Apor Vilmos
Ezt az írást a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány Győr és környékének zsidó emlékeiről „Az ő sorsuk – a mi történelmünk” címen kiírt 2024. évi középiskolás pályázatára a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium diákjai, Flinger Lili, Hordós Anna és Kispál Dorottya készítették, Cséfalvay Tamás történelem tanár irányításával. A csapat a pályázaton 2. helyet ért el.
Apor püspökről már jelentettünk meg hasonló tartalmú bejegyzést honlapunkon. Tekintettel kiemelkedő egyéniségére és nagyon tisztességes, sőt önfeláldozó, példaértékű magatartására a 2. világháború és különösen a zsidóüldözés idején, indokoltnak tartjuk személyének ismételt bemutatását, ezúttal győri bencés diákok tollából.
Apor Vilmos a magyar katolikus egyháztörtének egyik legfontosabb személye. Habár a pártállam idején igyekeztek emlékét kitörölni a magyar köztudatból a győriek szívében fontos helyet foglal el. A keresztény teológia és filozófia alapkérdése a szabadság. Apor keresztény mivolta önmagában szabadságot adott az embereknek. 1945 tavaszán saját életét áldozva védte meg a gyámoltalan nőket. A mártíromság egyben azt is jelenti, hogy az életút egy pontban összpontosult, ami egy újabb út a megvilágosodás felé. Teológiai értelemben a mártírhalál ad értelmet életének, viszont a történettudomány sokkal inkább az életére összpontosít. A főpap életének nem a halál körülményei adnak értelmet, mégis ez a tragikus esemény sok hívő számára a mai napig reménységet ad.
A kezdetek
Apor Vilmos 1892. február 29-én Segesváron született nemesi családban. Apja Apor Gábor főispán, később minisztériumi államtitkár. Édesanyja Pálffy Fidéla, aki erős kezek között tartotta a családot, de gyermekeit szeretetteljesen nevelte. Az édesapa Apor hatodik életévében váratlanul meghalt. Vilmos már fiatal kora óta tudatosan készült a papi pályára. Amikor belépett a jezsuita rendbe, vállalta a szigorú képzési rendet. Innsbruckban végezte el a teológiát, 1915-ben, Nagyváradon pappá szentelték, majd Gyula városában kezdte papi szolgálatát, később plébánosként szolgálta a települést. A világháborúban szívén viselte az elesettek és nincstelenek sorsát. A román megszállás idején elhurcolt gyulai polgárok ügyében járt közben. Apor a jó szolgálatában mindig az embert nézte, és soha nem a származást vagy a vallást. 1920-tól már komoly lelkipásztori és szociális munkát végzett. Népkonyhát üzemeltetett és gyűjtést szervezett az elszegényedett emberek számára. Nem volt fontos számára a társadalmi státusz, a kor társadalmi szellemével ellentétben a szegényeken is segített. A legitimisták oldalán állt, akik IV. Károlyt és utódait ismerték el a magyar állam törvényes fejének, ezért Horthyval való kapcsolata felemásan alakult.
A győri püspök és a Szent Kereszt Egyesület
Nagy fordulat volt életben amikor XII. Piusz pápa kinevezte Győr püspökévé. 1941. február 24-én szentelték fel. Március 1-jén érkezett Győrbe, hivatalos beiktatására másnap került sor. Serédi hercegprímás 1941 elején őt nevezte ki a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnökévé. A zsidók egy része a fokozódó üldöztetések hatására átkeresztelkedett. A Magyar Szent Kereszt Egyesület a római katolikus hitre áttért zsidók érdekképviseletére létrehozott szervezet volt 1939 és 1944 között.
„… nem zárkózom el a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnöki tisztségének elfogadásától bár tudom, hogy terhes feladat lesz. Mielőtt azonban véglegesen állást foglalnék, az egyesület eddigi működéséről bővebben kívánok informálódni. Legyen szabad arra kérnem Eminenciádat, hogy a kérdést addig függőben tartani méltóztassék, míg megfelelőképpen tájékozódhatok”
Végül Apor elvállalta az elnöki feladatot. A főpap formálisan tevékenykedett az egyesületben, hogy a zsidó katolikus vallásúvá vált közösség legkisebb veszteségekkel vészelhesse át ezt az időszakot.
