Egy győri orvosdoktor hányattatásai a 2. világháború végnapjaiban
Az első részben megtudtad, miért és hogyan születik a napló, a másodiban pedig azt, hogy a német és magyar katonai egységek nem tudnak ellenállni az oroszok előretörésének, bombák hullanak a karácsonyi ünnepek alatt is, egy jó pár bakancs aranyat ér és az orvos mindig és mindenhol segíteni tud a bajba jutottokon. A harmadik részben olvastál alkalmi kényszermunkáról, az orvosi felszerelések és gyógyszerek zabrálásáról, a vándorló csapat fehérvári kalandjairól és közeledésükről a főváros felé. A negyedik részben megismerjük a részeg orosz katonák viselkedését, valamint a kölcsönösen jövedelmező “árucserét” egy másik orosszal, egy ismételt robotot (kényszermunka az oroszok részére), azt, hogy mennyire fontos a jó igazolványok megléte, és hogyan keresnek bort egy orosz harci egységnek. Dr. Bakonyi elmagyarázza a magyar hatóságok és az orosz hadsereg zsidókkal szembeni viselkedése közötti különbséget. Ez az összehasonlítás az utóbbi javára szól.
Folytassuk.
1945. I. 20 szombat
Miután Schatz bácsi házát, úgy ahogy rendbe hoztuk, beköltöztünk … A beköltözők a következők: a házigazda Schatz Ödön, a 2 komáromi hölgy és a velük lévő fiú, a 2 v. szlovák partizán és mi ketten. Schatz Ödön bácsi, a 2 hölgy és a fiú a belső szobában helyezkednek el, mi 4-en az elsőben, mely nappal orvosi rendelő, váró, operáló, de nagyon gyakran beszélgető szoba, főleg, ha én nem vagyok odahaza.
Megcsináljuk a táblát és másnap reggel már megjelennek az első páciensek, kiknek sora mindinkább növekedett és egész párkányi tartózkodásom alatt az esték kivételével szinte semmi szabadidőm nem volt. Párkányi tartózkodásom I. 17-én kezdődött és pontosan egy hónapig, II. 17-ig tartott. A párkányi helyzet nem valami bíztató a szemközti Esztergomban németek vannak és naponta belőnek néhány aknát. Ezek a belövések teljesen rendszertelenek és kiszámíthatatlanok. A párkányi lakosok jelentékeny része pincékbe lakik, részben mert a házuk tönkrement, részben a félelem miatt …
Mi természetesen nem mentünk le a pincébe, hanem a lakásban helyezkedtünk el. Jó órában legyen mondva, semmi bajunk nem történt. Én a reggeli rendelés elvégzése után elmentem a fekvő betegeket meglátogatni és csak du. 2 óra körül szoktam hazamenni, ebédelni. Ebéd után, ha volt egy kis szabadidőm, úgy patiánszoztam …, de hamarosan besötétedett és így kénytelen voltam abbahagyni.
A közösség, amelyben éltünk, igyekezett megszerezni minden szükséges ennivalót. Ebben én jelentékeny szerepet játszottam, mert a betegek egy része természetben fizette a honoráriumot, lisztet, zsírt, szalonnát stb. Szerencsére hús gondjaink nem voltak, mert a párkányi mészárosok még hozzájutottak némi vágómarhához … 10 P-ért kaptuk kilóját a húsnak. A Schatz … ház sokat fogyasztott, mert a tagok száma állandóan emelkedett a hazatérő párkányi muszosok révén, másrészt mindazok, akik távolabb laktak, itt rekedtek meg, mert továbbmenni nem lehetett.
