Plátói szerelem és életveszély
Élete, munkássága dióhéjban [1]
Goldmark Károly (Karl vagy Carl Goldmark) (Keszthely, 1830. május 18. – Bécs, 1915. január 2.) zsidó származású, német anyanyelvű, magyar-osztrák zeneszerző, hegedűművész és zenepedagógus.
Szegény kántor család gyermekként zeneköltői pályája során jelentős nemzetközi elismertségre tett szert.
Zenei tanulmányait édesapja, a lublini származású Goldmark Szimche Ruben, egyik énekes kollégájánál kezdte, aki hegedűjátékra oktatta, majd Sopronban és Bécsben folytatta. Taníttatását mindvégig féltestvére, Goldmark József finanszírozta.
Sokáig autodidakta módon képezte magát, majd lehetősége nyílt beiratkozni a bécsi konzervatóriumba. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Sopronban és Győrben működött színházi zenészként.
Rövid budai kitérő után 1851-ben tért vissza Bécsbe, ahol a Bettelheim család vette pártfogásába. Az ő közreműködésükkel kerülhetett sor Goldmark első szerzői hangversenyére 1857-ben. Kis megszakításokkal Bécsben töltötte egész hátra lévő életét. 1865-ben mutatták be Sakuntala című nyitányát, amely meghozta neki a várva várt sikert.
A Sába királynője c. operájának bemutatójára a mű születése körüli sok viszontagság után 1875-ben került sor Bécsben, óriási sikerrel. Nagy közönségsikert aratott Európa-szerte is, amivel nemzetközi hírnévre is szert tett. További öt operát komponált, de ezekkel már csak mérsékelt sikereket aratott, az utolsó, Téli regét kivéve.
Néhány hónap Győrben [1]
1848-ban Goldmark Sopronban beállt az önkéntesek közé, akik célul tűzték ki, hogy feltartóztatják Jellasics seregeit. Ez akkor és ott nem sikerült.
A zeneszerző ezután egyenesen szülei faluja, Sopronkeresztúr felé vette az irányt, ahol az öreg Goldmark lelkes híve volt a szabadságharcnak. Károly látta, hogy a háború tovább nehezítette szülei életét, ezért hamar munka után nézett. Sopronban Kottaun Frigyes igazgató éppen ekkor akarta kiegészíteni a színház zenekarát, szerződtette hát Goldmarkot hegedűsnek, havi nyolc forint fizetésért. 1849 tavaszán Kottaun jelentősen kibővítette társulatát és kibérelte a győri színház épületét is. Goldmarknak felajánlotta, hogy szerződjön át a győri színházhoz, az eddiginél nagyobb fizetéssel, aki elfogadta az ajánlatot, és székhelyét átette a Rába menti városba.
1849. május 20-án a fiatal Goldmark önálló sikert aratott, amikor egy Beriot-hegedűversenyt adott elő a győri közönség előtt (Charles Auguste de Bériot, Leuven, 1802 – Brüsszel, 1870, belga zeneszerző, hegedűművész – szerk.). Ujjongó fogadtatását a korabeli helyi színlapok és színházi feljegyzések igazolják. [2]
A színház zenekara főleg alkalmi műveket játszott (nyitányokat, indulókat, közzenét). Buda felszabadításának hírére nagy hangversenyt adtak a honvédek hozzátartozói javára. Goldmark ekkor ismerkedett meg Schmidt János evangélikus kanonokkal, aki zongorán kísérte játékát a hangversenyen. A kanonok kvartettet akart alapítani: a lánya zongorázott, ő orgonált és nagybőgőzött, a fia pedig hegedült. Úgy gondolta, hogy Goldmark lehetne az együttes negyedik tagja.
Károly gyakori vendég lett a kanonok házában és igen közeli viszonyba került annak Lina nevű lányával. Persze házasságra nem lehetett gondolni, hiszen a szegény zenész nem tudott volna eltartani egy családot, ezért a szülők, bár továbbra is szívesen látták pártfogoltjukat, nem nézték jó szemmel a két fiatal kapcsolatát. Győr osztrák megszállása után a színház becsukta kapuit. Nem telt bele sok idő, és a vállalkozás csődbe ment, a színházi vezetőség gyorsan összecsomagolt és megszökött a hitelezők elől. Goldmark csak néhány sorban tudott elbúcsúzni Linától.
