Kategória: Győr és a zsidóság

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara

Összefoglaló a kurzus hallgatói által készített mikróinterjúk során elhangzott nézetekről

Írta: Krausz Péter

A 2025 szeptember- november hónapokban tartott kurzuson részt vett hallgatók beszámolókat állítottak össze az általuk készített interjúk során kapott válaszokról. Ezek képezik a jelen írás forrását.

Általában elmondható, hogy néhány kivételtől eltekintve az interjúalanyok számos esetben tudatlanságról tesznek tanúbizonyságot vagy „tudásuk” csak a zsidóságról alkotott negatív sztereotípiákig terjed. Úgy tűnik, a megkérdezettek többsége nem visel kifejezett ellenszenvet a zsidóság iránt, elhangzott több befogadó-együttérző vélemény is.  Hangot kaptak, szerencsére nem túl gyakran, kifejezetten antiszemita megnyilatkozások is.

E mikrókutatások hasznosak, mert tisztánlátásunkat erősítik a „zsidóság – befogadás – kirekesztés” témakörében.

Ki kell emelnem, hogy a hallgatók kutatásai nem azonosak egy közvéleménykutatással, hiszen az adott településeken csupán egy maroknyi ott lakót kérdeztek meg, ez volt a feladatuk. A kapott válaszok, melyek töredékek, semmiképpen nem tükrözik, nem is tükrözhetik a helyi lakóközösség együttes álláspontját.

2025 szeptemberében a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán szociálpedagógia és szociológia BA szakos hallgatók részvételével, a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány támogatásával, „Zsidóság – Befogadás – Kirekesztés” tematikájú, szabadon választott kurzus indult. 

Az alapítvány által felkért vendégoktatók, Dr. Papp Richárd egyetemi docens (ELTE Társadalomtudományi Kar), valamint Dr. Sükösd Anikó egyetemi adjunktus (KRE Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar), interaktív előadások és workshopok keretében járták körül és értelmezték az antiszemitizmus kérdését, valamint a társadalmi kirekesztés más megjelenési formáit.  

A vendégelőadók és a győri egyetem közreműködő oktatói (Dr. Simonik Péter, docens és Oszter Bettina, tanársegéd, mindketten a Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék munkatársai) irányítása alatt lefolyt kurzus zárószakaszában a hallgatók önálló kutatás, személyes interjúk keretében többek között arra a kérdésre kerestek választ, hogy milyen jelentéssel bír ma a holokausztra való emlékezés Magyarországon a különböző generációk képviselői között és eltérő méretű településeken, főleg lakóhelyükön és másutt.

A kreditpontszerző kurzuson hat hallgató vett részt és november közepén mind a hat beszámolt egyéni szociológiai mikró felmérésükről. Mivel nem vagyok szociológus és a téma szakértője, ezt az összefoglalót, amely részben az interjúkról tartott előadásokon készült kézírásos feljegyzéseken, részben pedig három hallgató alapítványunknak átadott PPT prezentációján alapul [1] (l. lent), nem szakember készítette és így számos részletében óhatatlanul pontatlan. Úgy érzem, ez a tény, valamint az, hogy az egyetemi hallgatók még nem kész és gyakorlott értői és „kérdezői” a vizsgált témakörnek, nem változtat az interjúalanyok által elmondottak valóságtartalmán. A mikrókutatás módszertana lényegében a Csepeli György és Papp Richárd „Kiáltó csend – a holokauszt helyi emlékezete Magyarországon” című könyvében [2] bemutatott egyéni, illetve fókuszcsoportos interjúkra épülő társadalomtudományi kutatás leegyszerűsített eszköztárára épül.

Hol, kikkel készültek interjúk?

A hallgatók többsége saját lakóhelyén keresett interjúalanyokat, egy-két esetben egy-egy a lakóhely melletti településen is. Összességében ezek a helyiségek a Dunántúlon találhatóak a Balaton vonalától északra, három közülük Győr-Moson-Sopron, három Vas, és kettő Veszprém vármegye területén található. Kis és közép falvakról van szó néhány száz és kétezer-ötszáz közötti lakósságszámmal, valamint két kisvárosról tízezer, ill. harmincezer lakossal.

Egy-két sajátosság a vizsgált településekkel kapcsolatban: (a) az egyik faluban a hatóságok a közelmúltban egy neonáci szervezetet számoltak fel, vezetőjét bebörtönözték. (b) Egy másik falun keresztül 1944-ben hajtották nyugat felé azt a munkaszolgálatos századot, melynek tagja volt Radnóti Miklós költő, amiről a falu lakossága semmit nem tud. (c) Egy másik településen lényegében soha nem éltek zsidók.

A megkérdezettek összetétele meglehetősen heterogén. Megtalálhatók közöttük nők és férfiak, középiskolás diákok, 20-40 év, valamint 50-80 éve közötti felnőttek.

A kérdezők által azonosított interjúalanyok közül egyesek vagy egy adott csoportjuk az előzetes egyeztetés ellenére lemondták a beszélgetést. Többen zavarban voltak a „komfort zónájukon kívül eső, mély” téma miatt, amiről eddig soha nem beszéltek.

Interjú kérdések

Az interjút készítő hallgatók előre kézhez kapták a felteendő kérdéseket:

• Hol és milyen kontextusban hallottad először a „zsidó” szót?
• Kik a zsidók?
• Mik voltak a zsidóüldözések és az antiszemitizmus okai?
• Beszéltetek/beszéltek-e a holokausztról a családodban?
• Jelen van a „zsidózás” a társaságodban?
• Volt-e szó a holokausztról az iskoládban, beszéltetek/beszéltek-e róla a tanáraiddal, iskolatársaiddal, barátaiddal?
• Hogyan zajlottak a deportálások a településeden?
• Vannak-e jelei az emlékezetnek a településen élt zsidókról és a holokausztról?
• Kell-e emlékezni a holokausztra? Hogyan lehetne ma emlékezni a zsidókra?
• Hogyan látod a 2023. október 7-én Izraelben végrehajtott terrortámadást és az azt követő történéseket? (Ez a kérdés nem hangzott el minden interjúban.)

A válaszok bemutatásának módja

A következő fejezetekben a fenti kérdésekre kapott válaszokat ismertetem. Eltekintek az interjúkészítők és a válaszadók azonosításától, nem nevesítem az érintett településeket sem egy adott embercsoportra vagy településre vonatkozó általánosítás veszélyének elkerülése érdekében. A kérdésekre kapott egyedi válaszokat pontosvesszővel választom el, „/ /” jelű zárójelbe tettem néhány el nem hangzott, de szükséges kiegészítő szót, itt-ott „( )” zárójelben dőltbetűs szerkesztői információt közöltem. Szerkesztési változtatásokat szinte kizárólag csak ezekre a pontosító részletekre korlátoztam.

Az egyes kérdésekre kapott válaszokat kis bevezetővel láttam el, azokat ellenben nem minősítem, ezt tegye meg az olvasó.

Tehát a válaszok:

Hol és milyen kontextusban hallottad először a „zsidó” szót?

Nem volt olyan válaszadó, aki életében ne hallotta volna a „zsidó” szót. Nagyon változatos válaszok születtek.

Részleteiben: otthon beszéltek róla; ha jól emlékszem, gyerekkoromban, történelem órán; a nagyszüleimtől, mikor a háborús időkről beszélgettünk; iskolai hittan foglalkozáson, jó értelemben; szülők, nagyszülők beszéltek róluk; fiatalok: iskolában, filmek révén; idősek: beszélgetnek a 2. világháborúról, gyerekkorban látottakról; édesapától: egy ismerős édesapja zsidó („gyertyás dolog” karácsonykor); ezért viselkedik „így”; harmadik-negyedik osztályban először; általános iskolában; nem hagyott mély nyomot; konkrétan nem emlékszem rá, de valószínűsítem, hogy amikor … fel is figyeltem rá, vajon mi lehet a szó jelentése, az … az általános iskola történelem óráján lehetett; én azt hiszem negyedikben kezdtem el /figyelni/ történelmi csatornákat és ott a második világháború kapcsán jöttek fel;  … első osztálytól kezdve hittant tanultam, így ott találkoztam vele először; én például … három éve olvastam ‚A diadalív árnyékában’ című könyvet és az a második világháború után játszódik,  foglalkozik ezzel a témával, előtte is hallottam róla, de ekkor … szélesebb körű betekintést nyertem ebbe a dologba, meg a vallásba; … megemlékező ünnepségen alsóban; … a kontextusra nem emlékszem, de talán alsóban irodalom órán.

Kik a zsidók?

Tárgyilagos, semleges meghatározások mellett negatív sztereotípiák is megfogalmazásra kerültek, melyek bizony az antiszemita szótár részei.

Tételesen: nagy az orruk, pajesz, göndör a hajuk, nagy a fülcimpájuk, kalapot hordanak; a zsidók kereskedők voltak, a zsidó boltok voltak a legdrágábbak; pénzesek, gazdagok, ma is; zsidó az, akit annak tartanak; olyan emberek, akiknek saját kultúrájuk és vallásuk van; vallási és kulturális közösség; gyűlölt közösség; Mózes átvitte őket a vízen; a Bibliában is megemlítik őket; nem vesznek részt a közösségi életben; az idősek szerint dolgos, tisztességes emberek voltak, a fiatalok véleménye semleges vagy pozitív; akik bele születnek; akik annak vallják magukat; akik azt a vallást követik; van, aki ‚lerakja’ a vallást; házassággal a zsidóságot nem lehet felvenni; egy ismerős férje zsidó, aki határozott és nem sok mindent enged meg a feleségnek; állítólag nagyon jó üzletemberek, jól alkudnak; valaki a Nestlé-nél dolgozott, … pár további zsidó is … /vélemény erről:/ mivel zsidók, így természetesen ilyen helyen dolgoznak és egyébként jó az üzleti érzékük … /másik vélemény:/ egy ilyen céghez nem kerülhet valaki csupán azért, mert zsidó, hanem kell oda egy jó üzleti érzék és tanultság; valaki azt mondja, hogy akinek a vallása zsidó, de van, aki … a származás alapján zsidó, … hogy én hogyan gondolom, ez nehéz kérdés, de talán inkább az, aki származása szerint is zsidó; hát, akik a zsidó hitben hisznek, meg ha jól tudom anyai ágon öröklődik tovább; szerintem nagyon okos, precíz, dörzsölt emberek és ezért is, úgymond, tagadták ki őket; egy kisebb népcsoport, ahhoz képest, hogy viszonylag szétszórtan élnek, ambiciózus és eléggé befolyásos nép; a zsidók az első ábrahámi vallás követői.

Mik voltak a zsidóüldözések és az antiszemitizmus okai?

Az okokat keresve a válaszadók a történelmi horizonton a hitleri fajelméletig, sőt a középkorig nyúlnak vissza, számosan megneveznek „kortalan” érveket is. Részben jelzik egyet nem értésüket a zsidóüldözéssel.

Íme: Hitler fellázította a munkásosztályt Németországban; ha akkor nem üldözik őket /t.i. a zsidókat/, akkor ma már az egész világot uralnák; féltékenység; félelem, előítélet, tudatlanság; egyfajta gyűlölet és félelem a másságtól; sok helyen irigykedtek a zsidókra, mert szorgalmasok és sikeresek voltak bizonyos dolgokban; az emberek féltek attól, amit nem ismertek és ez sokszor gyűlölethez vezetett; a többség követése; ’poénból’; palesztinai, izraeli helyzet /miatt/; politikai manipuláció eredménye, a hatalom felelőssége; már a középkorban elkezdődött; mindig is kergették őket; én egy okot sem tudnék megnevezni, hogy miért kell üldözni őket; zárt társadalom, nem nagyon engednek oda be embereket; a kereszténység terjedése; kevesebben voltak; igazából faji alapon kategorizálták az embereket … főleg a német birodalmi tevékenységek, ill. amik ezek mögött álltak: koncentrációs táborokba való gyűjtés, gettósítás, elhurcolás, megsemmisítés; akármennyire is visszataszítónak vagy ‚gáznak’ is tűnik ez a dolog, bár … magamat valamilyen szinten tanult embernek tartom, … én is el tudok gondolkodni azon, hogy voltak-e ennek valós okai… és valamilyen szinten, nyilván, ami ebből kibontakozott az a teljes abszurditás, … voltak olyan dolgok, amik néhány embernek a bicskát nyitották ki a zsebében, … nyilván nem lehet kimondani egy népre, hogy csak azért mert zsidó, bűnös; véleményem szerint, ahogy a legtöbb diktatúrában …, csak találni akartak valakit, akire rárakhattak minden hibát, … valamilyen szinten egy közös gyűlöletet született a népben  és mi köti össze a legjobban az embert, általában a közös gyűlölet; … nekik volt a legtöbb befolyásuk, sok pozíciójuk volt, ezért könnyebb volt rájuk rárakni azt, hogy ők tehetnek mindenről…  és persze nem csinálták ezeket a zsidók, de egyszerűen rájuk lehetett fogni; a kormány felkarolta a nép ellenszenvét.

Beszéltetek/beszéltek-e a holokausztról a családodban?

A válaszadók többsége azt jelzi, hogy családjukban nem vagy alig esett szó a holokausztról, többen ennek okait is azonosítják. Egy-két esetben találkozunk a „rádöbbenés” jelenségével.

Konkrétan: nem igazán, nálunk otthon nem volt téma; talán egyszer a szüleimmel volt róla szó; félelem a kérdésfelvetéstől a szülők felé; a háború utáni 2. generáció már nem beszél róla, az idősebbek igen; nem beszélnek, de tudomásuk van róla; idősek ma is beszélnek róla undokkal, a fiataloknál ez tabutéma; szégyen, ami történt; auschwitzi látogatás a családdal, előtte nem beszéltünk róla – borzasztó, lelombozó, levágott hajtincsek, gyerekcipők: tudatosul benned, hogy ezek tényleg emberek voltak; látható téma a TikTok-on: egyik interjúalany így „találkozott” rokonával, auschwitzi túlélő magyar nénivel, Amerikából; a családban csak akkor, ha van „hozzáértés”; talán soha az életben nem merült fel, nyilván nem volt érintettség, ezért se; nem is mondanám anyuékat … történelem kedvelőnek, szóval ilyen szinten se; … a nővérem nagyon informált a történelemről és Budapesten tanul, … sokszor … felmegyek hozzá … egyszer álltunk a vasútállomáson és vannak ugye … a nagy konténeres vonatok, mindig, amikor az eljött mellettünk, olyan rossz érzés volt, olyan ijesztő … ő mesélte hogy ez azért van, mert ez a holokausztot juttatja az eszünkbe, mert ugye ilyen vonatokon vitték el az embereket … ahányszor eljön egy ilyen vonat mellettem, én is elhátrálok, kicsit olyan fura érzés és lehet, hogy mindez emiatt van; mindig nagyon érdeklődő gyerek voltam és mindig mindenről tudni akartam mindent, szóval sokat kérdezgettem a szüleimet erről a dologról is.

Jelen van a „zsidózás” a társaságodban?

E kérdést vagy nem minden kérdező tette fel, vagy e kérdésre nagyon kevés válasz érkezett.

Ezek a következők: igen, inkább a férfiak körében; igen, használták a baráti körben is, akármelyikre gondolok… ugye, ennek a szónak lett egy ilyen pejoratív értelme … olyan, aki ugye fogja a pénzt, nagyot akar ‚szakítani’, de én azt mondom, hogy ehhez hozzátett az is, hogy például a mi gyerekkorunkban, vagy hát most is megy … a South Park c. sorozat (amerikai rajzfilm sorozat, 1997 – szerk.), abban például folyamatosan zsidóznak, majdnem kötőszóként használják a zsidó szót és nem a pozitív értelemben; enyhén használt, így fogalmaznék; nálunk még nem /zsidóztak/, de /máshol/ hallottam, sokszor pejoratív értelemben; az én baráti társaságomban van egy ember, akit zsidózni szoktak a kinézete miatt; ’no komment’ (ez egy válasz volt – szerk.).

Volt-e szó a holokausztról az iskoládban, beszéltetek/beszéltek-e róla a tanáraiddal, iskolatársaiddal, barátaiddal?

E kérdés némileg átfedésben van az első kérdéssel. Általában elmondható, hogy az iskolákban megemlékeznek a holokausztról, a megemlékezés formáit és hatékonyságát különféleképpen ítélik meg. Néhány elhangzott kitétel a másság gyűlöletének jelenlétére utal az iskolában.

Az egyes válaszok: csak a rendszerváltás után; a cigányokkal kellett volna kezdeni; csak röviden történelem és hittan órán; film élmény: Schindler listája; igen, a tanárokkal; fiúk gúnyolódtak: jól csinálták (ez a szóban forgó ’fiúk’ véleménye – szerk.); fiatalok tanulnak róla, megemlékezéseken vesznek részt; az oktatásnak nagy a szerepe, nem csak történelem órára való, mert ez egy erkölcsi kérdés, osztályfőnöki órára való; nagyon részletes oktatás – viszont átírta az, amit Auschwitzban láttam; inkább csak beszélgetés volt; láttunk egy megrázó fekete-fehér videót (a zene máig megmaradt bennem); nem tudom, pontosan mikor, de az emléknapok meg voltak tartva mindig … úgy emlékszem vissza, hogy a középiskolában volt … iskolarádió minden teremben és ezek iskolaszintű megemlékezések voltak; a barátokkal, úgy érzem, az átlaghoz képest többször előjött, főleg az egyetemen … az ember, ahogy egyre jobban nyit a világ felé, egyre többször belefut /a holokauszt kérdésébe/ , akár egy kocsmai sörözésnél is elő szokott jönni; történelem órán érintettük, a zsidó vallást vettük, ha jól emlékszem; az én körömben nagyon ritkán, de néha elkezdünk beszélgetni a zsidó népről és kultúráról.

Hogyan zajlottak a deportálások a településeden?

A válaszadók többsége nem tud szinte semmit a lakóhelyükön történt deportálásról, vagy erről egyszerűen nem akar tudni.

A kapott információk: nem tudom; a vasútállomáson felrakták őket a vagonokba; nagyszüleim említették, hogy itt is éltek zsidók és elvitték őket is; nem voltam ott, nem tudom; tudom, hogy elvittek zsidót a településről; a fiataloknál nem téma, az idősek sem tudtak semmit, de egy megjegyzés: akiket elvittek, soha többé nem tértek haza; itt nem volt deportálás, ez mindig kőkemény keresztény falu volt, a szomszédos településről deportálták a zsidókat, méltó emlékhelyük van; kimondottan arra, hogy innen zsidót vittek el … nem emlékszem … a szomszéd faluból biztos, hogy vittek, ott komoly zsidó közösség … élt, van zsidó temető is; először volt egy zsidó negyed és ott csináltak egy gettót, konkrétan házi őrizetbe raktak mindenkit, elvették a tulajdonukat, utána pedig onnét vitték őket tovább; én nem nagyon tudom, hogy hogyan zajlott ez itt.

Vannak-e jelei az emlékezetnek a településen élt zsidókról és a holokausztról?

A válaszok zöme szerint az adott helyen nincs semmi nyoma az egykori zsidó közösségnek, vagy ha van, a kérdezettek nem tudnak róluk.

A közöltek: zsidó temető; volt zsinagóga, ma már nincs, helyét nem tudom; lehet, hogy van emlékhely (amit még az interjút készítő sem talált – szerk.); nem igazán, nem tudok róla; nem tudok róla, de jó lenne, ha lenne, hogy emlékezzünk; emlékhely nincs; semmi emlékhely nincs, csak a családi házak és szántóföldek által körülvett zsidó temető, ami nagyon rossz állapotban van; a zsidó temetőt gondozzák, be van kerítve, 2-3 család sírjai találhatók itt, tisztelik, nem hagyják beszántani; csak a temető, másról nem tudok; nincs emlékhely, nem téma, nem is lesz, mások szerint kellene emlékhely; szerintem itt semmi; a … utcáról lefordulva, ott a ház szélén, a falon van egy ilyen kis emlékmű; … a házak előtt ki van rakva ilyen fémből a családok neve … (pótkérdés: tudod-e, hogy mi azoknak a ’fémeknek’ a neve? – szerk.) nem, azt nem (ez a kapott válasz; az interjút készítő a botlatókövekre kérdezett rá – szerk.); a zsinagóga, ami egyébként nagyon szép lehetne, csak elvileg nem szeretnék felújítani, mert így szeretnék megőrizni.

Kell-e emlékezni a holokausztra? Hogyan lehetne ma emlékezni a zsidókra?

A válaszolók néhány kivételtől eltekintve az emlékezés indokoltságát és fontosságát húzták alá. Vannak, akik túlzottnak tartják az emlékezés mértékét akár elmenve álhírek hangoztatásáig.

A válaszok: nem, feledni kell; nem, mert már nincs érdekelt vagy hozzátartozó; igen, elrettentés céljából; ne történjen meg újra, de nem a szívünk csücske a zsidó; mindenképpen, azért is, hogy soha ne történjen meg újra; igen, hogy a jövő generációi tanuljanak belőle; fontos, hogy emlékezzünk arra, mi történt és a túlélőkre is, ne csak az áldozatokra; igen, akár egy emléktáblával vagy egy megemlékezéssel; igen, de ez változik; igen, ez is egy esemény volt; igen, így marad fenn az utókornak; ha a halottjainkról megemlékezünk, akkor róluk is kell; egy napon az évben, nem többször; tanítani kell, hogy ne következzen be újra; morális kötelesség megmutatni, hogy mire képes a gyűlölet, ez nem csak múlt, hanem mai erkölcsi tanulság; egyértelmű a válaszigen; annyi életet elvettek; fölöslegesen haltak meg a szerencsétlenek; hogy feleszméljünk, hogy most milyen k**** jó dolgunk van; emlékeztető, hogy az emberiség ne essen megint ebbe a hibába; szemfelnyitás; illene, hogy nagy emlékezés legyen, de nem kell piros betűs ünnepnap; az emberiségnek ez egy hatalmas, nagy, fekete foltja; kell, hogy az emberek kicsit ’traumatizálódjanak’; ’reality check’; fontos látni, hogy mennyire megrendezett és brutális volt /a holokauszt/; kell, talán … jó is, hogy van egy külön emléknap, részarányban is tőlük volt a legtöbb áldozat, de … jó ez így, ahogy van … vannak megemlékezések, meg elég sok film készült, akár dokumentum, akár rendes film; sokszor az embernek már-már olyan érzése van, hogy úgy túlságosan ki akarják sajátítani ezt a világháborús áldozati szerepet … például nagyon sok olyan hír jön, hogy van olyan ország, amelynek a mai napig jóvátételt kell fizetni … igen ott életek vesztek el, családok mentek tönkre, de nehogy már egy mostani magyar gyereknek 80 évvel utána a zsebéből kivegyék a pénzt, hogy Magyarország jóvátételt fizessen Izraelnek; a múltkor … olvastam, hogy a MÁV-ot akarták megbüntetni, mert … részt vettek a deportálásokban, azért mindennek van határa, szerintem; mindenképp, ez egy megrázó történés volt emberek százezreinek, millióinak, amely mellett nem mehetünk el … /az emlék/ generációkba égett bele; fontos /emlékezni/, mert hogyha körülnézünk a mai világban, az, hogy másképp bánunk az emberekkel a bőrszínük vagy a szexualitásuk alapján, ez most is jelen van, talán még rosszabb is, mert bejött a social media, rengeteg /erre biztató/ ingert kapunk minden nap … ez ma is így van: elítéljük azokat, akik bármiben is mások; a kultúra megismerése is hozzátartozhatna ehhez az egészhez, hogy jobban át tudjuk érezni a helyzetüket.

Hogyan látod a 2023. október 7-én Izraelben végrehajtott terrortámadást és az azt követő történéseket?

E kérdést három kérdező tette fel, a többiek erre vagy nem vállalkoztak, vagy nem találták megfelelőnek a kérdésfelvetés körülményeit. Egyik válaszadó sem ítélte el a HAMASZ terrortámadását, ellenben a konfliktusért többen Izraelt ítélték meg felelősnek, míg mások semlegesek maradtak.

A tételes reakciók: nem tudom; a franciaországi helyzet a legrosszabb; a világ már van olyan szinten, hogy ezt diplomatikus (diplomáciai – szerk.) úton el lehet intézni; ez a területszerzési mánia kicsit ilyen középkor…; én nem is tudom pontosan, hogy mi itt a cél, mármint a népirtással; azt gondolná az ember, hogyha már egy nép átment egy ilyen tragikus dolgon, akkor nem ismétli meg; ők voltak az áldozatok, most meg ők azok, akik csinálják; megmondom őszintén, annyira nem ástam bele magam ebbe, annyira nem izgat ez a téma … ha az ember annyira benne lenne a dologban, akkor is rohadt nehéz lenne eldönteni, hogy most … kinek van igaza …  valószínűleg sohasem fogjuk eldönteni, hogy … most az izraelieknek vagy a palesztinoknak van igaza; gyakorlatilag amióta világ a világ, ezek mindig háborúztak egymással … én egyik mellett se tudnék kiállni, részemről mind a kettő fél hibás; a legszörnyűbb az egészben és nagyon sok téma van ilyen, hogy minél jobban beleásom magam a témába, annál kevesebbet tudok róla … azt tudom mondani, hogy aki azt mondja, hogy csak ez vagy csak az, az egy barom … aki ennyire ki tud állni valami mellett, az nem tud eleget; az izraelieknek egy ürügy volt, hogy végre megtámadhassák Palesztinát, palesztinok pedig csak az országot akarják; én őszintén nem vagyok annyira tájékozott abban, hogy pontosan mi történik, viszont nem tetszik, hogy az aktuálpolitikába nagyon beleszól (azaz túlzottan befolyásolja a napi politikai helyzetet – szerk.), olyan szinten, hogy más országok ezzel példálóznak, vagy épp beleszólnak a konfliktusba … például valamit Trump is … belepofázott, vagy én nem is tudom, hogy mit csinált pontosan; a háború mindig rossz, a háborúból senki sem jön ki győztesen; ledöbbent, hogy az emberek … területekért tudnak vitázni, ez is emberi életekbe kerül; valódi béke sose lesz.

A hallgatók személyes benyomásai

Az egyetemi hallgatók némelyike az interjú készítés alatti személyes benyomásairól is beszámolt.

Az egyik hallgató azt jelezte, hogy az interjú nyugodtan folyt le. Egy másik arról adott számot, hogy a megkérdezettek között jelen volt a félelem a témától, de a kíváncsiság is, a beszélgetés a komfortzónából történő kilépést jelentette. Az interjú kezdetén a megkérdezetteket zárkózottság jellemezte, azt hangsúlyozták, hogy „nem tudok erről semmit”, de később némileg feloldódtak.

Találkoztak zárkózott interjúalannyal, lelkes, ideges vagy közönyös válaszolóval, volt, akit meglepett, hogy milyen közel állt a tragédia a falusi élethez

Az egyik településen folytatott neonáci szervezkedésről, melynek fő jellemzője volt az antiszemitizmus, a német 3. birodalmi náci ideológia átvétele és általában véve a másság gyűlölete, minden ott lakó tudott, de senki nem lépett fel ellene, inkább a közömbösség, a „mindegy” érzés, a „mások dolga” álláspont volt a jellemző. Itt jelen volt a tudásvágy hiánya; nem akartak a felvetett kérdésekről többet tudni, „időnket ne pazarolják” – nyilatkozták.

Az interjú végeztével – egyes esetekben – pozitív visszajelzés is érkezett és megkönnyebbülés következett.

Köszönet

A Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány nagyon hálás a hat egyetemi hallgatónak, a külső szakértőknek és egyetemi oktatóknak a tanfolyam megszervezésért, lebonyolításáért, illetve az azon történt aktív részvételért. Külön köszönet illeti a Széchenyi István Egyetem vezetését e kurzus indításának lehetővé tételéért.

2025. december

---

[1] (1), (2), (3)

[2] Kiáltó csend – A holokauszt helyi emlékezete Magyarországon, Csepeli György és Papp Richárd, Múlt és Jövő, Budapest, 2025

A fénykép csak illusztráció.

Foltozó szabó és mosónő tizedik gyermeke

Összeállította Krausz Péter

A magyar rádió 100 évvel ezelőtti, 1925. decemberi indulása alkalmából a Győri Szalon kulturális magazin december elejei bejegyzése irányította figyelmemet Winter Ernőre, akinek neve – úgy vélem – méltatlanul elhomályosult a győri emlékezetben.

Bevallom és szégyellem, hogy győriként korábban nem hallottam róla. Köszönet a magazinnak és a bejegyzés szerzőjének, hogy felidézték e kiemelkedő, győri születésű műszaki értelmiségi életútját.^[1] Nélküle a rádiózás Magyarországon nehezen honosult volna meg.

Jelen írás a Győri Szalon-ban megjelent bejegyzésre, valamint további forrásokra támaszkodik. A talált információkat több esetben szó szerint vettem át. A Győri Szalon-on kívüli forrásokat külön feltüntettem.

Indulás

Régi győri zsidó családból származott. Winter Nándor foltozószabó és Dringler Regina mosónő tizedik (legkisebb) gyermekeként született Győrben 1897. március 15-én és elhunyt Budapesten 1971. június 2-án. ^[2]

„Tizennégy esztendős koromban családfenntartó voltam” – nyilatkozta 1969-ben. ^[3]

1915-ben, a győri Állami Főreáliskolában (a ma Révai Miklós Gimnáziumban) kiváló eredménnyel érettségizett. Osztályfőnöke Pitroff Pál, matematikatanára Kallós Béla, természetrajztanára Polgár Sándor volt (utóbbiról lásd korábbi közleményünket – szerk.).

Az iskola elvégzése után az osztályból többen bevonultak katonának, ő is és önkéntesként Boszniában teljesített szolgálatot 1918-ig.

Az első világháború után a budapesti Meister Szappangyárban dolgozott, és munka mellett végezte tanulmányait a József Műegyetemen, ahol 1925-ben vegyészmérnöki képesítést szerzett. Kölcsönkért pénzen tanult Brünnben, Boroszlóban és Drezdában is. ^[3]

1925-ben az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. (a későbbi Tungsram) kémiai laboratóriumában helyezkedett el, itt kezdődött és jutott egyre magasabbra a pályája.

A modern rádiócső kidolgozása

Nevéhez több találmány fűződik, többek között az úgynevezett redukciós bárium fémgőz eljárás kidolgozása. Ennek eredménye az 1927-es bárium–magnézium rádiócső (P 415 jelű, nagy teljesítményű végerősítő Tungsram-cső). Ezzel a termékkel a magyar rádiócsőgyártás egyből az élre ugrott, megelőzve a Philips-et és a Telefunken-t. Winter Ernő találmánya szerint készült magyar gyártmányú csöveket építettek be francia, belga, német, osztrák és holland rádiókészülékekbe is.

A Tungsram-nál 200 millió elektroncső készült Winter szabadalmai alapján. Amikor azonban szerény fizetésének emelését kérte a gyár vezetésétől, ezt megtagadták tőle. Ekkor helyezkedett el „a szakmában jártas vegyészként” Hollandiában, ahol is a Philips nijmegeni gyárában 5 éves szerződést kapott kiemelkedő javadalmazás mellett ^[3] (Nijmegen holland város, ahol a Philips Splendor nevű izzólámpagyára működött az 1930-as évektől ^[4]– szerk.) Azonban „szívünkben egyre sajgóbb lett a honvágy” – nyilatkozta felesége 1969-ben. ^[3] Két év után haza csábította Aschner Lipót, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. elnök-vezérigazgatója. ^[2]

Ezt követően – munkatársaival – kifejlesztette a közvetett fűtésű katódot, valamint több eredeti rádiócső-konstrukciót is kidolgozott. Tőle származott az a világszerte alkalmazott eljárás is, amelynek eredményeként a rácsot arany bevonattal látták el a másodlagos-emisszió megakadályozására. ^[2]

Munkája mellett szenvedélyes hegymászó és sziklamászó: feljutott a Keleti-Alpok legmagasabb csúcsára, a 3 899 méter magas Ortler-re ^[5] (amely az Osztrák-Magyar Monarchia egykori legmagasabb pontja, ma Olaszországban, Dél-Tirolban található – szerk.).

1944-ben zsidó származása ellenére, érdemeire való tekintettel védettséget kapott, de kényszertartózkodási helyéül az Egyesült Izzó 17-es épületét jelölték ki. ^[2]

Munkássága a II. világháborút követően

A háború után távirat érkezett a Philips-től, a következő állt benne: „Kérünk értesítést, él-e a katódos Winter?” ^[3]

Végül is Winter Ernő Budapesten maradt. Munkásságával hozzájárult, hogy Magyarországon a réginek sokszorosát kitevő termelést biztosító, önálló elektroncsőipar fejlődött ki. 1950-ben a Távközlési Kutató Intézet munkatársa lett, 1962-ben az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetének elektronfizikai osztályát vezette.

Kidolgozta a legkisebb fogyasztású telepes és a közvetlen fűtésű csöveket. 1950 után mikrohullámú csövek fejlesztésével is foglalkozott: különlegesen hosszú élettartamú, nagy teljesítményű készletkatódot fejlesztett ki. ^[2]

Érdemeiért kétszer kapott Kossuth-díjat (1950, 1953), a Magyar Tudományos Akadémia 1951-ben levelező, 1956-ban rendes tagjává választotta. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) egyik alapítója (1961).

További elismerései: Magyar Munka Érdemrend (arany, 1948 és 1950), Magyar Népköztársaság Érdemrend (1952), Munka Érdemrend (arany, 1967). ^[5]

Házastársa Barta Lívia (1902–1994, Barta Sámuel kereskedő és Frischmann Margit lánya), akit 1926. december 23-án Budapesten vett nőül. Gyermekei: Ada-Winter Péter (1923–2020) informatikus, Winter Mihály (1940–1976) orvos, kandidátus és Winter János (1941 – ?).

Főbb művei: Vákuumtechnika (Budapest, 1954), Válogatott fejezetek a ferromágnesség témaköréből (Budapest, 1955), Single Electron Generated Current Pulse in a Vacuum Diode (Budapest, 1964) ^[2]

Winter Ernő, a magyar híradás- és vákuumtechnikai kutatások kimagasló személyisége, akinek több mint hetven magyar és közel kétszáz külföldi szabadalma kapott oltalmat, 1971. június 2-án hunyt el Budapesten. A Farkasréti temetőben nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyleleti Bizottság 2002-ben védetté nyilvánította.

---

Források

[1] Winter Ernő, a magyar rádiócsőgyártás atyja; Veres László, 2025. december 1, Győri Szalon

Köszönet a Győri Szalon-nak a weblapján megjelenő különféle összeállítások szabad felhasználásának engedélyezéséért.

[2] Winter Ernő, Wikipedia

[3] Az újságíró archívumából – A katódos Winter; Kulcsár László, 2024. március 30, Infovilág

[4] Industrial city, the arrival of NV Philips, Into Nijmegen

[5] Winter Ernő, Névpont.hu

---

Nyitókép: Lampes pour radio Tungsram, Suisse, circa 1930 (Forrás: Galerie123.com)

Recenzió

A Szülőföldünk Honismereti Egyesület, valamint az ennek az intézményi keretei között működő Győr Hely- és Családtörténet-kutatók Baráti Társasága és a Bedécs Gyula Társaság 3. kiadványa, Győr-Csorna, 2024, melynek megjelentetését a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány és a Mazsihisz támogatta.

A Soá nyolcvanadik évfordulójához kapcsolódóan megjelent kötetében Aszt Ágnes, csornai régész-muzeológus rekonstruálja a valaha a lakosság tíz százalékát kitevő helyi zsidó közösség életét. A könyv megírásának az ötlete véletlenszerű volt. A Mosoni Zsidó Hitközség egy kamarakiállítást szervezett Kass János Zsidó ünnepek című rézkarc-sorozatából. Aszt úgy gondolta, a tárlatot érdemes lenne Csornára is elvinni, egybekötve az ottani zsidóság történetének a feldolgozásával. A könyv többéves kutatás eredménye.

Aszt Ágnes 2000-ben szerzett régész-muzeológus diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Végzés után a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban helyezkedett el. 2015-ben került Csornára, ahol a Muzeális Kiállítóhelyen először muzeológusként, majd később a Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Kiállítóhely igazgatóhelyetteseként dolgozott. Munkássága kiemelkedő része az új állandó helytörténeti kiállítás létesítése, a Szili Zárdamúzeum létrehozása és az Élet – A csornai zsidóság története időszaki kiállítás megszervezése volt. Jelenleg a Kisbajcs Község Önkormányzata Integrált Közösségi és Szolgáltató tér vezetője. Aszt Ágnesnek ötvenhárom publikációja jelent meg, köztük három önálló kötet.

A szerző a kutatásaihoz a Csornai Múzeum adattárában felelhető gyűjtéseket, a soproni levéltár iratait, a Jad Vasem és az Arolsen Archívumok (a nemzeti szocializmus áldozatainak és túlélőinek világméretű németországi irattára) dokumentumait használta fel, valamint magánszemélyek által rendelkezésre bocsátott fényképeket, iratokat és szóbeli visszaemlékezéseiket. Ismét arcot ad a sok feledésbe merült személynek

A könyv kezdő fejezete: A magyarországi zsidóság története a törvények tükrében. Már a 2.-3. századból is vannak zsidó emlékek, és a honfoglalás idején is érkeztek zsidók a Kárpát-medencébe. A középkortól hol megkülönböztették és üldözték őket, hol kiváltságokat és védelmet élveztek, egészen a kiegyezésig. Ekkor jog szerint egyenlőek lettek a többségi társadalommal, az antiszemita érzelmek mégsem szűntek meg. Pedig szemben a Monarchia más kisebbségeivel, akik öntudatosan hirdették önálló arculatukat, a zsidó emberek izraelita vallású magyaroknak tekintették magukat. Az első világháborúban zsidó hazafiak ugyanolyan áldozatokat hoztak, mint a keresztény polgárok, a Tanácsköztársaság terrorját pedig ugyanúgy megszenvedték. Majd következtek a harmincas évek zsidóellenes törvényei, a kirekesztés, a kisemmizés, végül a deportálás a haláltáborokba, illetve munkaszolgálatra. A vészkorszakot túlélők közül sokan kivándoroltak, csak egy töredékük maradt az országban. A csornai zsidóság története mindenben visszatükrözi az országban lezajlott eseményeket.

A Csornai zsidóság története szakaszban, de az egész könyvben is visszatérő évszám 1853, a Csornai Hitközség megalakulásának az éve. Az 1800-as évek első harmadában az izraelita felekezetűek még csak a lakosság egy százalékát tették ki, az évszázad vége felé már tíz százalék körül mozgott. A zsidók kivették részüket a helyi gazdasági életből. A negyvenes évekig nagyjából szinten maradt az arányuk, majd a Soá következtében drámaian lezuhant, és a háború után is alacsony maradt. A túlélők közül sokan kivándoroltak, illetve 1956-ban disszidáltak.

A csornai zsidó áldozatvállalás a Nagy Háborúban. A zsidó szervezetek kifejezetten támogatták a hazafias kötelességek teljesítését. Hetvenkét bevonuló csornai zsidó férfi közül tizenhét hősi halált halt. De nem csak katonák állításával támogatta a helyi zsidóság a hadsereget, hanem anyagilag is. Mindezek ellenére alig emlékeztek meg erről az áldozatvállalásról, sőt antiszemita megmozdulásra is sor került, mint például az elesettek emléktáblájának a megrongálása.

A csornai hitélet keretei – a templomudvar az ortodox zsinagóga történetét ismerteti, valamint a rabbik és a hitközség más személyiségeinek a pályáját. Az osztatlan kétosztályos iskolában ortodox és neológ gyerekeket egyaránt tanítottak.

A csornai zsidó egyleti élet fejezetből kiderül, mennyire fontos színfoltjai voltak a közösség mindennapjainak a jótékonysággal, továbbképzéssel vagy kultúrával foglalkozó társaskörök. A legrégebbi, legnagyobb és legtehetősebb természetesen Csornán is a Hevra Kadisa volt. Az első világháborús hadiárvákat támogató Filléregylet országos jelentőségűvé fejlődött. A zsidóellenes jogszabályok tönkretették a virágzó egyesületeket.

 Az élet háza – A csornai zsidó temető a temetkezés egyes szokásaival, a sírkövek jellegével, a rajtuk olvasható szövegekkel és szimbólumokkal foglalkozik.

A csornai zsidó emlékmű és emléktáblák a városban szintén a halotti kultusszal kezdődik. A lappangó zsidógyűlölet megdöbbentő példája, hogy a második világháború mártírjainak 1990-ben felavatott emléktábláján a település 655 zsidó áldozata közül mindössze egyetlen egy neve szerepel. Végül nem kevés huzavona után, több antiszemita véleménynyilvánítás ellenére, 2005-ben felavatták a belvárosban az ország első köztéri Holokauszt-emlékművét az összes meggyilkolt nevével.

A Válogatás a megmaradt zsidó polgári hagyatékokból szakasz különböző mindennapi használati tárgy és néhány judaika sorsát írja le. A gettósítás során sok mindennek nyoma veszett. Ellopták, „kiigényelték”, vagy az eredeti tulajdonosok másra bízták. Ami megmaradt, az magán- vagy múzeumi tulajdonban van.

A Családtörténetek a könyvnek mintegy a felét teszi ki és talán a legértékesebb része. Aszt Ágnes családrekonstrukciók révén nem hagyja, hogy emlékük az enyészeté legyen. Ehhez felhasznált anyakönyvi bejegyzéseket, igazolványokat, sok egyéb dokumentumot és szóbeli beszámolókat. A csornai zsidók főként kereskedők voltak, illetve különböző értelmiségi foglakozásokat űztek. Szinte mindegyik családnak ugyanaz a tragédia lett a sorsa: tagjaik nagy része haláltáborba került, vagy a munkaszolgálat alatti kegyetlenségek végeztek velük. A legtöbb esetben – a szó szoros értelmében – csak hírmondó maradt belőlük. Ők fokozatosan elhagyták a szülővárosukat. Volt, aki a háború után alijázott vagy nyugatra ment, néhányan az országon belül költöztek el. A 18. század óta itt lakó Gestetner család gyakran szerepel a könyvben. Az ő sarjuk Csorna leghíresebb polgárainak egyike Dávid, a stencilgép feltalálója, jóllehet ő a 20. század elején elhagyta az országot és végül Londonban telepedett le. A szerző külön ír a zsidóüldözés miatt keresztény vallásra áttértekre. Sajnos ez sem mentette meg őket a haláltól.

Aszt Ágnes muzeológusnak köszönet jár azért, hogy a sokoldalú forrásanyag mélyreható feldolgozásával nem hagyja, hogy Csorna zsidósága emléke az enyészeté legyen.

Aszt Ágnes: Élet – A csornai zsidóság története című munkája 2500 forint adományért szerezhető be közvetlenül a Szülőföldünk-Honismereti Társulatnál ezen az e-mail címen: kovacs.balazs.gyor@gmail.com.

Ez a recenzió a Szülőföldünk Honismereti Egyesület hírlapjában jelent meg először, annak rövidített változata.

Polgár György

Pataki Patrícia, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója által készített interjúk bemutató anyaga

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán, szociálpedagógia és szociológia szakos hallgatók részére 2025. szeptemberében alapítványunk kezdeményezésére indított „Zsidóság – Befogadás – Kirekesztés” tematikájú kurzus keretein belül hat hallgató készített egy-egy interjú sorozatot.

Pataki Patrícia interjúit 2025. novemberében Szentpéterfán készítette. Szentpéterfa egy kis falu a magyar-osztrák határon, kevesebb mint ezer lakossal. A zsidó lakosságot innen is deportáltál 1944-ben.

A következőkben a kurzus Győrben, 2025. november 14-én megrendezett zárófoglalkozására Patrícia által összeállított PPT anyagot mutatjuk be. Köszönjük neki, hogy lehetővé tette összefoglalójának közlését.

A szerkesztő csak a legszükségesebb, a tisztánlátást segítő módosításokat végezte el a kérdésekre adott válaszokban.

További egyetemi hallgatók PPT anyagai: Mágocsi Barbara – Pápa, Dombi Boglárka – Tihany

---

---

Címlap fotó: Szentpéterfa – Mészáros D. Zsolt Nyugat.hu

---

Szerk. és angol fordítás: Krausz Péter

Dombi Boglárka, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója által készített interjúk bemutató anyaga

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán, szociálpedagógia és szociológia szakos hallgatók részére 2025. szeptemberében alapítványunk kezdeményezésére indított „Zsidóság – Befogadás – Kirekesztés” tematikájú kurzus keretein belül hat hallgató készített egy-egy interjú sorozatot.

Dombi Boglárka interjúit 2025. novemberében Tihanyban készítette. Tekintve, hogy Tihanyban szinte soha nem volt zsidó közösség, ezért Boglárka röviden áttekintette a szomszédos Balatonfüred zsidóságának a történetét.

A következőkben a kurzus Győrben, 2025. november 14-én megrendezett zárófoglalkozására Boglárka által összeállított PPT anyagot mutatjuk be, amely az interjúkban feltett kérdéseken túl egy vetített képen megismertet bennünket a füredi zsidóság történetével is. Köszönjük neki, hogy lehetővé tette összefoglalójának közlését.

A szerkesztő csak a legszükségesebb, a tisztánlátást segítő módosításokat végezte el a kérdésekre adott válaszokban.

További egyetemi hallgatók PPT anyagai: Mágocsi Barbara

---

Címlap fotó: Tihany – Utazik.hu

---

Szerk. és angol fordítás: Krausz Péter

Mágocsi Barbara, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója által készített interjúk bemutató anyaga

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán, szociálpedagógia és szociológia szakos hallgatók részére 2025. szeptemberében alapítványunk kezdeményezésére indított „Zsidóság – Befogadás – Kirekesztés” tematikájú kurzus keretein belül hat hallgató készített egy-egy interjú sorozatot.

