Ösztreicher Lídia élete
Egy dédunoka1 feljegyzései – részletek
Bevezetés
Nagy izgalommal és érdeklődéssel fogtam neki a családtörténet dolgozat írásának, mivel mindig is szerettem volna jobban megismerni a dédnagymamám életét, aki viszont eddig nem szívesen mesélt nekem hosszabban. A nagy korkülönbség miatt a kapcsolatunk már nem annyira szoros, mint például a nagymamámmal, sokkal kevesebb a közös emlékünk, de mindig tudtam, hogy hosszú és fordulatos élete volt. A beszélgetések alatt kötetlenül tudtam jobban megismerni az életét, beleképzelni magam a helyébe és egyúttal hallottam olyan családtagok életének részleteit is, akiket már személyesen nem ismertem.
Mások már sokat meséltek nekem a dédmamám életéről, de így, az ő szájából sokkal élénkebben elevenedett meg a kor, amiben élt. A történelem ismerete is sokat segített, nagyjából el tudtam helyezni térben és időben a dolgokat, amikről beszélt és ezáltal a „száraz anyag” is, ami a fejemben volt, több értelmet kapott, érdekesebbé vált. Legtöbbet magával Lili dédivel beszélgettem, de a nagymamám és apukám is sokat segített, elmesélték gyerekkori emlékeiket róla.
Egyébként már régóta érdekel az üldözött zsidók sorsa a második világháborúban, sok ehhez kapcsolódó filmet láttam és könyvet olvastam, tudom, hogy ezekről nagyon sokszor nem könnyű az érintetteknek beszélni. A dédmamám is így volt ezzel, régebben nagyon nehéz volt rávenni, jobbnak látta, ha nem hánytorgatjuk a múltat, hiszen világéletében erős, kemény asszony volt, de szerintem neki is jót tett, hogy annyi év után kicsit kieresztheti a borzasztó emlékeket. …
Szerintem nagyon fontos egy ilyen dolgozatot írni, most vannak talán az utolsó évek, mikor idősebb rokonainkkal beszélgetni tudunk, érdemes ezt kihasználni, és lehetőleg minden tapasztalatot, tudást átvenni az idősebb generációktól.
I. Gyermekkor, iskolák, szokások
Dédnagymamám, Ösztreicher Lídia (Lili dédi), asszonynevén A. Albertné 1917. december 25-én született Celldömölkön. Anyai családja győri, apai ágról mosoni felmenői voltak. Édesapja Ösztreicher Gusztáv 1885-ben született, egy hétgyermekes mosoni polgárcsaládba. Mosonban végezte el a Gazdasági Főiskolát, gazdatiszt lett belőle, majd a győri Rum és Szeszgyárban volt főkönyvelő. Édesanyja Lőwinger Terézia 1888-ban született Lőwinger Adolf és Kohn Terézia gyermekeként.
A család a nagyszülőkkel együtt Győr belvárosában élt, egy bérházban. A lakás jó nagy volt (ebédlő, gyerekszoba, hálószobák, nagymama szobája). Emil (Östreicher Emil, a későbbi neves futball manager – szerk.), Lili bátyja három évvel volt nála idősebb. … A középosztályhoz tartoztak … A gazdagoknál volt cseléd, külföldi nevelőnő, szobalány, szakácsnő, náluk csak egy falusi cselédlány, aki mosogatott, segített főzni. Havonta egyszer jött a mosónő, a háznak volt mosókonyhája nagy üsttel, az ágyneműt keményítették, mángorolták, minden mást a lakásban vasaltak. Az édesanya vasalás után átnézte a tiszta holmit, a hiányzó gombokat felvarrták, az ágyneműbe rózsaszín papírt tettek, úgy hajtották össze. A középpolgárság nem nagyon érintkezett a társadalom többi rétegével, a gazdag földbirtokosok, katonatisztek, arisztokraták gyermekeivel, vagy a szegény munkásokkal, akik nyomornegyedekben éltek. … a gyerekek egymással játszottak az udvaron. …
Lili mama nagyon sovány, beteges gyerek volt, … szinte minden gyerekbetegséget megkapott, egyszer például félévet ki kellett hagynia az iskolában skarlát miatt. … Nagyobb járványokra nem emlékezett, spanyolnáthában például senki nem halt meg a családból. Egyébként nagybátyja, akivel egy házban laktak, gyerekorvos volt — Lili dédi elmondása szerint a legjobb egész Győrben, a „szegények orvosa” — az emeleten volt az ő lakásuk, illetve a rendelő. Ennek köszönhetően telefonjuk is volt, előbb, mint a többi családnak, hisz a betegek így tudták kihívni magukhoz a doktort. Ez kezdetben még csak helyi vonal volt, a városon belül működött, a központból kapcsolták a hívni kívánt számokat. Az utcában álltak a konflisok, azokon ment a magánbetegekhez.