1849–1850 telén Goldmark már ismét a soproni színház hegedűse.
Goldmark visszaemlékezése győri tartózkodására [3]
A zenei kapcsolataik mellett – mint fentebb említjük – Goldmark kifejezett barátságba került Schmidt János evangélikus karnaggyal és a konvent épületében élő családjával. Emlékek életemből című könyvében erről így emlékezett meg:
„Győri tartózkodásom egész ideje során otthonos voltam az evangélikus templom kántorának házában. A Schmidt család tagjai kedves emberek voltak, a fiú derék hegedűs, a bájos leány, Paulina pedig jeles zongorista. Majdnem minden nap muzsikáltunk; a fiúhoz szívélyes barátság fűzött, a leányhoz csendes vonzódás.”
1849. június 28-án, a győri csata napján Goldmark kíváncsiságból kiment a csatatérre, de csaknem rajtavesztett, a zűrzavarban alig tudott visszakeveredni a városba. Aggódott a Schmidt családért, mert a plébánia az osztrák ágyúk lővonalába esett, ezért odament, hogy megnézze, mi van velük.
„Az evangélikus plébánia, ahol laktak, s amely közvetlenül a Rábca jobb felőli hídja mellett volt, az osztrák ágyúk lőtávolságán belül volt. Meg kellett tudnom, történt-e velük valami baj. Kimentem hát hozzájuk.
A homlokzati rész földszintjén lakott a Schmidt család. Lakásukhoz hosszú folyosón át lehetett eljutni. Belépek és mindenütt katonákat látok. Az anya fogadott, jelt adott, hogy hallgassak; mindenki jól van, de a gyerekek félelem okából lenn a folyóparton, a töltés oldalában vannak. A folyosón két osztrák katona ült – bécsi fiúk –, én melléjük ültem és ártatlanul csevegtünk. Ekkor a folyosó bejáratánál megjelent egy tiszt, kiabál és szitkozódik, hogy az embereinek még nincs boruk; a távolból ott lát engem ülve, és kiabál: „Ki az a legény ott? Mit csinál itt? Egyenruhába öltöztetni, velünk jön!” – és eltűnt.”
Goldmarkot az osztrák katonai parancsnokságra hurcolták, ahol valaki azt mondta rá, hogy szidta a császárt. Már kis híján kiadták az agyonlövetési parancsot, de a hadnagy, aki civilben színész volt, kikérdezte. Goldmark szerencséjére a durva előállítás alatt megviselt ruházata láttatni engedte fekete-sárga nadrágtartóját; az őrnagy, valószínűleg azt gondolva, hogy egy rebellis magyar nem viselne az osztrák nemzeti színekben pompázó nadrágtartót, elbocsátotta. Négy fegyveres katonával kísértette vissza a plébániára, akik közül az egyik – mint útközben kiderült – Goldmark színigazgatójának sógora volt.
A visszaemlékezés így folytatódik:
„A plébánián Schmidték örömujjongással fogadtak, már elveszettnek hittek. Az éjszakát valamennyiökkel a templomban töltöttem. A rákövetkező reggel az osztrák katonaságot visszavonták, bevonultak az oroszok, végtelen oszlopokban láttam őket elvonulni. Leginkább katonazenéjük érdekelt, amelyben főleg lágy fafúvóhangszerek, natúrkürtök, fagottok stb. voltak.”
Goldmarkból még ilyen körülmények közepette is kibújt a muzsikus.
Goldmark a Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozón [4]
A győri egyetem zenei tagozatos hallgatói a győri zsidóság 1944-es elhurcolásának emlékére rendezett Világtalálkozó keretében rendezett emlékkoncerten (Győr, 2024. július 6) előadták Goldmark Károly e-moll triójának egyik tételét.
Goldmark személyének, illetve zenei életművének emléke és tisztelete tovább él Győrben.
Források
[1] Wikipedia
[2] Országos Széchenyi Könyvtár
[3] Győri Szalon