Mágocsi Barbara interjúit Pápán és kisebb részben a szomszédos Vinár és Nemesszalók községekben készítette 2025. november 7-én és 11-12-én.

A következőkben a kurzus Győrben, 2025. november 14-én megrendezett zárófoglalkozására Barbara által összeállított PPT anyagot mutatjuk be, amely az interjúkban feltett kérdéseken túl dióhéjban megismertet bennünket a pápai zsidóság történetével is. Köszönjük neki, hogy lehetővé tette összefoglalójának közlését.

A szerkesztő csak a legszükségesebb, a tisztánlátást segítő módosításokat végezte el a kérdésekre adott válaszokban.

---

---

Szerk. és angol fordítás: Krausz Péter

A nagyhírű győri burkolatanyag gyár története képekben

Ez a bemutató anyag, melyet az előadásakor a diákok által tett megjegyzésekkel együtt teszünk közzé, a zsidó Grab család által 120 éve alapított Graboplast gyár máig is tartó történetéről szól. A Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által Győr és környékének zsidó emlékeiről „Az ő sorsuk – a mi történelmünk” címen kiírt 2024. évi középiskolás pályázatra a győri Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum Bekő Levente, Burkus Bálint és Csíkász Levente összeállítású, Kazóné Kardos Melinda történelem tanár támogatta diákcsapata nyújtotta be. Ezzel és más munkáikkal a pályázaton a legjobb szakközépiskolai csapat címet nyerték el.

Indulás Csehországban

Csehország nem csak szépségéről, hanem iparáról is híres. Ennek az iparnak a szereplői közé tartozott a Grab család is, akik legtöbb pénzüket a dualizmus idején különböző vállalkozásokba fektették, mint például a későbbi néven ma is ismert Graboplastba. 

A Grab családból kiemelkedett Grab Miksa, aki jogot tanult Prágában, majd leginkább a család által létesített cégek irányítójaként dolgozott. Ez utóbbi tevékenységét folytatta Magyarországon is, ez hozta őt Győrbe.  A családjának nagy része viszont az első világégés után az Egyesült Államokba költözött. 2005-ben, a gyár alapításának 100. évfordulója kapcsán sikerült még Csehországban élő Grab leszármazottakat is felkutatni.

Gyár alapítás

A gyárat 1905-ben alapították.

Korábban a gyár helyén téglagyár állt, amit Grab Miksa vásárolt meg. Fiaival, Hugóval és Emánuellel együtt alapította a céget. Az eredeti épületből ma is látható az u.n. „óratorony”.

Az üzem kezdetben viaszosvásznat készített, majd jöttek a nagy állami megrendelések. Először a MÁV-nak készítettek vasúti kárpitokat. Ez a megrendelés biztos jövőt jelentett a vállalatnak.

A Grab család Győrben

A Grab család győri villája közvetlenül a gyár mellé épült.  Savmart üvegablakait a híres cseh művész, Alphons Mucha készítette, fő alkotásai a prágai Mucha múzeumban vannak kiállítva.  A villában a „Négy évszak” című munkája került elhelyezésre. A sorozatból az egykori személyzet elbeszélése alapján a Tavasz és a Nyár légnyomás áldozata lett, az Ősz és a Tél megmaradt épségben. A villa épült meg utoljára, megelőzték az u.n. cseh-házak, ahol a Csehországból hozott szakemberek laktak, mellette pedig a mérnöki lakásokat alakítottak ki. 

A villa az alapítók szándéka szerint egyszerre szolgált fogadóépületként a földszinten és lakóépületként, ugyanis a tulajdonosok lakásai az emeleten kaptak helyet. Személyzeti lakásokat a szuterénben alakították ki, érdekesség, hogy ezek a lakások a 2000-es évekig használatban voltak. A villát angolpark mintájára készült kert vette körül. A gyár területén működött egy kertészet is, ahonnan a gyár dolgozóit friss zöldséggel látták el. Mára mindezekből semmi sem maradt, helyükön egy SPAR élelmiszer áruház és parkolója található.

1945 után a villában szolgálati lakásokat létesítettek. Az épület ma egy felújításra szoruló társasház.

Az I. világháború alatt és után

Az első világháború alatt vegyvédelmi felszerelést, esőköpenyeket és sátorlapokat gyártottak. A világháború után a cég nem lélegezhetett fel, hiszen a gazdasági világválság idején a cseh anyacég csődbe ment. Teltsch Arnold és Rudó István vásárolta fel és mentette meg az üzemet, ami a csak az 1930-as évektől kezdett újra fellendülni.

A II. világháború idején és azt követően

1939 szeptemberétől a termelést katonai irányítás alá vonták.  A szövetségesek bombázásai a gyárat sem kerülték el, bár a bomba, ami eltalálta, nem követelt emberi életet és az épület sem sérült meg komolyabb mértékben.

A céget 1947-ben államosították.

Az 1956-os forradalom után az üzem alapanyaghiánnyal küzdött. Az 1970-es években épült meg az ikonikus kék épület. Ebben az időben kezdtek műbőrt készíteni a Volkswagen, a Fiat, a Renault, a Ford, a Skoda és más autógyárak részére. A soproni uszoda műanyagsátrát a Graboplastban kifejlesztett levegőtúlnyomás tartotta fenn.

1969-ben vált ki a Graboplan, melynek fő profilja a sátorgyártás lett.

A vállalat saját bölcsődével, óvodával, orvosi rendelővel és munkásszállóval rendelkezett.

Az 1960-70-es évek kiemelkedő vezetője

 A Graboplast története nem lehet teljes Jankovich Nándor tevékenységének ismertetése nélkül.

Jankovich Nándor 1926. augusztus 29-én született Pozsonyban. 1940-45 között a győri tüzérosztálynál szolgált, amerikai fogágba került. 1946-os hazatértekor került a Graboplasthoz, mint udvari segédmunkás. 1948-tól már szakszervezeti vezető, majd 1952-től üzemvezetői pozícióig jutott. 1957-ben szerezte meg textilipari technikusi végzettségét. 1966-ban a Megyei Tanácsban is helyet kapott, egy évvel később gépépítő diplomát szerzett. 1970-ben megkapta a korszak emblematikus kitüntetését, a Munka Érdemrend arany fokozatát és Állami díjjal is elismerték munkásságát. 1972-ben foglalhatta el a vezérigazgatói széket. 1974-ben a Bánki Donát Műszaki Főiskolán üzemmérnöki diplomát szerzett. 

A Graboplast gyár volt az élete. A szomszédos – már szolgálati lakásokká átalakított – villából még vasárnaponként is átment és bejárta gyárat.  Szabadidejében ritka növényeket termesztett. Ezekből még ma is látható a gyár udvarán egy kaktuszfajta, amelynek ritka virágzása helyi nevezetesség. 1985. december 18-án hunyt el. Fia, Jankovich Nándor iskolánk egyik tanára volt sok éven át. A műszaki tantárgyak mellett éneket is tanított. 

A rendszerváltás után

1990-ben Jancsó Péter vezetésével megalapították a Graboplast Textil- és Műbőrgyártó Részvénytársaságot, ami 30%-os nyugati tőkével büszkélkedhetett. 1994-ben pedig már a Budapesti Tőzsdén árulták részvényeit. A cég felvásárolta a soproni szőnyeggyártó SOTEX Rt-t, majd az UNIONTEXT Kft-t. Kecskeméten elindították a parkettagyártást, Tatabányán a győri anyacég termékeinek a gyártását indították el. A soproni gyártás 2008-ban, a gyár fennállásának 99. évében megszűnt. 

A Graboplast nem csupán gyárként működik Győrben, hanem különböző sporttevékenységeket is támogat, közülük a legsikeresebb az ETO női kézilabda csapata volt. Emellett a győri vízi sport és a Győri Balett is élvezhették a támogatását. 

2005-ben a vállalat fennállásának 100. évében kiadták a cég történetét feldolgozó emlékkönyvet.  Ezt az évfordulót a gyár és a város látványos rendezvénysorozattal ünnepelte, melynek záróeseménye egy Republic-koncert volt a Széchenyi téren.

A közelmúltban jelentős beruházásra került sor a győri egységben: megépült az üzemvezetés új épülete. 

A gyár bejárása során többek között a korai műbőrgyártás egyik gépét tekinthettük meg. Jó volt látni, hogy a gyár múltjának egy darabját kincsként őrzik. Érdekesség, hogy Magyarországon mindössze kettő működő páternoszter van, az egyik az itteni irodaépületben üzemel.

A Graboplast 2025-ben 120 éves lesz. Alapítása óta folyamatosan működik.

---

Szerkesztette, angolra fordította: Krausz P.

Apor Vilmos

Ezt az írást a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány Győr és környékének zsidó emlékeiről „Az ő sorsuk – a mi történelmünk” címen kiírt 2024. évi középiskolás pályázatára a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium diákjai, Flinger Lili, Hordós Anna és Kispál Dorottya készítették, Cséfalvay Tamás történelem tanár irányításával. A csapat a pályázaton 2. helyet ért el.

Apor püspökről már jelentettünk meg hasonló tartalmú bejegyzést honlapunkon. Tekintettel kiemelkedő egyéniségére és nagyon tisztességes, sőt önfeláldozó, példaértékű magatartására a 2. világháború és különösen a zsidóüldözés idején, indokoltnak tartjuk személyének ismételt bemutatását, ezúttal győri bencés diákok tollából.

Apor Vilmos a magyar katolikus egyháztörtének egyik legfontosabb személye. Habár a pártállam idején igyekeztek emlékét kitörölni a magyar köztudatból a győriek szívében fontos helyet foglal el. A keresztény teológia és filozófia alapkérdése a szabadság. Apor keresztény mivolta önmagában szabadságot adott az embereknek. 1945 tavaszán saját életét áldozva védte meg a gyámoltalan nőket. A mártíromság egyben azt is jelenti, hogy az életút egy pontban összpontosult, ami egy újabb út a megvilágosodás felé. Teológiai értelemben a mártírhalál ad értelmet életének, viszont a történettudomány sokkal inkább az életére összpontosít. A főpap életének nem a halál körülményei adnak értelmet, mégis ez a tragikus esemény sok hívő számára a mai napig reménységet ad.

A kezdetek

Apor Vilmos 1892. február 29-én Segesváron született nemesi családban. Apja Apor Gábor főispán, később minisztériumi államtitkár. Édesanyja Pálffy Fidéla, aki erős kezek között tartotta a családot, de gyermekeit szeretetteljesen nevelte. Az édesapa Apor hatodik életévében váratlanul meghalt. Vilmos már fiatal kora óta tudatosan készült a papi pályára. Amikor belépett a jezsuita rendbe, vállalta a szigorú képzési rendet. Innsbruckban végezte el a teológiát, 1915-ben, Nagyváradon pappá szentelték, majd Gyula városában kezdte papi szolgálatát, később plébánosként szolgálta a települést. A világháborúban szívén viselte az elesettek és nincstelenek sorsát. A román megszállás idején elhurcolt gyulai polgárok ügyében járt közben. Apor a jó szolgálatában mindig az embert nézte, és soha nem a származást vagy a vallást. 1920-tól már komoly lelkipásztori és szociális munkát végzett. Népkonyhát üzemeltetett és gyűjtést szervezett az elszegényedett emberek számára. Nem volt fontos számára a társadalmi státusz, a kor társadalmi szellemével ellentétben a szegényeken is segített. A legitimisták oldalán állt, akik IV. Károlyt és utódait ismerték el a magyar állam törvényes fejének, ezért Horthyval való kapcsolata felemásan alakult. 

A győri püspök és a Szent Kereszt Egyesület

Nagy fordulat volt életben amikor XII. Piusz pápa kinevezte Győr püspökévé. 1941. február 24-én szentelték fel. Március 1-jén érkezett Győrbe, hivatalos beiktatására másnap került sor. Serédi hercegprímás 1941 elején őt nevezte ki a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnökévé. A zsidók egy része a fokozódó üldöztetések hatására átkeresztelkedett. A Magyar Szent Kereszt Egyesület a római katolikus hitre áttért zsidók érdekképviseletére létrehozott szervezet volt 1939 és 1944 között.

               „… nem zárkózom el a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnöki tisztségének elfogadásától bár tudom, hogy terhes feladat lesz. Mielőtt azonban véglegesen állást foglalnék, az egyesület eddigi működéséről bővebben kívánok informálódni. Legyen szabad arra kérnem Eminenciádat, hogy a kérdést addig függőben tartani méltóztassék, míg megfelelőképpen tájékozódhatok”

Végül Apor elvállalta az elnöki feladatot. A főpap formálisan tevékenykedett az egyesületben, hogy a zsidó katolikus vallásúvá vált közösség legkisebb veszteségekkel vészelhesse át ezt az időszakot.

Embersége a 2. világháború és a zsidóüldözés éveiben

A háború ideje alatt, 1943-ban Serédi a formálódó modern katolikus politikai irányzat szervezését is rá bízta. 1943. augusztus 26-án a győri püspöki palotában gyűltek össze a kor katolikus közszereplői, hogy megvitassák a keresztény politizálás lehetőségeit, szembe helyezkedve a korszak kurzuspolitikájával. Az új erők és a régi szereplők kompromisszumaként létrehozta a Katolikus Szociális Népmozgalmat, melynek védnöke ő, elnöke pedig Kovrig Béla szociológus, a kolozsvári egyetem rektora lett. Később ebből a közösségből alakult meg a Demokrata Néppárt.

Magyarország 1944. március 19-i német megszállásával lényeges változás következett be a zsidónak minősülő magyar állampolgárok és a külföldi menekült zsidók helyzetében, akik minden támadás és jogfosztás ellenére addig szinte sértetlenül vészelték át a háborút, és életük nem forgott veszélyben. A nácik terve a zsidók koncentrációs táborba történő deportálása volt, és a terv végrehajtásában a magyar csendőrség és rendőrség részvételére is számítottak. Az új, németeket kiszolgáló Sztójay-kormány rendeletek sokaságát bocsátotta ki a zsidóság elkülönítése, életlehetőségeinek beszűkítése, vagyonától való megfosztása céljából. A zsidóság gettósítása után megkezdődött a deportálás is, amely 1944. május 14. és július 19. között lezajlott. A hercegprímás a háttérben tiltakozott a kormánynál a zsidóságot érintő intézkedések ellen, azonban a püspöki kar megosztott volt abban, hogy a nyilvánosság elé lépve a híveknek kellene-e útmutatást adniuk. A püspökök egy része, köztük Apor Vilmos is az utóbbi véleményt képviselte. 

„És aki megtagadja a kereszténység alaptörvényét a szeretetről és azt állítja, hogy vannak emberek és csoportok és fajták, melyeket gyűlölni szabad, és azt hirdeti, hogy az embereket kínozni szabad, legyenek azok akár négerek, akár zsidók, az bármennyire kérkednék is azzal, hogy keresztény, olyan, mint a pogány és nyilvános bűnös.”

Végjáték Győrben

Apor Vilmos tiltakozott a győri gettó felállítása ellen, kitartóan szorgalmazta egy püspökkari körlevél kiadását. Amikor megkapta a hercegprímás köriratát, azt írta neki, fájdalommal tölti el, hogy lemondott a közös pásztorlevél kiadásáról, mert ezt a kormány gyöngeségként fogja értékelni és bátorításnak veszi, hogy „a megkezdett veszedelmes úton továbbmenjen”. A hívek nem szerezhetnek tudomást a püspökök elvi állásfoglalásáról és gyakorlati lépéseiről, „s így mi vagyunk felelősek azért is, hogy sokan több-kevesebb jóhiszeműséggel vesznek részt kegyetlen és igazságtalan rendelkezések végrehajtásában, és helyeselnek elítélendő tanokat” – figyelmeztetett Apor. Kijelentette, tudja, hogy a nyilvánosság elé lépés következményekkel járhat, hírlapi viták, a papok elleni rágalomhadjárat, anyagi megszorítások, jogfosztások, esetleg bebörtönzések és kínzások is várhatók. „Meggyőződésem azonban, hogy ezt a kockázatot is vállalnunk kell, és végső eredményben híveink hite megerősödve, egyházunk tekintélye megszilárdulva kerül ki ebből a harcból.”

Apor Vilmos Serédi Jusztiniánnak írt 1944. június 15-i levelében így fogalmaz: „Hogy fogunk megállani a történelem előtt, ha látszólagos egyetértésben és udvariassági viszonyban maradunk egy olyan kormánnyal, mely országszerte a legnagyobb kegyetlenséggel kínoz 100 meg 100 000 embert, megfosztja őket minden emberi jogaiktól és asszisztál ahhoz, hogy őket rabszolgamunkára és a halálra deportálják?”

Apor Vilmos győri püspök 1944. június 17-i levelében újból hangsúlyozta ezt a lelkipásztori szempontot Serédi Jusztinián hercegprímásnak: „A gyóntatószékben felvetik a kérdést, szabad-e sajnálni azokat a szegény, megkínzott zsidókat. Tegnap egy idős, vallásos asszony nekem szinte félve és suttogva mondta, mintha bűnt követett volna el, hogy kenyeret adott a gettóba zárt embereknek. […] Kell egyöntetű és határozott tanítást, útbaigazítást adnunk híveinknek a most aktuális kérdésekről. Tudniok kell a híveknek, hogy téves az állami irányítás, mely a fajiságot helyezi az erkölcsi és egyéni felelősség elé s amely gyűlöletet, bosszút hirdet a szeretet helyett, amely közegeivel kínoz ártatlan gyermekeket. Tudniok kell, hogy a bűnt nem szabad elősegíteni vagy helyeselni, még ha az állami hatóság követi is el. Tudniok kell, mik az általános emberi jogok, amelyekhez az államnak sem szabad hozzányúlnia. Lelkiismeretem kényszerít engem, hogy Főmagasságod elé terjesszem mindezeket azzal a »Ceterum censeo…«-val, hogy a nagy nyilvánosság elé kell mennünk »importune opportune« azokkal az örök erkölcsi igazságokkal, melyek most sürgetnek, amelyek most adnak biztos irányt a kétkedő és félrevezetett lelkiismereteknek.”

A gettósítás ellen és a bezártak érdekében Apor Koller Jenő győri polgármesternél és Kászonyi Richárd főispánnál is megpróbált közbenjárni. Megpróbált a Budai úti gyűjtőtáborba is bejutni, de ez végül nem sikerült neki, mert bár Jaross Andor először engedélyt adott, a döntést Baky László államtitkár érvénytelenítette.

Apor Vilmos püspök a német megszállás és nyilas hatalomátvétel után felekezetre és etnikumra való tekintet nélkül állt ki az üldözöttek mellett. Keményen bírálta és ostorozta a fennálló rendet, személyesen kelt a kiszolgáltatottak védelmére a német és nyilas vezetőkkel szemben (1945). Tiltakozása, kérelmei, a zsidók érdekében küldött táviratai ugyanakkor hatástalanok maradtak. A hozzá fordulók egy részét bújtatta, vagy tovább küldte az oltalomleveleket ezrével kiállító Angelo Rotta nunciushoz, vagy nővéréhez, a Magyar Vöröskeresztet vezető Apor Gizellához. Segítette a város polgári lakosságát is, a kolostorok vezetőivel együttműködve sok menekült elhelyezését biztosította, különösen Győr 1944. áprilisi bombázása után. Ebben az időszakban szoros kapcsolata alakult ki a Dunántúlon szolgáló püspökök közül Shvoy Lajos székesfehérvári és Mindszenty József veszprémi püspökkel.

1945. március 28-án (nagyszerdán) megkezdődött Győr ostroma. A várost a visszavonuló németek is lőtték, találatot kapott a székesegyház is. A püspök minden menekülőt befogadott, a Püspökvár pincéiben több száz ember talált menedéket. Utolsó szentmiséjét is itt mutatta be nagycsütörtökön.

Március 30-án, miután a rezidenciájára menekült asszonyok kiadását megtagadta, egy szovjet katona dulakodás közben halálosan megsebesítette. Pálffy Sándor – a püspök unokaöccse, aki akkor 17 éves volt – a nagybátyja elé ugrott és három golyót kapott. A püspököt is három golyó érte, egy a homlokát súrolta, a második a jobb karján reverendája és inge kézelőjét lyukasztotta át, a harmadik – a halálos golyó – a hasüregbe hatolt be. Apor Vilmost az ostromlott városon át kórházba szállították, és petróleumlámpa fényénél megműtötték, de április 2-án, húsvéthétfőn hajnali egy órakor belehalt sérüléseibe. Példás élete és mártírhalála is a magyar kereszténység legnagyobb alakjai közé emeli őt. 

---

Felhasznált irodalom

Berkes Tímea: A „végső megoldás” Győr-Moson-Pozsony vármegyében. Diplomamunka. JATE BTK Új- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék. Szeged, 1995.

Jubileumi esztendők és katolikus megújulás. Csíky Balázs válogatott írásai. METEM, Budapest, 2021.

Soós Viktor Attila: Apor Vilmos győri megyéspüspök tevékenysége 1944-1945-ben. Embermentés a vészkorszak idején. In: Mártírok és embermentők (szerk: Szelke László). Szent István Társulat, Budapest, 2022.

---

Szerkesztette, angolra fordítás: Krausz Péter

Beszélgetés Meixner Mihály győri zsidómentő unokájával

A Világ Igaza olyan nem-zsidóknak adható kitüntetés Izraelben, akik életük kockáztatásával mentettek zsidó embereket a vészkorszak idején. A díjat a Yad Vasem, a holokauszt áldozatainak és hőseinek emlékhatósága adományozza. 2023. január 1-jéig összesen 28.486 kitüntetést ítéltek oda, ebből 869-et magyar állampolgárnak. Egyikük a győri Meixner Mihály, a Royal, ma Rába szálló néhai tulajdonosa, akiről már korábban megemlékeztünk. Gettóparancsnokként igyekezett javítani a körülményeken, a munkaszolgálatosoknak külön élelmet szerzett, segítette őket a szökésben. Unokáját, akit szintén Mihálynak hívnak, többek között arról kérdeztük, mennyire ápolják a hős nagypapa emlékét.

„Amikor megszülettem, nagyapám már nem élt, így én csak a családi elbeszélésekből ismerem a holokauszt alatti történetét. Pontosabban csak jóval később, talán valamikor a rendszerváltás körüli időben lett ez szóbeszéd tárgya a családban” – kezd el mesélni a 74 éves unoka.

Mit tud, milyen ember volt a nagypapa?

Számára csak az ember számított, a becsület és tisztesség, nem pedig az, hogy zsidó, cigány, alacsony vagy magas, szép vagy csúnya vagy bármi egyéb. Ez mind a mai napig része a család gondolkodásmódjának. Én is ilyen vagyok. Amúgy elég bevállalós ember volt. 1948 novemberében halt meg. Családi-baráti körben az a vélemény járta, hogy minden bizonnyal jobb volt ez így, mert legalább nem az életében vették el tőle a szállodát, amit 1949-ben államosítottak. Ugyanis egészen biztosan fegyverrel védte volna meg. Az elszántsága mentett meg a gettóban egy vajúdó asszonyt is: ásatott egy lyukat a kerítés alatt, majd az éj leple alatt átbújtatta ott. Ezután a gettóparancsnoki autójával bevitte a kórházba, ahol az orvost a szülés levezetésére kényszerítette.

Hogyan lett ő a parancsnok?

Hivatásos katona volt, százados. Az első világháborúban súlyosan megsérült a jobb vállán, ezért leszerelték. A második világháború alatt reaktiválták, ott volt az erdélyi bevonuláson is, 1940-ben. Aztán hazaküldték, mivel a hátországban is szükség volt katonatisztekre. Ekkor bízták rá a gettót és ezzel együtt a munkaszolgálatosokat. Később orosz fogságba esett.

A háború alatti évek sose kerültek szóba a családon belül?

Nem. A szocialista rendszerben nem tartották célszerűnek beszélni azokról az időkről. A „royalos-kávés családból” származni akkoriban amúgy sem volt a legjobb ajánlólevél. A nagymamám rengeteget mesélt a família régi életéről, a szállodáról, mindenféle egyéb históriákról. Például arról, hogyan hozott rendbe 1945-ben egy szobát a bombatalálatot ért szállodában, majd egy kis tábával a kezében hirdette a pályaudvaron, hogy ismét üzemel a Royal szálló. De a háború ideje nem volt téma. Egyébként az érintett zsidó családokban sem. A gondolat mögött talán az lehetett, hogy ha ez az ember segített rajtunk, akkor nehogy emiatt bajba kerüljenek a leszármazottjai. Például volt egy zsidó osztálytársnőm. Ő is csak akkor szerzett tudomást a nagyapám hőstetteiről, amikor a Kisalföld c. napilapban megjelent a kitüntetés átadásáról egy tudósítás. Pedig az ő családja közvetlenül érintett volt. Ekkor mondták el neki a szülei az említett kismamás esetet. Ugyanis az az egyik rokonukkal történt meg.

Ki kezdeményezte a Világ Igaza elismerést és hogyan zajlott a folyamat?

Éppen egy külföldi szolgálati úton voltam. Otthon csengett a telefon, a feleségem vette fel. Meixner Mihály fiát keresték. A feleségem megadta Laci nagybátyám számát, aki élő tanúja volt a dolgoknak, ő tudott részletes felvilágosítást adni. Ő akkoriban Budapesten élt. Sajnos azt nem tudom, ki lehetett a kezdeményező. Tizenkét vagy tizenöt család adott azután igazolást. A megmentettek között volt Röder Mihály, Löwinger Ignác (később Yitzchak) és Weisz Ernő (később Yehoshua Ben-Ami), akik mindannyian alijáztak.

A győri zsidó hitközség méltatta valaha a nagyapja tetteit?

Nem, soha. Viszont azok, akik túlélték Auschwitzot, például az itteni OTP-fiók igazgatóhelyettese, Rudas Dezső bácsi vagy egy megyei kiskereskedelmi vállalat főkönyvelője, Krausz Berci bácsi meg még néhányan, odafigyeltek rám, nyilván a nagyapám iránt érzett hálából. Ez alatt azt kell érteni, hogy a kereskedelmi főiskola elvégzésé után, amikor elhelyezkedtem az Áfésznél (Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet. Boltjai főként vidéken nyújtottak kereskedelmi, mezőgazdasági és egyéb szolgáltatásokat a rendszerváltás előtt — a szerk.) a háttérből figyelték mi történik velem, és ha valami gond lett volna, tudjanak segíteni.

És az állam vagy az önkormányzat?

Ők sem foglalkoztak ezzel. Nagyapám emlékének az egyetlen nyilvános elismerése a Világ Igaza kitüntetés átadása volt a Magyar Tudományos Akadémián 1998. szeptember 6-án, amin többszázan vettünk részt. A díjat az izraeli nagykövet adta át a nagybátyámnak. Az emlékplakett megvan, a díszoklevél viszont elveszett, sok más dokumentummal együtt. A családban nem tartunk külön megemlékezést. A felmenő rokonságom nem él már. Mi, a mostani család, szépen elraktároztuk magunkban annak az emlékét, hogy hajdanában volt egy ilyen nagyszerű, humanista elődünk.

Feljegyezte: Polgár György

A Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány 2024. évi középiskolás pályázatára benyújtott művészeti alkotások

Alapítványunk 2024. évi diákpályázatát Győr és környékének zsidó emlékeiről “Az ő sorsuk – a mi történelmünk“ címen hirdette meg. Eredményeiről már tavaly beszámoltunk.

Itt a benyújtott műalkotásokról készült fényképanyagot az iskolák ABC sorrendjében mutatjuk be. A zsűri külön nem értékelte ezeket a munkákat, mert részét képezték a teljes pályázati anyagnak, ami magában foglalt egy átfogó és egy szűkebb témakörben készített tanulmányt, valamint egy PPT bemutató vetített képeit is.

A szívvel és művészi igényességgel készült munkák feltétlen megérdemlik figyelmünket.

---

Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr (Antal Enikő Zsófi, Horváth Zita, Mecséri Blanka Luca, Dr. Tar Attila Szilárd történelem tanár támogatásával)

---

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, Győr (Flinger Lili, Hordós Anna, Kispál Dorottya, Cséfalvay Tamás történelem tanár támogatásával)

---

Hunyadi János Technikum, Csorna (Kozalk Judit Orsolya, Orosz Luca, Sinkai Regina, Szalay Balázs történelem tanár támogatásával)

Zsidó emlékhelyek Csornán, videó, filmtöredékek, Hunyadi János Technikum, 2024

---

Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr (Harai Zsombor, Takács Áron és Boldizsár Hanna, Pintér Ildikó történelem tanár támogatásával)

---

Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum, Győr (Felsővári Marcell, Gábor Botond, Kassai-Schmuck Bence, Vincze Veronika történelem tanár támogatásával)

---

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Pannonhalma (Deák Levente, Drozdik Máté Dániel, Sepsi Barnabás Tibor, Németh Tamás történelem tanár támogatásával)

Holokauszt emlékműterv, digitális tervkoncepció, töredékek, Pannonhalmi Bencés Gimnázium, 2024

---

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Pannonhalma (Barcza Ambrus Bertalan, Schrődl Farkas Attila, Vida Vilmos, Csertán Judit történelem tanár támogatásával)

---

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Pannonhalma (Gutowski Benedek, László Gellért, Róka-Madarász György, Csertán Judit történelem tanár támogatásával)

---

Pattantyús Ábrahám Géza Technikum, Győr (Bekő Levente, Burkus Bálint, Csikász Levente, Kazóné Kardos Melinda történelem tanár támogatásával)

A győri zsinagóga története, videó, film töredékek, Pattantyús Ábrahám Géza Technikum, 2024

---

Révai Miklós Gimnázium, Győr (Csizmazia Emma, Herczeg Sára, Kovács Leona, Ladich Artúr történelem tanár támogatásával)

Vegyesházasok és mentesítettek gettója a Révai Miklós Gimnáziumban, videó, film töredékek, Révai Miklós Gimnázium, 2024

---

Révai Miklós Gimnázium, Győr (Belecz Helka, Csuppely Jana Jázmin, Hegyi Flóra, Ladich Artúr történelem tanár támogatásával)

---

Összeállította Krausz Péter

A helytörténeti, műemléki-képzőművészeti és családtörténeti kutatások fontos területe

Interjú Tóth Vilmossal, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum történészével, a győri temetők kutatójával

Készítette Krausz Péter

Nagy érdeklődéssel olvastam „A győrszigeti temetőkről” szóló cikkét [1], továbbá „Credo vitam aeternam” című könyvét, melynek alcíme: „Győr temetkezőhelyeinek adattára” [2]. A felekezeteken és sírkertek kerítésein átnyúló, rendkívül alapos és információgazdag adattárban ámulva és bizony szomorúsággal fedeztem fel győri gyerekkorom és ifjúságom szereplőinek, osztálytársaknak, tanároknak, általam is ismert művészeknek, közéleti szereplőknek a sírhelyére vonatkozó bejegyzéseket.

KP: Miért szükséges tudományos szinten is megismerkedni a temetőkkel? Mi készteti a történészt-muzeológust a temetők kutatására, hogyan illeszkedik ez a specifikus „szakterület” a történelemtudomány más területeihez?

TV: A temetők feldolgozása mindenhol a helytörténeti kutatás egyik fontos feladata. Elsősorban a sírfeliratok forrásértéke, a síremlékeken olvasható életrajzi és egyéb adatok miatt. Fontos szempont a temetők műemléki és képzőművészeti értékeinek számbavétele is. Továbbá a temetők rendkívül fontos forrást jelentenek a családtörténeti kutatások számára. Ezt igazolták korábbi könyveim is, köztük az, amelyik a Salgótarjáni utcai zsidó temetőt, tehát az egykori pesti hitközség régi temetőjét mutatta be, a szakirodalomban elsőként.

KP: Mik a temetőkutatás legfontosabb adatforrásai? Ezek mennyire hozzáférhetőek?

TV: A legfontosabbak maguk a síremlékek, egy temető teljes feldolgozását mindig a terület bejárásával, sírról-sírra történő vizsgálatával érdemes kezdeni. Az írott források közül a legfontosabbak a temetői nyilvántartások. Ezek általában nem levéltárban vannak, hanem az adott temetkezőhelyen őrzik őket. Hozzáférhetőségük ennek megfelelően változó, az adott temető fenntartójának engedélyétől függ. Általános tapasztalat, hogy adatvédelmi okokból napjainkban egyre nehezebb hozzáférni a nyilvántartásokhoz. Ugyanakkor egyre több temetőről létezik online sírkereső is. A további fontos források közül kiemelném a halotti anyakönyveket és a gyászjelentéseket.

KP: Könyvében a templomi temetkezőhelyek, valamint a 18 győri temető adatait dolgozza fel. Ezek egyike a Győr-szigeti zsidó temető, mégpedig nagy részleteséggel.  Miben látja a hasonlóságokat és a különbségeket a keresztény és zsidó temetők kialakítása, a síremlékek stílusa, díszítése, feliratai vonatkozásában?

TV: A sajátságos zsidó temetkezési kultúrát elsősorban az ortodox síremlékek képviselik, amelyeknek jelentős szakirodalma van. Számomra érdekesebb a neológ temetkezés, ahol a zsidó családok számos síremlék-formát átvettek a keresztény temetőkből, és ezek rendkívül érdekes módon kombinálódtak a zsidó temetkezési hagyományokkal. Például megmaradtak a speciális zsidó szimbólumok, de mellettük megjelentek olyan általános jelképek is, amelyek bármely más temetőben előfordulhatnak. A városi mauzóleumok egyik legjellegzetesebb csoportját a zsidó nagypolgári családok mauzóleumai adják, ez a temetkezési forma is a kereszténységből, távolabbra tekintve az ókorból lett átvéve. A figurális ábrázolás is megjelenik a neológ síremlékeken, bár sokkal visszafogottabban, mint a keresztény temetőkben.

KP: Hogyan értékelné a Győr-szigeti zsidó temetőt Győr helytörténeti kutatása szempontjából, illetve történelemtudományi szemüvegen át?

TV: A szigeti zsidó temető Győr mai sírkertjei között – helytörténeti szempontból – a második legjelentősebb a Nádorvárosi temető után. Műemléki szempontból pedig a legjelentősebb, mivel itt maradt fenn Győr egyetlen összefüggő XIX. századi temetőrészlete. A győri zsidó polgárságról való tudásunk még ma is meglehetősen hiányos, ennek orvoslásához adnak óriási segítséget a sírfeliratok.

KP: Néhány különleges síremlékre is rákérdeznék. Számos győri temetőben, így a zsidó temetőben is, sírcsoportokat, emlékműveket állítottak fel tömegesen deportáltak és meggyilkoltak, harcokban elesett katonák, munkaszolgálatosok emlékére. Mik az ilyen emlékművek fő jellemzői?

TV: Az első világháborús síremlékek sokkal reprezentatívabbak, látványosabbak, mint a későbbiek, feliratozásuk is bőséges, nem egy esetben kisebb életrajznak tekinthetők. A második világháború emlékhelyei, érthető okokból, teljesen mások. A munkaszolgálatosok szerény sírkövei mellett ott vannak a deportáltak és meggyilkoltak jelképesen kiírt nevei a családi sírokon, és a legfontosabb: a mártíremlékmű, ami méltó módon őrzi a Győrből elhurcoltak és megöltek emlékét.

KP: Igaz-e, hogy Radnóti Miklós költő első nyugvóhelye a győri zsidó temetőben volt?

TV: A Radnóti-kérdés mára már a Petőfi-kérdéshez hasonló darázsfészekké vált, amibe nem szeretnék belenyúlni. A hagyományos narratíva szerint Radnóti első sírhelye az abdai tömegsír volt, innen került elő a Bori notesz. Utána rövid ideig, néhány hétig valóban a Győr-szigeti zsidó temetőben helyezték el az exhumált testeket, és a Radnótinak tulajdonított, de már azonosíthatatlan maradványok innen kerültek Budapestre, a Kerepesi úti temetőbe. Manapság egyre többen megkérdőjelezik mindezt, amibe én nem szeretnék beleszólni.

KP: A különleges győri síremlékek közé tartozik Apor Vilmos mártírhalált halt püspök sírhelye a győri székesegyházban. A vészkorszakban zsidó üldözöttek mellett szóban és írásban tisztességgel kiálló és számos üldözöttet fizikai értelemben is segítő-bújtató katolikus főpap itt lett eltemetve már 1945-ben?

TV: Nem, mert a székesegyház háborús károkat szenvedett, és az állapota nem tette ezt lehetővé. Apor Vilmost eredetileg, ideiglenes jelleggel a győri kármelita templomban temették el. 1948-ra elkészült a síremléke, ám ekkor a tervezett újratemetést a hatalom betiltotta. Így a püspök földi maradványait csak 1986-ban, és akkor is szinte titokban vitték át a székesegyházba, a számára készült, nagyon szép síremlékbe.

KP: Közölt adattárában nem találtam nagyapám és két fiának, apámnak és nagybátyámnak, a közös sírját a Győr-szigeti zsidó temetőben. Nagyapám vagongyári esztergályos volt, tény, hogy sem ezt sem fiai foglalkozását nem tüntettük fel sírjukon. Mik voltak a bemutatott síremlékek kiválogatásának kritériumai és vajon kutató munkája kiterjed(t)-e a „hétköznapi” személyek sírthelyére is?

TV: Elsősorban a nevesebb személyek vagy érdekesebb síremlékek kerültek be, másodsorban azoknak a foglalkozási csoportoknak a képviselői, akik hagyományosan a politikai és a szellemi elitet alkotják. Mindemellett kifejezetten törekedtem arra, hogy a város életében rendkívül fontos kereskedői réteg, valamint a nagy- és kisiparosok is megjelenjenek a könyvemben, amelynek adattári részében összesen kb. 3000 név szerepel. Ez nyilván csak egy válogatás, mint minden hasonló összeállítás.

KP: Lát-e lehetőséget a Győr-révfalui ortodox zsidó temető sírjainak „megkutatására” is? Ha igen, mik e kutatás lehetővé tételének előzetes feltételei?

TV: A legfontosabb feltétel a héber feliratokat olvasni és értelmezni tudó szakember bevonása lenne. Ez egyébként vonatkozik a Győr-szigeti zsidó temetőre is, ahol szintén nagy számban vannak tisztán héber feliratozású sírok. Jelentős személyek sírjait a révfalui zsidó temetőben aligha találjuk, a győri zsidóság központi temetkezőhelye mindig is a szigeti temető volt.

KP: Hogyan segíti már ma és hogyan segítheti a jövőben a számítógép, sőt a mesterséges intelligencia alkalmazások használata a temetőkutatás szakterületét?

TV: A számítógép természetesen óriási segítséget jelent az összegyűjtött adatok rendszerezésében és nyilvántartásában, illetve a kéziratok és kötetek elkészítésében. A mesterséges intelligencia viszont semmiféle szerephez nem jutott a kutatásaimban, és terveim szerint nem is fog.

KP: Mely könyvüzletekben lehet megvásárolni könyvét?

TV: Győrött a Lokálpatrióta Belvárosi Könyves Polc nevű könyvesboltban, ami a Baross úton, a könyvtár épületében van. A másik lehetőség magánál a kiadónál, az Egyházmegyei Levéltár Káptalan-dombi épületében.

KP: Köszönöm a beszélgetést.

---

Szerkesztette és angol fordítás: Krausz Péter

---

[1] ARRABONA 53–56. 2015–2018. Regionális Tudományos Évkönyv

[2] A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai; Források, feldolgozások 29. 2021

Pintér Bence, győri polgármester beszéde a győri zsidó temetőben 2025. június 22-én tartott holokauszt megemlékezésen

Tisztelt Hallgatóság!

Ma egy olyan témáról szeretnék beszélni, amely sajnos időről időre visszatér a történelem színpadára, és új arcot ölt – a fasizmus jelenségéről. Bár gyakran múlt időben beszélünk róla, a valóság az, hogy a fasizmus nem poros emlék, hanem élő veszély. Olyan eszmerendszer, amely mindig megtalálja a módját, hogy visszatérjen – új zászlók alatt, új jelszavakkal, de mindig ugyanazzal az elnyomó lényeggel.

A fasizmus egyik legfőbb jellemzője az emberi méltóság szelektív kezelése. Ez az a meggyőződés, hogy egyeseknek több joguk van az élethez, a földhöz, a biztonsághoz, míg mások puszta létezése is „fenyegetésként” értelmezhető. Amikor egy rendszer egyes csoportokat bűnbaknak kiált ki, miközben másokat „természetes uralkodóként” kezel, ott a fasizmus magja már el van vetve.

A másik jellemző az erőszak intézményesítése. A fasizmus nem pusztán elnyom; az elnyomást törvényesíti, normalizálja, sőt, erkölcsileg is igazolja. Amikor egy társadalomban megszokottá válik, hogy embereket megfosztanak otthonaiktól, mozgásszabadságuktól, vízhez, villanyhoz, tanuláshoz vagy orvosi ellátáshoz való joguktól – akkor ott nem egyszerűen igazságtalanság történik, hanem a hatalom az embertelenséget választja.

A fasizmus harmadik ismérve az állandó ellenségkép fenntartása. Ez a rendszer csak úgy képes fennmaradni, ha félelmet gerjeszt, ha az emberek figyelmét folyamatosan egy „külső” vagy „belső” ellenség felé tereli. Az ilyen rendszereknek szükségük van falakra, kerítésekre, ellenőrzőpontokra – nemcsak fizikailag, hanem a tudatban is. Így lesz a másikból idegen, az idegenből ellenség, és az ellenségből ember alatti lény, akinek a szenvedése többé már nem számít.

És végül: a fasizmus mindig a hallgatásra épít. Csak akkor tud erősödni, ha a világ nem kérdez, nem figyel, nem tesz fel kellemetlen kérdéseket. Ha elfogadjuk a „rend helyreállításának” hazug ígéretét az igazság rovására. Ha nem merünk nevén nevezni dolgokat, csak azért, mert kényelmetlen.

Barátaim, a történelem nem ismétli önmagát – de az emberek újra és újra hajlamosak ugyanazokat a hibákat elkövetni. Ezért kell a fasizmus minden formáját idejében felismernünk és elutasítanunk – nemcsak ott, ahol nyíltan masírozik, hanem ott is, ahol „biztonságra” hivatkozva falakat épít, és ott is, ahol emberi jogokat „kivételes körülmények” miatt felfüggesztenek.

A szabadság, az egyenlőség és az emberi méltóság nem relativizálható. Ha egyetlen ember szabadságát is eltiporják, az mindannyiunkat fenyeget. Mert ahol az ember méltóságát el lehet venni, ott előbb-utóbb mindenki sorra kerül.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

---

Pintér Bence

Született Győrben 1991-ben. Tanulmányait a győri Révai Miklós Gimnáziumban, a Szegedi Tudományegyetemen (BA) és az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (MA) folytatta (link).

Győr Megyei Jogú Város polgármestere 2024 óta.

Korábban a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület elnöke, újságíró, három gyermek édesapja. (link)

---

A Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó résztvevői által 2024. július 6-án ültetett ciprusok a Győr-szigeti zsidó temetőben ma – fotó: pkr

---

A Győr-szigeti zsidó temetőben 2025. június 22-én tartott holokauszt megemlékezés meghívója – temető fenntartás támogatása: link

---

Szerkesztette, angolra fordította: Krausz Péter

Hardi Titusz beszéde

a győri zsidó temetőben 2025. június 22-én tartott holokauszt megemlékezésen

Tisztelt Egybegyűltek!

Nehéz megszólalnom. De úgy érzem, kötelességem.

Nagyon nehéz megszólalnom, mert akkora a veszteség. Szeretem a történelmet, de most annyira nehéz emlékezni. Emlékezni szeretteinkre, emlékezni a veszteségre, szembenézni felelősségünkkel. Hol is kezdjem az emlékezést?

1944. július 9-én vitéz Ferenczy alezredes a következő jelentést küldte a M. Kir. Belügyminiszternek:

„A kitelepítési szállítások megindulása óta:

1944. május 14-től a mai napig összesen 147 vonattal 434 351 zsidófajú személy hagyta el az országot.”

és folytatja mérhetetlen cinizmussal:

„A fentiekben jelentett területen lefolyt összegyűjtés és szállítás alkalmával magyar közbiztonsági szervek részéről elkövetett visszaélésekről, bántalmazásokról, vagy kilengésekről jelentés nem érkezett be.”

Ezek szerint Ferenczy alezredes számára nem számít visszaélésnek minden vagyonuktól megfosztani embereket, karddal beverni őket marhavagonokba és úgy összezsúfolni őket, hogy sokan közülük már az út magyarországi szakaszát sem élték túl. A halottakat Kassán tették ki, és ott vették át a transzportot a német hatóságok.

A tragédia nem 1944. május 14-én kezdődött. Akkorra már gettókba zárták a zsidóságot.

A tragédia nem a gettóba zárással kezdődött. Addigra már megbélyegezték honfitársainkat, sárga csillagot kellett viselniük.

A tragédia nem a sárga csillag viselésével kezdődött. Addigra már foglalkozásuktól, megélhetésüktől, emberhez méltó életüktől megfosztották őket. Állami törvények mögé bújva rabolták ki őket. A rablás rendszerszintűvé vált. A társadalom széles rétegeit vonták be e fosztogatásokba, ezáltal a lakosság nagy tömegei váltak a hatalom cinkos bűntársaivá.

Amikor utána akartam járni, hogy pontosan mely törvények, rendelkezések korlátozták a zsidók életét 1938 és 1945 között, döbbenten szembesültem a ténnyel: csak a szövege ezeknek a gyalázatos rendelkezéseknek egy közepes méretű könyvet tesznek ki.