A dédmamám a hatodik életévének betöltése előtt, 1923 szeptemberében kezdte meg tanulmányait a Győri Izraelita Hitközség elemi népiskolájában. Minden felekezetnek külön négyéves elemi iskolája volt. A gyerekek a hátukon vitték az iskolatáskát, lógott rajta egy keretes palatábla, szivacs és kréta, azon tanultak írni. Másodiktól már ceruzával írtak füzetekbe, később a padban volt tintatartó, toll, harmadiktól ezt használták. Már elsőben elég sok tantárgyuk volt, héber olvasás, bibliatörténet, magyar olvasás, írás, beszéd- és értelemgyakorlatok, számolás, rajzolás, női kézimunka, éneklés, testgyakorlás, másodikban ezekhez jött a nyelvtan és helyesírás, német olvasás, szépírás, harmadikra az imafordítás, fogalmazás, olvasmányok tartalmi tárgyalása, német nyelvtan, gazdaságtan, negyedikben a földrajz. Ezen kívül osztályozták a szorgalmat és a magatartást is. Az egyes osztályzat volt a legjobb, Lili dédi szinte mindenből kitűnő volt, míg testvére kizárólag a sportokat preferálta, az iskolában elég rosszul teljesített.
Az elemi elvégzése után a dédmamám felvételt nyert Győr egyetlen leánygimnáziumába a Győri Magyar Királyi Állami Leánygimnáziumba (a mai Kazinczy Ferenc Gimnázium – szerk.). Míg az elemiben még felekezet szerinti koedukált osztályok voltak, a gimnáziumban már külön tanultak a lányok, vallás szerint hittanórát tartottak. Három zsidó lány volt az osztályban. A fiúk reálgimnáziumba mehettek tovább (ahol például ábrázoló geometriát, fizikát kellett tanulniuk) vagy a bencés gimnáziumba. Emellett voltak … polgári iskolák is, oda azok mentek, akiknek rosszabb volt a bizonyítványuk vagy hamar el akartak menni dolgozni, hiszen ezek csak 4 éves iskolák voltak, ezután gyárban tudtak elhelyezkedni, vagy inasnak mentek és a munkahelyükön kitanulták a szakmát.
Lili dédi a gimnázium harmadik osztályától tandíjmentességet élvezett, mivel sajnálatos módon — ma már könnyen gyógyítható tüdőgyulladásban — meghalt az édesapja, ráadásul az anyagi helyzetük sem volt nagyon jó. Ekkor alig volt több tíz évesnél. A tandíjmentességhez nagyon jól kellett tanulni, a melléktantárgyakat leszámítva (ének, testgyakorlás, kézimunka) csak jeles és jó osztályzatai voltak. … Öccse, Emil nem tanult jól azt javasolták neki, hogy tanuljon szakmát, legyen belőle borbély, szabó, de édesanyjuk mindenképpen ragaszkodott hozzá, hogy fia leérettségizzen.
A gimnáziumban a lányoknak egyenruhát kellett viselni, matrózruhát, a tél beálltáig vászon matrózblúzt, sötétkék, fehér csíkos felsőrészt sötétkék gallérral, kék rakott szoknyát, térdzoknival. Télen vastagabb volt a blúz és zokni helyett patentharisnyát húztak harisnyatartóval. Mikor nagyobbak lettek — a jómódúak már előbb is — flór harisnyát kaptak. Tavasszal, ősszel matrózkabátjuk volt, télen mindenki a saját kabátjában járt. Iskolai ünnepekre (évnyitó, évzáró, március 15.) aranygombos kabátban mentek. Ezeken az ünnepeken a tanárok beszédeket mondtak, verseket olvastak fel.
A családban főleg a születésnapokat ünnepelték, 14 éves kortól már zsúrokat tartottak, amire eljöttek osztálytársak és barátok. Fiúk is jöhettek, Emil barátai, a házban lakó gyerekek, de még nem udvarlók. Amíg kisebbek voltak tejszínhabos kakaót és kuglófot ettek, idősebb korban szendvicset, teát, tortát. Mindenki hozott ajándékot (könyvet, csokoládét), a szülőktől biciklit, korcsolyát kaptak. Karácsonykor is ajándékoztak, bár fa nem volt, de a zsidó ünnepeket se tartották, nem volt nagyon vallásos a család. A zsidó ünnepekből csak az újévet és a hosszú böjtnapot tartották meg, az asszonyok elmentek templomba, diákoknak szombat délután volt külön istentisztelet. Az iskolában tanultak hébert, amit Lili dédi mára már teljesen elfelejtette. Nagyszülei sem voltak vallásosok; nagyapja és nagybátyja kifejezetten ateista volt.
