A győri zsidóság kutatója

Interjú Csendes Tündével

Készítette: Polgár György

„Nomen est omen” – szól a latin mondás. Ez különösen igaz Dr. Csendes Tünde helytörténészre: a hihetetlen energiával megáldott, nagy tudású történelem-angol szakos középiskolai tanár, aki a London School of Economics and Political Science nemzetközi kapcsolatok szakán is szerzett diplomát, csakugyan halkszavú és szerény. Mintegy két évtizede kutatja a győri zsidóság történetét. Nemrégen szerzett PhD fokozatot az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen ebben a témakörben. Munkásságért a Magyarországi Zsidóságért Díjjal, a Győri Zsidó Hitközség emlékplakettjével és a Mensch-díjjal tüntették ki. Vele beszélgettünk.

Mi késztette arra, hogy a győri zsidó családok történetét kezdje el kutatni?

Történelmi kíváncsiság. Kb. 20 évvel ezelőtt, még az egyetemen kezdett el érdekelni a téma, ugyanis akkoriban még nem sokan foglalkoztak a zsidóság történetével, főleg nem helyi szinten, legfeljebb a holokauszttal.

Hogyan látott munkához?

Videóinterjúkat készítettem túlélőkkel, férjemmel dokumentáltuk a Győr környéki, elhagyatott zsidó temetőket. Közben iskolai szakkört szerveztem a zsidó történelemről az ókortól a holokausztig. Szerencsére a Móra Ferenc középiskola igazgatónője, Csengeri Mária már a kezdetektől támogatta a tevékenységemet, mert ő is úgy gondolta, hogy ez egy olyan terület, amivel foglalkozni kell. Aztán elvittem a diákokat Auschwitzba – akkoriban még nem jártak oda iskolai osztályok úgy, mint manapság. Később több tanárkollégám is csatlakozott. Nagyjából 15 évvel ezelőtt felvettem a kapcsolatot az itteni zsidó hitközséggel. Villányi Tibor, elnök úr és felesége támogatta a kezdeményezéseimet. Spitzer Olga összehozott családokkal, akiknek apránként megismertem a sorsát. Eleinte lassan haladtam, aztán egy idő után felgyorsultak az események, egymás után kaptam neveket, e-mail címeket külföldről. A világ minden tájára írtam. Elmondhatom, hogy a válaszok 99 százalékában lelkesek voltak. Volt olyan, Amerikában élő holokauszt-túlélő is, aki azt mondta, hogy magyarul már nem hajlandó írni, mert túl fájdalmas számára a nyelv. Ennek ellenére rengeteg családi dokumentumot és személyes emléket osztott meg velem, és haláláig levelezésben maradtunk. Egyszer azt írta nekem: „You are knocking on closed walls” – zárt falakat dönget. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy mindig lesznek olyanok, akiket sem a történelmi tények, sem a személyes sorsok nem fognak meggyőzni. Mégis úgy érzem, hogy minden feltárt történetnek és minden megőrzött emléknek van értelme. A későbbi munkahelyemen Pappné Kaszás Zsuzsanna igazgatónő szintén mindenben támogatta a munkát. Nagyon sok rendezvényt szerveztünk közösen.

Kiktől kapott segítséget?

Mindenkitől! Először is, bármelyik iskolában dolgoztam az iskola vezetése mindig messzemenően támogatott. Rendezvényeket szervezhettem, versenyekre vihettem a diákokat vagy például az akkor még romos állapotban lévő Rumbach utcai zsinagógába. Rengeteg támogatást kapok a hitközségtől, nevezetesen Villányi Tibor elnöktől, feleségétől és Spitzer Olgától. Győrben a Menházat a zsidó hitközség visszavásárolta, ma helytörténeti kiállítás található benne, oda már sok éve rendszeresen vihetem a diákokat, és magam is tartok tárlatvezetést. Ami az anyaggyűjtést illeti, az emberek, akikkel felvettem a kapcsolatot, számos dokumentumot bocsátottak a rendelkezésemre. Szinte minden faluban él valaki, aki megőrzött valamilyen emléket, például egy kopott fotóalbumot – sokszor nem is tudták, kiket ábrázolnak a képeken. Ha az önkormányzatokhoz fordultam, minden esetben a maximális segítséget megkaptam a kutatásomhoz. Ma, ha valaki zsidó kordokumentumot talál, sok esetben már eleve nekem küldi el. A külföldre eltávozottak leszármazottai különösen segítőkészek. „Így legalább a családom története nem merül feledésbe” – mondták sokan. A környék zsidó családjainak történetével foglalkozók között kialakult egy informális együttműködés is. Ha valamelyikünk talál egy emléket, amelyik egy másik kolléga területéhez kapcsolódik, rögtön szólunk egymásnak. Jelentős adatbázis állt így össze az évek során. Az igazság az, hogy amit csinálok, az voltaképpen csapatmunka, sőt párbeszéd.