A tragédia nem 1938. május 29-én, az I. zsidó törvény hatályba lépésével kezdődött. Mert akkorra már elhitették a közvélemény nagyobbik részével, hogy van „zsidókérdés”. És ha van zsidókérdés, akkor azt meg kell oldani.

Nagyon nehéz folytatnom, de nem kerülhetem meg az egyházak, a történelmi egyházak, a katolikus egyház felelősségét.

Hazánkban a történelmi egyházak elbuktak ebben a megmérettetésben. Mert hallgattak, mert kétértelmű vagy nyílt antiszemita beszédeikkel gyilkos tüzeket tápláltak. Sokat gondolkodtam, hogy idézzek-e az 1920-as, 30-as évek egyházi beszédeiből. Annyira szégyenteljesek, annyira gyalázatosak, hogy nem vagyok hajlandó a számra venni olyan mondatokat, amilyeneket püspök, hordószónok mezei pap, vagy hungarista, magát kereszténynek valló egyén mondott és nem szégyellt leírni. Több kötetnyi antiszemita uszítás található könyvtárainkban. Ezekből a beszédekből, ezekből az írásokból egyenes volt az út a holokauszthoz, amint alkalom nyílt rá, bekövetkezett a tragédia.

Ilyenekről írja Szent Benedek 1500 évvel ezelőtt a Regulában:

„Mindezek nyomorult életmódjáról jobb hallgatni, mint beszélni.”

E korszak megtagadta a Názáretit, akire pedig állandóan hivatkozott. Megtagadta azt a Jézust, aki soha nem hagyta el népét, aki saját szavai szerint a TÓRÁ-t nem eltörölni jött, hanem beteljesíteni. Jól ismerjük az esetet, amikor egy törvénytudó megkérdezte Jézust, hogy melyik a legnagyobb parancs a törvényben. A következő választ kapta:

וְאָ֣הַבְתָּ֔ אֵ֖ת יְהֹוָ֣ה אֱלֹהֶ֑יךָ בְּכׇל־לְבָבְךָ֥ וּבְכׇל־נַפְשְׁךָ֖ וּבְכׇל־מְאֹדֶֽךָ׃

וְאָֽהַבְתָּ֥ לְרֵעֲךָ֖ כָּמ֑וֹךָ

„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Képtelen vagyok felfogni, hogyan takarhatta ki ezt a mondatot Magyarország magát kereszténynek állító törvényhozása, amikor 1938-tól 1943 végéig nem 3-4 zsidó törvényt hozott, hanem törvények, rendeletek garmadát; melyekkel zsidó származású állampolgárait fokozatosan kirekesztette a társadalomból, megbélyegezte, ellehetetlenítette és kirabolta. Mire a náci hadsereg bevonult Magyarországra 1944. márciusában már minden készen állt ahhoz, hogy a gettókat heteken belül felállítsák, majd pedig a deportálásokat elindítsák. A gyilkos gépezetet a magyar hatóságok állították fel.

Mindezt a keresztény magyar társadalom némán szemlélte, vagy lihegve végezte, vagy cinkosan várta, hogy a rablásból kivehesse a részét. Kevesen szálltak szembe vele, de néhányan megtették. Meg kell említenünk őket két okból is. Egyrészt mert mutatják, hogy lehetett másképp; másrészt, mert bátorítanak minket: az ő példájukat követve a jövő egészen másmilyen is lehet.

Néhány személyiség, akik méltók arra, hogy megnevezzük őket:

Lázár Andor, Magyarország igazságügyi minisztere 1938-ban. Nem volt hajlandó aláírni az I. zsidótörvényt. A lelkiismerete nem engedte, lemondott.

Kálló Ferenc esperes, tábori lelkész. Az antifasiszta szervezkedés egyik meghatározó alakja. Honvédkórházakban számtalan zsidót bújtatott, nyilvánított betegnek embermentési céllal, akik aztán keresztény papírokkal távozhattak. Szálasi hatalomátvételét követően az ágyhoz kötött beteg esperest 1944. október 29-én a nyilasok kivégzik.

Salkaházy Sára, Slachta Margit. A szociális testvérek egész apáca közössége a kezdetektől, következetesen kiállt a zsidóság mellett. Sára testvér pedig addig bújtatta zsidó testvéreit, míg egy napon velük együtt lőtték a nyilasok őt is a Dunába.

Amikor hamut szórunk a fejünkre és felismerjük egyházaink bűnös hallgatását, olykor cinkosságát a Soá tragédiája fölött, akkor azt is mondom, hogy meg kell keresnünk a múltban az előbb említett nagyszerű példákat: lehetett másképp is cselekedni, a legnagyobb embertelenség közepette is embernek megmaradni.

Zsidó Testvérek!

Szeretném elmondani nektek: felnőtt egy új nemzedék. Mi gyökerében másképp tekintünk rátok. Tőletek kaptuk a Tórát, a Prófétákat, az Írásokat. Mesterünket, a Názáreti Rabbit.

Azzal a tisztelettel, azzal a ragaszkodással nézünk fel rátok, amellyel a fiatalabb néz fel csodálattal az idősebb testvérére. Mert ő az okosabb, a bölcsebb, a tapasztaltabb. És főképp: akiért tűzbe tenné kezét, mert ő az egyetlen idősebb testvére, akihez a szeretet elvághatatlan szálai fűzik. Mi így tekintünk rátok. Egy családba tartozunk. És innen üzenem: ha még egyszer bántani akarnak titeket, akkor azt csak rajtunk keresztül tehetik. A mi példaképeink Angelo Rotta, Márton Áron, Sztehlo Gábor, Salkaházy Sára, Kelemen Krizosztom, Raoul Wallenberg és még sorolhatnám.

Engedjétek meg, hogy egy imával fejezzem be:

Örökkévaló Istenünk!

Útjaid kifürkészhetetlenek. Gyakran nem értjük.

Most eléd hozzuk testvéreinket, akiknek itt kéne nyugodniuk, de 81 évvel ezelőtt elvesztettük őket.

אָבִֽינוּ מַלְכֵּֽנוּ שׁ֝וֹמֵ֗ר יִשְׂרָאֵֽל

Megvalljuk, hogy Te vagy Izrael őrzője!

Te, aki az élet Ura vagy, emlékezzél meg gyermekeid lelkéről, akik az örökkévalóságba költöztek!

Legyenek ők befoglalva az öröklét kötelékébe, egyetemben Ábrahám, Izsák, Jákob, Sára, Rebeka, Ráhel és Lea halhatatlan szellemével és a megdicsőült jámborok üdvözült lelkeivel az örök üdvösség honában, AMEN.

---

Hardi Titusz

Hardi Titusz OSB, a Szent Benedek Iskolák főigazgatója, mint a nevét követő rövidítésből is kiderül, bencés szerzetes, pap, tanár. Rendkívüli EMBER, csodálatos egyéniség. Humanista.

1962-ben született Budapesten, gyermekkorában szüleivel éveket töltött Algériában. Az ELTE-n magyar nyelv és irodalom, valamint francia szakon végzett. Katolikus papnak 1986-ban szentelték fel. Számos kitüntetés birtokosa (pld. Francia Akadémiai Pálmarend lovagja, Ember Mária Díj, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje). (link)

Többször járt jótékonysági misszión a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol is szemészorvos testvére, Hardi Richárd egy adományokból felépült klinikán szegény milliók szemésze lett. (link)

Titusz atya 2023-24-ben nélkülözhetetlen segítséget nyújtott alapítványunknak, a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítványnak, a győri zsidóság deportálásának 80. évfordulóján rendezett „Az ő sorsuk, a mi történelmünk” diákvetélkedőben, melyen győri és csornai diákcsapatok mellett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumból három csapat is részt vett. (link) Csapatuk elindult 2025. évi, „Zsidóság-befogadás-kirekesztés ’25” témakörben folyó vetélkedőnkön is. (link)

---

A Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó résztvevői által 2024. július 6-án ültetett ciprusok a Győr-szigeti zsidó temetőben, 2025. június– fotó: pkr

---

---

Szerkesztette, angolra fordította: Krausz Péter

Közreadja Krausz Péter

Nemrég testvérem, Andris, hívta fel figyelmemet egy birtokában lévő, nagy, díszes, 1941-es kiadványra, „A magyar hadviselt zsidók aranyalbumá”-ra [1], amely az 1914-18-as első világháború és a hadra fogott zsidó katonák emlékét idézi. Az albumban lapozgatva ebben a kis írásban néhány részletet közlök, elismerem, nem kutatói igénnyel. Ahol csak lehetséges, kiemelem a győri vonatkozású részleteket. Kiegészítem a könyvismertetőt egy a közelmúltban azonos tárgyban készült tanulmány megállapításaival, melyek alátámasztják a több mint 80 évvel ezelőtti kiadvány kijelentéseit.

Az alkotók és szerkesztők szándéka az 1940-es években ezzel az „aranyalbummal” nyilvánvaló: az első világháború példáján bemutatni, hogy a zsidósággal szemben az adott korban egyre növekvő, majd később tragédiába torkolló antiszemita vádak a zsidók hazafiatlanságáról teljességgel alaptalanok voltak.

111 éve tört ki az első világháború. Az album előre jelzi, hogy „a világháború statisztikai értelemben vett veszteséglistája mind a mai napig megoldatlan probléma”. [2] Ezzel a fenntartással közli, hogy a Magyar Birodalom hadra kelt seregének, 3,5 M katonának a 4.5%-a, összesen 160 519 fő zsidó származású volt. [3] (1910-ben A Magyar Királyság teljes területén a zsidóság lélekszáma 932 458 fő. A Magyar Királyság lakossága ekkor Horvátországgal együtt 20 836 681 fő. A zsidó diaszpóra tehát a társadalom 4,47%-át jelentette. [4] A zsidók száma és %-os aránya Győr, Moson, Pozsony vármegyében 7 930, 4.1%. [5])

A zsidó származású bevonultak megoszlása 1918-ban:

Hol szolgál?	Létszám
arcvonalban	134 640
beteg és hadtápban	25 879
Összesen	160 519

Az áldozatok oldalán hasonlóak az arányok. Magyar Birodalom összes hősi halottainak száma 660 821 (hadifogoly: 734 316, sebesült: 743 359) fő, ebből zsidó hősi halottak: 29 936 fő (hadifogoly: 33 043 fő, sebesült: 33 448 fő). [6]

A teljes férfi lakossághoz viszonyítva a zsidó meghaltak, sebesültek és rokkantak aránya a többi felekezethez tartozókhoz képest relatívan alacsonyabb. Ugyanakkor a kereső férfi népességen belül (aminek vizsgálatát a könyvet szerkesztő Hegedüs Márton [7] kiemelkedően fontosnak ítél) az egyes foglalkozási ágakban a zsidó áldozatok száma a zsidók népességi arányához viszonyítva magasabb halálozási, sebesülési és rokkant arányokat mutat, mint más felekezetek esetében. [8]

Győr városi nyilvántartás az izraelita vallású frontharcosokról – forrás: A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma, Budapest, 1941, p 248-249

A hősi halottak száma Győrben 85 fő. [9]

Győr városi nyilvántartás az izraelita vallású hősi halottakról és hadirokkantakról frontharcosokról – forrás: A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma, Budapest, 1941, p 250-251

Feltétlen említésre érdemesek az első világháborúban aktív, magyar zsidó származású törzstisztek. Győri gyökerű, magas rangú törzstisztről nem tudok. Íme néhány a legmagasabb rangúak közül: [10]

Név	Beosztás	Egyéb forrás
br. Hazai Simon	vezérezredes, ny. m. kir. honvédelmi miniszter	link
n. krupieci Bauer Gyula	ny. tábornok	link
n. pilisi Kornhaber Adolf	táborszernagy
n. lovag Schlesinger	vezérőrnagy	link
görlei Inselt Manó	ny. tábornok
borcsewszkai Léderer Henrik	ny. altábornagy	link
n. lovag Schwartz Károly	vezérőrnagy
n. Vogl Simon	vezérőrnagy
sióagárdi Zöld Márton	tábornok	link

Róbert Péter szociológus [11] „Egyenlő jog a hősi halálra – Magyar zsidók az első világháborúban” című munkájában [12] ugyanezzel a kérdéskörrel foglalkozik a háború kitörésének 100. évfordulója alkalmából. A következőkben az ő gondolatait idézem.

Leírja, hogy az 1848-49-es szabadságharcban Kossuth dicsérően beszélt a 20 000 zsidó honvédről.

Róbert közlése szerint a központi hatalmak országaiból 455 000 zsidó vonult be katonának a világháború alatt, akik közül 54 000 hősi halált halt. Ausztria-Magyarország 320 000 zsidó katonájából minden nyolcadik elesett (azaz kb. 40 000 fő). Ezek a számok értelemszerűen nagyobbak az „aranyalbumban” közölteknél, mert a Monarchiára és nem csupán Magyarországra vonatkoznak. Németországban 100 000-ből 12 000 zsidó maradt a harctéren, neveiket alig 20 év múlva leszedték az emléktáblákról. Az első világháború alatt a legtöbb zsidó az orosz hadseregbe vonult be, 650 000-en, tisztek nem lehettek, és itt volt a legmagasabb az elesettek aránya, 100 000 ember. Ennek oka az a gyakorlat volt, hogy zsidó csak a legveszélyesebb helyen szolgálhatott.

Állandóan emelkedett a zsidó tartalékos tisztek száma, írja Róbert Péter, miközben egyre több feladat jutott nekik. Közülük minden hatodik volt izraelita vallású (zsidó származású ennél több).

Róbert kutatásai is alátámasztják, hogy az osztrák-magyar hadseregben igen sok zsidó ért el magas katonai rangot. Megerősíti az „aranyalbum” összeállítását a magas rangú zsidó származású tisztekről. Név szerint megemlíti a következő katonai vezetőket: lovag Schlesinger tüzérségi mérnök, tábornok, hadügyminisztériumi osztályfőnök, pilisi Kornháber Adolf táborszernagy, (őrnagyként keresztelkedett meg), Schweitzer Ede altábornagy, Vogl Simon vezérőrnagy (volt bóher, zsidó teológushallgató). Ezredesi rangot értek el: Bauer Gyula a 44. gyalogezred (a híres somogyi „rosebbakák” [13]) parancsnoka, Eisenstädter Alajos honvéd alezredes, Fischer Ármin, Mestitz János. Sióagárdi Zöld Márton a 308. honvéd gyalogezred parancsnoka, később tábornok lett, rangját a Horthy hadseregben is megtartotta, egyenruhában járt a Nagyfuvaros utcai zsinagógába. Alezredesek: Balla Jenő, a debreceni 3. Honvéd gyalogezred parancsnoka, Weichert, a haditengerészet gépmű-főparancsnoka. Őrnagy lett: (alezredesként ment nyugdíjba) Deutsch Izidor, Krausz Emánuel (elesett), valamint Singer Gusztáv. Itt kell említeni Hazai Samu báró, született Kohn Sámuel (1851-1942) vezérezredest, aki kadétként kikeresztelkedett, majd fényes karriert futott be a magyar honvédségnél, 1910-1917 között magyar honvédelmi miniszter. A teljes hadsereg utánpótlási főnökeként, 1917-18-ban a vezérkari főnök után a Monarchia második legfontosabb tisztje.

A tények ellenére sok kritika érte a zsidóságot a háború alatt. Ezek bizonyos körülmények felnagyításán, elferdítésén alapultak. Valóban aránylag sokan kerültek hadtáp, tüzérség, irodai stb. beosztásokba, de ennek oka jó felhasználhatóságuk és iskolázottságuk volt. Természetesen felhasználták a háborúban a zsidók gazdasági ismereteit. A zsidók „egyetlen háborús gazdaság üzemeltetésében sem játszottak olyan kiemelkedő szerepet, mint Magyarországon” írja Bihari Péter (Lövészárkok a hátországban Bp., 2008)

1914. november 11-én jelent meg az első hadikölcsön jegyzésére buzdító felhívás. Igen sokat jegyeztek a közismerten zsidó kézben lévő fővárosi pénzintézetek és biztosítók.

Sajnos voltak, akik visszaéltek a helyzettel („papírtalpú bakancsok”), de ezt nem zsidó vállalkozók is megtették.

A cári orosz hadsereg ideiglenes előnyomulása zsidók tömegeinek menekülését idézte elő. Megjelenésük, noha szerény ellátásukat általában a hitközségek biztosították, növelte az amúgy is erősödő antiszemitizmust. Hiába írt Kosztolányi Dezső szép cikket az Egyenlőség-ben, emlékeztetve az emberiesség alapelveire. Kevesellték az elesett zsidók számát, sokallották a hadiszállítók nyereségét – utóbbiak azért nem voltak mind zsidók!

A fellobbanó gyűlölet 1918 végén, amikor az összeomlás és a forradalom a rend és a közbiztonság megszűnésével járt, pogromjelenségekben is megnyilvánult. Főleg a nemzetiségi vidékeken fosztogatták, bántalmazták a zsidókat. Felvetődött egy önvédelmi szerveződés szüksége. Frontot járt zsidókból – zömmel tartalékos tisztekből – önkéntes karhatalmi századok alakultak, cionista gárdának is nevezték őket. Kiszálltak a falvakba, ahonnan atrocitásokat jelentettek és rendet teremtettek. Többnyire elég volt fegyelmezett, katonás bevonulásuk és a csőcselék szétszaladt.

Később, amikor az egyes települések hősi halottaik emlékére emlékoszlopot emeltek, volt község, ahol az elesett zsidók neveit nem akarták azon feltüntetni.

A zsidóellenes propagandának az ellensúlyozására a zsidó sajtóban végig nagy teret adtak a háborús áldozatok számontartásának. Mondhatjuk, hogy ennek kiemelkedő, eléggé késői példája az írás első felében bemutatott „aranyalbum”.

Sajnos a „nagy háborúban” tanúsított áldozatkészség nem mentett senkit a szörnyű 1944-es esztendő üldöztetésétől! Emlékeztetünk a győri Adler Manó sorsára, aki végig harcolta az első világháborút, hadnagyi rangot, ezüst vitézségi érmet, valamint Károly csapatkeresztet kapott. Ezektől 1942-ben a győri katonai parancsnokságon, ahová személyesen berendelték, „ünnepélyesen” megfosztották. [14]

---

Lábjegyzetek, felhasznált források

[1] A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma, Az 1914-18-as világháború emlékére; Szerkesztette Hegedüs Márton, A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma Szerkesztőbizottsága közreműködésével; 1941, Budapest, Felelős kiadó: Dr. Fodor József, Hungaria Nyomda R.T. Budapest

[2] A magyar hadviselt… p 129

[3] A magyar hadviselt… p 137-139

[4] A zsidóság Magyarországon, Wikipedia

[5] A magyar hadviselt… 154

[6] A magyar hadviselt… 137-139

[7] Feltehetően: Hegedüs Márton (1982-1952), gazdasági és statisztikai szakújságíró

[8] A magyar hadviselt… p 141-150

[9] A magyar hadviselt… p 154

[10] A magyar hadviselt… p 25

[11] Róbert Péter, szociológus https://tarki.hu/robert-peter

[12] Egyenlő jog a hősi halálra – Magyar zsidók az első világháborúban, Bookline és Remény

[13] A nagy háború írásban és képben

[14] Családom, az Adler család története 1945-ig, Adler György, 2025. április – link

---

Köszönetet mondok Bátyámnak, Andrisnak, hogy megőrizte és átadta publikációs célra A magyar hadviselt zsidók aranyalbumát.

---

Angol fordítás: Krausz Péter

Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által kiírt, „Az ő sorsuk, a mi történelmünk” diákpályázatra (2023-24) benyújtott pályamunka szerkesztett változata

Bekő Levente, Burkus Bálint és Csíkász Levente munkája

Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum

Támogató tanár: Kazóné Kardos Melinda, történelem tanár

1944 és 1945 között Magyarországon rengeteg borzalom és embertelenség történt. Ezekben a sötét időkben a propaganda a szomszédokat ellenséggé alakította és egymás ellen hergelte az embereket.

De voltak bátor és tettre kész személyek, akik nem adták fel emberségüket és bújtatták a veszélyeztetett embereket. Győr városában több lakos saját biztonságát nem féltve szembe ment a náci megszállókkal. Többeket elfogtak és bebörtönöztek vagy kivégeztek.

Az egyik híres győri embermentő Pattantyús-Ábrahám Imre volt.

A Pattantyús-Ábrahám család

Családja 1680-ban nemesi címet kapott I. Apafi Mihály erdélyi fejedelemtől. Legrégibb ismert felmenői I. és II. Jakab. I. Jakab Fogaras várának pattantyúsa volt. Ábrahám Eustachius (Takesz) utódait kezdték kettős családnévvel Ábrahámnak is nevezni.

Imre 1891 augusztus 26.-án született Illaván. Testvérei közül Pattantyús-Ábrahám Géza neves gépészmérnök, tudós, egyetemi tanár, iskolánk névadója. 

Pattantyús Imre középiskolai tanulmányait a trencséni és a nagyszombati gimnáziumban, felsőfokú tanulmányait pedig a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán végezte, itt szerzett kohómérnöki diplomát. ^[1]

Munkásévek

1918-ig a gölnicbányai állami szakiskola tanáraként és műhelyfőnökeként dolgozott.^[2]

1919 áprilisában a Selmecbányáról Sopronba menekített Bányászati és Erdészeti Főiskola Fizika-elektrotechnika tanszékére került. 1924-től a Kohógéptani Tanszék vezetőjévé nevezték ki főiskolai rendkívüli tanárként, majd 1927-ben főiskolai rendes tanár lett. A „Kohógéptan” és a „Kalorikus és hidrogépek” című tantárgyakat adta elő.  1927-ben jelent meg első fontosabb tudományos munkája a „Szakaszos üzemű elektromotorok teljesítőképessége” címmel. Nagy szakmai visszhangot kiváltott munkája az 1929-ben megjelent, Cotel Ernővel közösen írt „Die Berechnung der Walzarbeit”.^[3]

1931-ben a főiskolai tanács a Kohómérnöki Osztály dékánjává választotta. 1934-ben a soproni főiskolát beolvasztották a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetembe, ami a képzés egyetemi rangra emelését is jelentette. Ezzel egyidejűleg Pattantyús-Ábrahám Imre egyetemi nyilvános rendes tanári címet kapott. Dékáni beosztásával együtt jártak volna az átszervezés kapcsán meghirdetett leépítések. Erre azonban ő nem volt hajlandó, inkább leköszönt állásáról.^[4]

1941 nyarán vette át a Győri Vagon- és Gépgyár Rt. irányítását. Fontos volt számára a gyár dolgozóinak a biztonsága és ennek érdekében többször is nyújtott be javaslatot óvóhely kialakítására. Ezt a felvetését azonban rendre elutasították.

Pattantyús az óvóhely kialakítását azért tartotta fontosnak, mert a hadiüzemmé alakított gyárban olyan hadi gépezeteket építettek, amik létfontosságúak voltak a német és a magyar hadsereg számára. Itt szerelték össze a Messerschmidt 109E és F vadászrepülőgépeket és gyártották a Winkler Dezső által tervezett Botond terepjárót, valamint a Turán könnyű páncélú harckocsit.^[5]

Zsidó kollégák mentése

1944-ben a zsidók deportálása Győrben is megkezdődött.

Pattantyús több zsidó munkatársa elszállítását akadályozta meg, őt ezért a magyar Schindlerként is emlegetik. Ugyanazzal a módszerrel mentette ki a zsidókat, mint Oskar Schindler.

Sajnálatos módon nem sikerült megmentenie mindenkit. Összesen 3 család elhurcolását tudta megakadályozni.

Akiket meg tudott menteni:

• Winkler Dezső

Winkler 1901 július 11-én született Téten. Zsidó származása miatt az 1920-ban elfogadott numerus clausus értelmében nem tanulhatott magyar egyetemen. Ezért gépészmérnök tanulmányait a brünni egyetemen végezte el. Hazatérését követően 1 év munka után az autóosztályra helyezték. Itt tervezte a Rába kistraktort, majd nekilátott a Botond terepjáró megalkotásának is.

Győrből és környékéről 1944 nyarán kezdődtek a kitelepítések. Közel hatezer zsidót vittek el, akik közül nyolcszázötvenen tértek vissza.

Ha Winkler Dezső a gyárban nem lett volna kulcspozícióban, valószínű, hogy a többi győri zsidóval együtt elvitték volna. Pattantyús-Ábrahám Imre mentette meg a feleségével és gyermekével együtt. Több alkalommal hozta ki őket a gettóból, majd egyszer még a győri zsidókat szállító vonatról is sikerült lehoznia őket. 1945 márciusában mégis elhurcolták. Végül München közelében több társával megszökött. Szakmai munkásságát még évtizedekig eredményesen folytatta, 1952-ben Kossuth díjat is kapott. ^[6]

• Korein Armand

Korein Armandról nem sok információ maradt fent. Annyit tudunk, hogy eredetileg a Vagongyár budapesti központjának az alkalmazottja volt, aki a háború alatt költözött vidékre.^[7]

• Lengyel József

Sajnos róla is kevés az információnk. Hídépítő mérnök volt, a 1930-as években az ő tervei alapján épült Győrben a Petőfi híd.^[8]

Akiket nem tudott megmenteni:

Az elhurcoltak között nagyon sok munkás és családja volt, akik nagy része odaveszett a borzalomban.

Pattantyús nem csak zsidókat, minden üldözöttet menteni próbált.

• Urbantsok Tibor

A gyár baloldali érzelmű építésze volt, a nyilas hatalomátvételig őt is sikerült megmenteni, azonban a nyilasok 1944 őszén egy éjszaka a lakásán lőtték le. Valószínűleg úgy vélték, a „hivatalos” előállítást ismételten megakadályozza majd Pattantyús-Ábrahám Imre, ahogy az korábban már megtörtént.^[9]

• A József Attila Kör tagjai

A Kört 1943 végén alakították a vagongyári dolgozók. Vezetője az öntöde üzemírnoka Németh László János volt. Röplapot készítettek „Békét akarunk!” felirattal, amellyel teleszórták a várost. A katonai nyilvántartóból szerzett űrlapokon hamis igazolványokat készítettek és a bujkálóknak, ellenállóknak juttatták el azokat. 1944. decemberében a nyilasok letartóztatták a kör tagjait. Két hétig tartó kínzás után Sopronkőhidára szállították a rabokat. A katonai törvényszék Németh László Jánost és Stelczer Lajost halálra ítélte, a többiek börtönbüntetést kaptak. A gyár dolgozói a Kör több tagját mentették meg úgy, hogy az őket kereső nyilasok előtt letagadták jelenlétüket, így alkalmat teremtettek nekik a menekülésre.^[10]

A háború után

Pattantyús-Ábrahám Imrét a háború után német kollaboránsként letartóztatták és perbe fogták. Később a tanúk és a dolgozók vallomásai alapján felmentették minden vádpont alól.

1949-ben felkérték a Miskolcon frissen létrehozott Nehézipari Műszaki Egyetem soproni Bánya- és Kohómérnöki Karán előadásokat tartani. Ezek a teendők annyira lefoglalták idejét és energiáját, hogy az oktatást nem tudta összeegyeztetni a vállalat első számú vezetői feladataival, ezért a gyár irányítását átadta addigi helyettesének, ő vállalatvezető-helyettesként dolgozott tovább.^[11]

1951-ben felkérték Általános géptani tanszék vezetésére, és újra kinevezték egyetemi tanárnak.

Haláláig itt dolgozott.

Pattantyús-Ábrahám Imre 2000-ben posztumusz kapta meg a Yad Vashem „Világ Igaza” kitüntetését, amit Izrael Állam Holokauszt Emlékintézete azoknak a nem zsidó embermentőknek ad, akik életük kockáztatásával mentették zsidó származású embertársaik életét a holokauszt idején.^[12]

Fia, Pattantyús-Ábrahám Tamás még halála előtt rengeteg értékes anyaggal látta el iskolánkat édesapjáról és családjáról, ezeket nagy becsben tartja intézményünk. A család még élő tagjai rendszeresen ellátogatnak hozzánk, közösen őrizzük a Pattantyús-család emlékét. Iskolánk aulájában elhelyezett emléktábla is ezt tanúsítja.

---

Lábjegyzetek

^[1] Győri Tanulmányok (179-182)

^[2] Győri Tanulmányok (179-182)

^[3] Győri Tanulmányok (180-182), Pattantyús-Ábrahám Imre emlékkönyv (5)

^[4] Győri Tanulmányok (179-182), Pattantyús-Ábrahám Imre emlékkönyv (5)

^[5] Győri Tanulmányok (184-195), Pattantyús-Ábrahám Imre emlékkönyv (6), Fekete tél (278-280)

^[6] Győri Tanulmányok (190-191); lásd továbbá: „A győri zsidó Botond: Winkler Dezső” (szerk.)

^[7] Győri Tanulmányok (190-191)

^[8] Győri Tanulmányok (190-191)

^[9] Fekete tél

^[10] Fekete tél (20-40)

^[11] Győri Tanulmányok (195-200), Pattantyús-Ábrahám Imre emlékkönyv (105-114)

^[12] Pattantyús-Ábrahám Imre emlékkönyv, Győri Tanulmányok

---

Felhasznált irodalom

A Magyar Vagon- és Gépgyár története 1896-1945, Győr-Sopron megyei Nyomdavállalat, 1972.

Ganz/ Millenáris Park: Álmok Álmodói: Világraszóló Magyarok II. deMax Művek, 2001-2002.

Gerencsér Miklós: Fekete tél, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973.

Győri tanulmányok 9., Széchenyi Nyomda, 1988.

Kecskés Rózsa: Életutam dalai, Holdudvar Társulás Egyesület, 2005.

Holocaust Füzetek 11., A Magyar Auschwitz Alapítvány- Holocaust Dokumentációs Központ, 1999.

Wekerle Szabolcs: Életbiztosítás nyolc keréken, Magyar Nemzet 2011. június 07

Nagy István: Quiritatio, Sikoly. Győri zsidó tragédia, Győri Zsidó Hitközség, 2010.

Terplán Zénó: Pattantyús-Ábrahám Imre – Emlékkönyv születésének 100. évfordulójára; Miskolci Egyetem, 1991.

Kisalföld napilap

---

Szerkesztette és az angol fordítást készítette: Krausz Péter

---

Írta Borbély Petra, a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium diákja

Polgár Gabriella életinterjúja alapján

A sakálok a kutyák családjába tartozó dög- és mindenevő emlősök, amelyek hiénákhoz hasonlóan éles hangot hallatva kutatnak préda után. Ismerős lehet ez a definíció néhány történelmi helyzetre átértelmezve, egy nagy csapat aranysakál egy még nagyobb gazella csorda mögött.

Sok magyar gazella még jó időben emigrált cionista rabbik segítségével, ezen rabbik egyike volt a győri Róth Emil. Gabriella is Palesztinában született, ahol egy ideig távol voltak az egyre gyülekező sakál seregtől, s ott, túl a magyar határon, aligha érzékelték a közelgő vészt.  Néhány év elteltével jó élet, szép ház, stabil munka, de folytonos feszültség övezte létüket a keleti forróság országában. Anyja éjjelente hallotta a sakálokat vonyítani és halálra volt rémülve. Nem sejtette, hogy egyszer szemtől szembe találja magát ezekkel az iszonytató ragadozókkal ember formában. Félelme egyre nőtt, így felkarolta egyetlen lányát és haza “menekült” Magyarországra, ahol nem honos állat ez a vonyító veszedelem. Az antiszemita nesz akkor még csak ahhoz a halk búgáshoz volt hasonló, amelyet a hűtőszekrény hallat éjjelente és ez elsuhant a gazellák éber füle mellett.  Az apa nem tehetett mást, ő is haza menekült a “biztonságos” anyaországba.

Győrbe úgy kerültek, hogy apja munkát kapott ebben a hajdan zsidó kezekkel is épült városban. A gazellák neológ csoportja az újvárosi zsinagógába járt imádkozni, ekkor még nagy létszámban. Gabriella nem mehetett egyetemre hiszen a sakálok befurakodtak a közéletbe is: “zsidó nem járhat felsőoktatásba”. Nem sokkal később a gazellákat összeterelték és átvitték Győr-Szigetbe, ahol nyomorogniuk kellett lepusztult lakásokban. Se élelem, se biztonság és a sakálok éjjel megszólaltak. A kijárási tilalom után mindenkit, aki az utcán tartózkodott, felfaltak.

Auschwitzba marhavagokon szállították az éhezőket, nem méltóan sem emberhez, sem gazellához.  Auschwitzi érkezésükkor a sakálok foglyokkal játszatták Ravel Boleróját, hogy „megnyugtassák” az érkezőket.  Zengzetes zene ez, tiszta, de ugyanakkor csörömpölő, mely a gazellákat megriasztja szokatlan disszonanciájával. Itt az élet folyamatos űzöttség, csupaszra nyúzás és csak egy kis reménysugárba való kapaszkodás volt, embertelen, gazellátlan.

Ahova estél, ott maradsz.
A mindenségből ezt az egyet,
ezt az egyetlen egy helyet,
de ezt azután megszerezted.

Menekül előled a táj.
Lehet az ház, malom vagy nyárfa,
Minden csak küszködik veled,
mintha a semmiben mutálna.

De most már te nem tágítasz.
Megvakítottunk? Szemmel tartasz.
Kifosztottunk? Meggazdagodtál.
Némán, némán is reánkvallasz.

Így ír Pilinszky az „Egy KZ-láger falára” című versében. A nőstények, kik a zsidó-arab kultúrában a szépség metaforái, akkor megkopasztva kuporogtak a latrinán, a hímek pedig szarvat törve dolgoztak, engedelmeskedve a vonyító sakál csordának.

Gabriella innen egy másik táborba került, ott várta a szabadulást sok társával együtt.  1945-ben végre felszabadultak a rongyos gazellák. Majd több mint három évig csend, türelem és szabadság.  Megmaradt gazella családok egyesültek Budapesten, Győrben és világszerte mindenhol.

Egy csapat gazellát a sakálok soha nem érnek utol, ha elfáradnak letesznek az ízes zsákmányról. A gazellák ma is élnek velünk, de elnémulnak-e a sakálok?

---

L. még:

• A visszatérés

• Polgár Gabriella interjúja

---

Szerkesztette és angol fordítás: Krausz Péter

---

Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által kiírt, „Az ő sorsuk, a mi történelmünk” diákpályázatra (2023-24) benyújtott pályamunka szerkesztett változata

Deák Levente, Drozdik Máté és Sepsi Barnabás Tibor munkája

Pannonhalmi Bencés Gimnázium

Támogató tanár: Németh Tamás, történelem

A második világháborút is magában foglaló tíz évben napvilágot látott győri sajtótermékekből kitűnik, hogy a zsidóságot ért egyes vádak, témák, állítások és összeesküvés-elméletek bizonyos időközönként megváltoznak, ám sosem tűnnek el teljesen, csak teret engednek más vádaknak, a gyűlölet másfajta megnyilvánulásainak. E dolgozat megírásával legfőbb célunk ezeknek a tendenciáknak és a hátterükben álló személyeknek, eseményeknek a vizsgálata. Három szakaszt különítettünk el egymástól: az első 1919-től 1935-ig, a második 1935-től 1938 március 5-éig, a harmadik 1938-tól 1945-ig tart.

Első szakasz (1919-1935)

Domán István munkája, „A győri izraelita hitközség története” az „Üzen a Hargita” című 1934-es lapot tartja az első antiszemita sajtóterméknek. 1/

Ezzel szemben mi a kutatásunk során említést találtunk a Pohárnok Jenő, a Győri Nemzeti Hírlap későbbi szerkesztője nevéhez köthető „Mire várunk még?” című röplapsorozatról, ami már 1919-ben is működött. Ugyanabban a számban ugyanis, amiben Pohárnok cikke, „A zsidók elmentek, de a lélekmérgezés tovább folyik” megjelent, egy másik cikk – ami Porond István tollából származik, és az elhurcolt zsidók által birtokolt vagyontárgyakat veszi sorra – megjegyzi: „Láttunk egymásra dobált könyveket Molnár Ferenctől, Szép Ernőtől, Szomaházitól (Szomaházy István, 1864-1927 – szerk.),  rengeteg pornografikus művet, nemkülönben zsidó hetilapokat, héber könyveket; az egyik társzekérre felhalmozott képes folyóiratok közül kikandikált Pohárnok Jenő főszerkesztőnk „Mire várunk még?” című zsidóellenes lapjának 1920-bol való néhány példányszáma”. 2/ Találtunk azonban egy olyan fotót, 3/ ahol a „Mire várunk még?” mint röplap szerepel 1919 decemberében, erre alapozzuk, hogy ez a sajtótermék egy viszonylag hosszú ideig futó röplapsorozat lehetett.

Ami a többi újságot illeti – Domán állításával összhangban – mi sem találtunk az „Üzen a Hargita”-nál korábbi, a témába vágó sajtóterméket. Ezen korai sajtótermékek befolyása mindenesetre elenyésző volt, 4/ és nem tudunk arról, hogy komolyabb hatást 1935 előtt elértek volna.

A zsidókkal szimpatizáló (vagy legalábbis nem antiszemita) sajtó csak az első két szakaszban tudott hatékonyan szembe helyezkedni a fent említett lapokkal és röpiratokkal. A nyilas hatalomátvétel után ez gyakorlatilag meg is szűnt. Ezek között a lapok között voltak ténylegesen filoszemita (jellemzően a zsidóság által fenntartott) lapok, illetve a témát kerülni igyekvő újságok is.

Második szakasz (1935-1938)

1935-től az előbbiekben felvázolt helyzet megváltozott: az antiszemitizmus „divatossá” vált.

Az antiszemita cikkekben gyakran előfordult az antiszemita ideológia egyik alaptétele: a zsidók aránytalanul nagy gazdasági befolyása. Az 1936-ban megalapuló Győri Nemzeti Hírlap (a továbbiakban GyNH) már az első számában ezt a közhelyet eleveníti fel, és kilátásba helyezi, hogy „különös figyelemmel fordul a kereskedő és kisiparososztály problémái felé”. 5/ Ezek után sorozatban jelentek meg a cikkek a zsidó boltosok ellen: a GyNH kevesebb mint egy év alatt, 1937 és 1938 között legalább 8 alkalommal kelt ki az ellen, hogy zsidók boltokat tartanak fenn, amiből keresztények vásárolnak. Az újságírók mindenbe belekötöttek: volt olyan, aki azt tette szóvá, hogy – bár az akciókat hirdető táblákat csak hétfő reggel lehetett kirakni – egy zsidó tulajdonban lévő üzletben már vasárnap este kint volt egy ilyen tábla. Ez a kampány megalapozta az antiszemita sajtó térnyerését Győrben.

A GyNH antiszemita kirohanásai ellenére (vagy talán épp azért) a legolvasottabb győri napilappá lépett elő. Számos jel utal arra, hogy a sajtóban megjelenő zsidóellenesség hamarosan hisztériává fokozódott, például az az (állítólag) gyerekek tollából származó olvasói levél, ami a GyNH Fórum című rovatában jelent meg 1937. július 23-án: „Vakációban ráérünk. Az utcán sétálva összeírjuk azokat az ismerősöket, akik zsidó üzletbe járnak”.

Ennek a szakasznak a végét a Győri Program meghirdetése jelentette, ami az antiszemitizmusnak tág teret adott a politikában. Darányi Kálmán miniszterelnök 1938. március 5-én tartott győri beszédében hatszázmillió pengős haderőfejlesztés mellett bejelentette, hogy „megoldja a zsidókérdést”. Darányi a megoldást az úgynevezett „őrségváltásban” látta, aminek lényege a zsidók gazdasági háttérbe szorítása. Bár Darányi nem volt radikális antiszemita, azáltal, hogy a „zsidókérdésről” kormányfőként beszélt, szabadon engedte az antiszemitizmust a politikában.

Harmadik szakasz (1938-1945)

Darányi győri programjával új korszak kezdődött az országos – és a győri – antiszemitizmus kiteljesedésével. Bár eddig a pontig a legtöbb cikk a zsidókat, mint „uzsorásokat” támadta megkezdődött a zsidók magyarságának, sőt emberségének megkérdőjelezése is.

Természetesen ez csak tovább fokozta a propaganda-hadjáratot, ami a zsidó üzletekben vásárló keresztényeket sem kímélte: 1939 áprilisában a győri Turul Szövetség fotópályázatot hirdetett. Ezt az a „hazafi” nyerte meg, aki a legjobb fotót készítette az előre kijelölt témában (zsidó üzletekben vásárló keresztények – szerk.) keresztények. A pontozás során fontos szempont volt a fotóalany arcának felismerhetősége. 6/

A hangnem pedig egyre durvább lett. 1945 elején már olyan rövid kis hírek jelentek meg, mint pl. a Zsidók a román rendőrség élén, 7/ ami azt állította, hogy a szovjetek zsidókkal kínoztatják a románokat is, illetve olyan nagyobb, féloldalas cikkek, mint a „Zsidó levél a zsidókról”. Ebben a cikkben egy (nem biztos, hogy valós) zsidó levelét közölték, ami a kikeresztelkedett zsidókról/zsidóknak szólt. A levél írója szerint azokról a zsidókról, akik a politikai nyomás hatására áttértek, elmondható, hogy „a zsidóság nem sokat veszített és a kereszténység nem sokat nyert velük”. Ezek után még megjegyzi, hogy a dolgok nem fejlődtek volna idáig, ha a zsidók „több figyelmet fordítottak volna a szociális bajok iránt”. Ezek után a „levélíró” megjegyzi, hogy sok az olyan gyár, „ahol a munkások éhbérért dolgoznak még ma is, holott egyesek óriási hasznot vágnak zsebre”. A levelet úgy írják alá: Egy magyar zsidó. E levelet kiegészítve a cikk írója utal rá, hogy egy zsidó magyar nem lehet, hiszen nem tud ellenállni a profitnak.

Pohárnok (Pohárnok Jenő, 1898-1962; nyilas újságíró – szerk.) 1940-ben vette át a GyNH-t, az uszító tevékenység pedig változatlanul intenzív maradt. Pohárnok 1944-ben, egy hónappal a zsidók deportálása után még cikket írt „A zsidók elmentek, de a lélekmérgezés tovább folyik” címmel 8/.

Pohárnok cikke azzal indul, hogy leírja, ahogy a zsidók „ipari gettóba”, „jól megérdemelt büntetésük helyszínére vonulnak”, ahol majd megtapasztalják a „magyar milliók” örökös sorsát. Az igazságosnak feltüntetett büntetés ellenére három keresztény férfi sóhajtozva, „Viszontlátásra!” felkiáltással búcsúztatták a zsidókat, úgyhogy a hatóságok behajtották ezeket a férfiakat a zsidók sorai közé, amitől rögtön elment a kedvük a zsidókkal való rokonszenvezéstől. Pohárnok ezután felhívja a figyelmet arra, hogy az ezekhez a férfiakhoz hasonló „liberálisok, zsidóbarátok, félzsidók és csillag nélküli zsidók” veszélyt jelentenek a magyar nemzetre nézve, így azért, hogy befolyásukkal szembe szálljon, Pohárnok elmondja, hogy a magyarok teljesen jogosan büntetik most meg a zsidókat azok múltbeli bűneiért.

Az egész cikk igazából egyfajta mentegetőzés. Olyan, mintha Pohárnok valójában a saját maga lelkiismeretét győzködné, mániákusan foglalkoztatná a zsidók sorsa. A cikk egyébként egy hónappal a zsidók deportálása után íródott, hiszen egyébként nem lenne értelme felemlegetni az eseményt. Elképzelhető, hogy a cikkben szereplő „három keresztény férfi” nem valódi, csupán Pohárnok találta ki őket.

Lépjünk mindenesetre tovább, és vizsgáljuk meg Pohárnok mentegetőzését. Az első érv gyakorlatilag a zsidók dehumanizálása: nem kell őket sajnálni, egyébként is undorítóak és mocskosak. A második érv az első hasáb végén hangzik el: munkára mennek csak, igazából nem lesz rossz nekik (a magyar társadalom nagy része ekkor már nagy valószínűséggel tudott a megsemmisítőtáborokról). Ezek után Pohárnok gyakorlatilag a saját és az olvasók lelkiismeretét szeretné eltompítani: különböző hasonlatokat hoz arra, hogy tulajdonképpen a zsidók megérdemelték, amit kaptak.

Itt érünk el az egyik kulcsmozzanathoz Pohárnok észjárásával kapcsolatban: miben különbözik ez a kommunisták felakasztásától? Fontos megérteni, hogy Pohárnok és kortársai átélték az első világháborút, majd a vörös- és fehérterrort, a cikk megírásakor pedig szintén háború volt. Pohárnok generációja tehát hozzá volt szokva az erőszakhoz (legalábbis az erőszak közeliségének tudatához), a dolgok gyilkolás útján történő rendezése már húsz éve is normális volt, miért más ez most? Ezek után tér rá arra, hogy hangsúlyozza: a zsidók bűnösök, azt kapják, amit megérdemelnek, sőt, ez így méltányos. „Nem öltünk meg egyetlen zsidót, nem kínoztunk egyetlen zsidót”. Mindezzel Pohárnok már 1944-ben idejét múltnak állítja be a holokausztot.

