Kategóriák
Uncategorized

Menetelés az Életért – Marsch des Lebens  

Keresztény ihletésű civil kiállás az antiszemitizmus ellen és a zsidóság élete, értékei és Izrael népe mellett

A Marsch des Lebens – a Menetelés az Életért az őszinte emlékezet, a történelmi felelősséggel való szembenézés, az antiszemitizmus elleni fellépés és a zsidóság élete, értékei és Izrael népe melletti kiállás civil, keresztény ihletésű mozgalma. Németországból indult ki és ma már hazánkban is ismert.

Nem a közismert, nagy hagyományú és sokak által régóta tiszteletben tartott Élet Menete szervezetről és rendezvényeiről, az ezen néven évente sokfelé a világban, így Magyarországon is rendezett felvonulásokról és Holokauszt megemlékezésekről van szó.

A magyarországi Holokauszt 80. évfordulóján a Menetelés az Életért magyar közössége, egységben a német partnereivel, több módon is tervezi, hogy aktívan részt vállaljon emlékév eseményeiben. 

A mozgalom 2024. május 14-én a budapesti Rumbach utcai zsinagógában nyitott konferenciát szervez a mozgalom németországi alapítóival, Jobst Bittner lelkésszel és munkatársaival együtt. A német közösség tagjai olyan családokból származnak, amelyekben a nagyszülők egyenesen náci elkövetők voltak vagy azok nemzedékéhez tartoztak. Bemutatják a holokauszt elkövetőinek leszármazottjai körében a szembenézés és az őszinte múltfeltárás terén több évtizede végzett munkájuk tapasztalatait. Kiállnak Izrael mellett, különös tekintettel a 2023. október 7-szörnyű események kapcsán.

Szét kell szakítani a hallgatás leplét – Menetelés az Életért

A mozgalom magyarországi képviselői keresztényként és civilként találkozni szeretnének a honi Holokauszt áldozatainak és túlélőinek leszármazottaival, azért, hogy tanúbizonyságát adhassák, hogy a hajdani elkövetők leszármazottainak e mozgalomban létrejövő közössége megpróbál őszintén szembenézni saját családjaiknak, közösségeiknek és népüknek a Soában történt embertelenségekért viselt felelősségével.

A Menetelés az Életért arra hív fel, hogy mindazok, akik ebben a munkában részt kívánnak vállalni, saját lakhelyükön május 14. és július 10. között, a 80 évvel ezelőtti magyarországi deportálás hónapjai alatt, helyi keretek között segítsenek egy-egy megemlékezést, emlékmenetet szervezni, amelynek célja

  • a túlélők és leszármazottaik emlékeinek felelevenítése, találkozás az elkövetők leszármazottaival az utóbbiak történelmi tisztánlátásának és társadalmi felelősségvállalásának elősegítése jegyében és azért, hogy az elkövetők és a némán hallgatók leszármazottai hangot adhassanak a múlt szégyenével való szembenézésüknek, továbbá kapcsolataikat a zsidó közösséggel és Izraellel morálisan új alapokra helyezzék
  • kiállás a nem zsidó és zsidó közösségek békés együttélése és Izrael mellett, harc az antiszemitizmus, a rasszizmus és az intolerancia minden megnyilvánulásával szemben.

Íme a német közösség által készített videó, ami egyszerű tanácsokat ad helyi események megszervezéséhez. 

Mindenki, aki vállalkozik közreműködésre és / vagy helyi esemény megszervezésére, jelentkezzen a német vagy a magyar közösség honlapján.

Discover more from Jewish Roots in Győr - Zsidók győri gyökerei

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading

Exit mobile version