Kategóriák
Családtörténetek Győr és a zsidóság

Életesély vagy biztos halál

A vonatcsere: Strasshof – Auschwitz

Címlapkép: Sárga csillaggal a Révfalui hídon, 1944 (1)

Az én generációmhoz tartozó (70+) győriek gyermekkorunk óta ismerjük a történetet vagy annak néhány töredékét az auschwitz-i és strasshof-i vonatok végzetes cseréjéről. Szüleim baráti körében is összetalálkoztak olyan túlélők, akik az itt elmesélt történet általuk „szerencsésnek” vagy „szerencsétlennek” ítélt vonatán utaztak.

Gettóba kényszerülők a Rába feletti „Kettős” hídon (2)

Mégis újfent megrázott Zöldi Lászlónak a világhálón megjelent, „A két lábon járó zálogok” című, minapi írása (3).

Ebből idézem a győri elhurcoltakat oly súlyosan érintő részletet:

„A Magyar Nemzet washingtoni tudósítójával, Avar Jánossal 1984 májusában Braham professzort látogattuk meg New York-i irodájában. A neves holokauszt-kutató erdélyi nevéből, az Ábrahám Adolfból állította össze magának Amerikában a Randolph L. Braham nevet. Egy órát szánt ránk. Már vagy fél órája beszélgettünk, amikor egy itthoni dokumentumfilmet említettem meg, amelyben a győri gettó kényszerű lakóit csendőrök kísérik a marhavagonokhoz. A menetben láttam mosolygó arcokat. Vajon minek örültek?

Randolph L. Braham (1922-2018) (4)

A professzor izgatott lett, és elnézést kért, hogy magunkra hagy bennünket, de utánanézne valaminek. Egy óra múlva tért vissza. Az eredményt az Élet és Irodalom 1984. június 15-i számában olvasható interjú alapján foglalom össze. Braham professzor a győri bevagonírozást az úgynevezett Joel Brand-akcióval hozta összefüggésbe. A hazai zsidóság egyik vezetője fölkereste Eichmann SS-Obersturmbannführert, aki kis létszámú egységével Budapestről felügyelte a deportálásokat. Felajánlott neki 12 ezer teherautót a magyar zsidókért.

A német alezredes tudomásul vette a szokatlan ajánlatot, és amíg Brand rábeszéli a náciellenes szövetséges hatalmakat a cserére, ‘zárolt’ 30 ezer zsidót. Márpedig a német birodalom osztrák tartományához /ahol is mezőgazdasági munkaerőre volt szükség – a szerk. megjegyzése/ a győri gettó volt a legközelebb. Mezőgazdasági munkára indították tehát ‘a két lábon járó zálogokat’. A zsúfolt szerelvény el is indult északra, Érsekújvár felé, majd nyugat helyett keletnek fordult. A vonatparancsnok SS-Scharführer (őrmester) Kassán vette észre a tévedést, és felhívta főnökét, aki ezt mondta neki: ‘Ha már ott vagy, vidd tovább őket Auschwitzba, majd küldök másokat Ausztriába.’

Az interjú megjelenése óta csaknem négy évtized telt el. A kutatók már árnyaltabban értelmezik az 1944-es történetet, a lényeg azonban aligha változott. Braham professzor így fogalmazta meg 1984-ben: ‘A sors tragikus tréfája, hogy a győri zsidók halálának árán szegedi és debreceni zsidók ezrei maradtak életben.’” (3)

Eddig az idézet.

Hír a győri gettó felállításáról egy helyi kiadványban, 1944. május (5)

Levelezésünk alkalmából Zöldi László felhatalmazta honlapunkat cikkének néhány soros újraközlésére, egyben felhívta a figyelmünket írása utolsó soraira, miszerint manapság már megoszlik a kutatók véleménye arról, hogy mi is történt 1944-ben.

Átnézve néhány forrást, számomra úgy tűnik, hogy a látható ellentmondások dacára a történet igaz, vagy nagyon könnyen igaz lehetett, mert azokban a rettenetes időkben bármi és az ellenkezője is megtörténhetett, hiszen teljesen kiszámíthatatlanok voltak az akkori gyilkosok és elnyomók őrült, gonosz és minden körülmények között súlyos következményekkel járó döntései.

Joel Brand (1906-1964) (6)

Persze „magasabb szintről nézve”, az áldozatok teljes létszámát tekintve a vidéki zsidóság tragédiájában „nem osztott, nem szorzott”, hogy melyik csendőrkörzet deportáltjai kerültek Auschwitzba, és kiket hurcoltak „kíméletesebb” koncentrációs táborba, pld. Strasshof-ba, miközben a célállomás megválasztása bizonyosan egyéni sorsokat pecsételt meg.

Lehet, ha a győri deportáltak egy része az ausztriai Strasshof elosztó táborba kerül, Bécs közelében, attól északkeletre, nagyobb esélyük lett volna a túlélésre. De ki tudja: 21 ezer magyar zsidót szállíttatott Eichmann Strasshof-ba, sokszor egész családokat. Az „idill” azonban nem sokáig tartott. Az 1944-es aratás után ugyanis az itt őrzött rabszolgák egy részét a hírhedt Bergen-Belsen-be, más részüket pedig a háború vége felé Mauthausen-be és Theresienstadt-ba hurcolták. Összesen kétezer magyar zsidót, azaz az oda hurcoltak 10 %-át, a Vörös Hadsereg szabadította fel Strasshof-ban. (7)

Emléktáblák a Győr-szigeti temető piramisában © Krausz P.