A hangulatkeltésben sok, egymástól jól elkülöníthető elem játszott szerepet, amelyek akár egy cikken belül is megjelentek. A „fajhigiénia” gondolata, amely Hitler Németországában az antiszemitizmus vezérszólama volt 9/, a győri antiszemita újságokban (pl. a GyNH vagy a Felső-dunántúli Hétfő c. lapokban) ritkán, vagy csak utalások formájában jelent meg. Sokkal gyakoribb volt az a módszer, hogy a zsidókat, mint szabotőröket, a „Magyar Munkást” meglopó, azon élősködő, annak halálát akaró, erkölcstelen, a nyugati hatalmakat dróton rángató „Galicianer”-eket, kommunista konspirátorokat mutatták be. A GyNH, a Felső-dunántúli Hétfő, és társaik zsidóképe az antiszemitizmus „völkisch” (népi) válfajához tartozott, és tény, hogy nem sok volt benne a Hitler-féle áltudományos antiszemitizmusból. A zsidók ezekben az újságokban napi rendszerességgel lettek megjelenítve, sokszor csak egy félmondat erejéig, ám rendszertelen időközönként publikáltak nagyobb antiszemita cikkeket is. E korszak végét könnyen meg lehet határozni: amint a megszálló szovjet csapatok megjelentek, betiltották a GyNH-t és a többi hasonló lapot, Pohárnok meg háborús bűnösként külföldre menekült.

Konklúzió

Láthatjuk, hogy az a visszatérő elem, ami mind a három szakaszban megjelent, a zsidók vagyona miatti irigység. Pohárnok röpiratai már 1920-ban „küzdöttek” a zsidó üzletek ellen, 1944-ben pedig sorra jelentek meg az elkobzott zsidó vagyonokról szóló, nyilvánvalóan az irigység felkeltését célul kitűző cikkek. 10/ Ez a dühödt irigység szolgált alapzatként ahhoz az elképesztő méretű gyűlölethez, amit a többi összeesküvés-elmélet csak tovább táplált.

A győri sajtótermékek lapjain kibontakozó antiszemitizmus tehát lényegileg különbözik a náci fajelmélettől, ugyanis sokkal egyszerűbb érzelmekre épített, és a fő célközönségét is egyszerűbb gondolkodású, kevésbé tájékozott emberek alkották. Pohárnok Jenő korábban említett cikke kitűnően példázza mindezt.

Pohárnok és az antiszemita sajtó által felépített, a holokausztot jelentéktelennek vagy igazságosnak bemutató narratíva ellen annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk a témát feledésbe merülni, nem megyünk el mellette, és bármely állásfoglalás mögött szolidáris megfontolást eszközölünk ki.

---

Felhasznált irodalom

Könyvek, tanulmányok: Frank N. Schubert: A múlt nem múlt el (lásd: itt – szerk.); Paul Johnson: A zsidók története (lásd: itt – szerk.); Domán István: A győri izraelita hitközség története (lásd: itt – szerk.); Nagy István: Quiritatio – Sikoly. Győri zsidó tragédia 1938-1945 (lásd: itt – szerk.)

Újságok, weboldalak: Győri Nemzeti Hírlap, Felső-dunántúli Hétfő, valamint Dunántúli Hírlap különböző lapszámai

Wikipedia: Pohárnok Jenő: 1898-ben született, tanári pályára ment frontszolgálat után. 1927-ben belépett az egyébként zsidó Popper Vilma (lásd: Egy elfelejtett győri írónőről; a Popper-Pohárnok „ellentmondással” részletesen foglalkozik a F. N. Schubert a „Múlt nem múlt el” c. könyve – szerk.) által alapított Kisfaludy Irodalmi Körbe, aminek később a titkára lett. Egészen biztos, hogy ismerte Poppert, ahogy az is, hogy tudott annak zsidóságáról. Poppert 1944-ben deportálták, Pohárnokot háborús bűnösnek nyilvánították, majd Bajorországba menekült. Élete során számos verset, ifjúsági regényt és drámát írt magyarul és németül. 1962-ben halt meg.

Jegyzetek

1/ Domán István: A győri izraelita hitközség története 1930–1947, Magyar Izraeliták Országos Képviselete, Budapest, 1979, 20.

2/ Porond István: Mozgó műremekek a győri utcákon, Győri Nemzeti Hírlap, 1944. július 23., 8.

3/Nagy István: Quiritatio. Sikoly. Győri zsidó tragédia, 1938–1945, Győri Zsidó Hitközség, Győr, 2010, 66.

4/Domán: i. m., 20.

5/A Nemzeti Hírlap útja, Győri Nemzeti Hírlap, 1936. október 18., 1.

6/ Leleplezni a díszkeresztényeket, Győri Nemzeti Hírlap, 1939. április 12., 4.

7/ Zsidók a romániai rendőrség élén, Győri Nemzeti Hírlap, 1945. január 6., 5.

8/ Pohárnok Jenő: A zsidók elmentek, de a lélekmérgezés tovább folyik, Győri Nemzeti Hírlap, 1944. július 23., 5.

9/ Paul Johnson: A zsidók története, Európa, Budapest, 2001, 565.

10/ Porond István: I. m., 8.

---

Szerkesztette és angolra fordította Krausz Péter

---

Könyv készül a győri buszozás történetéről

Győr autóbusz-közlekedése 1926-ban indult el, amikor Csillag István megalapította a STAR garázst, majd egy társával egy autóbuszüzemet. Winkler Ágoston, a győri Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszékének docense az elmúlt száz év győri autóbusz-közlekedésnek a történetét és előzményeit kutatja. Vele beszélgettünk az e témában készülő könyvéről.

Ágoston, mi késztetett ennek a kutatásnak a beindítására?

Gyerekkorom óta érdekel a közösségi közlekedés. Az egyetem elvégzése után az akkori Kisalföld Volánnál helyezkedtem el, közel tizenhét évig dolgoztam ott, illetve a jogutódjainál. Menetrendtervezéssel, hálózattervezéssel, utastájékoztatási rendszerekkel foglalkoztam. Az egyetemen is ezeket a témákat tanítom a közlekedésmérnök hallgatóknak. Ahogy teltek az évek, egyre inkább kezdtem érdeklődni a múlt iránt is: hogyan indult a győri buszközlekedés, kik alapították, milyen kihívásokkal találták szembe magukat? Először csak szúrópróba-szerűen kerestem régi újságcikkeket, olvastam az ebben az ügyben írt tanulmányokat. Ahogy egyre jobban belemélyedtem, egyre inkább vonzott a téma. Majd elhatároztam, hogy igyekszem minél többet kinyomozni, beleértve azokat a szempontokat is, amikről nem nagyon írtak, majd ezt könyv alakjában közzétenni.

Mit azok a szempontok, amikről nem írtak, de Téged izgatnak?

A személyek, akik úttörő szerepet vállaltak ebben a folyamatban. Nekik általában csak a nevük szerepel a tanulmányokban. De engem az is érdekelt, hogy milyen életük volt. A történetek mögötti arcokat is szeretném bemutatni. Ezen kívül a vonalhálózat áll a kutatásom fókuszában: mikor, merre jártak a helyi autóbuszok Győr területén.

Hogyan gyűjtötted az adatokat?

A legterjedelmesebb és legidőigényesebb a napilapok átnézése volt. Ebben nagyon sokat segített az Arcanum adatbázis. Az 1950-es évektől már voltak menetrendkönyvek, de a régebbi időkből sajnos nem maradtak ezek fenn. Szerencsére az újságokban rendszerint meghirdették a változásokat. A győri könyvtárban az 1800-as évektől az 1950-es évekig terjedő cikkeket is átnéztem. Főleg a húszas évekből származókat, amikor beindult a buszközlekedés. Természetesen elolvastam a témával foglalkozó korábbi tanulmányokat is, de főképp az elsődleges forrásokra fektettem a hangsúlyt a keresés során, az esetleges pontatlanságok kiküszöbölése érdekében. Egy hatalmas, majdnem háromezer sorból álló Excel-táblázatot készítettem a forrásoknak a rendezésére. A személyekkel kapcsolatosan pedig családfa-kutató internetes oldalakat használtam.

Sikerült olyan utódokat találni, akik tudtak Neked segíteni?

Nem volt kis munka megtalálni őket! Szinte mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, életrajzi adatokkal vagy fényképekkel támogattak, amiért rendkívül hálás vagyok nekik. Volt, aki egy régi menetrendet bocsájtott rendelkezésre.

Hogyan indult meg a tömegközlekedés Győrött?

Az 1860-as években merült fel először az igény, hogy Kiskút üdülőövezetbe lehessen valahogyan eljutni úgy, hogy ne a poros úton kelljen gyalogolni. De ezek még csak omnibuszok, azaz lovas társaskocsik voltak, amelyek alkalomszerűen közlekedtek a nyári hónapokban, főként az ottani vendéglősök megbízásából. Később, 1905-ben és 1907-ben a város hajót bérelt, azzal utaztak az emberek Kiskútra. Többször terveztek trolibusz- és villamosvonalakat, de ezekből nem lett semmi.

Az 1920-as években kezdett el intenzívebben terjedni a modernnek számító buszos közlekedés, amihez nem volt szükség felsővezetékre vagy vágányra. Addig folyt a vita ennek a megvalósításról is, mígnem 1926 augusztusában Csillag István fogta magát Békefy Elemérrel és beindította a vállalkozását. Buszüzem mellett töltőállomás és javítóműhely volt, továbbá pihenőhely az autósoknak. Sőt, vezetői tanfolyamot is hirdettek. Találtam a korabeli napilapokban még élménybeszámolókat is egy-egy buszos utazásról is. Sőt, az „ölelkező” szakaszokon alapuló díjszabás bevezetése annyira tetszett a lakosságnak, hogy valaki egy versikét is írt erről.

Mennyire befolyásolta az akkor már erőteljes antiszemitizmus az indulást?

A két társ közül Csillag István zsidó származású volt. Nem találtam arra vonatkozó adatot, hogy ez bármilyen problémát okozott volna. Az első években kifejezetten prosperált a cég. A város is be akart lépni, de ezt a minisztérium – máig ismeretlen okból – nem hagyta jóvá. Ettől függetlenül, 1931-ben egyesült a STAR Garázs és az autóbuszüzem, 1932-ben pedig – a tulajdonosok valamennyi kapcsolódó érdekeltségét integrálva – létrejött a Győri Általános Közlekedési Vállalat.

1939-ben Csillag nehéz döntést hozott: kilépett a maga alapította üzemből, hogy származása miatt ne érje a céget hátrány, és a tulajdonrészét eladta egy Tárnok Árpád Béla nevű vállalkozónak. Később aztán volt több tulajdonosváltás is. A név a második világháború utánig megmaradt, később viszont sor került az államosításra, és onnantól már egy országos szervezet, a MÁVAUT, az AKÖV, végül a Volán része lett.

Mi lett Csillag István és családja sorsa a vészkorszakban?

A legtöbben sajnos Auschwitzba kerültek, volt, aki máshova. Nagyon kevesen tértek haza. Magáról Csillag Istvánról csak annyit lehet tudni, hogy Birkenauban, az építési munkacsapatban dolgoztatták, és – a Holokauszt-túlélő unokaöccse, Csillag János írása szerint – 1944 végén látták utoljára. 54 vagy 55 éves volt. Pedig lett volna lehetősége megmenekülni. Volt egy keresztény barátnője, miután elhunyt a felesége, aki felajánlotta, hogy elbújtatja. De Csillag úgy gondolta, hogy a németeknek csak olcsó munkaerőre van szükségük, akiket tudnak dolgoztatni. Nem gondolta, hogy a deportálás végzetes lehet. Önként döntött úgy, hogy ő igenis menni akar, és a többi családtagnak, akik esetleg nehezebben tudnának ott boldogulni, segít, mivel jó kondícióban volt. A családtól tudom, hogy erős fizikumú ember volt, sportolt is.

Van Csillag Istvánról vagy a STAR garázsról valamilyen emlék a Volánnál?

Amikor a Volán alapításának az ötvenéves évfordulója volt – ők a cég történetét 1948-tól számítják – kiadtak egy könyvet és abban röviden írnak a kezdetekről. Az említett tanulmányokban is megemlékeznek a STAR garázsról. Célom, hogy még több győri megismerje, mi volt a Volán előtti időkben, és persze a folytatást is, egészen napjainkig.

Úgy tudom, Győrben volt más zsidó gyökerű közlekedési vállalkozó is.

A STAR Garázs és Autóbuszüzem műszaki vezetője, Inkei László, szintén zsidó származású volt, aki eredményes munkájáért később részesedést is kapott a társaságból. Innentől Csillaggal és Békefyvel együtt töltötte be az ügyvezetői posztot. 1941-ben ő is eladta tulajdonrészét, 1942-ben pedig teljesen távoznia kellett a cégtől. Valamilyen oknál fogva őt nem deportálták 1944-ben, az év őszén mégis menekülnie kellett. A Vértes és a Pilis hegység barlangjaiban, majd a Balaton mellett bujkált családjával. 1945-ben jelentős szerepe volt abban, hogy a második világháborúban szinte teljesen elpusztult közlekedési vállalat talpra álljon, és az autóbusz-forgalom újra elindulhasson.

A másik történet még a buszközlekedés előtti időszakból való. Schneider Vilmos egy mosoni omnibusz-vállalkozó volt, aki Moson és Magyaróvár között – a mai Mosonmagyaróvár akkor még két külön település volt – üzemeltetett majdnem húsz éven át nagy sikerrel járatokat. 1895-ben Győrött is megpróbálkozott ezzel. Az elején még úgy tűnt, hogy tetszik a győrieknek és sokan használták, valószínűleg az újdonság ereje miatt. Ahogy teltek a hónapok, egyre kevesebben vették igénybe. Inkább a vasútállomástól, akik nagy poggyászokkal érkeztek, utaztak vele. Másnak az egy-két kilométeres távolságért nem érte meg fizetni. Egy évet sem ért meg a szolgáltatás.

Neki mi lett a sorsa?

Még a Holokauszt előtt természetes úton elhunyt, elég szép kort ért meg. A leszármazottai közül sokakat Auschwitzba vittek. Van egy könyv, Lucy Adlington tollából, a címe Divatszalon Auschwitzban. Egyik központi szereplője Fuchs Márta, aki Schneider Vilmos lányunokája volt. Az ottani varrodában dolgozott, mivel varrónő volt. Nagyon sok mindenkit, akik alatta dolgoztak meg tudott menteni.

És mi történt a Schneider-féle céggel?

1925-ben Mosonmagyaróváron is beindult az autóbusz-közlekedés, de abban ő nem vett részt, hanem a város hozta létre. Az omnibusz felett eljárt az idő, és a vállalkozásnak ez a része végül megszűnt. Akkor ő már inkább teherszállítással foglalkozott, ami jól ment. Idős koráig aktív maradt. Nem tudni, mi történt később a céggel. Valószínűleg nem is lehetett volna már sokáig folytatni a történelmi események miatt.

Mikor vehetjük kézbe a könyvedet?

Remélem, hogy 2026-ra, a győri buszközlekedés századik évfordulójára elkészülök vele. Magánkiadásban fog megjelenni.

---

Az interjút és az angol fordítást készítette: Polgár György

---

Kurzus előkészítése a győri Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetemen a tanító, gyógypedagógia, szociálpedagógia, szociális munka, valamint szociológia BA szakos hallgatók számára a 2025/2026. tanév őszi félévében „Zsidóság – Befogadás – Kirekesztés” tematikájú, szabadon választható kurzus indul a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány támogatásával az antiszemitizmus megelőzését szolgáló érzékenyítés jegyében.

A felkért vendégoktatók, Dr. Papp Richárd egyetemi docens (ELTE Társadalomtudományi Kar), valamint Dr. Sükösd Anikó egyetemi adjunktus (KRE Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar), interaktív előadások és workshopok keretében járják körül és értelmezik az antiszemitizmus problémaköreit, valamint a kirekesztés egyéb megjelenési formáit. 

A vendégelőadók és a győri egyetem közreműködő oktatói kiemelt hangsúlyt helyeznek a holokauszt helyi emlékezetére is, amelyet a kurzus vendégoktatói évek óta kutatnak Magyarországon és Kelet-Európában. A szemeszter során többek között arra a kérdésre keresik a válaszlehetőségeket, hogy milyen jelentéssel bír ma a holokausztra való emlékezés Magyarországon a különböző generációk között és különböző településeken. Milyen okok húzódnak meg a némaság és az elhallgatás mögött? Melyek azok a jelek, amelyek köztünk vannak, de nem ér el hozzánk jelentésük?  

Dr. Simonik Péter, a kurzus bevezetését koordináló egyetemi docens – mb. tanszékvezető szerint: „az már önmagában is jelzésértékű és egyben nyugtalanító, hogy 80 évvel a holokauszt után még mindig beszélnünk kell a kirekesztés különböző formáiról, valamint az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságáról. Bízunk abban, hogy a szemeszter folyamán elhangzó gondolatok a résztvevők számára is egyértelművé teszik a tantárgy legfőbb üzenetét, amelyet néhai Schweitzer József főrabbi szavaival foglalhatunk össze: „Lehetetlen dolog, hogy mi, akik a Mindenhatónak közös gyermekei vagyunk, azt keressük, ami elválaszt, sokkal inkább arra kell törekedni, ami bennünket összekapcsol.”

A szervezők az egyetemi projekt előkészítési szakaszát 2025. május 9-én, a leendő résztvevőknek szóló „kedvcsináló”, online előadással zárják le.

---

Zsidó motívumú alkotások – Fényképek Schima A. Bandi hagyatékából

2023 novemberében közöltük azokat a tervrajzokat, melyeket Schima A. Bandi győri iparművész (1882 – 1959) készített a győri Zsidó Hitközség által az 1930-as években megrendelt dísztárgyakhoz. Mind ez ideig bizonytalan volt, hogy ezek a művek egyáltalán elkészültek-e.

Dr. Pápai Emese, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum művészettörténésze, főmuzeológus, Schima A. Bandi kutatója, a napokban küldött meg nekünk a művész hagyatékában általa most talált fényképeket két elkészült ötvösmunkáról: egy perselyről és egy urnaszerű alkotásról (persely?). Ezek kis eltérésekkel megfelelnek a jelzett tervrajzoknak.

A persely

Az urna

E tárgyak hollétéről továbbra sincs tudomásunk.

---

Köszönet Dr. Pápai Emesének, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum művészettörténészének, főmuzeológusnak kitartó kutató munkájáért

Szerkesztette és az angol fordítást készítette Krausz Péter

---

A zsidó élet újraindítása Győrben a holokauszt után

Adler Manó hagyatékából

Győri Zsidó Közösségi Bizottság létrehozásáról szóló, rendkívül érdekes iratot juttatott el hozzánk Adler Gyuri barátom, akivel együtt gyerekeskedtünk Győrben az 1950-60-as években. Hártyavékony másolópapíron fennmaradt írást édesapja, Adler Manó iratai közt találta.

Már korábban is kaptunk tőle izgalmas dokumentumot édesapja hagyatékából: a győri zsidó temetőben frissen felavatott mártír emlékmű kapcsán Schima A. Bandi ötvösművész Adler Manó építészhez 1947. június 18-án írt díszes elismerő oklevelét. Fia tollából rövidesen megjelenik édesapja életútja is ezen a honlapon.

Intézkedések a helyi zsidó élet újraindítására – optimizmus és elszántság

A Győri Zsidó Közösségi Bizottságfelállítását taglaló okmány csupán egy intézkedés tervezet.

Nem áll rendelkezésre információ az irat keletkezéséről, pontos dátumáról, a szerkesztők személyéről, a végleges okmányról és a benne foglaltak megvalósulásáról sem. Azonban az irat így is érdekfeszítő kordokumentum.

Valószínűsíthető, hogy 1945-ben a munkaszolgálatot és a koncentrációs táborokat túlélt, Győrbe hazatérő zsidók, szüleink fektették papírra szervezési intézkedések egész sorát azzal a céllal, hogy elősegítsék a zsidó polgári élet helyi újraindítását.

Nagyon könnyen elképzelhető, hogy Adler Manó egyike volt a szerkesztőknek, hiszen az ő irattárából került elő a dokumentum, továbbá korabeli hitközségi iratokból ismert aktív részvétele a győri zsidó közösség életében a háború után. Micsoda optimizmus, életerő és elszántság tükröződik ebből az iratból, hiszen a pusztulás kapujából visszatértek mérhetetlen veszteségeik láttán joggal tehették fel a kérdést „Mondd, van-e ott haza még…?”, ahogy meggyilkolt társuk, a költő tette (Hetedik ecloga – Radnóti Miklós, 1944, július).

A Bizottság felállítását célzó lépések

A meglelt dokumentum eredetije (PDF) itt olvasható:

Kiemeljük a számunkra fontosnak tűnő részeket:

• Tíz tagból álljon a vezetőség, de nem szabad e helyek mindegyikét betölteni, hogy jusson lehetőség a később (munkaszolgálatból, koncentrációs táborból) érkezők csatlakozására
• Ki a zsidó? Mindenki, aki annak vallja magát. Érdekvédelemben részesül mindenki, akit a korábbi zsidó rendeletek sújtottak.
• Mindenki végezzen közösségi munkát fizetett állásban vagy ingyen!

Szabadelvű és demokratikus elképzelések.

Győri akcióterv

A tervezet számos konkrét, gyakorlati intézkedést tartalmaz, mint

• A vezetőség tegyen tisztelgő látogatást a politikai pártok titkárságán, a polgármesternél, a fő- és alispánnál, a rendőrkapitányságon és az orosz katonai parancsnokságon.
• E hivatalokban kérjen támogatást a megindítandó szociális munkához. Hangsúlyozzák, hogy a zsidóság részt kér Győr újjáépítésében és fel akarja építeni feldúlt otthonait.
• Ismerjék el a Zsidó Bizottságot hivatalos érdekvédelmi szervként. A polgármester a Bizottsággal együtt adjon ki magyar és orosz nyelvű igazolványt a korábban deportált zsidók részére szabad mozgásuk biztosítása céljából. A Városházán hozzanak létre Zsidóügyi Osztályt.
• Jöjjön létre Vagyonkutatói Bizottság a városi vagyonfelkutató osztállyal egyeztetett módon.
• Az orosz katonai parancsnokság támogassa az érdekvédelmi tevékenységet, adjon ki szabad mozgást biztosító iratokat és igazolásokat; a hazatérők vehessenek igénybe orosz katonai járműveket utazásuk során.
• Meghatározták a Bizottság ügyosztályait is a zárójelbe tett feladatokkal: elnöki, jogügyi (a zsidókat kiközösítő vagyonkezelési intézkedések megszüntetése, zsidóktól elrabolt értékek kezelésére érdekvédelmi gondnokok kinevezése), műszaki (a zsidó ingatlanokban a háború alatt keletkezett károk helyreállítása, műhelyek és raktárak létesítése), kereskedelmi (a korábbi zsidó vállalkozások hasznosítása, az eredeti tulajdonosoktól elvett vállalkozások aktuális vezetőinek szükség szerinti leváltása és cseréje, készletek gondnok általi kiárusítása, üzlethelyiségek bérbe adása, ill. hazatért korábbi zsidó bérlők részére történő felszabadítása, azzal, hogy a deportált nem kötelezhető a deportáció idejére vonatkozó bér megfizetésére bérleménye után (!)), vagyonkezelői (a zsidó értékek felkutatása, leltározása, biztonságba helyezése), deportációs (a visszatérő és átvonuló deportáltak és muszosok segítése), szertartási (feladatai pld. vallási és kulturális élet szervezése)

Ellentmondásos, hogy az ügyosztályok fejezetben a „Bizottság” elnevezés helyett a nácik által korábban kikényszerített, rossz-emlékű „Zsidó Tanácsról” esik szó, melyet a deportálandó zsidók befolyásolására használtak. Ez a tervezet tényleges kidolgozatlanságára utal.

Határozott fellépés

Végül a tervezet azt az ajánlást fogalmazza meg, hogy a Bizottság a hivatalos szervekkel szemben „tanúsítson határozott fellépést, mert nekünk, kik teljesen kifosztva állunk itt, jogunk van elvárni a kereszténység legteljesebb támogatását. Százalékarányban a fasizmus mészárlásaiban a legtöbb vért mi vesztettük… de az erélyes fellépés alatt nem szemtelen magatartásra gondolunk … nem szükséges a felkínálkozó pozíciókat csak zsidók által betölteni”.

Eddig a győri Zsidó Közösségi Bizottság létrehozására 1945-ben tett erőfeszítéseket taglaló dokumentumról.

---

Epilógus a szerkesztőtől – a visszatérők drámája Magyarországon

Az elhurcolt túlélőket általában nem fogadták tárt karokkal. A szomszédok, ismerősök, volt üzleti partnerek és általában a kiközösítő közösségek gyanakvóan néztek rájuk, szinte azt kérdezve, „milyen jogon?”. Léteztek kivételes, tisztességes embertársak, akik becsülettel megőriztek és visszaszolgáltattak rájuk bízott javakat és emlékeket. Édesanyámnak egy becsületes, győri bútorasztalos adta át a nagyapám által még a család deportálása előtt lánya férjhez menetele alkalmából megrendelt és általa időközben elkészített bútor garnitúrát. Édesanyám első férjét ő sem tudta visszaadni… és emlékezzünk csak a háború utáni (hihetetlen, nem?) halálos kimenetelű pogromokra; a kunmadarasi eseményekre egy emlékezés kapcsán mi is utaltunk.

Végül, álljon itt egy részlet Standeisky Éva történész e súlyos kérdéskört érintő interjújából.

„Azt, ami az övék volt” – Interjú szemelvények

Standeisky Éva történész (sz. 1948) elhallgatott múltról, elmismásolt antiszemitizmusról, Magyar Narancs, 2017. június 27

Magyar Narancs: Ezek szerint a legtöbb érintett helyen már az is traumát okozott, hogy a deportált zsidók egy része visszatért?

Standeisky Éva: Hogyne, bár hozzátenném, hogy legtöbb helyen nem tért vissza hajdani lakhelyére az a kevés számú zsidó sem, aki túlélte a holokausztot. Ezért sem lehet teljes képünk az önkényesen széthordott, elzabrált javakról, zsidó ingóságokról, mert semmi nyom nem maradt utánuk. Csak azokból az esetekből következtethetünk a veszteség mértékére, ahol megpróbálták visszakövetelni azt, ami az övék volt. A kor Magyarországát ebből a szempontból sem úgy kell elképzelnünk, mint valami jól működő jogállamot. Amikor 1945 nyarán a túlélő zsidók hazatértek a deportálásból, munkaszolgálatból, kialakulatlan, rendezetlen, hektikusan formálódó hatalmi viszonyokat találtak. A szovjet megszállóktól sem remélhettek támogatást. Őket csak egy dolog érdekelte: legyen a legkisebb településen is rendezett közigazgatás, amely végrehajtatja a lakossággal a szovjet parancsnokok kívánságait: biztosítsa hadicéljaikhoz a munkaerőt, élelmezze a hadsereget.

Magyar Narancs: Amikor hazatérnek a holokauszt zsidó túlélői, találkoznak azokkal, akik tevőlegesen részt vettek a deportálásban. Milyen gyakran jelentkeztek olyan konfliktusok, amelyek a felelősségre vonásból, felelősséghárításból fakadtak?

Standeisky Éva: Nehéz kérdés, mert a helyi közigazgatás rövid időn belül több hullámban részben kicserélődött. Egyesek igazolóbizottság elé kerültek, másokat internáltak, hol megalapozottan, hol megalapozatlanul. A felelősségre vont tisztségviselők rendre arra hivatkoztak, hogy csak felsőbb utasításokat hajtottak végre, s ha nem ezt teszik, elbocsátják őket. A helyiek azonban tisztában voltak azzal, kik a jobboldali, szélsőjobboldali beállítottságúak, s kik viselkedtek a nehéz időkben is tisztességesen. …

---

Köszönet Adler Györgynek édesapja iratának megőrzéséért és rendelkezésre bocsátásáért

Közzétette Krausz Péter

---

Csornai diákok és felnőttek látogatása Auschwitzban 2025

Csornán a zsidóság a 18. században telepedett le. A 2. világháború előtt közel 800 zsidó polgár élt integrálódva a helyi társadalomba. Erre egy szép példa, cseppben a tenger, a kulturális missziót teljesítő csornai Izraelita Fillér Egylet működése, amelynek történetét a csornai Hunyadi János Technikum diákjai a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által 2023-24-ben szervezett diákpályázatra dolgozták fel.

A tragédia 1944 májusában sújtott le a helyi zsidó közösségre: a magyar hatóságok gettóba kényszerítették tagjait. Innen vezetett az útjuk Auschwitzba.

A csornai Hunyadi János Technikum diákjai Szalay Balázs történelem tanár vezetésével 2025 február 16-án immáron 12. alkalommal zarándokoltak el az egykori auschwitzi haláltáborba, ezúttal a tábor felszabadításának 80. évfordulóján. Az első csornai diákcsoport 2015 májusában járt ott. A látogatásokon összesen 423 fő vett részt, köztük 288 hunyadis diák. 

A legutóbbi csoporttal tartott a korábbi csornai polgármester és országgyűlési képviselő, Papp József is, aki az inforabakoz.hu oldalon az útról képes beszámolót jelentett meg 2025. február 20-án. Ezt az írást teljes egészében idézzük:

Papp József: Az elmúlt napokban láttuk a szépet és a szörnyűséget

A csornai Hunyadi János Technikum érdeklődő diákjainak már több mint tíz éve szervezi meg Szalay Balázs történelemtanár a Krakkó-Auschwitz utazást soproni kollégája Vódli Zsolt segítségével. Korábbi utakról már beszámoltunk az „Inforábaköz”-ön a tanulók élményei alapján. A csoporthoz szabad helytől függően külsősök, felnőttek is csatlakozhattak. Így kerültem én is az idei utazó csoportba.

Két fárasztó, de felejthetetlen napon vagyunk túl.

Első nap Krakkóban láttunk egy igazi mai nagyvárost, ami büszke a történelmi múltjára, királyi várára, párját ritkító főterére, sok száz éves egyetemére, Karol Wojtyla egykori krakkói érsekre, akiből II. János Pál pápa lett, és őrzi az egykori galíciai zsidó lakosság emlékét, akiket szinte teljesen kiirtottak a második világháborúban. Láttuk Spielberg Schindler listája című filmjének kultikus helyszíneit. Mi magyarok emlékezhettünk Nagy Lajos magyar király lányára Hedvigre, aki Jadviga néven lengyel királynő lett, és halálakor vagyonát a Krakkói Akadémia újra alapítására hagyta, Báthory István erdélyi fejedelemre, aki 1575-től 11 évig lengyel király volt. Olyan lengyel király, akit a lengyelek a mai napig tisztelnek, és nagy becsben tartanak. Megállhattunk Balassi Bálint emléktáblája előtt.

A második napon Auschwitz-ba látogattunk. A koncentrációs táborban szembesültünk azzal, hogy egy dolog valamiről tudni, de egy egészen más dolog személyesen szembesülni vele. Látni a rideg barakkokat, a szögesdrótot, a nyomorúságos cellákat, egykori kivégző helyeket, a megölt emberek levágott haját, cipőiket, ruháikat, személyes tárgyaikat, a róluk készített fotókat, átsétálni a gázkamrán és az egyetlen megmaradt krematóriumon. Sétálni a sínek mellett, ahova a deportáltak jó része el sem jutott élve, mert útközben meghalt a vagonban, akik meg odaértek, azoknak többségét azonnal gázkamrába küldték. Akiket kiválasztottak kényszermunkára, azok még néhány hónapot szenvedtek haláluk előtt embertelen körülmények között. Elolvasni a feliraton, hogy itt 1 millió 1 százezer embert öltek meg, akik közül 400 ezer magyar volt. A pusztítás és a halál monumentális építményeit és eszközeit.

Hazaúton arra kértem útitársaimat, hogy benyomásaikat pár mondatban fogalmazzák meg, és küldjék el. Itt ezekből olvashatnak néhányat:

„Azok, akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy megismételjék azt.” – írta George Santayana spanyol származású amerikai filozófus. Próbálom feldolgozni én is a tegnapi napot… A túra alatt egyszerre émelygett a gyomrom, egyszerre potyogtak a könnyeim, menekültem volna onnan, de közben tudtam, hogy a múlttal szembe kell nézni. A tegnapi nap mély nyomot hagyott bennünk és hiszem, hogy az emlékezés ereje segít abban, hogy tanuljunk, empatikusabbá váljunk, és egy jobb jövőt építsünk. Köszönöm mindenkinek, hogy együtt lehettünk ezen az úton – a közös megélések és beszélgetések segítettek feldolgozni a látottakat.”

„Az elmúlt napokban láttuk a szépet és a szörnyűséget. Egy csodálatos várost, ami fejlődik és teli van élettel. Egy másikat, aminek kapcsán csak a reménytelenség, a pusztulás és a vég jut eszembe. Gazdagabbak lettünk egy élménnyel, a másik oldalon pedig láttuk, hogy minek nem szabad SOHA TÖBBÉ megtörténnie. Köszönöm, hogy részt vehettem, és köszönet azoknak, akik megszervezték, és mindent megtettek az út sikeréért.”

„Két nagyszerű pedagógus kiváló szervezésének köszönhetően rengeteg élménnyel gazdagodtunk. A város nevezetességeit profi vezetés mellett fedeztük fel, minden részletre odafigyeltek. Az oda- és visszaúton vetített filmek segítettek mélyebben megérteni a hely történelmét és jelentőségét.

Az emlékút előtt már több túlélő visszaemlékezését olvastam. Olvasmányaim alapján volt egy elképzelésem, hogy mire számíthatok. A Birkenau táborban látottak azonban minden képzeletet felülmúltak. Az óriási kiterjedésű tábort a „rámpa” választja ketté, melyen pillanatok alatt döntöttek életről és halálról. A férfi és a női tábor meglévő barakkjai mellett a már összedőlt, lebontott épületek kémény „erdeje” sokkolja a látogatót. Megmutatja a tábor valóságos méreteit, amit látva elképzeltük azt a több százezer embert, akiknek ártatlanul, embertelen körülmények között kellett élni és meghalni. Felüdülés volt a történelmi Krakkót megismerni. Bepillantást nyertünk a „nyüzsgő” esti városi életbe. Köszönjük a tanár uraknak a szervezést, a sok hasznos információt, feltöltött anyagokat, mellyel színesítették és gazdagították a programot.”

Végül még egy gondolat. A táborban az idegenvezető által mondott sokkoló tények és történetek kapcsán többször is elhangzott, hogy: hogy tehetnek ilyet emberek? Emberek voltak ezek egyáltalán?

Egy dologban biztos vagyok. Nem az történt, hogy „véletlenül” Németországban akkor egy olyan embertelen, szadista generáció élt, mint amilyen sohasem előtte, sem utána. Az első világháborúban vesztes Németország ezer sebből vérzett, számtalan megoldhatatlannak tűnő problémával. És akkor jött egy kezdetben kicsi, de gyorsan növekvő szélsőjobboldali politikai erő, amelyik azt hazudta, megoldja a problémákat. Megoldása ugyan nem volt, de „felelősöket” nevezett meg, akik miatt szenved a német nép. Kezdetben ezek voltak a zsidók, aztán mindenki, aki nem árja. És ahogy ez az erő növekedett, úgy lett egyre erőszakosabb, kegyetlenebb.

Nincs olyan választóvonal, amit meghúzhatunk, hogy eddig demokrácia volt, innen diktatúra lett. Eleinte azt hiszed, hogy téged nem érint, nem bánt, de terjed napról napra, hónapról hónapra és egyszer mindenkit elér. Aztán ha a kontroll nélküli hatalom a gyűlöletpropagandájával mindent maga alá gyűr, a vezetőből fokozatosan diktátor lesz, a reményből terror, a szimpatizánsból fanatikus, az elszánt követőből gyilkos. Az egyre kegyetlenebb, durvább, gonosz szándékú hatalom megemel, eltűr, vagy eltapos. Behódolni könnyű, mert egyszerű (bár hamis) megoldást ígér, de ellenállni roppant kockázatos. De választani kell. Akkor is, ha veszélyes. Németországban sem volt mindenki náci. Voltak ellenállók, zsidókat mentők, egyszerű tisztességesek. Merték ezt választani. Ellenálltak akár a haláltáborban is. Nem lehet utólag mindent a körülményekre fogni.

Az utazáson megismert vers is erről szól, amit Wislawa Szymborska lengyel költőnő írt, aki 1996-ban kapott irodalmi Nobel díjat.

Huszonhét csont

Harmincöt izom

Közel kétezer idegsejt

Mind az öt ujjbegyünkben vannak.

Ez több mint elég

Hogy leírjam „Mein Kampf”

Vagy „Micimackó”.

Utóirat: A mai világgal való bármilyen hasonlatosság kizárólag a véletlen műve? Ezért kellene mindenkinek életében legalább egyszer elmennie Auschwitz-ba.

---

Szerk. és angol fordítás: Krausz Péter

A 80. évforduló alkalmából Győrben, 2024. július 4-7 között rendezett Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozóról készült felmérés eredményei

MIKOR
A felmérést 2024. december hóban végeztük. 
KIK 
Kérdőívünket a Világtalálkozó regisztrált résztvevőinek e-maillel küldtük ki. Negyvenhét anonim válasz érkezett, ami körülbelül kétszer ennyi résztvevő véleményét is tükrözheti, mivel egy email cím mögött több résztvevő áll, esetenként egész családok. Így a felmérés kellően reprezentatív, a teljes fizető létszám (170 fő) kb. felének a véleményét biztosan tükrözi.
MIT MONDTAK 
A fő megállapítások a következők:
•	A válaszadók döntő többsége (95.7%) méltónak találta a Világtalálkozót a Holokauszt 80. évfordulójára történt megemlékezésre, valamint magas színvonalúnak ítélte (91.5%) a technikai előkészítést és a rendezvények lebonyolítását.
•	A lezajlott események közül legnagyobb elismerést az „Emlékfák ültetése és Soá megemlékezés a temetőben” váltotta ki (78.7%), ezt követte az „Emlékkonferencia” (72.3%), a „Zsidó Kiválóságok Kiállítás Győr megnyitója és koncert” (68.1%), továbbá az „IWalk séta a zsidó Szigetben” (46.8%) és az „Emléktábla avatás a Budai úton” (42.6%).
•	A résztvevők zöme (95.7%) régi és új barátokra lelt a megjelentek körében, akikkel a többség (57.4%) ma is tartja a kapcsolatot, illetve kapcsolat felvételt tervez (23.4%).
•	A válaszadók a létrejött kapcsolatrendszer erősítésére tett javaslatok közül első helyre tették az Alapítvány Hírlevelének rendszeres megjelentetését (83%) és honlapjának működtetését (74.5%). Több egyéni javaslat is született, pld. hasonló találkozások szervezése, családtörténetek megosztása stb.
•	Minden válaszadó (100%) támogatja az Alapítvány 2025-re tervezett, a kirekesztés és ezen belül az antiszemitizmus elleni fellépésre kidolgozott programjának lebonyolítását győri középiskolákban és a Széchenyi István Egyetemen. 
•	Végül egyéb javaslatok között szerepel az a felajánlás, amelyik hasonló megemlékezés izraeli megszervezésére irányul. Egy másik kezdeményezés azt célozza, hogy a temető minden egyes sírkövét beazonosítsák, digitálisan feldolgozzák és az egész anyagot szabadon hozzáférhetővé tegyék.

---

RÉSZLETEK

1. Méltó módon emlékeztünk-e a holokauszt 80. évfordulójára a Győrben, 2024. július 4-7-én rendezett Világtalálkozón? (1=nem méltó; 5=méltó)

2. A találkozó mely eseményét találtad a legkiemelkedőbbnek? Több esemény is megjelölhető volt.

A 2. kérdésben szereplő események pontos megnevezése: Győr polgármesterének fogadása; Az „1945” c. film megtekintése; Emlékkonferencia; Pénteki istentisztelet; IWalk séta a zsidó Szigetben; Emléktábla avatás a Budai úton; A Zsidó Kiválóságok Kiállítás Győr megnyitója és koncert; Emlékfák ültetése és Soá megemlékezés a temetőben; Búcsúebéd; Egyéb

3. Ha a 2. kérdésnél megjelölted az „Egyéb” opciót, mire gondolsz konkrétan? 

Mindent imádtam, azt is, hogy lehetőségem volt találkozni és megismerni másokat a világ minden tájáról. ; Annyi emberrel találkozni a világ minden tájáról, akiknek közös a hátterük és a történetük. ; A testvéreinkkel való együttlét. ; Találkozások, más emberek megismerése, beszélgetések.

4. Milyennek találtad a Találkozó előkészítését és lebonyolítását? (1=rossz; 5=nagyon jó)

5. Sikerült-e találnod régi és új ismerősöket, barátokat a Találkozón? 

6. Tartod-e a kapcsolatot a Találkozó résztvevőivel? 

7. Hogyan erősítsük az újonnan létrejött győri zsidó közösség kapcsolatrendszerét? Több választ is megadhatsz. 

8. Ha a 7. kérdésnél megjelölted az „Egyéb” opciót, mi a konkrét javaslatod? 

Találkozó szervezése. ; Ha lehetséges, csodálatos lenne 3-5 év múlva újabb találkozót tartani. ; A gyermekek jelentik a jövőt. Támogatnunk kell az iskolákban kölcsönös megértést és a győri zsidó történelem ismeretét. Személy szerint szívesen szponzorálnék egy évente kiírandó díjat 13 éves diákok körében. Feladatuk könyvismertető készítése lenne Klein Eva „Az emlékezés kavicsai” című könyvéről. ; Maga a találkozó, más emberek megismerése, barátkozások, beszélgetések. ; Facebook csoport. ; Az összes résztvevőt megkérjük, hogy digitálisan mutatkozzon be. Írják le családjuk történetét, osszák meg, milyen élmény volt Győrben lenni, és egyéb kapcsolódó gondolataikat.

9. Egyetértesz-e az Alapítvány győri középiskolákban és az egyetemen 2025-ben megvalósítandó, a „zsidóság-befogadás-kirekesztés” témakört körüljáró oktatási projektjével, ami az antiszemitizmus elleni fellépést célozza? Lásd itt! Több válasz megadása is lehetséges volt. 

10. Ha a 9. kérdéshez más tevékenységet (is) javasolsz, mi az? 

Örömmel szponzorálok egy évente kiírandó díjat 13 éves gyerekeknek.

11. Van-e bármilyen kérdésed, felvetésed vagy javaslatod a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány felé? Lásd tevékenységünket itt: Website+ Facebook 

Szeretnénk megvitatni izraeli megemlékezések terén történő együttműködés lehetőségeit. Szívesen koordinálnék egy konferenciahívást ebben a témában. ; Ismételten gratulálok a kiváló szervezéshez és a lebonyolításhoz. ; Köszönöm szépen a lehetőséget! Legyen Isten áldása a munkájukon! ; Soros Györgytől kellene támogatást szerezni. ; Elérni a temető minden egyes sírkövének beazonosítását, digitális file-ba vételét, és szabadon hozzáférhetővé tenni a file-t.

---

A felmérés a Google Forms igénybevételével készült. Összeállította: Krausz Péter

Fekete Mátyás beszéde a Győri Zsinagógában, 2024. december 29

A trenderli vagy dreidel egy négyoldalú pörgettyű, amit a hanuka zsidó ünnepen játszanak.

A trenderli oldalain a héber ABC négy betűje jelenik meg, amelyek megfelelő sorrendben összeolvasva a „נס גדול היה שם” (Nes Gadol Haya Sham) rövidítést formálják, ennek jelentése: „Nagy csoda történt ott”.: נ (Nun), ג (Gimel), ה (Hei), ש (Shin),

A betűk továbbá a trenderlivel játszott szerencsejáték szabályainak is megfelelnek: נ (Semmi), ג (Minden), ה (Fél), ש (Kivesz)

Egyes zsidó Tóra-magyarázók a trenderli jeleinek szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak. Egyikük például a trenderli négy oldalát Izrael népének négy történelmi száműzetéséhez kapcsolja: a babilóniaiak, a perzsák, a görögök és a rómaiak által okozottakhoz.

A Hanukához tartozó szokások és előírások a múltban számos egyéb szokással is kibővültek, ezek egyike a trenderlizés. A hanukia meggyújtása után sok otthonban máig szokás trenderlit játszani: minden játékos 10 vagy 15 (igazi vagy csoki-) pénzzel, vagy mogyoróval indul, és egyet a talonba is tesznek. Az első játékos megforgatja a trenderlit és utána attól függően, hogy az melyik oldalára esett, nyer a talonból vagy kénytelen betenni a paklija egy részét.

A trenderli tehát a zsidó hagyományoknak és a jelenkori szokásoknak olyan jellegzetes része, amely miközben a zsidóság történelmét idézi, ugyanakkor a gyermekeknek és a felnőtteknek is kedves játéka.

Ez az emlék, játék és szimbólum arra is alkalmas, hogy kifejezze egy közösség köszönetét mindazoknak, akik évtizedeken át fáradhatatlanul segítették és segítik ma is a Győri Zsidó Hitközséget. Az ünnepi alkalomra, amilyen ez a mai nap is, a Hitközség elkészíttette a trenderli különleges porcelán változatát, amellyel játszani ugyan nem lehet, de tulajdonosának és családjának örök emlékül szolgálhat, hogy munkássága nem maradt visszhang nélkül.

