A vonatcsere: Strasshof – Auschwitz
Címlapkép: Sárga csillaggal a Révfalui hídon, 1944 (1)
Az én generációmhoz tartozó (70+) győriek gyermekkorunk óta ismerjük a történetet vagy annak néhány töredékét az auschwitz-i és strasshof-i vonatok végzetes cseréjéről. Szüleim baráti körében is összetalálkoztak olyan túlélők, akik az itt elmesélt történet általuk „szerencsésnek” vagy „szerencsétlennek” ítélt vonatán utaztak.
Mégis újfent megrázott Zöldi Lászlónak a világhálón megjelent, „A két lábon járó zálogok” című, minapi írása (3).
Ebből idézem a győri elhurcoltakat oly súlyosan érintő részletet:
„A Magyar Nemzet washingtoni tudósítójával, Avar Jánossal 1984 májusában Braham professzort látogattuk meg New York-i irodájában. A neves holokauszt-kutató erdélyi nevéből, az Ábrahám Adolfból állította össze magának Amerikában a Randolph L. Braham nevet. Egy órát szánt ránk. Már vagy fél órája beszélgettünk, amikor egy itthoni dokumentumfilmet említettem meg, amelyben a győri gettó kényszerű lakóit csendőrök kísérik a marhavagonokhoz. A menetben láttam mosolygó arcokat. Vajon minek örültek?
A professzor izgatott lett, és elnézést kért, hogy magunkra hagy bennünket, de utánanézne valaminek. Egy óra múlva tért vissza. Az eredményt az Élet és Irodalom 1984. június 15-i számában olvasható interjú alapján foglalom össze. Braham professzor a győri bevagonírozást az úgynevezett Joel Brand-akcióval hozta összefüggésbe. A hazai zsidóság egyik vezetője fölkereste Eichmann SS-Obersturmbannführert, aki kis létszámú egységével Budapestről felügyelte a deportálásokat. Felajánlott neki 12 ezer teherautót a magyar zsidókért.
A német alezredes tudomásul vette a szokatlan ajánlatot, és amíg Brand rábeszéli a náciellenes szövetséges hatalmakat a cserére, ‘zárolt’ 30 ezer zsidót. Márpedig a német birodalom osztrák tartományához /ahol is mezőgazdasági munkaerőre volt szükség – a szerk. megjegyzése/ a győri gettó volt a legközelebb. Mezőgazdasági munkára indították tehát ‘a két lábon járó zálogokat’. A zsúfolt szerelvény el is indult északra, Érsekújvár felé, majd nyugat helyett keletnek fordult. A vonatparancsnok SS-Scharführer (őrmester) Kassán vette észre a tévedést, és felhívta főnökét, aki ezt mondta neki: ‘Ha már ott vagy, vidd tovább őket Auschwitzba, majd küldök másokat Ausztriába.’
Az interjú megjelenése óta csaknem négy évtized telt el. A kutatók már árnyaltabban értelmezik az 1944-es történetet, a lényeg azonban aligha változott. Braham professzor így fogalmazta meg 1984-ben: ‘A sors tragikus tréfája, hogy a győri zsidók halálának árán szegedi és debreceni zsidók ezrei maradtak életben.’” (3)
Eddig az idézet.
Levelezésünk alkalmából Zöldi László felhatalmazta honlapunkat cikkének néhány soros újraközlésére, egyben felhívta a figyelmünket írása utolsó soraira, miszerint manapság már megoszlik a kutatók véleménye arról, hogy mi is történt 1944-ben.
Átnézve néhány forrást, számomra úgy tűnik, hogy a látható ellentmondások dacára a történet igaz, vagy nagyon könnyen igaz lehetett, mert azokban a rettenetes időkben bármi és az ellenkezője is megtörténhetett, hiszen teljesen kiszámíthatatlanok voltak az akkori gyilkosok és elnyomók őrült, gonosz és minden körülmények között súlyos következményekkel járó döntései.
Persze „magasabb szintről nézve”, az áldozatok teljes létszámát tekintve a vidéki zsidóság tragédiájában „nem osztott, nem szorzott”, hogy melyik csendőrkörzet deportáltjai kerültek Auschwitzba, és kiket hurcoltak „kíméletesebb” koncentrációs táborba, pld. Strasshof-ba, miközben a célállomás megválasztása bizonyosan egyéni sorsokat pecsételt meg.
