Ezt a portréfilmet látnod kell!
2022 februárjában jelentettük meg A múlt nem múlt el című írást honlapunkon, melyben bemutatjuk Frank N. Schubert, amerikai író és hadtörténész, a vietnámi háború veteránja akkor még előkészületek alatt álló, azóta már megjelent könyvét és idéztük annak néhány Győrrel foglalkozó részletét. Frank vagy ahogy barátai hívják, Mick nagyapját a Vácról hurcolták Auschwitzba, onnét soha nem tért vissza. A megölt nagyapa már nem tudhatta, hogy megszületett és halálba küldésekor már egyéves volt unokája, Mick, Amerikában.
Mick a filmben bemutatja a mai Győrt és az ott megtörtént 20. századi szörnyű események egykori helyszíneit, ahogy ő látja. Így vezeti be a filmen megörökített történelmi városnézést:
„Nincs emlékjel, sehol sincs nyoma ezeknek a “szigetcsoportoknak” (azaz a drámai események helyszíneiből szigetszerűen kialakult, szétszórt hálózatoknak – a szerk.). De amikor ebben a városban nézelődünk, akkor eszünkbe jutnak ezek a „szigetvilágok”. Valaha e hálózatok és helyszínek nagyon fontosak voltak ebben a városban, de ma már nem léteznek. Nincs semmi nyomuk. Ez a lényeg. Mintha a történelem meg sem történt volna. Pedig megtörtént.”
Nézd meg a filmet.
Olvasd el újra írásunkat: A múlt nem múlt el
Köszönjük Mick Schubertnek, hogy lehetővé tette a róla készült protréfilm közzétételét.
