Az antiszemitizmus és a kirekesztés minden formája ellen lépünk
Középiskolák
Győri és Győr környéki középiskolák között hivatalosan meghirdettük a „Kirekesztés – az antiszemitizmustól az iskolai bullying-ig, az ellenséggyártás példái” elnevezésű érzékenyítő projektünket és pályázatunkat.
Itt olvashatod a középiskolás program meghirdetését:
2025 márciusában befejeződött a középiskolás program érzékenyítő, bevezető szakasza, melynek keretében a projektben részt vevő osztályok tanáraik segítségével egyéni választásuk szerint győri és környéki zsidó emlékhelyeket kerestek fel, megtekintették a tavaly nyílt Zsidó Kiválóságok Győr Kiállítást a Széchenyi István Egyetem gondozásában lévő Zsinagógában, a tárggyal kapcsolatos beszélgetéseken vettek részt, és a témát érintő filmeket néztek meg (például a Hullám című, 2008-as német filmet). Az induló fázist a szociológusok által vezetett fókuszcsoportos interjúk követték a zsidóságról és az antiszemitizmusról. Kötetlen beszélgetést folytattak az iskolai bullying-ról, kirekesztésről és a kapcsolódó felelősségről, és végül szakmai előadás hangzott el a társadalmi kirekesztésről, különös tekintettel a holokausztra és a zsidóságra.

Az eddigiekben sikerült ráirányítani a projektbe bevont diákok és környezetük (iskolatársak, család, barátok) figyelmét egy rendkívül aktuális és hihetetlenül érzékeny társadalmi problémára, amely sok emberi közösségben ma is, mint régen, konfliktusok lehetséges gyökere. Ez pedig a kirekesztés, esetünkben különösen az antiszemitizmus mikro- és makroszintű jelenléte. Szakértőink szélesebb társadalmi kontextusba helyezve érzékeltették a diákokkal a negatív jelenségek gyökereit, az ellene történő fellépés szükségességét és lehetőségeit, valamint a problémakezelés elmaradásának súlyos, gyakran tragikus következményeit. Meghökkentő az egyik programba bevont iskola tanárának közlése, miszerint 15-16 éves diákjai közül többen még nem hallottak a holokausztról.
A középiskolás program 2025 őszén diákpályázattal zárul.
Sajtó megjelenés: Szombat, Győri Szalon, Új Élet

Győri egyetem
2025. szeptember 12-én a győri Széchenyi István Egyetem szociálpedagógia és szociológia BA szakos hallgatóinak részvételével, alapítványunk támogatásával, „Zsidóság – Befogadás – Kirekesztés” tematikájú, szabadon választható kurzus indult.
Az alapítvány által felkért vendégoktatók, Dr. Papp Richárd egyetemi docens (ELTE Társadalomtudományi Kar), valamint Dr. Sükösd Anikó egyetemi adjunktus (KRE Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar), interaktív előadások és workshopok keretében járják körül és értelmezik az antiszemitizmus problémakörét, valamint a kirekesztés egyéb megjelenési formáit.
A vendégelőadók és a győri egyetem oktatói többek között fontosnak tartják, hogy a hallgatók önálló kutatás keretében keressenek választ arra, hogy milyen jelentéssel bír ma a holokausztra való emlékezés különböző generációk képviselői körében lakóhelyükön, Győrben vagy más közösségekben.

Sajtó megjelenés: Szombat, Kisalföld, Kibic, Győri Szalon
Alapítványunk szorosan együttműködik a résztvevő középiskolákkal és a győri egyetemmel az előkészületek és a program lebonyolítása terén. Az oktató munkát a Csepeli György professzor, szociológus, kutatói köréhez tartozó Sükösd Anikó (szociológus, társadalomkutató, egyetemi oktató, KRE/ELTE) és Papp Richárd (kulturális antropológus, ELTE) végzik, amibe bekapcsolódnak az érintett oktatási intézmények munkatársai is.
Olvasóinkat folyamatosan tájékoztatjuk a két projekt előrehaladásáról.
Hisszük, hogy e kérdésekben kedvező változást leginkább az ifjú generáció körében lehet elérni.
Nyitókép: Natali Ndmay, pexels