A front ugyanis Komárom irányában alig volt messzebb 20-25 km-nél, így tehát nem lehetett továbbmenni. Egyesek a megjöttek közül, látván az itteni helyzetet … visszamentek Nagymarosra, Vácra, Pestre v. még messzebb. Így tett a 2 Fleischmann testvér is, Wolf Jóska sógorai és az idők őket igazolták. Ők Ácsra akartak menni, de mikor látták, mi a helyzet, visszafordultak. A párkányiak közül is visszamentek egyesek, valamint Harmat Laci is. Ugyanis megjelent egy rendelet, hogy mindazok, akik nem a volt Csehszlovákia területén laktak, térjenek vissza az anyaországba. Nálam természetesen eltekintettek a rendelet alkalmazásától, mert az orvosra szükség van. Dicsekvés nélkül mondhatom, a fiatal győri orvos – így hívtak engem, becsületet és megbecsülést szerzett Párkányba.
A napok egyhangúan telnek. … állandó érintkezésben vagyunk az oroszokkal, hogy a front helyzetéről valamit megtudhassunk. Az ágyúzás határozottan közelebb hallatszik, … én mintha érezném az elkövetkezőket, állandóan be vagyok pakolva és hátizsák gazdálkodást folytatok.
II.14-én csúnya aknázást csinálnak a németek, pont a ház előtt csapott le 2 akna és a még meglévő ablakaink is betörtek. Én szerencsére nem voltam odahaza, az ablak, amelynél én olvasni, írni szoktam, ripityára tört. A házban lévők közül senkinek nem történt baja, szerencsés véletlen!
A fronthelyzet, úgy látszik, mintha kissé megnyugodna, de valami furcsa feszültség van a levegőben. Az oroszok idegesek, ismételten házkutatásokat tartanak. Feltűnően kevés orosz van a helységbe és mi állandó drukkban vagyunk, de csak várunk.
II.16-án pénteken este, Schatz bácsi kívánságára, az itt lévő összes zsidók és félzsidók összejöttek péntek esti imára és vacsorára. 2 orosz vendégünk is volt és Kovács Béla esztergomi muszos pék finom fehér barcheszt sütött az ünnepi vacsorához. Nem is gondoltuk, hogy ez búcsúvacsora lesz számunkra …
Ugyanez nap délutánján a helybeli katolikus káplánnal beszéltem, hogy nem lehetne-e a Vatikánon keresztül üzenetet küldeni Feleségemnek Győrbe. Azt válaszolta, hogy minden kapcsolatuk megszakadt és lehetetlen. Talán eszébe jut kérésem és most, hogy a németek visszafoglalták Párkányt, valahogy hírt tud adni, hogy élek és megvagyok.
II.17 szombat
Az ágyúzás egész közelről hallatszik, az emberek a pincékben, feltűnően kevés ma a beteg, hír-hírt követ, hogy jönnek vissza a németek. Az oroszok hallgatnak, de az egyik kiböki, hogy valami van.
Erre mi teljesen összepakolunk és várunk. Rehberger, ki Nánán van, szintén hírekért jön, mert ott is nagyon majrés a hangulat. Mi visszaküldjük azzal, hogy érdeklődje meg, mi van a nánai orosz kórházzal, mert ha visszavonulás van, azt biztos elszállítják. D.u. 5 óra körül lélekszakadva jön vissza, hogy a kórházat útnak indították. Erre mi sem várunk tovább, hanem felvesszük dolgainkat és erős tempóban megindulunk. A párkányiak riadtan álldogálnak a kapuban, az oroszok teljesen felpakolva, menetkészen várakoznak és egy ismerős orosz tiszt mondja, hogy csak siessünk.
Sajnos a garamkövesdi hídhoz nem tudunk eljutni, mert a terület víz alatt van és így az országúton Kőhídgyarmatig kell mennünk. Az országút tömve van visszavonuló orosz osztagokkal és állandó ágyúzás közben szinte az egész úton futva rohanunk, hogy elérjük a hidat. A veszélyérzetet növeli a közvetlen közelünkben becsapódó gránátok süvítése és az, hogy nem tudjuk milyen állapotban van a híd, állítólag délelőtt a németek csúnyán megdobálták.