Lehet, ha a győri deportáltak egy része az ausztriai Strasshof elosztó táborba kerül, Bécs közelében, attól északkeletre, nagyobb esélyük lett volna a túlélésre. De ki tudja: 21 ezer magyar zsidót szállíttatott Eichmann Strasshof-ba, sokszor egész családokat. Az „idill” azonban nem sokáig tartott. Az 1944-es aratás után ugyanis az itt őrzött rabszolgák egy részét a hírhedt Bergen-Belsen-be, más részüket pedig a háború vége felé Mauthausen-be és Theresienstadt-ba hurcolták. Összesen kétezer magyar zsidót, azaz az oda hurcoltak 10 %-át, a Vörös Hadsereg szabadította fel Strasshof-ban. (7)
A magyar újságírókkal lezajlott találkozóján Braham professzor a strasshof-i alternatívát Joel Brand akciójához kapcsolta. Brand valóban kulcsszerepet játszott a kamionokat-életekért tárgyú, Eichmann-nal folytatott kaotikus tárgyalásain, majd Eichmann látszólagos beleegyezését követően eredménytelenül próbálta meggyőzni a szövetségesek képviselőit e menekülési lehetőségről. (6)
Ugyanakkor, a professzor „A népirtás politikája: a holocaust Magyarországon” (2. bőv. és átd. kiad. – Budapest: Belvárosi Kvk., 1997.) című saját munkájában az eseményt, amelyet „’Félretevés’ Strasshofba” elnevezéssel illet, az Eichmann és Kasztner Rudolf közötti tárgyalások eredményeként említi. Az általuk kötött egyesség keretében került a szegedi körzet deportáltjainak egy része Ausztriába. Itt most idézzük közvetlenül Braham professzort:
„Kasztner arra számított, hogy az első szállítmány zsidó Győrből és Komáromból indul majd, azokról a területekről, ahol javában folyt a zsidók deportálása. Habár ezt a tervet a jelek szerint Eichmann jóváhagyta, a II. és a III. csendőrkerületből való összes transzportot, beleértve természetesen a győrieket és a komáromiakat is, rutinszerűen Auschwitzba irányították, alighanem a transzportokért felelős valamelyik SS-Scharführer kétbalkezessége következtében. A győri transzportért felelős Scharführer csak akkor vette észre, hogy a vonat száma nem szerepel a nyilvántartásban, mikor a transzport már a szlovák határra érkezett; felhívta Eichmannt és utasításokat kért. Eichmann, akit inkább a „terv teljesítése” foglalkoztatott, mintsem az erkölcsi kötelesség, nyilván utasította a Scharführert, hogyha a transzport már a szlovák határon áll, akkor menjen csak tovább Auschwitzba. Úgy döntött, Kasztnert majd egy Magyarország más részéből való transzporttal „kárpótolja”.” (10)
Ugyanaz a történet, csak más nevek.
Újabb fordulat: egyes kutatók szerint a történet nem így igaz, vagy akár nem is igaz, miközben az 1944-es, feje tetejére állt világban akár igaz is lehetett.
Berkes Tímea 1995-ös diplomamunkájában (témavezető: Karsai László, közismert történész) ezzel kapcsolatosan írja: „Braham átveszi Kasztner jelentéséből a „vonatcsere” történetét; ez nem tartható, mivel a németekkel való megegyezés napján már a második deportáló vonat is elindult Győrből.” (11)
Tehát a vonatcsere meg sem történt?
Megtörtént vagy nem történt meg, mint mondtam, a tényleges szenvedésen, az áldozatok és az üldöztetésnek kitetettek számán ez mit sem változtatott.
Ezen a ponton hadd idézzem emlékezetünkbe az „Életvonat” című francia-belga-holland-román filmet, melynek írója-rendezője a román Radu Mihaileanu.
„1941 egyik estéjén Shlomo, a falu bolondja világrengető hírekkel tér haza: a nácik a szomszédos települések összes zsidó lakóját ismeretlen helyre deportálják. Az ő falujuk a következő a listán. Az öregek tanácsa a rabbi vezetésével még aznap este összeül, hogy megvitassák, hogyan menthetnék meg a közösséget. Végtelen veszekedések után a legjobb ötlet csak hajnalban pattan ki Shlomo fejéből: szervezzék meg saját ál-deportálásukat. Eljátsszák az áldozatokat, a vonatszerelőket, a náci tiszteket és katonákat. A fellelkesült lakosok náci egyenruhákat szabnak, vásárolnak egy leselejtezett rozsdás mozdonyt, svájci rokonukat hazahívják, hogy németül tanuljanak tőle, hamis iratokat gyártanak és kocsiról-kocsira összetákolják a vonatot. És egy szép napon – akár Noé bárkája – elindul a vonat a falu összes lakójával.” (12)
És mi a filmben elmesélt mosolyogtató-zokogtató történet vége?
„… s ott látjuk Shlomo-t csíkos sapkában és rabruhában, szögesdrótok mögött állva mesét mondani. Hogyan? Amit eddig láttunk-hallottunk a csodás megmenekülésről, lehet, hogy csak mese volt?!” (13)
Valójában, Arany János idevágó szavait idézve, „nem mese az gyermek”.
Krausz Péter
Források:
(1) Régi Győr a); (2) Régi Győr b); (3) Újnépszabadság, Médianapló, Zöldi László média történetet tanít 30 éve különféle felsőoktatási intézményekben; 4) Mazsihisz; (5) Baross (6) Neokohn; (7) Wikipedia a); (8) Braham, Randolph L.: A népirtás politikája …; (9) Wikipedia b); (10) Braham, Randolph L; (11) A „végső megoldás” Győr-Sopron-Pozsony vármegyében, Diplomamunka, készítette Berkes Tímea, témavezető: Karsai László, Szeged, 1995 (pdf); (12) Életvonat a); (13) Életvonat b)