Otthon nemigen politizáltak, az apja nagy szocialista volt, a család barátjának fia pedig kommunista, aki kimenekült Oroszországba, de ennél többet nem tudtak a politikáról, a háborúig (1. vh – szerk.) … Később a zsidó törvények és a numerus clausus már téma volt, hiszen ezek érintették őket is. Rádiójuk körülbelül a harmincas évek elejétől volt, de azon inkább zenét, más műsorokat hallgattak, nem a politikai híreket. A férfiak ebéd után a Royal kávéházba jártak feketézni, ott megvolt az összes újság, napilap, azokat olvasták, beszélték át, utána mentek vissza dolgozni.
A gyerekek szabadidejükben sokat mozogtak, nyáron minden nap uszodába mentek, teniszeztek, télen korcsolyázni jártak csapatostul. Ötödiktől tánciskola is volt, a lányokhoz tánctanár jött kétszer egy héten, francia négyest, palotást, tangót, foxtrottot tanultak, az évzáróbálon már a fiúkkal együtt táncoltak, éjfélig, szép ruhában. Persze körbe ültek a mamák, mindenhol felügyeltek a lányokra, ha sétálni mentek fiúkkal együtt, akkor is mögöttük mentek. Moziba is csak iskolai engedéllyel mehettek, szülői kísérettel. Dédmamám olvasni is nagyon szeretett, Jókait, Mikszáthot, Cilike könyveket. Kötelező olvasmányok akkor is voltak: Egri csillagok, Aranyember, Fekete gyémántok stb. Az öltözködés leginkább a vagyontól függött, Győrben voltak nagy üzletek a Baross utcai korzó részen, ott vásároltak. Az anyuka mindig tudta, mikor kell újat venni, ha nem is követték a legutolsó divatot, csinos ruháik voltak. Gimnáziumban már Lili dédinek is volt saját keresete, 2-3 tanítványa volt, akiket korrepetált, a pénzt odaadta az édesanyjának, azt ő osztotta be.
Nagy differencia volt a gazdagok és a nem olyan jómódúak között. A nagyon gazdagok Bécsből kapták a ruháikat. Egy gimnáziumba jártak ugyan, együtt érettségiztek, de akinek komoly hozománya volt, az rögtön utána férjhez ment, nem kellett olyan szépnek lenni, ezek a lányok hamar elkeltek. Volt, aki még hamarabb férjhez ment, már gimnázium ötödik-hatodik osztályából kimaradoztak a nagyon gazdag lányok … Voltak bálok, ahova csak a nagyon jómódúak mehettek, majd a zsidó középosztály teljesen elkülönült a keresztény katonatisztektől, földbirtokosoktól, városi tisztviselőktől. Lili dédi például egy iskolába járt a főispán unokájával, egy fűszer-nagykereskedő gyermekével vagy a Győri kekszgyár tulajdonosának a lányával (náluk látott először olyan lakást, ahol belső lépcsőn kellett felmenni a szobába). Ők mind férjhez mentek, báloztak, csak az maradt, aki tudta, hogy egyetemre akar menni. Munkás szülők gyerekeire nem nagyon emlékszik, ők inkább polgári iskolákba jártak.
Lili dédi a gimnázium után alkalmazott matematikus szakra szeretett volna menni, … de kacsingatott az orvosi pálya felé is. Aztán döntöttek helyette. Bár … hetedik évvégétől csak jelesek szerepeltek a bizonyítványában és az egész iskolában neki sikerült a legjobban az érettségi, a felvételin kiszúrták a származását és annak ellenére, hogy a numerus clausus enyhült valamennyit 1920 óta és az első zsidótörvényt csak három évvel később, 1938-ban vezették be, nem vették fel az egyetemre. Két unokatestvére, Zsuzsi és Laci (Lóránd Zsuzsa és Lóránd László – szerk.) is mind kitűnő tanulók voltak, de ők sem jutottak be az orvosira. Zsuzsi ezután varrni tanult egy évig, Laci Szegedre ment tanári szakra a háború kitöréséig, mikor elvitték munkaszolgálatba.
