy részét besorozták katonának és a frontra küldték. AZ 1944-es német megszállástól kezdve a tanév csonka maradt, 1944-45-ben mindössze négyhónapos. 

Egyéni sorsok

Biringer László 1924 december 18-án született, Győrben.

Biringer János fiaként látta meg a napvilágot. Az évkönyvi feljegyzés szerint édesanyja lánykori neve Herzfeld Gabriella volt. Apja fakereskedéssel foglalkozott és László, vagy ahogy a barátai szólították; Laci 1935-ben kezdte meg gimnáziumi tanulmányait a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium tanulójaként, ahol szorgalmasan tanult, minden bizonyítványa kitűnő volt, egyedül a magatartására kapott jó eredményt hetedik osztályban, ami meglepő mert már ebben az évben az iskolai sportkör pénztárosaként tevékenykedett és jutalmat kapott Herczeg Ferencről írt tanulmányáért.

Az Önképzőkör mennyiségtan-fizikai szakosztálya 24 taggal működött, és tanulmányi konferenciájának egyikén Biringer a húr rezgéséről adott elő.  Az 1941-42-es tanév krónikája kiemeli, hogy A XVIII. sz. gondolkodóinak hatása az államéletre c. tétel kidolgozásáért Biringer dicséretben részesült. Tehát sokoldalú és szorgalmas diák volt. Kitűnőre érettségizett és kitüntetést is kapott.

Ugyan nem áll rendelkezésre közvetlen családi kapcsolatra utaló bizonyíték, de feltételezhető, hogy Biringer Károllyal, Győr első állandó filmszínházának tulajdonosával rokoni kapcsolatban állt. Biringer Tivadar (Károly öccse – a szerk), a mozi későbbi tulajdonosa 1933-ban érettségizett, szintén a bencés gimnáziumban.

A család tulajdonában lévő Apolló mozi 1909 decemberében a Bisinger sétány 6. szám alatt nyitotta meg kapuit 372 férőhellyel. Esti zenés programokon kívül reggelente játszottak mozgóképeket aláfestő zenével, vasárnap pedig délelőtti vetítést tartottak.

„Az átballagó vándor” című naplójában Hárs Ottó leírta, hogy 1944.május 8-án Biringer Jánost a német megszállás után deportálták. Május 26-án németek költöztek a házukba, amely egyébként Győr egyik patinás épülete volt.

Bár a források némileg ellentmondanak, valószínűsíthető, hogy az ekkor 20 éves László nem ugyanott halt meg, ahol az apja. Lászlót Auschwitzba, apját pedig Mühldorfba deportálták. A fiú valószínűleg a gázkamrában lelte a halál, édesapja pedig vérmérgezésben hunyt el. 

A Csillag család Győr régi és ismert zsidó családja volt. A család több tagja is a bencés gimnázium tanulója volt. Csillag Antal János 1925. március 21-én született Győrben a híres sebészorvos, dr. Csillag József és Korein Jozefa gyermekeként.

Dr. Csillag József, az apa, tagja volt a Győri Izraelita Hitközség iskolaszékének, és részt vett a győri törvényhatósági bizottság munkájában, az adózási kategóriáknak megfelelően a virilisták között szerepelt egészen 1942-ig. Tagságát a belügyminisztérium szüntette meg. A gimnázium főnévkönyve szerint a család Győrben, az Árpád út 20. alatt lakott, vagyis ugyanott, ahol a szanatórium is működött. Anyai ágon Dr. Korein Sándor (1899-1989), Antal és Ferenc nagyapja szintén neves belgyógyász volt és együtt dolgozott dr. Csillaggal. Antalnak három testvére volt: Hedvig (aki valószínűleg édesapja korán elhunyt nővére után kapta a nevét), Gizella Lujza és Ferenc Mátyás. Antal egyébként egy osztályba járt Biringer Lászlóval és együtt is érettségiztek.

Antal az 1938-39-es tanévben evezésben ért el kimagasló eredmény. A következő tanévben már a vívásban jeleskedett, iskolai első helyezett lett. Az 1941-es sportszakosztályi tisztújító gyűlésen a vívószakosztály elnöki címét nyerte el König Rudolf osztálytársával együtt. Öccse, Ferenc is a vívást választotta rendkívüli tárgyként. Antal a kötelező tárgyak mellett francia nyelvből is érettségizett, az érettségi vizsgabizottság minősítése alapján jó eredménnyel. 

A családot 1944. május végén gettóba zárták, a szanatórium bezárta kapuját, júniusban pedig a családot deportálták a győri zsidók első csoportjával együtt Auschwitz-Birkenauba. Csillag József és három gyermeke, köztük Antal túlélte a holokausztot, feleségét és Ferencet azonban a haláltáborban meggyilkolták. 

Fehér Tibor István Győrben született 1922 szeptember 20-án. A győri Czuczor Gergely Bencés gimnáziumban tett érettségit 1940-ben dr. Holenda Barnabás igazgatósága alatt. Többnyire jó osztályzatokkal zárta a középiskolás éveit. Magaviselete jeles volt.

1943. október 4-rén Fehér Tibor bevonult Komáromba munkaszolgálatra. Hat nap után osztagával a villanyerő művekhez került Bánhidára. Tavaszig tartották itt, utána Vértesszőlősre vitték. Saját bevallása szerint itt már kegyetlenül bántak velük. Erdőirtásnál kellett dolgozniuk, a munkakörülmények embertelenek voltak. Földalatti bunkerekben laktak, állandóan éheztek és kibírhatatlan volt a munkaterhelés. Név szerint említette naplójában őreit, Székely János szakaszvezetőt, Alföldi Sándor őrmestert, (akiről úgy tudja, hogy szintén győri volt) és Sarló Imre karpaszományos őrmestert, akik a legkegyetlenebbül bántak velük. Ütötték, verték az ártatlan embereket, úgy viselkedtek velük, mint a rabszolgákkal.

