Kategóriák
Családtörténetek

Neuwirth Jakab és gyermekei – 1844-től íródó rövid történet

A Neuwirth család © Szedő M.

Neuwirth Jakab 1844-ben Alistálban született (ma Szlovákia, Dolny Stal). A család később Győrbe költözött, ahol az édesapa, Neuwirth Salamon és később Jakab is fuvarosként dolgozott.

Még a vészkorszak előtt, 1920-ban történt, hogy Neuwirth Jakabot két turul sapkás agyonverte, a nála lévő pénzt és a zsebóráját elrabolták.  A zsebórát, és a hozzávaló láncot Habsburg Károly királytól kapta, mivel hét fia az első világháborúban szolgált.

Neuwirth Jakabnak 16 felnőtt kort megélt gyermeke volt, a legidősebb és legfiatalabb közötti korkülönbség csaknem 42 év. Ebben a sorban Imre a tizenegyedik.

Neuwirth Imre 1894-ban született, Győrben. Iskolái elvégzése után nyomdászmester lett. Nyomdája a Kisfaludy Nyomda nevet kapta arról a Kisfaludy szoborról, mely mögött a nyomda volt található. Nemcsak nyomdászként, hanem könyv- és újságkiadóként is működött. Az általa írt és kiadott újság és folyóirat, valamint a könyvek mind zsidó társadalmi kérdésekkel foglalkoztak. Az első folyóiratát „Somer Jiszrael” (Izrael Őre) néven 21 éves korában adta ki. Az újság és folyóirat elegendő előfizető hiányában azonban néhány szám után megszűnt. A könyvek köteles példányait az Országos Széchenyi Könyvtár állományában helyezték el, de 1944-ben nagy részét bezúzták.

Imre felesége, Kóth Margit (Győr, 1894) szülésznő, diplomáját már felnőttként szerezte meg. Azt mondják, ő volt az egyik legjobb szülésznő Győrben. Két fiú testvére közül az egyik az I. világháborúban, Isonzónál esett el, leánytestvére családjával együtt pedig Auschwitzban végezte.

Imre családjában öt gyerek született. Jolán (1916), Jenő (1919), Sándor (1921), Sára (1923) és Miklós (1925). A család szolid, de biztos anyagi körülmények között élt. A Győri Ortodox Hitközséghez tartoztak, de a gyerekek részt vettek a cionista mozgalomban is.

A nehézségek 1938-ban az első zsidótörvény megjelenése után kezdődtek.

Az utolsó „nagycsaládi” kép © Szedő M.

A fiúk közül Jenő, 1938-ban az akkori Palesztinába vándorolt ki, ott alapított családot és Izraelben élt haláláig (2015). Vele egyidőben Győrből egy nagyobb társaság is kiment, tagjai ma is tartják a kapcsolatot.

A család többi tagja Magyarországon maradt. A II. világháború kitörését követően a férfiakat munkaszolgálatra hívták be. A nők, 1944-ben gettóba majd Auschwitzba kerültek, amit egyikőjük sem élt túl. A „nagycsalád” – Neuwirth Jakab leszármazottai – több, mint 50 embert, férfiakat, nőket és gyerekeket veszített el a Shoáh-ban.

Neuwirth Imre családja 1938 körül (csak a férfiak élték túl a Shoáh-t) © Szedő M.

Neuwirth Imre, valamint fiai, Sándor és Miklós, 1945-ben, a felszabadulást követően visszatértek Győrbe és ott próbáltak új életet kezdeni. Hamarosan nyilvánvalóvá vált és éreztették is velük, hogy nyomdájukra nincs igény, működtetésére nincs lehetőség.

Így aztán, Neuwirth Imre 1946-ban elhagyta az országot. Hajóját az angolok elsüllyesztették, majd a kimentett utasokat Ciprusra deportálták. Innen, Imre, céljának megfelelően, Izraelbe került és Tel Avivban dolgozott 1955-ben bekövetkezett haláláig.

Sándor Győrből Budapestre költözött. Megnősült és gépészmérnök, majd mérnök-közgazdász lett. Két fia (köztük az alulírott), három unokája és négy dédunokája született. 2009-ben húnyt el.

Miklós, Neuwirth Imre másik fia, szintén Budapestre költözött, papíripari mérnök végzettséget szerzett. 1956-ban a család elhagyta Magyarországot és Svédországban kezdett új életet. Egy fia, három unokája és hat dédunokája született. Miklós 2011-ben halt meg. 

Imrének már említett legidősebb fia, Jenő, 95 évesen 2015-ben hunyt el Izraelben. Egy lánya, négy unokája és 18 (!) dédunokája él ma.

Az egész „nagycsalád”, azaz Neuwirth Jakab leszármazottjai, ma kb. 240-en, szétszóródtak a világban, többségük Izraelben él.

Ez a „nagycsalád” 2006 óta két-háromévente családi találkozót tart. 2008-ban kb. 100 fő látogatott Győrbe ezen esemény keretében.

Közölte: Szedő Miklós

Featured image: A Neuwirth család tablója a győri Menházban © Krausz P.