Engedjék meg, hogy röviden bemutassak Önöknek egy olyan embert, akit győriként sokak régóta és nagyon is jól ismernek, egy köztiszteletben álló, ma már nyugdíját élvező fényképészmestert, akinek műhelyét sokan ismerték és látogatták a belvárosban. Kevesebben tudják, hogy munkássága jóval több volt családi események fotózásánál, igazolványképek készítésénél és amatőr felvételek laborálásánál, ő ugyanis a zsidóság történetének és a Győri Zsidó Hitközségnek az a krónikása, aki az elmúlt tíz-húsz évben megörökítette az ünnepi eseményeinket, dokumentált, kiállítási anyagokat állított össze és könyveket írt. Így például

• 2010-ben jelentette meg a Quiritatio (Sikoly) című könyvet, amelynek a szerkesztésében Benedek István Gábor volt a segítségére
• Tíz éve, 2014-ben, aktív részt vállalt a Menházban berendezett kiállítás összeállításban. Nagyon sok családi tablót készített a résztvevők eredeti fényképeinek és dokumentumainak felhasználásával.
• 2016 és 2017 évek során egyesével lefényképezte a Győrszigeti Zsidótemető valamennyi síremlékét. Ennek az anyagnak a felhasználásával készülhetett el a síremlékek restaurálása.
• 2024-ben elkezdődött a héber nyelvű síremlékek magyar nyelvre fordítása. Ez a munka talán a következő évben folytatódni fog.
• A holokauszt nyolcvanadik évfordulója kapcsán két kiadványt készített. Az egyik kiadvány Quittner Éva festőművész munkásságát mutatja be. A másik kiadványban nyolc holokauszt túlélő visszaemlékezése szerepel, melyek megrázó erővel közvetítik a mai és a jövő generációja számára az egykori eseményeket.

És elérkezett a pillanat, felkérem Nagy István fényképészmestert, hogy vegye át a Győri Zsidó Hitközség köszönetének jelét, azt a porcelán trenderlit, amelynek díszdobozán az ő neve olvasható – teljesen megérdemelten. Kívánunk hozzá családja körében és köztünk kimeríthetetlen erőt és további jó egészséget!

---

Nagy István odaadással segíti a maradék győri zsidóság tevékenységét, ezáltal hozzájárulva emlékeinek megőrzéséhez és a közösség fennmaradásához. Segítette a deportálások 80. évfordulója alkalmából alapítványunk által rendezett Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó (Győr, 2024. július 4-7) előkészítését is. Többek közt ő gondozta „A képek mesélnek – Győr zsidó múltja Glück József és Nagy István felvételein” c. könyv kiadását, amit a júliusi Világtalálkozó minden résztvevője megkapott. Ezt megelőzően, 2023 júliusában életinterjút jelentettünk meg róla, lásd ezt a linket. Az általa szerkesztett kiadványok közül néhány megjelenését alapítványunk is támogatta.

Köszönjük, István.

Krausz Péter, a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke

---

Nyitó fénykép: link

(1860-1932)

Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által kiírt, „Az ő sorsuk, a mi történelmünk” diákpályázatra (2023-24) benyújtott pályamunka része, szerkesztett változat

Felsővári Marcell, Gábor Botond, Kassai-Schmuck Bence munkája

Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium, Győr

Támogató tanár: Vincze Veronika, történelem

„Én már csak megmaradtam a nagy történeti stílusok mellett. Templomaimon, profán épületeimen is mindig egy hagyományos építőgondolatból indultam ki. De sosem voltam szolgalelkű másoló.” [1]

Zsinagóga építési hullám

A XIX. században Európa legtöbb országához hasonlóan hazánkban is végbement a zsidóság emancipációja. A magyarországi zsidók nagy része a vezető réteg nyitottságának köszönhetően beolvadt a magyar nemzetbe. A kiegyezést követően 1867-ben az országgyűlés elfogadta a zsidók polgári és politikai egyenjogúsításáról szóló törvényt, megszüntetve ezzel a rájuk vonatkozó korlátozásokat, lehetővé téve számukra a polgári jogok teljes körű gyakorlását, beleértve a szabad vállalkozás jogát, az oktatáshoz való hozzáférést. 1895-ben Wekerle Sándor miniszterelnöksége idején az izraelita vallást a bevett felekezetek sorába emelték. Az emancipáció nemcsak jogi változásokat hozott, hanem a zsidó közösség kulturális és társadalmi integrációját is elősegítette. A törvények hatására a környező országokból fokozódott a bevándorlás. A zsidóság lélekszáma a századfordulón megközelítette az 1 000 000 főt.

Az emancipálódott, asszimilálódott, létszámában megnövekedett, a gazdasági életben sikeres zsidó polgárság körében felmerült a zsinagógák építtetésének igénye. Világviszonylatban is először hazánkban nyert teret a zsidóságon belül a neológ irányzat, akik már magyarul tartották istentiszteleteiket és egyéni arculatú, látványos, impozáns templomokra vágytak. Nekik már nem felelt meg a Dohány utcai zsinagógát megálmodó Ludwig Förster stílusa.

A XIX-XX. század fordulóján felépülő magyarországi zsinagógák nagy része Baumhorn Lipót nevéhez köthető, aki tervező művészként és vállalkozóként is ráérzett a neológ zsidó hitközségek elvárásaira, és Európa legjelentősebb zsinagógaépítészévé vált. Összesen 26 zsinagógát tervezett a történelmi Magyarország területén, melyből 22 fel is épült.

Baumhorn a zsinagóga építő

Baumhorn Lipót 1860-ban Kisbéren született. [2]

A 19 éves Schiller Blankát (1874-1958), a pályakezdés éveiben, 1893-ban vette feleségül, és a család a századforduló idején a VII. kerületi Király utca 43-45-ben lakott. Gyermekei: Margit (1894-1956) és Kornélia (1900-1958). [3]

Iskoláit Győrben végezte [4], majd a bécsi műegyetemen építészeti tanulmányokat folytatott Ferstel, König és Weyr professzorok tanítványaként. Hazatérése után (1883) 12 éven át Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezőirodájában dolgozott. Itt sajátította el nagyvonalú, könnyed rajzkészségét, a finom és gazdag részletképzések ismeretét. Lechnerék az Alpár Ignác nevével fémjelzett akadémikus, historizáló irányzattal szemben a magyar szecesszió és a népművészet által ihletett, merészen modernnek számító, nemzeti stílus kialakítására törekedtek. Baumhorn az itt megszerzett tapasztalatokra alapozva alakította ki sajátos, egyéni arculatát: az eklektikus formanyelvhez keleties, reneszánsz, barokk vagy szecessziós ornamentikát alkalmazott. Szinte minden épületén megjelennek a Lechner által alkalmazott téglaívek, a homlokzaton végigfutó hangsúlyos, függőleges lizénák. A nagy kupolás terek szecessziós jellegű megoldásaival egyedülállót alkotott. Mint minden zsinagógaépítőnek, számára is a jeruzsálemi szentély, Salamon temploma volt a mérce, mely az ókori zsidó építészet szimbólummá vált emléke.

Baumhorn munkásságát három fő részre oszthatjuk: a pályakezdés évtizede (1888-1900); a századfordulón már elismert, sikeres művész, a zsidó hitközségek szinte versengenek érte (1900-1914). Utolsó alkotói korszaka az első világháború utáni időszakra tehető, amikor már a nagy építészeti megbízások ritkulnak, sőt a Horthy-korszakban megfigyelhetőek bizonyos antiszemita megnyilvánulások, mégsem marad munka nélkül. 1926-tól vejével, egyben alkotótársával, Somogyi Györggyel [5] közösen terveznek. Haláláig (1932) folyamatosan dolgozik. [6]

Főbb szakrális munkái

1888-ban Lechner Ödön építész egyik munkatársát, a tehetséges, fiatal, agilis Baumhorn Lipótot bízták meg az esztergomi zsinagóga megtervezésével. A késő romantika jegyében tervezte, eredetileg egyszintesre, végül kétszintes lett. Karzat volt benne a nők számára. 1888-ban Weisz Ignác esztergomi és Lőw Imánuel szegedi rabbik avatták fel. A 28 éves fiatalembernek ez volt az első önálló műve, ezzel alapozta meg hírnevét, ennek az épületnek a megoldásai tették őt híressé.

1894-től saját tervezőirodát nyitott. Önálló alkotásai közül az 1895-ben épült fiumei zsinagóga a legelső, amely már erőteljesen tükrözi a baumhorni építészet sajátos vonásait. Ez az élete fő művének tartott szegedi zsinagóga előképének tekinthető.

Ebben a korszakban a keleties és neoreneszánsz vonások jellemzik épületeit. Ennek szellemében megszületik a nagybecskereki (1896), a szolnoki (1898) és a temesvári (1899) zsinagóga, melyek az olaszországi tanulmányutak hatásait is tükrözik. A hófehér, csipkézett falú szolnoki zsinagóga eklektikus, romantikus-mór stílusban épült. A fémvázas szerkezetű kupola, mely az Iparművészeti Múzeuméra emlékeztet, kiemelkedik az épület tömegéből. A külső homlokzat pillérei tornyokban végződnek. A nagyméretű rózsaablakok a gótikát idézik Az épület monumentális hatást kelt. A kétszintes belső tér stukkókkal díszített. A telket díszes kerítéssel vonták körbe. Mellé téli imaterem és irodák épültek.

A budapesti lipótvárosi zsinagóga pályázatán (1899) harmadik helyezést ért el, ám az épület végül nem készült el, mivel bár szakmai viták is nehezítették a templom megépülését, végül a gazdasági okok bizonyultak döntőnek. A tervek jóval meghaladták a megszabott építési költségeket, így terve a többi pályaművel együtt a fiókban maradt.

A századfordulón Baumhorn már híres építész, sorra nyeri a megbízásokat. Három év alatt, 1903-ban készül el életművének csúcsa, a szegedi zsinagóga, amely hazánk második, a világ negyedik legnagyobb zsinagógája. A 48 méter hosszú, 35 méter széles, 48,5 méter magas épület méreteivel a monumentalitást sugározza. A templom eklektikus stílusú, szecessziós, mór-arab-mediterrán, barokk, gótikus, román stíluselemekkel, kifejezve a zsidóság sokszínűségét. A vasszerkezetre épített templom görögkereszt alapú, centrális bazilika szerkezetet követ, középen magas dobra emelt főkupolával, az épület négy sarkán egy-egy kupolás saroktoronnyal.

Az épület színvilágát belülről a kék, az arany és a vajszín határozza meg, elegáns, ugyanakkor üde, könnyed hatást keltve. A zsinagóga legszebb része a kupolabelső, amely a világot szimbolizálja. A kupoladob 24 oszlopa a nap 24 órája. A kupola legfelső részében a kék alapra festett aranyszínű csillagok, középen a Dávid-csillaggal, az eget jelképezik. A templombelső másik fő ékessége az oltárfal a Nílus menti akácfából készült frigyszekrénnyel, melyben a Tórát őrzik. A gyertyatartókat a római Titus diadalívének reliefje alapján mintázták. Az üvegkupola és a színes ólomüveg ablakok, amelyek a zsidó hitvilág legfontosabb eseményeit jelenítik meg, Róth Manó munkáját dicsérik. Az épület egy gyönyörű kertben áll. Építészettörténeti szempontból a firenzei és a pisai dóm tekinthető az előzményének. A zsinagóga létrejöttében nagy szerepet játszott Löw Immanuel a tudós főrabbi, akinek az elképzeléseit Baumhorn alázattal valósította meg. A zsinagóga nagyrészt tehetős szegedi polgárok adományaiból épült, akiknek a nevét az üvegablakokon tüntették fel.

A lipótvárosi zsinagóga felépülésének meghiúsulása után megtervezte a kis mérete ellenére is monumentális hatást keltő Aréna (Dózsa György) úti zsinagógát (1909). Az épület középen négyzet alakú centrális térből, előcsarnokból és szentélyből állt. A központi teret kör alakú kupola fedi. A belső falakat sárga, kék, vörös és barna színű geometrikus motívumok díszítették.

Az egri zsinagóga 1911-1913 között épült kései szecessziós-eklektikus stílusban. Formavilága, stílusa a baumhorni építészet sajátosságait tükrözi. A szegedi és az újvidéki zsinagógákkal rokon. Monumentális méreteivel a vár és a minaret mellett a XX. század eleji városkép meghatározó eleme.

A Páva utcai zsinagóga (1924) már Baumhorn utolsó pályaszakaszában épült. Ez az egyetlen általa tervezett ortodox zsinagóga. A belső tér kék, fehér, sárga színeivel a szegedi zsinagógát idézi. A szentély két pillére a salamoni templom két oszlopát jelképezi. A női karzat liliomokkal díszített.

Az 1930-ban felszentelt monumentális méretű, eklektikus stílusú gyöngyösi zsinagóga Baumhorn Lipót utolsó megvalósult alkotása. Az épület az akkori 2000 fős helyi zsidóság optimizmusát és gazdasági erejét tükrözte a nagy gazdasági világválság éveiben. A zsinagóga korszerű vasbeton szerkezettel rendelkezik. A hagyományos boltozatokat modern kupolaszerkezet váltotta fel, amelyet vasbeton gerendák tartanak. Az összkép egy simább és összefogottabb tömeget mutat, ugyanakkor részleteiben változatlanul megtartja a középkori és keleti elemeket, ötvözi a modernséget a tradicionális és történelmi jegyekkel.

Haláláig dolgozott, legutolsó munkája a budapesti Bethlen téri zsinagóga kibővítése és átépítése volt, melyet már vejével együtt fejezett be. [7]

---

Világi munkái

Bár Baumhorn a zsidó szakrális építészet legnagyobb alakja, de emellett világi építészete is kiemelkedő. Négy nagyvárosban, Budapesten, Szegeden, Temesváron és Újvidéken gazdagította a városképet takarékpénztáraival, iskoláival, lakóépületeivel, bérpalotáival.

Ki kell emelni a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár eklektikus stílusú épületét, amely ma is pénzintézetként működik. A Vasalóház (Szeged) földszintjén a kezdetektől gyógyszertár működik. Wagner Gusztáv bérpalotájának a megtervezése is az ő nevéhez fűződik. Az épület különlegessége, hogy ez volt az első bérház Szegeden, amely lifttel rendelkezett.

Világi épületeivel együtt a baumhorni életmű 90 alkotásból áll. [8]

A baumhorni zsinagógák sorsa

Kíváncsiságból utánanéztünk, mi lett a baumhorni zsinagógák sorsa, hisz hazánkban nem volt kristályéjszaka, a zsinagógákat sem gyújtották fel.

A II. világháború során a doni katasztrófa világossá tette, hogy Magyarország érdeke a háborúból való kilépés. Horthy lemondatta Bárdossyt, helyébe Kállay lépett, aki a német szövetség mellett titokban felvette a kapcsolatot Nagy-Britanniával. Megállapodtak, hogy hazánk feltétel nélkül leteszi a fegyvert a Balkánról érkező angolszász csapatok előtt. Miután a németek értesültek a titkos tárgyalásokról 1944. március 19-én Hitler megszállta hazánkat, melynek következtében 1944 májusában megkezdődtek a deportálások. Alig két hónap alatt kb. 450 000 vidéki, köztük kb. 6000 győri és környékbeli zsidót hurcoltak el, a többség Auschwitz gázkamráiban pusztult el.

Közülük csak kevesen térhettek haza. A létszámában megfogyatkozott hitközségek zsinagógáikat nem tudták fenntartani, így azok állami tulajdonba kerültek, gyakran méltatlan célokra használták őket, állaguk romlott. A rendszerváltás után kezdődött meg a zsinagógák restaurálása, felújítása. A 22 baumhorni zsinagógából 12 Magyarország területén, 10 a határainkon kívül helyezkedik el. A hazánkban található 12 zsinagóga közül a gödöllőit, kaposvárit, a makóit és az egrit lebontották. A nyíregyházi zsinagóga teljes egészében, míg Budapesten a Páva utcai, illetve a szegedi részben szakrális célokat szolgál, a zsidó hitközség használja.

A zsinagógák másik csoportja a kultúra szentélyévé vált: az esztergomi, a szegedi, a szolnoki. A budapesti Páva úti zsinagógában Holokauszt Emlékközpont került kialakításra. A gyöngyösi zsinagóga felújítása folyamatban van. A ceglédi és a budapesti Aréna (Dózsa György) úti zsinagóga sportlétesítményként üzemel.

Határainkon kívül 10 Baumhorn zsinagóga épült, melyek közül a fiumeit és a nagybecskerekit a II. világháború alatt, míg a szatmárit és muraszombatit a II. világháború után rombolták le. A brassói zsinagóga továbbra is szakrális, míg az újvidéki, nyitrai és losonci kulturális központ. A liptószentmiklósi zsinagóga romos állapotban áll, míg a temesvári zsinagóga felújítása már megkezdődött.

„A mester és műveinek sorsa a modern magyarországi zsidó tapasztalat metaforájának tekinthető: optimizmus, ragyogás, pusztulás, feledés, majd a kommunizmus bukása óta újrafelfedezés és újjáéledés.” (Ruth Ellen Gruber) [9]

---

A győri Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium csapatának további pályázati anyagai:

• Szemelvények a még fennmaradt győri és környéki zsidó emlékhelyekről:
  zsinagógák, temetők, iskolák, emlékművek, emléktáblák
• fém kisplasztika (műalkotás)

---

Szerkesztés, angol fordítás és további fényképek beillesztése illusztrációs célból: Krausz Péter

Nyitókép: A szegedi zsinagóga madártávlatból, csodalatosmagyarorszag.hu

---

Jegyzetek

[1] Felirat Baumhorn Lipót síremlékén a Budapest, Kozma utcai zsidó temetőben (Köztérkép) – a szerk.

[2] Baumhorn Mór (1827-1903), győri tanító fiaként; édesanyja neve: Rhonberg Mária, testvérei: Henrik és Ármin (Mazsihisz, szecessziosmagazin.com) – a szerk.

[3] Wikipedia – kiegészítés, a szerk.

[4] Baumhorn a „főreálba” járt Győrben (Győri Magyar Királyi Állami Főreáliskola), azaz a mai Révai Miklós Gimnáziumba (Forrás: Wikipedia és szecessziosmagazin.com) – a szerk.

[5] Somogyi György (1893–1980) építész, Baumhorn lányának, Kornéliának a férje 1926-tól (szecessziosmagazin.com) – a szerk.

[6] Baumhorn születési helyén, Kisbéren hal meg (Forrás: szecessziosmagazin.com) – a szerk.

[7] A győri zsinagógához kötődő fontos információ szerint Baumhorn részt vett a zsinagóga 1925-ös bővítésének tervezésére kiírt pályázaton, de a győztes tervet Jónás Dávid budapesti építész készítette, a megvalósítás alapjául azonban a második és a harmadik díjas terv, Hegyi Sándor budapesti építész két munkája szolgált. Ezek felhasználásával készítette el a kiviteli tervet Bachrach Arnold győri építész, az 1926. január 24-én kiadott megbízás alapján. (szecessziosmagazin.com; Győri Szalon) – szerk.

[8] Részt vett a győri Takarékpénztár épületére kiírt tervpályázaton is. (szecessziosmagazin.com) – a szerk.

[9] Ruth Ellen Gruber, kortárs amerikai író és újságíró (Forrás: ruthellengruber.com/) – a szerk.

---

Források és irodalom:

Baumhorn Lipót – Wikipédia

Baumhorn Lipót – Zsidó Kiválóságok Háza

Faragó Vera: Baumhorn Lipót, a zsinagóga építő – Remény

milev.hu

Baumhorn Lipót síremléke – Köztérkép

A zsinagógától a Vasalóházig – Baumhorn Lipót épületei Szegeden – kultúra.hu

Nemzeti Örökség Intézete – Baumhorn Lipót

Esztergomi zsinagóga – Wikipédia

Szolnoki Galéria – Wikipédia

Új Zsinagóga – Szeged Tourinform

Dózsa György úti zsinagóga – Wikipédia

Egri neológ zsinagóga – Wikipédia

Páva utcai zsinagóga – Wikipédia

Gyöngyösi zsinagóga – Wikipédia

Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által kiírt, „Az ő sorsuk, a mi történelmünk” diákpályázatra benyújtott, második helyezett pályamunka része (2023-24), szerkesztett változat

Flinger Lili, Hordós Anna és Kispál Dorottya munkája

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, Győr

Támogató tanár: Cséfalvay Tamás, történelem tanár

A gimnáziumi élet a háború alatt

Az évkönyvek tanulsága szerint az iskolai közösség életére nagy hatással volt az 1938-as bécsi döntés okozta eufória. A tanulók és tanárok gyűjtést szerveztek a komáromi testvériskola javára és szimbolikus gesztuskén a tanulók 43 zászlót küldtek a felszabadulását ünneplő Komáromba.  

Emellett az új honvédelmi törvény és a leventekötelezettség bevezetése az iskolai cserkészéletre is élénkítő hatással volt. „Az októberi komáromi tárgyalások idején pedig a Szövetség felszólította a csapatot, hogy készen álljon a honvédséggel való egyidejű bevonulásra. Erre ugyan nem került sor, de sok izgalmas tárgyalás előzte meg a december 4-i látogatásunkat a felszabadult Komáromban.” A felszabadult komáromi testvérintézet javára a tanulók között gyűjtés is indult. 

A további országgyarapodások okozta lelkesedés mellett (pl. könyvgyűjtés Erdélynek és Kárpátaljának) az 1939-es tanévtől az iskolai életre is a háború sötét árnyéka vetült. Az évkönyvek bevezető tanulmányokban foglalkoztak a hazafias neveléssel, az egységes magyar ifjúsággal és a leventeképzés iskolai feladataival. A 14 éven felüli diákokat légoltalmi szolgálatra kötelezhették a hatóságok.

Az évkönyvek szerint „a szülők is nagyon kezdtek aggódni, különösen a város határszéli helyzete miatt; egyik a másikat ijesztette, gyermekeik életét, biztonságát féltették, és csak nehezen lehetett őket visszatartani attól, hogy fiaikat biztonságosabb helyre ne vigyék. A hirtelen pánik hatására kisebb iskolai mulasztások így is fordultak elő.” 

Az 1941-42-es tanév krónikájában már azt olvashatjuk, hogy „a mostani nyugtalan, nehéz idők az ifjúságra is kezdik kifejteni káros hatásukat. Szerencsére tanulóink nagy többségét meg tudtuk őrizni ezektől a veszedelmektől […]”

A légoltalmi szolgálatban a tanulóknak egyre nagyobb óraszámban kellett részt venniük, az 1943-44-es tanévben ez már szinte lehetetlenné tette az iskolai munkát. A német megszállást követően március 31-i értesítő szerint az iskolánkat lefoglalták a német csapatok számára és 480 embert helyeztek el az épületben. A tanítást természetesen felfüggesztették.

1944. április 13-án súlyos légitámadás érte Győrt. A gimnázium diákjai erőn felül segítették a bombatámadás károsultjait, áldozatait. Elsősorban a tűzoltásban és a romeltakarításban vettek részt, de volt olyan diák, aki a fel nem robbant gyújtóbombák hatástalanítását is megtanulta. 

Az iskola épületét ezután április 25-én lefoglalták a szétbombázott csapatkórház pótlására.

A bencés rendház rövid időre az események középpontjába került, amikor a pozíciójából eltávolított Lakatos Géza miniszterelnök 1944. december 12-én a városba érkezett és lelt menedéket a győri rendházban. Érkezésének hajnalán nyilas keretlegények vették körül a rendházat, ahol Lakatost fogolyként tartották őrizetben. (A győri nyilas főispán sürgetésére Lakatos rövidesen Sopronba távozott. – a szerk. historiamozaik)

1945 március végén az oroszok bevonulásával az iskola épületében ismét kórházat alakítottak ki. Május 8-tól a közösség újra használhatta saját épületét. 1945. május 4-i tantestületi jegyzőkönyvekből már érezhető a szovjet jelenlét és a felkészülés a megváltozott körülményekre. A jegyzőkönyv szerint „A tanítás mellett nagy gondunk az új időknek megfelelő nevelés. Egyébként a mi nevelésünk eddig is demokratikus szellemű volt. A korszellem, a faji és felekezeti gyűlölködés ellen mindig harcoltunk, nem volt nálunk különbség úri és szegény gyerekek közt az utóbbiak rovására, hanem csak az egyéni érték és teljesítmény számított az iskolai értékelésben. Meg vagyunk győződve, hogy a mi keresztény elveink, amelyekhez persze tántoríthatatlanul ragaszkodunk, a legteljesebb harmóniába hozhatók az új demokratikus világ eszmerendszerével.”

A zsidótörvények végrehajtása

A zsidótörvények bevezetésétől kezdve a székesfehérvári tankerület kir. főigazgatója többször is utasította az iskolát a zsidótörvények betartására és az igazolások bemutatására. Az 1939: IV. t.c. (vagyis a második zsidótörvény) 5. paragrafusának alapján minden tanárt – az igazgatót is ideértve – nyilatkozatra köteleztek arról, hogy ő maga, szülei, vagy nagyszülei tagjai-e, vagy korábban tagjai voltak-e az izraelita felekezetnek. Amennyiben az érintettek mentesültek valamilyen oknál fogva a fenti törvény alól, nyilatkozatukban ennek okát is ki kellett fejteniük. Az egyházi iskolákat június 13-án külön rendelettel (4300/1939) szólították fel a nyilatkozattételre. Az adminisztratív feladatra a vallás- és közoktatásügyi miniszter származási táblázatot rendszeresített.

1940. októberében az intézmény újabb felszólítást kapott az igazolások benyújtására. A felszólításban kikötik, hogy a nyilatkozattétel a felszentelt papi személyekre nem, de a szerzetesnőkre nézve kötelező!

Az 1940. decemberi felhívás szerint az igazolásnak az 1895. október 1-e után születettek esetében a szülők anyakönyvi kivonatát is tartalmaznia kellett. A többszöri felszólítások arra engednek következtetni, hogy a zsidótörvények miatt szükségessé vált nyilatkozattételeket a bencés közösség akár a megfelelő okiratok hiányában, akár más okból, de halogatta. Az utolsó ilyen felszólítás 1944. júniusából származik.

A zsidó diákok felvételéről a Katolikus Középiskolai Főigazgatóság 1940. áprilisi levelében a törvényben meghatározott 6%-os arányszám betartását kérte, azzal a hozzávetéssel, hogy a megkeresztelkedett tanuló nem számít zsidónak. A novemberi levélben tovább pontosították a létszámbeli korlátot, miszerint a 6% az első osztályban 2-3 főt jelent. Azokban az iskolákban, ahol az előző tanévben nem volt a kezdő osztályokban zsidó tanuló, oda nem lehetett felvenni 1% erejéig sem. 1944. márciusában a Katolikus Tanügyi Főigazgatóság azzal a kérdéssel fordult az iskolához, hogy megtudja, fogadtak-e be itt menekülteket az elcsatolt területekről. A menekültstátusz azonban nem vonatkozott azokra, akik a zsidótörvények hatálya alá estek.

Az iskola zsidó diákjai

A Győri Katolikus Czuczor Gergely Gimnázium évkönyveinek adatai alapján 1939 és 1945 között a zsidó diákok folyamatosan jelen voltak az iskolában (1. ábra). Az ábrán nyomon követhető a zsidó diákok létszámának csökkenése, amelynek okai között az asszimilációs kényszer miatt történő kikeresztelkedés, az iskolaváltás, esetlegesen a tanulmányok szüneteltetése adhat magyarázatot (valamint a zsidók drámai deportálása 1944 júniusában – a szerk.). 1943-ban egyértelműen észrevehető a diákok teljes létszámának drasztikus csökkenése is, melynek oka a világháború volt. A diákok egy részét besorozták katonának és a frontra küldték. AZ 1944-es német megszállástól kezdve a tanév csonka maradt, 1944-45-ben mindössze négyhónapos. 

Év	Összes diák	Ebből izraelita diák
1939-1940	636	24
1940-1941	631	18
1941-1942	626	17
1942-1943	606	14
1943-1944	610	12
1944-1945	337	1

Egyéni sorsok

Biringer László 1924 december 18-án született, Győrben.

Biringer János fiaként látta meg a napvilágot. Az évkönyvi feljegyzés szerint édesanyja lánykori neve Herzfeld Gabriella volt. Apja fakereskedéssel foglalkozott és László, vagy ahogy a barátai szólították; Laci 1935-ben kezdte meg gimnáziumi tanulmányait a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium tanulójaként, ahol szorgalmasan tanult, minden bizonyítványa kitűnő volt, egyedül a magatartására kapott jó eredményt hetedik osztályban, ami meglepő mert már ebben az évben az iskolai sportkör pénztárosaként tevékenykedett és jutalmat kapott Herczeg Ferencről írt tanulmányáért.

Az Önképzőkör mennyiségtan-fizikai szakosztálya 24 taggal működött, és tanulmányi konferenciájának egyikén Biringer a húr rezgéséről adott elő.  Az 1941-42-es tanév krónikája kiemeli, hogy A XVIII. sz. gondolkodóinak hatása az államéletre c. tétel kidolgozásáért Biringer dicséretben részesült. Tehát sokoldalú és szorgalmas diák volt. Kitűnőre érettségizett és kitüntetést is kapott.

Ugyan nem áll rendelkezésre közvetlen családi kapcsolatra utaló bizonyíték, de feltételezhető, hogy Biringer Károllyal, Győr első állandó filmszínházának tulajdonosával rokoni kapcsolatban állt. Biringer Tivadar (Károly öccse – a szerk), a mozi későbbi tulajdonosa 1933-ban érettségizett, szintén a bencés gimnáziumban.

A család tulajdonában lévő Apolló mozi 1909 decemberében a Bisinger sétány 6. szám alatt nyitotta meg kapuit 372 férőhellyel. Esti zenés programokon kívül reggelente játszottak mozgóképeket aláfestő zenével, vasárnap pedig délelőtti vetítést tartottak.

„Az átballagó vándor” című naplójában Hárs Ottó leírta, hogy 1944.május 8-án Biringer Jánost a német megszállás után deportálták. Május 26-án németek költöztek a házukba, amely egyébként Győr egyik patinás épülete volt.

Bár a források némileg ellentmondanak, valószínűsíthető, hogy az ekkor 20 éves László nem ugyanott halt meg, ahol az apja. Lászlót Auschwitzba, apját pedig Mühldorfba deportálták. A fiú valószínűleg a gázkamrában lelte a halál, édesapja pedig vérmérgezésben hunyt el. 

A Csillag család Győr régi és ismert zsidó családja volt. A család több tagja is a bencés gimnázium tanulója volt. Csillag Antal János 1925. március 21-én született Győrben a híres sebészorvos, dr. Csillag József és Korein Jozefa gyermekeként.

Dr. Csillag József, az apa, tagja volt a Győri Izraelita Hitközség iskolaszékének, és részt vett a győri törvényhatósági bizottság munkájában, az adózási kategóriáknak megfelelően a virilisták között szerepelt egészen 1942-ig. Tagságát a belügyminisztérium szüntette meg. A gimnázium főnévkönyve szerint a család Győrben, az Árpád út 20. alatt lakott, vagyis ugyanott, ahol a szanatórium is működött. Anyai ágon Dr. Korein Sándor (1899-1989), Antal és Ferenc nagyapja szintén neves belgyógyász volt és együtt dolgozott dr. Csillaggal. Antalnak három testvére volt: Hedvig (aki valószínűleg édesapja korán elhunyt nővére után kapta a nevét), Gizella Lujza és Ferenc Mátyás. Antal egyébként egy osztályba járt Biringer Lászlóval és együtt is érettségiztek.

Antal az 1938-39-es tanévben evezésben ért el kimagasló eredmény. A következő tanévben már a vívásban jeleskedett, iskolai első helyezett lett. Az 1941-es sportszakosztályi tisztújító gyűlésen a vívószakosztály elnöki címét nyerte el König Rudolf osztálytársával együtt. Öccse, Ferenc is a vívást választotta rendkívüli tárgyként. Antal a kötelező tárgyak mellett francia nyelvből is érettségizett, az érettségi vizsgabizottság minősítése alapján jó eredménnyel. 

A családot 1944. május végén gettóba zárták, a szanatórium bezárta kapuját, júniusban pedig a családot deportálták a győri zsidók első csoportjával együtt Auschwitz-Birkenauba. Csillag József és három gyermeke, köztük Antal túlélte a holokausztot, feleségét és Ferencet azonban a haláltáborban meggyilkolták. 

Fehér Tibor István Győrben született 1922 szeptember 20-án. A győri Czuczor Gergely Bencés gimnáziumban tett érettségit 1940-ben dr. Holenda Barnabás igazgatósága alatt. Többnyire jó osztályzatokkal zárta a középiskolás éveit. Magaviselete jeles volt.

1943. október 4-rén Fehér Tibor bevonult Komáromba munkaszolgálatra. Hat nap után osztagával a villanyerő művekhez került Bánhidára. Tavaszig tartották itt, utána Vértesszőlősre vitték. Saját bevallása szerint itt már kegyetlenül bántak velük. Erdőirtásnál kellett dolgozniuk, a munkakörülmények embertelenek voltak. Földalatti bunkerekben laktak, állandóan éheztek és kibírhatatlan volt a munkaterhelés. Név szerint említette naplójában őreit, Székely János szakaszvezetőt, Alföldi Sándor őrmestert, (akiről úgy tudja, hogy szintén győri volt) és Sarló Imre karpaszományos őrmestert, akik a legkegyetlenebbül bántak velük. Ütötték, verték az ártatlan embereket, úgy viselkedtek velük, mint a rabszolgákkal.

1944 októberében visszakerültek Bánhidára és karácsonyig maradtak ott. Az oroszok közeledtével egyik társával együtt sikerült megszökniük. Egy csőszkunyhóban bujkáltak, de végül elfogták őket. Tibor három tábort is megjárt 1945 márciusa és májusa között. Március 12-én először Neumarktba került, 28-án átszállították Mauthausenbe, ahol április 12-ig tartották, innen Gunskirchenbe és itt is kellett maradnia egészen május 4-ig.

Azt, hogy milyen körülmények között jutott haza, nem tudjuk, de a beszámolóját 1945. augusztusában rögzítették Budapesten. Az 1945 augusztusi Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság jegyzőkönyve szerint ekkor cukorkafőzősegédként dolgozott feltehetőleg a Győri Keksz Kft-nél.

A gimnázium többi zsidó diákjának sorsáról csupán nyomokban találtunk információkat. Reichenfeld István 1938-ban érettségizett tanulót 1945. február. 1-én Bergen-Belsenbe szállították.

Faragó György az 1939-40-es tanévig járt a gimnáziumba, 1944. június 15-én gyűjtőtáborban (valószínűleg a győri Budai úti barakkokban – a szerk.) érte a halál.

Szabó Tibor, 1944-45-ben végzett diák, túlélhette a holokausztot.

Komlós Miklós feltehetőleg 1944. júniusában halt meg Auschwitzban. 

---

A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium csapatának további pályázati anyagai:

• Apor Vilmos élete (különleges kutatási téma, leírás)
• Két festmény (műalkotás)

---

Szerkesztés, angol fordítás és további fényképek beillesztése illusztrációs célból: Krausz Péter

Nyitókép: A győri bencés templom és gimnázium ma, Fotó: Győri Szalon

---

Felhasznált irodalom

Cséfalvay Tamás: A holokauszt tanítása – emberi sorsok tanítása; ujkor.hu

Egy átballagó vándor Hárs Ottó naplója Győr 1944. évi bombázásának mindennapjairól. NKA, Győr, 2022.

Lakatos Géza: Ahogyan én láttam. Extra Hungariam. Európa-História, Budapest, 1992.

Némáné Kovács Éva: Az Apolló mozi, Győr első állandó filmszínháza; Győri Szalon

Tóth István Konstantin: A győri bencés gimnázium története az 1944-től 2021-ig terjedő időszakban A tanév végi évkönyvek (beszámolók) tükrében; czuczor.hu

Vargáné Blága Borbála: A győri Csillag Szanatórium és alapítója, dr. Csillag József; Győri Szalon

Források és adatbázisok

A Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium dokumentumgyűjteménye, évkönyvei, törzskönyvei és tablói

International Tracing Service (Arolsen Archive)

Yad Vashem -The Central Database of Shoah Victims’ Names 

USHMM (United States Holocaust Memorial Museum) Holocaust Survivors and Victims Database

Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság – National Committee for Attending Deportees

Centropa adatbázisa

Dokumentumok online gyűjteménye (bővített dokumentumtár)

---

Egy győri kazinczys tanár élete és munkássága

Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által kiírt, „Az ő sorsuk, a mi történelmünk” diákpályázatra benyújtott, első helyezett pályamunka része (2023-24)

Harai Zsombor, Takács Áron és Boldizsár Hanna munkája

Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr

Támogató tanár: Pintér Ildikó

A győri Kazinczy Ferenc Gimnázium jogelődje korszakos jelentőségű tudós tanárának, Dr. Kovács Ignácnak fontos szerepe volt a természettudományok oktatásában és a gimnázium természettudományi szertárának a fejlesztésében. Gyűjteményének legszebb darabjaival mindmáig találkozhatunk kémia-, biológia-, földrajzórákon: közel ezer darabból álló ásvány és kőzet gyűjteményének megmentett példányai még ma is az oktatás nélkülözhetetlen eszközei.

A kezdetek

A Fejér vármegyei Cece községben született 1882. június 29-én, Karpelesz Mihály és Sterk Száli gyermekeként. Középiskolai tanulmányait a budapesti VI. kerületi Állami Főreáliskolában 1892-től 1897-ig, majd a székesfehérvári Állami Főreáliskolában 1901-ig végezte el.

Középiskolás évei alatt mindvégig tandíjmentességet élvezett.  Az iskolai értesítők, bizonyítványok alapján szorgalmas, nagy tudásvágyú és adakozó szellemű embert ismerhetünk meg: budapesti tanulmányai során a Diák Önsegélyező Kör rendes tagja, többször adományozott az iskolai érmegyűjteménybe. Székesfehérváron kiemelkedő tanulmányi eredményei elismeréseként többször részesült könyvadományban.

Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán kezdte 1901-ben, és 1905-ben kapott diplomát. Nevét egyetemi évei alatt Karpeleszről Kovácsra változtatta. Tanári oklevelét természetrajz-földrajz szakból 1907. november 20-án, vegytan szakból 1922. október 21-én szerezte.

Bölcsészetdoktori oklevelét 1909. december 29-én, „Az Alacsony-Tátra oro-hydrographiája” című doktori disszertációjáért nyerte el.

Vágújhelyi zsidó iskola – indul a pálya

1910. szeptember 1-jén a vágújhelyi Államilag Segített Izraelita Reáliskolában kezdte meg tanári pályafutását (Vágújhely: város a mai Szlovákiában – a szerk.). Földrajzot, természetrajzot, tornát, történelmet, magyar nyelvet és gyorsírást tanított. Emellett az iskola által szervezett Munkásgimnáziumban vállalt előadói munkát, illetve az iskolában helyet kapó szabadlíceumban is tartott érdekes, vetített képekkel illusztrált előadásokat a földrengésekről és az északi sarkról. 1911-ben tűzoltótiszti vizsgát tett.

Tanulmányi kirándulások aktív résztvevője. Tanítói munkája mellett a földrajzi és természetrajzi szertárak őre, kötelező játékdélutánok vezetője. Ezen délutánok és a tornaórák alkalmával gyakran hadgyakorlatot, katonai menetelést tartottak. Hazafiságáról árulkodik a március 15.-i ünnepségen és az iskola 50. jubileumán elmondott beszéde.

I. világháború

Az első világháború kitörésekor − az iskola tanárai közül egyedüliként − az első mozgósítás alkalmával bevonult. A székesfehérvári 17. honvéd gyalogezredhez helyezték, majd a nyitrai 14. honvéd gyalogezredhez, ahol hadnagyi rendfokozatban szolgált. Az Osztrák-Magyar Monarchia keleti részén található Lublinnál dúló harcokban 1914. szeptember 2-án megsebesült. Felépülése után kiképzőtisztként szolgált, majd 1915. szeptember 1-jén főhadnaggyá léptették elő. Ezután több mint nyolc hónapig az északi hadszíntéren századparancsnok volt.

Katonai szolgálata alatt is szorosan tartotta a kapcsolatot iskolájával: leveleiben szép és jó tettekre buzdította diákjait, a földrajzban és természetrajzban kiemelkedően teljesítő fiatalok segítésére 210 koronát küldött haza. Ezért a tettéért miniszteri elismerésben részesült.  1915-ben a lábadozó sebesült katonáknak tudományágait népszerűsítő előadásokat tartott.  A lövészárokban is tanult, nyugalmasabb óráit arra használta fel, hogy tudását elmélyítse a gyorsírás rejtelmeiben. 1916. május 20-án tért haza, kimerülten, betegen és meggyötört idegrendszerrel. 1916 májusában megkapta az ezüst Signum Laudist kardokkal díszítve. 1916 májusát követően szolgálaton kívüli viszonyban Pozsonyban teljesített szolgálatot. 1916 júniusa és 1917 között megkapta a Károly-csapatkeresztet. 1917-ben 60 koronával támogatta a vágújhelyi zsinagógát, 30 koronával pedig az iskola egyesületét. A háború során összesen 30 hónapot szolgált a fronton.

Győr – a pálya kiteljesedik

A Párizs környéki békék után nem térhetett vissza Vágújhelyre, és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Győrbe helyezte át a Győri Magyar Királyi Állami Leánygimnáziumba. Itt 1919. április 17-én kezdte el tevékenységét.

Az 1908-ban indult leányiskola tanterve − bár a fő hangsúlyt az irodalom és a történelem tanítására helyezi − a természettudományokat is kiemelt fontosságúnak tartja. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium jól felszerelt szertárakat biztosított, melyeket később folyamatosan továbbfejlesztettek, adományokkal egészítettek ki az iskola tanárai, tanulói és az intézményt támogató polgárok. Az elcsatolt területekről ilyen körülmények között érkezett az iskolába a földrajz-természetrajz és vegytan kiváló tanára, Dr. Kovács Ignác.

Szinte azonnal nekilátott a természettudományi szertár bővítésének, melyhez anyagi fedezetet maga teremtett: az évek során közel 40.000 selyemhernyót tenyésztett, melyek értékesítéséből származó bevételének egészét − 300 000 koronát − a szertár szépítésére és a gyűjtemény gyarapítására fordította.

A szertárban fellelhető kőzet és ásvány gyűjteményt közel 1.000 darabosra egészítette ki, amely így a város második legnagyobb gyűjteménye lett.

Az iskola botanikus kertjét is ő hozta létre. „A kert közvetlenül egymás mellett fekvő három részből állt, melyek közül az egyikben az erdő nevezetesebb fái és növényei, a másikban a fontosabb dísznövények, a harmadikban gabonafélék, takarmány- és konyhakerti növények mellett olyan virágos és virágtalan növények foglaltak helyet, amelyeket a tankönyvek említenek.” A növényeket a tanulók ültették és teljes körű gondozásukat is ők végezték tanári irányítás mellett.

A kémiai eljárások bemutatásához magyar ipari termékeket gyűjtött, melyeket a termek dekorációjaként is felhasznált. Győri évei kezdetén földrajzot, természetrajzot és vegytant tanított.

1923. szeptember 4-én a vallás- és közoktatásügyi miniszter a gimnázium rendes tanárává nevezte ki. Egész életén keresztül azon fáradozott, hogy a kémia, a biológia és a földrajz rangját és tekintélyét biztosítsa. Munkái világosan utalnak arra, hogy az anyagi világ megismerését csak úgy oktathatja eredményesen, ha az órákon maximálisan szemléltet. 

1925. május 29-én az Országos Középiskolai Tanáregyesület győri körének majd utódszervezetének a pénztárosa lett.

Gyorsírás – egy szenvedély

A Felső Kereskedelmi Iskolában (ma: Révai Miklós Gimnázium) óraadó tanárként tanított gyorsírást 1918-tól 1931-ig.

1921 és 1933 között a győri Izraelita Hitközség Népiskolájában iskolaszéki tag. Ez idő alatt többször adományozott a szegény tanulók megsegítésére, valamint a kiemelkedő teljesítményű diákok jutalmazására.

Egész életét végig kísérő szenvedélye a gyorsírás volt, tanítványai kiemelkedő országos eredményeket értek el. Az 1937-es győri gyorsíróversenyen Dsida Erzsébet tanítványa ötödik lett. Az Országos Gyorsíró Szövetség által leányközépiskolák számára rendezett 1939. évi versenyen első helyezést ért el tanulója, Meixner Aliza. Ugyanebben az évben a gyorsíró versenyek összesített eredménye alapján a győri leánygimnázium volt a legjobb vidéki iskola.

A hazafiúság jutalma: elküldik az intézet “legértékesebb tagját”

Az 1939. évi második zsidótörvény hatására tanári állásából 1940. február 1-jén nyugállományba helyezték.

Dr. Gábor Géza, az iskola akkori igazgatója rendkívül bátor kiállással így búcsúzott tőle:

„Távozásával az intézet elvesztette egyik legértékesebb tagját, aki igazi tanári lélek volt, aki tudta és élte kötelességét mindenütt és mindenkor. Keze alatt a gyorsírás tanítása országos viszonylatban is a legelső helyre került. A természetrajzi és a vegytani szertár átrendezésével, példás rendben tartásával, 20.000 darabból álló növénygyűjteményével, pihenést s üdülést nem ismerő gondozásával el nem évülő érdemeket szerzett. Pályája végén az élet megpróbáltatása új áldozatot követelt s ő azt a vallásos lélek lelkierejével megnyugvással fogadta. A lelkiismeretes munka felemelő tudata, kartársai megbecsülése és tanítványai tisztelete szolgáljon méltó jutalmul becsületes munkájáért, és hozza meg neki gyermekeiben azt az örömet, amelyet az élettől méltán elvárhat egy a becsületben és a munkában eltöltött érdemes élet. Isten áldása kísérje további életét!”.

1943. július 7-én hirtelen hunyt el, temetését két nappal később, július 9-én a szigeti izraelita temetőben tartották.

A mai kor diákjai számára példaértékű Kovács Ignác Tanár Úr életműve, mert bár a történelem viharai többször szinte ellehetetlenítették tevékenységét, mindvégig a hazájáért, családjáért, tanítványaiért és a tudományért dolgozott.

