Foltozó szabó és mosónő tizedik gyermeke
Összeállította Krausz Péter
A magyar rádió 100 évvel ezelőtti, 1925. decemberi indulása alkalmából a Győri Szalon kulturális magazin december elejei bejegyzése irányította figyelmemet Winter Ernőre, akinek neve – úgy vélem – méltatlanul elhomályosult a győri emlékezetben.
Bevallom és szégyellem, hogy győriként korábban nem hallottam róla. Köszönet a magazinnak és a bejegyzés szerzőjének, hogy felidézték e kiemelkedő, győri születésű műszaki értelmiségi életútját.[1] Nélküle a rádiózás Magyarországon nehezen honosult volna meg.
Jelen írás a Győri Szalon-ban megjelent bejegyzésre, valamint további forrásokra támaszkodik. A talált információkat több esetben szó szerint vettem át. A Győri Szalon-on kívüli forrásokat külön feltüntettem.
Indulás
Régi győri zsidó családból származott. Winter Nándor foltozószabó és Dringler Regina mosónő tizedik (legkisebb) gyermekeként született Győrben 1897. március 15-én és elhunyt Budapesten 1971. június 2-án. [2]
„Tizennégy esztendős koromban családfenntartó voltam” – nyilatkozta 1969-ben. [3]
1915-ben, a győri Állami Főreáliskolában (a ma Révai Miklós Gimnáziumban) kiváló eredménnyel érettségizett. Osztályfőnöke Pitroff Pál, matematikatanára Kallós Béla, természetrajztanára Polgár Sándor volt (utóbbiról lásd korábbi közleményünket – szerk.).
Az iskola elvégzése után az osztályból többen bevonultak katonának, ő is és önkéntesként Boszniában teljesített szolgálatot 1918-ig.
Az első világháború után a budapesti Meister Szappangyárban dolgozott, és munka mellett végezte tanulmányait a József Műegyetemen, ahol 1925-ben vegyészmérnöki képesítést szerzett. Kölcsönkért pénzen tanult Brünnben, Boroszlóban és Drezdában is. [3]
1925-ben az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. (a későbbi Tungsram) kémiai laboratóriumában helyezkedett el, itt kezdődött és jutott egyre magasabbra a pályája.
A modern rádiócső kidolgozása
Nevéhez több találmány fűződik, többek között az úgynevezett redukciós bárium fémgőz eljárás kidolgozása. Ennek eredménye az 1927-es bárium–magnézium rádiócső (P 415 jelű, nagy teljesítményű végerősítő Tungsram-cső). Ezzel a termékkel a magyar rádiócsőgyártás egyből az élre ugrott, megelőzve a Philips-et és a Telefunken-t. Winter Ernő találmánya szerint készült magyar gyártmányú csöveket építettek be francia, belga, német, osztrák és holland rádiókészülékekbe is.
A Tungsram-nál 200 millió elektroncső készült Winter szabadalmai alapján. Amikor azonban szerény fizetésének emelését kérte a gyár vezetésétől, ezt megtagadták tőle. Ekkor helyezkedett el „a szakmában jártas vegyészként” Hollandiában, ahol is a Philips nijmegeni gyárában 5 éves szerződést kapott kiemelkedő javadalmazás mellett [3] (Nijmegen holland város, ahol a Philips Splendor nevű izzólámpagyára működött az 1930-as évektől [4]– szerk.) Azonban „szívünkben egyre sajgóbb lett a honvágy” – nyilatkozta felesége 1969-ben. [3] Két év után haza csábította Aschner Lipót, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. elnök-vezérigazgatója. [2]
Ezt követően – munkatársaival – kifejlesztette a közvetett fűtésű katódot, valamint több eredeti rádiócső-konstrukciót is kidolgozott. Tőle származott az a világszerte alkalmazott eljárás is, amelynek eredményeként a rácsot arany bevonattal látták el a másodlagos-emisszió megakadályozására. [2]
Munkája mellett szenvedélyes hegymászó és sziklamászó: feljutott a Keleti-Alpok legmagasabb csúcsára, a 3 899 méter magas Ortler-re [5] (amely az Osztrák-Magyar Monarchia egykori legmagasabb pontja, ma Olaszországban, Dél-Tirolban található – szerk.).
1944-ben zsidó származása ellenére, érdemeire való tekintettel védettséget kapott, de kényszertartózkodási helyéül az Egyesült Izzó 17-es épületét jelölték ki. [2]
Munkássága a II. világháborút követően
A háború után távirat érkezett a Philips-től, a következő állt benne: „Kérünk értesítést, él-e a katódos Winter?” [3]
Végül is Winter Ernő Budapesten maradt. Munkásságával hozzájárult, hogy Magyarországon a réginek sokszorosát kitevő termelést biztosító, önálló elektroncsőipar fejlődött ki. 1950-ben a Távközlési Kutató Intézet munkatársa lett, 1962-ben az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetének elektronfizikai osztályát vezette.