Emil, az öccs, az érettségin megbukott, nem érdekelte a tanulás, csak a sportok (foci, tenisz, evezés), ezért katonának ment, de mivel megvolt a nyolc osztálya nem bakának, hanem karpaszományosnak, mint azok, akik utána egyetemre készültek. Utána textiltechnikus végzettséget szerzett Győrben, később Pesten dolgozott.
II. A pesti élet kezdete
Mivel az egyetemre nem vették fel, Lili dédi úgy döntött, hogy elvégzi a Kereskedelmi Akadémiát Budapesten. Azért ment ide, mert nem akarta elveszteni az ösztöndíjat, amit a várostól kapott, mint legjobb érettségiző. Ez a negyven pengő éppen elég volt arra, hogy kifizesse belőle a pesti kollégiumot. Először 9-10 éves korában járt a fővárosban, hajóval jöttek az édesanyjával meglátogatni egy rokont, emlékszik, hogy mikor meglátta a fényeket és a hatalmas várost, nagyon elámult. Érettségi utáni nyáron újra feljöttek a rokonokhoz pár hétre; egyik este kiment a Rómaira, ott táncolt. Nagy különbségek voltak a vidék és a nagyváros között, az pesti lányok cigarettáztak, festették magukat, mindenkit kisasszonynak szólítottak és Lili dédi, mint egyszerű matrózruhás vidéki lány, ezen nagyon meglepődött.
A kollégium, ahol lakott a Dózsa György út és a Szondi utca sarkán álló földszinti lakás volt 7-8 szobával. Volt egy vezetőnő, talán övé volt a lakás, be kellett tartani a házirendet, este 10-re haza kellett érni, de kaptak jó kosztot, eljártak úszni, szórakozni; színházba, táncos öt órai teára a Pannónia szállóba, később házibulikba táncolni, de még onnan is a mamák kísérték őket haza. Több lánynak már komoly udvarlója volt, velük sétálhattak a korzón. Mozgalmas életük volt, más, mint a vidéki. Olyan lányok laktak itt, akik nem akartak albérletbe menni, volt, aki az orvosi egyetemre járt, vagy Lili dédi jó barátnője, Sós Kati, egy szolnoki cukorgyáros lánya, aki rosszul tanult, ezért szakmát tanulni küldték.
Az akadémiát dédmamám egyáltalán nem szerette, dollárt átszorozni, könyvelni tanultak hatalmas főkönyvekben, közgazdaságtant, német-francia levelezést, választhatóan gyors- és gépírást. … Az Akadémia elvégzése, arra jogosította, hogy irodába menjen könyvelőnek, számlázónak, de még érezni lehetett a gazdasági válság hatását, nagy volt a munkanélküliség és zsidókat egyébként se szívesen vettek fel irodákba.
1936-ban nagypapája és édesanyja is felköltözött Pestre, Emil már itt dolgozott. Lili dédi nem maradhatott Pesten munka nélkül, kellett a pénz. A nagyapja ismerte az Elzett lakatárugyár tulajdonosát, ide sikerült bekerülnie váltott műszakban. Bemondásra beírták a munkakönyvébe, hogy 4 elemit végzett, különben túlképzettnek számított volna. Egy gépen kellett lakatkulcsokat préselnie, ami meglehetősen nehéz munka volt. Közben 1939-ben kitört a háború, bár itt még nem érződött a hatása. Egészen 1944-ig maradt a gyárban. Két éven át az édesanyja is ott dolgozott, mikor a nagypapa már nyugdíjba ment, mert kellett a kereset a megélhetéshez.
III. Háborús évek, menekülés
1941-től egyre jobban kezdték érzékelni a háború hatását Budapesten is. Jöttek a zsidótörvények, a zsidóknak egyre kevesebb lehetőségük volt, az állásukból legtöbbjüket kirakták, esetleg még a gyárakban dolgozhattak. Hallották, hogy Lengyelországban mi történik, bár deportálásokról, gázkamrákról még semmit nem tudtak. Hallották, hogy a németek a Molotov-Ribbentrop paktum ellenére az oroszok ellen fordultak és támadást indítottak a Szovjetunió ellen. Magyarország egyre szorosabb kapcsolatot kezdett ápolni a németekkel. Mikor Kassát bombázták, már általános volt a félelem. Igaz, akkor azt állították, hogy az oroszok a támadók, de ezt máig sem sikerült bizonyítani. Lili dédi meggyőződése szerint a németek voltak. 1942-43-tól vitték a férfiakat büntetőszázadokba, munkaszolgálatra, Emilt háromszor is, de ez a szolgálat még nem voltak annyira szigorú. A gyár szép lassan átalakult hadiüzemmé, Lili dédi pedig kilépett, mert tartott a vezetőségtől. Az édesanyja pár hónap múlva szintén ott hagyta a gyárat.