---

Szerkesztette és a képekkel kiegészítette: Krausz Péter

---

A Kazinczy Ferenc Gimnázium csapatának további pályázati anyagai:

• Az emlékezés kavicsai – in memoriam Dr. Kovács Ignác (film)
• Diáktársaink élete a zsidótörvények árnyékában (PPT)

---

Felhasznált irodalom:

A győri Apponyi Albert Leánygimnázium évkönyve, 1939 Kazinczy Ferenc Gimnázium Könyvtár

A győri zsidóság története, különös tekintettel a holocaustra. Dokumentumgyűjtemény. Szerk. Bana József. 

A magyarországi holokauszthoz köthető magyarországi és külföldi fényképek https://holokausztfoto.hu/ 

A Vágújhelyi Államilag Segélyezett Izraelita Reáliskola értesítője 1910-1917, http://www.arcanum.hu

A Zsidók Győri Gyökerei Alapítvány honlapján található, a győri zsidósággal kapcsolatos link gyűjtemény https://jewishgyor.org/hasznos-linkek/ 

Berkes Tímea: A Győr-Moson-Pozsony megye zsidóságának története 1944-ben. In: Holocaust Füzetek, 4. évf. 5. sz. (1996), p. 6-42. Braham, Randolph L.: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. köt. Budapest, Park Kiadó, 2006. p. 478-482. 

Biczó Zalán: Életrajzi Lexikon a győri Leánygimnázium tanárairól, Győr 2013

Budapesti VI. Kerületi Állami Reáliskola értesítője 1892-1896, http://www.arcanum.hu

Cseh Viktor: Zsidó örökség. Vidéki zsidó hitközségek Magyarországon. Szerk.: Fenyves Katalin. Budapest, Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, 2021. p. 615-619

Czvikovszky Tamás: Győri utcák könyve, Győr 2021

Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság http://www.degob.hu/ 

Domán István: A győri izraelita hitközség története, 1930-1947. Budapest, Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 1979. 68 p. (A magyarországi zsidó hitközségek monográfiái, 9

ELTE Almanach 1902-1903, https:// www. arcanum.hu

Enciklopédia az Egyesült Államok Holokauszt Múzeum gondozásában, https://encyclopedia.ushmm.org/hu

Felső Kereskedelmi Iskola értesítője 1918-1946, https:// www. arcanum.hu

Győr, Duna-táj Magyar-Izraeli Baráti Kör, 2005 (Győri holocaust füzetek, 1.) 

Győri Állami Leánygimnázium Évkönyv, 1918-1920

Győri Izraelita Hitközség Népiskolája értesítője, 1921- 1935

Győri Nemzeti Hírlap, 1923. szeptember 4.

Győri Nemzeti Hírlap, 1935. május 31.

Győri Nemzeti Hírlap, 1943. július 9.

Győri Újság, 1923. szeptember 04

Kazinczy Ferenc Gimnázium Jubileumi Évkönyve ,1908- 2008

Kemény József: Vázlatok a győri zsidóság történetéből, Győri Zsidó Hitközség, 2004 (reprint kiadás) (eredeti megjelenés: 1930) 

Kovács Ignác: Az Alacsony- Tátra oro-hydrographiája, Erzsébetfalva, Müller Mátyás könyvnyomdai intézetéből, 1909

Lónyai Sándor: A Holocaust győri gyermekmártírjai. In: Holocaust Füzetek, 8. évf. 13. sz. (1999), p. 118-131. 

Lónyai Sándor: A Numerus Clausustól Auschwitzig. A Holocaust 3621 győri mártírjának, és az egykori Győr megye falvai 732 deportáltjának teljes anyakönyvi adatsora. Budapest, LaborPress, 2004

Nagy István: Quiritatio. Sikoly. Győri zsidó tragédia, 1938-1945. Győr, Győri Zsidó Hitközség, 2010

Quittner, Eva: Az emlékezés kavicsai, Győr, Print-Tech Kft., 1996

Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívuma http://vha.usc.edu/login, Centropa https://www.centropa.org/hu/home 

Szakál Gyula: Vállalkozó győri polgárok 1870-1940 között. Sikeres történeti modellváltás. Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2002. Ujvári Péter (szerk.):

Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929. p. 332-333.

Székesfehérvári Magyar Királyi Állami Főreáliskola értesítője 1897-1900, www. arcanum.hu

USC Shoah Foundation: https://vha.usc.edu/testimony/37817?from=search

Táncrend holokauszt után, Szombat, 2023. július 12. szerda

---

Békés kisvárosi zsidó hétköznapok

„Az ő sorsuk, a mi történelmünk” diákpályázatra benyújtott pályamunka

Kozalk J. Orsolya, Sinkai Regina és Orosz Luca munkája

Soproni SzC Hunyadi János Technikum, Csorna

Támogató tanár: Szalay Balázs

A pályázatot a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány írta ki 2023-24

A csornai zsidóság kulturális életét szeretnénk bemutatni a két világháború közti időszakban a Csornai Fillér Egylet munkásságán keresztül (Csorna 30 km-re fekszik Győrtől – a szerk.).

Az egylet megalapítása

Az egylet 1903-ban alakult meg, jótékonysági célokkal. (A Csornai Múzeum bemutatja honlapján a város szociális intézményrendszerének fejlődését napjainkig. Megemlíti a korai Chevra-Kadisha egyletet és az 1893-ban alakult Csornai Izraelita Nőegyletet, azonban sajnálatosan nem tesz említést az Izraelita Fillér Egyletről – a szerk.)

Az egylet célja az volt, hogy segélyezze a csornai zsidó gyermekeket és menyasszonyokat, támogassa őket ösztöndíjjal és kelengyével. Ezeket a tevékenységeket az egyleti – és pártolótagok évi járulékaiból, a nemesszívű emberek adakozásából, illetve különböző estélyek és táncvigadalmak bevételeiből finanszírozták.

Mint ilyen egylet, meg kellett felelnie bizonyos kritériumoknak. Ezeket, illetve egyéb formalitásokat egy „Alapszabályok” nevű dokumentum tartalmazta. Az egylet tagjai alapító, rendes és pártoló tagok voltak. Az alapító tagok minimum 25 koronát adományoztak, a rendes tagoknak havonta legalább 20 fillért – tetszés szerint többet is – kellett fizetni. Pártoló tagok évente 2 koronát adományoztak.

Az első világháborúban a bevételük megcsappant, és gondot okozott az egylet fenntartása. Igyekeztek megalapozni anyagi bázisukat. Ezt pedig a csornai társadalom kulturális szórakoztatásával igyekeztek elérni. Évente mutattak be új előadásokat, melyek olyannyira elnyerték a közönség tetszését, hogy az azokból származó bevételekből az egylet fenn tudta tartani magát.

„A csornai Izraelita Fillér Egylet a világháború alatt is kivette részét a minden jó magyarra és minden hazafias egyesületre kötelező munkásságból. […] A bevételi források nagyon megcsappantak, mert az eddigi mulatságokkal és kulturális előadásokkal előteremtett bevételek elmaradtak, még jóformán költségvetését sem tudta biztosítani. […] A pénzforrások kiapadtak, egyesületünk tagjai, a többi csornai társadalmi egyesület tagjaival vállvetve, részt vettek a katonavonatok, majd később a sebesült vonatok fogadásánál. […] Téli ruhát készítettek a háborúban részt vevő katonáink számára. Gondoskodott […] a hadbavonult polgártársak arra rászoruló hozzátartozóiról […].” ("A Csornai Izraelita Fillér Egylet 25 éves működésének emlékére", könyv, kiadta a Rábaközi Nyomda és Lapkiadó Vállalat könyvnyomdája, Schwarcz László, titkár, Csorna, 1928. december 2)

Az egylet előadásai

A legnagyobb sikereket „A gazdag lány”, „A válóperes hölgy”, „Mihályi két lánya” és „A templom egere” c. előadások aratták. A darabokkal kapcsolatban több cikk is megjelent különböző környékbeli lapokban, és mindegyik pozitív visszajelzéseket adott.

„A gazdag lány Csornán 
Szenes Béla nagysikerű darabját, „A gazdag lányt” mutatták be a csornai közönségnek zsúfolt nézőtér előtt szerdán este a csornai Mozgófényképszínházban az Izr. Fillér Egylet által rendezett műkedvelői előadáson. A nagy érdeklődés teljesen érthető volt, mert Csornán, ebben az erősen kulturált nagyközségben, megfelelő helyiség hiányában már két év óta nem jártak színészek. Így természetes, hogy szívesen használta fel mindenki az alkalmat, hogy a múlt téli szezon egyik legnevesebb fővárosi slágerdarabját megnézze. A csornai közönség kitűnően szórakozott. Ami az előadást illeti, az a lehető legjobb volt, amit csak műkedvelők nyújthatnak. Dr. Molnár Vilmosné igazi művészi alakításával és játékával, Schwarcz Rózsi pedig a címszerepben, ezenkívül impozáns fiatal szépségének teljes pompájával is hatott. De mind valamennyien, Hegedűs Ernő, Németh Lajos, Krausz Vilmosné, Polgár Lajos, Herzfeld Lily, Berger József, Goldhammer Jolán, Kovács Pali, Krausz Józsa, Berger Lajos, Hegedűs László és a kisebb epizódszereplők is szép, átgondolt játékukkal járultak hozzá az előadás nem mindennapi sikeréhez. A rendezés nagy és fárasztó munkájáért, valamint a színpad fényes berendezésért Klein Elemért illeti meg a legmesszebbmenő dicséret.” (Sopronvármegye c. lap, 1922. november 24, péntek)

Ez a darab olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az első két előadás során összegyűjtött adományok meghaladták a bruttó 55.000 koronát.   1926 februárjának végén kezdték el a felkészülést Vajda Ernő „A válóperes hölgy” című, háromfelvonásos vígjátékára.  A sikerektől felbuzdulva egészen az egylet működésének végéig folytatták a sikeresebbnél sikeresebb előadások bemutatását.

Gestetner, a másológép atyja

További jótékony megmozdulások

Az első világháború után új erőre kapott egylet további jótékonysági ágakkal bővítette a repertoárját.

Így például a városi szegény gyermekek nyaraltatásával Csorna városában. A gyerekek szívélyes fogadtatásban részesültek a helyiek által, teljes ellátást kaptak és számos programon díjtalanul vehettek részt. Egy 1927 augusztusában megjelent újságcikkben az egyesület tagjai köszönetet nyilvánítottak a jótékonykodásban részt vevő magánszemélyeknek. Köztük Kuti Károlynak, az akkori mozitulajdonosnak, aki biztosította, hogy a gyermekek ingyen vehessenek részt a filmvetítéseken. Nem csak magánszemélyek, de más egyesületek is szívesen csatlakoztak a segítségnyújtáshoz, ilyen volt a Rábaközi Sportegylet is. 

A gyermekek szórakoztatásán túl az alapellátásukra is figyelmet fordítottak. Egy másik újságcikk szerint 1927 decemberében 15 szegény, iskolás gyermeket láttak el téli ruházattal. Berger Ignácné, az egylet elnöknője saját lakásán szervezte meg ezen ruhák kiosztását, ezzel is bizonyítva, hogy számára mekkora jelentőséggel bír a gyermekek gondozása és biztonságban tudása. A ruhadarabokat a gyermekekre személyre szabottan készítették el. A ruhák leginkább szövetből készültek, emellett pedig új lábbeliket is adtak. Nem csak a gyermekek, de a tanítójuk is hálás volt ezen cselekedetért. 

A többi csornai lakosról is igyekeztek gondoskodni, például lisztosztással. Egy akkori tudósítótól tudjuk, hogy a tél közeledtével kezdték meg az ilyen jellegű tevékenységet. Az éhínség alatt mintegy három zsák lisztet osztottak szét. Természetesen a legnagyobb diszkrécióval kezelték, ezért sincs erről túl sok információnk. Annyit tudunk, hogy ez egy akciósorozat első láncszeme volt, illetve, hogy mindezt egy nagyszabású tombolaest tette lehetővé, ahol sok pártfogójuk támogatta őket szép tárgyakkal, amelyek aztán pénzbeli adományként jutott el az egylethez. 

Az eseményre 1927. december 4-én, szombat este került sor a Krausz kávéházban. A tombolán kívül egy teaestélyt is szerveztek, belépőjegyül a 15 ezer koronával megváltandó tea- és süteményjegy szolgált. A tombolajegyeket hölgyek árusították, egy jegy 5 ezer korona volt.

Az egyesület az élet több területén is segítette a rászorulókat, ezzel belopva magát nemcsak a zsidók, hanem a csornai lakosok szívébe is. Kiemelkedő előadásokat rendeztek, ami emelte a város kulturális színvonalát. Számos korabeli cikk számol be tevékenységükről és arról, hogy a működésük alatt mennyi embert ösztönöztek az összefogásra és empátiára.

Epilógus

Szalay Balázs, csornai helytörténész, a Soproni SzC Hunyadi János Technikum, Csorna, tanára, a poszt megjelenése után az alábbi információt juttatta el hozzánk:

A Fillér Egylet 1931. március 2-án sikeres Purim-estet rendezett. Az est különlegességét az adta, hogy a tánc megkezdése előtt bemutattak a közönségnek több régi táncot, így menüettet, gavotte-ot, mazurkát, polkát, keringőt és a csárdást. Az egylet minden évben tombolát is rendezett. Az 1933. február 25-i húzásra több mint 250 darab tombolatárgyat gyűjtöttek össze. Ekkor ezer jegyet bocsátottak ki 20 filléres áron. A befolyó jövedelmet teljes egészében jótékony célra fordították.

1935 decemberében elhunyt az egylet alapítója, Berger Ignácné szül. Klein Mária, aki halála napjáig irányította az egyesületet. Férjén kívül három gyermeke és öt unokája gyászolta.

A deportálások előtt 73 tagja volt az egyletnek. 

---

A Soproni SzC Hunyadi János Technikum, Csorna, pályázatára beadott további munkák: „A Világ Igazai – a Dreisziger házaspár” – PPT prezentáció; „Csornai zsidó emlékek és zsidó temetkezési szokások” – videó film

---

Szerkesztette: Krausz Péter

---

Kiegészítő források (a szerkesztőtől):

Interjú Berecz Endrével, Centropa

Dr. Berecz Endre: Emlékezés a csornai zsidóság történetére, Budapest, 2006

Nemzeti Filmintézet

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült

Bana József 48 évet dolgozott levéltárosként, 25 éven át pedig vezette is a Győri Levéltárat, számos kutatást végzett, tudományos munkáival pedig nagyban segítette Győr történelmének jobb megismerését. 2022-ben lett Győr díszpolgára, nyugdíjazása óta is folyamatosan kutat és ír. A mostani magas kitüntetést ez év augusztus 16-án Budapesten adta át neki az illetékes miniszterhelyettes.

Tudományos munkássága kiterjed a győri zsidóság történelmének vizsgálatára is. Számos területen nyújtott és nyújt segítséget a Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány tevékenységéhez. Szakértőként és zsűritagként segítette lebonyolítani az általunk középiskolások részére szervezett zsidó helytörténeti diákpályázatot, amely ez év áprilisában zárult. A Nyugat-Dunántúli Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnökhelyetettese.

Megérdemelt, kiemelkedő megtiszteltetéséhez szívből gratulálunk!

---

Forrás: Hírstart; Győrplusz

Címlapkép: Győrplusz

Jeruzsálem – Győr – Jeruzsálem

„Felismerte 46 évvel ezelőtti kézírását, és könnybe lábadtak a szemei. Megtalálta a Haggadát, amelyet 1934-ben, körülbelül egy évvel azután, hogy fiatalemberként kivándorolt Izraelbe, Jeruzsálemből küldött a szüleinek. De a szülők, mint a legtöbb zsidó ebben a közösségben, a kemencék füstjében szálltak fel az égbe… Letörölt egy könnycseppet, elgondolkodott és elhatározta, hogy felhívja azt, aki megtalálta a Haggadát, és visszakéri”.

1980-ban egy hónap különbséggel két cikk jelent meg az izraeli Maariv napilapban. Mindkettő egy pászka Haggadával és Győr városával foglalkozott. A történet 1933-ban kezdődik, amikor a győri születésű Glück Károly kivándorolt Izraelbe. Glück, aki ekkor 21 éves volt, először kibucokban élt, majd Jeruzsálemben telepedett le. Izraelben Yehuda Tamirra változtatta a nevét. Megérkezése után körülbelül egy évvel ajándékot küldött Győrben maradt családjának: egy elegáns, olajfa borítójú pászka Haggadát, amelyet Nahum Gutman festményei díszítettek.

Jehuda a Haggada belső borítóján dedikációt írt a családjának, héberül és magyarul:

A második világháború alatt megszakadt a kapcsolat Jehuda és győri családja között. Szülei és testvérei a város zsidóságának döntő többségével együtt 1944 júniusában Auschwitz-Birkenauban pusztultak el.

Az év őszén egy zsidó munkaszolgálatos brigád érkezett Győrbe. Köztük volt Grün Béla (Benjamin), aki a ma Délnyugat-Szlovákiában fekvő Dunaszerdahely (Dunajská Streda) városában született. 1944 Ros Hásánáján (תש „ה) Benjámin a brigádjához tartozó többi zsidóval együtt elment a győri elhagyatott zsinagógába, hogy imakönyveket (Machzor) keressen az ünnephez. A zsinagógában, egy halom könyv között a díszes Haggada felkeltette Benjamin figyelmét. Magával vitte a Haggadát, és elhatározta, ha életben marad, elviszi azt Izraelbe.

Benjamin valóban túlélte a holokausztot és kivándorolt Izraelbe. Magával is vitte a Haggadát. Éveken át kereste a Haggada tulajdonosát. 1980-ban, Peszách előtt, Benjamin Grün története megjelent a Maariv újságban. A cikket olvasta Yehuda Tamir, aki azonnal felismerte a Haggadát, amelyet egykor a családjának küldött. 1980-ban, a Holokauszt emléknapján, 46 évvel azután, hogy Yehuda Győrbe küldte, a Haggada visszakerült eredeti tulajdonosához.

---

Ha ismered a cikkekben említett személyeket vagy leginkább családtagjaikat, illetőleg bármilyen további információval rendelkezel, kérünk, lépj kapcsolatba velünk.

Amir Livnat, Izraelben élő, győri gyökerű genealógiai kutató fedezte fel ezt a történetet a győri pászka Haggadáról egy izraeli újságban, lásd lent. Ő állította össze és megküldte a történetet a honlapunkon történő közzététel céljából.

A bejegyzés héber szövegét illusztrációk nélkül lent tesszük közzé.

Az eredeti cikkek (héberül) itt tekinthetők meg:

The Haggadah that left Jerusalem for Hungary and returned after the Holocaust, Maariv, March 28, 1980, p. 33; The aftermath of the Haggadah story, Maariv, April 25, 1980, p. 25

---

מירושלים לג’יור ובחזרה: מסעה הלא יאמן של הגדה

„הוא זיהה את כתב-ידו מלפני 46 שנים ועיניו דמעו מהתרגשות. הנה, נמצאה ההגדה ששלח להוריו מירושלים, בשנת 1934, כשנה אחרי עלותו ארצה כבחור צעיר. אך ההורים, כרוב יהודיה של הקהילה המפוארת, עלו השמימה בעשן הכבשנים… הוא מחה דמעה, שקע בהרהורים, ואחרי זמן החליט לצלצל למי שמצא את ההגדה ולבקש את החזרת האבדה”.

בשנת 1980 פורסמו בעיתון מעריב שתי כתבות בהפרש של חודש ימים זו מזו, שתיהן עסקו בהגדה של פסח ובעיר ג’יור (Győr). ראשיתו של הסיפור בשנת 1933, עת עלה לארץ ישראל קארי גליק, יליד העיר ג’יור. גליק, שהיה אז בן 21, התגורר תחילה במספר קיבוצים, ובהמשך השתקע בירושלים. בישראל, שינה את שמו ליהודה תמיר. כשנה לאחר עלייתו, שלח יהודה מתנה אל משפחתו שנותרה בג’יור: הגדה מהודרת לפסח, עם כריכת עץ זית, מעוטרת בציורי האמן נחום גוטמן.

בתוך ההגדה כתב יהודה הקדשה למשפחתו, בעברית ובהונגרי.

הקשר של יהודה עם משפחתו בג’יור נקטע במהלך מלחמת העולם השניה. הוריו ואחיו היו בין יהודי העיר שנספו במחנה אושוויץ-בירקנאו ביוני 1944.

בסתיו של אותה השנה, הגיעה לג’יור פלוגת עבודה ובה מספר יהודים. ביניהם היה בנימין (בלה) גרין, יליד העיירה דונה-סרדאהלי (Dunaszerdahely) – כיום דונאיסקה סטרדה (Dunajská Streda) בדרום מערב סלובקיה. בראש השנה תש”ה, הלך בנימין, יחד עם מספר יהודים מפלוגתו, אל בית הכנסת השומם בג’יור, כדי לחפש מחזורים לחג. בבית הכנסת, בערימה של ספרי קודש, צדה את עינו של בנימין ההגדה המעוטרת. בנימין לקח את ההגדה איתו, והחליט כי אם ישאר בחיים, יביאה עמו לארץ ישראל.

בנימין שרד את שנות השואה, אחריהן אכן עלה ארצה, וההגדה עמו. בכל השנים, חיפש בנימין את בעליה של ההגדה. בשנת 1980, בסמוך לחג הפסח, פורסם סיפור ההגדה של בנימין גרין בעיתון מעריב. את הכתבה קרא יהודה תמיר, שזיהה מיד את ההגדה ששלח למשפחתו. ביום הזיכרון לשואה ולגבורה, 46 שנים לאחר שנשלחה לג’יור, שבה ההגדה אל בעליה.

אם יש לכם קשר למוזכרים בכתבות הללו, או מידע נוסף, מוזמנים ליצור קשר ולהוסיף.

בכתבות המקוריות ניתן לצפות כאן:

ההגדה שיצאה מירושלים להונגריה וחזרה אחרי השואה, מעריב, 28 במרץ 1980, עמ’ 33

חתימתו של סיפור ה”הגדה”, מעריב, 25 באפריל 1980, עמ’ 25

1843. november 30-án született Kiss József, a költő

Apja szegény zsidó falusi boltos, anyja a pogromok elől Magyarországra menekült litván zsidó kántortanító leánya.

Az irodalommal a Gömör és Kis-Hont vármegyei Serkén ismerkedett meg Almási Balogh Sámuel református pap segítségével. Szülei rabbinak szánták, ez elől 13 éves korában Bécsbe szökött. Később hazatért, pár évet gimnáziumba járt, amit anyagiak híján abbahagyott és vándortanítónak állt. 1867-ben, amikor a magyar országgyűlés elfogadta a zsidók emancipációját, Pestre költözött, remélve versei kiadását.

1890-től a Nyugat egyik előfutárának tekinthető „A Hét” c. folyóirat alapító szerkesztője. Többek között e folyóiratnak is köszönhetően kezdődött a modern magyar irodalom története. A Petőfi Társaság, majd a Kisfaludy Társaság tagjává választotta.

Pályája kezdetén balladákat írt, melyek a falusi zsidóság életét ábrázolták. Később fő témájává a város, a modern ember vált. Verseinek hangvétele az ünnepélyestől a tragikusig terjedt. Több művét is megfilmesítették, 1916-ban mutatták be a Simon Judit című ballada filmváltozatát, 1918-ban a Jehova című költeményét filmesítették meg.

Valamennyi zsidó ünnephez kapcsolódóan írt verset. E versek az Ünnepnapok című kötetben jelentek meg először 1888-ban a Révai Testvérek nyomdájának kiadásában.

Ima A páska-ünnepre

Rabszolganépet vittél a pusztába, Nyakas, hitetlen, léha tömeget, S nevelted őket győzelmes csatákra, Hogy megvehessék igért földedet. Elhullott mind, ki homlokán viselte És lelkében a rabság bélyegét, De támadt új sarj, a mely megismerve, Híredet egy világra vitte szét.

Múló dicsőség, nyári éjnek álma Volt tűzhelyünk a Jordán mentiben Nemzeti létünk napjai számlálva, Trón s hatalom odalett — de mi nem. Az omladékok felcsapó lángjából, Mely nyaldosá szentélyed ó falát: Egyet menténk meg a nagy pusztulásból: Téged, uram! javaink legjavát.

S mikor a vihar szétszórt a világra És lettünk a vadnál védtelenebb — És a hontalanság keserű átka Bölcsőtől sírig ránk nehezedett: Mikor rettegés volt az űzött álma Véres, villámos, hosszú éjszakán: Akkor tűntél fel teljes glóriádba’, Meg akkor ismerénk csak igazán.

Hogy nagyságod nem oltárkövön épül, S nem templomok márványán az erőd, Ó, hogy te nagy vagy minden jelkép nélkül S eltörpül tér, idő színed előtt. Hogy mit népednek szántál örökségül, Nem elmúló, veszendő földi kincs, Nem láng, mely elhuny, nem jog, mely elévül, De hűséged, melynek határa nincs.

Leborulok ím előtted a porba, Fönségnek istene! te hű vezér! Akinek nagyságán se folt, se csorba, S halandó mérték hozzád fel nem ér. Vezess, vezérelj tovább is bennünket A lét harczában, a mely végzetünk Míg szemeink bízva terajtad csüggnek, Egy világ üldhet – el nem veszhetünk!

A „Legendák a nagyapámról” című főművét Kiss József 1911-ben adta ki először, majd később újabb részekkel egészítette ki. Így is maradtak tervezett, de meg nem írt, illetve befejezetlen fejezetek. Egyetlen teljes kiadása 1926-ban, a költő fiainak magánkiadásában jelent meg, 500 példányban. Az 1911-es, még nem teljes kiadásból csak egy könyvtári példányról, az 1926-os teljes kiadásból pedig két példányról tud a Magyar Országos Közös Katalógus (MOKKA).

A magánkiadás érdekessége, hogy azt neves, a kultúrát szerető győri polgárok hozzájárulásai is lehetővé tették. Közülük többen az I. világháborúban harcoltak a hazájukért, számosan, később a holokauszt áldozataként haltak meg. Egy-két név a győri támogatók listájáról: Dr. Pfeifer Miklós, Áldor Kálmán, Eisenhartz Lipót, Dr. Anhalzer Pál, Dr. Dukesz Miksa, Dr. Nobel Vilmos, Dr. Dezső Pál, Radó Béla, Fried Mihály, Dr. Bánki Zoltán, László Jenő.

A költőt az irodalmi pályán fia Kiss Jenő Sándor (1885–1944) követte, mint író, újságíró. Ő rendezte sajtó alá az említett magánkiadást és a kötethez nagyszerű előszót írt. Megrázó adalék, hogy Kiss Jenő Sándor Caracasban élő leánya, Éva, egy helyen azt nyilatkozta, hogy az apja büszke ember volt; amikor 1944. október 16-án csillagos házakból rendőrök vitték el az embereket, és neki azt mondták, hogy maradjon, mert a rendelet 60 éven felüliekre nem vonatkozik, apja kihúzta magát s azt mondta: ötvenkilenc éves vagyok. Soha többet nem hallottak róla semmit.

1913-ban országosan ünnepelték Kiss József hetvenedik születésnapját. A jubileumi díszülést a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében a Petőfi Társaság rendezte. Köszöntésére nemcsak a zsidóság képviselői vonultak fel nagy számban, hanem a liberális érzelmű keresztények is. Szülőhelye, Mezőcsát, díszpolgári címet adott a költőnek. Ady Endre a Nyugatban azt írta, hogy a hetvenéves dalnok élete prófétai, sőt messiási volt. „Benne fejeződött ki, s vetődött előre az a jelentős és jós, sorsszerű szerep, melyet a sors később ez elmaradt országocskában a magyar zsidóságnak juttatott. Lapjával, a Héttel, fölnevelt bennünket új írókat és új olvasókat. Büszke és még mindig forradalmi zászlót hajtunk meg előtte, atyamesterünk előtt.”

A költőfejedelem 1921. december 31-én hunyt el, nyughelye a Kozma utcai temető.

Emlékezetét a vészkorszakban művei betiltásával, könyvei bezúzásával próbálták eltörölni. 1944. június 15-én Kolosváry-Borcsa Mihály, államtitkár, akit 1946-ban mint háborús bűnöst kivégeztek, díszmagyarban, közel 500 ezer kötet felett beszédet mondott a budafoki Első Magyar Kartonlemezgyárban:

„Ezzel az ünnepi aktussal, amelynek itt tanúi vagyunk, egy több, mint fél évszázados egészségtelen folyamat ér véget: a zsidó szellemiség elhatalmasodása a magyar szellem felett. Ez a folyamat körülbelül Kiss Józseffel kezdődött meg a magyar irodalomban, ő tette meg az első félig-meddig épkézláb kísérletet a hatvanas évek végén a magyar irodalomba való behatolásra, de ez a térfoglalás a magyar szellemtől mindvégig távol állott és mindig örökre idegen maradt. …

Én vállaltam a könyvégető liberális oldalról annyiszor elítélt és barbárnak minősített szerepét, mert ezt az irodalmat ki kell tépni a magyar szellemi életből. Az ideérkezett könyvek szétzúzása az első lépés s első felvonásként körülbelül 500 000 zsidó könyv fog megsemmisülni. Ezzel … komoly nemzetgazdasági feladatot is teljesítenek, … [e könyvek] újból nyersanyaggá válnak, papírrá, a magyar szellemi élet nyersanyagává.”

Kolosváry-Borcsa hangsúlyozta, hogy a tisztogató munka közel sem fejeződött be, hiszen minden magyar otthon könyvespolcát meg kell tisztítani a mételyező irodalomtól, majd kezébe ragadott egy Kiss József kötetet, rövid részletet olvasott fel a „fajöntudatos” Legendák a nagyapámról című kötetből, majd a mázsás zúzóhengerek közé hajította, melyre a munkások lapátolták rá a többi „zsidó fércművet”.

Ma csak néhány köztér, utca és szobor őrzi emlékét és költészete ismét felfedezésre vár.

Összeállította: Krausz András

---

Források:

Kiss József összes költeményei, Singer és Wolfner Budapest, 1920

Arcanum: A magyar irodalom a XIX. század utolsó harmadában – Kiss József

Országos Széchenyi Könyvtár: Kiss József

Új Hét: Száz éve halt meg Kiss József

zsido.com: 100 éve hunyt el Kiss József, a zsidó költőfejedelem, Cseh Viktor

Zárónap – Zsinagóga, 2024. április 19

2024. április 19-én a győri Zsinagógában bemutató nappal fejeződik be az Alapítványunk által „Az ő sorsuk – a mi történelmünk” címen Győr és környékének zsidó emlékeiről hirdetett diákpályázat. A diákok másféléves munkája része az ez év július 4-7 között megrendezésre kerülő, a győri zsidóság 1944-es deportálásának 80. évfordulójára emlékező „Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó” előkészítésének.

A közel két éve indult pályázatra benevezett kilenc győri és Győr-környéki középiskola tizennyolc háromfős csapatából nagy örömünkre nyolc iskola tizenegy csapata talpon maradt. Feladatuk volt egy átfogó és egy kisebb, speciális, kutatási téma feldolgozása és a témához kapcsolódó művészeti alkotás létrehozása.

A csapatok fő kutatási eredményeiket és művészi munkájukat április 19-én mutatják be a zsűrinek, amely még aznap délután kihirdeti a végeredményt és kiosztja a díjakat. Az első helyezettek a Világtalálkozó konferenciáján (2024. július 5) mutatják be munkájukat.

Az érdeklődőket várjuk április 19-én a Zsinagógába, hogy kedvük szerint belehallgassanak a diákok vetítettképes, egyenként 20 perces előadásába. Előreláthatólag délelőtt 9-12 óra között hat, délután pedig 14-16 óra között öt előadásra kerül sor.

---

Ezt a portréfilmet látnod kell!

2022 februárjában jelentettük meg A múlt nem múlt el című írást honlapunkon, melyben bemutatjuk Frank N. Schubert, amerikai író és hadtörténész, a vietnámi háború veteránja akkor még előkészületek alatt álló, azóta már megjelent könyvét és idéztük annak néhány Győrrel foglalkozó részletét. Frank vagy ahogy barátai hívják, Mick nagyapját a Vácról hurcolták Auschwitzba, onnét soha nem tért vissza. A megölt nagyapa már nem tudhatta, hogy megszületett és halálba küldésekor már egyéves volt unokája, Mick, Amerikában.

Mick a filmben bemutatja a mai Győrt és az ott megtörtént 20. századi szörnyű események egykori helyszíneit, ahogy ő látja. Így vezeti be a filmen megörökített történelmi városnézést:

„Nincs emlékjel, sehol sincs nyoma ezeknek a “szigetcsoportoknak” (azaz a drámai események helyszíneiből szigetszerűen kialakult, szétszórt hálózatoknak – a szerk.). De amikor ebben a városban nézelődünk, akkor eszünkbe jutnak ezek a „szigetvilágok”. Valaha e hálózatok és helyszínek nagyon fontosak voltak ebben a városban, de ma már nem léteznek. Nincs semmi nyomuk. Ez a lényeg. Mintha a történelem meg sem történt volna. Pedig megtörtént.”

Nézd meg a filmet.

Olvasd el újra írásunkat: A múlt nem múlt el

---

Köszönjük Mick Schubertnek, hogy lehetővé tette a róla készült protréfilm közzétételét.

---

Avraham Livnat (Weisz) Hanuka gyertyatartói

Amir Livnat írása

Egy kis láng elűzi a legnagyobb sötétséget (Baal Shem Tov)

A Hanuka még a jelenlegi nehéz időszakban is különleges ünnep a családunkban, ami a nagyapámhoz, a Győrben született Avraham Livnathoz fűződő különleges kapcsolatunknak köszönhető. Avraham hosszú éveken át fából készített Hanuka gyertyatartókat (hanukiákat) sokféle formában és kivitelben, sokféle forrásból. Avraham és felesége, Marta (néhai Spiegel) történetét majd egyszer külön is elmeséljük. Most, a Hanuka felé közeledve, az általa az évek során készített Hanuka gyertyatartókra összpontosítunk.

Avraham 1915-ben született Győrben Weisz Arnold (Noldi) néven. Tinédzserként csatlakozott a „HaNoar HaZioni / Cionista Ifjúság” mozgalomhoz, és tervezni kezdte kivándorlását Izrael földjére. A győri középiskola elvégzése után Avraham olyan szakma megszerzésére törekedett, amely Izraelben hasznos lehetett. Az asztalosmesterséget választotta és beiratkozott egy faipari szakiskolába. Ez a szakma egész életében elkísérte.

Huszonegy éves korában a kötelező katonai szolgálatnak eleget téve két évre bevonult katonának. A magyar honvédségnél is asztalosként dolgozott. Többek között kiképzési célra használható szerkezeteket épített.

Avraham és felesége, Marta, 1941-ben, az esküvőjük napján elhagyták Győrt és emigráltak Palesztinába, a mandátumi területre, azaz Izrael földjére. Az első izraeli években ugyancsak asztalosként dolgozott a brit hadsereg részére. 1942-ben Rafah-ban, a gázai övezet déli részén, egy katonai bázison megtervezte és kivitelezte első Hanuka gyertyatartóját, egy többszintes szerkezetet, tetején Dávid-csillaggal.

A második világháborút követő években Avraham továbbra is asztalosként dolgozott, néha önálló vállalkozóként, máskor pedig alkalmazottként különféle gyárakban. Ezekben az években munkaköri feladataira összpontosított, és nem jutott ideje a gyertyatartókra. 1962-ben csatlakozott az „Ort” iskola tanári karához, először az asztalos tanfolyam oktatójaként, később pedig a tanfolyam vezetőjeként. Ebben az időszakban számos gyertyatartót készített: körülbelül kétévente egy-egy új modellt dolgozott ki.

1964-ben készült el második hanukia-terve. Ez a hanukia egy olajfa mellett álló, olajjal teli kancsót ábrázol. Az évek során gyertyatartóiról másolatokat készített, amelyeket családtagjainak és barátainak ajándékozott. Ez a saját tervezésű modell volt az első, amelyet nagy számban sokszorosítottak.

Minden egyes hanukia elkészítését hetekig, hónapokig, sőt néha évekig tartó töprengés és tervezés előzött meg. A tervezés rajzokkal és vázlattal kezdődött rajzpapíron vagy kartonon, amit aztán a fafelületre másolt.

A következőkben bemutatok néhány hanukai gyertyatartót, amelyeket Avraham az évek során tervezett, és megvizsgáljuk, hogy mi ihlette ezeket a modelleket. Egy 1970-ben készült modell a nyugati falat idézi és a Nyugati Fal felszabadítására, Jeruzsálem egyesítésére utal. Tervezése valószínűleg a hatnapos háború vége felé kezdődött. Egy másik, Jeruzsálemhez kapcsolódó hanukija kapuval áttört városfalat ábrázol.

Gyertytartóihoz folyamatosan új ötleteket keresett. Néha fából készítette munkáit már meglévő fém modellek mintájára. Erre példa egy feldíszített hanukija, amelyet az otthonát díszitő fém gyertyatartó ihletett.

Dávid-csillaggal díszített, lekerekített talapzatú gyertyatartóját újságfotó ihlette, amelyen Levi Eshkol volt izraeli miniszterelnök látható, amint egy hasonló fémmodellt tart a kezében. Avraham megőrizte a miniszterelnök fényképét a gyertyatartó vázlataival együtt.

Mint láttuk, a cionizmus fiatal korától része volt Avraham világszemléletének. Cionista motívumok számos hanukai gyertytartóján megjelennek. Példa az a hanukia, amelyet a korai cionista „torony és sánc” telepépítési módszer ihletett. Egy másik modell oroszlánpárral Dávid-csillagot ábrázol.

1990-ben Avraham nyugdíjba vonult, így több ideje jutott gyertyatartók, évente egy-egy új modell készítésére. Továbbra is cionista motívumokat használt, és változatlanul hatással voltak rá azok a fém alkotások, amelyeket látott vagy birtokában voltak.

Az évek során összetetté vált hanukai gyertyatartók készítése egyre nagyobb kihívást jelentett számára. Nyugdíjba vonulását követően főleg otthonában dolgozott. Amikor bonyolult szerkezeteket kellett építenie, megkérte korábbi tanítványait, hogy használhassa a műhelyükben található szerszámokat. Emellett faanyagra is szükség volt: néha utcán talált régi fadarabokat használt. A gyertyatartókat és más fatárgyakat rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek ajándékozta.

2010-ben bekövetkezett haláláig Avraham mintegy 30 különféle hanukai gyertyatartót készített. Manapság ezek díszítik gyermekei, unokái és ismerősei otthonát, és őrzik emlékét. Ezekben az Izrael és az egész zsidó világ számára sötét időkben vigaszt nyújthat az alkotásaiból töretlenül sugárzó ragyogás.

---

Valamennyi fénykép: © Amir Livnat

---

Tervrajzok Schima Bandi hagyatékában

Krausz Péter írása

---

Hálás köszönet Dr. Pápai Emese művészettörténésznek

---

Egy hónappal ezelőtt írást közöltünk Schima A. Bandi (1882-1959) országos hírű, győri, ötvösművészről.

Dr. Pápai Emese, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum művészettörténésze, főmuzeológus, Schima A. Bandi művészeti hagyatékának kitűnő ismerője, a művészről készült tanulmánykötet egyik szerzője és szerkesztője, Schimáról készült korábbi írásunk publikálását követően a következő gondolattal fordult hozzánk:

„Az izgalmas téma nem hagyott nyugodni és az új szempont alapján (t.i. Schima győri zsidóságot érintő további munkái vonatkozásában – a szerk.) még kutakodtam egy sort Schima A. Bandi múzeumi hagyatékában.

Ennek eredményként találtam két perselytervet 1932-ből és 1936-ból, valamint egy tóramutató és egy urna tervet 1932-ből, illetve 1941-ből.

Örömmel venném, ha megjelentetnék ezeket a hihetetlenül gondos és részletekbe menő, gondosan kidolgozott, részletes tervrajzokat és annak még inkább, ha valami kiderülne a feltehetőleg el is készült tárgyak utóéletéről, hollétéről.”

Ennek a kérésnek szívesen teszünk eleget, egyrészt azért, mert Schima gondos és látványos tervrajzai a zsidó kulturális hagyományok iránti érdeklődést és affinitást bizonyítják, másrészt minket is izgat, hogy nyomukra lehet-e bukkanni a rajzok alapján az elkészült tárgyaknak, ha azokat a megbízó valóban meg is rendelte és a művész azokat el is készítette. Ha igen, vajon fennmaradhattak-e ezek a különleges, művészeti tárgyak a győri zsidóság nagy részének megsemmisítése következtében?

Minden esetre, aki tud valamit Schima lappangó munkáiról, kérjük, ossza meg velünk ismereteit.

Gyűjtőpersely (1)

A tervezett tárgy hátteréről a következőket tudjuk meg a művész által a tervrajz margójára írt feljegyzésekből.

„Nagyságos Pollák Lipót hitk. pénztáros úr megbízásából néhai Dr. Schwarz Mór főrabbi úr emlékezetére tervezte Schima Bandi, iparművész, aranykoszorús mester.

Szimbolikája:

A persely elől: a hitéletnek és a tudománynak élt, filantróp lelkű főrabbira vonatkozó, elvont motívumú … (nem olvasható kifejezés – a szerk.), ezüstből trébelt (hideg domborított – a szerk.) és applikált relief.

A fogantyú alatt: Mózes, Izrael népének profétája és vezére trasszírozott (cizellált – a szerk.) alakja (a megboldogult is vezére volt a győri izraelitaságnak).

A fedélen: a halotti urnaszerű, modern kiképzésű persely fedelén egy kecskekörmökben végződő, 3 lábú triposz (háromlábú edény – a szerk.) tüze ég az elhunyt emléke fölött. – A rózsák az élet szépségét, a sugarak pedig a boldogult pályafutásának ragyogását szimbolizálják.

Győr, 1936. január 9

(A bagoly, a kőtáblák, a toll és a könyv – biblia? – nyilvánvalóan Dr. Schwarz Mór tudományos és hitéleti munkásságára utal – a szerk.)

Természetes nagyságban, zárral, sárga bronzból.

Kiviteli díj:

1. teljesen bronzból – P 165.-
2. ezüst relieffel – P 185.- “

Persely (2)

A tervezett tárgy hátteréről a következőket tudjuk meg a művész által a tervrajz margójára írt feljegyzésekből.

„Tekintetes Pollák Lipót kereskedő úr megbízásából tervezte Schima Bandi, iparművész.

Győr, 1932. III. 23

Alakja: halotti urnaszerű

Mérete: természetes nagyság

Dekoráció: az egyik oldalon a megboldogult szíveket összeláncoló egyéniségének jelképezése, a másik oldalon pedig a hivatottsága (hivatása – a szerk.) iránti szeretet és eredményeinek jutalma dekoratív kifejezésben (formában kifejezve – a szerk.). (A feliratok csak jelzés értékűek – a szerk.)

Anyaga:

900-as ezüstből, elsőrendű kivitelben – P 320. –

bronzanyagból elsőrendű kivitelben – P 125. –

(A rajzon látható a pénz bedobására, a snóderolásra szolgáló nyílás – a szerk.)”

Szentírás mutató

A tervezett tárgy hátteréről a következőket tudjuk meg a művész által a tervrajz margójára írt feljegyzésekből.

„A győri izr. hitközség részére, Pollák Lipót hitközségi pénztáros úr megbízásából tervezte Schima Bandi, iparművész, Győr, 1932. III. 24

Anyag:

900-as ezüstbőt – P 65.-

bronzanyagból ezüstözve – P 28.- “

Urna

A tervezett tárgy hátteréről a következőket tudjuk meg a művész által a tervrajz margójára írt feljegyzésekből.

„A győri izraelita hitközség részére Dr. Kallós Henrik hitközségi elnök emlékezetére

Nagyságos Pollák Lipót úr, kereskedő, megbízásából tervezte Schima A. Bandi, iparművész, aranykoszorús mester

Győr, 1940. április 25

Méret = 1:1

Anyag: sárga- vagy vörösréz

Technika: applikált ötvösmunka

Motívum: elülső plaketten a győri zsinagóga, háttérben Győr címere (a győri izr. hitközséget szimbolizálja), a hátsó plaketten a 10 parancsolat, vagy Mózes alakja, vagy menóra stb.

Csinosítás: patinázva, csiszolva, vernírozva (lakkozva? – a szerk.)

Szerkezete: belül biztonsági pénzcsúsztató, a fenekén pedig erős pántú ajtócska biztonsági zárral, 2 kulccsal

Kivitel: elsőrendű, művészi – P 380.- “

Van-e zsidó hagyománya hasonló fémmunkáknak?

A perselyről

A zsidó iskola és zsinagóga működtetéséhez, temető fenntartásához, a betegek, árvák és özvegyek minimális ellátásához, a szegény menyasszonyok kiházasításához stb. pénzre volt szükség, melyet a közösség valamennyi tagjától begyűjtött jótékonysági adományokból, cedakából fedeztek. Az adományokat zárt perselyekben gyűjtötték. A zárt perselyek és a nyitott gyűjtőtálak is a közösség anyagi lehetőségeitől függően többféle fémből készültek. Formájuk jellemzően követi az adott korszak tárgykultúráját és a gyűjtött adomány célját. A gyűjtő szervezet nevét általában héber feliratokkal jelezték. 

Schima ötvösmester persely tervrajzain a zsidó hagyományt próbálja követni, héber feliratozást azonban nem használ, de használ más zsidó jelképeket.