1944 októberében visszakerültek Bánhidára és karácsonyig maradtak ott. Az oroszok közeledtével egyik társával együtt sikerült megszökniük. Egy csőszkunyhóban bujkáltak, de végül elfogták őket. Tibor három tábort is megjárt 1945 márciusa és májusa között. Március 12-én először Neumarktba került, 28-án átszállították Mauthausenbe, ahol április 12-ig tartották, innen Gunskirchenbe és itt is kellett maradnia egészen május 4-ig.

Azt, hogy milyen körülmények között jutott haza, nem tudjuk, de a beszámolóját 1945. augusztusában rögzítették Budapesten. Az 1945 augusztusi Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság jegyzőkönyve szerint ekkor cukorkafőzősegédként dolgozott feltehetőleg a Győri Keksz Kft-nél.

A gimnázium többi zsidó diákjának sorsáról csupán nyomokban találtunk információkat. Reichenfeld István 1938-ban érettségizett tanulót 1945. február. 1-én Bergen-Belsenbe szállították.

Faragó György az 1939-40-es tanévig járt a gimnáziumba, 1944. június 15-én gyűjtőtáborban (valószínűleg a győri Budai úti barakkokban – a szerk.) érte a halál.

Szabó Tibor, 1944-45-ben végzett diák, túlélhette a holokausztot.

Komlós Miklós feltehetőleg 1944. júniusában halt meg Auschwitzban. 

A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium csapatának további pályázati anyagai:

• Apor Vilmos élete (különleges kutatási téma, leírás)
• Két festmény (műalkotás)

Szerkesztés, angol fordítás és további fényképek beillesztése illusztrációs célból: Krausz Péter

Nyitókép: A győri bencés templom és gimnázium ma, Fotó: Győri Szalon

Felhasznált irodalom

Cséfalvay Tamás: A holokauszt tanítása – emberi sorsok tanítása; ujkor.hu

Egy átballagó vándor Hárs Ottó naplója Győr 1944. évi bombázásának mindennapjairól. NKA, Győr, 2022.

Lakatos Géza: Ahogyan én láttam. Extra Hungariam. Európa-História, Budapest, 1992.

Némáné Kovács Éva: Az Apolló mozi, Győr első állandó filmszínháza; Győri Szalon

Tóth István Konstantin: A győri bencés gimnázium története az 1944-től 2021-ig terjedő időszakban A tanév végi évkönyvek (beszámolók) tükrében; czuczor.hu

Vargáné Blága Borbála: A győri Csillag Szanatórium és alapítója, dr. Csillag József; Győri Szalon

Források és adatbázisok

A Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium dokumentumgyűjteménye, évkönyvei, törzskönyvei és tablói

International Tracing Service (Arolsen Archive)

Yad Vashem -The Central Database of Shoah Victims’ Names 

USHMM (United States Holocaust Memorial Museum) Holocaust Survivors and Victims Database

Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság – National Committee for Attending Deportees

Centropa adatbázisa

Dokumentumok online gyűjteménye (bővített dokumentumtár)

Egy győri kazinczys tanár élete és munkássága

Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által kiírt, „Az ő sorsuk, a mi történelmünk” diákpályázatra benyújtott, első helyezett pályamunka része (2023-24)

Harai Zsombor, Takács Áron és Boldizsár Hanna munkája

Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr

Támogató tanár: Pintér Ildikó

A győri Kazinczy Ferenc Gimnázium jogelődje korszakos jelentőségű tudós tanárának, Dr. Kovács Ignácnak fontos szerepe volt a természettudományok oktatásában és a gimnázium természettudományi szertárának a fejlesztésében. Gyűjteményének legszebb darabjaival mindmáig találkozhatunk kémia-, biológia-, földrajzórákon: közel ezer darabból álló ásvány és kőzet gyűjteményének megmentett példányai még ma is az oktatás nélkülözhetetlen eszközei.

A kezdetek

A Fejér vármegyei Cece községben született 1882. június 29-én, Karpelesz Mihály és Sterk Száli gyermekeként. Középiskolai tanulmányait a budapesti VI. kerületi Állami Főreáliskolában 1892-től 1897-ig, majd a székesfehérvári Állami Főreáliskolában 1901-ig végezte el.

Középiskolás évei alatt mindvégig tandíjmentességet élvezett.  Az iskolai értesítők, bizonyítványok alapján szorgalmas, nagy tudásvágyú és adakozó szellemű embert ismerhetünk meg: budapesti tanulmányai során a Diák Önsegélyező Kör rendes tagja, többször adományozott az iskolai érmegyűjteménybe. Székesfehérváron kiemelkedő tanulmányi eredményei elismeréseként többször részesült könyvadományban.

Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán kezdte 1901-ben, és 1905-ben kapott diplomát. Nevét egyetemi évei alatt Karpeleszről Kovácsra változtatta. Tanári oklevelét természetrajz-földrajz szakból 1907. november 20-án, vegytan szakból 1922. október 21-én szerezte.

Bölcsészetdoktori oklevelét 1909. december 29-én, „Az Alacsony-Tátra oro-hydrographiája” című doktori disszertációjáért nyerte el.

Vágújhelyi zsidó iskola – indul a pálya

1910. szeptember 1-jén a vágújhelyi Államilag Segített Izraelita Reáliskolában kezdte meg tanári pályafutását (Vágújhely: város a mai Szlovákiában – a szerk.). Földrajzot, természetrajzot, tornát, történelmet, magyar nyelvet és gyorsírást tanított. Emellett az iskola által szervezett Munkásgimnáziumban vállalt előadói munkát, illetve az iskolában helyet kapó szabadlíceumban is tartott érdekes, vetített képekkel illusztrált előadásokat a földrengésekről és az északi sarkról. 1911-ben tűzoltótiszti vizsgát tett.

Tanulmányi kirándulások aktív résztvevője. Tanítói munkája mellett a földrajzi és természetrajzi szertárak őre, kötelező játékdélutánok vezetője. Ezen délutánok és a tornaórák alkalmával gyakran hadgyakorlatot, katonai menetelést tartottak. Hazafiságáról árulkodik a március 15.-i ünnepségen és az iskola 50. jubileumán elmondott beszéde.