A visszavonuló oszlopokkal haladva rekordidő alatt tesszük meg az utat és letérve az országútról elérjük a hídhoz vezető utat, amely borzasztó állapotban van és … bokán jóval felül érő sárban ficánkoló, megvadult lovak között érjük el a hidat, amelyen sikerül keresztül mennünk.
Az első község az innenső parton Kicsind, de ezt az oroszok már régen evakuálták a civilektől és most is tömve van orosz katonákkal. Itt Kicsinden egy orosz kapitánnyal találkozunk, ki azt mondja, hogy azonnal menjünk tovább, hogy a Garamtól minél távolabb legyünk. Ezt muszáj is megtennünk, mert itt nincs egy ház, hol menedéket találhatnánk. Elhatározzuk, hogy az éjjel folyamán Bajtára kell eljutnunk, hol majd talán megszállhatunk.
Az út, főleg az első részen borzalmas állapotban van, de válogatni nem lehet, hideg is van, muszáj menni, mert különben megfagyunk. Lehetett éjjel 1 óra, mire Bajtára eljutottunk, de a falu tömve van oroszokkal és nincs egy talpalatnyi üres hely. Újra és újra próbálkozunk, végre egy konyhába, hol már vagy 8-an aludnak, befogadnak bennünket. Szűken vagyunk, de meleg van és legalább a bakancsot levehetjük a lábunkról. … sikerült egy padon elhelyezkedni és reggel 6 óráig aludtam, mint a bunda. Itteni házigazdánk neve Vilmajor János, Bajta.
II.18 vasárnap
Reggel, midőn végignéztünk egymáson, láttuk … a tegnapi, illetve éjjeli gyaloglás nyomait. Nyakig sárosak, piszkosak vagyunk és igyekszünk kissé rendbe hozni magunkat, de ez csak napok múlva sikerül, mire a sár tökéletesen megszárad és kikefélhető. Korán indulunk, mert még ma szeretnénk legalább Zebegénybe eljutni. A társaságon látszik a tegnapi út hatása, fáradtan vonszoljuk magunkat.
Az út a reggeli órákban erősen csúszik, szinte tipegve lépkedünk a meredeken lefelé haladó úton, amely Lelédre vezet. Leléden keresztülhaladva, amely szintén nagyon megszállott képet mutat, még a reggeli fagy hatása alatt álló úton jutunk ki az Ipoly mentén és hosszú úton követve annak folyását, többször pihenve és egybe várva a társaságot … az Ipolydamásdra vezető hídhoz. Az itt álló egyedüli hídőr 2 igazolványt megnézve átengedi az egész társaságot, amely megkönnyebbülve sóhajtunk fel, ugyanis háromnak semminemű igazolása nincs.
Ezen kívül azonban nagyon megnyugtató a tudat, hogy 2 folyó van a hátunk mögött és az ágyúzás is mind messzebbről hallatszik. Ipolydamásdon komoly pihenő és étkezés következik, a vízben főtt krumpli sóval nagyon jól pótolja a kenyeret és kb. dél lehet, mikor tovább indulunk. Lassú menetben elérjük Szobot, hol bevisznek a parancsnokságra, újabb igazoltatás.
Azok a papírok, amelyek a hídőrnek jók voltak, itt is jók és 3 igazolvány felmutatásával az egész társaság mehet, Csak én, ill. az orvosi táskám forgott veszélyben, az egyik hőmérőmet el akarta venni a főhadnagy, de sikerült lebeszélnem.
Kora d.u. értünk Zebegénybe. Igyekeztünk minél előbb szálláshoz jutni, hosszas szaladgálás után Harangozó Ádámnál kaptam egy sezlont, míg a társaság Krebs Ferencéknél helyezkedett el. Én elhatároztam, hogy egyelőre Zebegénybe maradok, gondolván …, mint orvos mindenütt megélek, mert betegek vannak és valahogy majd csak eltartanak. A társaság többi része 1 napi pihenő után továbbment Nagymarosra, ill. Pestre.