A magyar újságírókkal lezajlott találkozóján Braham professzor a strasshof-i alternatívát Joel Brand akciójához kapcsolta. Brand valóban kulcsszerepet játszott a kamionokat-életekért tárgyú, Eichmann-nal folytatott kaotikus tárgyalásain, majd Eichmann látszólagos beleegyezését követően eredménytelenül próbálta meggyőzni a szövetségesek képviselőit e menekülési lehetőségről. (6)

Braham, Randolph L.: A népirtás politikája c. munkája magyar kiadásának fedőlapja (8)

Ugyanakkor, a professzor „A népirtás politikája: a holocaust Magyarországon” (2. bőv. és átd. kiad. – Budapest: Belvárosi Kvk., 1997.) című saját munkájában az eseményt, amelyet „’Félretevés’ Strasshofba” elnevezéssel illet, az Eichmann és Kasztner Rudolf közötti tárgyalások eredményeként említi. Az általuk kötött egyesség keretében került a szegedi körzet deportáltjainak egy része Ausztriába. Itt most idézzük közvetlenül Braham professzort:

„Kasztner arra számított, hogy az első szállítmány zsidó Győrből és Komáromból indul majd, azokról a területekről, ahol javában folyt a zsidók deportálása. Habár ezt a tervet a jelek szerint Eichmann jóváhagyta, a II. és a III. csendőrkerületből való összes transzportot, beleértve természetesen a győrieket és a komáromiakat is, rutinszerűen Auschwitzba irányították, alighanem a transzportokért felelős valamelyik SS-Scharführer kétbalkezessége következtében. A győri transzportért felelős Scharführer csak akkor vette észre, hogy a vonat száma nem szerepel a nyilvántartásban, mikor a transzport már a szlovák határra érkezett; felhívta Eichmannt és utasításokat kért. Eichmann, akit inkább a „terv teljesítése” foglalkoztatott, mintsem az erkölcsi kötelesség, nyilván utasította a Scharführert, hogyha a transzport már a szlovák határon áll, akkor menjen csak tovább Auschwitzba. Úgy döntött, Kasztnert majd egy Magyarország más részéből való transzporttal „kárpótolja”.” (10)

Ugyanaz a történet, csak más nevek.

Kasztner Rudolf (1906-1957) rádióadás közben Izraelben (9)

Újabb fordulat: egyes kutatók szerint a történet nem így igaz, vagy akár nem is igaz, miközben az 1944-es, feje tetejére állt világban akár igaz is lehetett.

Berkes Tímea 1995-ös diplomamunkájában (témavezető: Karsai László, közismert történész) ezzel kapcsolatosan írja: „Braham átveszi Kasztner jelentéséből a „vonatcsere” történetét; ez nem tartható, mivel a németekkel való megegyezés napján már a második deportáló vonat is elindult Győrből.” (11)

Tehát a vonatcsere meg sem történt?

Megtörtént vagy nem történt meg, mint mondtam, a tényleges szenvedésen, az áldozatok és az üldöztetésnek kitetettek számán ez mit sem változtatott.

Ezen a ponton hadd idézzem emlékezetünkbe az „Életvonat” című francia-belga-holland-román filmet, melynek írója-rendezője a román Radu Mihaileanu.

Az Életvonat c. film plakátja (12)

„1941 egyik estéjén Shlomo, a falu bolondja világrengető hírekkel tér haza: a nácik a szomszédos települések összes zsidó lakóját ismeretlen helyre deportálják. Az ő falujuk a következő a listán. Az öregek tanácsa a rabbi vezetésével még aznap este összeül, hogy megvitassák, hogyan menthetnék meg a közösséget. Végtelen veszekedések után a legjobb ötlet csak hajnalban pattan ki Shlomo fejéből: szervezzék meg saját ál-deportálásukat. Eljátsszák az áldozatokat, a vonatszerelőket, a náci tiszteket és katonákat. A fellelkesült lakosok náci egyenruhákat szabnak, vásárolnak egy leselejtezett rozsdás mozdonyt, svájci rokonukat hazahívják, hogy németül tanuljanak tőle, hamis iratokat gyártanak és kocsiról-kocsira összetákolják a vonatot. És egy szép napon – akár Noé bárkája – elindul a vonat a falu összes lakójával.” (12)

És mi a filmben elmesélt mosolyogtató-zokogtató történet vége?

„… s ott látjuk Shlomo-t csíkos sapkában és rabruhában, szögesdrótok mögött állva mesét mondani. Hogyan? Amit eddig láttunk-hallottunk a csodás megmenekülésről, lehet, hogy csak mese volt?!” (13)

Valójában, Arany János idevágó szavait idézve, „nem mese az gyermek”.

Krausz Péter

A Győr-szigeti holokauszt piramis kapuja © Krausz P.

Források:

(1) Régi Győr a); (2) Régi Győr b); (3) Újnépszabadság, Médianapló, Zöldi László média történetet tanít 30 éve különféle felsőoktatási intézményekben; 4) Mazsihisz; (5) Baross (6) Neokohn; (7) Wikipedia a); (8) Braham, Randolph L.: A népirtás politikája …; (9) Wikipedia b); (10) Braham, Randolph L; (11) A „végső megoldás” Győr-Sopron-Pozsony vármegyében, Diplomamunka, készítette Berkes Tímea, témavezető: Karsai László, Szeged, 1995 (pdf); (12) Életvonat a); (13) Életvonat b)