A háború alatt ismerkedett meg leendő férjével A. Alberttel. Albert családja spanyol származású volt, de szülei Bulgáriába költöztek, ott voltak nagyobb vállalkozásaik, jómódban éltek. Albert 1943-ban üzleti ügyben hosszabb időt Budapesten töltött. Emillel — mint futballrajongók — egy társaságban ismerkedtek meg, Emil mutatta be Lili dédinek. Akkoriban Magyarországra menekült sok sorsüldözött lengyel, szlovák zsidó, itt befogadták, de internálótáborba vitték őket. Bár Albert hivatalos útlevéllel tartózkodott itt, de őt is elvitték a garanyi táborba (Sátoraljaújhely mellett), onnan Kistarcsára. Innen sikerült később,1944-ben megszöknie, mikor a szovjetek már elfoglalták a keleti országrészt.
1944. március 19-én Magyarországot megszállták a németek. Lili dédiék még a saját lakásukban laktak, mikor az egyik szomszéd feljelentette őket, hogy külföldi zsidót bújtatnak (Lili dédi leendő férjét, Albertet). A megszállás után mindössze néhány nappal idézést kapott a Hotel Majestic szállóba, Hűvösvölgybe, ahol a német parancsnokság rendezkedett be. Elment — ahogy mondta, „retúrjegyet már nem váltott”. Behívták az irodába, ahol a parancsnok ült. Az asztalon revolver feküdt. Kérdőre vonták, hol van Albert, mire válaszolt, hogy internálótáborban. Hihetetlen szerencséje volt; a parancsnok felhívta a tábort, ahol igazolták őt, és Lili dédi sértetlenül távozhatott.
… Vidéken megkezdődtek a deportálások is. Ott, Győrben is rövid ideig a gettókban voltak, majd bevagonírozták … őket. … Egyszer még csomagot is küldtek Pestről a rokonoknak, mert mentek a hírek, hogy itt vannak, ott vannak, címeket adtak meg, mindenki, biztos forrásból értesült, … de ezek a csomagok valójában soha nem értek célba.
Pesten is kezdték összeszedni az embereket, egy hónapig csak a híresebbeket kutatták …, de májusban már mindenkinek be kellett költözni a gettóba. A Király utca, Dob utca környékén volt egy nagyobb terület, ők az Újlipótvárosba mentek, ezt gúnyból, „Úrigettónak” hívták, mivel gazdag zsidók építették az itteni házakat. Egy-egy keresztény család maradt a gettó közepén, mások átköltöztek a kiürült zsidó lakásokba. Kijárási tilalom volt, egy nap mindössze két órát lehettek a gettón kívül, meghatározott időben, de villamosra nem szállhattak fel. Étel nem nagyon volt, a legtöbbet vitték a katonáknak a frontra.
Carl Lutz és Wallenberg is ekkor kezdett tevékenykedni. Lili dédi kapott előbb svájci majd svéd védlevelet a Vadász utcában. Mindenki tudta, hogy nem eredeti, de amíg nem jöttek a nyilasok, a németek békén hagyták őt. Védett házakat is jelöltek ki a kerületben, egy szobában minimum 10 főnek kellett laknia, tehát egy négyszobás lakásban negyvenen éltek. Igyekeztek úgy berendezkedni, hogy ismerősök kerüljenek egy helyre. Rádiót, értékeket addigra már be kellett szolgáltatni, de egy rádió valahogy mégis maradt, azon hallgatták a híreket, a háború alakulását. Horthy a budapesti zsidóság deportálását leállíttatta és a Sztójay-kormányt lemondatta. Egy ideig úgy tűnt jól alakulnak a dolgok (legalább is Budapesten – szerk.) …
1944. október 15-én délben megszólalt a rádió: Horthy bejelentette, hogy Magyarország, fegyverszünetet kér …. Az egész ház ujjongott, leszaladtak az udvarra. De az öröm nem tarthatott sokáig, hiszen délutánra kész volt az újabb közlemény; Szálasi Ferenc Budapestre érkezett és … átvette a hatalmat. Nem volt többé nyugalom, az utcán mindenhol nyilas katonák razziáztak, fiatal gyerekek járkáltak gépfegyverrel, százával vitték el az embereket. Egy nap a gettóba is bejöttek, a fiatalokat az Óbudai Téglagyárba vitték dolgozni, és onnan gyalogmenetben ki Ausztriába, rengetegen meghaltak. Lili dédi mindig merész, életrevaló nő volt, kiugrott a sorból, felkapaszkodott a villamosra, eltakarta a csillagját és visszaszökött.