Kidolgozta a legkisebb fogyasztású telepes és a közvetlen fűtésű csöveket. 1950 után mikrohullámú csövek fejlesztésével is foglalkozott: különlegesen hosszú élettartamú, nagy teljesítményű készletkatódot fejlesztett ki. [2]
Érdemeiért kétszer kapott Kossuth-díjat (1950, 1953), a Magyar Tudományos Akadémia 1951-ben levelező, 1956-ban rendes tagjává választotta. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) egyik alapítója (1961).
További elismerései: Magyar Munka Érdemrend (arany, 1948 és 1950), Magyar Népköztársaság Érdemrend (1952), Munka Érdemrend (arany, 1967). [5]
Házastársa Barta Lívia (1902–1994, Barta Sámuel kereskedő és Frischmann Margit lánya), akit 1926. december 23-án Budapesten vett nőül. Gyermekei: Ada-Winter Péter (1923–2020) informatikus, Winter Mihály (1940–1976) orvos, kandidátus és Winter János (1941 – ?).
Főbb művei: Vákuumtechnika (Budapest, 1954), Válogatott fejezetek a ferromágnesség témaköréből (Budapest, 1955), Single Electron Generated Current Pulse in a Vacuum Diode (Budapest, 1964) [2]
Winter Ernő, a magyar híradás- és vákuumtechnikai kutatások kimagasló személyisége, akinek több mint hetven magyar és közel kétszáz külföldi szabadalma kapott oltalmat, 1971. június 2-án hunyt el Budapesten. A Farkasréti temetőben nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyleleti Bizottság 2002-ben védetté nyilvánította.
A fenti bejegyzés megjelenését követően levelet kaptunk Magó Kálmántól, egyik olvasónktól, amit nagy örömmel teszünk közzé:
„Még egyetem előtt, 1965/1966-ban, Winter Ernő alkalmazott életem első „munkakönyves” munkahelyén, méghozzá az igen jól csengő „tudományos segédmunkatárs” munkakörben, az Műszaki Fizikai Kutatóintézet újpesti székházában. Mindez nem volt véletlen, édesapám Winter Ernő kollégája volt a Távközlési Kutatóintézetben (TKI). Munkám tipikus „diákmunka” volt, egy nagy kísérleti modell elektromos hálózatán kellett egyszerű forrasztásokat végeznem.
Úgy tudom, hogy Winter Ernő a világhírű Bay Zoltán fizikus kutatócsoportjának tagja volt a Tungsram-nál. Winter a katódsugárzás kérdéseivel foglalkozott, de szerepet játszott Bay világméretekben is úttörő kísérleteinek, melyek eredményként radar készülékek által kibocsátott rádióhullámok segítségével először sikerült megmérni a Föld és Hold pontos távolságát. Ez volt a híres „hold-radaros kísérlet”. E kísérletek a 2. világháború vége felé, a magyar Honvédelmi Minisztérium megbízásából folytak részben a németek által szállított légvédelmi radarok segítségével. Winter (és édesapám) e radarberendezések kísérleti célú felhasználása érdekében különféle rádió, illetve „adócsöveket” fejlesztett. Bay Zoltán „mentesítést” harcolt ki a zsidótörvények és a deportálás alól a laboratóriumában dolgozó, tizenhárom nélkülözhetetlen zsidó munkatársának, többek között Winter Ernőnek. Ezért a nemes tettéért a Világ Igaza kitüntetésben részesült. (Bay a háború után munkásságát a George Washington Egyetem kísérleti fizika professzoraként folytatta).
E rég eltemetett emlékeimet hozta a felszínre a Winter Ernőről készült cikk. Örülök neki.”
Források
[1] Winter Ernő, a magyar rádiócsőgyártás atyja; Veres László, 2025. december 1, Győri Szalon
Köszönet a Győri Szalon-nak a weblapján megjelenő különféle összeállítások szabad felhasználásának engedélyezéséért.
[2] Winter Ernő, Wikipedia
[3] Az újságíró archívumából – A katódos Winter; Kulcsár László, 2024. március 30, Infovilág
[4] Industrial city, the arrival of NV Philips, Into Nijmegen
[5] Winter Ernő, Névpont.hu
Nyitókép: Lampes pour radio Tungsram, Suisse, circa 1930 (Forrás: Galerie123.com)