Íme néhány példa a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből:

A tóramutatóról

A tóratekercset, a betűket felolvasás során kézzel érinteni illetlenség. A középkorban még textildarabbal terítették le a pergament, amit sormutatóként is használtak; tóramutatók használatára a 16. századtól vannak adatok. Legelterjedtebb a kinyújtott mutatóujjú jobb kéz forma, melyet fémből, fából vagy csontból, napjainkban akár üvegből és műanyagokból is készítenek. A tárgy hagyományos elnevezése a héber kéz szó, azaz yad.

Schima ötvösmester tervrajzain alapvetően a zsidó tóramutató készítés hagyományát követi.

Íme néhány példa a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből.

Az urnáról

Az „urna” szó leginkább halottak hamvait tartalmazó edényt jelenti. Ismerjük a szavazó urna szóhasználatot is, illetve urnát sorshúzásra is használnak.

Halotti urna használata a zsidó hagyománnyal elvileg nem összeegyeztethető, hiszen ősrégi szokások szerint a halottakat el kell temetni, őket hamvasztani nem szabad. Így nem véletlen, hogy urnát zsidó használati tárgyak között nem találni.

Schima ötvösmester bizonyára tisztában volt e zsidó hagyományokkal. Valószínűsíthető, hogy a negyedik, tőle rendelt tárgy címének tévedésből adhatta az urna elnevezést. Ezt bizonyítja, hogy „urnájára” biztonsági pénzcsúsztatót, aljára erős pántú ajtócskát és biztonsági zárat tervezett. Azaz, ez az „urna” is tulajdonképpen egy általa megvalósításra javasolt persely.

Kik is a rajzokon megnevezett személyiségek?

A megbízó

Pollák Lipót

A győri izraelita hitközség pénztárosa, a hitközség vezetőségének tagja az 1930-as években, kereskedő (gabona alkusz). Személyi adatait a győri hitközség könyveiben találta meg Spitzer Olga, irodavezető: Pollák Lipót 1875-ben született Tápon, édesanyja neve Wohl Ella, felesége Vilma. Auschwitzban végezték.

A megtiszteltek

Dr. Schwarz Mór

Született Csáktornyán, 1869. július 6-án, elhunyt Budapesten, 1934. augusztus 20-án. Szülei: Schwarz Jakab, főrabbi és Freuder Róza. Felesége: Steiner Berta.

A budapesti Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet főgimnáziumában érettségizett. A Királyi Magyar Tudományegyetem filológiai, filozófiai és pedagógiai szakát végezte el, 1893-ban doktori címet szerzett. 1895-ben avatták rabbivá. 1895–1896-ban hittantanár. 1896-tól turócszentmártoni rabbi. 1898-tól győri főrabbi harminchat éven át. Győr első rabbija, aki beszédeit mindig magyarul mondta, ami arra utal, hogy támogatta a zsidóság beilleszkedését a magyar többségi társadalomba. Bevezeti a péntek esti szentbeszédet, a lányok konfirmációját és a középiskolások szombat délutáni istentiszteletét.

Nem támogatta a cionista eszméket, szemben utódjával, Dr. Róth Emil főrabbival. Ezra Grosz visszaemlékezésében így ír:

„A progresszív-cionista fiatalok és diákok legélesebb ellenfele a tiszteletreméltó rabbi, Dr. Schwarz Mór volt. A gimnázium minden diákja hozzá járt vallásórára. Mivel én voltam az egyetlen zsidó diák a bencés iskolában, részt vettem ezeken az órákon, és ezáltal lehetőségem nyílt titkos cionista kampányt folytatni. Ez azonban mégsem maradt titokban a rabbi előtt. Hogy ellensúlyozza káros befolyásomat, a gúny fegyverét vetette be: „Grosz” – mondta – „Egyszer még nagykövet leszel Palesztinában”. És valóban, ez az olcsó fegyver, úgymond, könnyen célba talált, és az egész osztály nevetésben tört ki a „sikeres tréfán””.

Dr. Kallós Henrik

Kallós (Krausz) Henrik Győrben született 1879. október 10-én és ott is halt meg 1940. július 6-án. Ügyvéd.

A Győri Neológ Izraelita Elemi Iskola után a Pannonhalmi Szent Benedek-rend Győri Főgimnáziumában érettségizett 1898-ban. 1902-ben a Királyi Magyar Tudományegyetem Jogi Karán szerzett diplomát. 1905-ben kapott ügyvédi oklevelet, és szülővárosában ügyvédi irodát nyitott. 1910-től tagja a városi törvényhatósági bizottságnak, majd a kisgyűlésbe is megválasztották. A Philantropia szabadkőművespáholy tagja. 1924-től a Győri Neológ Izraelita Hitközség Elöljáróságának tagja, 1928-tól a hitközség elnöke. 1930-tól az Országos Izraelita Hitközség XII. kerületének vezetője. Ugyanebben az évben a vallás-és közoktatási miniszter javaslatára a budapesti Ferenc József Rabbiképző Intézet vezérlő bizottságának tagja. Folyamatosan publikált. Írásai megtalálhatók a Zsidó Évkönyvben, az Egyenlőségben és a Győri Hírlapban.

1932-ben kormányfőtanácsosi címet kapott. Ebből az alkalomból Dr. Szauter Ferenc, győri polgármester üdvözölte a hitközség díszközgyűlésén. Kallós válaszában így fogalmazott: „Ebben a városban hagyományos az a szellem, mely legmesszebb menően kíméli a felekezeti érzékenységet. Itt a Kossuth Lajos utcában (a hitközség székháza van itt) a négy törvényesen bevett vallásfelekezet a legjobb szomszédságban él egymás mellett, benső harmóniában, nem keresve, ami őket elválasztja, hanem ellenkezőleg, éppen azt, ami mindnyájunkat egyesít, /azaz/ hogy egy Istennek, egy hazának és egy városnak vagyunk egymásra utalt gyermekei.”

Az 1938. március 5-én tartott győri Darányi beszédet és az első zsidótörvény bevezetését követően írja: „a zsidó bármit csinál, mindig üldözni fogják, mert akár a korsó esik rá a kőre, akár a kő a korsóra, mindig jaj a korsónak”.

A második zsidótörvény alapján a törvényhatósági bizottság 1939. szeptember 27-én kizárta soraiból.

Utóhang?

Itt most álljon még egy érdekes adalék, amit szintén Dr. Pápai Emese osztott meg velünk:

„A mester legtehetségesebb tanítványa, sógorának nagyobbik fia, ifj. Havel Nándor (aki később az Iparművészeti Főiskolát is elvégezte), naplót vezetett a győri Zombor utcai Schima műhelyben folytatott tevékenysége idején. Ebben rendszeresen ír és sok esetben le is rajzolja az aktuálisan folyó munkákat. 1936. január 3-án Schima A. Bandi nyomán naplójában ő is lerajzolta az „izraelita persely tervét”. Persze csak vázlatosan, de jól felismerhetően.”

Kerestem ifj. Havel Nándor nyomát és nevét az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola Évkönyvében (1880-1941) találtam meg az 1936/37. – 1940/41. évek adatai között a tanulmányai alatt készített néhány ötvösmunkájának fényképével együtt. Nem tudom, hogyan alakult Schima ifjú tanítványának későbbi élete.

Reméljük ez nem a történet epilógusa és valaki jelentkezik információkkal Schima Bandi itt ismertetett munkáinak utóéletéről.

---

Források (több helyen szó szerint idézve)

Mindenek előtt, köszönet Dr. Pápai Emesének, hogy felhívta figyelmemet Schima A. Bandi itt bemutatott munkáira és közlésre megküldte ezek fényképeit.

Ugyancsak köszönöm Andris bátyámnak, Krausz Andrásnak, hogy felhívta figyelmemet a zsidó hagyományok szerint készült perselyekre és tóramutatókra, valamint Schima A. Bandi urnatervével kapcsolatos ellentmondásokra.

Van-e zsidó hagyománya …

Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár (linkek a szövegben)

Wikiszotar

Arcanum

Pollák Lipót

Magyar Zsidó Lexikon (1929, szerk. Újvári Péter)

Radix Index

Hungaricana

Dr. Schwarz Mór

Győri Könyvtár

Vázlatok a győri zsidóság történetéből, Kemény József, Győr, 1930

Precursors of Zionism in Győr, Ezra Grosz

Dr. Kallós Henrik

Győri Könyvtár

A győri izraelita hitközség története 1930-1947, Domán István, 1979

ifj. Havel Nándor

Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola Évkönyve (1880-1941), szerk. Szablya-Frischauf Ferenc, Budapest 1942, issuu.com

Írta: Polgár György

Győr leghíresebb művésze zsidó származású volt. Játszottak szerepet az életében a gyökerei?

Kovács Margit, a modern magyar kerámiaművészet egyik megteremtője 1902-ben egy győri neológ zsidó családba született. Édesapja, Kovács Zoltán az Állami Révai Főreáliskola matematika- és fizikatanára volt, aki 1890-ben Kovácsra magyarosította a vezetéknevét. Fiatalon, 41 éves korában hunyt el. Édesanyjának, Heller Ilonának – aki a nemrégen elhunyt világhírű filozófus, Heller Ágnes rokona volt – egy fiúinternátusa volt. Vele nagyon bensőséges viszonya volt, és a mama haláláig együtt éltek. A művésznő férjhez sosem ment, egyetlen szerelemről, társról sem tudunk. Egy testvére volt, Erzsébet.

Kovács Margit érettségi után először banktisztviselőként helyezkedett el – saját elmondása szerint nem túl nagy sikerrel. Mivel szeretett rajzolni – a győri Állami Leánygimnázium tanfolyamára is beiratkozott – és a kerámia már korábban is érdekelte, anyai nagybátyja, Heller Jenő jóvoltából 1924-től Budapesten Jaschik Álmos magániskolájában grafikát, az Iparművészeti Iskolában pedig porcelánfestést tanult. 1926-ban áttelepedett Bécsbe, ahol a kor egyik legnevesebb keramikusánál, Hertha von Buchernél ismerhette meg e művészeti ág alapjait. 1928–29-ben Münchenben szobrászatot és kerámiát tanult. 1932-ben eljutott Koppenhágába, ahol Paul Gaguin fiánál, Jean René Gauginnél tanult. A híres franciaországi sèvres-i porcelángyárban is megfordult. Hazatérve, a budapesti lakásának konyháját műteremmé alakította át. Munkáival 1928-ban a Tamás Galériában önálló kiállítással mutatkozott be, s a művészeti szakmai körök szinte azonnal felfigyeltek rá. Ettől kezdve több hazai kiállításon vett részt, alkotásait bemutathatta a párizsi és a brüsszeli világkiállításon, a Biennale de Venecián, Rómában és Torinóban is. Egy kivételes életpálya állt előtte.

Fejlődés

A korongozás technikáját egyesítve a finom kisplasztikai formázással, Kovács Margit olyan alkotások sorát készítette, melyekkel ügyesen áthidalta a képző- és az iparművészet határait. Kisebb méretű figuráit kúppá egyszerűsítette, a nagyobbakat oszlopszerűen formázta meg. Alakjait azután díszítményekkel egészítette ki. Az idő előrehaladtával egyre több tömbös mű került ki a kezei alól.

Témái kifogyhatatlanul gazdagok voltak. Hamar megjelentek műveiben a szakrális témák, amelyek – kisebb-nagyobb intenzitással – végigkísérték életpályáját. Ide tartozik néhány korai monumentális főműve, mint a győri Szent Imre-templom portálja vagy a komáromi Jézus Szíve templom szószéke. Kezdettől fogva szívesen készített paraszti ihletésű alkotásokat, jóllehet soha nem élt falusi környezetben. Például az Iparművészeti Társulat 1938-as kiállításán aranyéremmel kitüntetett díszkályhája és az olyan plasztikák, mint a Kuglófmadonna. A Rákosi-korszakban a vallás háttérbe szorult és főleg népi témákkal fogalakozott (Családi fényképalbum, Lakodalom), miközben a szocialista realista alkotások is tekintélyes helyet kaptak (az Úttörő Áruház díszmedencéje). Az 56-os forradalom után vissza mert térni a biblikus jelenetekhez. Ezek mellett a görög mitológia alakjai, mondák és mesék is szerepeltek (Cantata Profana, Párkák) a repertoárjában. Ahogy korosodott, egyre gyakrabban jelent meg az élet múlandóságának a gondolata. Színei ekkor elhalványultak, sőt teljesen elmaradtak (Öreg halász, Születés, Házasság, Halál). Utolsó faliképein a geometrizáló irányzat szintén szerepet kapott, mint például  A 700 éves Győr történetében. Családi háttere ellenére zsidóság ihlette kerámiákat nem alkotott.

Kovács Margit – mai szóhasználattal élve – kora művész-sztárjává nőtte ki magát, aki nem csak a közönségnek, de a rendszernek is a kedveltje volt. Az elsők között kapott Kossuth-díjat, 1948-ban. Ritkán adódik, hogy valakinek még az életében hoznak létre múzeumot, ő viszont 1973-ban maga szemelhetett ki Szentendrén egy magánházat, amelynek tulajdonosát jóformán kilakoltatták, hogy ott rendezhesse be a tárlatát. Talán nem volt olyan kiállítóhely az országban, amelynek évente több látogatója adódott volna. Munkássága ekkor már a diplomácia eszközévé is vált. Szinte mindegyik állami vendéget, Mohammed Reza Pahlavi iráni sahtól Margaret Thatcheren át egészen Mihail Gorbacsovig, elvitték ízlésesen berendezett kiállításához. Kádár János történelmi jelentőségű vatikáni látogatása alkalmából egy Kovács Margit-kerámiát vitt VI. Pál pápának ajándékba.

Származásáról sosem beszélt

Néhány ótestamentumi témájú kerámiájára (Mózes, Noé és Noéné) ugyan rá lehet fogni, hogy köze lehet a zsidósághoz, de ez eléggé erőltetett. A Legyen a lelke bekötve az élet kötelékébe egy gyakrabban előforduló zsidó sírfeliratot tartalmaz, amit legfeljebb csak egy kitérőnek lehet tekinteni a judaizmus világába.

Magánéletéről vajmi keveset tudunk. Pedig rendszeresen jelentek meg róla újságcikkek, szakkönyvek, vagy készítettek vele interjút. Művészetéről szívesen mesélt, de személyes kérdésekre nem, vagy csak kitérően válaszolt. Pedig ezek nem voltak indiszkrétek, hiszen akkoriban még volt nem szokás az egészen a hálószobáig terjedő erőszakos kíváncsiság, mint ma. Még az olyan hatalmas gyakorlattal rendelkező újságíró, mint Vitray Tamás sem tudta feltörni az őt körülvevő burkot a népszerű Ötszemközt tévé-műsora keretében folytatott hosszú beszélgetésük alatt.

A művésznő jiddiskejtjéről végképp nincsenek megbízható ismereteink. Ez az őt körülvevő rejtélyek egyike, ugyanis soha nem beszélt erről sem – legalábbis nyilvánosan. Így aztán leginkább csak találgathatunk. Tudjuk, hogy asszimilált zsidó családban nőtt fel, de hogy valamilyen szinte tartották-e a vallást, már csak feltételezhetjük: valószínűleg nem, vagy alig. Budapest ostromát és a nyilaskeresztes rémuralmat 1944 végén, 1945 elején a Pozsonyi út 1-ben vészelte át, ami svéd – nővére visszaemlékezése szerint spanyol – védett háznak volt nyilvánítva. És bár egy alkalommal oda is behatolt egy nyilas, senkinek sem lett bántódása. Tudjuk, hogy közvetlen családja, azaz édesanyja, nővére, nagybátyja, nagynénje túlélte a háborút, az utóbbi kettő Svájcba emigrált. Egy útlevélkérő fogalmazványban azt állítja Kovács Margit, hogy a családból többen odavesztek a háborúban, de hogy ki, azt nem lehet tudni. Közeli barátnője, Báthory Júlia üvegművész unokája szerint a legvészesebb időkben Júlia Pécsett, apácáknál bújtatta Margitot, jóllehet részletek nem állnak rendelkezésre és Kovács Margit erről sem tesz említést.

Karig Sára műfordítónak, akinek sok zsidó, angol hadifogoly és magyar katonaszökevény köszönhette az életét, a Jad Vasem a Világ Igaza kitüntetéséhez szükséges igazolást 1965-ben Radnóti Miklósné sz. Gyarmati Fanni írta, akinek a mamáját is Karig bújtatta. A dokumentumot tanúként Kovács Margit és édesanyja írta alá.

Kétségtelen, hogy sok zsidó ismerőse és barátja akadt, többek között a vele egy házban lakó Radnóti házaspár vagy a fotóművész André Kertész és felesége, Salamon Erzsébet. Baráti köréhez sorolható Aczél György, a Kádár-rendszer mindenható kultúrpolitikusa is, akit még annak amatőr színész korából ismert. Fiatal korában tartotta a kapcsolatot több győri zsidó ismerőssel. Dániai tartózkodása alatt édesapja barátjánál, a fizikus Perl Gyulánál lakott. Sőt, nem kizárt, hogy Perl felesége, Alma Bissen festőművész segítette hozzá a koppenhágai tanulási lehetőséghez.

Egy másik fontos győri kapcsolat a szintén zsidó Bánki családhoz fűzte. Bánkiné (sz. Goldschmidt Olga) és Heller Ilona barátnők voltak, és ez a kapcsolat átöröklődött a gyerekeikre, Margitra és Ödönre. Ödön a Tanácsköztársaság bukása után, a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségében kifejtett tevékenysége miatt emigrálni kényszerült, és végül Hollandiában telepedett le. A szoros kapcsolat bizonyítéka egy kávéskészlet, amit Kovács Margit neki készített.

Sokan tudni vélik, valamikor kikeresztelkedett és egy bigottan vallásos katolikus hívő vált belőle. Ennek az elméletnek a hangoztatói a bizonyítékot számtalan keresztény témájú alkotásának meglétében és a zsidó jellegűek hiányában vélik felfedezni. Szilágyi Zsófia, a szentendrei Kovács Margit Múzeum kurátora szerint ennek csak formai jelentűsége van. A már említett Vitray-féle műsorban arra a kérdésre, hogy vallásos-e, rejtélyesen azt közölte, hogy nem, de „hite” van. Egy biztos: a szocializmus idején nem volt éppen karriernövelő tényező a vallásosság nyilvános beismerése. Nem sokkal az 1977. június 4-én bekövetkezett halála előtt Aczél Györggyel folytatott egy bizalmas beszélgetést, amit kérésére beszélgetőpartnere papírra vetett és az a szentendrei múzeumban olvasható. Ebben kifejti, hogy sosem volt vallásos.

Marad még a kérdés, hogyan tudott zsidó származása ellenére a Horthy-korszakban, melyre a sovinizmus és a keresztény (értsd: nem zsidó) hitvallás hangsúlyozása volt a jellemző, korlátlanul érvényesülni? Bármennyire tagadhatta, vagy igyekezhetett titkolni, a hatalom biztosan számontartotta a származását. Mégis ő reprezentálhatta a Duna királynőjével az országot az 1937-es Párizsi Világkiállításon. Zsidó gyökerei alapján valóban nem lett volna nagy esélye. Csakhogy a kormányzat Magyarországot egy olyan államként kívánta kifelé mutatni, amely népi hagyományait híven ötvözi a modern urbánus élettel. Erre Kovács Margit alkotásai voltak a legalkalmasabbak, ami úgy látszik fontosabbnak bizonyult, mint az ideológia.

Mindenki kedvence

Kovács Margit mindig egy szerethető, látszólag naiv természetű nő volt, ám valójában kezdettől fogva, hihetetlen magabiztossággal, ügyes üzletasszonyként építette a karrierjét. Imázsa kialakításába ugyanúgy beleillik a zsidó származásának az elkendőzése, a titokzatosság, mint a valószínűleg mesterkéltnek tűnő tájszólása. Ugyanez a tudatosság tükröződik vissza a témáinak az adott politikai rendszerbe mindig simán beleilleszkedő kiválasztásában is: a háború előtti keresztény, vallásos korszakban rendre keletkeztek egyházi témájú művei, majd Rákosi Mátyás kemény kommunista rendszere idején a kor ideológiájába passzoló alkotásai. A kádári korszak lágyabb szocializmusának körülményei között vissza merhetett térni a szakrális művekhez, jóllehet ezek már nem monumentális műalkotások voltak. A falusias zsánerjelenetek pedig az éppen aktuális társadalmi berendezkedéstől függetlenül mindig hálás témák voltak. Bár panaszkodott, hogy túl nagy az igény a kisebb szobrai iránt, mégis szorgalmasan, már-már nagyüzemben kielégítette.

Munkái könnyen emészthetőek, nem kívánnak különösebb művészettörténeti jártasságot. Akár színesek vagy sápadtak, akár kedvesek vagy drámaiak, mesebeliek vagy a valóságot tükrözőek, vallásosok vagy világiak, kortalan műveiből báj és melegség árad, hallatlan szakmai tudással kombinálva. Mindenki talál közöttük olyat, ami személyesen megszólítja. Kovács Margit népszerűségének ez a legnagyobb titka.

Feltétlenül érdemes akár a győri, akár a szentendrei kiállítását megtekinteni.

---

Köszönetnyilvánítás

Hálás köszönettel tartozom unokatestvéremnek, Esther Bánkinak, a hollandiai Van ‘t Lindenhoutmuseum igazgatójának, a kapott tanácsokért és információkért

valamint

Szilágyi Zsófia Júliának, a Ferenczy Múzeumi Centrum osztályvezetőjének, a szentendrei Kovács Margit Múzeum kurátorának, a kapott információkért.       

Források

• A győri Állami Leánygimnázium Évkönyve (Győr, 1917)
• Esther Bánki: Gyula bátyám, Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó weboldala
• Esther Bánki: szóbeli közlések
• Hivatásának szerelmese – 120 éve született Kovács Margit  (Magyar Távirati iroda,  2022. november 30.)
• Hulej Emese: Az érthető, a szerethető, a rejtélyes – ki volt Kovács Margit? (Magyar Krónika)
• Makrai Sonja: A művész, akit a Horthy-korszakot követően a kommunista éra is elfogadott (Magyar Hang, 2019. május 3.)
• Kenyeres Ágnes (főszerkesztő): Magyar életrajzi lexikon, javított, átdolgozott kiadás (Arcanum Adatbázis Kiadó Kft.)
• Nóra Veszprémi: Artwork of the Month, December 2022: Bundt-Cake Madonna by Margit Kovács (1938) – Continuity/Rupture: Art and Architecture in Central Europe, 2022. 12. 27.
• Ősz Katalin: A nővér telefonált… (Családi Lap)
• P. Brestyánszky Ilona: Kovács Margit (1982, Corvina – Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1982)
• Szilágyi Zsófia Júlia: szóbeli közlések
• Ismeretlen szerző: Lelke legyen bekötve az élet kötelékébe (Vásárhelyi Hírek, 2014. szeptember 19.)

---

HDKE kiállítás az 1867 és 1944 közötti győri zsidó polgári életről

A Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény (HDKE) új időszaki kiállítást nyitott meg a Páva utcai intézményben, amelynek témája közvetlenül érinti Alapítványunk főtevékenységét, illetve a 2024-es Világtalálkozót.

A központ munkatársainak, élükön Glässer Norbert kurátornak, gazdag anyagot sikerült vonzó és könnyen befogadható formában összeállítani.

Bemutatják a modern Győr kialakulását, amire az ipari fejlődés nagy hatással volt a 19. század utolsó harmadában. A győri zsidó polgárság ebben a fejlődésben nem kis szerepet játszott. A kiállítás láttatja a győri zsidó polgári életet, amelynek a vészkorszak vetett véget.

A hivatalos megnyitóra ez év november 5-én került sor.

2024-es Világtalálkozó keretében alapítványunk és a HDKE közös konferenciáján bemutatni tervezzük e kiállítás tematikáját is. Ideális esetben az anyag ebben az időben már Győrben lesz látogatható.

Megtekintését minden, a győri zsidó polgárság élete iránt érdeklődőnek jó szívvel ajánljuk. (1094 Budapest, Páva utca 39)

Fedőlap: a meghívó részlete

Miért írt levelet Schima Bandi Adler Manóhoz?

Schima Bandi életútja

Schima A. Bandi iparművész, aranykoszorús mester, magasszínvonalú egyházi és világi, műkovács és iparművészi munkáival megtalálta helyét a két világháború közötti magyar és európai vasművesség és iparművészet élvonalában. Művészi hagyatékát a győri múzeumnak ajándékozta, oda az ténylegesen 1962-ben került.

1882. november 23-án született Orosházán Schima András néven, szegény sorsú, sváb családban. Kézügyességét géplakatos apjától örökölte, aki maga is próbálkozott fémből készült tárgyak alkotásával. A jobb élet reményében a család Aradra költözött, Bandi itt járta ki elemi iskoláit. Kisiskolásként kitűnt rajztehetségével. Az aradi fémipari szakiskolában folytatta tanulmányait, ahol rendszeresen győzött az iskolai kiállításokon és házi tervpályázatokon. 1898-ban nyert Toldi Miklós jeligéjű pályamunkájával szakiskolája tervpályázatán, így ösztöndíjasként fejezhette be tanulmányait.

Kezdetben lakatosként helyezkedett el, majd az aradi Iparkamara ösztöndíjával Berlinbe utazott, ahol elvégezte az Iparművészeti Akadémiát.

A diploma megszerzése után Pozsonyba költözött és a helyi fa- és fémipari iskolában lett oktató. Összefoglaló tablói tananyagként vándoroltak az ország ipari iskoláiban.

1909-ben, 27 éves korában Győrbe érkezett.

1914-ben II. Vilmos német császárnak készít díszfokost, ami elnyerte a császár tetszését, aki Schimának egy briliánsokkal ékesített nyakkendőtűt küld viszonzásul. 1916-ban V. Mohammed török szultánnak küld győzelmi koszorút, aki elismerésül Művészeti Ezüstéremmel jutalmazza.

Schima Bandi 1919-től a Győri Magyar Királyi Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában tanít (napjainkban a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium).

1927-ig tartott pedagógusi pályafutása, ettől kezdve csak az ötvös és kovács művészetnek élt, műhelyt nyitott a győri Zombor utcában. Rendszeresen kiállított a Győri Képző- és Iparművészeti Társulat tárlatain.

1928-as nyugat-európai tanulmányútja során járt Ausztriában, Németországban és Franciaországban.

1932-ben a IV. Országos Kézművesipari Kiállítás és Aranykoszorús Mesterversenyen elnyerte a Magyarország Aranykoszorús mestere címet.

1936-ban olasz tanulmányi ösztöndíjat nyert el, de csak 1937-ben indult útnak részben a Mussolininek (!) készített ajándéka elhúzódó munkálatai, részben pénztelensége miatt. E látogatás alkalmából ajándékozta a Duce-nek a fémveretes, ökör szarvból készített díszkürtöt…

Hazatérve készített templomi díszeket, kegytárgyakat, lakberendezési tárgyakat, cégéreket és sok mást.

Életútjáról riportfilm készült, 1958-ban a 22. filmhíradóban sok mozi vetítette „Vasvirágok” címen. Halála évében Kossuth Díjra terjesztették fel, de betegeskedett, és 1959 áprilisában tüdőgyulladásban hunyt el. Így a Kossuth Díjat már nem kaphatta meg.

Nevét Győrben egykori műhelye közelében utca őrzi.

Schima Bandi iparművészről a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Pápai Emese, művészettörténész, szerkesztésében jelentetett meg tanulmánykötetet. A művész életét és munkásságát feldolgozó album gazdag képanyaga a mester post humus gyűjteményes kiállításának fotóit tartalmazza (2017, Magyar Ispita, Győr). A benne foglalt tanulmányok Schima életét, munkásságát, levelezését és fotóhagyatékát dolgozzák fel.

Miért írt levelet Schima Bandi Adler Manóhoz?

Adler Manó (ezen írás összeállítójának „Manó bácsi”), győri építész, a munkaszolgálatból történt hazatérését és családjának tragikus auschwitzi meggyilkolását követően aktív szerepet vitt a győri neológ hitközség munkájában és a gyásszal sújtott közösség talpra állításában. Ő tervezte a teljesen egyedi, piramisszerű holokauszt emlékművet a Győr-szigeti zsidó temetőben, aminek kivitelezését is vezette.

Az emlékmű fémmunkáit a hitközség felkérésére Schima Bandi készítette.

Az emlékmű felavatására 1947. június 15-én került sor. Ismeretes, hogy az ünnepélyen részt vett Tildy Zoltán, köztársasági elnök, kevésbé tudott, hogy kíséretében voltak Dinnyés Lajos miniszterelnök, Dr. Ries István, Dr. Ortutay Gyula és Dr. Mihályfi Ernő miniszterek is. Természetesen megjelentek az országos és helyi zsidó szervezetek, valamint az amerikai Joint és Győr városának legfelső vezetői is. Jelen voltak a Vörös Hadsereg képviselői.

Idézzünk egy mindig aktuális mondatot Dinnyés miniszterelnök beszédéből:

„… nem hozhat a magyar demokrácia igazabb és nemesebb ítéletet, minthogy megfogadjuk valamennyien, hogy olyan életet teremtünk a magyar ég alatt, amely lehetetlené teszi, hogy országunk határain belül a gyűlölködés, az embertelenség és a gonoszság üthesse fel újra a fejét”. (A győri izraelita hitközség története, 1930-1947; lásd Források)

Adler Manó 1947. június 18-án, tehát három nappal az emlékmű avatását követően díszes levelet kapott Schima Banditól. Ezt az egyedi, Schima különleges formai igényességét és Adler építész alkotásának érdemeit tükröző levelet az építész fia, György, megőrizte.

Íme a kézírásos levél átirata:

Nagyrabecsüléssel Adler Manó okl. építészmérnök, építészmester úrhoz Győr Dugonits utca 11.

Küldi: Schima A. Bandi iparműv. H. Zombor utca 46

Kedves Építész Úr!

Nem szoktam ünnepélyek alkalmával előre tolakodni. Jobbnak láttam inkább másnap délelőtt is kimenni a temetőbe, amikor is zavartalanul gyönyörködhettem egy kiváló alkotásban: az Ön szép munkájában.

Bár ismertem már szíves elmagyarázása és rajzai után a nem mindennapi elgondolását, ami már akkor is igen megtetszett nekem, de most, hogy elgondolása térbe lépett és a dimenziók valódi nagyságukban mutatkoznak: csak most frappálja igazán a műélvezőt a mélyenszántó szimbolikája mellett az antik és modern vonalak pompás frigye.

Az emlékmű enteriőrjében is kellemesen csalódtam, mert monumentálisabb lett, mint amilyennek elképzeltem, nem szólva az igazán ünnepélyes áhítatot keltő finom hangulatról, amelyet a tompítottszínű sima falak, az ügyesen megoldott mennyezetkiképzés, valamint a szerény betűsordekor árasztanak. Sajnálom azonban, hogy, amint láttam, a könyvfülkével valami baj van, de lesújtott engemet az a körülmény is, hogy a könyv … (itt Schima nem folytatja a mondatot; bizonyára a deportálás áldozatait felsoroló emlékkönyvről van szó – a szerk.).

A talapzat, lépcső és bejárat aránylag filigrán alakításukkal mégis mind-mind organikusan csatlakozik a nagy kőtömeghez.

Maga az emlékmű elhelyezése is rendkívül szerencsés, s mégis kár, hogy az a város vérkeringéséből oly annyira kiesve egy elzárt temetőbe került.

Summa-summarum: szép, maradandó munkát végzett kedves Építész úr, amiért kérem, fogadja csekélységem őszinte gratulációját, meleg kézszorítását, s maradok az alkotó embertársamnak részemről mindenkor kijáró nagyrabecsüléssel.

Győr, 1947. jún. 18

Schima B.

Schima Bandi mást is készített a győri zsidóság tragédiájának emlékét megőrzendő, nevezetesen az áldozatok névsorát tartalmazó Mártírok Könyvét. Ez a meggyilkoltak nevét őrző, teljesen eredeti ötvösmunka hosszú évtizedeken át a Piramis belső terében volt kiállítva, amiben a hozzátartozók kereshették a családtagjaikról szóló bejegyzést, amiket ugyancsak Schima kézírása őriz.

A Könyv már több éve a Győri Zsidó Hitközség Imatermében található, ahol fizikai épsége jobban biztosítható. Helyét a temetőben egy nyomtatott névsor váltotta fel. Mártírok újonnan felbukkanó nevét ma is Schima stílusában, kézzel jegyzik fel az általa alkotott eredeti névsorban.

Schima, a nagyszerű fémművész vonzódott a hatalmasságokhoz (török szultán, német császár, olasz diktátor). Ezen kívül a világról alkotott nézeteit nem sikerült megismernem, nyomukat nem találtam, talán kivéve az itt megjelentetett karikatúrát az első világháborús német kancellárról és hasonló rajzait.

Művészetével és műveivel a holokauszt áldozatainak emlékére biztosan maradandót alkotott.

Édesapám, akinek nagy családja, beleértve feleségét és gyermekeit, szintén elveszett az auschwitzi pokolban, nagyra becsülte a művészt.

Összeállította és szerkesztette: Krausz Péter

---

Megköszönöm Gyurinak (Adler György), hogy rendelkezésre bocsátotta Schima Bandi levelét és észrevételeivel javította a megjelent szöveget.

---

Ugyancsak köszönöm Dr. Pápai Emese, művészettörténész, főmuzeológus, Kortárs Kultuláris Központ részlegvezető, Rómer Flóris Művészeti és Történelmi Múzeum, Győr, fontos, az írás első részét nagyban pontosító észrevételeit.

---

Források:

• Megyerikum
• Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum
• Jog- és Politikatudományi Folyóirat, 10. évf. 1. sz, 2018
• Schima A. Bandi iparművész, aranykoszorús mester (1882-1959); tanulmányok, megjelent Pápai Emese szerkesztésében és a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kiadásában, 2018
• Köztérkép blogok
• A győri izraelita hitközség története, 1930-1947; Domán István, MIOK, Budapest, 1979, p 63
• Munkácsi Ernő, Wikipédia

Győr történeti modellváltásai és kapcsolata a lakosság vallási (etnikai) szerkezetével és térbeli elhelyezkedésével

Szemelvények Dr. Szakál Gyula ny. egyetemi docens, gazdaságtörténész, Széchenyi István Egyetem, Győr, tanulmányából

Bevezető gondolatok

Győr … 1743-ban magát megváltva a szabad királyi városok rangjára emelkedett. Maradhatott volna békés patrícius kisvárosnak, de két emberöltővel később már rátért a közvetítő gabonakereskedelem pályaívére. A terménykereskedelem lehetőségének bezárulásával (1870-es évek) következett egy rövid állatkereskedelmi időszak, majd ennek korlátait látván a helyi elit nagyon gyorsan váltott a modern gyáripar megalapítása felé. …

Miképpen kapcsolódott mindez össze a város etnikai, vallási szerkezetével, valamint ennek térbeli elhelyezkedésével? Győr egyediségét jelentette, hogy viszonylag kis sugarú kör területén a folyók által elválasztva és jogilag is különválva négy település osztozott, miközben ezek a részek funkcionálisan teljesen egybenőttek. A három folyó sokáig egyben települési határvonalat is jelentett. A Duna, a Rába és a Rábca által határolt belterület volt Győr, illetve hozzátartozó Újváros, a külső részeken pedig Sziget, Révfalu és Pataháza helyezkedett el, mint önálló falvak. Ez a jogi állapot 1905-ig állt fenn. A térbeli elkülönülés egyben a vallási csoportok megosztását is jelentette.

…

Vallási konfliktusok és a városi tér

… az evangélikus lakosság, vagy annak az elitje gazdaságilag innovatív, sikeres réteg volt. A városi lakosság 6–7%-át jelentő csoport ez, a leggazdagabbak körében (a leggazdagabb adózókból összeállított 250 fős csoport) részesedésük az 1900-as évek elejéig 15–20% körül mozgott. Az arányok igen hasonlók a zsidó vállalkozók teljesítményére. …

A zsidó lakosság megjelenése

A harmadik vallás és egyben etnikum, amelynek létszámnövekedése a katonavárosi funkcióhoz köthető, a zsidóság volt. Az 1800-as évekig közvetlen levéltári adatok nincsenek, viszont léteznek közvetett utalások jelenlétükre. A katonaság létszáma hol nőtt, hol csökkent, de mindenképpen a fogyasztás megnövekedését jelentette. Különösen a hadjáratok előkészítésénél növekedett meg a mobil kereskedők szerepe. Arra is vannak utalások, hogy a katonai parancsnokok sem vetették meg a hadiipari vállalkozók többlet jövedelméből származó részesedést. Egy másik korszakban ugyan – 1720 – maradtak fenn utalások arra, hogy Heister tábornok védelme alatt „tömérdek” zsidó, görög, rác és örmény telepedett le a városban, akik csak neki fizettek, miáltal védelmet nyertek.[1] Egészen bizonyos, hogy ez a gyakorlat korábban sem lehetett másként. Arra is van utalás, hogy az 1567-es tűzvész után újjáépülő városban már volt „Judengasse” és hozzá közel egy zsinagógának használt ház. Ha a földrajzi elhelyezkedést nézzük, akkor ezek közvetlenül a legveszélyesebb része a városfal peremén helyezkedtek el.

A győri zsidók sorsa és földrajzi mozgása a katonavárosi szerepkör lecsengésével sajátosan alakult. A település 1743-tól vált szabadkirályi várossá, de már 1747. dec. 11-én megszületett az a tanácsi határozat, amely a városból való kiűzetésről szólt. Nem tudjuk pontosan, hogy hány személyt érintett ez, de nem lehettek többen 300-nál. A kiűzetés – akárcsak korábban az evangélikusok esetében – itt is szimbolikus volt. A Rábca folyó túl partjára a püspök által birtokolt Sziget faluba költöztek. Legkorábbi adatunk 1791-től van, amikor az egyház 30 család letelepedését engedi évi 200 Ft-ért. Megtiltja ugyan további családok befogadását, de ezen kívül teljes önállóságot biztosít a közösségnek. Imaházat tarthatnak fenn, bírát választhatnak, aki a belső ügyek mellett még a zsidók és a keresztények közötti vitás ügyeket is rendezik.[2]

Ha a családok létszámát nézzük, nagy családokban lehet csak gondolkodni. Az első pontosnak tekinthető adatot az egyházi sematizmusok (névtárak; falusi plébánosok vezették, többek között adatokat tartalmazott a település felekezeti megoszlásáról – a szerk.) 1804-től rögzítik. A kiköltözés óta mindössze 13 év telt el, de ebben az összeírásban 351 zsidót említenek, ami a lakosság 9,6%-a volt. A folyók által szabdalt tér és a joghatóságok eltérése lehetőséget jelentett arra, hogy elküldjék őket, de lényegében még sem mentek el, hiszen alig pár száz méterre költöztek a centrumtól. Ettől kezdve viszont ez a terület vált földrajzi identitásuk központjává, még akkor is, amikor többségük már nem élt itt.

Jól bizonyítja ezt a helyzetet az új zsinagóga építésének az ügye. Egy vallási közösség, ha anyagilag elég erőssé válik, vizuálisan is prezentálni akarja létét. A középkortól egészen napjainkig ennek legpregnánsabb formája a templomok építése volt. Nemcsak egyszerű istentiszteleti helyre volt szükség, hanem az anyagi erő, vagy akár a politikai befolyásolás függvényében az elhelyezése is fontos volt.

Ez történt Győr esetében is, amikor a gabonakereskedelem jóvoltából anyagilag is megerősödött közösség egy nagyon szolid és nem túl impozáns imaház helyett (az egyik a Kígyó utcában volt – nagyon kis utca), a másik pedig egy vendégfogadó emeletén rejtőzött) végre reprezentatív zsinagógát kívántak építeni. Ekkor még az 1860-as évek elején járunk és a zsidóság tehetősebb rétegei már kezdtek elköltözni az egykor őket befogadó Sziget faluból.

A közösség belső feszültsége érezhető volt. A szigetiek – a csoport szegényebb rétege – úgy érezték, hogy a városiak az ősi talaj elhagyására „kívánják őket kényszeríteni”. Az 1920-as évek végéről visszatekintve Kemény József szerint komoly küzdelmek voltak, különböző alternatívák merültek föl, végül a képviselők gyülekezete, amely szinte kizárólag igen tehetős vállalkozókból állt, meghozta az elhatározást. … Kemény József így értékelte ezt a döntés: „A határozat arra vall, hogy végre többségre jutott az a felfogás, hogy a zsidóság, ha kifejtheti gazdasági és kulturális erejét, ha tevékenységének súlypontja mindinkább a városba helyeződik át, reprezentatív temploma … nem maradhat a volt ghettóban.”[3]

Érdemes figyelni arra, hogy olyan területet vásároltak meg, ami igen közel feküdt az evangélikus közösség templomához (egy utca választott el), a Kármelita rend templomához (egy folyó határolta) és a püspöki székhely is alig pár száz méterre volt. A terület elég nagy volt ahhoz, hogy a tervezett zsinagóga megfelelő iránypontként, vagy akár ellenpontként szolgálhasson. A korabeli városvezetés ezt a törekvést egyáltalán nem gátolta meg. (Meg kell jegyezni, hogy ebben az időben a képviselő testület szinte csak keresztény polgárokból állt).

Már említettük, hogy az álmok megvalósulását a közvetítő gabonakereskedelem tette lehetővé. A bácska-bánáti és részben az alföldi gabonát, a Dunát igénybe véve, Győrön keresztül továbbították Bécs piacaira, majd onnét tovább. Ez a kereskedelmi szerepkör a lakosság 15–20%-ának adott közvetlenül valamilyen módon megélhetést. A multiplikátor hatása viszont ennél nagyobb volt.

A belvárosi tér hatalmas lakóházai és középületei (iskolák, törvénykezési épületek, egyéb középületek) az ekkor keletkezett tőkéből valósultak meg. A kereskedők legfelsőbb rétege számára pedig az esetenként több százszázalékos haszonkulcs miatt szinte „amerikai” karrierekre nyílt lehetőség. A település zsidó lakossága számára ez a helyzet kiváló lehetőséget teremtett. Korábban felhalmozott tudásuk, tőkéjük és kapcsolataik kibontakoztatása előtt minden lehetőség megnyílt. Ezt az 1850-es évektől tartó két évtizednyi korszakot a zsidó vállalkozók használták ki a legügyesebben. Olyan családok neve vált ismertté és ugyanakkor megbecsülté, mint a Fleischmann, Ehler, Kőnig, Keppich, Schreiber.

Az említett gazdag vállalkozók elindítottak egy térbeli mozgást Győr belvárosának legfrekventáltabb utcái felé. Ezirányú kutatások hiányában csak elszórt adatokból következtethettünk arra, hogy az általuk birtokolt ingatlanok nemcsak tekintélyes nagyságúak voltak, hanem iránypontként is szolgáltak. (A Schreiber család háza a Megyeháza, a Kőnig családé pedig a Városháza mellett volt.) A leggazdagabb csoport térbeli mozgását a későbbiekben mások is követték.

Az egyházi sematizmusok feldolgozásából jól kibontható a győri zsidó lakosság számszerű gyarapodása.

A győri zsidó lakosság számának növekedése

Év	Fő	Százalékos arány	Városrész
1804	351	9,6	Sziget
1809	358	12,0	Sziget
1819	354	20,5	Sziget
1830	720	17,3	Sziget
1840	850	19,8	Sziget
1851	1243	31,0	Sziget
1861	1318	35,2	Sziget
1872	2885	12,0	Győr egésze
1881	3826	14,6	Győr egésze
1891	4036	17,3	Győr egésze
1901	5317	15,7	Győr egésze
1910	5418	9,6	Győr egésze
1917	5647	13,2	Győr egésze
1928	6023	12,3	Győr egésze
1940	4967	9,7	Győr egésze

A számszerű mozgás nyomon követése után számunkra izgalmasabb kérdés a keresztény és a zsidó lakosság kapcsolata. A korabeli társadalmi nyilvánosság legkülönbözőbb forrásait – újságok, kiadványok – valamint a szóbeli visszaemlékezéseket áttekintve Győrben az antiszemitizmus legminimálisabb megnyilvánulásaival találkozhatunk csak.

Győr vállalkozó elit csoportjai közötti küzdelem kiegyenlített volt és nem egy esetben a zsidó vállalkozóknak kellett kapaszkodniuk keresztény társaik után. Ha a közvélemény szemében leggazdagabbnak tartott tucatnyi polgárcsaládot nézzük (az adólisták ezt pontosan visszaigazolták), akkor bizony a keresztények túlsúlyban voltak. Nem alakult ki státusz irigység, még féltékenység sem. A kereskedőváros-iparváros modellváltásánál számtalan esetben találtunk igen magas fokú együttműködési készséget a különböző vallású elit csoportok között. Ennek az okát nemcsak a győri polgárság befogadó hajlandóságában, rugalmasságában és nyugatos polgári értékeiben találjuk, hanem a helyi zsidó lakosság mentalitásában is. Már nagyon korán együtt éltek helyi polgárokkal, és ha a betelepülés irányát nézzük, akkor a nyugati országokból, vagy a környező településekről érkeztek. A sematizmusok adatai alapján – ez nyilván országosan is így volt – a környező falvakban a kereskedelmi és egyéb szolgáltatási funkciókat igen gyakran, de koránt sem kizárólag ők látták el.