Egyszer ételért is lement, mikor már nem volt nekik semmi. Ugyanúgy megpróbálta ezt egy másik nő, aki a tizennégy éves fiával lakott a szobában, de őt elkapták és soha nem jött vissza, ott maradt a fiú egyedül. A nyilas-ház a Szent-István körút 2-ben volt, akit napközben elfogtak, azt bezárták a pincébe, este pedig vitték őket a Dunába lőni, csak a cipőjüket vetették le előbb, az még hasznosítható volt. Egy kecskeméti barátjukat nem találta el a lövés, hanem beugrott a Dunába, és kiúszott valahol a városban; német katonák segítették, akik már tudták, hogy a háborúnak nemsokára vége. A dédmamám szerint senki nem lehetett ilyenkor okos, vagy ügyes. Minden szerencse kérdése volt.
Az élet szinte teljesen ellehetetlenedett, rengeteg helyen kellett bujkálniuk. Albertnak ekkorra már sikerült visszaszöknie az internálótáborból és hamis papírokkal össze is házasodtak, mint bolgárkertészek (!!). A hamis papír miatt Lili dédi is bolgár állampolgár lett, elvesztette a magyart, és havonta kellett jelentkezniük, hogy a papírokat meg tudják tartani. Az esküvőn rossz ruhát viseltek mind a ketten, az utcáról hívtak be tanúkat.
…
Decemberben a nyilasok beállítottak a házba. Mindenkit, öreget fiatalt letereltek az udvarra. Albert és Lili felszaladtak a padlásra és a gerendák alá bújtak be. Feljött még egy másik házaspár is, de őket megtalálták és ott helyben lelőtték. Mikor mindenkit elvittek és elcsendesedett a ház, szép lassan lemerészkedtek. A személyzeti lakásban még megmaradt az ablaküveg, oda beköltöztek. A többi lakásban magyar katonák laktak (ők már jobbára csak frontszökevények voltak, olyanok, akik tudták, hogy a háborút már rég elvesztettük), akik adtak ennivalót, egy kis lóhúst, krumplit; cserébe Lili dédi mosott a főhadnagyra. Óvóhelyre nem mertek lemenni, pedig nagy bombázások voltak. Karácsony éjszakáján például különösen féltek.
Mindeközben Emil munkaszolgálatban volt Ukrajnában. Valahogy olyan szerencséje volt, hogy mikor a katonáknak lovaskocsival Budapestre kellett jönniük bakancsokért, vittek magukkal két munkaszolgálatost segíteni és ő volt az egyik. Mikor a fővárosba értek a katonák szétszéledtek, senki nem akart visszamenni a frontra. A Bethlen téri zsinagógában akkoriban katonai szükségkórházat rendeztek be, ide mehettek zsidók, katonák. A templompadokat kicipelték az udvarra, azon létesítettek ideiglenes fekhelyeket. Emilnek azt mondták menjen oda, ők befogadják a zsidó menekülteket is. Szilveszter éjjel 18-20 éves nyilasok jöttek részegen zsidókat keresni, hogy ott helyben kivégezzék őket. Az udvaron egy oszlopnál padok voltak feltornyozva, Emil oda ugrott ki, bebújt közéjük, és reggelig ott maradt egy szál pizsamában. A nyilasok éjfélig keresték az embereket, egy apai unokatestvérük férje is itt halt meg, de rajta kívül több tucat férfit elhurcoltak vagy meggyilkoltak. Emil reggelig a földön aludt, később egy magyar katona engedte be a lakásába és elbújtatta …, … még másnap is keresték a zsidókat.
