Egy győri orvosdoktor hányattatásai a 2. világháború végnapjaiban
Az első részben megtudtad, miért és hogyan születik a napló, továbbá, hogy az utakat állandóan támadják az orosz gépek és özönlik vissza a német katonaság, főleg az ellátó oszlopok és gépesített egységek, rengeteg tank, részben megrongálódva.
Folytassuk. 1944-et írunk.
XII. 23 szombat
„A majorban és az országúton olyan zsúfoltság van, hogy szinte kínálkozik a repülő-támadás számára és ez nem is marad el. Orosz gépek mélyrepülésben támadnak borzalmas géppuskázás, becsapódások közvetlen közelünkben. Néhány géppuskalövést mi is kapunk, de nagyobb hiba nem történt a faluban. Néhány ház kigyulladt és leégett, a majorban a szoba …, Vázsonyban a tehénistálló – a teheneket sikerült kiengedni és most a mezőn kóborolnak. Oltásról szó sincs, állítólag sérültek vannak.
Nekiindulok, de csak a Mohosig jutok, újabb támadás, kénytelen vagyok meghúzódni, majd visszamenni. … Délutánra elcsendesedett a légi tevékenység, igaz, hogy az országúton már csak elvétve megy egy-egy jármű és én elhatározom, hogy újra felmegyek, lehozom az összes kötszereket és petróleumot, hogy legyen világításunk, mert a villany már napokkal előbb felmondta a szolgálatot, így sajnos rádiózni sem lehet.
Az út felfelé sem volt valami kellemes, de elintéztem mindent. A barakkban egyetlen emberrel, a Leonnal találkoztam, ki, mint telefonügyeletes volt otthon. 2 nap alatt legalább 10 évet öregedett – századparancsnok, keret, sehol senki. Leonnak adtam 2 takarót legalább ne fázzon és ajánlottam neki, hogy menjen az óvóhelyre, ahová hamarosan én is kénytelen voltam követni olyan borzalmas ágyúdörgés kezdődött.
A német messze hordók és az orosz ütegek vacsora előtti párharca. Az óvóhelyi áthidalásban 2-3 asszony magyarul, németül imádkoztak, közben felettük vad fütyüléssel repkedtek a gránátok. Szerencsére semmi nem tart örökké, így tehát ez is megcsendesedett… Útközben, hogy teljes legyen a boldogságom, midőn a kukoricás mellett haladtam, repülőgépek jöttek, és én jobbnak láttam a futóárokban meglapulni… Mire a lucernás közepére értem, jöttek visszafelé, de már erősen szürkült és szerencsére nem tüzeltek … Én azonban … amikor meghallottam a gépek zúgását, a teljesen nyílt terepen olyan futást rendeztem, hogy bármelyik bajnoknak becsületére vált volna, amíg el nem értem a nagy gödröt, hol kissé kipihegtem magam. Azután erős tempóban igyekeztem elérni Friedreichék pincéjét, ahol mégis sokkal biztonságosabb, vagy mi azt hisszük. Mikor felértem azt mondják, hogy kissé megviseltnek látszottam! … Éjjelre megint a posta szobába helyezkedtünk el, de 11 órakor olyan vad lövöldözés támadt, hogy sürgősen visszamentünk a pincébe. Mire leértünk elcsendesedett, csak időnként jelezték az ellenfelek ébrenlétüket egy-egy lövéssel …
XII. 24 vasárnap
Reggel 5 órakor felzörgetnek bennünket azzal, hogy Vázsonyban már az oroszok vannak. Ez a hír kacsának bizonyult, de már nem feküdtünk le, és vártuk az elkövetkezőket. Magyar katonákat részben fegyver és felszerelés nélkül látunk a ház melletti úton Zsámbék felé menni, majd néhány német tank is megy arra, és 1/2 8-ra sem magyar, sem német katona nincs többé az országúton és faluban.
Furcsa, dermedt csend váltotta fel az előbbi napok állandó zaját, ágyúdörgés sem igen hallatszik, a vázsonyiak mondják, hogy az éjjel felpakoltak a németek, és messze hordó ágyúikat is elvitték, valamint a megrongált tankjaikat is elvontatták.
Tekintettel arra, hogy reggel van és éhes vagyok, csend is van, néminemű evést proponálok, de úgy látom a pincések étvágya nagyon gyenge és csak Charap tart velem … Közben a pincében is próbálunk némi rendet teremteni, hogy legalább mozogni lehessen. A hülyéket kizavarjuk, de csak az erőszaknakengednek, dacára annak, hogy teljes csend van. Csatazaj idején annyira félnek, hogy nem lehet őket kicsalogatni.
½ 10 körül megjelennek az első orosz csapatok, de ezek csak átvonulnak, és nem maradnak nálunk. Újabb és újabb orosz csapatok özönlenek, amelyek részben Zsámbék, részben Németháza felé menetelnek, de a falunak és Friedriechéknek is jut belőlük. Friedriechék lakásában is elhelyezkedik vagy 10 orosz katona, míg a posta épületében 4 tiszt … és délután 2 h-ra ebédet kérnek, mi neki is látunk, hogy elkészítsük.
Közbe-közbe újabb orosz katonák jönnek, esznek, amit találnak, de bántani senkit nem bántanak, egy orosz hadnagynak megtetszik a karórám, és így kénytelen vagyok cserélni, kapok helyette egy női karórát, amelyik nem jár … Úgy látszik ezt a cserét, amely a konyhában folyt le, megleste egy orosz közkatona, aki a pénzemtől, és a kapott karórámtól szabadított meg. Ez a háború!