I. világháború

Az első világháború kitörésekor − az iskola tanárai közül egyedüliként − az első mozgósítás alkalmával bevonult. A székesfehérvári 17. honvéd gyalogezredhez helyezték, majd a nyitrai 14. honvéd gyalogezredhez, ahol hadnagyi rendfokozatban szolgált. Az Osztrák-Magyar Monarchia keleti részén található Lublinnál dúló harcokban 1914. szeptember 2-án megsebesült. Felépülése után kiképzőtisztként szolgált, majd 1915. szeptember 1-jén főhadnaggyá léptették elő. Ezután több mint nyolc hónapig az északi hadszíntéren századparancsnok volt.

Katonai szolgálata alatt is szorosan tartotta a kapcsolatot iskolájával: leveleiben szép és jó tettekre buzdította diákjait, a földrajzban és természetrajzban kiemelkedően teljesítő fiatalok segítésére 210 koronát küldött haza. Ezért a tettéért miniszteri elismerésben részesült.  1915-ben a lábadozó sebesült katonáknak tudományágait népszerűsítő előadásokat tartott.  A lövészárokban is tanult, nyugalmasabb óráit arra használta fel, hogy tudását elmélyítse a gyorsírás rejtelmeiben. 1916. május 20-án tért haza, kimerülten, betegen és meggyötört idegrendszerrel. 1916 májusában megkapta az ezüst Signum Laudist kardokkal díszítve. 1916 májusát követően szolgálaton kívüli viszonyban Pozsonyban teljesített szolgálatot. 1916 júniusa és 1917 között megkapta a Károly-csapatkeresztet. 1917-ben 60 koronával támogatta a vágújhelyi zsinagógát, 30 koronával pedig az iskola egyesületét. A háború során összesen 30 hónapot szolgált a fronton.

Győr – a pálya kiteljesedik

A Párizs környéki békék után nem térhetett vissza Vágújhelyre, és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Győrbe helyezte át a Győri Magyar Királyi Állami Leánygimnáziumba. Itt 1919. április 17-én kezdte el tevékenységét.

Az 1908-ban indult leányiskola tanterve − bár a fő hangsúlyt az irodalom és a történelem tanítására helyezi − a természettudományokat is kiemelt fontosságúnak tartja. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium jól felszerelt szertárakat biztosított, melyeket később folyamatosan továbbfejlesztettek, adományokkal egészítettek ki az iskola tanárai, tanulói és az intézményt támogató polgárok. Az elcsatolt területekről ilyen körülmények között érkezett az iskolába a földrajz-természetrajz és vegytan kiváló tanára, Dr. Kovács Ignác.

Szinte azonnal nekilátott a természettudományi szertár bővítésének, melyhez anyagi fedezetet maga teremtett: az évek során közel 40.000 selyemhernyót tenyésztett, melyek értékesítéséből származó bevételének egészét − 300 000 koronát − a szertár szépítésére és a gyűjtemény gyarapítására fordította.

A szertárban fellelhető kőzet és ásvány gyűjteményt közel 1.000 darabosra egészítette ki, amely így a város második legnagyobb gyűjteménye lett.

Az iskola botanikus kertjét is ő hozta létre. „A kert közvetlenül egymás mellett fekvő három részből állt, melyek közül az egyikben az erdő nevezetesebb fái és növényei, a másikban a fontosabb dísznövények, a harmadikban gabonafélék, takarmány- és konyhakerti növények mellett olyan virágos és virágtalan növények foglaltak helyet, amelyeket a tankönyvek említenek.” A növényeket a tanulók ültették és teljes körű gondozásukat is ők végezték tanári irányítás mellett.

A kémiai eljárások bemutatásához magyar ipari termékeket gyűjtött, melyeket a termek dekorációjaként is felhasznált. Győri évei kezdetén földrajzot, természetrajzot és vegytant tanított.

1923. szeptember 4-én a vallás- és közoktatásügyi miniszter a gimnázium rendes tanárává nevezte ki. Egész életén keresztül azon fáradozott, hogy a kémia, a biológia és a földrajz rangját és tekintélyét biztosítsa. Munkái világosan utalnak arra, hogy az anyagi világ megismerését csak úgy oktathatja eredményesen, ha az órákon maximálisan szemléltet. 

1925. május 29-én az Országos Középiskolai Tanáregyesület győri körének majd utódszervezetének a pénztárosa lett.

Gyorsírás – egy szenvedély

A Felső Kereskedelmi Iskolában (ma: Révai Miklós Gimnázium) óraadó tanárként tanított gyorsírást 1918-tól 1931-ig.

1921 és 1933 között a győri Izraelita Hitközség Népiskolájában iskolaszéki tag. Ez idő alatt többször adományozott a szegény tanulók megsegítésére, valamint a kiemelkedő teljesítményű diákok jutalmazására.

Egész életét végig kísérő szenvedélye a gyorsírás volt, tanítványai kiemelkedő országos eredményeket értek el. Az 1937-es győri gyorsíróversenyen Dsida Erzsébet tanítványa ötödik lett. Az Országos Gyorsíró Szövetség által leányközépiskolák számára rendezett 1939. évi versenyen első helyezést ért el tanulója, Meixner Aliza. Ugyanebben az évben a gyorsíró versenyek összesített eredménye alapján a győri leánygimnázium volt a legjobb vidéki iskola.

A hazafiúság jutalma: elküldik az intézet “legértékesebb tagját”

Az 1939. évi második zsidótörvény hatására tanári állásából 1940. február 1-jén nyugállományba helyezték.

Dr. Gábor Géza, az iskola akkori igazgatója rendkívül bátor kiállással így búcsúzott tőle:

„Távozásával az intézet elvesztette egyik legértékesebb tagját, aki igazi tanári lélek volt, aki tudta és élte kötelességét mindenütt és mindenkor. Keze alatt a gyorsírás tanítása országos viszonylatban is a legelső helyre került. A természetrajzi és a vegytani szertár átrendezésével, példás rendben tartásával, 20.000 darabból álló növénygyűjteményével, pihenést s üdülést nem ismerő gondozásával el nem évülő érdemeket szerzett. Pályája végén az élet megpróbáltatása új áldozatot követelt s ő azt a vallásos lélek lelkierejével megnyugvással fogadta. A lelkiismeretes munka felemelő tudata, kartársai megbecsülése és tanítványai tisztelete szolgáljon méltó jutalmul becsületes munkájáért, és hozza meg neki gyermekeiben azt az örömet, amelyet az élettől méltán elvárhat egy a becsületben és a munkában eltöltött érdemes élet. Isten áldása kísérje további életét!”.