Embersége a 2. világháború és a zsidóüldözés éveiben
A háború ideje alatt, 1943-ban Serédi a formálódó modern katolikus politikai irányzat szervezését is rá bízta. 1943. augusztus 26-án a győri püspöki palotában gyűltek össze a kor katolikus közszereplői, hogy megvitassák a keresztény politizálás lehetőségeit, szembe helyezkedve a korszak kurzuspolitikájával. Az új erők és a régi szereplők kompromisszumaként létrehozta a Katolikus Szociális Népmozgalmat, melynek védnöke ő, elnöke pedig Kovrig Béla szociológus, a kolozsvári egyetem rektora lett. Később ebből a közösségből alakult meg a Demokrata Néppárt.
Magyarország 1944. március 19-i német megszállásával lényeges változás következett be a zsidónak minősülő magyar állampolgárok és a külföldi menekült zsidók helyzetében, akik minden támadás és jogfosztás ellenére addig szinte sértetlenül vészelték át a háborút, és életük nem forgott veszélyben. A nácik terve a zsidók koncentrációs táborba történő deportálása volt, és a terv végrehajtásában a magyar csendőrség és rendőrség részvételére is számítottak. Az új, németeket kiszolgáló Sztójay-kormány rendeletek sokaságát bocsátotta ki a zsidóság elkülönítése, életlehetőségeinek beszűkítése, vagyonától való megfosztása céljából. A zsidóság gettósítása után megkezdődött a deportálás is, amely 1944. május 14. és július 19. között lezajlott. A hercegprímás a háttérben tiltakozott a kormánynál a zsidóságot érintő intézkedések ellen, azonban a püspöki kar megosztott volt abban, hogy a nyilvánosság elé lépve a híveknek kellene-e útmutatást adniuk. A püspökök egy része, köztük Apor Vilmos is az utóbbi véleményt képviselte.
„És aki megtagadja a kereszténység alaptörvényét a szeretetről és azt állítja, hogy vannak emberek és csoportok és fajták, melyeket gyűlölni szabad, és azt hirdeti, hogy az embereket kínozni szabad, legyenek azok akár négerek, akár zsidók, az bármennyire kérkednék is azzal, hogy keresztény, olyan, mint a pogány és nyilvános bűnös.”
Végjáték Győrben
Apor Vilmos tiltakozott a győri gettó felállítása ellen, kitartóan szorgalmazta egy püspökkari körlevél kiadását. Amikor megkapta a hercegprímás köriratát, azt írta neki, fájdalommal tölti el, hogy lemondott a közös pásztorlevél kiadásáról, mert ezt a kormány gyöngeségként fogja értékelni és bátorításnak veszi, hogy „a megkezdett veszedelmes úton továbbmenjen”. A hívek nem szerezhetnek tudomást a püspökök elvi állásfoglalásáról és gyakorlati lépéseiről, „s így mi vagyunk felelősek azért is, hogy sokan több-kevesebb jóhiszeműséggel vesznek részt kegyetlen és igazságtalan rendelkezések végrehajtásában, és helyeselnek elítélendő tanokat” – figyelmeztetett Apor. Kijelentette, tudja, hogy a nyilvánosság elé lépés következményekkel járhat, hírlapi viták, a papok elleni rágalomhadjárat, anyagi megszorítások, jogfosztások, esetleg bebörtönzések és kínzások is várhatók. „Meggyőződésem azonban, hogy ezt a kockázatot is vállalnunk kell, és végső eredményben híveink hite megerősödve, egyházunk tekintélye megszilárdulva kerül ki ebből a harcból.”
Apor Vilmos Serédi Jusztiniánnak írt 1944. június 15-i levelében így fogalmaz: „Hogy fogunk megállani a történelem előtt, ha látszólagos egyetértésben és udvariassági viszonyban maradunk egy olyan kormánnyal, mely országszerte a legnagyobb kegyetlenséggel kínoz 100 meg 100 000 embert, megfosztja őket minden emberi jogaiktól és asszisztál ahhoz, hogy őket rabszolgamunkára és a halálra deportálják?”
