Nagyapám, Dr. Polgár Sándor (1876–1944)

Írta Menzl Anna

Megjelent a Kitaibelia folyóiratban[1], 21. évf. 2. (2016), Polgár Sándor emlékszám, 2016. július 1

Nagyapám munkásságának két fő pontját a botanikai kutatás és a tanári- pedagógiai tevékenység jelentette. Botanikai saját publikációi, kollégák és tanítványok emlékiratai tanúskodnak. Tanári munkájáról, diákjai érdeklődésének felkeltéséről, szociális beállítottságáról, különösen szegényebb diákokkal szemben, már mások beszámoltak. Diákjai közül többen választották a természettudományi pályát és ezen a területén komoly sikereket értek el. Így például Leslie Zechmeister (Caltech), Winter Ernő, Zólyomi Bálint. Az évek folyamán szerencsém volt kevésbé ismert diákjaival is találkozni, akik kivétel nélkül nagy tisztelettel, sőt szeretettel emlékeztek nagyapámra. Egyöntetűen hangsúlyozták nagyapám rendkívüli szorgalmát, kötelességtudását és magas erkölcsi színvonalát. A kollégákból és a tanítványokból az évek folyamán sokszor barátok lettek, akik több megemlékezésben méltatták emberi jellemét is.

Schmidt Dávid „140 éve született Dr. Polgár Sándor (1876–1944)” című tudományos közleményében így ír Dr. Polgár Sándorról – részlet [2]

Dr. Polgár Sándor Győr megye legjelentősebb botanikusa volt. Munkásságának kiemelkedőbb eredményeit a florisztika, növényföldrajz, taxonómia, valamint az adventív flóra kutatása területén érte el. 1941-ben megjelent életműve, a Győrmegye flórája korának egyik legmodernebb monográfiája volt, amely napjainkban is sokat idézett alapmű. Felismerte és leírta hazánk egyik legritkább sárma-faját, az Ornithogalum ×degenianum-ot. Intenzív herbáriumi gyűjtő tevékenységet folytatott, gyűjtött lapjainak száma több, mint húszezer. Győri főreáliskolai (mai Révai gimnázium – szerk.) tanárként 35 éven át tanított, ahol gyakorlatias módszereivel, tárgyszeretetével generációkban formálta ki a természet iránt érzett felelősséget.

„Akinek akárcsak kis érzéke van a növényvilág szépsége iránt és ismételten ki-kirándul az árvaleányhajas vagy Corispermumos mezőkre vagy a szomszédos nyárfaerdőcskébe, annak minden egyes kirándulás egy-egy új érdekesség jutalmazza fáradságát.” E mondat jól tükrözi Polgár Sándor lelkületét és választott tudományához fűződő viszonyát. Megértően, nyitott szívvel állt diákjai előtt, akikben a természet szeretetét gyakorlatias tanítási módszereivel növelte. Botanikus kutatóként igazi tudós jellem volt, szakmai munkáit rendkívüli szorgalommal és alapossággal rendszerezte és tette közzé.

A háború alatt születtem, tehát személyes emlékem nincs nagyapámról. Amit itt elmondok, azt a néhány életben maradt családtagtól, főleg anyámtól és kortársaitól hallottam. Ők is, mint nagyapám diákjai, kivétel nélkül nagy tisztelettel és megbecsüléssel beszéltek Sándorról vagy a „Tanár Úrról”. Mint magánember persze családja ismerte legjobban.

Mind nagyapám, mind nagyanyám (szül. Csillag Margit) családja generációk óta Győr- és Komárom megyében éltek, ahol otthon érezték magukat.

Nagyapám Győrött született, apja, Pollák Farkas neve már 1844-ben feltűnik Győrött, illetve Bőnyben. A család tudta szerint Bőnyben egy ideig bírói tisztséget töltött be. Amikor a 20. század elején kötelezték a zsidókat, hogy iratokkal bizonyítsák be magyarságukat, az okmányokból kiderült, hogy Pollák Farkas részt vett az 1848-as magyar szabadságharcban és Komáromban Klapka alatt szolgált. A győri Hitközség anyakönyveiből tudom, hogy Pollák Farkas 1876-ban – amikor a törvény ezt megengedte – Polgárra magyarosította nevét (m. kir. Belügyminisztérium 6487/900 rend.). Felesége, nagyapám anyja, Teller Katalin komáromi volt.

Nagyanyám Ászáron született, ahonnan a család 7 gyermekével később Győrbe költözött. Így gyermekkoromban sokszor hallottam e környék településeiről, Bőnyről, Mórról, Ászárról, Kisbérről.

Az érettségiig nagyszüleim mindketten Győrött éltek. Nagyapámat, mint bátyját Polgár Viktort (Polgár Dénes ismert újságíró apja, 1912-2009) a Bencés Gimnáziumba iratták be, ami akkoriban Győrött a legjobb középiskola volt. Miután ebben az időben még nem létezett leánygimnázium, nagyanyám, húgai és lány unokatestvérei „hospitáltak” a gimnáziumban, azaz az osztályterem hátsó részén, feleltetés nélkül vettek részt az órákon és egyénileg tették le az érettségi vizsgákat.

Az érettségi után nagyapám a Budapesti Tudományegyetemen (ma ELTE – a szerk.) folytatta tanulmányait, míg nagyanyám a Középiskolai Tanárképző Intézetben készült a tanári pályára, amit, mint férjes asszony később, nagy sajnálatára, nem gyakorolhatott.