1943. július 7-én hirtelen hunyt el, temetését két nappal később, július 9-én a szigeti izraelita temetőben tartották.

A mai kor diákjai számára példaértékű Kovács Ignác Tanár Úr életműve, mert bár a történelem viharai többször szinte ellehetetlenítették tevékenységét, mindvégig a hazájáért, családjáért, tanítványaiért és a tudományért dolgozott.

Szerkesztette és a képekkel kiegészítette: Krausz Péter

A Kazinczy Ferenc Gimnázium csapatának további pályázati anyagai:

• Az emlékezés kavicsai – in memoriam Dr. Kovács Ignác (film)
• Diáktársaink élete a zsidótörvények árnyékában (PPT)

Felhasznált irodalom:

A győri Apponyi Albert Leánygimnázium évkönyve, 1939 Kazinczy Ferenc Gimnázium Könyvtár

A győri zsidóság története, különös tekintettel a holocaustra. Dokumentumgyűjtemény. Szerk. Bana József. 

A magyarországi holokauszthoz köthető magyarországi és külföldi fényképek https://holokausztfoto.hu/ 

A Vágújhelyi Államilag Segélyezett Izraelita Reáliskola értesítője 1910-1917, http://www.arcanum.hu

A Zsidók Győri Gyökerei Alapítvány honlapján található, a győri zsidósággal kapcsolatos link gyűjtemény https://jewishgyor.org/hasznos-linkek/ 

Berkes Tímea: A Győr-Moson-Pozsony megye zsidóságának története 1944-ben. In: Holocaust Füzetek, 4. évf. 5. sz. (1996), p. 6-42. Braham, Randolph L.: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. köt. Budapest, Park Kiadó, 2006. p. 478-482. 

Biczó Zalán: Életrajzi Lexikon a győri Leánygimnázium tanárairól, Győr 2013

Budapesti VI. Kerületi Állami Reáliskola értesítője 1892-1896, http://www.arcanum.hu

Cseh Viktor: Zsidó örökség. Vidéki zsidó hitközségek Magyarországon. Szerk.: Fenyves Katalin. Budapest, Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, 2021. p. 615-619

Czvikovszky Tamás: Győri utcák könyve, Győr 2021

Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság http://www.degob.hu/ 

Domán István: A győri izraelita hitközség története, 1930-1947. Budapest, Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 1979. 68 p. (A magyarországi zsidó hitközségek monográfiái, 9

ELTE Almanach 1902-1903, https:// www. arcanum.hu

Enciklopédia az Egyesült Államok Holokauszt Múzeum gondozásában, https://encyclopedia.ushmm.org/hu

Felső Kereskedelmi Iskola értesítője 1918-1946, https:// www. arcanum.hu

Győr, Duna-táj Magyar-Izraeli Baráti Kör, 2005 (Győri holocaust füzetek, 1.) 

Győri Állami Leánygimnázium Évkönyv, 1918-1920

Győri Izraelita Hitközség Népiskolája értesítője, 1921- 1935

Győri Nemzeti Hírlap, 1923. szeptember 4.

Győri Nemzeti Hírlap, 1935. május 31.

Győri Nemzeti Hírlap, 1943. július 9.

Győri Újság, 1923. szeptember 04

Kazinczy Ferenc Gimnázium Jubileumi Évkönyve ,1908- 2008

Kemény József: Vázlatok a győri zsidóság történetéből, Győri Zsidó Hitközség, 2004 (reprint kiadás) (eredeti megjelenés: 1930) 

Kovács Ignác: Az Alacsony- Tátra oro-hydrographiája, Erzsébetfalva, Müller Mátyás könyvnyomdai intézetéből, 1909

Lónyai Sándor: A Holocaust győri gyermekmártírjai. In: Holocaust Füzetek, 8. évf. 13. sz. (1999), p. 118-131. 

Lónyai Sándor: A Numerus Clausustól Auschwitzig. A Holocaust 3621 győri mártírjának, és az egykori Győr megye falvai 732 deportáltjának teljes anyakönyvi adatsora. Budapest, LaborPress, 2004

Nagy István: Quiritatio. Sikoly. Győri zsidó tragédia, 1938-1945. Győr, Győri Zsidó Hitközség, 2010

Quittner, Eva: Az emlékezés kavicsai, Győr, Print-Tech Kft., 1996

Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívuma http://vha.usc.edu/login, Centropa https://www.centropa.org/hu/home 

Szakál Gyula: Vállalkozó győri polgárok 1870-1940 között. Sikeres történeti modellváltás. Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2002. Ujvári Péter (szerk.):

Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929. p. 332-333.

Székesfehérvári Magyar Királyi Állami Főreáliskola értesítője 1897-1900, www. arcanum.hu

USC Shoah Foundation: https://vha.usc.edu/testimony/37817?from=search

Táncrend holokauszt után, Szombat, 2023. július 12. szerda

Békés kisvárosi zsidó hétköznapok

„Az ő sorsuk, a mi történelmünk” diákpályázatra benyújtott pályamunka

Kozalk J. Orsolya, Sinkai Regina és Orosz Luca munkája

Soproni SzC Hunyadi János Technikum, Csorna

Támogató tanár: Szalay Balázs

A pályázatot a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány írta ki 2023-24

A csornai zsidóság kulturális életét szeretnénk bemutatni a két világháború közti időszakban a Csornai Fillér Egylet munkásságán keresztül (Csorna 30 km-re fekszik Győrtől – a szerk.).

