Közreadja Krausz Péter
Nemrég testvérem, Andris, hívta fel figyelmemet egy birtokában lévő, nagy, díszes, 1941-es kiadványra, „A magyar hadviselt zsidók aranyalbumá”-ra [1], amely az 1914-18-as első világháború és a hadra fogott zsidó katonák emlékét idézi. Az albumban lapozgatva ebben a kis írásban néhány részletet közlök, elismerem, nem kutatói igénnyel. Ahol csak lehetséges, kiemelem a győri vonatkozású részleteket. Kiegészítem a könyvismertetőt egy a közelmúltban azonos tárgyban készült tanulmány megállapításaival, melyek alátámasztják a több mint 80 évvel ezelőtti kiadvány kijelentéseit.
Az alkotók és szerkesztők szándéka az 1940-es években ezzel az „aranyalbummal” nyilvánvaló: az első világháború példáján bemutatni, hogy a zsidósággal szemben az adott korban egyre növekvő, majd később tragédiába torkolló antiszemita vádak a zsidók hazafiatlanságáról teljességgel alaptalanok voltak.
111 éve tört ki az első világháború. Az album előre jelzi, hogy „a világháború statisztikai értelemben vett veszteséglistája mind a mai napig megoldatlan probléma”. [2] Ezzel a fenntartással közli, hogy a Magyar Birodalom hadra kelt seregének, 3,5 M katonának a 4.5%-a, összesen 160 519 fő zsidó származású volt. [3] (1910-ben A Magyar Királyság teljes területén a zsidóság lélekszáma 932 458 fő. A Magyar Királyság lakossága ekkor Horvátországgal együtt 20 836 681 fő. A zsidó diaszpóra tehát a társadalom 4,47%-át jelentette. [4] A zsidók száma és %-os aránya Győr, Moson, Pozsony vármegyében 7 930, 4.1%. [5])
A zsidó származású bevonultak megoszlása 1918-ban:
| Hol szolgál? | Létszám |
| arcvonalban | 134 640 |
| beteg és hadtápban | 25 879 |
| Összesen | 160 519 |
Az áldozatok oldalán hasonlóak az arányok. Magyar Birodalom összes hősi halottainak száma 660 821 (hadifogoly: 734 316, sebesült: 743 359) fő, ebből zsidó hősi halottak: 29 936 fő (hadifogoly: 33 043 fő, sebesült: 33 448 fő). [6]
A teljes férfi lakossághoz viszonyítva a zsidó meghaltak, sebesültek és rokkantak aránya a többi felekezethez tartozókhoz képest relatívan alacsonyabb. Ugyanakkor a kereső férfi népességen belül (aminek vizsgálatát a könyvet szerkesztő Hegedüs Márton [7] kiemelkedően fontosnak ítél) az egyes foglalkozási ágakban a zsidó áldozatok száma a zsidók népességi arányához viszonyítva magasabb halálozási, sebesülési és rokkant arányokat mutat, mint más felekezetek esetében. [8]
Győr városi nyilvántartás az izraelita vallású frontharcosokról – forrás: A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma, Budapest, 1941, p 248-249
A hősi halottak száma Győrben 85 fő. [9]
Győr városi nyilvántartás az izraelita vallású hősi halottakról és hadirokkantakról frontharcosokról – forrás: A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma, Budapest, 1941, p 250-251
Feltétlen említésre érdemesek az első világháborúban aktív, magyar zsidó származású törzstisztek. Győri gyökerű, magas rangú törzstisztről nem tudok. Íme néhány a legmagasabb rangúak közül: [10]
| Név | Beosztás | Egyéb forrás |
| br. Hazai Simon | vezérezredes, ny. m. kir. honvédelmi miniszter | link |
| n. krupieci Bauer Gyula | ny. tábornok | link |
| n. pilisi Kornhaber Adolf | táborszernagy | |
| n. lovag Schlesinger | vezérőrnagy | link |
| görlei Inselt Manó | ny. tábornok | |
| borcsewszkai Léderer Henrik | ny. altábornagy | link |
| n. lovag Schwartz Károly | vezérőrnagy | |
| n. Vogl Simon | vezérőrnagy | |
| sióagárdi Zöld Márton | tábornok | link |
Róbert Péter szociológus [11] „Egyenlő jog a hősi halálra – Magyar zsidók az első világháborúban” című munkájában [12] ugyanezzel a kérdéskörrel foglalkozik a háború kitörésének 100. évfordulója alkalmából. A következőkben az ő gondolatait idézem.