…
Január 18-án Lili dédiék hallották, hogy már nem kell sokáig bírni: itt vannak az oroszok már a külső kerületekben. … Reggel aztán kopogtattak az ablakon, ott állt egy orosz tiszt … Bejöttek az oroszok a gettóba és csokoládét, cigarettát osztottak. Délutánra Emil is megjött a Bethlen térről, édesanyjuk a gettó másik részéből, végre együtt volt a család. Nagy szerencse volt, hogy Albert beszélt oroszul (bolgárul? – szerk.), mert egyik délután bejött egy szovjet tiszt, hogy „malenkij robot”, viszik a férfiakat munkára. A végén Albert lecsatolta a stopperóráját, kaptak érte egy egész kenyeret…
A dédmamám állítja, hiába mondja bárki, hogy ez nem felszabadítás volt, neki akkor az volt. Ha nem jönnek az oroszok, a gettót felrobbantották volna. …
IV. Háború utáni átállás és a nyugalmasabb évek
Vége lett a háborúnak, Budapest romokban hevert, a németek, búcsúajándékként a hidakat is lebombázták, átjárás Budára nem volt. Az átállás nehéz volt, ennivaló szinte semmi, jegyrendszer működött 1945-ban, sorba kellett állni dobozos lekvárért, lisztért, zsírért, húsért. … Pénzért semmit nem lehetett kapni, az üzletekbe csak nagy ritkán jött friss áru.
A gettót felszámolták, megszűntek a csillagos házak, mindenki mehetett vissza a saját lakásába, Lili dédiék is visszaköltöztek a Szent István körút túloldalára, a Zsitvay Leó utcába. Akkora oda már beköltözött egy keresztény család, de felszólították őket, hogy azonnal költözzenek ki, ezért hamar eltakarodtak. Lili dédi az édesanyjával és a férjével élt együtt, itt született 1946. november 17-én első lányuk, Kati és 1948-ban Juli. A dédmamám nem dolgozott… Albert még erősen küszködött a magyar nyelvvel… Később persze megtanulta. Nagy zeneszerető volt, ismerte az összes operát, már 10 éves korában kapott zenegépet … Mikor valami nagyon szépet hallott, mindig azt mondta, jaj, de gyönyörű, tiszta „kacsás lettem tőle” (libabőrös). …
Emil megnyitotta a Kisdongó nevű vendéglátóhelyét a Galamb utcában, itt kapott állást Lili dédi és Albert is. Ez egy vendéglő és éjszakai mulató volt, a híres futballisták mind ide jártak … de a Kisdongó kis időn belül tönkrement. … (l. további részleteket: Östreicher Emil – szerk.)
A két gyerek nagyon gyorsan egymás után született. Lili dédi igyekezett mindent nagyon precízen csinálni a nevelésükben… Volt egy ismerősük, aki nyárra kiadta a gödi házát, és mivel Emil ekkor jól keresett, anyagilag támogatni tudta a családot. Gödön nagyon szerettek élni és nem sokkal később sikerült elcserélni a pesti lakást egy gödi házra. Ez akkor egy jól felszerelt, szép háznak számított, volt benne központi fűtés, kazán, télikert, 3 szoba. Lili dédi édesanyja is velük élt. Gödről Lili dédi a Ferroglobus vállalathoz járt a könyvelésben dolgozni. … a nagymama vigyázott a gyerekekre, a szülők pedig feljártak Pestre a munkájukat végezni.
Egy idő után Lili dédi állás nélkül maradt. Egy ismerőse presszót vezetett; bement hozzá látogatóba. Megkérdezték tőle, nem akar-e a vendéglátóiparban dolgozni, de azonnal kell kezdeni. Mint könyvelő, mindent nagyon precízen kellett vezetni, mindenről kimutatásokat készíteni. Ez a Lokomotív cukrászműhely és üzlet volt 25 dolgozóval. Lili dédi rövidesen ennek a vezetője lett. … Gyakran Lili dédi saját maga állt be a kasszába, ha mindenki egyszerre volt szabadságon. 1976-ig, nyugdíjazásig itt dolgozott, ezalatt több kitüntetést is kapott. A beosztottjai nagyon szerették, mert szigorúan, de pontosan és precízen vezette az üzletet. Miután nyugdíjba ment, még tizenkét évig vállalt kisebb adminisztrációs munkákat.
Közben a lányok növekedtek, jártak úszni, teniszezni, zongorázni, németül tanulni. Juli tornázott, Kati 6 éves korától tanár szeretett volna lenni. 1963-ban egy sajnálatos családi tragédia következett be. Albertet második szívroham érte, meghalt és Lili dédi özvegyen maradt két gimnazista lányával és édesanyjával (aki aztán 1967-ben hunyt el). Emil 1956-tól Spanyolországban élt, anyagilag támogatni tudta a családot.