Az egylet megalapítása

Az egylet 1903-ban alakult meg, jótékonysági célokkal. (A Csornai Múzeum bemutatja honlapján a város szociális intézményrendszerének fejlődését napjainkig. Megemlíti a korai Chevra-Kadisha egyletet és az 1893-ban alakult Csornai Izraelita Nőegyletet, azonban sajnálatosan nem tesz említést az Izraelita Fillér Egyletről – a szerk.)

Az egylet célja az volt, hogy segélyezze a csornai zsidó gyermekeket és menyasszonyokat, támogassa őket ösztöndíjjal és kelengyével. Ezeket a tevékenységeket az egyleti – és pártolótagok évi járulékaiból, a nemesszívű emberek adakozásából, illetve különböző estélyek és táncvigadalmak bevételeiből finanszírozták.

Mint ilyen egylet, meg kellett felelnie bizonyos kritériumoknak. Ezeket, illetve egyéb formalitásokat egy „Alapszabályok” nevű dokumentum tartalmazta. Az egylet tagjai alapító, rendes és pártoló tagok voltak. Az alapító tagok minimum 25 koronát adományoztak, a rendes tagoknak havonta legalább 20 fillért – tetszés szerint többet is – kellett fizetni. Pártoló tagok évente 2 koronát adományoztak.

Az első világháborúban a bevételük megcsappant, és gondot okozott az egylet fenntartása. Igyekeztek megalapozni anyagi bázisukat. Ezt pedig a csornai társadalom kulturális szórakoztatásával igyekeztek elérni. Évente mutattak be új előadásokat, melyek olyannyira elnyerték a közönség tetszését, hogy az azokból származó bevételekből az egylet fenn tudta tartani magát.

„A csornai Izraelita Fillér Egylet a világháború alatt is kivette részét a minden jó magyarra és minden hazafias egyesületre kötelező munkásságból. […] A bevételi források nagyon megcsappantak, mert az eddigi mulatságokkal és kulturális előadásokkal előteremtett bevételek elmaradtak, még jóformán költségvetését sem tudta biztosítani. […] A pénzforrások kiapadtak, egyesületünk tagjai, a többi csornai társadalmi egyesület tagjaival vállvetve, részt vettek a katonavonatok, majd később a sebesült vonatok fogadásánál. […] Téli ruhát készítettek a háborúban részt vevő katonáink számára. Gondoskodott […] a hadbavonult polgártársak arra rászoruló hozzátartozóiról […].” ("A Csornai Izraelita Fillér Egylet 25 éves működésének emlékére", könyv, kiadta a Rábaközi Nyomda és Lapkiadó Vállalat könyvnyomdája, Schwarcz László, titkár, Csorna, 1928. december 2)

Az egylet előadásai

A legnagyobb sikereket „A gazdag lány”, „A válóperes hölgy”, „Mihályi két lánya” és „A templom egere” c. előadások aratták. A darabokkal kapcsolatban több cikk is megjelent különböző környékbeli lapokban, és mindegyik pozitív visszajelzéseket adott.

„A gazdag lány Csornán 
Szenes Béla nagysikerű darabját, „A gazdag lányt” mutatták be a csornai közönségnek zsúfolt nézőtér előtt szerdán este a csornai Mozgófényképszínházban az Izr. Fillér Egylet által rendezett műkedvelői előadáson. A nagy érdeklődés teljesen érthető volt, mert Csornán, ebben az erősen kulturált nagyközségben, megfelelő helyiség hiányában már két év óta nem jártak színészek. Így természetes, hogy szívesen használta fel mindenki az alkalmat, hogy a múlt téli szezon egyik legnevesebb fővárosi slágerdarabját megnézze. A csornai közönség kitűnően szórakozott. Ami az előadást illeti, az a lehető legjobb volt, amit csak műkedvelők nyújthatnak. Dr. Molnár Vilmosné igazi művészi alakításával és játékával, Schwarcz Rózsi pedig a címszerepben, ezenkívül impozáns fiatal szépségének teljes pompájával is hatott. De mind valamennyien, Hegedűs Ernő, Németh Lajos, Krausz Vilmosné, Polgár Lajos, Herzfeld Lily, Berger József, Goldhammer Jolán, Kovács Pali, Krausz Józsa, Berger Lajos, Hegedűs László és a kisebb epizódszereplők is szép, átgondolt játékukkal járultak hozzá az előadás nem mindennapi sikeréhez. A rendezés nagy és fárasztó munkájáért, valamint a színpad fényes berendezésért Klein Elemért illeti meg a legmesszebbmenő dicséret.” (Sopronvármegye c. lap, 1922. november 24, péntek)

Ez a darab olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az első két előadás során összegyűjtött adományok meghaladták a bruttó 55.000 koronát.   1926 februárjának végén kezdték el a felkészülést Vajda Ernő „A válóperes hölgy” című, háromfelvonásos vígjátékára.  A sikerektől felbuzdulva egészen az egylet működésének végéig folytatták a sikeresebbnél sikeresebb előadások bemutatását.

Gestetner, a másológép atyja

További jótékony megmozdulások

Az első világháború után új erőre kapott egylet további jótékonysági ágakkal bővítette a repertoárját.

Így például a városi szegény gyermekek nyaraltatásával Csorna városában. A gyerekek szívélyes fogadtatásban részesültek a helyiek által, teljes ellátást kaptak és számos programon díjtalanul vehettek részt. Egy 1927 augusztusában megjelent újságcikkben az egyesület tagjai köszönetet nyilvánítottak a jótékonykodásban részt vevő magánszemélyeknek. Köztük Kuti Károlynak, az akkori mozitulajdonosnak, aki biztosította, hogy a gyermekek ingyen vehessenek részt a filmvetítéseken. Nem csak magánszemélyek, de más egyesületek is szívesen csatlakoztak a segítségnyújtáshoz, ilyen volt a Rábaközi Sportegylet is. 