Mi volt eddig a munkájának a legizgalmasabb része?

A holokauszt-túlélők sorsának megismerése. A családok megosztották velem személyes levelezésüket, családi archívumaikat. A leveleket olvasni emberileg megrázó volt, történész szemmel nézve pedig ezek az elsődleges források értékes és hiteles történelmi emlékek: levelek vagy más szövegek, amelyek a Soá alatt íródtak vagy a vészkorszakot követően, 1945–46 után. Sokan a rokonokért aggódtak, vajon túlélték-e a borzalmakat? Voltak, akiket a háború vihara messze elsodort, és onnan jelentkeztek: „Küldjél ezt, küldjél azt, tudsz-e XY-ról valamit?” – és hasonlók.

Mondana egy konkrét példát?

Volt egy 18 éves győri lány, Mészáros Marika, akinek megkaptam a naplóját a család leszármazottjától, Bakacs Ritától. Marika nem lelkesedett az iskoláért, de több nyelven beszélt és zongorázni tanult. Inkább szórakozni szeretett, sportolt, strandra járt a barátaival – vagyis olyan volt, mint bármelyik mai tinédzser. A családja Budapestre küldte rokonokhoz abban a reményben, hogy ott biztonságban átvészelheti a holokausztot. Nem így történt: a Budapestről Hegyeshalom felé tartó halálmenetbe kényszerítették, amely Győrön és Abdán keresztül haladt. Abdán kilépett a sorból, mert a nagyszüleinek korábban ott volt birtoka, ismerte a környéket, és azt remélte, hogy el tud rejtőzni. Nem sokkal később már csak a bundáját találták meg. Meggyilkolták Abdán – egy fiatal lányt, aki előtt még ott állt az egész élet.

Ön történelemtanár és történész egy személyben. Össze tudja kapcsolni a kettőt?

Tanárként a tantervhez kell igazodnom, nincs lehetőségem ettől eltérni és nem is akarok, hiszen a történelem-tananyag így is hatalmas. A kutatási területemmel kapcsolatos programok ezen felüliek, órán kívüliek és természetesen nem kötelezőek. Fontos, hogy a diákoknak ne csupán a holokauszt tragédiáját ismerjék meg, hanem azt a gazdag zsidó kulturális és közösségi életet is, amely Győrben és a környező településeken a második világháború előtt létezett. Ennek érdekében a tanórákat múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, személyes találkozásokkal, digitális tananyagokkal és történelmi helyszínek felkeresésével egészítettem ki. Mindezt délutánra vagy hétvégekre hirdetem meg. Ha valakit érdekel a téma, akkor részt vesz. Ha nem érdekli, nem jön el. Általában sokan szoktak megjelenni, diákok és kollégák egyaránt.

Változott a győri zsidóság megítélése?

Ég és föld a mostani helyzet, meg a között, amikor elkezdtem. Azt tapasztalom, hogy a győri zsidó családok történeteivel egyre több kolléga foglalkozik, így aztán most már sokkal többet tudnak a diákok a helyi zsidó családok életéről, mint régen. Ők meg viszik a megszerzett tudásukat haza, a családba.

A gyűjtés során találkozott antiszemita megnyilvánulással?

A férjemmel alaposan bejártuk a környéket, de egyszer sem hallottunk zsidókat becsmérlő megjegyzést.

Milyen szerepe volt a második világháború előtt Győr életében a zsidó közösségnek?

Szerves része volt a város gazdasági, társadalmi, kulturális életének. Például azért volt nehéz újra indítani a háború után a zeneegyletet, mert akik hangszeren játszottak, azok nagy része izraelita vallású volt és nem élte túl a holokausztot. Összesen 190 egylet volt, részben vegyes tagsággal, de nagy számban voltak csak zsidó egyletek is.  Az, hogy a 19. század végétől kereskedővárosból Győr ipari várossá fejlődött, nagyrészt a zsidó vállalkozóknak volt köszönhető. Korábban gabonával és más agrártermékekkel üzleteltek, ezekre építették később az ipart: a malmokat, a növényolajgyárat, a szeszgyárat vagy a kekszgyárat.