Leírja, hogy az 1848-49-es szabadságharcban Kossuth dicsérően beszélt a 20 000 zsidó honvédről.
Róbert közlése szerint a központi hatalmak országaiból 455 000 zsidó vonult be katonának a világháború alatt, akik közül 54 000 hősi halált halt. Ausztria-Magyarország 320 000 zsidó katonájából minden nyolcadik elesett (azaz kb. 40 000 fő). Ezek a számok értelemszerűen nagyobbak az „aranyalbumban” közölteknél, mert a Monarchiára és nem csupán Magyarországra vonatkoznak. Németországban 100 000-ből 12 000 zsidó maradt a harctéren, neveiket alig 20 év múlva leszedték az emléktáblákról. Az első világháború alatt a legtöbb zsidó az orosz hadseregbe vonult be, 650 000-en, tisztek nem lehettek, és itt volt a legmagasabb az elesettek aránya, 100 000 ember. Ennek oka az a gyakorlat volt, hogy zsidó csak a legveszélyesebb helyen szolgálhatott.
Állandóan emelkedett a zsidó tartalékos tisztek száma, írja Róbert Péter, miközben egyre több feladat jutott nekik. Közülük minden hatodik volt izraelita vallású (zsidó származású ennél több).
Róbert kutatásai is alátámasztják, hogy az osztrák-magyar hadseregben igen sok zsidó ért el magas katonai rangot. Megerősíti az „aranyalbum” összeállítását a magas rangú zsidó származású tisztekről. Név szerint megemlíti a következő katonai vezetőket: lovag Schlesinger tüzérségi mérnök, tábornok, hadügyminisztériumi osztályfőnök, pilisi Kornháber Adolf táborszernagy, (őrnagyként keresztelkedett meg), Schweitzer Ede altábornagy, Vogl Simon vezérőrnagy (volt bóher, zsidó teológushallgató). Ezredesi rangot értek el: Bauer Gyula a 44. gyalogezred (a híres somogyi „rosebbakák” [13]) parancsnoka, Eisenstädter Alajos honvéd alezredes, Fischer Ármin, Mestitz János. Sióagárdi Zöld Márton a 308. honvéd gyalogezred parancsnoka, később tábornok lett, rangját a Horthy hadseregben is megtartotta, egyenruhában járt a Nagyfuvaros utcai zsinagógába. Alezredesek: Balla Jenő, a debreceni 3. Honvéd gyalogezred parancsnoka, Weichert, a haditengerészet gépmű-főparancsnoka. Őrnagy lett: (alezredesként ment nyugdíjba) Deutsch Izidor, Krausz Emánuel (elesett), valamint Singer Gusztáv. Itt kell említeni Hazai Samu báró, született Kohn Sámuel (1851-1942) vezérezredest, aki kadétként kikeresztelkedett, majd fényes karriert futott be a magyar honvédségnél, 1910-1917 között magyar honvédelmi miniszter. A teljes hadsereg utánpótlási főnökeként, 1917-18-ban a vezérkari főnök után a Monarchia második legfontosabb tisztje.
A tények ellenére sok kritika érte a zsidóságot a háború alatt. Ezek bizonyos körülmények felnagyításán, elferdítésén alapultak. Valóban aránylag sokan kerültek hadtáp, tüzérség, irodai stb. beosztásokba, de ennek oka jó felhasználhatóságuk és iskolázottságuk volt. Természetesen felhasználták a háborúban a zsidók gazdasági ismereteit. A zsidók „egyetlen háborús gazdaság üzemeltetésében sem játszottak olyan kiemelkedő szerepet, mint Magyarországon” írja Bihari Péter (Lövészárkok a hátországban Bp., 2008)
1914. november 11-én jelent meg az első hadikölcsön jegyzésére buzdító felhívás. Igen sokat jegyeztek a közismerten zsidó kézben lévő fővárosi pénzintézetek és biztosítók.