Apor Vilmos győri püspök 1944. június 17-i levelében újból hangsúlyozta ezt a lelkipásztori szempontot Serédi Jusztinián hercegprímásnak: „A gyóntatószékben felvetik a kérdést, szabad-e sajnálni azokat a szegény, megkínzott zsidókat. Tegnap egy idős, vallásos asszony nekem szinte félve és suttogva mondta, mintha bűnt követett volna el, hogy kenyeret adott a gettóba zárt embereknek. […] Kell egyöntetű és határozott tanítást, útbaigazítást adnunk híveinknek a most aktuális kérdésekről. Tudniok kell a híveknek, hogy téves az állami irányítás, mely a fajiságot helyezi az erkölcsi és egyéni felelősség elé s amely gyűlöletet, bosszút hirdet a szeretet helyett, amely közegeivel kínoz ártatlan gyermekeket. Tudniok kell, hogy a bűnt nem szabad elősegíteni vagy helyeselni, még ha az állami hatóság követi is el. Tudniok kell, mik az általános emberi jogok, amelyekhez az államnak sem szabad hozzányúlnia. Lelkiismeretem kényszerít engem, hogy Főmagasságod elé terjesszem mindezeket azzal a »Ceterum censeo…«-val, hogy a nagy nyilvánosság elé kell mennünk »importune opportune« azokkal az örök erkölcsi igazságokkal, melyek most sürgetnek, amelyek most adnak biztos irányt a kétkedő és félrevezetett lelkiismereteknek.”
A gettósítás ellen és a bezártak érdekében Apor Koller Jenő győri polgármesternél és Kászonyi Richárd főispánnál is megpróbált közbenjárni. Megpróbált a Budai úti gyűjtőtáborba is bejutni, de ez végül nem sikerült neki, mert bár Jaross Andor először engedélyt adott, a döntést Baky László államtitkár érvénytelenítette.
Apor Vilmos püspök a német megszállás és nyilas hatalomátvétel után felekezetre és etnikumra való tekintet nélkül állt ki az üldözöttek mellett. Keményen bírálta és ostorozta a fennálló rendet, személyesen kelt a kiszolgáltatottak védelmére a német és nyilas vezetőkkel szemben (1945). Tiltakozása, kérelmei, a zsidók érdekében küldött táviratai ugyanakkor hatástalanok maradtak. A hozzá fordulók egy részét bújtatta, vagy tovább küldte az oltalomleveleket ezrével kiállító Angelo Rotta nunciushoz, vagy nővéréhez, a Magyar Vöröskeresztet vezető Apor Gizellához. Segítette a város polgári lakosságát is, a kolostorok vezetőivel együttműködve sok menekült elhelyezését biztosította, különösen Győr 1944. áprilisi bombázása után. Ebben az időszakban szoros kapcsolata alakult ki a Dunántúlon szolgáló püspökök közül Shvoy Lajos székesfehérvári és Mindszenty József veszprémi püspökkel.
1945. március 28-án (nagyszerdán) megkezdődött Győr ostroma. A várost a visszavonuló németek is lőtték, találatot kapott a székesegyház is. A püspök minden menekülőt befogadott, a Püspökvár pincéiben több száz ember talált menedéket. Utolsó szentmiséjét is itt mutatta be nagycsütörtökön.
Március 30-án, miután a rezidenciájára menekült asszonyok kiadását megtagadta, egy szovjet katona dulakodás közben halálosan megsebesítette. Pálffy Sándor – a püspök unokaöccse, aki akkor 17 éves volt – a nagybátyja elé ugrott és három golyót kapott. A püspököt is három golyó érte, egy a homlokát súrolta, a második a jobb karján reverendája és inge kézelőjét lyukasztotta át, a harmadik – a halálos golyó – a hasüregbe hatolt be. Apor Vilmost az ostromlott városon át kórházba szállították, és petróleumlámpa fényénél megműtötték, de április 2-án, húsvéthétfőn hajnali egy órakor belehalt sérüléseibe. Példás élete és mártírhalála is a magyar kereszténység legnagyobb alakjai közé emeli őt.
Felhasznált irodalom
Berkes Tímea: A „végső megoldás” Győr-Moson-Pozsony vármegyében. Diplomamunka. JATE BTK Új- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék. Szeged, 1995.
Jubileumi esztendők és katolikus megújulás. Csíky Balázs válogatott írásai. METEM, Budapest, 2021.
Soós Viktor Attila: Apor Vilmos győri megyéspüspök tevékenysége 1944-1945-ben. Embermentés a vészkorszak idején. In: Mártírok és embermentők (szerk: Szelke László). Szent István Társulat, Budapest, 2022.
Szerkesztette, angolra fordítás: Krausz Péter