Zebegényi tartózkodásom II.18-27-ig terjedt és ezen idő alatt háromszor cseréltem lakást, mert a pihenésre visszatérő oroszok még az orvost sem tartották tiszteletben. A zebegényi napok egyhangúan teltek és csak a Zebegényben felszedett Komlós fiúval van baj, ki megtetvesedett és dacára, hogy egész nap semmi dolga nem volt, nem bírta magát kitetvészni és én is észrevettem, hogy nekem is vannak. Ez már a harmadik eset vándorlásaim folyamán, hogy megtetvesedem, de szerencsére csak bevándorlókról van szó és azonnali intézkedéssel sikerült meggátolni a tetűk elszaporodását. Először Székesfehérváron, másodszor Párkányban és most harmadszor Zebegényben sikerült partizánokat szereznem és szerencsére azonnal meg is szabadulni tőlük. Nagyon kellemetlen állatok és a kiütéses tiphus terjesztői! Komlóst végre elhelyezem egy zebegényi gazdánál és én Krebs Ferencékhez költözöm, hol rajtam kívül még 2 Párkányból velem együtt jött muszos van.
3 nap múlva azonban Zebegényt is el kell hagynunk, mert úgy látszik az oroszok evakuálni akarják a civil lakosságot, hogy legyen hely a frontról pihenőre térő legénységnek. Zebegényben váratlan találkozásom volt Bíró Jucival, ki Pestről került ide és itt úszta meg a nyilas időket. Nagyon megörültünk egymásnak, de másnap már … indultam tovább.
II.27 kedd
Ebéd után indultunk hárman útnak, hogy távolabb legyünk a fronttól, irány Vác, esetleg Budapest. Alig 1 órai gyaloglás után sikerült felkapaszkodnunk egy orosz csapatszállító autóra, amely elvitt bennünket Budapestre. Kb. 5 óra lehetett midőn Pestre értünk és én, elválva társaimtól, elhatároztam, hogy felkeresem feleségem nagynénjét, ki a Nürnberg u. 33. sz. alatt lakik.
Már egészen besötétedett, mire elértem hozzájuk és alaposan meglepődtek jövetelemen. Nagy mese jobbra, balra, másnap bementem a városba, hol sok ismerőssel találkoztam, felmentem a Síp u. 12 alá, ahol szinte csupa győrit találtam, úgymint Salczer Dórit, Steinfeld Imrét, Raab Lacit és Fleischmann mészárost, kik a vidéki zsidók ügyeit intézték. Majd később találkoztam Klausz Gyurival, ki apósánál lakik együtt Dr. Szekeres Oszkárral, Ádler Manóval, kik mindnyájan Pesten vannak.
Még sok győri volt vagy van Pesten, de egyrészük elment, mert Pesten az élelmezési helyzet nagyon kritikus. Másnap d.u. kimentem Mari nénihez, Kató anyjához, ki nagyon kedvesen fogadott és nála laktam egész pesti tartózkodásom alatt. Katótól szerettem volna megtudni Hermin néni címét, de sem tőle, sem a többi ismerőstől nem sikerült rokonaimról hírt szereznem.
Állandóan járom a várost, hogy valaki révén hírt halljak, de senki nem tud róluk. A Pesten való járkálás nem valami veszélytelen dolog, mert minden pillanatban befoghatják az embert robotba. Én mindig viszem magammal orvosi táskámat és így sikerül megúsznom a dolgot. Nagyon kellemetlen idő van, éles hideg szél fúj és én a bundámat már nem akarom magammal vinni, hanem ott hagyom Marcella néninél a felesleges téli holmimmal együtt. Közben állandóan töröm a fejem, hová menjek, merre induljak, mert Pesten nem akarok maradni, ámbár Mari néni nagyon kedves, de nekik maguknak sincs mit enniük.
Kati ottlétem alatt utazott le az Alföldre valami ennivalóért. … III.2-án indult útnak és úgy volt, hogy én megvárom visszajövetelét, de még a rákövetkező szerdán sem volt odahaza és én nem bírtam tovább várni. Annál is inkább, mert a velem hozott tartalék ennivaló már nagyon megfogyott.
