Győrhöz kapcsolódó részlet
Nagyapám “Sándor” vagy “Sanyi” a XIX. század végén költözött a nyugat-magyarországi Győrbe – Jákob és Júlia fia volt -, és nem tudom, hogy egyenesen Burgenlandból vagy valamilyen köztes helyről. Egy Caroline Unger “Lina” nevű lányt vett feleségül, és végül Győrben a Batthyányi tér 8. szám alatti házat építette vagy lakta. Több mint tíz gyermekük született, nagyjából a következő sorrendben:
Mihály (Max), Charlotte (Sari), Armin, Emil, Imre (Emery), Eugen (Jenő), Flóra, Margit, Jolán, Laci, Feri.
Sajnos lehetséges, hogy kihagytam néhányat, és azt hiszem, voltak olyanok is, akik fiatalon haltak meg.

Mindannyian a győri családi házban nőttek fel, ugyanott, ahol én is sok nyarat töltöttem kisgyerekként egészen a háború kitöréséig, amikor 14 éves lehettem. Régi, öreg ház volt, valószínűleg egy földbirtokosnak épült, mielőtt Győr városa arra a helyre terjeszkedett volna. Az egyemeletes épületet középen egy alagútnak látszó nagy bejárat szelte át, amelyen a régi időkben szekérrel is át lehetett hajtani. Inkább olyan volt, mint egy “tájház”. Miután ezen a kocsibejáraton átmentél, egy udvarra érkeztél, és láttad, hogy balra volt egy terasz és egy másik kisebb bejárat, ahol a mi családunk lakott, míg az udvar másik oldalán egy bérlőknek kiadott épületszárny.

Az udvar hátsó részében egy hatalmas, körülbelül kéthektáros kert pompázott, gyönyörű virágágyásokkal, sétányokkal és egy kővel kirakott ülőhellyel egy öreg gesztenyefa alatt. A kertet több gesztenyefa is díszítette.

A házba belépve azonnal tudatosult a látogatóban, hogy az étel és a főzés mennyire fontos ezen a helyen, mivel a legnagyobb helyiség közvetlenül a bejárati terasz mögött egy hatalmas konyha volt, ahonnan mindig a készülő ételek illata szállt fel. Mindig volt mit rágcsálni, általában egy nagy faasztalon terítve. A konyhában Erzsike, a falusi konyha-asszony uralkodott, aki ősidők óta a családdal élt, és mindig úgy tűnt nekem, mintha egyik lenne a sok nagynéném közül, aki egyébként az egész házat vezette.
Mire a győri helyszínre érkeztem, a házban már apám kedvenc idősebb testvére lakott: Imre vagy Emery – egy nagyon előkelő külsejű, csendes, kedves férfi, ügyvéd és helyi közösségi vezető. Ő volt a Győri Zsidó Hitközség alelnöke. Jolán és Margit nénikék is ott laktak, Jolán özvegy volt, Margit pedig soha nem nősült meg. Ők halálra kényeztettek, míg Emery bácsi megpróbálta belém sulykolni néhány meggyőződését, amelyek közül sokat a “bencések”, egy katolikus rend által működtetett iskolákban tanult. Ennek semmi köze nem volt a kereszténységhez, sokkal inkább arról szólt, hogy az embernek kontrollálnia kell a testét, hogy a szellem uralkodhasson. A sportot szellemi gyakorlatnak tekintette, hogy megmutassa a testnek, ki a főnök. Imre bácsi lelkes evezős volt, és mi a helyi evezős klubhoz tartoztunk a városon átfolyó Kis-Dunán. Győrt, a régi iparvárost folyók szelték át, a Kis-Duna, a Rába és a Rábca, így a vízi sportok mindenkit foglalkoztattak.

A győri nyaraim remekül teltek, és alig vártam, hogy egyedül menjek oda vonattal, ahogy nagyobb fiúvá cseperedtem. Kevesebb mint két óra volt az út a gyors villanyvonatokkal. Ez lehetett a kezdete a vonatok, különösen a mozdonyok iránti rajongásomnak, és emlékszem, hogy sokkal később írtam valamiféle szakdolgozatot a villamos mozdonyokról. Amikor Győrben voltam, általában Emery bácsi szobájában aludtam, egy régi ágyban, hatalmas puha paplanokkal. Nagyon kellemes volt…
Hadd mutassam be a családfám egy részletét:

Végül megmlékezem Vica unokatestvéremről és kisfiáról, Péterkéről, mindkettőt Auschwitzban gyilkolták meg:

Képek: © Alex Hacker, featured image is (e képen láthatók: Jolán nagynéni, Mihály nagybácsi, Imre nagybácsi, Flóra nagynéni, Apám Laci, Margit nagynéni