Milyen volt a kapcsolat a zsidó és nem zsidó közösség között?

Erre mind a mai napig nem tudok egyértelmű választ adni, mert a források és a visszaemlékezések nagyon eltérő képet mutatnak. Egyesek szerint alig volt kapcsolat a zsidó és a keresztény lakosság között, mások viszont harmonikus együttélésről számolnak be, és azt mondják, hogy a deportálásokig nem tapasztaltak megkülönböztetést. Van, aki úgy emlékszik, hogy nem érezte a különbségeket, mások viszont már a háború előtt is a kirekesztettség élményéről beszélnek. Kutatóként azt látom, hogy a holokauszt utáni életút nagyban befolyásolta az emlékezetet. Azok, akik Magyarországon maradtak, többnyire kiegyensúlyozottabban idézik fel a háború előtti éveket, és egyikük sem mondta nekem, hogy elviselhetetlen lett volna az életük a vészkorszak előtt. Ezzel szemben azoknak a visszaemlékezései, akik a háború után külföldre – Izraelbe, az Egyesült Államokba, Ausztráliába – emigráltak, sokkal erősebben hangsúlyozzák a kirekesztettség és a megkülönböztetés élményét. Jelenleg Dr. Gad Frishman könyvét olvasom, amely a Győrben élt nagyszülei és szülei történetét dolgozza fel. A család a háború után elhagyta Magyarországot és Izraelben telepedett le. Ez a visszaemlékezés sem a harmonikus együttélés képét rajzolja meg, hanem azt mutatja be, hogy már a háború előtti antiszemitizmus, megalázások milyen mély nyomot hagytak a család emlékezetében.

Nemrégen szerezte meg a PhD fokozatot, amihez olvasóink nevében is gratulálok. Miről szól a disszertációja?

Kutatásom középpontjában hat jelentős zsidó földbirtokos család – a König, a Lévay, a Laendler, a Mautner, a Szold és a Stern–Egyedi család – története állt. Rajtuk keresztül mutatom be a zsidó közösség gazdasági és társadalmi jelentőségét a Győr környéki térség fejlődésében. Meghatározó szerepet játszottak a mezőgazdaság modernizációjában és a gazdaság átalakulásában, ugyanakkor a gazdasági siker nem járt együtt teljes társadalmi elfogadottsággal. Ennek leírására dolgoztam ki a Többszintű, Feltételes Integráció (TFI) modellt. Kutatásom egyik legfontosabb eredménye, hogy rámutat: a gazdasági integráció nem jelentett automatikusan társadalmi és szimbolikus befogadást. A zsidó földbirtokosok ugyan sikeresen beilleszkedtek a gazdasági életbe, de elfogadottságuk a társadalom különböző szintjein mindig feltételekhez kötött volt, és kedvezőtlen történelmi helyzetekben vissza is vonhatóvá vált. Meg kell említenem, hogy dolgozatom nem készülhetett volna el témavezetőim, Prof. Fenyves Katalin és Dr. Zima András szakmai támogatása, valamint Dr. Halmos Károly, Dr. Kelemen Ágnes Katalin, Prof. Gábor György és Dr. Fényes Balázs észrevételei nélkül.

Mik a további tervei?

Terveim között szerepel az is, hogy diákokat vigyek a győri és a környékbeli zsidó temetőkbe, hiszen a sírkövek szimbólumai, a héber, német és magyar feliratok önmagukban is beszédesek. Annak, hogy az ország egyik leggondozottabb zsidó temetői éppen nálunk találhatók, a Győri Zsidó Hitközség áldozatos munkája köszönhető. Továbbá rengeteg anyag vár még feldolgozásra. Szeretném a disszertációmat könyvként is megírni, valamint angol nyelvű tanulmányokban is bemutatni kutatásom eredményeit. Több családtörténet feldolgozása is folyamatban van, mert azok, akik megosztották velem a családi dokumentumaikat, joggal várják, hogy ezek a történetek ne merüljenek feledésbe. Fenyves Katalin professzor szakmai támogatása és Villányi Tibor elnök úr és Zima András segítsége nélkül ezek a tervek aligha válhatnak valóra.

---

Honlap kép: A győri Menház