Egy közeli településen, Gyömörén (Győrtől kb. 25 km) már a 19. század közepétől valóságos kis zsidó kolónia alakult ki Jeshivával.  … Szórvány adataink vannak arra nézve, hogy sokan érkeztek a környező településekről a nagyobb lehetőséget kínáló Győrbe. A győri zsidóság szinte kizárólag neológ volt, megjelenésében, viselkedésében nem különbözött a keresztény polgárság helyi szinten értelmezett nagy vagy akár középpolgári csoportjaitól. Egy szóbeli visszaemlékezés szerint szinte élményszámban ment Győrben pajeszos, kaftános zsidót látni, akik nem is nagyon mozdultak ki a szigeti városrészből. Egyszerűen fogalmazva a győri zsidó vállalkozó elsősorban vállalkozó, utána győri és csak ezt követően zsidó. A vallásosság, mint identitásképző, csoportképző, ezzel összeforrasztó, egyben kirekesztő szempont Győrben a 19. század végére már alaposan meggyengült. A józan polgári pragmatikus értékrend mindig felülírta a vallási törésvonalakat.

A város mindmáig legnagyobb formájú polgármestere, Zechmeister Károly (szolgálati ideje 1888–1906) evangélikus volt, a város tiszti főorvosa, Pfeiffer Fülöp és a városi tűzoltóparancsnok, Erdély Ernő pedig zsidó származású.

Hagyatéki leltárak arról tanúskodnak, hogy a katolikus közélet aktív szereplőinek a háziorvosa igen gyakran zsidó volt. Így az sem meglepő, hogy a századforduló tájékán igen erős és aktívan működő, számos zsidó származású taggal bíró Kisfaludy Károly szabadkőműves páholy(nak) … számos tagja keresztény volt.

Az együttélés térbeli keretei

A zsidó vállalkozók szerveződése a keresztény társadalomba zökkenőmentesnek tekinthető. Szó sem volt foglalkozási, vagy akár területi szegregációról. A korabeli lak- és címtárak, valamint a második zsidótörvény („A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” szóló 1939. évi IV. törvénycikk – szerk.) által elrendelt összeírás számítógépes feldolgozása ezt bizonyítja. Ez utóbbi lista 506 tételt (nevet, foglalkozást, utcát) tartalmaz.[4] Közülük 67-et töröltek, akik elhaláloztak, vagy elköltöztek, a feldolgozásba ezeket is bevontuk, hiszen társadalomtörténeti elemzést végeztünk és ezek a polgárok hosszú ideig éltek és tevékenykedtek Győrben.

Elsősorban a foglalkozások és a területi elhelyezkedés érdekelt bennünket. A nevek esetünkben csak abból a szempontból voltak fontosak, hogy a helyi viszonylatban valóban gazdagnak tekinthető családok milyen arányban kerültek be (a leggazdagabbak közé). A nevek mögött ugyanis mindig család rejlik. Becslésünk takarhat szubjektív hibákat, de maximum 20 családot tekinthettünk valóban tehetősnek. A lista tehát a helyi zsidó felső középosztálytól az alsó középosztályig terjed. Kimaradtak belőle az orvosok, jogászok, valamint a gazdasági és műszaki értelmiség. Ez utóbbi Győrben a 1930-as években már koránt sem elhanyagolható létszámú és erejű csoport volt. Ugyancsak hiányozott belőlük az a szegényebb csoport, akik munkásként, vagy egyéb alkalmazottként dolgoztak valahol.

Ha a listában szereplő vállalkozókból képezünk egy négytagú családot, akkor ez a helyi zsidó társadalom 40%-át, ha viszont 6 tagú családban gondolkodunk, akkor 60%-át jelenti. Valószínű, hogy az utóbbi adathoz hasonlatos a valóságos arány. A listára felkerült vállalkozók 63%-a kereskedelemmel foglalkozott. A nehezen kezelhető foglalkozásokat (ugyanazt a foglalkozást többféle módon írták le) 36 nagyobb csoportba tudtuk rendezni. A foglalkozások megoszlása az iparosodó és urbanizálódó városba való beépülést mutatja. A kereskedők 235 fős csoportjának közel 60%-át az élelmiszer-, a vegyes-, a textil-, és a divatáru kereskedők képviselték. Lényegében minden kereskedelmi ágban megtalálhatók voltak. Inkább csak az érdekes, hogy hol voltak kevesen, pedig ott a sztereotípiák alapján számítani lehetett volna a megjelenésükre. Használt ruhakereskedelemmel (zsibárus), nyersbőr- és tollkereskedelemmel mindössze 24 vállalkozó foglalkozott, ami az egész csoport 5%-át jelentette. Vendéglősből és kocsmárosból mindössze 15 vállalkozót tartottak nyilván (3,3%), pedig ennél sokkal több vendéglő és kocsma volt a korabeli időben. Pusztán érdekességként említjük, hogy rögzítettek még 8 sertés kereskedőt és egy kölcsönkönyvtári vállalkozót.

Az iparosok 271 fős csoportját 38 nagyobb kategóriába tudtuk rendezni. Körükben szinte minden korabeli szakma feltűnt. Az iparosok közel egyharmadát a szabók, kalaposok, hímzők és egyéb ruházathoz kapcsolatos vállalkozások adták. Találtunk még 30 cipészt (a zsidó iparosok 15%-a), 12 fodrászt (4,4%), 10 fényképészt és 6 fogtechnikust. Feltételezhetjük, hogy a korabeli fényképészek és a fogtechnikusok döntő része zsidó származású volt. Pusztán érdekességként említjük meg, hogy rögzítettek még egy-egy aranyművest, hajóácsot, cséplőst, kirakatrendezőt és takarítót.

A foglalkozási szerkezetnél talán fontosabbnak tekinthető a vállalkozások térbeli elhelyezkedése. A korabeli felvétel alapján Győr 121 utcájában (terén) található legalább egy zsidó vállalkozó. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy az 1930-as évek elejére már belakták az egész várost. Természetesen tudjuk, hogy a lakóhely és a vállalkozás helyszíne nem minden esetben esett egybe, de számunkra a városi térben való megjelenés volt a fontos. A korabeli szigeti lakóhelyük a két világháború között majdnem kiürült. A jegyzékben rögzített vállalkozások legfeljebb 13–15%-át tudtuk ehhez a területhez kötni. A közvetlenül szomszédos Újvárosban arányuk maximum 10%-os lehetett. Nyilvánvaló, hogy a legszegényebb réteg még a régi helyén maradt, de ezeket nem rögzíti a forrás.

A vállalkozások háromnegyede a belvárosi utcákra összpontosult. Tudni kell azt is, hogy a zsidó származású orvosok, ügyvédek is ebben a térben éltek. (A belvárosi tér egy maximum 400 méter sugarú kör, amelynek bejárása gyalogosan 15–20 perc.) Ezen a területen találtuk meg a vállalkozók 53%-át. Szükséges azonban egy észrevételt tenni. A Baross úton, amely a korabeli Győr legreprezentatívabb bevásárló utcája volt jelenlétük talán 30%-osra becsülhető. Jó lenne ismerni az egyes utcákban működő kereskedők és iparosok vallási megoszlását. Ezt csak becsülni tudjuk, hiszen az 1938-as adatokhoz legközelebb álló pontos utca jegyzékünk, amelyben a vállalkozásokat leírják, 1915-ből származik.

Az is valószínűsíthető, hogy a vállalkozások száma 1915-től az 1930-as évekig nagymértékben nem nőhetett, hiszen az utca földrajzi tere ezt nem tette lehetővé. Azt is felmértük, hogy 1904-ben a Baross úton bő 5 m-re esett egy vállalkozás, ami 1915-re 4 m-re csökkent. Ennél már jobban nem lehetett zsugorodni, pontosabban nem nőhetett a vállalkozók száma. Ugyanez az arány a szomszédos és ugyanolyan hosszúságú Deák úton a jelzett időpont között 9-ről 7 méterre csökkent. Így a legfontosabb belvárosi utcákban levő zsidó vállalkozások arányát 50% alá tehetjük. Ennél sokkal fontosabb, hogy a Baross utcában lévő irányadó vállalkozók üzlethelyisége igen nagyméretű volt. Ilyennek tekinthető Sándori Ferenc vaskereskedése, Kocsis Jenő áruháza, Kőnisgberg Gusztáv és Alexy Géza kereskedése. Ők keresztény vállalkozók voltak.

Fennmaradt egy korabeli fénykép a Salzer testvérek kereskedéséről, ami igen szolid méretű volt és azt is tudjuk, hogy csak nagy nehezen tudtak helyet kapni a Baross úton. A belvárosi térhez tartozó legnagyobb kereskedőház, amely kétszintes volt, a katolikus Kreszta család tulajdonában volt. Győr leghosszabb utcájában a Kossuth úton, amely Szigetet és Újvárost választja el, valamint közvetlenül kapcsolatot teremt a Belvárossal, 170–180 vállalkozás működött, amelyek közül a zsidók arányát legfeljebb 20%-ra becsülhetjük. Mindössze egyetlen „zsidó utcát” (Judengasse) találtunk, a Híd utcát, ahol a zsidó vállalkozók aránya 90%-osra becsülhető. A három városrész között ez összekötő, egyben elhatároló utca is volt. Kifejezetten a városi lakosság szegényebb rétegeinek az igényeit elégítették ki, igen szolid megjelenésű boltjaikkal.

VÉGE AZ ELSŐ RÉSZNEK

Feltétlen olvasd el a második részt is, amelyből megtudod, hogy hogyan reagált a győri elit az 1944-es év politikai válságra és emberi tragédiára.

[1] Borovszky 1910: 363.; [2] Idézi Kemény 1930: 18.; [3] Kemény 1930: 67.; [4] GYVL: Az intézményben őrzött külön jegyzék

A felhasznált irodalom és a források jegyzékét a második rész tartalmazza.

---

A tanulmány megjelent a Műhely 36. évf. 2.sz. (2013) c. folyóiratban. Az újraközlés jogát Dr. Szakál Gyulától kaptuk meg.

Az itt megjelentetett képek nem a tanulmányban szerepelnek, csak illusztrációként szolgálnak.

Szerkesztette és angolra fordította Krausz Péter.

---

Zsidó cserkészek a Révaiban – SOHA NEM PUBLIKÁLT EMLÉKEK

Ez az írás, tudomásuk szerint, még soha nem jelent meg semmilyen formában, sem a világhálón, sem nyomtatásban. Kéziratban rejtőzött több mint 20 éven át. Ezt a kis szenzációt Erdély Margitnak köszönhetjük, akinek a nagyapjáról, Dr. Erdély Ernőről, az egykori győri tűzoltó parancsnokról készített összeállítását már korábban publikáltuk (https://jewishgyor.org/2022/07/11/dr-erdely-erno/). Erdély Ernő fia, Miklós, Margit édesapja, diák korában e cserkészcsapat tagja volt és emlékeivel jelentősen hozzájárult e történet megírásához.

Ez a bejegyzés hosszabb az átlagosnál, de nem tartottam indokoltnak az eredeti kéziratot akár rövidíteni. akár részletekre szedni. A fényképeket illusztrációs célból én válogattam össze különféle forrásokból.

Köszönet Erdély Margitnak e kincs megőrzéséért és hozzájárulásáért a megjelenéséhez, Daniel Jaquet-nak a kézirat gépre viteléért és Somló Juditnak a szöveg legszükségesebb korrekciójáért.

Krausz Péter

---

A győri 479. számú Szőgyi László cserkészcsapat története 1932-1940

A Győri Magyar Királyi Révai Miklós Főreáliskola (a későbbi Révai Miklós Gimnázium) Évkönyveit, valamint Szende László és Erdély Miklós visszaemlékezéseit felhasználva összeállította: Székely László, cserkésztiszt, 2001

A század eleji Angliában született és Magyarországra már az I. világháború előtt eljutott cserkészet a húszas években az ifjúság, és ezen belül elsősorban a tanulóifjúság jelentős szervezetévé fejlődött. Ezt mutatta többek között az 1926-os megyeri nagytábor, melyen 6 000 cserkész vett részt az ország cserkészcsapatainak képviseletében. A cserkészmozgalom egyenruhájával, kirándulásaival, táboraival nagyon vonzóvá vált a Győri M. Kir. Áll. Révai Miklós Főreáliskola diákjai számára is. Az iskola még az első világháború előtt alakult Turul cserkészcsapatának 1930 táján a 340-350 tanuló közül 60-70 cserkésze volt.

Az ekkor mintegy 50 000 lakosú Győrben jelentős számú, 6 000 körüli zsidó élt. Ezek tekintélyes része kereskedő és értelmiségi volt és fiaikat a Révai Miklós Főreálba járatták (nem sok választásuk lehetett: a Bencés Gimnázium mellett ez volt az egyetlen lehetőség a városban fiúk részére, ahonnan kereskedelmibe vagy felsőfokú tanulmányok irányába el lehetett indulni). Ezek a zsidó tanulók is szerettek volna cserkészek lenni, de részben a cserkészcsapat (és vele együtt a magyar cserkészet túlnyomó részének) keresztény jellege, részben az eltérő vallási követelmények (a szombat és az étkezési előírások) ezt nem tették lehetővé. Így vetődött fel a 30-as évek elején egy önálló zsidó cserkészcsapat alakításának szükségessége.

1931-ben az ország 589 cserkészcsapata között már 8 zsidó cserkészcsapat működött, számuk 1934-re (a győri csapatot is beleszámítva!) 12-re növekedett, tehát másutt is hasonlóan gondolkodtak, mint Győrben.

Ilyen előzmények után 1932 első felében az iskola (neológ) izraelita hittanára, Ullmann József nekifogott a cserkészcsapat szervezésének. Fenntartó a Győri Izraelita Hitközség lett, de a csapat kizárólag a Révai Főreál zsidó tanulóiból toborozta tagjait.

A csapat hivatalosan 1932 őszén, a tanév elején alakult meg 33 újonccal, akik nagy buzgalommal készültek az újoncpróbára Ullmann József cserkészparancsnok és Klein István segédtiszt vezetésével.

Ullmann József elsősorban hittantanár volt, több győri középiskolában ő tanította a hittant az izraelita vallású növendékeknek. Eredeti foglalkozása – puritán egyéniségével párosulva – nagyon jó hatással volt cserkészparancsnoki működésére. A szülők szívesen engedték, hogy középiskolás fiúk cserkész legyen, mert jó kezekben tudták serdülő gyermeküket a szülői és az iskolai nevelés kiegészítéseként. Ennek köszönhetően két éven belül a csapat tagjává vált az iskola zsidó tanulóinak 70-80 %-a.

A csapat Szőgyi Lászlónak, a főreáliskola első világháborúban hősi halált halt tanárának nevét vette fel és a Magyar Cserkészszövetségtől a 479-es sorszámot kapta: így lett teljes neve 479. számú Szőgyi László cserkészcsapat.

Szőgyi László 1910-ben került a győri főreáliskolához és egy tanév kihagyással (1911-12) 1915-ig volt az iskola tanára. Óráin kívül is szívesen foglalkozott diákjaival, 1914 nyarán például három diákjával együtt Ulmtól Győrig evezett a Dunán. 1915-ben behívták katonának és a fronton hősi halált halt. Az iskola előcsarnokában az 1925-ben felavatott emléktáblán is szerepel a neve 4 kollégájával és 55 diákkal együtt.

A 479-es számra emlékezve volt a csapat cserkészeinek egy csatakiáltásuk, amely úgy hangzott, hogy

„479! (suttogva) – 479!!! (középhangosan) – 479!!!!! (teljes hangerővel)”.

A csapat első bemutatkozása 1933. március 8-án volt: ekkor egy csapatszemlén Seller Pál országos ellenőrző-tiszt, Bencsik Gergely, a székesfehérvári cserkészkerület társelnöke (egyben az iskola tanára és a Turul csapat parancsnoka) és Dr. Erdős János, a csapat szervezőbizottságának elnöke győződött meg a csapat eddig végzett jó munkájáról. A szemle eredményeként a csapatot a Magyar Cserkészszövetség 1933. június 14-i dátummal igazolta és Bencsik Gergely kerületi társelnök június 19-én szép házi ünnepség keretében avatta fel.

A csapat első táborát Balatonlídón (sic!) rendezte 1933. július 16-tól július 30-ig. A táborozáson 34 cserkész vett részt. A jól sikerült táborozást Dr. Erdély Ernő iskolaszéki elnök szeretetteljes támogatása és munkálkodása tette lehetővé.

A táborozásról csak az iskola évkönyvében találtam adatot. Már a tábor helye is kérdéses: „Balatonlid“ vagy „Balatonlido“ nevű helység nincs a tópart közelében (és máshol sem).

A 34 cserkész gyakorlatilag az egész csapatot jelenti – a további években is mindig az egész csapat együtt táborozott. Ez azért jelentős, mert pl. a Turul csapatban 50-60 % volt csupán a tábori létszám. A teljes csapat táboroztatása nyilván csak úgy sikerülhetett, hogy a szülőkön kívül a hitközség tehetős (kereskedő) tagjai is komolyan támogatták a csapatot, kifizetve ezzel a szegényebb cserkészek táboroztatását. A táborozás költségeihez egyébként Győr szabad királyi város is hozzájárult 50 Pengő táborozási segéllyel (akkoriban egy cserkész táborozási költsége 5-10 Pengő körül volt).

Dr. Erdély Ernő iskolaszéki elnök a győri tűzoltóság parancsnoka volt. Fia ebben a tanévben a II. osztályt végezte el és természetesen szintén tagja volt a cserkészcsapatnak.

Ezen a nyáron rendezték Gödöllőn a világ cserkészeinek nagy találkozóját, a IV. Jamboree-t. Ezen a nemrég alakult, még kezdőnek számító csapat természetesen nem vehetett részt, de ennek ellenére augusztus elején egy egynapos kirándulás keretében megtekintették a hatalmas, 30 000 cserkészt táboroztató rendezvényt.

Ez a látogatás nagy élményt jelentett a kezdő csapat cserkészeinek és a fiúk itthoni élménybeszámolói nagy lendületet adtak további tagok toborzásához.

1933 őszétől a Győri Izraelita Hitközség áldozatos anyagi támogatással a cserkészcéloknak ideálisan megfelelő cserkészotthont és felszerelést bocsátott a csapat rendelkezésére.

Az Izraelita Nőegylet a szegénysorsú cserkészeknek cserkészruhát is vett, elősegítve ezzel a csapat egységes megjelenését.

Az 1933-34-es tanévben tovább növekedett a csapat és az év végére már 50 cserkészt és 9 újoncot vezetett a két tisztből (Ullman József parancsnok és Ullmann Frigyes) valamint 3 segédtisztből (Klein István, Herzberger Imre, Freiberger Ervin) álló vezetőség.

1933. szeptember 10-én a csapat díszünnepség keretében nagyszámú előkelő közönség jelenlétében avatta fel a Dr. Erdős Jánosné (a szervezőbizottság elnökének felesége) által adományozott csapatzászlót. Avatóbeszédet Dr. Erdős János szervezőbizottsági elnök mondott. A csapat névadójáról, a hősi halált halt Szőgyi Lászlóról Dr. Kallós Henrik hitközségi elnök tartott emlékbeszédet. A csapat „Ősi hittel, becsülettel a hazáért” feliratú cserkész zászlóját Dr. Schwarz Mór főrabbi áldotta meg.

Az eredményes munkát bizonyítja, hogy a csapatot a Magyar Cserkészszövetség országos portyázó versenyén hat őrs képviselte, közülük a legjobb eredményt a lV. ,,Héjja” őrs érte el. A Hárshegyi cserkészparkban a 13. őrsvezetői kiképző-táborozáson 3 őrsvezető vett részt (Holzer Tibor, Kállai Zoltán, Weiler Pál).

Az 1934. évi nagytábort július hó 9-től 24-ig Fonyód-Béla-telepen rendezték 51 cserkész részvételével.

Az ebben az időben II.-os gimnazista, Szende László 65 évvel később így emlékezett a táborra:

Különös élvezetet jelentett a Balaton partján táborozni. A víz csobogása szinte behallatszott a sátrakba és aláfestette álmainkat.

Persze ennek a nagyszerű élménynek megvolt a fonákja is, mert amikor vihar száguldott végig a tavon, a tábort sem kímélte. Ilyenkor kaptunk a tó felől egy „zuhét”, a sátorvásznak összedőlésig feszültek, sőt egy-egy gyengébben becövekelt darabjuk ráborult lakóira és a csapat viharedzett tagjai segítségével kellett újraépíteni.

Nagy esemény volt a tábor megnyitásakor kürtszó kíséretében végrehajtott zászlófelvonás, ugyanúgy a bezáráskor á zászló ünnepélyes zenés leeresztése. A két időpont között a zászló impozáns színfoltként tiszteletet parancsolóan lebegett.

Reggelente a kürtös ébresztőt követő, zászló előtti sorakozó és parancskiadás, este pedig zenés takarodó tette színesebbé a napkeltét és a napnyugtát.

Természetesen, akiket a reggeli parancsolvasás során – előző napi kifogásolni való magatartásukért – különböző módon megfegyelmezett a parancsolvasó tiszt, azokat nem a vidám színek, hanem „egyéb” érzések és gondolatok hatották át.

Mindamellett megvolt a táborban a pajkos vidámság is. Így …

… a mélyen alvó, horkolásával sátortársait erősen zavaró É. barátunkon úgy vettek a többiek elégtételt, hogy rákerült a fekete cipőpaszta barátunk horkoló orrára, homlokára, arcára és még több egyéb testrészére is. Felkeléskor a sátor lakói nagyszerűen mulattak a látványon. A legmulatságosabb az volt, hogy kezdetben É. barátunk – mit sem sejtve a vele történteken – a többiekkel együtt kacagott. Mikor aztán rájött a vele elkövetett turpisságra, pironkodva és zavartan elvonult félre, hogy „mit rákentek a századok, lemossa a gyalázatot”.

… rájöttünk. hogy J. barátunk az éjszakai őrségben az igazak álmát alussza, előkerült valahonnan egy nem éppen odavaló gumidarab és barátunk nyitott szájába bedugva díszelgett ott mindaddig, míg felriadt és ráébredve a tréfára a „darabot” el nem távolította, azaz kiköpte.

… szép élmény volt a mintegy 3 őrsnyi legénység által Badacsonyba tett hajó-kirándulás. A kirándulás egyik része egy séta volt a hegyláb körül, a másik részét pedig a hegy „megmászása” jelentette. Nagyon látványos présházak, szőlők mellett vezetett fel az út, amelynek végében a Kisfaludy ház volt látható. Csodálatosan szép lefelé a rálátás a Balatonra, az út persze lefelé menetben sokkal könnyebb, így a gyaloglás is a kikötőig, majd a vízen átkelve a táborhelyig is. Romantikus időtöltés volt ez a nap.

A 1934/35-ös tanévben az újoncavató ünnepélyt 1935. március hó 25-én, nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében tartották meg. Avatóbeszédet Dr. Barna Károly kormányfőtanácsos, a Magyar Zsidó Cserkészek Országos Nagybizottságának elnöke mondott. A Magyar Cserkészszövetség a csapatot ez évben végzett jó munkájáért két emléklappal (portyázás, akadályverseny) tüntette ki. A Hárshegyi Cserkészparkban tavasszal tartott 14. országos őrsvezetői kiképzőtáboron Kőnig Pál és Erdély Miklós őrsvezetők vettek részt. A csapatot a tanév végén 6 tiszt (Ullmann József cserkészcsapattiszt, parancsnok, Ullmann Frigyes tiszt, Klein István, Herzberger Imre, Freiberger Ervin és Silbermann István segédtisztek) és 58 cserkész alkotta.

1935. július 8-tól 20-íg Sopronban táborozott a csapat a Tómalomnál. A hitközség, a nőegylet és a Szent-egylet nagylelkű támogatása lehetővé tette, hogy a testet-lelket üdítő táborozáson ebben az évben is minden cserkész részt vehetett. A táborról 65 év után alig lehetett valamit megtudni. Az egykori táborozók közül Erdély Miklós visszaemlékezve elmondta, hogy …

Ullmann Frigyes cserkésztiszt vezetésével ellátogattak Bécsbe, ahol nagy szeretettel fogadták az árvalányhajas cserkészeket. Megnézték a város legfontosabb nevezetességeit, Ugyanakkor arra is emlékezett, hogy mindenütt sisakos katonákat láttak. Engelbert Dollfuss szövetségi kancellárt, aki fasiszta jellegű diktatúrát vezetett be, az osztrák nemzeti szocialisták egy sikertelen puccs során 1934 júniusában meggyilkolták. Egy évvel később, véleménye szerint, az évforduló miatt voltak zavargások.

Szeptember 1-én csónakavató ünnepélyt rendeztek. A csapat 5 új csónakját Dr. Vidor Pál cserkészlelkész avatta fel. Ezzel megindulhatott a csapatban a vízi élet is, amire egyébként Győrben – tekintettel a városban és környékén található folyókra – bő lehetőség nyílott. Ezt a lehetőséget az itt működő cserkészcsapatok nagyon könnyen ki tudták használni, hiszen a Rába partján külön cserkész-csónakház is működött.

A csapat parancsnoka a Révai Gimnázium évkönyvében olvasható beszámolójában örömmel állapította meg, hogy a fiatal cserkészcsapat előrehaladása évről-évre tapasztalható. Arról is írt, hogy igyekeztek elérni azt a célt, hogy a cserkészet hozzásegítse a fiúkat, hogy Istentől beléjük oltott lelki és szellemi kincsüket, tehetségüket minél jobban kifejleszthessék.

1936, február 9-én újoncavató ünnepélyt tartottak, melyen Dr. Róth Emil főrabbi mondott avató beszédet. Ezúttal 5 újonc tett fogadalmat, ígéretet pedig 32 kiscserkész.

A „jótett héten” a csapat 2 kocsi természetbeni szeretetadományt és 100,15 P készpénzt gyűjtött az ínségesek részére. Az adományokat szétosztásra a városi szociálpolitikai ügyosztálynak szolgáltatták be.

A Magyar Cserkészszövetség a csapatot az év során végzett jó munkájáért 500 jópont minősítéssel ellátott emléklappal jutalmazta.

A csapat létszáma is tovább növekedett: ebben az évben a 6 tiszt vezetésével már 52 cserkész és 32 kiscserkész végezte a cserkészmunkát.

Az 1936-os évben a nyári nagytábort a cserkészek számára Kőszegen rendezték, de külön táborban voltak a kiscserkészek is, Vaspusztán, Bruck Ignác hitközségi elöljáró birtokán. A két tábor mellett a csapat rover-őrse háromhetes vízi-táborban is járt a Balatonon.

Sajnos, ezekről a táborokról semmi közelebbit sem sikerült megtudni, még a pontos időpontjuk, időtartamuk, létszámuk is feledésbe merült a hosszú évtizedek alatt. Mindenesetre az a tény, hogy három tábort tudtak egy nyáron rendezni, igen kedvező képet mutat a vezetők buzgalmáról és a csapat anyagi helyzetéről.

A sikeres nyár után eredményes cserkészév következett. A jelentés arról számol be, hogy részt vettek a Magyar Cserkészszövetség minden országos cserkészmegmozdulásán. A „jótett héten” ez évben is összegyűjtötték a szokásos 2 kocsi szeretetadományt, de a pénz-adomány az előző évinek majdnem a kétszerese, 185,09 Pengő volt. A Magyar Cserkészszövetségtől is nagyobb elismerést, 600 jópontot kaptak ez évi munkájukért a szokásos emléklapon.

Szende László (akkor már V. osztályos) cserkész visszaemlékezése szerint a Sirály őrs tagja volt ebben az időben. Az őrs vezetője – a fentebb már említett Dr. Erdély Ernő tűzoltóparancsnok, iskola széki elnök fia – Erdély Miklós volt. Dönci (ez volt Erdély Miklós cserkész-beceneve), mint tűzoltó ivadék rendkívüli módon vonzódott a tűzoltósághoz (a háború után tűzoltótiszt lett). A Sirály őrs szempontjából ez azért volt érdekes, mert …

… az őrsben „tűzoltó fegyelem“ volt,

… többször részt vettek a tűzoltók egy-egy könnyebb gyakorlatán, amit az udvaron tartottak (például tömlők kigurítása, összeszerelése stb.),

… a Korcsolya Egylet pályája a tűzoltóság mellett volt, azt a tűzoltóság kezelte, és a cserkészek gyakran vettek részt a pályán „korizásban“. (Dönci gyorskorcsolya bajnok volt.)

… tavasszal-ősszel ott fociztak, atletizáltak az erre a célra átalakított pályán.

Ez nem csak a Sirály őrsre vonatkozott, igaz, hogy főként arra, de a többi őrs is részt vehetett hasonló sportolásban.

Szende László visszaemlékezésében arról is ír, hogy a gyakorlati munka mellett elméleti kiképzést is kaptak az őrsben (csapatban), részletesen beszéltek a 10 cserkésztörvényről (65 év után is szó szerint emlékezett közülük ötre!) és a cserkészpróbák egyéb követelményeiről. De külön próbákat is tettek, ő például a szakács külön próba és a megfigyelési külön próba letételére – és a karon viselhető jelvényére – emlékezett vissza.

1937 nyarán Eger mellett, Síkfőkúton volt a nagytábor.

Szende László is ott volt ezen a táboron (nem sok táborban volt, mert nyaranta édesapja vegyes-boltjában kellett segítenie, így legtöbbször nem ért rá táborozni), és a következőképpen emlékezett vissza sok évtized távolából:

Síkfőkút a Bükk hegység nyugati részén fekszik, rendkívül szép, vadregényes terület.

A dimbes-dombos, hegyes erdőség kiválóan alkalmas volt kalapunkra rögzített számokkal vívott harci játék rendezésére. Nagy szenvedéllyel vetettük bele magunkat ebbe a játékba. Harsogtak a búvóhelyeken rajtütő harcosok által „lekiabált” számok. Egyre ritkult az életben maradók és nőtt a „hullák“ száma, a lefújáskor pedig a győztesek diadalittas csatakiáltással vonultak be a táborba. Nem dicsekvésből mondom, de amelyik játékra én emlékszem, annak a mi őrsünk – a Sirály őrs – lett a győztese.

Izgalmas érdekessége volt a táborozásnak az éjszakai riadó. Kürtszó ébresztette éjfélkor a csapatot, amelynek tagjai álmukból felverve a lehető leggyorsabban felöltöztek és őrsvezetőik parancsára a csapatzászló körül sorakoztak. A parancsnok közölte, hogy kihelyezett megfigyelőink jelentése szerint ellenséges alakulat készült támadásra csapatunk ellen.

A csapat tagjai körülzárták a tábort és úgy várták az ellenséget. Mintegy félórai figyelőállás után azonban a parancsnok a készültséget lefújta, mert a megfigyelők jelentették, hogy az ellenség, miután tudomást szerzett éberségünkről, támadási szándékától elállt. Csalódást jelentett, hogy nem lehetett harcolni és megvédeni táborunkat, de vigasztalást nyújtott, hogy egy óránál tovább nem kellett az éjszakát alvás nélkül tölteni.

Élményeim között kellemetlen is volt, mégpedig a következő:

A táborunk alatt egy nagyon szép – futballpályának is kitűnően beillő – rét volt. Szabadfoglalkozáskor foci meccseinket itt rendeztük. Egy ilyen meccs alkalmával nagyon összerúgtam a port az egyik segédtiszttel, akit a játék hevében „lehülyéztem“. Természetes volt, hogy ezután én húztam a rövidebbet. Kihallgatás lett belőle és táborfogság. A legfájdalmasabb azonban az volt számomra, hogy a tábor addigi napjaiban reménykedve pályáztam a „legjobb táborozó“ büszke címére, azonban ez a „malheur“ véget vetett ennek a szép reménységnek.

Síkfőkútról egy alkalommal a csapat egy kisebb részlege kirándulást tett Egerbe. Eger a Mátra és a Bükk hegység között fekszik, Heves megye székhelye. Műemlékekben, történelmi nevezetességekben nagyon gazdag. Megtekintettük a történelemből ismert vár romjait, amely Dobó István várkapitánynak a törökök elleni hősi harcában vált híressé. Megnéztük a minaretet, amelynek erkélyéről a müezzin hívta Allah nevében imára a törököket. A magas toronyból szép kilátás nyílik a városra.

Láttuk Eger nagy írójának, Gárdonyi Gézának a lakóházát, ahol híres művét, az „Egri csillagok“-at írta, valamint a sírját is. Ezeken kívül még több történelmi nevezetesség mellett is elhaladtunk, ugyancsak néhány műemléket is útba ejtettünk. Fáradtan, de nagyon szép élményekkel gazdagodva tértünk vissza a táborba.

Ahogyan teltek az évek, úgy vékonyodott egyre inkább a Révai értesítője, és ennek megfelelően egyre rövidültek a benne közölt beszámolók. Vonatkozik ez különösen a zsidó cserkészcsapat beszámolójára, amelyik 1937-38-as évben már csak néhány soros és alig tartalmaz érdemleges adatot. (Pedig ez volt az utolsó alkalom. A következő évtől már hiába keressük a beszámolót; igaz, hogy a Turul cserkészcsapatról is csak néhány sor kerülhetett ezekbe a háborús évkönyvekbe…).

Az 1937-38-as iskolaévben is részt vett a csapat minden szövetségi megmozduláson és ez évben is összegyűjtötte a 2 kocsi természetbeni és 152,90 Pengő készpénz-adományt. Tavasszal és ősszel – minden évben, így ebben is – több egynapos kirándulást rendeztek a városhoz közeli kirándulóhelyekre.

Szende László így emlékezett ezekre a kirándulásokra:

A nyári nagy táborok mellett tavasszal és ősszel rövid kirándulásokat rendeztünk.

A legkedvesebb és leggyakoribb kirándulóhelyünk Kiskút volt az lparcsatorna mellett. Ide főként őrsök rándultak ki, de volt csapatkirándulás is, amelyet általában a Révai Reáliskola (Gimnázium) juniálisával egybekötve tartottunk meg. A juniálisi műsor egyik kedvenc műsorszáma „Mufti, a csodapók” volt. Egyik társunk azzal a különleges képességgel rendelkezett, hogy minden szöveget a Himnusztól a Toldiig előre és visszafelé is tudott mondani. Nagyszerűen szórakoztunk a bekiabált rögtönzések folyamatos visszafelé mondásán, mintha könyvből olvasná. Ezért hívták „Mufti, a csoda­ pók”-nak. A másik barátunk egy „számoló csoda” volt, aki a számokkal művelt hasonló mutatványszámokat, mint Mufti a szöveggel. Osztott, szorzott kapásból mindent és mindenhogyan. Óriási élményt nyújtott számunkra.

Másik kedvelt kirándulóhelyünk volt a Mosoni Duna partján felfelé haladva a „Püspök erdő”, amely izgalmas számháborúk, akadályversenyek színtere volt.

Többször ellátogattunk cserkész időszakunk alatt Kismegyerre, ahol a Napóleon-csata színtere volt. Itt megtekintettük a csata emlékére emelt emlékművet.

A csapat Rozmár rover és evezős őrse csónakkirándulásokat tett északra és délre a Mosoni Dunán, valamint a Rábán és egyéb környéki folyókon is.

Valamelyik évben (már nem sikerült kideríteni, hogy melyikben) nagy vállalkozásra került sor: ez volt az Észak-Kelet Magyarországi Kerékpáros mozgótúra.

Hónapokkal előbb folyt a felkészülés. A lányok zászlókat hímeztek a kerékpárokra, a szülők pedig – főleg az anyukák – agyon izgulták magukat túrázó fiaikért. Budapest-Eger-Miskolc-Debrecen és vissza volt az útirány, sok élménnyel: vidámmal és kevésbé vidámmal egyaránt.

Izgalommal kezdődött az út, mert egyik pajtásunk a gödöllői patkókanyarban olyan szerencsétlenül esett, hogy ő is meg a kerékpár is nagyon megsínylette. Segítettünk azonban mi is mindent rendbe hozni és folytathattuk utunkat.

A miskolci zsidó csapat táborába pénteken késő este érkeztünk (ami már szombatnak számított), ezért az „Isten káromlás” bélyegét sütötte ránk a tábor rabbija. (Jiddisül ez nagyon csúnyán hangzik.)

Na, de végül is minden nagyon szépen és jól sikerült. Lillafüred és később a debreceni Nagyerdő, de meg még sok más, az úton látott és tapasztalt gyönyörűség hatalmas élményt nyújtott a túra résztvevőinek. Igaz, hogy eredetileg még hosszabbra terveztük a túrát, időnkből, erőnkből azonban többre már nem futotta.

Legjobban az anyukák örültek annak, hogy lerövidítettük az utat, de így is felejthetetlen volt a részvétel.

Ahogy a zsidókérdés Magyarországon kiéleződött, úgy vonult vissza a cserkészcsapat a korábbi évek „divatosabb” táborhelyeiről (Balaton, Sopron, Kőszeg, Eger) „szerényebb” táborozási lehetőségek közé. Ez a Győr környéki zsidó földbirtokosok, vagy földbérlők birtokán tartott nyári táborozást jelentette, akik megértve a változó idők szavát, voltak szívesek a csapat számára táborhelyet rendelkezésre bocsátani.

Így kapott a csapat 1938 nyarán a Nagyszentjános melletti Fúd pusztán az ott gazdálkodó Vajda testvérektől táborhelyet birtokukon.

Van egy fényképem, melynek hátterében ennek a tábornak a kapuja látható a következő felirattal: „479. Szőgyi László cserkészcsapat Győr”. A képet Szende Lászlótól kaptam a következő emlékező sorok kíséretében:

A kislánynak, aki a kép elején látható, akkor még csak egy éve udvaroltam; 1946 óta – tehát 53 éve – a feleségem. Amikor eljött engem a táborban meglátogatni, egyikünk sem gondolta, hogy ilyen fordulatot vesz az életünk. Sajnos ez az életfordulat sok szomorú eseményt takart. Szüleink, családtagjaink, sok cserkésztestvérünk és a magunk deportálását. Hazatérésünk után erősen megritkulva, de mi magunk szerencsésen életben maradva azt tettük, amit legokosabban tehettünk: összeházasodtunk.

Érdekes, hogy a képen hátul látható cserkésztestvérünk: Grüngold – később Gábor – Pali, aki az én legjobb barátom és a Sirály őrsben az én segédőrsvezetőm volt, az általa szeretett kislánnyal hasonló körülmények közé kerültek és ugyanúgy jártak el, mint mi. Csapattársaink közül még egy – a már korábban említett – Erdély Dönci is követte ezt az utat. Azt hiszem jó példái voltunk a cserkészek állhatatosságának és kitartásának. Olyan példák, amilyenek az életben ritkán fordulnak elő.

Fúd pusztáról még egy kedves „sztori”-ra emlékezem: volt egy társunk, a „Pollák”, akin – ki tudja, miért – mindenki szeretett egyet csípni, bökni. Egyszer, azt hittük, ő van a sátorban és valaki elkiáltotta: „bunyózzuk meg a Pollákot!” Több se kellett a fiúknak, nekiestünk a sátornak: húztuk, vontuk, míg a sátor össze nem dőlt. Vártuk az előmászó Pollák riadt ábrázatát.

A mi ábrázatunk vált azonban riadttá, mert a kimászáskor kiderült, hogy valaki rosszul látta a bemenőt és a sátorban nem Pollák, hanem a rendkívül szigorú segédtisztünk: Klausz Gyuri bácsi tartózkodott. Volt persze nemulass, kihallgatásra rendelés, szigorú megtorlás. Hát ez is a tábor kedves emlékei közé tartozik. Jóval későbbi években, ha találkoztunk a közben jó barátunkká vált Klausz Gyurival, emlékeztünk régiekről és jót mulattunk az eseményen.

Sajnos azóta már sem Gyuri, sem Pollák Pali nincs az élők sorában.

Mivel Magyarország egyre jobban belesodródott a fasiszta világba, a zsidó csapat lehetőségei már oda szűkültek, hogy csak a közeli zsidó birtokok valamelyikén táborozhattak. A csapat utolsó táborát 1939 nyarán, a Ménfőcsanak melletti Hodálypusztán rendezte. A birtokon Krausz János bérlő gazdálkodott, ő volt szíves a táborozást engedélyezni.

A most következő levél Vértes Istvánnak, a csapat korábbi cserkészének szól, aki megértette az idők szavát, megérezte a közelgő vihart és az első volt – vagy legalább is az elsők közé tartozott – az Izraelbe kivándorlók között.

Hodálypuszta Nagytábor, 1939. jún. 29.

479. SZ. SZŐGYI LÁSZLÓ CSERKÉSZCSAPAT GYŐR

Kedves Cserkésztestvérünk!

Hodálypusztai Nagytáborunkban nagy szeretettel gondolunk Rád és az imént befejezett hangulatos tábortüzünket Reád emlékezve, a Te tiszteletedre rendeztük meg. A Hatika-Eskü szép dallamánál minden cserkésztestvér gondolata feléd szállt.

Cserkész szeretettel üdvözlünk, Parancsnok Ullmann József (+ 17 aláírás)

A levél jellemző arra a helyzetre, amely a 30-as évek végén és a 40-es évek első felében a zsidóságot, és benne természetesen a cserkész­ mozgalmat is tragédiába döntötte.

A levélben említett tábortűz mellett is valószínű, hogy elhangzottak azok a dalok, melyeket az Izraelbe kivándorolt cserkésztestvéreik révén ismertek meg az itthon maradottak és a nehéz időkben gyakran énekeltek. Álljon itt közülük kettő (melyekre Szende László emlékezett vissza, sajnos a dallamát nem közölte):

A Jordánon suttog a szél
A Jordán regéket mesél.
És sejtelmes hangját
Oly messzire viszi a szél.
Elviszi messzire, távoli földekre,
A zsidó szívekbe.

xxx

A Kineret tó partján
Egy kicsinyke kis sziklán
Ül egy fekete bachur
És magában így beszél:
Tízet szerettem
És kilencet feledtem,
De azt az egyet elfeledni
Nem tudom soha.

Az 1939-40-es évről alig tudunk valamit. Szekeres László, 1939-ben érettségizett cserkész kiscserkész-vezetőként többször vitte kiscserkészeit kirándulni még 1940 tavaszán is. Tábor azonban 1940-ben már nem volt.

A zsidótörvények és az ezzel párhuzamos állami nyomás egyre jobban nehezedett a Magyar Cserkészszövetségre. Választás előtt álltak: vagy feloszlatják az egész szövetséget (mind a 600 cserkész-csapatot), vagy kizárják az ekkor 14 csapatba tömörült 2000 zsidó cserkészt a szövetségből. A többiek érdekében ez utóbbi mellett döntöttek és az 1940 decemberében tartott közgyűlés határozata szerint megszűnt a zsidó cserkészet Magyarországon. Ezzel természetesen megszűnt a 479. számú Szőgyi László cserkészcsapat is.

De mi történt a cserkészekkel?

Számos cserkész követte – természetesen szüleivel együtt – Vértes Pistát. Sokan vándoroltak ki a világ legkülönbözőbb országaiba Izraeltől Észak és Dél Amerikán keresztül Ausztráliáig, de még egyéb helyekre is.

Voltak, akik – mint például Szende László, Erdély Miklós, és sokan mások – itthon maradtak és sorsuk lett a munkaszolgálat, majd a deportálás. Akinek szerencséje volt, sikerült élve megúsznia, de ezek voltak kevesebben. A többség azonban csakúgy, mint szüleik, családjuk nagy része a koncentrációs táborok áldozata lett.

Akik élve maradtak, azok a háború után új életet kezdtek és életük végéig emlékeztek arra, hogy …

… „volt egyszer Győrött egy zsidó cserkészcsapat, amely sok fiúnak segített abban, hogy szép gyermekkoruk, jellemet formáló ifjúságuk, élménydús fiatalságuk legyen.” (Szende László sorai)

Álljon itt befejezésül néhány cserkészének (Szende László emlékezete alapján).

Megjött már a fecskemadár, fészket rakott nálunk.
Hívogat már a napsugár, nagytáborba vágyunk.
Virág nyílik a hegyoldalon, nincs szebb annál semmi:
Harsog a kürtszó, cserkész pajtás, táborba kell menni.

xxx

Este van, este, szép csendes este, ragyognak ránk a csillagok.
Nem zúg a szellő a sátrak mellett, jó anyám csak Rád gondolok.
Aggódó, könnyes két szemedre, mosolygó szép tekintetedre.
Te jársz eszembe jó anyám, téged szeretlek igazán.

xxx

Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol.
Hallgatja egy süket ember, ki a vízben lubickol.
Sej, haj, denevér, bennünk van a kutyavér.
Sej, haj, denevér, bennünk van a kutyavér.

Utószó

Végére értem az írásnak és szomorúan állapítom meg, hogy rövidebb lett, mint szerettem volna. Nagyon kevés forrás-munkát és még kevesebb tanút találtam több, mint 50 év után, amit felhasználhattam az íráshoz. Itt szeretném megköszönni az adatgyűjtés kezdetekor még életben talált két egykori cserkész készséges beszámolóit, ami nélkül nem készülhetett volna el a történet.

Felvetődhet a kérdés: miért éppen én írtam meg katolikus létemre a győri zsidó cserkészcsapat történetét: Megpróbálok erre a jogos kérdésre feleletet adni.

Csak a háború után voltam – nem egészen két évig – cserkész, majd 1990-ben, mint a Révai Gimnázium tanára, én szerveztem újjá az iskola 42. számú Turul cserkészcsapatát. 65 éven keresztül elnöke is voltam a Magyar Cserkészszövetség VII. győri kerületének. E két minőségben találkoztam a Szőgyi László cserkészcsapat nevével. Felkeltette érdeklődésemet, hisz a háború előtti, gyermekkori éveimből szeretettel emlékszem vissza a városunkban élt zsidókra: orvosunkra, fogorvosunkra, valamint édesapám barátaira, üzletfeleire, alkalmazottaira. Úgy éreztem, hogy – bár nem róluk szól, mégis – az ő emléküknek tartozom ezzel az írással.

Nagyon örülök, hogy ezzel emléket állíthattam a győri Szőgyi László cserkészcsapat működésének.

Székely László
cserkésztiszt
Győr, 2001