Győri egyetem
A Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány 2025 folyamán „Zsidóság – Befogadás – Kirekesztés” tematikájú, szabadon választható BA kurzus indítását kezdeményezte a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán szociálpedagógia és szociológia szakos hallgatók részére.
Középiskolák
Ezzel párhuzamosan nyolc győri és Győr-környéki középiskolában „Kirekesztés – az antiszemitizmustól az iskolai bullying-ig, az ellenséggyártás példái” témakörben több osztályfoglalkozásból és diákpályázatból álló projektet indított. A pályázatba hat középiskola csapata kapcsolódott be.
A két program ez év november közepén zárult.
Külső szakértők
Az alapítvány által felkért vendégoktatók – Dr. Papp Richárd egyetemi docens (ELTE Társadalomtudományi Kar), valamint Dr. Sükösd Anikó egyetemi adjunktus (KRE Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar) – mind az egyetemen, mind a középiskolákban interaktív előadások és informális beszélgetések keretében járták körül és értelmezték a kirekesztés, többek közt az antiszemitizmus problémaköreit és megjelenési formáit.
Kutatások és pályázat
Az egyetemi hallgatók a kurzus záró szakaszában önálló mikró kutatásaik segítségével arra keresték a választ, hogy milyen jelentéssel bír ma a holokausztra való emlékezés különféle generációk képviselői számára családi, lakóhelyi vagy más közösségekben. A kurzus záróeseményén a hallgatók bemutatták az általuk készített interjúkról összeállított jelentésüket. Ezekből kiviláglik, hogy néhány kivételtől eltekintve az interjúalanyokat sok esetben tudatlanság jellemzi a holokauszt kérdéskörében, vagy „tudásuk” zömében a zsidóságról alkotott negatív sztereotípiákig terjed. Ezen is túlléptek a sajnos kifejezetten antiszemita megnyilatkozások. Akárhogyan is, e mikrókutatások hasznosak, mert tisztánlátásunkat erősítik a körüljárt témában.
Hallgatók előadásai itt: Mágocsi Barbara – Pápa, Dombi Boglárka – Tihany, Pataki Patrícia – Szentpéterfa
A középiskolás programban az iskolák háromfős csapatai írásos pályázati anyagokat dolgoztak ki, melyek előadására szegedi tanulmányi kirándulás keretein belül nyílt lehetőség. A szegedi út lehetőséget adott megismerkedni a hírös város nevezetességeivel és zsidó közösségének történetével és jelenével is.
A középiskolás pályázat győztesei:
- első helyezett „A bántalmazástól az iskolai bullying-ig” tárgyú munkájával a Soproni SZC Hunyadi János Technikum Csorna;
- második helyezett a „Javaslatok az antiszemitizmus és az iskolai bullying elleni fellépésre” tematikával foglalkozó pályázatával a Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum;
- harmadik helyezett a „Mi nem vagyunk forradalmárok – Pannonhalmi embermentők a második világháborúban” kérdéskört elemző dolgozatával a Pannonhalmai Bencés Gimnázium.
- A zsűri különdíját nyerte el a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola Quittner Éva győri holokauszt túlélő, ausztráliai festőművésznőről készített összeállításukkal.
Fénykép galéria – Széchenyi István Egyetem
Fénykép galéria – Középiskolák
Sajtó megjelenés