Az egyetemen nagyapám Mágocsy-Dietz Sándor (botanikus, egyetemi tanár, 1855-1945 – a szerk.) asszisztense volt. 1900-ben természetrajzból, vegytanból és földrajzból szerzett tanári oklevelet és ugyanebben az évben elkezdte tanári pályafutását szülővárosában, a főreáliskolában (a mai Révai Gimnáziumban – a szerk.). Doktori disszertációját „Győr vidékének vízi és vízparti edényes növényzete” címmel már, mint tanár adta be.

Nagyszüleim érdeklődése széleskörű volt. Házasságuk első éveiben igyekeztek bejárni Europát. Ilyenkor az anyagi lehetőségeiknek megfelelően, az Üdvhadsereg házaiban szálltak meg.

Később 1909 után, amikor első gyermekük, az én anyám megszületett, nagyapám folytatta botanikai utazásait. Így eljutott északon Helgolandig (Németországhoz tartozó sziget az Északi Tengeren – a szerk.) és délen Krétáig. Ezek az utazások a 20. század elején természetesen sokkal komplikáltabbak és nehézkesebbek voltak, mint napjainkban. Nagyapámnak az idegennyelvű környezet nem jelentett problémát, hiszen kitűnő latin tudásán kívül folyékonyan beszélt németül és franciául. A szakirodalmat ezen kívül még más nyelveken is olvasta.

Széleskörű érdeklődése a saját szakmáján kívül kiterjedt egészen más területekre is, ahol meglepően haladó módon gondolkodott. Olvasta és nagyon értkelte Ortega y Gasset műveit. A spanyol filozófus, aki elítélte Franco uralmát és ezért emigrálni kényszerült, kb. nagyapám kortársa volt és a filozófia modern irányzatát képviselte. Miután akkor még magyar fordítások Ortega y Gasset műveiről aligha léteztek, gondolom német nyelven olvasta őket.

Szerette a zenét. Ízlése itt is haladó volt. Kedvenc operája Bizet Carmen-ja akkoriban még nem felelt meg az általános polgári ízlésnek. De nagyszüleim aktívan is részt vettek a zenei életben, így nem meglepő, hogy Bartók Bélát, mikor utolsó győri hangversenye alkalmából a városban tartózkodott (Bartók 1940-ben emigrált Amerikába – a szerk.), otthonukban vendégül látták.  

Kirándulásairól kollégákkal és diákokkal már Boros Ádám (Boros Ádám, 1900-1973, botanikus – a szerk.) és a többiek beszámoltak. Családi kirándulások nagyrészt a Bakonyba vezettek; a botanikai megfigyelés ezeken a kirándulásokon is fontos volt. Gyakori cél volt a Cuha völgye, amit gyermekkoromban szintén az ő nyomán gyakran megtettünk, kiindulva Vinye-Sándormajorból, ahol a kulacsunkat a forrásnál friss vízzel töltöttük fel. A gyalogtúrákon túl a családi evezős kirándulások a számos győri folyón szintén lehetőséget adtak botanikai megfigyelésekre.

Az ember nem gondolná, hogy egy gyár kies környéke is növénytani érdekességeket rejt. De nagyapám fölfedezte, hogy az olajgyár udvarán, ahova a győri Bisinger sétányi lakásukból rövid sétával jutott el, adventív növények jelentek meg. Ezeknek magjai valahogy a többi olajmaggal kerültek erre a területre.

Nagyapám diákjai figyelmét a botanikán kívül a természet más területére is terelte. Ezt mutatja egy levele 1905-ből, amiben egy Győrött talált skorpiót küld a Nemzeti Múzeum állattani osztályának meghatározásra. A skorpiót egy diákja találta Győrött egy lakóház udvarán.

Feleségével és családjával nyugodt, majdnem szerény életet éltek. Anyám után még két fiúgyermekük született: Imre és Ferenc. Imre már kisgyermek korában meghalt.

Orvos fiát, Dr. Polgár Ferencet, mint munkaszolgálatost hurcolták el az orosz frontra 1942-ben, ahonnan két különböző haláljelentése is érkezett. Hogy tényleg hol halt meg, nem lehet tudni, mert az u.n. dögcédulát (a genfi egyezmények szerinti személyi igazolójegyet) már Magyarországon, megfelelő gonosz megjegyzés kíséretében elvették tőlük.

Fia halála teljesen megtörte nagyapámat. Akkor még nem tudta, hogy milyen sors vár rá, nagyanyámra és az egész győri rokonságra. Botanikus barátai, Jávorka Sándor, Soó Rezső, Zólyomi Bálint, Moesz Gusztáv, Zsák Zoltán és Boros Ádám együttesen kérvényt nyújtottak be, hogy nagyapám számára kivételes elbánást eszközöljenek ki. Mint anyámtól tudom, az engedélyt megadták, de valaki „elfektette” és csak a háború után került elő.

Így nagyapámat sok megaláztatás után feleségével és más családtagokkal 1944-ben Auschwitzban ölték meg.

Korai brutális halála engem még ma is végtelen szomorúsággal tölt el.

Zürich, 2016 január

---

Szerkesztette és angolra fordította Krausz Péter

---

[1] A Kitaibelia botanikai-természetvédelmi folyóirat a Pannon Ökorégió (Kárpát-medence) területéről publikál eredeti közleményeket florisztikai, növényföldrajzi, taxonómiai, nevezéktani, társulástani, ökológiai, természetvédelmi botanikai, tudománytörténeti témában. Az 1996-ban alapított folyóirat címe Kitaibel Pálnak (1757–1816), a legkiválóbb és legsokoldalúbb magyar botanikusnak igyekszik emléket állítani. Kiadó: a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara

[2] Kitaibelia Archivum, Évf. 21 szám 2 (2016), Polgár Sándor emlékszám 2016 július 1