Lili dédit nem érintette meg nagyon a szocializmus, a munkában végezte a dolgát, soha nem volt párttag, nem került összetűzésbe senkivel. 1956-ban főleg Emil és a külföldön maradó magyar focicsapat miatt aggódtak, a pesti zavargásokat nagyon kevéssé lehetett érezni Gödön, bár a rádióban kissé félve hallgatták a szörnyű híreket, a tüntetők követeléseit és a kormány változó hozzáállását. A gyerekeknek persze úttörőnek kellett menniük, az iskolában ilyen szellemben tanították őket, de ez, sok vizet nem zavart. …
A lányok mind a ketten Pesten tanultak az Eötvös Gimnáziumban. Juli itt ismerkedett meg leendő férjével, D. Péterrel. Kati egy házibulin találkozott először Sz. Andrással, a nagypapámmal. Az ő házasságukból született Tamás és az édesapám, Péter. Székesfehérváron kaptak munkát, 1974-ben oda költöztek. Később elváltak és nagypapám új családot alapított, Kati mama … általános iskolában tanított, táborokat tartott Zánkán, német iskolákkal tartotta a kapcsolatot. Most, nyugdíjba vonulása után is magántanítványokat fogad a lakásán és nyelvvizsgára készíti fel őket.
Julinak két gyermeke született, Gábor és Judit. Juli titkárnőként dolgozott a HungarHotels szállodáiban, később a Gundel étteremben.
Lili dédi most 93 éves, szerencsére teljesen egészséges. Négy unokája és öt dédunokája van, minden nap lemegy sétálni egy kicsit, vagy ebédelni a közeli étterembe, önállóan intézi a dolgait, lányai, unokái segítenek néha. Egyébként politikában, labdarúgásban teljesen otthon van, fejben kitűnően számol, jól használja a mobiltelefont, barátaival, a rokonokkal napi telefonkapcsolatban van. Gyógyszert szinte semmire nem szed, csak az ő korában megszokottakat. Esténként tévét néz, az ágyban olvas (leginkább háborús regényeket). Teljesen egyedül él belvárosi lakásában, nagyon kevés dologban fogad el segítséget. Remélem még sokáig közöttünk lesz.
…
Összegzés
Összességében nagyon örülök, hogy ezt a dolgozatot el kellett készítenünk, ez remek alkalom volt arra, hogy jobban megismerjem Lili dédit…
A kutatás során rengeteg olyan információ jutott a birtokomba, amiket eddig nem is sejtettem. … mindenkinek nagyon fontos, hogy ismerje a családja történetét.
…
A személyes élményeken át érthetőbb, teljesebb képet kaptam a huszadik század történetéről. Olyan munka volt ez, amit szívesen csináltam és valóban úgy gondolom, hogy amit írtam, annak értelme és eredménye van.
Nagyon örülök, hogy nekem nem a huszadik században kellett élnem, hiszen nem volt egy könnyű időszak, talán ebből a dolgozatból azt is megtanultam egy kicsit, hogy megbecsüljem a saját kényelmes életemet.
Epilógus
Juli, Lili dédi kisebbik lánya, Anna iskolai dolgozatának jelen közléséhez a következő kiegészítést írta:
„A riport megszületése (2011) után édesanyám még további három évig önálló lakásban lakott kisebbik lánya közelében az Újlipótvárosban, teljes szellemi frissességben, önálló életvitellel.
Ekkorra már további két dédunokája született, így már hét dédunoka volt a családban.
2014 végén édesanyánk szabad akaratából úgy döntött, hogy idősek otthonába költözik, ekkor megvásároltunk számára egy szép kis apartmant az Olajág Idősek Otthonában. Nagyon jól beilleszkedett, továbbra is teljes szellemi frissességgel és mozgékonyan élte mindennapjait, a személyzet és a gondozottak nagyon megkedvelték. Családunk szinte napi gyakorisággal látogatta. Olvasott, TV-t nézett, részt vett a közösségi programokon. Minden családi programon részt vett. Azonban szeme és hallása romlása miatt ezek a tevékenységek már sokszor nehezére estek. Mindig azt hangoztatta, hogy addig szeretne csak élni, amíg önállóan el tudja magát látni.
Készültünk századik születésnapjára, mely 2017.december 25-én lett volna. Azonban októberben két hét leforgása alatt hirtelen legyengült, kórházba került, ahol másnap hajnalban 2017.október 26-án csendben elaludt.”
1 Anna (sz. 1994), Ösztreicher Lídia dédunokája, 2011-ben, 17 évesen írta le dédnagymamája visszaemlékezéseit egy iskolai dolgozatban. Ez a bejegyzés az eredeti dolgozat rövidített és enyhén szerkesztett változata.
Köszönjük D. Julinak és az egész családnak, hogy megosztották velünk Lili dédi élettörténetét.
Szerkesztette: Krausz P.