Zárónap – Zsinagóga, 2024. április 19
2024. április 19-én a győri Zsinagógában bemutató nappal fejeződik be az Alapítványunk által „Az ő sorsuk – a mi történelmünk” címen Győr és környékének zsidó emlékeiről hirdetett diákpályázat. A diákok másféléves munkája része az ez év július 4-7 között megrendezésre kerülő, a győri zsidóság 1944-es deportálásának 80. évfordulójára emlékező „Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó” előkészítésének.
A közel két éve indult pályázatra benevezett kilenc győri és Győr-környéki középiskola tizennyolc háromfős csapatából nagy örömünkre nyolc iskola tizenegy csapata talpon maradt. Feladatuk volt egy átfogó és egy kisebb, speciális, kutatási téma feldolgozása és a témához kapcsolódó művészeti alkotás létrehozása.
A csapatok fő kutatási eredményeiket és művészi munkájukat április 19-én mutatják be a zsűrinek, amely még aznap délután kihirdeti a végeredményt és kiosztja a díjakat. Az első helyezettek a Világtalálkozó konferenciáján (2024. július 5) mutatják be munkájukat.
Az érdeklődőket várjuk április 19-én a Zsinagógába, hogy kedvük szerint belehallgassanak a diákok vetítettképes, egyenként 20 perces előadásába. Előreláthatólag délelőtt 9-12 óra között hat, délután pedig 14-16 óra között öt előadásra kerül sor.