Szerdán, III. 7-én este felültem a Vác felé induló vonatra, amelyik este 6-kor indult a Nyugatiból, és reggel 4 órára, rekord lassúsággal és gyakori álldogálások után megérkeztünk Vácra. Pesten hagytam a bekecsemet, hósapkámat 2 pár flanel kapcára valót, 1 lepedőt, melyhez később csatlakozott az ujjas pulóverem és a téli kesztyűm. Ez utóbbi dolgokat már Pencről küldtem fel Marcella nénihez.
Az utazás alatt, ill. Vácon megismerkedtem a kosdi tanítóval, ki mesélte, hogy nincs orvosuk és én úgy döntöttem, hogy most az egyszer nem szaladok bele a frontba, hanem kissé távolodom tőle. Tehát nem megyek vissza Nagymaros Zebegény irányába, hanem Váctól keletre helyezkedem el.
III.8 csütörtök
Reggel 5 óra tájban indultunk útnak, és tekintettel, hogy a tanítóék nagyon lassan haladtak, én előre mentem Kosdra, hol kisült, hogy már van egy orvosuk. Így én a tovább menés mellett döntöttem. Közel vannak egymáshoz a községek, hamarosan Rádra értem, hol a bíró nagyon sajnálta a dolgot, mert nagyon kellene a doktor, de annyira tele vannak oroszokkal, hogy nem tud sehol elhelyezni.
Rádtól 3 km-re van Penc, hol volt a körorvos is, ki elmenekült az oroszok elől és itt biztosan elhelyeznek. Pencen hasonló a helyzet, mint Rádon, sok az orosz, de az orvos kell, és valahogy mégis szorítanak helyet. Így tehát megtelepedtem Pencen és itt is kezdem meg emlékeim papírra vetését.
Csütörtökön érkeztem meg és hétfőig egy Szemere nevezetű özvegyasszonynál laktam a konyhában, a szobában egy tbc-s fiatalember feküdt. A helyzettel nem voltam sehogy sem kibékülve és hétfőre sikerült a községházán egy szobát kiüríteni … úgy, ahogy berendezni, úgyhogy hétfőn megkezdtem a községházán való rendelést. A rendelőben lévő rekamién alszom, és önálló háztartást vezetek.
A praxis nagy elánnal indult meg, és az első héten szinte egész nap el voltam foglalva, de most már kissé alábbhagyott, és így hozzájutok, hogy naplómat megkezdhessem és folytathassam. Penc nagyon helyes kis község, aránylag keveset szenvedett a háborútól, de sajnos az oroszok már nagyon kiélték, úgyhogy az élelmiszerek beszerzése, ill. megszerzése már nehézségekkel jár.
Tegnap, III. 24-én ment fel egy betegemnek az ismerőse Pestre, kitől csomagot küldtem Marcella néninek, egy zacskóban nullás lisztet és 8 db. tojást. Remélem, megkapja, mellékelve küldtem az ujjas pulóveremet és a téli kesztyűmet, hogy minél kevesebb felesleges holmi legyen nálam, ha majd hazafelé indulok. Sajnos még nagyon idehallatszik az ágyúdörgés, és igen rezegnek az ablakok, úgyhogy még közel van a front. Ma van 25-e, névnapod k. Feleségem …
(A fényképek csak illusztrációk.)
Az ötödik rész vége.
És ne hagyd ki az utolsó, hatodik részt sem, amelyben megtudhatja, hogyan tervezi Dr. Bakonyi Győrbe, szülővárosába való visszatérését. És ezzel majd véget is ér a napló. Epilógusként a szerkesztő majd közzétesz egy hírkivágást a “Penci Hírek” című helyi lapból és egy rövid leírást Dr. Bakonyi lányáról, Bakonyi Hugiról, egykori élsportolóról, aki megőrizte édesapja naplóját az örökkévalóságnak.