A gyermekek szórakoztatásán túl az alapellátásukra is figyelmet fordítottak. Egy másik újságcikk szerint 1927 decemberében 15 szegény, iskolás gyermeket láttak el téli ruházattal. Berger Ignácné, az egylet elnöknője saját lakásán szervezte meg ezen ruhák kiosztását, ezzel is bizonyítva, hogy számára mekkora jelentőséggel bír a gyermekek gondozása és biztonságban tudása. A ruhadarabokat a gyermekekre személyre szabottan készítették el. A ruhák leginkább szövetből készültek, emellett pedig új lábbeliket is adtak. Nem csak a gyermekek, de a tanítójuk is hálás volt ezen cselekedetért. 

A többi csornai lakosról is igyekeztek gondoskodni, például lisztosztással. Egy akkori tudósítótól tudjuk, hogy a tél közeledtével kezdték meg az ilyen jellegű tevékenységet. Az éhínség alatt mintegy három zsák lisztet osztottak szét. Természetesen a legnagyobb diszkrécióval kezelték, ezért sincs erről túl sok információnk. Annyit tudunk, hogy ez egy akciósorozat első láncszeme volt, illetve, hogy mindezt egy nagyszabású tombolaest tette lehetővé, ahol sok pártfogójuk támogatta őket szép tárgyakkal, amelyek aztán pénzbeli adományként jutott el az egylethez. 

Az eseményre 1927. december 4-én, szombat este került sor a Krausz kávéházban. A tombolán kívül egy teaestélyt is szerveztek, belépőjegyül a 15 ezer koronával megváltandó tea- és süteményjegy szolgált. A tombolajegyeket hölgyek árusították, egy jegy 5 ezer korona volt.

Az egyesület az élet több területén is segítette a rászorulókat, ezzel belopva magát nemcsak a zsidók, hanem a csornai lakosok szívébe is. Kiemelkedő előadásokat rendeztek, ami emelte a város kulturális színvonalát. Számos korabeli cikk számol be tevékenységükről és arról, hogy a működésük alatt mennyi embert ösztönöztek az összefogásra és empátiára.

Epilógus

Szalay Balázs, csornai helytörténész, a Soproni SzC Hunyadi János Technikum, Csorna, tanára, a poszt megjelenése után az alábbi információt juttatta el hozzánk:

A Fillér Egylet 1931. március 2-án sikeres Purim-estet rendezett. Az est különlegességét az adta, hogy a tánc megkezdése előtt bemutattak a közönségnek több régi táncot, így menüettet, gavotte-ot, mazurkát, polkát, keringőt és a csárdást. Az egylet minden évben tombolát is rendezett. Az 1933. február 25-i húzásra több mint 250 darab tombolatárgyat gyűjtöttek össze. Ekkor ezer jegyet bocsátottak ki 20 filléres áron. A befolyó jövedelmet teljes egészében jótékony célra fordították.

1935 decemberében elhunyt az egylet alapítója, Berger Ignácné szül. Klein Mária, aki halála napjáig irányította az egyesületet. Férjén kívül három gyermeke és öt unokája gyászolta.

A deportálások előtt 73 tagja volt az egyletnek. 

A Soproni SzC Hunyadi János Technikum, Csorna, pályázatára beadott további munkák: „A Világ Igazai – a Dreisziger házaspár” – PPT prezentáció; „Csornai zsidó emlékek és zsidó temetkezési szokások” – videó film

Szerkesztette: Krausz Péter

Kiegészítő források (a szerkesztőtől):

Interjú Berecz Endrével, Centropa

Dr. Berecz Endre: Emlékezés a csornai zsidóság történetére, Budapest, 2006

Nemzeti Filmintézet

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült

Bana József 48 évet dolgozott levéltárosként, 25 éven át pedig vezette is a Győri Levéltárat, számos kutatást végzett, tudományos munkáival pedig nagyban segítette Győr történelmének jobb megismerését. 2022-ben lett Győr díszpolgára, nyugdíjazása óta is folyamatosan kutat és ír. A mostani magas kitüntetést ez év augusztus 16-án Budapesten adta át neki az illetékes miniszterhelyettes.

Tudományos munkássága kiterjed a győri zsidóság történelmének vizsgálatára is. Számos területen nyújtott és nyújt segítséget a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány tevékenységéhez. Szakértőként és zsűritagként segítette lebonyolítani az általunk középiskolások részére szervezett zsidó helytörténeti diákpályázatot, amely ez év áprilisában zárult. A Nyugat-Dunántúli Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnökhelyetettese.

Megérdemelt, kiemelkedő megtiszteltetéséhez szívből gratulálunk!

Forrás: Hírstart; Győrplusz

Címlapkép: Győrplusz

Jeruzsálem – Győr – Jeruzsálem

„Felismerte 46 évvel ezelőtti kézírását, és könnybe lábadtak a szemei. Megtalálta a Haggadát, amelyet 1934-ben, körülbelül egy évvel azután, hogy fiatalemberként kivándorolt Izraelbe, Jeruzsálemből küldött a szüleinek. De a szülők, mint a legtöbb zsidó ebben a közösségben, a kemencék füstjében szálltak fel az égbe… Letörölt egy könnycseppet, elgondolkodott és elhatározta, hogy felhívja azt, aki megtalálta a Haggadát, és visszakéri”.

1980-ban egy hónap különbséggel két cikk jelent meg az izraeli Maariv napilapban. Mindkettő egy pászka Haggadával és Győr városával foglalkozott. A történet 1933-ban kezdődik, amikor a győri születésű Glück Károly kivándorolt Izraelbe. Glück, aki ekkor 21 éves volt, először kibucokban élt, majd Jeruzsálemben telepedett le. Izraelben Yehuda Tamirra változtatta a nevét. Megérkezése után körülbelül egy évvel ajándékot küldött Győrben maradt családjának: egy elegáns, olajfa borítójú pászka Haggadát, amelyet Nahum Gutman festményei díszítettek.

Jehuda a Haggada belső borítóján dedikációt írt a családjának, héberül és magyarul:

A második világháború alatt megszakadt a kapcsolat Jehuda és győri családja között. Szülei és testvérei a város zsidóságának döntő többségével együtt 1944 júniusában Auschwitz-Birkenauban pusztultak el.