Majd a majorból szalad mezítláb az egyik ember, akiről a csizmáját húzták le, Charap is megkönnyebbült, az ő óráját is elvették. Hiába minden tiltakozás, hogy orvosok vagyunk és szükségünk van az órára, semmi nem használ. Davaj, davaj – mondja az orosz és oda kell adni.
Délután 3 körül elmentek. Borzasztó rendetlenséget hagytak maguk után, de ennivalón kívül mást nem vittek, a szekrények ajtajai ugyan megsínylették a látogatást, pedig nyitva voltak. Majd egy részleg orosz katona Freiberger Jancsi orvosi táskáját vitte magával a posta szobából… A csatazaj mind távolabb hallatszik, és mi megnyugodva szedjük össze a lakásban szétszórt dolgokat, na hála Isten, ezen is túlestünk. Az öröm nagyon korainak bizonyult, mert estére a távolban felállított német ütegek elkezdték lőni a falut, és belövés-belövést ért. Egy lövés a templomtornyot találta, mely kigyulladt és másnap reggel, midőn a faszerkezet kiégett, ledőlt. …
XII. 25 hétfő
Karácsonyhétfő, karácsony első napja.
Szinte teljesen megfeledkeztünk róla, hogy ünnep van és csak a délelőtti csendesebb időben jutott eszünkbe. … 10 óra után megkezdődött a légi tevékenység és dél felé repülőtámadást kaptunk, most változatosság okából a németek géppuskázták végig a falut. Én éppen egy sebesült magyar katonát kötöztem az országút melletti házban, … szegény egész biztosan meghalt azóta – csúnya nagy szakított sebzése volt a b. oldalon és j. könyöke is szét volt lőve. Igyekeztünk meghúzódni a szoba sarkában, nehogy valami baj legyen. … megindultam biztosabbnak látszó pincelakásunk felé. Útközben természetesen újabb hullám, és én a fal mellett lapulva rohantam be a pincébe.
Közben a harci zaj hol közelebb, hol távolabb hallatszik, de a befutó hírek nem nagyon bíztatók. A németek nagyon közel vannak és sokat törjük a fejünket, mit kellene csinálni. …
Elhatározzuk, hogy amint megcsillapszik a helyzet, mi is tovább állunk és Friedreichéket sorsukra hagyjuk. Eddig mi képviseltük a családot és mi tárgyaltunk, ha kellett az oroszokkal. Du. 3 órára tűzcsend lett, és ágyúdörgés sem hallatszott, de a kézifegyverek lövései közvetlen közelben hangzottak. A befutó hírek szerint a németek ismét Vázsonyban vannak, oroszt alig lehet látni, de az itt-ott felbukkanó oroszok mind Bicske irányába mennek. A helyzet nagyon kényelmetlen, még egyszer semmi körülmények között nem akarunk német kézbe kerülni, tehát menni kell.
Csak oldalzsákot viszünk magunkkal, de a bánya irodánál lévő oroszok kinevetnek bennünket aggodalmaink miatt, … így elhatározzuk, hogy visszamegyünk többi holmijainkért. Épp jókor, egy törött lábú asszonyt hoztak oda, ezt még sínbe tesszük és újabb érzékeny búcsúzás után megindulunk. Irány Székesfehérvár. Első megálló Felcsút, hol Tessényinél szándékozunk éjszakázni. Alaposan felpakolva indultunk útnak és igyekeztünk minél hamarabb túljutni a vasúti töltésen, … közben Freibergnek vöröskeresztes jelvényét egy orosz leszakította, de más baj nem történt.
Az olajraktár közelében egy fiatal orosz katona csatlakozott hozzánk, akinek nagyon megtetszettek a bakancsaim és kénytelen voltam tőlük megválni, de szintén csere formájában. Csak egy hiba volt, hogy a kapott bakancs rövidnek bizonyult és nem bírtam benne járni. Nagy nehezen bejutottunk a közeli Felcsútra, hol egy őr igazoltatott bennünket. Míg itt várakoztunk a rövid bakancsot elcseréltem Freiberger Jancsi félcipőjével, amely valamivel nagyobb, de viselhető számomra. A csere után az őr bevezetett bennünket a parancsnokságra, hol összes holmijainkat ott hagytuk, és elhajtottak bennünket benzines hordókat gurítani.
Midőn ezzel végeztünk, minden további nélkül elengedtek bennünket, azzal, hogy menjünk tovább. Semminemű írást természetesen nem adtak. Felcsútra beérve kisült, hogy Tessényi dr-nál nem lehet aludni, mert Tessényiék nincsenek odahaza és lakásukat, rendelőjét teljesen kifosztották. Miután Felcsúton nem tudtunk elhelyezkedni éjszakára, mert mindenütt rengeteg az orosz katona, tovább indultunk Alcsút felé, hova már sötétbe érkeztünk meg. Az úton semmi különösebb kalandunk nem volt, csak a kesztyűmet cseréltem el egy orosz katonával, de itt legalább olyan kesztyűt kaptam, amely, ha rosszabb, is mint az enyém, de használható. Alcsúton sikerült szállást kapnunk egy nyugdíjas nyomdásznál, ki szívesen látott bennünket, sőt még éjjel is megoltalmazott a bejönni akaró oroszok elől.”
A második rész vége.
Ne hagyd ki majd a harmadik részt, amelyből megtudod, hogy a fronton nagy kincs az orvosi felszerelés, a gyógyszer és a jó cipő. Kit érdekel a szárazon tartott puskapor!
Fedőlap kép: Munkaszolgálat, Fortepan