Sajnos voltak, akik visszaéltek a helyzettel („papírtalpú bakancsok”), de ezt nem zsidó vállalkozók is megtették.
A cári orosz hadsereg ideiglenes előnyomulása zsidók tömegeinek menekülését idézte elő. Megjelenésük, noha szerény ellátásukat általában a hitközségek biztosították, növelte az amúgy is erősödő antiszemitizmust. Hiába írt Kosztolányi Dezső szép cikket az Egyenlőség-ben, emlékeztetve az emberiesség alapelveire. Kevesellték az elesett zsidók számát, sokallották a hadiszállítók nyereségét – utóbbiak azért nem voltak mind zsidók!
A fellobbanó gyűlölet 1918 végén, amikor az összeomlás és a forradalom a rend és a közbiztonság megszűnésével járt, pogromjelenségekben is megnyilvánult. Főleg a nemzetiségi vidékeken fosztogatták, bántalmazták a zsidókat. Felvetődött egy önvédelmi szerveződés szüksége. Frontot járt zsidókból – zömmel tartalékos tisztekből – önkéntes karhatalmi századok alakultak, cionista gárdának is nevezték őket. Kiszálltak a falvakba, ahonnan atrocitásokat jelentettek és rendet teremtettek. Többnyire elég volt fegyelmezett, katonás bevonulásuk és a csőcselék szétszaladt.
Később, amikor az egyes települések hősi halottaik emlékére emlékoszlopot emeltek, volt község, ahol az elesett zsidók neveit nem akarták azon feltüntetni.
A zsidóellenes propagandának az ellensúlyozására a zsidó sajtóban végig nagy teret adtak a háborús áldozatok számontartásának. Mondhatjuk, hogy ennek kiemelkedő, eléggé késői példája az írás első felében bemutatott „aranyalbum”.
Sajnos a „nagy háborúban” tanúsított áldozatkészség nem mentett senkit a szörnyű 1944-es esztendő üldöztetésétől! Emlékeztetünk a győri Adler Manó sorsára, aki végig harcolta az első világháborút, hadnagyi rangot, ezüst vitézségi érmet, valamint Károly csapatkeresztet kapott. Ezektől 1942-ben a győri katonai parancsnokságon, ahová személyesen berendelték, „ünnepélyesen” megfosztották. [14]
Lábjegyzetek, felhasznált források
[1] A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma, Az 1914-18-as világháború emlékére; Szerkesztette Hegedüs Márton, A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma Szerkesztőbizottsága közreműködésével; 1941, Budapest, Felelős kiadó: Dr. Fodor József, Hungaria Nyomda R.T. Budapest
[2] A magyar hadviselt… p 129
[3] A magyar hadviselt… p 137-139
[4] A zsidóság Magyarországon, Wikipedia
[5] A magyar hadviselt… 154
[6] A magyar hadviselt… 137-139
[7] Feltehetően: Hegedüs Márton (1982-1952), gazdasági és statisztikai szakújságíró
[8] A magyar hadviselt… p 141-150
[9] A magyar hadviselt… p 154
[10] A magyar hadviselt… p 25
[11] Róbert Péter, szociológus https://tarki.hu/robert-peter
[12] Egyenlő jog a hősi halálra – Magyar zsidók az első világháborúban, Bookline és Remény
[13] A nagy háború írásban és képben
[14] Családom, az Adler család története 1945-ig, Adler György, 2025. április – link
Köszönetet mondok Bátyámnak, Andrisnak, hogy megőrizte és átadta publikációs célra A magyar hadviselt zsidók aranyalbumát.
Angol fordítás: Krausz Péter