Az év őszén egy zsidó munkaszolgálatos brigád érkezett Győrbe. Köztük volt Grün Béla (Benjamin), aki a ma Délnyugat-Szlovákiában fekvő Dunaszerdahely (Dunajská Streda) városában született. 1944 Ros Hásánáján (תש „ה) Benjámin a brigádjához tartozó többi zsidóval együtt elment a győri elhagyatott zsinagógába, hogy imakönyveket (Machzor) keressen az ünnephez. A zsinagógában, egy halom könyv között a díszes Haggada felkeltette Benjamin figyelmét. Magával vitte a Haggadát, és elhatározta, ha életben marad, elviszi azt Izraelbe.

Benjamin valóban túlélte a holokausztot és kivándorolt Izraelbe. Magával is vitte a Haggadát. Éveken át kereste a Haggada tulajdonosát. 1980-ban, Peszách előtt, Benjamin Grün története megjelent a Maariv újságban. A cikket olvasta Yehuda Tamir, aki azonnal felismerte a Haggadát, amelyet egykor a családjának küldött. 1980-ban, a Holokauszt emléknapján, 46 évvel azután, hogy Yehuda Győrbe küldte, a Haggada visszakerült eredeti tulajdonosához.

Ha ismered a cikkekben említett személyeket vagy leginkább családtagjaikat, illetőleg bármilyen további információval rendelkezel, kérünk, lépj kapcsolatba velünk.

Amir Livnat, Izraelben élő, győri gyökerű genealógiai kutató fedezte fel ezt a történetet a győri pászka Haggadáról egy izraeli újságban, lásd lent. Ő állította össze és megküldte a történetet a honlapunkon történő közzététel céljából.

A bejegyzés héber szövegét illusztrációk nélkül lent tesszük közzé.

Az eredeti cikkek (héberül) itt tekinthetők meg:

The Haggadah that left Jerusalem for Hungary and returned after the Holocaust, Maariv, March 28, 1980, p. 33; The aftermath of the Haggadah story, Maariv, April 25, 1980, p. 25

מירושלים לג’יור ובחזרה: מסעה הלא יאמן של הגדה

„הוא זיהה את כתב-ידו מלפני 46 שנים ועיניו דמעו מהתרגשות. הנה, נמצאה ההגדה ששלח להוריו מירושלים, בשנת 1934, כשנה אחרי עלותו ארצה כבחור צעיר. אך ההורים, כרוב יהודיה של הקהילה המפוארת, עלו השמימה בעשן הכבשנים… הוא מחה דמעה, שקע בהרהורים, ואחרי זמן החליט לצלצל למי שמצא את ההגדה ולבקש את החזרת האבדה”.

בשנת 1980 פורסמו בעיתון מעריב שתי כתבות בהפרש של חודש ימים זו מזו, שתיהן עסקו בהגדה של פסח ובעיר ג’יור (Győr). ראשיתו של הסיפור בשנת 1933, עת עלה לארץ ישראל קארי גליק, יליד העיר ג’יור. גליק, שהיה אז בן 21, התגורר תחילה במספר קיבוצים, ובהמשך השתקע בירושלים. בישראל, שינה את שמו ליהודה תמיר. כשנה לאחר עלייתו, שלח יהודה מתנה אל משפחתו שנותרה בג’יור: הגדה מהודרת לפסח, עם כריכת עץ זית, מעוטרת בציורי האמן נחום גוטמן.

בתוך ההגדה כתב יהודה הקדשה למשפחתו, בעברית ובהונגרי.

הקשר של יהודה עם משפחתו בג’יור נקטע במהלך מלחמת העולם השניה. הוריו ואחיו היו בין יהודי העיר שנספו במחנה אושוויץ-בירקנאו ביוני 1944.

בסתיו של אותה השנה, הגיעה לג’יור פלוגת עבודה ובה מספר יהודים. ביניהם היה בנימין (בלה) גרין, יליד העיירה דונה-סרדאהלי (Dunaszerdahely) – כיום דונאיסקה סטרדה (Dunajská Streda) בדרום מערב סלובקיה. בראש השנה תש”ה, הלך בנימין, יחד עם מספר יהודים מפלוגתו, אל בית הכנסת השומם בג’יור, כדי לחפש מחזורים לחג. בבית הכנסת, בערימה של ספרי קודש, צדה את עינו של בנימין ההגדה המעוטרת. בנימין לקח את ההגדה איתו, והחליט כי אם ישאר בחיים, יביאה עמו לארץ ישראל.

בנימין שרד את שנות השואה, אחריהן אכן עלה ארצה, וההגדה עמו. בכל השנים, חיפש בנימין את בעליה של ההגדה. בשנת 1980, בסמוך לחג הפסח, פורסם סיפור ההגדה של בנימין גרין בעיתון מעריב. את הכתבה קרא יהודה תמיר, שזיהה מיד את ההגדה ששלח למשפחתו. ביום הזיכרון לשואה ולגבורה, 46 שנים לאחר שנשלחה לג’יור, שבה ההגדה אל בעליה.

אם יש לכם קשר למוזכרים בכתבות הללו, או מידע נוסף, מוזמנים ליצור קשר ולהוסיף.

בכתבות המקוריות ניתן לצפות כאן:

ההגדה שיצאה מירושלים להונגריה וחזרה אחרי השואה, מעריב, 28 במרץ 1980, עמ’ 33

חתימתו של סיפור ה”הגדה”, מעריב, 25 באפריל 1980, עמ’ 25

1843. november 30-án született Kiss József, a költő

Apja szegény zsidó falusi boltos, anyja a pogromok elől Magyarországra menekült litván zsidó kántortanító leánya.

Az irodalommal a Gömör és Kis-Hont vármegyei Serkén ismerkedett meg Almási Balogh Sámuel református pap segítségével. Szülei rabbinak szánták, ez elől 13 éves korában Bécsbe szökött. Később hazatért, pár évet gimnáziumba járt, amit anyagiak híján abbahagyott és vándortanítónak állt. 1867-ben, amikor a magyar országgyűlés elfogadta a zsidók emancipációját, Pestre költözött, remélve versei kiadását.

1890-től a Nyugat egyik előfutárának tekinthető „A Hét” c. folyóirat alapító szerkesztője. Többek között e folyóiratnak is köszönhetően kezdődött a modern magyar irodalom története. A Petőfi Társaság, majd a Kisfaludy Társaság tagjává választotta.

Pályája kezdetén balladákat írt, melyek a falusi zsidóság életét ábrázolták. Később fő témájává a város, a modern ember vált. Verseinek hangvétele az ünnepélyestől a tragikusig terjedt. Több művét is megfilmesítették, 1916-ban mutatták be a Simon Judit című ballada filmváltozatát, 1918-ban a Jehova című költeményét filmesítették meg.

Valamennyi zsidó ünnephez kapcsolódóan írt verset. E versek az Ünnepnapok című kötetben jelentek meg először 1888-ban a Révai Testvérek nyomdájának kiadásában.

A „Legendák a nagyapámról” című főművét Kiss József 1911-ben adta ki először, majd később újabb részekkel egészítette ki. Így is maradtak tervezett, de meg nem írt, illetve befejezetlen fejezetek. Egyetlen teljes kiadása 1926-ban, a költő fiainak magánkiadásában jelent meg, 500 példányban. Az 1911-es, még nem teljes kiadásból csak egy könyvtári példányról, az 1926-os teljes kiadásból pedig két példányról tud a Magyar Országos Közös Katalógus (MOKKA).

A magánkiadás érdekessége, hogy azt neves, a kultúrát szerető győri polgárok hozzájárulásai is lehetővé tették. Közülük többen az I. világháborúban harcoltak a hazájukért, számosan, később a holokauszt áldozataként haltak meg. Egy-két név a győri támogatók listájáról: Dr. Pfeifer Miklós, Áldor Kálmán, Eisenhartz Lipót, Dr. Anhalzer Pál, Dr. Dukesz Miksa, Dr. Nobel Vilmos, Dr. Dezső Pál, Radó Béla, Fried Mihály, Dr. Bánki Zoltán, László Jenő.

A költőt az irodalmi pályán fia Kiss Jenő Sándor (1885–1944) követte, mint író, újságíró. Ő rendezte sajtó alá az említett magánkiadást és a kötethez nagyszerű előszót írt. Megrázó adalék, hogy Kiss Jenő Sándor Caracasban élő leánya, Éva, egy helyen azt nyilatkozta, hogy az apja büszke ember volt; amikor 1944. október 16-án csillagos házakból rendőrök vitték el az embereket, és neki azt mondták, hogy maradjon, mert a rendelet 60 éven felüliekre nem vonatkozik, apja kihúzta magát s azt mondta: ötvenkilenc éves vagyok. Soha többet nem hallottak róla semmit.

1913-ban országosan ünnepelték Kiss József hetvenedik születésnapját. A jubileumi díszülést a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében a Petőfi Társaság rendezte. Köszöntésére nemcsak a zsidóság képviselői vonultak fel nagy számban, hanem a liberális érzelmű keresztények is. Szülőhelye, Mezőcsát, díszpolgári címet adott a költőnek. Ady Endre a Nyugatban azt írta, hogy a hetvenéves dalnok élete prófétai, sőt messiási volt. „Benne fejeződött ki, s vetődött előre az a jelentős és jós, sorsszerű szerep, melyet a sors később ez elmaradt országocskában a magyar zsidóságnak juttatott. Lapjával, a Héttel, fölnevelt bennünket új írókat és új olvasókat. Büszke és még mindig forradalmi zászlót hajtunk meg előtte, atyamesterünk előtt.”

A költőfejedelem 1921. december 31-én hunyt el, nyughelye a Kozma utcai temető.

Emlékezetét a vészkorszakban művei betiltásával, könyvei bezúzásával próbálták eltörölni. 1944. június 15-én Kolosváry-Borcsa Mihály, államtitkár, akit 1946-ban mint háborús bűnöst kivégeztek, díszmagyarban, közel 500 ezer kötet felett beszédet mondott a budafoki Első Magyar Kartonlemezgyárban:

„Ezzel az ünnepi aktussal, amelynek itt tanúi vagyunk, egy több, mint fél évszázados egészségtelen folyamat ér véget: a zsidó szellemiség elhatalmasodása a magyar szellem felett. Ez a folyamat körülbelül Kiss Józseffel kezdődött meg a magyar irodalomban, ő tette meg az első félig-meddig épkézláb kísérletet a hatvanas évek végén a magyar irodalomba való behatolásra, de ez a térfoglalás a magyar szellemtől mindvégig távol állott és mindig örökre idegen maradt. …

Én vállaltam a könyvégető liberális oldalról annyiszor elítélt és barbárnak minősített szerepét, mert ezt az irodalmat ki kell tépni a magyar szellemi életből. Az ideérkezett könyvek szétzúzása az első lépés s első felvonásként körülbelül 500 000 zsidó könyv fog megsemmisülni. Ezzel … komoly nemzetgazdasági feladatot is teljesítenek, … [e könyvek] újból nyersanyaggá válnak, papírrá, a magyar szellemi élet nyersanyagává.”

Kolosváry-Borcsa hangsúlyozta, hogy a tisztogató munka közel sem fejeződött be, hiszen minden magyar otthon könyvespolcát meg kell tisztítani a mételyező irodalomtól, majd kezébe ragadott egy Kiss József kötetet, rövid részletet olvasott fel a „fajöntudatos” Legendák a nagyapámról című kötetből, majd a mázsás zúzóhengerek közé hajította, melyre a munkások lapátolták rá a többi „zsidó fércművet”.

Ma csak néhány köztér, utca és szobor őrzi emlékét és költészete ismét felfedezésre vár.

Összeállította: Krausz András

Források:

Kiss József összes költeményei, Singer és Wolfner Budapest, 1920

Arcanum: A magyar irodalom a XIX. század utolsó harmadában – Kiss József

Országos Széchenyi Könyvtár: Kiss József

Új Hét: Száz éve halt meg Kiss József

zsido.com: 100 éve hunyt el Kiss József, a zsidó költőfejedelem, Cseh Viktor